2017. október 3., kedd

Beth Flynn - Kilenc perc



Romantikus pszichothriller, telis-tele titkokkal és váratlan fordulatokkal. Fedezd fel az elképesztő történet mélységeit és add át magad a borzongásnak!



   Az akkor tizenöt éves Ginny Lemont 1975. május 15-én elrabolják egy bolt elől Fort Lauderdale-ben. Az elkövető az egyik legbrutálisabb dél-floridai motoros banda tagja.
   Ginny élete ekkor örökre megváltozik. Új nevet kap, új identitást és egy új életet az Everglades mocsár szélén – egy ijesztő, durva és erőszakos világban, ahol mindenkinek álneve van, a hűség pedig a túlélés kulcsa. Az egésznek pedig Grizz áll a középpontjában: termetes, sötéten jóképű és ijesztő férfi, aki Ginnyvel valahogy mégis olyan gyengéd, hiszen ő élete egyetlen igaz szerelme.
   Így kezdődik az érzelmi megszállottságról és a manipulációról szóló mese, amiben egy környezetéből kiszakított lány kénytelen az egyetlen emberre támaszkodni, akitől figyelmet, szeretetet és gondoskodást kaphat. A fogva tartójára. Ginny okos és intelligens, de még csak tinédzser.    Nehezen alkalmazkodik az új életéhez, eleinte küzd ellene. Aztán belenyugszik a feltételekbe.
   Vajon megmentik? Vagy elmenekül? Kiszabadul élve, ha egyáltalán kiszabadul valahogy?
Könyvmolyképző Kiadó, 2017
Eredeti mű:  Beth Flynn – Nine Minutes  


Az azonos nevű trilógia első része – önálló történetként is megállja a helyét –, egy újabb “rázós könyv” a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából. Néhol sokkal több a rázósnál, mert a brutalitás határait feszegeti. Ez nem rózsaszín lelkületű, romantikáról álmodozó kislányoknak íródott, annak ellenére, hogy a történet elején a hősnő csupán tizenöt éves.
Keményen indítunk: már a prológusban egy kivégzésen veszünk részt a hősnővel együtt, és ezzel a szerző már le is lőtte a poént, mindenki tudja hogyan végződik a történet, csupán azt kellett megismerni mi vezetett odáig.
A történetet maga Ginny/Cicc meséli el egyes szám első személyben (kivéve az epilógust), s teszi ezt meglehetősen szárazon, érzelemmentesen és énközpontúan, tehát a történéseket és a szereplőket szubjektíven, az ő szemszögéből ismerjük meg. Tulajdonképpen interjút ad, de ez csak a könyv végén lesz egyértelmű.
Ginny Love Lemon (későbbiekben Cicc néven fut a történetben), a hippi-korszak s a szabad szerelem eredménye, aki lényegében saját magát nevelte fel, hiszen anyjának és nevelőapjának minimális felelősségtudata sincs. Kicsit fura, kicsit különc, de koránál fizikailag fejlettebb, ami azt illeti mentálisan is, legalábbis ezt hiszi magáról.
Ginny, mint hősnő, nagyon ellentmondásos érzéseket váltott ki belőlem. Egyrészt eltúlozza saját fontosságát azzal, hogy gyerekként a család pénzügyeit ő intézi – bár ez csupán a csekkek befizetését jelenti –, majd ezt fokozva, alig 16 évesen üzleti tanácsokat ad Grizznek. Ugyanakkor nem tanul a precedensből és felül egy idegen fazon mögé a motorra, ami bizony nem vall valami éles elmére. Ginny-t nem rabolják el, ő önként megy el az idegen motorossal, mikor az felajánlja, hogy hazaviszi, s meg sem fordul a fejében, hogy talán ez a férfi nem mond igazat, hogy távol kellene tartania magát tőle, hogy szóba sem kellett volna állnia vele. A későbbiekben kiderül, hogy még ebből sem tanult.
Látszólag saját elővigyázatlansága és hiszékenysége következménye az, hogy a motorosbanda kezébe került, ahol a féltékenységtől kezdve a brutalitásig és erőszakig, a szerelemig és törődésig, az emberi érzések és tulajdonságok széles skálájával kell szembesülnie… S két férfi osztatlan figyelmével: a bandavezér Grizz, a nagybetűs férfi obszesszív ragaszkodásával és a szinte még gyerek Grunt, a kiemelkedően nagy intelligencia koeficienssel rendelkező személyekre jellemző kissé suta, de annál kedvesebb és barátságosabb közeledésével.
Bűn lenne erre a történetre ráaggatni a Stockholm-szindróma címkét, mikor egyértelműen nem az. A Stockholm-szindróma esetében a túsz azonosul a fogvatartó által képviselt üggyel és ezért viseltetik szimpátiával fogvatartója iránt, tehát távolról sem jelenti azt, hogy a túsz beleszeret fogvatartójába, s ennek különböző változatait hosszan lehetne még ragozni. Ginny esetében “ügy“ sem volt, nem is igazán berzenkedett a fogvatartása ellen, néhány, a telefonra vetett lapos pillantás kivételével, hiszen ő ebben a felállásban azt kapta, ami eddig hiányzott az életéből: egy közösséghez való tartozást, figyelmet, törődést és szeretetet. Legnagyobb gondja nem a szabadságának ideiglenes korlátozása volt, hanem az, hogy Grizz valamikor biztosan szexelni akar vele, majd a későbbiekben az orális szex intimitása. Ez az intimitás-dolog egyébként nagyon ismerősen cseng, s több helyen is találkozhattunk vele, csak a csókkal kapcsolatban.
Ginny/Cicc, mint hősnő nem lett a kedvencem, és egyetlen percig sem szimpatizáltam vele, viszont Moe-val a gót lánnyal igen, ahogy Grizzel is, annak ellenére, hogy a felületes olvasó számára ő csupán egy kegyetlen bandavezér. Pedig nem az. Grizz csak azokat bünteti – s teszi ezt meglehetősen kegyetlenül –, akik a banda szabályai vagy tagjai ellen vétenek, veszélybe sodorva mindazt amit a Sátán Serege jelent és addig elért. Még a holttestekkel sem kell vesződni, hiszen Evergladesben székel a banda, a kerítésen túl ott a mocsár, s a krokodilok mindig éhesek. A banda neve senkit ne tévesszen meg, szó sincs sátánizmusról vagy más okkult praktikákról, bár még Grizz kutyái is Damien és Lucifer névre hallgatnak.

