2020. március 8., vasárnap

J. R. Ward – A tolvaj


   Fekete Tőr Testvériség 16


   Sola ​Morte, a besurranó tolvaj és kódfejtő megelégeli az alvilági játszmákat, és elhatározza, ezután tisztességes életet él. Caldwelltől távol, immár becsületes polgárként vigyáz imádott nagymamájára, és kerüli a bajt. A szívét azonban otthagyta fent északon, az egyetlen férfinál, aki átlátott a védőpajzsán.
   Assail, Assail fia soha nem akart szerelmes lenni, főleg nem egy emberbe, hiszen életvitele és valódi hivatása mellett elképzelhetetlen, hogy közös jövőt tervezhessen olyasvalakivel, mint Sola. A sors azonban mindig tartogat meglepetéseket; Assail kómába esik, és Sola az egyetlen, aki visszahozhatná az életbe. Assail unokatestvérei számítanak a segítségére, mivel egy új, halálos ellenség közeledik, és a testvériségnek minden eddiginél nagyobb szüksége lenne a férfira. Sola azonban a legkevésbé sem akar belekeveredni ebbe a háborúba vagy visszatérni a múltjába, főleg miután rájön a szörnyű igazságra Assail kilétével kapcsolatban. De hogyan is hagyhatná meghalni a férfit, aki az életénél is jobban szereti őt?
   A tolvaj az utóbbi évtized egyik legnagyobb romantikus bestsellere, a Fekete Tőr Testvériség tizenhatodik része.

   Alexandra, 2020
   Eredeti cím: The Thief, 2018


   Tizenhatodik részénél tart magyar nyelven, tehát senkinek nem kell bemutatni miről szól J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozata. S mintha rendszer lenne: egy hideg, egy meleg, azaz bármennyire is szeretem ezt a sorozatot mintha szabályszerűen váltakoznának azok a részek, melyeket nagyon kedvelek, azokal, amiket nem annyira. Kéretik nem félreérteni: nem rossz a történet, mert egy FTT-s történet alapból nem lehet rossz, csak éppen valamiért nem kedvelem annyira. S mivel az előző részt (A Kiválasztott) elhalmoztam imádatommal, ez most az a könyv, amit kevésbé kedvelek, igazándiból még meg sem tudom mondani, hogy miért.
   Az előző részben Layla, a kiválasztott, és Xcor, a banditavezér történetén volt a hangsúly, s mellettük az egész testvériség életébe betekinthettem, kicsitől nagyig. Az egy szép kerek történet volt erotikával, humorral, szerelemmel és megható jelenetekkel. Ahhoz képest itt két párra is koncentrál a szerző. Első sorban Jane-re és Vishousra, hiszen már az előző részben mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a kapcsolatuk nem működik, s mindketten a munkába menekülnek, amit Vishous a szokásos láncdohányzással, valamint kedvenc vodkájának kemény döntögetésével told meg. 
   A másik pár – tulajdonképpen ők a főszereplői ennek a könyvnek, vagy legalábbis lenniük kellene – Assail, a drog és fegyverkereskedő és szerelme, Marisol Carvalho, vagy Sola Morte, mindkét neven ismert.
   Nos, akik figyelemmmel kísérik a Feketet Tőr Testvériség sagáját, azok tudják, hogy Assail nem csak kereskedett a droggal, hanem maga is élvezője volt a bódulatnak, s már a múlt részben a Testvériség szupertitkos klínikáján feküdt előbb súlyos elvonási tünetekkel, aztán katatón állapotban. Ő volt az, aki a Testvériség számára lebonyolította a fegyverügyleteket, mármint beszedrezte azokat, melyeket nem Vishous gyártott saját műhelyében. Sola pedig a szerelme, aki saját biztonsága érdekében messze menekült Caldwelltől, bár fogalma sem volt arról, hogy Assail tulajdonképpen vámpír.
   Izgalom az van bőven a történetben, hiszen a renegát Throe továbbra is Wrath trónját akarja, s nem vállogatja meg a módszereit. Mi több, már tesztelgeti is árnyékokból álló új minihadseregét, ezzel alkalmat adva, hogy szépen felvezetődjön a sorozat következő része is, aminek főhőse Muhrder lesz, az egyetlen olyan vámpír, akit őrülete miatt eltávolítottak a Testvériségből. S nem kizárólag Throe biztosítja az izgalmat, hanem Assail és Sola története sem egy sétagalopp, hiszen mindketten kapcsolatban álltak a drog- és fegyverkereskedő Benloise tervérekkel, akiknek – mint kiderül – van egy nagyon bosszúéhes és nagyon véregző húguk is.
   Mivel két pár kapcsolatáról is szó van, erotika, romantika van bőven a történetben. Amit hiányoltam az a humor volt. Lassiter, aki általában ezt biztosítani szokta, alíg volt jelen, s ha igen akkor nagyon méltóságteljesen viselkedett, mintha felnőni készülne a ráruházott feladathoz, ami ugye még mindig titok szinte mindenki számára. Az egyetlen megmoslyogtató szereplő az Mrs. Carvalho volt, Sola idős nagyanja, aki nagyon színes karakter.
   Solát, a női főhőst nem szerettem egy kicsit sem. Értem én, hogy nehéz gyermekkor, meg ő valamikor profi tolvaj volt, de semmi olyasmit nem tudott produkálni, ami miatt egy szikra kis szimpátiát csiholt volna ki. Vannak olyan erős női karakterek, akik minden durvaságuk, harciasságuk és konok hisztijük mellett szerethetőek. Sola nem ilyen.
   Bár ez a rész soha nem lesz a kedvencem, a Fekete Tőr Testvériség sorozat továbbra is nagy szerelem marad, s szívrepesve várom a következő történet megjelenését De nem vagyunk egyformák, meg ízlések és pofonok...





