2022. június 22., szerda

Elizabeth Hoyt – A vágy hercege



   Maiden Lane 12



   Újabb Elizabeth Hoyt sorozat magyar fordítása válik teljessé a napokban, hiszen a General Press Kiadónak hála most kerül a könyvesboltok polcaira a 12. Maiden Lane kötet. A vágy hercege nagyszerű kikapcsolódásnak ígérkezik a történelmi románcok rajongói számára, hiszen a történet egyszerre ígér kalandot és romantikát, kényszerházassággal és némi Szépség és Szörnyeteg felhanggal fűszerezve.




   A kifinomult, kedves és intelligens Lady Iris Jordan a rettegett bűnszervezet, a Káosz Urainak fogságába esik. A szabadulásához a segítség pedig onnan érkezik, ahonnan a legkevésbé sem várná. Dyemore hercegének legfontosabb célja, hogy beépüljön a Káosz Urai közé, és belülről pusztítsa el a szervezetet. Nincs ínyére, hogy az értékes idejét hölgyek megmentésével töltse. Most azonban, hogy a nagyurak mindkettőjüket meg akarják ölni, úgy gondolja, az lenne a legbölcsebb, ha feleségül venné Lady Jordant. Azzal azonban nem számol, hogy a végső szabaduláshoz nemcsak a gonosztevőkkel, hanem a saját démonjaival is meg kell küzdenie.


   General Press, 2022
   Eredeti cím: Duke of Desire, 2017






   Soha nem titkoltam mennyire kedvelem a történelmi romantikus könyveket és Elizabeth Hoyt neve különösen kedves a számomra, hiszen a Maiden Lane sorozata örökkön örökké a szívem csücskében lesz. Ezért is vagyok szomorú, hogy véget ért ez az izgalmas, fordulatokban és érzékiségben bővelkedő sorozat. Hoyt minden könyvét szeretem, hiszen a Maiden Lane-en kívül két sorozata is megjelent már korábban magyar nyelven is, de nekem ez az abszolút kedvenc, ezért olyan nehéz búcsút mondani ennek a színes világnak, mely olyan remekül vegyítette a 18. század Angliájának arisztokráciáját és londoni nyomornegyedét.
   Tizenkettedik rész – még kimondani/leírni is sok, de egyetlen rész sem volt gyengébb, nem volt unalmas, s míg más (akár rövidebb) sorozatok esetében egy idő után már kiszámítható volt, sablonossá váltak a dolgok, Hoyt soha, egyetlen pillanatig sem engedte, hogy a figyelmem lankadjon.
   Ahhoz, hogy A vágy hercege cselekménye élvezhető legyen, nem kell ismerni a sorozat előző könyveinek történéseit (de kár kihagyni őket). Mindegyik önálló történetként is megállja a helyét, bár itt-ott kapcsolódnak egymáshoz. S aki már olvasta a sorozat előző részét, annak a két főhős is némileg ismerős, hisz mellékszereplőkként már megjelentek a cselekmény során.

   Hogy milyen volt ez a történet? Mint általában Hoyt írásai: pörgős, izgalmas, érzéki. Viszont különbözött abban, hogy míg eddig csak sejtette mennyire dekadensek a Káosz Urai tagjai, most viszont explicít példákat kaptam a brutalitásukból, szexuális devianciájukból, s bátran ki merem jelenteni, hogy az urak egy egész pszichiátriai klínikának adtak volna munkát úgy harminc évig.
   Kedveltem a főszereplőket is. Lady Irisről már az előző részben tudni lehetett, hogy talpraesett nő és nem egy törékeny virágszál. Elrablásakor képes kiszabadítójára pisztolyt fogni, mi több, még a ravaszt is meghúzza, hogy utána odaadóan ápolja. Kicsit önfejű, kicsit ellentmondásos a viselkedése, de mindenképpen két lábbal jár a földön. S akkor ott van partnernek Dyemore hercege, aki szinte a semmiből tűnt fel, és akit mindenki csak szörnyetegként emleget az arcát kettészelő sebhely miatt, s aki a Káosz Urai korábbi vezetőjének fia. Természetesen mindenki azt várja, hogy visszatérésének célja a romlott társaság vezetésének átvétele, viszont neki egyetlen vágya van: eltörölni a föld színéről mindent, ami ezzel kapcsolatos. Tele van gyűlölettel, bosszúvággyal és csak a célt látja maga előtt, akkor is, ha ez az életébe kerülhet.