“… ez a szerelmi történet végig ott volt az orrod előtt, te pedig nem vetted észre. A férfi története, aki már az első pillanatban belém szeretett, ahogy meglátott. Azé a férfié, aki mindig is a lelki társam volt, és most is az.”

Ez a történet erről szól: Ginny és Grizz szerelméről, kapcsolatáról, ami ugyan meglehetősen bizarr körülmények között materializálódik, de ne magyarázzunk bele többet, mint ami ott van. Ezen a szerelmen bukik el Grizz a bandából való kiszállás előtti utolsó métereken. Meg Ginny hülyeségén.
Nincs boldog végkifejlet, bár ez nézőpont kérdése, annak, hogy kinek melyik szereplő a szimpatikusabb, kivel azonosul jobban. Viszont van epilógus, ami ismét csavar egyet a történeten és új megvilágításba helyez történéseket… és ami miatt nekem ott pislákol lelkemben a remény, hátha Grizz mégsem…
A Kilenc perc egy 18 éven felülieknek ajánlott történet a benne többször is előforduló erőszakos cselekedetek miatt. Ha annyiszor 1 (itt tetszés szerint behelyettesíthető bármilyen pénznem) lenne a zsebemben, ahány kiskorú ezt a történetet elolvassa, akkor gazdag nő lennék. De nem baj, mert ha csak egyetlen túlzott önbizalomban és magabiztosságban dagonyázó tizenévest is gondolkodásra késztet majd cselekvés előtt, akkor már érdemes volt ezt a könyvet megírni.
Most nem lesz a tőlem megszokott “ízlések és pofonok”, hanem két közhelyet pufogtatok el helyette: “alma nem esik messze a fájától” és “a tanítvány túlszárnyalja mesterét”. A könyv olvasása után mindenki számára egyértelmű lesz miért mondtam/írtam ezt.