A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:



A vadállat (Fekete Tőr Testvériség 14)

A Kiválasztott (Fekete Tőr Testvériség 15)

Perzselő vágy (Lánglovagok 1)

A bourbon királyai (A bourbon királyai 1)

Az angyalok jussa (A bourbon királyai 2)

Egy felejthetetlen hölgy (Egy felejthetetlen hölgy 1)






2020. március 2., hétfő

Dr. Philipp Schott – Egy kisállatrendelő hétköznapjai


   Vidám történetek kutyákról, macskákról és más állatfajtákról



   A Partvonal Kiadó jóvoltából minden gazdi, eljövendő gazdi vagy egyszerű érdeklődő betekinthet egy állatorvosi rendelő kulisszáiba, mert Dr. Philipp Schott kendőzetlenül beszél a jó és rossz dolgokról, nehezen kezelhető gazdikról és elkényeztetett kedvencekről, és arról, hogy az állatorvoslás nem csupán bolyhos kiscicák simogatásáról szól. 
   Kövesd a Blogturné Klub öt bloggerét turnéjuk során, és tiéd lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.
  





   A kanadai állatorvos őszinte, humoros, sokszor önironikus történetei eredetileg blogbejegyzések formájában láttak napvilágot. Dr. Schott harmincéves praxisa során szerzett tapasztalatait osztja meg az olvasókkal: hogyan adjuk be a tablettát a macskánknak, milyen zárat szereljünk a hűtőre, ha nem akarjuk, hogy a kutyánké legyen a sült csirke, és mit kezdjünk a halunkkal, ha az félig lenyelte a társát. De a történetek nem csak az állatokról szólnak. A szerző az évek során felismerte, hogy állatorvosként a kis kedvencek mellett a gazdikkal is kell foglalkoznia, akikről szintén számtalan érdekességet tudhatunk meg.
   A kisállatrendelő színes mindennapjairól szóló kedves, szórakoztató történetek megnevettetik, elgondolkodtatják, vagy épp meghatják az olvasót, de senkit nem hagynak hidegen.





   Partvonal, 2020
   Eredeti cím: The Accidental Veterinarian: Tales from a Pet Practice, 2019