   Más sorozatok esetében nagyon gyakran előfordult, hogy a záró kötet kicsit langyosabb, a nagy, mindenre kiterjedő boldog végkifejletre koncentrál, feltűnnek a korábbi részek főhősei is valamilyen össznépi alkalomból. Ez itt teljesen hiányzik, mert csupán Kyle hercege jelenik meg epizódikusan, hiszen az előző részben ő volt az, aki a Káosz Urait üldözte, s feltételezései szerint sikerült is felszámolnia őket – mekkorát tévedett! Ez itt kizárólag Lady Iris és Dyemore hercegének szerelmi története, s a Káosz Urain kívül nincs benne hely senki másnak.
   Nyilvánvalóan kedveltem a történetet, s szívesen tovább olvastam volna, akár ezt, akár egy újabb Maiden Lane történetet. Egy biztos, ez nem finom lelkű hölgyeknek való olvasmány, mert a szerelmi történeten és erotikán túl brutális őszinteséggel ábrázolja mindazt, amit a Káosz Urai képviselnek. Hoyt ismét bebizonyította, hogy egy sorozat sokadik részében is lehet újat, meghökkentőt, felkavarót alkotni.
   Bár számos kiegészítő novellája-szösszenete van, melyeket kétlem, hogy valaha is olvashatunk magyar nyelven, ennek a sorozatnak vége. De nagyon szurkolok, hogy jövőre egy újabb Hoyt sorozattal ismerkedhessem meg.



Kapcsolódó bejegyzések


A sötétség hercege (Maiden Lane 6)


Szívembe zárva (Maiden Lane 8)

Édes csábító (Maiden Lane 9)

A bűn hercege (Maiden Lane 10)

A gyönyör hercege (Maiden Lane 11)






   Minden állomáson egy-egy betű halmot találtok. A betűket helyes sorrendbe rendezve egy-egy, a General Press gondozásában idén megjelenő történelmi románc írónőjének neve olvasható össze. A feladat tehát a szerző teljes nevének beírása a rafflecopter megfelelő sorába.

   Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.



AAIO CCCMMNRTY

 

a Rafflecopter giveaway







06.20. – Angelika blogja
06.22. – Betonka szerint a világ
06.24. – Könyvvilág
06.26. – Dreamworld
06.28. – Olvasónapló


2022. június 4., szombat

Helena Hunting – Költözz az ágyamba

 

   Shacking Up 1


   A Maxim Könyvkiadónál jelent meg Helena Hunting új regénye Költözz az ágyamba címmel. A Shacking up sorozat első részében Bancroft Mills hotellánc örökös és az éppen munkanélküli Ruby Scott nem hétköznapi találkozásából alakuló romantikus szerelemről olvashatunk jó adag erotikával fűszerezve. Kövesd végig a blogturné állomásait, és ha szerencséd lesz meg is nyerheted a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet!




   Rubynak se munkája, se lakása, se magánélete nincs, ám úgy tűnik, mindez egy csapásra megváltozhat, amikor beköltözik Bane luxuslakásába, hogy gondozza az egzotikus állatait. Ruby Scott hónapok óta késik a lakbérrel, és képtelen normális munkát találni. De ekkor jön egy meghallgatás, ami mindent megváltoztathat! A nagy áttörés helyett azonban megbetegszik, és a lehető legmegalázóbb módon járatja le magát. És mindez egy rejtélyes, jóképű srác miatt történik, aki az előző este megcsókolta. Szerencsére a barátnője egy tökéletesnek tűnő megoldással áll elő: egy hihetetlen munkalehetőséggel. Rubynak be kell költöznie a hotelmágnás, Bancroft Mills luxuslakásába, amíg ő elutazik, és gondoznia kell egzotikus háziállatait. De amikor a frissen hajléktalanná vált Ruby először találkozik jövendő munkaadójával, kiderül, hogy Bane ugyanaz a srác, aki miatt beteg lett. Amikor Bane rájön, hogy mekkora bajt okozott Rubynak, felajánlja neki, hogy költözzön hozzá, és gondozza az állatait, egészen addig, amíg rendbe nem jön az élete.