 A sorozat további részei, egyelőre csak angol nyelven:



2. Out of Time

3. A Gift of Time



Nyereményjáték


  Mostani nyereményjátékunkban motormárkák utáni nyomozásra invitálunk titeket. A blogturné állomásain található rövid leírások alapján kell kitalálnotok egy-egy híres vagy épp hírhedt motorlegendát. Fontos! A megfejtésben a márkának és a típusnak egyaránt kell szerepelni pl így: Harley-Davidson Sports Model KH Flathead.
   (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)




   Az olasz stílus és elegancia szimbólumának számító robogó márka 1946-ban világot látott első darabjai erre a névre hallgattak.




09.25. – Angelika blogja
09.27. – MFKata gondolatai
09.29. – Sorok között
10.01. – Könyvvilág
10.03. – Betonka szerint a világ
10.05. – Dreamworld



2017. szeptember 29., péntek

Hóvégi klasszikus: Charlotte Brontë - Jane Eyre


Ez egy abszolút szubjektív írás, nem értékelés, nem kritika, csupán egy elfogult vélemény egy kedvencről, mellőzve minden szabályt és klisét, amit ilyenkor elvárnak az ember lányától.
Brontë kisasszony maradandót alkotott, hiszen romantikus párosban a Jane Eyre főhősei méltón veszik fel a versenyt Jane Austen sokat emlegetett Büszkeség és balítélet című könyvének Elizabeth Bennet-Fitzwillian Darcy párosával. Hogy mennyire volt hatással a szerzőre Jane Austen munkássága, nem tudom, nem olvastam utána, de valószínűleg ismerte írásait, hiszen a 19. század nem bővelkedett női alkotókban. Mellesleg Brontë szinte fél évszázaddal Austen után kezdett írni.
Nem véletlenül említettem Jane Austen nevét Charlotte Brontëval kapcsolatban, hiszen azon túl, hogy mindketten a romantikus műfajban alkottak a 19. században, még van egy közös pontjuk: mindketten vidéki paplányok és népes családból származnak. S mindketten fiatalon haltak meg. Viszont, míg az Austen családban csupán Jane volt az akinek írói próbálkozásai sikert arattak, a Brontë nővérek közül háromnak is megadatott ez a dicsősség, Charlotte mellett Anne és Emily könyvei is mai napig ismertek.
Jane Eyre. Így hívják a történet női hősét. Árva gyerek akit egy emberi érzésekre képtelen nagynéni nevel, majd árvaházba küld. Meg kell a szívnek szakadni, de talán ez volt az egyetlen jó, amit az anyátlan-apátlan árvával valaha is tett, hiszen ennek köszönhetően tud később Jane nevelőnőként elhelyezkedni a Rochester-házban. S ekkor kezdődik az igazi kaland, hiszen a Rochester-ház – ami tulajdonképpen egy kastély – tele van titkokkal és furcsa lakókkal. Maga a ház ura is fura, titokzatos és kicsit sem jóképű:

“Szerető szem kell hozzá, semmi egyéb. Aki szeretettel nézi az arcát, az szépnek fogja találni. Azt is mondhatnám, hogy a férfias erő és bátorság nagyobb hatalom, mint a szépség.”