   Nem emlékszem olyan időszakra, amikor ne lett volna legalább egy háziállatunk. Később, gyűjtögető szellemű gyermekemnek köszönhetően több is, köztük olyanok is, amik másoknál vasárnapi ebédként szerepelnek, de nálunk nevük volt, s ha már elneveztük őket, akkor családtagnak számítottak és töröltettek a tápláléklistából. Valamennyiüket meg is sirattuk, mikor a kor, betegség vagy baleset elszólította őket az örök vadászmezőkre. S természetesen gyakori látogatói voltunk az állatorvosi rendelőnek is, ahol a doki egy idő után már csak annyit kérdezett, hogy most éppen mit szedett össze a gyerek? Igen, voltunk a rendelőben sánta sündisznóval, faroktollak nélküli fácántyúkkal, kókadozó kacsával, akiről kiderült, hogy depis és csupán egy társra lenne szüksége, valamint egy dagadt nyúllal is, akiről megállapították, hogy dagadtsága vemhességből eredendő. Csak azt nem tudom hogyan, lévén az egyetlen tapsifüles lakónk volt akkoriban. Hallottuk is egy ideig a szeplőtlen fogantatásról szóló beszólásokat.
   Nem igazán szoktam ismeretterjesztő könyveket olvasni, de ennek az alcíme megfogott és eredetileg azt hittem, majd szétröhögöm magam azon, hogy hányszor szívatták meg a doktort szőrös, pikkelyes vagy tollas páciensei. Nagyobbat nem is tévedhettem volna, mert ugyan van egy rész ami kizárólag az ilyen vicces kis kedvencekről szól, a könyv nagy része az állatorvosi szakmáról mesél, jóval és rosszal együtt, kezdve attól a pillanattól, amikor a pályaválasztás előtt álló csendes, visszahúzódó tizenéves úgy döntött a szakma iránt, hogy soha nem volt háziállata.
   Dr. Philipp Schott német származású, Kanadában élő állatorvos, aki egy ideje már az írással is kacérkodott, de ez az első szakmai jellegű írása, ami a nagyközönség számára készült. Rá lehet keresni a blogjára – angolul tudók előnyben! – ahol még ennél is többet oszt meg tapasztalataiból.
   Erről a véletetlen szakmaválasztásról egy volt évfolyamtársam jut eszembe, aki becsülettel kijárta az egyetemet, remek eredménnyel diplomázott, majd rezidens éveink elején egy reggel úgy ébredt, hogy akkor most beleveri... nem részletezem mit, mindenki sejti, bár hölgyről lévén szó, esetleg a bal bokáját verhette volna bele. Szóval a kollegina gondolt egy merészet és beíratkoztt az állatorvosi karra, mert szerinte az állatok sokkal hálásabb betegek, mint mi, emberszabásúak. És azóta köszöni szépen jól van, bár a háta mögött mi azóta Mrs. Lódokinak emlegetjük.
   No, de beszéljünk Dr. Schott könyvéről, amiből többek között azt is megtudhatjuk miért olyan drága az állatorvosi kezelés – mert az –, mikor kell a házikedvencünket orvoshoz vinni és főleg miért, melyek azok a betegségek, melyek megnehezítik a kis drágáink életét. S ami a legfontosabb: felhívja a figyelmet Dr. Google káros hatására, amit nagyon jól tesz. Bár külön nem tér ki a közösségi oldalakon szereplő ilyen-olyan célból létrehozott nem szakmai csoportokra, nyugodt lélekkel elmondhatom, hogy ott még több hülyeség folyik, mikor az egészség a téma, legyen szó emberekről vagy állatokról.
   Miért kellene elolvasni Dr, Philipp Schott könyvét? Először is azért, mert rengeteg hasznos információt, praktikus tanácsot közöl, s teszi ezt nagyon könnyed, nagyon olvasmányos stílusban, tehát egyetlen pillanatig sem lehet azt érezni, hogy száraz tényeket, adatokat közölne, mint egy tankönyvben. S ha nem olvastam volna el, akkor hol találkozhattam volna epilepsziás struccal, kőzabáló vagy sültcsirke lopkodó kutyával (a miénk a csokit lopta, s mint Dr. Schott felhívta rá a figyelmet, ez nagyon egészségtelen szokás), törött lábú üregi nyúllal, aki nem akart visszatérni a vadonba, vagy vakvezető kutyával, aki ki nem állhatta az orvosi rendelőt, ezért gazdáját rendesen megvezette. Természetesen kevésbé vicces és gusztusos dolgokról is olvasni lehet a könyvben, de ezek egy gazdinak nem idegenek, akinek nem bírja a gyomra, majd továbblapoz. S az állatok mellett a gazdikról is szó esik, mert ők néha furábban viselkednek kedvenceiknél.
   Hasznos, kedves és nagyon szórakoztató olvasmány volt, melyet minden állatszerető embernek ajánlok. Ez a könyv ténylegesen arról szól, amit a címe ajánl: egy kisállatrendelő hétköznapjairól. De, ahogy mondani szoktam, ízlések és pofonok...


   Miért visszük kedvenceinket állatorvoshoz? A választ megtalálod minden állomáson elrejtve, ha összeolvasod a kiemelt betűket. A feladatotok csupán annyi, hogy a kapott szót beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába.
   Figyelem, a beírt válaszokon már nem tudunk módosítani! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.