   Maxim, 2022
   Eredeti cím: Shacking Up, 2017





   Durván másfél évvel ezelőtt találkoztam először Helena Hunting nevével, amikor a Maxim Kiadó Passion válogatásában megjelent a Shacking Up sorozatának harmadik része. Emlékszem, hogy annak idelyén közösségi oldalakon nagy volt a felháborodás, mert miféle dolog az, hogy egy sorozatot a harmadik részével kezdünk? Gond szál sem, mert a sorozat részei önálló történetek, és még nyomokban sincs közük egymáshoz. Komolyan. Sem egy már ismerős karakter, amelyik feltűnt volna már valahol, sem a helyszín, abszolút semmi.
   Bevallom, a szerző előző könyvéért nem különösebben rajongtam. Kéretik nem félreérteni: nem rossz, sőt! Csak valahogy nem volt az a fajta történet, amitől jött volna nekem az a bizonyos “wow” érzés. Ahhoz képest a Költözz az ágyamba sokkal jobban tetszett, mert valahogy könnyedebb volt, szórakoztatóbb, bolondosabb. S annak ellenére, hogy ugyebár ez egy érzéki könyveknek szánt sorozat keretében jelent meg (ugyebár a kiadó Passion válogatása), nem kizárólag lepedőszaggatásról szólt, hanem volt egy szép kerek történet, amit akár el is hihettem volna ha… de erről később.
   Nos, első sorban van egy nagyon szimpatikus hősnő: Ruby Scott. Hogy miért volt nekem szimpi? Azért, mert gazdag lány létére nem a könnyebb útat választotta, azaz nem hajolt meg apja akarata előtt és tanulmányai elvégzése után a családi bizniszben kezdi meg felfele lépegetését a szamárlétrán, hanem követte az álmát. Ruby ugyanis színésznő szeretne lenni, bár eddig a nagy áttörés elkerülte.

   A történet elején Ruby épp a mélyponton van: se állása, se lakása, se pénze, mert apja megvonta a támogatását, arra számítva, hogy ezzel lányát majd hazatérésre bírja. S mivel anyagilag a padlón van, barátnője puccos eljegyzési partiján épp betáraz az ennivalóból későbbre is. Ismerős valakinek az ilyesmi? Mert nekem igen, találkoztam már ilyen fazonokkal, akik mellesleg nem azért pakolgattak otthonra, mert rászorultak, mint a hősnő, hanem csupán azért mert megtehették. S ezen a bulin csókolja meg egy teljesen ismeretlen pasi, aki a félhomályos folyósón összetéveszti valakivel. A vírus és nyálcsere következtében Ruby másnap szégyenletesen teljesít a meghallgatáson, ez pedig durva mellényúlás volt, mert nincs az az influenzavírus (még - szerencsére!), ami a fertőzést követő 12 órán belül így a padlóhoz vágja az ember lányát.
   Nem mondanám, hogy meglepett, amikor Ruby pont annak a férfinak a lakására és háziállataira készül vigyázni, aki miatt bukta a meghallgatását. Ilyen a fikció ördöge. S az sem fog senkit meglepni, hogy a történet végére összejönnek, mert ez egy romantikus történet, biztosítva van a boldog végkifejlet.

   Elismerem, hogy nekem bejött a főhős is. Exsportoló, aki a család szállodabizniszében gályázik, nem egy magától elszállt gazdag ficsúr, és nincsenek lelki bajai sem, tehát ez a történet mellőzi a tömény lelki mizériát, s milyen jó ez! Amiben még különbözik a sablonos karakterektől, azok a háziállatai. Ugyanis Bancroft Millsnek (a történetben többnyire Bane-ként szerepel) nem aranyos kutyusa van, és egy alomnyi bolyhos kiscicája sem, hanem egy illegalitásban lévő, Franceska nevű vadászgörénye és egy Picúr névre hallgató tarantulája. Mondjuk a tarantula nem, de Franceska rendesen feldobja a könyv hangulatát, bár sosem értettem, hogy miért kell vadállatokat házikedvencként tartani.
   A két főhős között sistereg a kémia, de ennek ellenére a kapcsolatuk lassan bontakozik ki, tehát senki ne várjon dühöngő erotikára és szenvedélyes lepedőszaggatásra mindjárt az elején. Engem kimondottan szórakoztatott, ahogyan sután egymást kerülgetik, a kis bizonytalankodások, mert nem tudják mire várjanak a másiktól, és természetesen a félreértések, melyek még bonyolultabbá teszik kettejük viszonyát. Igen, a hősnő beköltözik a pasi ágyába (erre utal a könyv címe is), csakhogy a pasi épp nincs benne, hanem sokezer kilométerre tartózkodik.
   Összességében kedveltem a történetet, feldobott, megmosolyogtatott, mert egy könnyed, bolondos sztori kedvelhető karakterekkel és egy huncut görénylánnyal.