Maga Jane sem szép, s ez az amit nem tudtam soha megérteni. Ha valaki nem felelt meg a kor szépségideáljának – bármilyen is legyen az – azt csúnyának bélyegezték, kiváltképpen ha a szépítéshez nem járult hozzá sem tekintélyes hozomány, sem hangzatos nevekből álló rokonság. Jane nem egy kényeskedő, önsajnálatban dagonyázó liba, hanem okosan és kitartóan, egészséges kiváncsiságtól hajtva próbál helyzetéből a lehető legtöbbet kihozni. Az ő történetén keresztül ismerjük meg a 19. századi elít nagy részére jellemző képmutatást és szociális érzéketlenséget.
A gazdag Rochester és a szegény nevelőnő természetesen egymásba szeret, tehát Jane egy teljesen új érzéssel találkozik, hiszen eddigi életében a szeretet szó semmilyen formájával nem találkozott. De eljutni a boldog végkifejletig nem lesz egy fáklyásmenet, hiszen a ház és a lakói titkokat rejtenek.
Természetesen a filmeseket is megihlette az alkotás, nem is egyszer. Volt már belőle tévéfilm és minisorozat is többször is, sőt opera és musical változatai is ismertek. Inspirációforrásként szolgált későbbi műveknek és több későbbi szerzőt is folytatások megírására késztetett (forrás: Wikipédia), bár ezek közül egyet sem olvastam.
Ez egy újabb könyv, ami az 1001-es listán szerepel, és amit a klasszikus irodalom és romantika kedvelőinek olvasni kellene (ha még nem tették meg), és nem csak nekik. Nem annyira romantikus mint Jane Austen, de nem is annyire nyomor-központú mint Charles Dickens.
Volt ez kötelező házi olvasmány is – nem tudom, hogy az-e még, nekem az volt, de természetesen nem akkor olvastam el, hanem felnőttként. És sosem bántam meg… de az ízlések és a pofonok…

A regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége révén nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja a lowoodi árvaházba. Jane tanítói oklevelet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A bonyodalmak viszont főként ezután kezdődnek… A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az ő tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést.


Eredeti mű: Charlotte Brontë – Jane Eyre, 1847
Magyarul először 1959-ben jelent meg és azóta még huszonháromszor, utoljára 2015-ben a szegedi Lazi Kiadónál.

Rövidített és átdolgozott kiadása A lowoodi árva címmel jelent meg 1967 és 2007 között összesen hétszer



2017. szeptember 26., kedd

Sophie Kinsella - Tudsz titkot tartani?

Emma ​épp elég katasztrófafilmet látott már ahhoz, hogy amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni. A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mesél neki a szüzessége elvesztéséről, a pasijáról és a szülei aranyhaláról, megosztja vele a tangákról alkotott véleményét, sőt leszbikus álmait sem felejti ki a felsorolásból. Az utolsónak szánt gyónásba azonban apró hiba csúszik: a gép gond nélkül földet ér. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves, és most már minden titkát ismerő idegennel. Az élet azonban mást tartogat számára… Emma olyan, mint bármely lány a világon. Neki is vannak titkai. 
Mit nem tud róla a mamája: 
1. A vendégszobában vesztettem el a szüzességem Danny Nussbaummal, miközben apa és anya a földszinten a Ben Hurt nézte a tévében. 
6. Néha a legszenvedélyesebb szeretkezés közepette is nevetni támad kedvem. 
Mit nem tud róla a fiúja: 
1. A Kate Spade márkájú táskám hamisítvány. 
2. Tizenkettes méret vagyok, nem nyolcas, ahogyan Connor hiszi. 
Mit nem tudnak róla a kollégái: 
4. Mikor a munkatársnőm, Artemis úgy istenigazából felbosszant, narancslével öntözöm meg a cserepes virágát (nagyjából naponta). 
5. Én tettem tönkre a fénymásolót (mint mindig). 
Titkok, amelyeket egyetlen emberfiának se árulna el: 
3. Gőzöm sincs arról, mi a NATO, vagy mi a célja. 
8. Megittam azt a bort, amit apa félretett húsz évre. 
9. Sammy, az aranyhalunk nem ugyanaz, mint amelyet a szüleim átadtak megőrzésre egyiptomi útjuk előtt.


Kelly, 2006
Eredeti mű: Sophie Kinsella – Can You Keep a Secret?