03.02 - Betonka szerint a világ…





2020. február 29., szombat

Rita Falk – Savanyúkáposzta-kóma


   Franz Eberhofer 5


   Nem könnyű Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr élete. Áthelyezés Münchenbe, váratlan vetélytárs felbukkanása az örök barátnő Susi mellett, s ott van még a holttest is, amely a Papa ellopott, majd megkerült öreg autójának csomagtartójában fekszik, s amellyel illetékesség hiányára hivatkozva egyetlen rendőri szerv sem akar foglalkozni. A gyilkosság felderítése így Franzra marad, aki természetesen most is számíthat régi barátja, Rudi Birkenberger segítségére. Már amikor Rudit éppen nem teríti le a savanyúkáposzta-kóma…
   Rita Falk nagysikerű bajor krimisorozatának ötödik részében jól ismert morbid-fekete humorával folytatja Franz Eberhofer nyomozásainak történetét.

   Magistra, 2020
   Eredeti cím: Sauerkrautkoma, DTV, 2013




   Ha valaki még nem ismeri Franz Eberhofer, a derék bajor rendőr történetét, az gyorsan kössön ismeretséget vele, mert megéri. Különösen ha kedveli a krimiket és a paródiákat, mert a rend derék őre a tökéletes anti-rendőr, akinek valami véletlen folytán mégis sikerül egyre több rejtélyes bűncselekményt felderítenie. S ha ez még mindig nem lenne elég kedvcsinálónak, akkor ott van bizarr családja, amit nem lehetne józan ésszel kibírni. De ha még ez sem keltette fel a figyelmet, akkor vannak neki barátai, szomszédai, meg az egész falu is, ők sem mennek a szomszédba egy kis furcsaságért.
   A sorozat pillanatnyilag tíz részből és két Eberhofer-Nagyi-féle szakácskönyvből áll, és az első öt része már meg is jelent magyar nyelven – ugye, éppen ez a savanyúkáposztás kóma lenne az ötödik. S mivel az első két rész után a magyar kiadás a Művelt Nép Kiadóról a Magisztra Kiadóra váltott, könnyen elképzelhető, hogy szépen sorban valamennyi részt el fogjuk olvasni magyarul is – németül tudók előnyben, ők már minden részét olvashatják. S az is elképzelhető, hogy nem kell éveket várni egy-egy folytatás között.
   Nos, akik ismerik a sorozatot, azok már tudják, akik meg nem, azoknak elmondom, hogy Franz Eberhofer rendőri tevékenységét Münchenben folytatta, míg egy alkalommal Rudi Birkenberger munkatársával és barátjával egyetemben kissé elragadtatták magukat a szolgálati fegyver használatát illetően, minek következtében Rudit kirúgták a rendőrségtől és azóta magánnyomozóként obszervál ezt-azt, Franzot pedig bűntetésből szülőfalujába, a festői Niederkaltenkirche-be helyezték. A hely mintha fura alakok gyülekezete lenne, de pontosan megfelel Franznak – hiszen ő sem különb –, aki a disznóólat alakítja át saját lakhelyévé. S mit tesz a fikció ördöge, a nyugis falucskában, ahol soha semmi nem történik, megnövekedik a bűnözés, amit a derék rendőrnek sikerül felderítenie, bár néha segítségére van magánnyomozó barátja is.
   Miután négy könyvön keresztül a legfurább bűneseteket és gyilkosságokat derítette fel, a müncheniek úgy gondolják, hogy helye lenne közöttük egy olyan tehetséges embernek mint Franz.


   "– München? – kérdezek vissza.
   – München. Mit nem ért még mindig, Eberhofer? – kérdez vissza-vissza a polgármester, de a világ minden kincséért sem fordulna felém. Áll az irodám ablakában és elmélyülten szemléli városházánk csodálatos udvarát.
   – Sok mindent – mondom. – A „kényszer-előléptetés” kifejezést például. És az „áthelyezés” kifejezést. A legkevésbé pedig a „München” szót, tudja, polgármester? Miért menjek én el Niederkaltenkirchenből? Nélkülem is vannak elegen ott Münchenben, hogy vigyázzanak a drága müncheniekre, nem igaz?