Kapcsolódó bejegyzés





   Főhősünk Bancroft Mills hotellánc örökös, ez a tény inspirálta a játékunkat. Minden állomáson híres szálloda márkaneveket kevertünk össze, helyes sorrendbe rakva írjátok be a nevet a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Pl: Hilton
   Az értesítő levél megküldése után a nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!


rFuo sasenSo


a Rafflecopter giveaway






Blogturné Klub

06.02 Kelly és Lupi olvas

06.04 Betonka szerint a világ...

06.06 Angelika blogja


2022. május 8., vasárnap

Maggie Fenton– Erényes gazember



   A pajkos régensség 2



   Az Erényes gazember című történettel folytatódik Maggie Fenton A pajkos régensség című trilógiája, melyet magyar nyelven a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában olvashatunk.
   Tartsatok velünk blogturnénkon és ha a szerencse is mellétek áll, akkor megnyerhetitek a Kiadó által felajánlott könyvet.




   Vajon ​a sötét múltú, javíthatatlan gazember meg tudja olvasztani a jégkirálynő szívét?
   Sebastian Sherbrook – a királyság egyik legzüllöttebb alakja, egy igazi gazember – a gyűlölt nagybátyja halála után megörökli a Manwaring márkija címet. Így azzal a céllal tér vissza Londonba, hogy egyszer és mindenkorra rendbe hozza az imázsát. Arra nem számít, hogy önhibáján kívül szinte azonnal a szezon legnagyobb botrányába keveredik, és ezzel régóta titkolt terve, hogy udvarolni fog az egyetlen nőnek, akire valaha vágyott, dugába dől.
   A fiatal Lady Katherine Manwaring, bár régóta vonzódik a férfihoz, hisz a néhai férje unokaöccséről szóló pletykáknak. Ezen az sem változtat, hogy a Times „London legszebb férfija” címmel illette Sebastiant, jogosan. Viszont amikor a sors Katherine kegyeire bízza a férfit, a nő két megdöbbentő igazságra jön rá: Sebastian talán mégsem annyira züllött, mint azt a híre sugallja, és hogy reménytelenül szerelmes… belé.
   Egy feldühödött apa, egy végtelenül mogorva kutya, egy kis zsarolás, jó néhány pirkadati párbaj és minden lében kanál barát csupán néhány a problémák közül, amik a szerelmesek boldogságának útjában állnak. Vajon Katherine végül képes lesz elfogadni Sebastian szerelmét – és a férfi azután is akarja majd őt, hogy megismeri a nő sötét titkát?
   Éld át üdítő és fordulatos románcuk alakulását!


Könyvmolyképző, 2022
Eredeti cím: Virtuous Scoundrel, 2015





   A múlt decemberében, azaz nem is olyan régen találkoztam először Maggie Fenton nevével, amikor a Könyvmolyképző Kiadó megjelentette A pajkos régensség című sorozatának első részét. Kedvelem a történelmi romantikusokat, tehát a szerzőnek ismeretlenül is bizalmat szavaztam, s milyen jól tettem, mert abszolút lehengerelt mesélési stílusával, és a tömény humorral, ami szinte parodiát csinált a történetből. Tehát nyilvánvaló volt, hogy ezt a második részt is akarom, s szívrepesve várom a hírt a sorozat befejező részének megjelenéséről is, hiszen három arisztokrata barátról van szó, s kár lenne a harmadik történetét kihagyni, ha már eddig eljutottunk.
   Igen ez egy trilógia második könyve, de önálló történetként is megállja a helyét, de én azt gondolom, hogy kár lenne kihagyni az első részt, mert nagyszerűen rá lehet hangolódni vele a szerző stílusára, és remek a történet is.
   Nos, ami az Erényes gazembert illeti, a főhősökkel már az előző könyvben is találkoztam – és mindenki más is, aki elolvasta –, tehát voltak ötleteim arról, hogy mi is várható ettől a történettől. Bevallom, a boldog végkifejlet kivételével semmit az ég adta világon nem láttam előre. Igen, tudtam az előző részből, hogy a főhősnek megdobbant a szíve, csak sajnos a célszemély az a fiatal hölgy volt, akit a nagybátyja vett feleségül. Az az idős nagybácsi, akinek vagyonát és rangját majd Sebastian Sherbrook, a főhősünk örökli. S mivel kettejük között a viszony több mint ellenséges – ennek okát nem fogom firtatni, mert akkor minek elolvasni a könyvet? – a világ által nagy kéjencnek tartott Sebastian Sherbrook kénytelen visszavonulót fújni és hosszas utazást tenni a kontinensen, míg eléri a hír, hogy gyűlölt rokona jobb létre szenderült.