“– Nem másztam hegyet, nem tetováltattam semmit a bőrömre, még azt sem tudom, van-e egyáltalán G-pontom… 
– Bocsánat, mit mondott? – kérdi hökkenten a pasi, de a hangja alig jut el a tudatomig.” *

A Libri kiadó mostanság dobta piacra Sophie Kinsella A boltkóros és a nagy szemfényvesztés című könyvét, ami a Boltkóros sorozat számszerint nyolcadik része lenne. Ez még olvasásra vár nálam, mivel az előző részt sem olvastam. De eszembe juttatta a szerző egy másik könyvét, amit talán elsőként olvastam tőle és nem is mostanság, bár azóta egyszer-kétszer már ismét belekukkantottam. Nem mert annyira jó lenne vagy nagyon eredeti, hanem mert nagyon szórakoztató és még mindig tudok rajta hangosan vihorászni.
Ugye adott az átlagos Emma, aki nem túl szép, nem is nagyon okos, meg vonzó sem. Családja lenézi és lehetőleg mellőzi, mert nem futott be ígéretes karriert – ehhez nincs meg benne a kellő kitartás. Marketingasszisztens egy cégnél, tehát a szakmai szamárlétra legalján áll és magától értetődően ő a kollegák durva vicceinek céltáblája. Két barátnőjével együtt lakik egy bérelt lakásban, hiszen kötelezően lennie kell a történetben legjobb barátnőnek is, neki mindjárt kettő is van, bár ami azt illeti, Jemima nem igazán felel meg a barátnőről alkotott elképzelésemnek.
Nos, az átlagos Emma – aki kicsit olyan ügyetlen és idétlen mint Bridget Jones – üzleti tárgyalásra megy. Azért ő, az ismeretlen kis marketingasszisztens, mert senki semmit nem vár ettől az üzlettől. Visszafele az úton pedig megtörténik a fülszövegben is említett turbulencia, a halálfélelem őszinteségi rohamra sarkallja a fiatal nőt és mindent – szószerint értendő – kitálal a mellete ülő teljesen idegen férfinek: családjáról, munkájáról, barátairól, élete intim és megalázó helyzeteiről, még a munkahelyi kis trükkökről és pocsék italautomatáról is.
“– Szia, Katie! – sikerítek ki végül egy köszönést. – Miről van szó? 
Alig mondom ki a nevét, Jack Harper megint felpillant, sokat sejtető arckifejezéssel.
Nem tetszik nekem ez a sokat tudó pillantás. Vajon mit kottyanthattam ki Katie-ról? Istenem, mit is? Az agyam kétségbeesetten dolgozik. Mi a francos fenét mondtam?
Jaj, istenem, egész belsőm beleremeg, amint eszembe jut. 
„…Van egy titkunk. Azzal szokott bejönni hozzám, hogy át kell futnunk valamiféle számokon, pedig ilyenkor valójában kilógunk a Csillagszarvasba." 
Nem kikotyogtam a titkos lelécelési jelszavunkat is! “*
Az utasok szerencséjére és Emma pechére a katasztrófa, amitől félt, nem következik be. A repülő szerencsésen landol, Emmának pedig másnap azzal kell szembesülnie, hogy a férfi akinek halálfélelmében minden apró titkát kikotyogta, az tulajdonképpen a cég meglehetősen visszavonult életet élő tulajdonosa.
Ugye ez egy klisé: az átlagos, szerencsétlen lány kifogja magának a dögös milliomost… és boldogan élnek míg meg nem halnak. Csakhogy addig még van és a történet egy olyan váratlan fordulatot vesz, ami egyrészt dühössé tett és a milliomos szépfiú azon perc átment negatív hősbe, másrészt minden idétlensége mellett annyira sajnáltam a hősnőt, hogy még szipogtam is miatta.
Természetesen kiszámítható történet és természetesen happy end lesz a vége. Senki világát megrengeti nem fogja… kivéve, ha a nevetéstől fog rengeni az a világ, mert igen, egy könnyű kis blőd történet kiszámítható eseményekkel, de nevetni biztosan fogsz rajta. Ez nem egy mostanság megjelent könyv, de ha a kezedbe kerül és egy olyan könnyű olvasmányra vágysz ami kimossa belőled a napi stresszt és fáradtságot akkor mindenképpen megér egy próbát. De hát ízlések és pofonok…
“– Hé, Jack – szól oda Nick a nagyfőnöknek pajtáskodó, mi-pasik-magunk-között hangon. – Nehogy azt higgye, nem szórakozunk eleget. Hadd mutassak valamit! – ezzel egy tangás popó fénymásolata felé int, amely karácsony óta díszeleg
a hirdetőtáblán. – Máig nem tudjuk, kié lehet… 
„… Kissé beittam az utolsó karácsonyi mulatságon." Jó, most már szeretnék meghalni. Valaki legyen olyan jó, és segítsen át a túlvilágra!”