   Franzon kívül mindenki lelkesedik az áthelyezésért, ő pedig inkább az ingázást választja, mint a rendőrségi laktanyát, míg egy nap haza nem költözik nem szeretett bátyja – a nyalós Leopold –, aki épp a harmadik házasságának válságát éli meg. S ez még mindig nem elég, szerelmi élete sem a legrózsásabb, hiszen a türelmes Susi mellett feltűnik egy volt iskolatárs, aki rohadtul gazdag és Lamborghinivel furikázik.
   Eberhofer rendőr élete lényegében kettészakad. egyrészt a müncheni munkája foglalja le, másrészt az otthoni magánügyek, amik egyre sokasodnak, és púpnak a hátára, apja ócska kocsiját is ellopják, amikor a Nagyival meglátogatják őt Münchenben. S amikor visszakapják, a csomagtartóban egy fiatal nő holteste van. Amit természetesen csak odahaza vesznek észre, mert a drága Franz miért is nézett volna utána, hogy mitől bűzlik az autó, mikor lehet lehúzott ablakokkal is haladni? Ennek az esetnek jár utána maga a derék rendőr, mivel az, hogy kinek kellene felderítenie az ügyet eléggé zavaros: a kocsi tulajdonosának lakhelye, a lopás helyszíne, és az erdő, ahol végül megtalálták mind más és már rendőrörshöz tartozik.
   Mivel nincs elég baja a hullával és a nyomozással, habnak a tortán még a szerelmi élete sem igazán működik a hirtelen feltűnk konkurencia miatt, ami oda vezet, hogy végre megkéri barátnője kezét. Magától értetődően ezt is a saját bunkó modorában teszi, mert ilyen ő. És ugyanúgy kezeli az esküvői előkészületeket is, melyekért mindenki lelkesedik, csak ő nem, hiszen nem is igazán akar nősülni – példa rá az alkalmi szex új munkatársnőjével –, csak mindenki rágja a fülét, hogy ideje lenne előrelépni Susival való kapcsolatában... és ugye ott a dúsgazdag iskolatárs, aki nemcsak bátyjával barátkozott össze, hanem barátnőjének is egyre hevesebben csapja a szelet.


   – Minek köszönhetem a látogatását, Eberhofer úr?
   – A jegyesoktatásról lenne szó.
   – Igen, igen, már hallottam a jó hírt, hehe. Nagyon örülök, hogy végre rászánták magukat. Máris keresünk egy megfelelő időpontot.
   Ezzel elkezd a naptárában bogarászni.
   – Nekem nem időpont kell, hanem a papír – közlöm vele.
   – Milyen papír?
   – Az a szaros papír, ami igazolja, hogy részt vettem a jegyesoktatáson.
   – De hát nem vett részt rajta!
   – Nem is fogok.
   Hátradől, úgy néz rám. Oldalra dönti a fejét. Egész ferdére. Látszik, ahogy lassan kezdi felfogni a szavaimat.
   – Oktatás nélkül nincs papír, Eberhofer úr.
   – Ezt maga teljesen rosszul látja – közlöm vele. – Mondja csak, mennyit is adakozik magának az én Nagyim már évek óta?
   Elvörösödik, de nem felel.
   – Ötszázat? Ezret? Kétezret évente?
   – Nos, valahogy úgy…
   – Húsvétkor, és…
   – És Karácsonykor – szakít félbe. – Tulajdonképpen mit akar ezzel mondani, az Isten szerelmére?
   – Csak azt, hogy papír nélkül további adomány sincs, plébános úr.
   – De ha kiállítanám magának az igazolást, az közönséges hazugság lenne! Maga nem vett részt az oktatáson!
   – Magának nem kell kiállítania semmit, plébános úr. Csak alá kell írnia. Kitölteni majd kitöltöm én magam.


   Természetesen sikerül megoldani a gyilkossági ügyet Rudi hathatós segítségével, akinek rendesen be is tesz a savanyúkáposzta, és az esküvői előkészületek is sínen vannak, olyan Eberhofer módon. Azt gondoltam, hogy semmilyen meglepetés nem jöhet, de a szerző az utolsó pillanatban is csavart egyet a történeten, mert miért is ne tenné?
  A történetben sorra megjelennek az előző részek szereplői (családtagok, barátok, falubeliek és a kutya), Nagyi továbbra is megfőzi világklasszis bajor ételeit, melyeknek receptjei a történet végén megtalálhatóak a vállalkozó kedvűek számára.
   Én nagyon kedvelem a sorozatot, tehát ezt a történetet is, mert pörgős, izgalmas és nagyon vicces, lehet rajta rendesen vihorászni. Sorozatfilm is készült belőle, németül tudók ismét előnyben. Nagy bánatomra azt nem fogom megnézni, mert sajnos hadilábon állok a nyelvvel.
   Ha jól akarsz szórakozni, akkor ez a te könyved! De ízlések és pofonok...