   A hazatérés sem olyan, amilyenre számított, hiszen hazatérése pillanatától kezdve elszabadulnak az indulatok, botrány tapad a nevéhez, és olyan dolgok miatt hibáztatják, amiket el sem követett. A baj pedig az, hogy barátai kivételével senki nem hisz neki. És akkor még ott van fiatal özvegy, Lady Katherine Manwaring, aki iránti érzései soha nem múltak el, viszont a nő nem látszik viszonozni azokat, és felhőtlenül élvezni látszik az özvegység adta szabadságot. A két főhősnek van egy közös tulajdonsága: mindketten szenvedélyesen szeretnek zongorázni, ez pedig egy nagyszerű kiindulópont lehet kettejük esetleges kapcsolatához.
   Feltűnnek az előző rész szereplői is, szinte valamennyien, és ez egy jó alkalom volt arra, hogy sorsuk alakulását követni lehessen – de mint mondtam már, nem föltétlenül kell ismerni az előző részt, ahhoz, hogy ez hiányérzet nélkül élvezhető legyen.

   Nagyon pörgős, érzelmes, vicces, érzéki és annyi erotikával megspékelt, amennyit a történet megkíván. Remek történet volt, rengeteg apró momentummal és szórakoztató epizóddal, ami elejétől végéig éberen tartotta a figyelmet, és rengeteg meglepetéssel is szolgált, hiszen ebben a történetben senki és semmi nem az, aminek látszik. S bár a főszereplői múltjában súlyos titkok vannak, melyek meghatározták egész életútjukat, ez a történet mégis közelebb áll a komédiához, mint a drámához.
   Nagyon kedveltem, mert a személyes tragédiákon túl is élvezhető tudott maradni, nem a lelki mizériákra helyezte a hangsúlyt, hanem a szórakoztatásra. Várom a folytatást és ajánlom mindazoknak, akik kedvelik a zsánert, és épp jól jönne nekik egy-két mosoly.




A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzés







   Játékunk a zsánerhez kapcsolódik. A turné minden állomásán elrejtve egy-egy olyan szerző nevét találjátok, akinek legalább egy történelmi romantikus könyve megjelent már a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. A ti feladatotok csupán annyi, hogy ezt a nevet beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába

   Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

 

a Rafflecopter giveaway






05.08 Betonka szerint a világ…

05.10 Hagyjatok! Olvasok! extra

05.12 Olvasónapló 






2022. április 29., péntek

Mary Jo Putney – Hazatérés





   A jó útra tértek testvérisége 6


   A General Press kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent A jó útra tértek testvérisége sorozat hatodik, egyben sorozatzáró kötete, a Hazatérés. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják a Thorsay-re hazatérő és földesúri szerepbe kényszerülő Kai Ramsey, és a festői álmokat dédelgető Signy Matheson történetét.
   Tartsatok velünk, kövessétek a turné állomásait, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott regény egy példányát.




   Menyasszonya halála után Kai Ramsay elhagyja Skóciát, hogy távoli országokban kalandozzon. Útja során bejárja az ókori romokat, felbecsülhetetlen értékű régiséget gyűjt össze, és a halál torkából is megmenekül, miután a napóleoni háborúk alatt kémkedésért bebörtönözték. Ramsay lételeme a veszély, de minden megváltozik azon a napon, amikor egy levelet kap Skóciából…
   Signy Matheson életét Thorsay szigetén tölti. Lánglelkű és éles elméjű szövetségese a helyi földbirtokosnak. Most azonban, hogy a vezetőjük a halál árnyékába ért, Signynek gondoskodnia kell az utódlásról. Itt az ideje, hogy Kai Ramsay hazatérjen…
   Amikor Ramsay visszatér Thorsay-ra, döbbenten tapasztalja, hogy Signy csábító szépséggé érett, és olyan vonzerővel bír, aminek nehéz ellenállni.



   General Press, 2022
   Eredeti cím: Once a Laird, 2021





   Hatodik és egyben (pillanatnyilag) utolsó részéhez érkezett Mary Jo Putney A jó útra tértek testvérisége című sorozata. Azért mondom, hogy pillanatnyilag, mert a történet olvasása után úgy érzem, van ott két mellékszereplő (a híres festőnő és a főhős gyermekkori barátja), akik a saját románcukért kiáltanak, s elképzelhetőnek tartom, hogy ebből, valamikor a jövőben lehet valami. Ha nem egyébb, egy novella, kiegészítő történet, akármi.
   Bár egy sorozat hatodik része, önálló történetként is megállja a helyét, akárcsak a sorozat korábbi részei, hiszen az egyes részek főhőseit csupán egyetlen dolog köti össze: együtt lógtak meg francia fogságból a kivégzés elől. És ezt a tényt minden rész elmagyarázza, tehát bármikor be lehet kapcsolódni a sorozatba.
   Ebben a történetben a skót származású Kay Ramsay történetét ismerhettem meg, aki menyasszonya halála után az utazgatást választotta és hobbijának hódolt: a régészetnek. Meg kell említenem, hogy az ő hobbija nem az én hobbim is, tehát a leletekkel kapcsolatos részletes leírások nekem kicsit soknak tűntek, de nem vagyunk egyformák, lehet másoknak pont ez az aprólékosság lesz a befutó. Ramsay tisztában van azzal, hogy utazgatásai időkorláthoz vannak kötve, hiszen nagyapja után neki kell átvennie a klánfőnöki pozicíót, ezért kötelességégtudóan hazaindul, mikor éresítést kap otthonról, hogy nagyapja beteg. Szuggesztív a történet magyar címe: Hazatérés, Mert Kay Ramsay sok évi távollét után hazatér, hogy ő legyen a következő laird.