* Sophie Kinsella – Tudsz titkot tartani? , Kelly, 2006


2017. szeptember 23., szombat

Mary Alice Monroe - Nyárutó

Nyári emlékek 3


Amikor ​a nagyanyja meghívja magához Harpert és nővéreit a dél-karolinai tengerparton álló házába, a zárkózott, munkamániás lány csak egy hétvégét akar maradni nála. Ám miután összeveszik zsarnokoskodó anyjával, úgy dönt, az egész nyarat a szigeten tölti. Az új környezetben azonban nagyon elveszettnek érzi magát: sehová sem tartozik igazán, és rádöbben: nem tudja, mit is kezdjen az életével. Ám ahogy telnek-múlnak a napok, a testvéreivel mind jobban egymásra, illetve önmagukra találnak, a nyár végére pedig Harper biztos lesz abban, hogy sorsa a festői szépségű tengerparthoz és a nagyanyja házához köti. Ahhoz azonban, hogy valóra váltsa álmait, sok akadályt kell még leküzdenie. Vajon lesz-e elég ereje, hogy kiálljon magáért, illetve elég bátorsága ahhoz, hogy megnyissa a szívét a családtagjai és egy nem mindennapi férfi előtt, aki mellett igazán boldog lehet?
Mary Alice Monroe szívmelengető regényében folytatódik a Nyári emlékek és a Nyári fuvallat című kötetekben megismert három nővér története, amely jól példázza, hogy a feltétel nélküli szeretet megtapasztalása alapjaiban formálhatja át életünket.


General Press, 2016
Eredeti mű: Mary Alice Monroe – The Summer’s End


A sorozat harmadik része, a várakozásoknak megfelelően Harper története. S ahogy a sorozat ismerői megszokták már, ez nem kizárólag Harperről szól, hanem ő kap nagyobb figyelmet, de ugyanúgy jelen vannak az előző részek szereplői is, és az ő életük is tovább bonyolódik. Lucille kivételével… neki már semmi sem fáj.
Akik az előző két részt már olvasták, azoknak nem idegen az alaptörténet. A dél-karolinai lápvidéken élő Mrs. Muir egy utolsó nyarat szeretne unokáival tölteni mielőtt eladja a családi házat és idősotthonba vonul. A három fiatal nő Mrs. Muir egyetlen fiának három különböző nővel kötött házasságából származik, valójában alig ismerik egymást. Igazából a lányok egyikének sem volt szerencséje a szüleihez, hiszen apjukat jóformán nem is ismerték. Dora anyja egy tipikus déli úrinő (értsd: sznob) aki felnőtt lányát is az előkelő társaság szabályainak megfelelően irányítaná és továbbra is beleszólna az életébe, annak ellenére, hogy Dora épp válófélben van és egy autista gyermek anyja. Carson nem is igazán emlékszik anyjára, hiszen nagyon kicsi volt, mikor elvesztette őt, Harper anyja pedig egyszerűen spermadonornak használta a férfit és rövid úton ki is penderítette, mikor rájött, hogy az ki akarja használni a kiadónál betöltött pozicióját írói álmai megvalósítására. És  úgy néz ki a meghívás mindhárom unoka esetében a legjobbkor érkezett.
Mivel a másik két fiatal nő élete valamennyire rendeződni látszik, most Harperen a sor. Félénk, önbizalomhiányos nő. Kerüli a konfliktust és inkább csendben meghúzza magát, ami nem is csoda ismerve anyja diktatorikus természetét. Harper a saját anyjának dolgozik a kiadóban, aki csírájában fojt el mindent, ami a fiatal nő önállósódásához vezetne és egyszerűen a csicskásának tekinti. Míg egy nap Harper úgy dönt, hogy ő mégiscsak leutazik a nagyi születésnapjára és erőt merítve a frissen felfedezett családi kapcsolatokból, szembeszáll anyjával.
Ez természetesen nem lesz egyszerű és látszólag nem is old meg semmit, mert angol származású anyja csatasorba állítja James nagymamát is, akinek szintén tervei vannak egyetlen unokájával, sőt már a megfelelő férjjelöltet is kinézte a számára egy jó családból származó angol férfi személyében. Csakhogy mire a nagymama megérkezik Harper már megtalálja a szerelmét Taylor McClellan személyében, aki tulajdonképpen Carsonhoz vonzódott az előző részben. Ez a szerelmi történet sem lesz egy sétagalopp.
Harper nem csak a szerelmet találja meg ebben a részben, hanem az életútját is, valamint tisztázódik vagyoni helyzete és fény derül anyja nem éppen úrinőhöz méltó húzásaira is. Igen még annál is több aljas húzása van.
Akik Palack, a delfin miatt aggódnak, megnyugodhatnak, az ő sorsa is rendeződik, továbbá ismét terítékre kerülnek olyan kényes témák mint a poszttraumatikus stressz szindróma, természet- és állatvédelem, a család fontossága és természetesen az autizmus, hiszen Dora fia Asperger szindrómában szenved és különleges bánásmódot igényel.
Nem igazán hoz meglepetéseket ez a harmadik rész sem, ami egyben az utolsó is amit végig elolvastam, mert a negyediket néhány fejezet után félretettem. A sorozat eredetileg is trilógiának indult és vannak dolgok, amiket talán nem kellene túlragozni. De ez nem jelenti azt, hogy másoknak nem fog tetszeni.
Kiszámítható végkifejlet egy komoly témákat is feszegető nyári olvasmányban – körülbelül így jellemezném ezt a történetet. Számomra ez a végkifejlet kicsit sok volt és csicsásra sikeredett. De hát nem vagyunk egyformák… meg az ízlések és pofonok…