   *A bejegyzésben szereplő fotók a Sauerkrautkoma (2018) című filből származnak


A sorozat magyar nyelven megjelent részei:








2020. február 24., hétfő

Mary Jo Putney – Váratlan szerelem


   A jó útra tértek testvérisége 4



   Napóleon ​Elba szigeti száműzetését követően az egykori brit hírszerzőtiszt, Simon Duval abban a reményben tér vissza Angliába, hogy új értelmet talál az életének. Csakhamar a másod-unokatestvére özvegye, Suzanne Duval nyomára akad. A nehéz körülmények között, varrónőként dolgozó Suzanne elmúlt pár éve legalább annyira kalandos volt, mint Simoné. Miközben mindketten úgy vélik, már túl vannak a szerelmen, újbóli találkozásuk arra készteti a férfit, hogy baráti házasságot ajánljon a rokonának, és Suzanne ezt el is fogadja.
   Nem kereste, nem vágyott a valódi házasságra, de amikor Suzanne az új férjével Simon fogadott testvérének keresésére indul, a meghittség és a gyengédség mindkettejük lelkét meggyógyítja – és erős, nem várt szenvedélyt gyújt bennük. A franciaországi hírek azonban fenyegetik az ifjú pár boldogságát. Napóleon elmenekült Elbáról, és Wellington herceg személyesen kéri Simont, hogy segítsen elkerülni egy újabb pusztító háborút. Ezúttal azonban a férfi nem egyedül vállalja a kockázatot.
   A jó útra tértek testvérisége legújabb kötetében egy vészterhes korban két sokat próbált ember egymásra találásáért izgulhatunk.