   Ezzel el is érkeztünk a történet helyszínéhez, a Torsay szigetekhez. Kéretik nem keresni a térképen, a helyszín kitalált, melyet a szerző saját bevallása szerint a Skócia északi részén levő Orkney szigetekről mintázott. Bár soha nem jártam arrafele (még), a képeket nézegetve, egészen jól sikerült neki ez a megmintázás, a helyszínek leírása. Putney amúgy is minden történetében szereti belecsempészni az ezotériát, misztikumot, kevéssé ismert dolgokat, ez esetben a szigetek történelméhez tartozó kelta és viking mitológiát, múltat szövi bele a cselekménybe, olyannyira, hogy még a háziállatok neve is mitológiai alakokhoz köthetőek. Sőt! A földesúr lova már egészen dinasztikus, hiszen – ha jól emlékszem – épp az ötödik (vagy hatodik?) Thornál tartunk.

   Hazatérésekor Ramsaynek két dologgal kell szembesülnie. Az egyik, hogy nagyapja halálán van és épp jókor érkezett, hogy elbúcsúzhasson tőle. A másik pedig Signy Matheson személye, aki elhunyt menyasszonya kishúga, és aki az évek során mutatós fiatal nővé cseperedett, aki aktívan kivette részét a klán dolgainak intézésében Ramsay távollétében. Mi több, halálos ágyán nagyapja kifejezte azon óhaját, hogy Ramsay vegye feleségül a lányt.
   Ahogy a könyv címe is jelzi, ez egy hazatérés története. Sok év után Ramsaynek újra meg kell ismernie otthonát és azokat az embereket, akikért felelősséggel tartozik, fel kell vállalnia a klánfőnöki szerepet, és szembe kell néznie kapzsi, de nagyon tehetős rokonával, aki csak arra vár, hogy sunyi kezét rátehesse mindarra, ami Ramsay és a klán tulajdona lenne.

   A történetnek romantikus szála is van, hiszen Signy és Ramsay nyilvánvalóan vonzódik egymáshoz, és abban is hasonlítanak, hogy mindketten legszívesebben mást csinálnának: Signy festene, Ramsay pedig letűnt ókori civilizációk nyomait keresné szerte a világon. Csakhogy míg Signy számára elérhető közelségben van a festészet, az utazás, bárhová mehet, addig Ramsay-t a kötelesség és a klán iránti felelősség odahaza tartja. Ahhoz, hogy együtt maradhassanak, valahogy közös nevezőre kell jutniuk.
   Természetesen lesz happy end és minden megoldódik a végére. Mi több, a fogságból szökött férfiak találkozója is végre összejön, mintegy keretbe foglalva az egész sorozatot, hiszen azzal kezdőtött minden, hogy a hat férfi együtt raboskodik, majd útjaik szétválnak. Bár a sorozat során néha páran összetalálkoznak, de mind a haton egy időben soha nem tartózkodtak ugyanazon a helyen.
   A szerző és a sorozat rajongói minden bizonnyal kedvelni fogják ezt a történetet is, hiszen van benne minden: szerelem, belső konfliktus, kötelességtudat, intrikus rokon és szerető barátok... és nagy, mindenre és mindenkire kiterjedő happy end is.



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:



Becstelen szerelem (A jó útra tértek testvérisége 5)

Mary Jo Putney, Madeline Hunter, Sabrina Jeffries – Téli csábítás

Váratlan szerelem (A jó útra tértek testvérisége 4)

Menekülés a háremből (A jó útra tértek testvérisége 3)

A lázadó özvegy (A jó útra tértek testvérisége 2)

Az amazon és a katona (A jó útra tértek testvérisége 1)

Fekete özvegy (Elveszett lordok 7)







   Mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek A jó útra tértek testvérisége sorozat párosait. Mindegyik állomáson találtok egy kérdést három lehetséges válasszal, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a helyes válasz betűjelét beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába mindhárom alkalommal. Ha ezzel megvagytok, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott regény egy példányát.

   Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.



Kinek a párja Lucas Mandeville?

A) Signy Matheson B) Suzanne Duval C) Kendra Douglas

 

a Rafflecopter giveaway





04/29 Betonka szerint a világ…

05/01 Dreamworld

05/03 Kelly és Lupi olvas



2022. március 7., hétfő

Sally Thorne – Gyűlölök és szeretek – extra




   Lucy Hale és Austin Stowell főszereplésével film készült Sally Thorne sikerkönyvéből, a Gyűlölök és szeretekből, amit a magyar mozik is bemutattak. Az adaptáció örömére újra Gyűlölök és szeretek blogturnét tartunk, és ha szerencsés vagy, meg is nyerheted a kötet egy példányát a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából.




   Nemezis ​(fn)
   a) Ellenfél, rivális, akit képtelenség legyőzni
   b) Valakinek a veszte
   c) Joshua Templeman
   Lucy Hutton és Joshua Templeman ki nem állhatják egymást. Nem csupán ellenszenvesek egymásnak. Nem épp hogy csak megtűrik egymást. Hanem gyűlölik a másikat. Az sem okoz nekik problémát, hogy ki is mutassák az érzéseiket egy sor rituális, passzív-agresszív játékon keresztül az irodában, ahol egy kiadó társigazgatóinak asszisztenseiként egymással szemben ülve dolgoznak. Lucy nem érti Joshua karót nyelt, ideges, aggályoskodó hozzáállását a munkához. Joshua pedig egyértelműen nem tudja hova tenni Lucy hóbortos ruháit, különcségét és túlzott derűlátását.
   Most ugyanazért az előléptetésért versenyeznek, és elszánt küzdelmüket immár semmi sem fékezheti meg. Lucy nem hajlandó meghátrálni, annak ellenére sem, hogy legújabb játékuknak álmai munkája lehet az ára…
   Ám pont amikor a köztük lévő feszültség a tetőpontjához közeledik, Lucy rájön, hogy talán nem is utálja a férfit. És talán a férfi sem utálja őt.
   Vagy lehet, hogy ez is csak egy újabb játék?



   Könyvmolyképző, 2022, 2020, 2018
   Eredeti cím: The Hating Game, 2016




   Ritkán szoktam bármiről szóló extra állomással részt venni egy-egy blogturnéban, s most is csak azért teszem, mert egy idézetes bejegyzés kitűnő alkalom volt arra, hogy újraolvassam a könyvet. Mostanság nagyon felkapottak azok a könyvek, melyekből filmet is készítenek – érthető, hiszen a film vizuális élményt is nyújt, viszont nem adja vissza mindazt, amit a könyv lapjain olvashat az ember lánya. 
   Természetesen láttam a filmet (is), nagyon aranyos és szórakoztató volt, csak kicsit távirati stílusban adta vissza a történéseket, hiszen másfél órába kellett besűrítenie az egész könyv cselekményét. Tehát én a könyvre szavazok, és mindenkinek ajánlom, aki egy szaftos romantikus komédiával szeretne jobb kedvre derülni.

   A könyvről szóló bejegyzésem itt található: Gyűlölök és szeretek




   "Azért ülök itt egy cellatárssal, mert mindegyik hatalomőrült hadvezérnek van egy másodparancsnoka, aki elvégzi helyette a piszkos munkát. Közös asszisztens fel sem merülhetett, mert akkor az egyik igazgatónak engednie kellett volna. Mindkettőnket rácsatlakoztattak az áramra a két új iroda ajtaja előtt, és magunkra hagytak."



   "Mindennap ugyanolyan inget visel, különböző színekben. Fehérben, törtfehérben, krémszínben, halványsárgában, mustárszínben, babakékben, vörösbegytojáskékben, galambszürkében, tengerészkékben és feketében. És mindig ugyanebben a sorrendben.
   Egyébként legjobban a vörösbegytojáskék ingje tetszik, legkevésbé pedig a mustárszínű, amit ma is visel. Mindegyik ing jól áll rajta. Mindegyik szín illik hozzá. Ha én vennék fel mustárszínt, úgy festenék, mint egy hulla. Ő viszont itt ül, és épp olyan napbarnított és egészséges, mint mindig."




   "– Miről fantáziálsz? Elég mocskos az arckifejezésed.
   – Hogy megfojtalak. Puszta kézzel".