A sorozat további részei




 1. Nyári emlékek, General Press, 2015
The Summer Girls

2. Nyári fuvallat, General Press, 2016
The Summer Wind



4. Déli mennyegző, General Press, 2017
A Lowcountry Wedding

5. A Lowcountry Christmas - magyar nyelven egyelőre nem elérhető






2017. szeptember 20., szerda

Susan Wiggs - Megtalált álmok

Bella Vista lankái 1


Mezítláb, egy pohár borral a kezében járja Bella Vista lankáit Tess. Lila levendulamezők, gyümölcstől roskadozó almafák tárulnak a szeme elé, és ismeretlen sóvárgás ébred a szívében. Szeretet és összetartás lengi be az egész birtokot. A szíve mélyén Tess mindig erre vágyott: családra, és hogy részese lehessen egy ilyen világnak. Ám ez a paradicsom rövidesen elvész, ha nem sikerül megtalálnia egy régi családi kincset. A több évtizedes titkokat érintő kutatásban segítségére van féltestvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott, és egy bankár, aki inkább a szívére hallgat, mint az eszére. És miközben Tess megismeri a gyökereit, lassan az is világossá válik előtte, milyen jövőt szeretne…


HarperCollins Magyarország, 2017
Eredeti mű: Susan Wiggs – The Apple Orchard, Harlequin, 2013