   General Press, 2020
   Eredeti cím: Once a Spy, 2019



   Többször is elmondtam már, hogy mennyire kedvelem a régi időkben játszódó romantikus történeteket, igaz szerzője válogatja, tehát nyilvánvaló volt, hogy ezt a könyvet is akarom. Bár újabban nem fordulok feltétlen rajongással a szerző írásai felé, kiváncsi voltam, hogy mit lehet kihozni egy olyan történetből, mely a napoleoni háborúk idején kezdődik, és az egyes részek férfi főszereplőit egy közös esemény köti össze: kivégzésük előtti éjszakán együtt szöknek meg a francia fogságból. Valamilyen formában valamennyien a brit korona szolgálatában állnak, s akik figyelemmel kísérik a sorozatot és a szereplők sorsának alakulását, azok már tudják hogy hármójuk élete hogyan alakult. Most egy újabb epizóddal folytatódik A jó útra tértek testvérisége, melynek főszereplője a félig francia, félig angol Simon Duval ezredes, aki az angolok kémhálózatának oszlopos tagja a háború idején.
   Fogalmam sincs végül is hány részes lesz ez a sorozat, az ötödik rész angol nyelvű megjelenése az idén várható és Lucas Mandeville-ről fog szólni – róla többször is szó lesz ebben a történetben is –, de rajta kívül is van még olyan tagja A jó útra tértek tesvériségének, akinek a történetét még nem ismertük meg semmilyen nyelven.
   Egy eléggé sokat elmesélő fülszöveg után nem igazán tudom mit lehetne erről a történetről mondani, úgy, hogy az ember lánya ne spoilerezze szét az egészet, de megpróbálom.
   Nos, a főhősről már elmondtam, hogy karrierje csúcsán ezredes volt és az angoloknak kémkedett a napoleoni háborúk idején – jelen történet 1815-ben játszódik. Akárcsak társai, akikkel együtt szökött meg a kivégzés elől, ő is visszavonul az aktív szolgálattól, hogy odahaza átvegye örökségét és üzleti ügyeinek irányítását. És hírét veszi, hogy – mint annyi más szökött francia arisztokrata – másodunokatestvére özvegye is Londonban tartózkodik. Ezért meglepő ajánlattal keresi fel az özvegyet, akit évekkel korábban látott utoljára, közvetlenül esküvője előtt, és akivel annak idején összebarátkozott, mivel a fiatal ara korban közelebb áll hozzá, mint eljövendő férjéhez.
   Susanne Duval szinte gyerekfejjel ment hozzá Jean-Louis Duvalhoz, Chambron grófjához, egy élvhajhász fickóhoz, aki számára a lány tetemes hozománya sokkal vonzóbb volt, mint maga Suzanne. A nő London szegénynegyedében tengeti életét és varrásból él meg szűkösen. Saját honfitársai is kirekesztik, mert éveken keresztül egy török háremben volt fogoly és csak nemrég sikerült onnan megszöknie véletlen szerencse folytán, szintén a jó útra tértek segítségével. Erről már hallottunk a sorozat előző részében is. Ezek a menekült francia honfitársak megvetik a nőt, amiért egy háremben tartották fogva, és azt mindenki tudja, hogy miről is szól a hárem. A férfiak egy része pedig azt hiszi, hogy ezek után Suzanne szabad préda szexuális vágyaik kiélésére, ami arra készteti a nőt, hogy néhány próbálkozás után megszakítson minden kapcsolatot a francia menekültekkel.
   Tehát Simon Duval meglepő ajánlatot tesz az özvegynek: házasodjanak össze. A férfit nyomasztja a magány, a nő nyomorog és kölcsönösen segíthetnének egymásnak és egymáson egy kizárólag barátságon alapuló házasságban, mely nélkülözne minden nemű testiséget. A nő iszonyodik mindentől, ami egy férfi és egy nő között történhetne, s ezért a török háremben átéltek felelősek.
   Ugye mindenki sejti, hogy ez a baráti házasság meglehetősen gyorsan valami többé fog alakulni? Suzannenak azért több időbe telik, míg meg tud bízni a férfiben, aki határtalan türelemmel rendelkezik és fokozatosan érteti meg a nővel, hogy a testiség nem feltétlenül rossz.
   Akárcsak a sorozat többi része, ez is kalandregény, tehát a történések nem kizárólag Duvalék házaséletére, vagy annak milyenségére korlátozódik. Ebből a szempontból több dolog is összejátszik. Egyrészt Suzanne visszatérne Franciaországba, hogy megnézze mi lett régi otthonából – az is elképzelhető, hogy pont Simon az aktuális Chambron gróf –, másrészt hírt kapnak arról, hogy Simon anyai unokatestvére, akivel együtt nevelkedtek és akit mindenki halottnak hisz, Brüsszelben tűnt fel szerzetesi csuhában. És mit tesz a fikció ördöge, Simont pont ekkor kérik fel, hogy ismét a kontinensre utazzon és felmérje mi várható az Elba szigetére száműzött Napoleontól. Ez az utazás minden szzempontból tele lesz meglepetésekkel és váratlan csavarokkal. Annyival, hogy ez az én ízlésemnek már túlzás volt, s akkor még nem is említettem az "eltűnt" unokatestvért, Lucast, aki kézrátétellel gyógyít. S ha lúd, akkor legyen kövér! Napoleon megszökik Elbáról, hogy ismét átvegye a hatalmat és újabb offenzívát indítson Európa ellen, míg bele nem fut Wellington admirálisba Waterloo-nál.
   Egy kivétellel az előző részek szereplői is feltűnnek epizodikusan a történet egy-egy pontján, tehát továbra is tudni fogjuk kinek hogyan alakult a sorsa. S bár egy sorozat része, akár önálló történetként is megállja a helyét, mert van kellő mennyiségű utalás és magyarázat az előzményekre ahhoz, hogy ne legyen hiányérzete azoknak, akik ezzek a történettel kezdenék az ismerkedést A jó útra tértek testvériségével.
   Kedveltem is, meg nem is ezt a történetet. Szó se róla, izgalmas volt, pörgött, volt benne izgalom, romantika és természetesen némi erotika is, de valahogy túl sok volt. Értem én, hogy ez fikció, de azért hihetővé kellene tenni, a történet során pedig volt néhány olyan epizód, amivel a szerző kissé túllőtt a célon. Ettől függetlenül kiváncsi vagyok a sorozat további részeire is, és a szokásos ízlések és pofonok...



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:


Fekete özvegy (Elveszett lordok 7)

Az amazon és a katona (A jó útra tértek testvérisége 1)

A lázadó özvegy (A jó útra tértek testvérisége 2)

Menekülés a háremből (A jó útra tértek testvérisége 3)






2020. február 20., csütörtök

Louisa May Alcott – Kisasszonyok



   Kisasszonyok 1



   A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.

   Négy lány címmel is megjelent


   Eredeti cím: Little Women, 1868
   Lazi Kiadó 2020, 2016, 2006, 2004 - Manó könyvek, 2019 - Ventus Libro, 2013 - Ulpius Ház, 2008, 2006