   "– Nem kellett volna megcsókolnom téged, oké? Rohadt hülye ötlet volt a részemről. Ha jelenteni akarsz a HR-nek...
   – Ez a bajod? Attól félsz, hogy jelentelek nekik? – Ezt elég hangosan kérdeztem ahhoz, hogy a bár vendégei felénk forduljanak. Veszek egy mély levegőt, és amikor ismét megszólalok, már halkabb vagyok. – Teljesen megtörtél, annyira, hogy már nem tudok mit kezdeni azzal, ha egy srác közli, hogy gyönyörű vagyok.
   Az arcára keserűség ül ki.
   – Ezért sírok. Mert Danny azt mondta, gyönyörű vagyok, én meg majdnem lepördültem a bárszékről. Tönkretettél.
   – Én... – kezdi, de semmivel sem tud előállni. – Lucy, én...
   – Elérted, amit akartál. A mai napot megnyerted."




   "– Valójában hová mész? – A hangom végigcseng az üres utcán.
   – Már mondtam. Zaklatni.
   – Tessék, gyalog? – Pár lépéssel közelebb megyek. – Sétálni akartál?
   – Azt terveztem, hogy végigfutok az út közepén, mint a Terminátor."



   "Az asztalomnál ülök, száraz, merev szemmel, és Josh üres székét bámulom. Az iroda hűvös. Csendes. Profi menedék. Odalent bármelyik fülkés bennlakó ölni tudna ezért a nyugalomért.
   Joshnak most egy törtfehér ingben kellene itt ülnie, velem szemben. A kezében lévő számológépen kéne pötyögnie, a homlokát ráncolnia, aztán megint pötyögnie.
   Ha itt lenne, rám nézne, és amikor a tekintetünk összekapcsolódik, egy vakus izzó gyulladna fel bennem. Bosszúságnak vagy ellenszenvnek vélném. Fognám a kis villanást, és olyasminek nevezném el, amiről én sem gondolnám, hogy valójában az."



   "– Aú! Mi van a zsebedben?
   – Ó! – Eszembe jut, mi az, és hülyén érzem magam. Leereszkedem a padlóra. – Semmi.
   – Megbökött. – Kihúzza a göröngyös alakot a zsebemből, és a nyakát nyújtogatja, hogy lássa, mit talált. – Egy Törp. Hát persze. Mi mást dugnál a zsebedbe? Miért van rajta masni?
   – Kábé tíz darabom van belőle. Dulifuli.
   – Ha nem tudnám, mennyire imádod a Törpöket, most meg lennék sértve."




   "– Én vagyok a főnököd, és én azt parancsolom, hogy élj egy kicsit ezen a hétvégén. Az utóbbi néhány napban mintha elhagytad volna magad. Nézd csak meg a szemed! Tiszta piros. Épp olyan rosszul festesz, mint Josh. Mindkettőtöket idegösszeomlásba kergettünk ezzel az előléptetéssel. – Elégedetlenül húzza össze a száját.
   – Vannak pillanatok, amikor azt kívánom, bár sose történt volna ez meg. Egyik része se. Az egyesülés. Az iroda. Az előléptetés. Ezzel valami véget ér, amire nem vagyok kész."




   "Az első álrandimon Joshua Templemannel a bokszokat már mind elfoglalták, így egymás mellett ülünk a pultnál. Lecsüng a lábam a bárszékről, amire ő segített fel, mint egy ötévest. Rendelünk, de azonnal el is felejtem, mit fogok enni. Josh a tenyerébe támasztja az állát, és hogy elüssük az időt, belefogunk a Farkasszem Játékba.



   "– Felelsz vagy Mersz? – kérdezi.
   Mindig pontosan tudja, hogy mit mondjon.
   – Merek.
   – Gyáva. Oké, edd meg a teljes üveg csípős mustárt, ami a hűtőmben van!
   – Ennél szexibb feladatban reménykedtem.
   – Hozok egy kanalat."


   A bejegyzésben szereplő fotók természetesen a könyv alapján készült filmből származnak.

 



   A Gyűlölök és szeretek az egyik legnépszerűbb chick-lit regény, a zsáner népszerű címeiből pedig megannyi adaptáció készült már. A mostani játékunk során minden állomáson egy-egy chick-lit adaptáció képét látjátok, a feladatotok, hogy beírjátok a címét a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

   Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.





a Rafflecopter giveaway






03.02. - Sorok Között
03.03. - Fanni's Library
03.05. - Zakkant olvas
03.07. - Betonka szerint a világ extra 
03.09. - Hagyjatok! Olvasok! extra állomás
03.11. - Hagyjatok! Olvasok!