Túlzás sorozatnak nevezni valamit, aminek csupán két része van? Mert a szerző más sorozataival ellentétben ennek pontosan annyi van.
Nem mondanám, hogy Susan Wiggs nagy rajongója lennék, és azt sem állítom, hogy valamennyi magyar nyelven megjelent írását olvastam volna, de épp eleget ahhoz, hogy ez a történet ismerősnek tűnjön. Zárójelként megjegyzem, hogy a szerző nagyon termékeny, és magyar rajongótábora sem panaszkodhat, hiszen sok könyve jelent meg magyar nyelven is.
A történet hősnője, Tess Delaney San Franciso-ban eredetvizsgáló egy híres aukciósházban. Szereti a munkáját, talán túlságosan is, de meglehetősen magányos, hiszen csak munkatársaival és néhány barátjával érintkezik, családja alig. Imádott nagyanyját nemrég vesztette el, anyja állandóan úton van és rém elfoglalt, apját sosem ismerte. Ez nem újdonság, hiszen a Delaney család nőtagjai csonka családban nevelik fel gyermekeiket, az apa jelenléte nélkül. 
Tess élete gyökeresen felfordul, amikor irodájában Dominic Rossi, egy kis település bankjának alkalmazottja felkeresi, mint sosem ismert apai nagyapja végrendeletének végrehajtója. A dolog pikantériája az, hogy a Magnus Johansen névre hallgató becses nagyapa még életben van, de épp hogy, hiszen balesetet szenvedett és kómában fekszik egy helyi kórházban. Tess számára nem csak a nagyapa a meglepetés, hanem egy féltestvér is.
Szerkezetében és alapötletében ez az egész nagyon hasonlított a szerző Tóparti történetek sorozatának első részére, az Aranyló nyárra. Azt is elmondom(írom) miért, bár fölösleges azok számára akik már mindkét könyvet olvasták.
Mindkét történet három idősíkban játszódik, a jelenben és két közelmúlti időpontban, amikor a szereplők valamelyikével valami fontos történt és ezt fel kell eleveníteni. Mindkét történetben van egy-egy apai részről származó lánytestvér, akinek létezéséről a hősnőnek fogalma sincs. A hősnők nincsenek a legjobb viszonyban az anyjaikkal, nagyvárosban élnek, de vidéken kötenek ki, ott él az illető féltestvér, és mindkét esetben itt találja meg a hősnőt a nagy szerelem és a boldog végkifejlet, amikoris megértik a család fontosságát, és hogy eddigi, nagyvárosi életük mennyire nem az volt, amire titokban vágytak. S mindketten egy-egy problémás férfibe szeretnek bele, mert ugye milyen unalmas lenne, ha legalább a férfi főhős egy közönséges, problémamentes fickó lenne, olyan  szomszéd srác típus. Ami pedig a megtalált féltestvéreket illeti, mindkét esetben a hölgyek a kulináris művészetek kimagasló művelői… és a későbbiekben saját történetük is lesz.
No, de térjünk vissza a Megtalált álmokra, ami az én ízlésemnek meglehetősen túlbonyolított volt, és a családi birtok megmentésére szolgáló Fabergè-tojás vadászat sem tette szerethetőbbé. Ez az egész Fabergè-tojás ügy nagyon erőltetett volt. A történet természetesen fikció, de azért minél közelebb maradunk a valósághoz, annál jobb. Továbbá, hogy a két lány, két különböző anyától ugyanazon a napon született felesleges és érthetetlen hatásvadászat volt, aminek semmi jelentősége nem volt a történet szempontjából, hiszen mindenki számára világos volt, hogy apjuk felesége mellett Tess anyjával is viszonyt folytatott.
A Megtalált álmok három idősíkja az 1940-es éve nácik által megszállt Dániája – Magnus Johansen története, az 1980-az évek – Tess anyjának és apjának a szerelme és a jelen, ami Tessről és megtalált családjáról szól. És titkokról, hiszen nincs a történetben egyetlen szereplő sem, akinek ne lenne valami titkolnivalója.
Teljes egészében kiszámítható végkifejletű történet. Nemcsak a családi birtok megmentése sikerül, hanem Tess újraépíti kapcsolatát anyjával, frissen megtalált családtagjaival és a szerelem is rátalál a vonzó Dominic Rossi személyében. S mivel a sokat emlegetett birtok egy hatalmas almáskert, és a megtalált lánytestvér egy gasztro-zseni, a könyv néhány recepttel is meglepi az olvasót, túlnyomó részük természetesen az almához kötődik.
Mindentől függetlenül egy kedves – bár túlságosan szövevényes, helyenként megható történet volt, különösen, mikor a nácik és háború sújtotta Dániáról volt szó, a zsidók üldözéséről és arról, hogyan sikerült onnan Magnus Johansonnak elmenekülnie egy zsidó kislányt hurcolva maga után. Minden szempontból biztosított a boldog végkifejlet, talán túl sok is van belőle.
Nem hinném, hogy valaha is újra elolvasnám a történetet, de a folytatását, Isabel Johansen történetét kiváncsian várom. Meg az ízlések és a pofonok…



A történet következő része, egyelőre csak angol nyelven:


The Beekeeper's Ball