   Vallomás esete forog fenn: ez a könyv – illetve az egész sorozat, mert tulajdonképpen négy könyv tartozik hozzá –, nagyon sok éve csücsül békésen a polcomon. Ajándékba kaptam egy olyan valakitől, aki tudja, hogy szeretem a klasszikus irodalmat, annak is a romantikus fajtáját, de soha kézbe nem vettem, mert valamiért nem szeretem az amerikai kontinenshez kötődő történeteket, amennyiben nagyon sok évvel korábban játszódnak. Ez a történet pedig a 19. század második felének elején játszódik, mi több, a szerző akkor is írta. Nekem már valahogy nem mennek az ilyen korai időszakban írt lányregények, melyek előszeretettel terjesztik a habos-babos, sok esetben giccses romantikát, meg a korra jellemző moralitást (vagy éppenséggel annak hiányát).
   Hogy mégis kézbevettem a könyvet – s aztán nagyon gyorsan legyűrtem mind a négy részét –, az a legfrissebb filmadaptációnak köszönhető, mert a Kisasszonyokat többször is mozivászonra vitték. 
   Nos, akkora volt a hype a legújabb film körül, különösen az Oscar-jelölések miatt, hogy próba-cseresznye alapon egyik este belekukkantottam, már csak azért is, hogy lássam, miért van ez a hangos hisztéria. S többet le sem tettem a kezemből, mi több, az olvasás során beugrott az is, hogy én tulajdonképpen ismerem ezt a történetet, mert láttam filmen. No, nem mostanában, hanem az 1994-es variánst. De azt valamennyien tudjuk, hogy a film a legritkább esetekben múlja fölül az eredeti művet, azaz a könyvet. Ezt bizonyítja az is, hogy az 1994-es filmadaptációban Mr. March, a lányok apja ugyan tényleg elmegy a polgárháborúba, de mint orvos és nem mint tábori lelkész, ahogyan a könyv írja. Hogy miről szól majd az legfrissebb film, nem tudom, mert még nem láttam, de elképzelhetően valamikor meg fogom nézni.
   Miről szól tulajdonképpen a Kisasszonyok? A March család négy lányáról, a kisasszonyá válásról, a nők helyzetéről a 19. századi amerikai társadalomban, ami mellesleg jobb mint az európai nőké, akiket egy nagyon hagyománytisztelő és nagyon férficentrikus társadalom köt gúzsba. A látszólag nagyobb szabadság ellenére, Mrs. March háziasszonynak neveli lányait, bár nem mindenki esetében lesz sikeres ez a vállalkozása, hiszen a négy lány nagyon különböző, s természetesen mindegyikük mást akar az élettől. Meg, a legidősebb, nyugodt családi életre vágyik, lehetőleg egy nagyon tehetős férfi oldalán, hiszen ő emlékszik a legjobban arra az időszakra, amikor az ő családjuk is tehetős volt, míg apja egy kockázatos befektetés következményében el nem veszítette a családi vagyont. Jo, a második lány, az örök lázadó. Valamennyi lány közül ő a legemancipáltabb, majdnem hogy fiús, és sokkal szívesebben tölti idejét a szomszéd fiú, Theodore (Teddy) Laurence társaságában, mint a lányokéban. Jo írói babérokra áhítozik, s bár nem zárkozik el a romantika elől, neki teljesen más elképzelése van a jövőjéről, mint nővérének. Beth beteges, csendes, a légynek sem ártana és mindene a zene, míg Amy a festészet iránt érdelődik, és meglehetősen vásott kölyök, annak ellenére, hogy a négy March lány közül ő a legszebb. S természetesen Amy is gazdag férjről álmodik, bár ő még csupán gyerek.
   Ennek a négy lánynak a történetét tárja az olvasó elé Louisa May Alcott, egy olyan időszakban, amikor az amerikai kontinensen dúl a polgárháború, a férfiak mind a csatatéren vannak az öregek és a kisfiúk kivételével.
   Ez a történet egy korrajz. S mivel a könyv nem sokkal a polgárháború után íródott, feltételezhetően hitelesen ábrázolja a nők helyzetét az északi államokban. Lényegében ugyanazt a kort mutatja be,mint Margaret Mitchell világhírű regénye, az Elfújta a szél, azzal a különbséggel, hogy Mitchell a déli államok szemszögéből mesélte el a történetet, Alcott pedig az északiakéból és nem helyez akkora hangsúlyt a háborúra és annak elsődleges céjára. Neki az otthon maradottak, első sorban a nők helyzetének bemutatása elsődleges, s ezt a March család tagjain keresztül teszi meg.
   Kedveltem a történetet. Jobb, több volt, mint amire vártam, ha volt is benne moralizálás (mert volt!), azt nem vitte túlzásba, sőt humorral ellensúlyozta. Szereplői egytől egyig szerethetőek, bár nem mondható el az, hogy az egész történet egyetlen romantikus rózsaszín köd lenne.
   Nagyon olvasmányos, mert Alcott nagyszerű mesélő. Nem mondom, hogy gyakran fogom újraolvasni, de szerethető, szórakoztató történet fiatal lányokról és egy letűnt korról. Klasszikusok kedvelőinek ajánlott olvasmány, de ízlések és pofonok...