HRH Princess Michael of Kent - A szerelmes Királynő

Négy ország uralkodója – Anjou trilógia 1

Az angol királyi család magyar hercegnéjének történelmi regénye a 15. századba, a százéves háború korába viszi el az olvasót. Aragóniai Jolán 19 éves, amikor feleségül adják Lajoshoz, az Anjou herceghez. Barátait és családját hátrahagyva a fiatal lánynak bizonyítania kell rátermettségét a francia királyi család pletykákkal, cselvetésekkel és árulásokkal terhelt légkörében. Miután fiatalon megözvegyül, rá marad a feladat, hogy teljesítse férje küldetését: meg kell óvnia Franciaországot a széthullástól, egyben pedig igazgatnia az Anjou család életét. A szövevényes, sodró erejű történetben a kor olyan híres szereplői is feltűnnek, mint az Orléans-i Szűz, vagy Agnés Sorel, VII. Károly francia király legendás szeretője.

A könyv nemcsak egy fordulatos, megható szerelmi történet, hanem hiteles korrajz is, melyet a Kenti hercegné személyes királyi udvari élményei gazdagítanak.

Libri, 2017

Eredeti mű: HRH Princess Michael of Kent – The Queen of Four Kingdoms

Aki egy habos-babos klasszikus romantikus regényre vágyik, az bele se fogjon. Ez valós történelmi eseményeket bemutató történet, némi romantikával megfűszerezve. Az se kapkodjon érte, aki nem rajong a sötét középkorért, Franciaországért és a korra jelemző politikai intrikákért, szövevényes családfákért. Mert bár a történet főhősnője, Aragóniai Jolán ahogy neve is mutatja Aragóniából indul, de mint II. Lajos felesége többnyire a mai Franciaország és Olaszország területén levő királyságokba és hercegségekbe viszi a cselekményt. Azt is figyelembe kell venni, hogy Európa térképe akkoriban nem úgy nézett ki, mint mostanság.

Nagyon sok történelmi adatot tartalmazó, nagy aprólékossággal megírt könyv, amit valószínüleg titáni kutatómunka előzött meg, mert ezt nem lehet csak úgy egyszerűen kiguglizni. S talán ez az aprólékosság, a túlzába vitt részletesség teszi vontatottá és nehezen olvashatóvá, emészthetővé.

Ez a 15. századi Anjou-ház története Aragóniai Jolán, egy nő szempontjából bemutatva és egyben egy, az Anjou-król szóló trilógia első része is. Hogy a kiadó a folytatásokat is tervezi-e magyar nyelven vagy sem, nem tudom.

Hogy szerettem-e? Nem igazán, és ellenérzésemet nem minden esetben a történet váltotta ki. Tény és való, hogy nagyon hiteles korrajz és nagyon szépen megfogalmazott könyv, úgy a történelmi adatokban dúskáló része, mint a romantikus szál. És most jön a de… és bizony sok de van.

Engem alapból zavartak a magyarra fordított személy- és földrajzi nevek. Yolande d’Aragon a főszereplő neve, így jegyzik a történelemkönyvek, természetesen azok, amiket nem magyar földön adtak ki. S ha már itt tartunk, akkor még szép, hogy a szerzőt nem Őkirályi Felsége Mihály kenti hercegnének írták a borítóra, ami egyébként a férje után kapott nemesi címe és nem a neve, ugyanis a hölgy Marie Christine Anna Agnes Hedwig Ida von Reibnitz néven látta meg a világot egy báró lányaként.

Az is zavart, hogy ugyan a személy- és földrajzi neveket magyarra fordították, a párbeszédek az angol nyelvre jellemző idézőjeles stílust követik. Nincs egyetlen párbeszédet jelző, a magyar nyelvre jellemző írásjel sem. S azt sem pontoztam, hogy a szerző a jelenben meséli el a történetet, ezzel azt az érzést keltve, mintha egyenes adásban közvetítene a 15. századból:

“Aragóniai Jolán lemegy a kastély lovagtermébe, amelyet betölt az égő hasábokból áradó ámbra bódító illata, és meglátja anyját, aki int neki, hogy menjen be a szobájába. Az aragóniai királyné olyan magas, mint a lánya, és a sok idegeskedéstől nádszálvékony. Egyedül uralkodott Aragóniában az elmúlt hat évben, azóta, hogy sokkal idősebb és hőn szeretett férje itt halt meg a karjai között. A királynénak megmaradtak büszke vonásai: tekintete okos, orra finom metszésű, arccsontja erőteljes. Érett negyvenes, jóval túl van a gyermekvállalási koron, és sosem fordult meg a fejében, hogy újraházasodjon.

„Kedves gyermekem, gyere, üljünk le ide. Ez az utolsó alkalom, hogy kettesben lehetünk, mielőtt köszöntjük a követeket, akik elkísérnek.” Majd arcán édes mosollyal, ám erős szorítással kézen fogja lányát. Három lánya közül egyedül Jolán maradt meg neki, és nem könnyű elengednie.

„Féltem ettől a pillanattól, de mégis örülök is neki” – vallja be. „A francia királyi házból érkeztem ide, Aragóniába, hogy hozzámenjek apádhoz. Most pedig te házasodsz vissza Franciaországba, a király kuzinjával kelsz egybe.” Felsóhajt, mintha visszaemlékezne szülőföldjére. Nem járt ott az esküvője óta.

Jolán nem szól, anyja szemébe néz, mintha lelkében próbálna olvasni.

„Tudom, hogy tisztában vagy vele, kedvesem, de anyaként kötelességem újra elmondani, immár utoljára. Sose feledd ennek a frigynek a célját: véget kell vetnünk a tizenöt éve tartó harcnak Aragónia és Anjou között.”

Drága Mama, gondolja Jolán, egy kicsit tovább próbál itt tartani azzal, hogy elmondja, amit annyiszor hallottam az eljegyzésem óta, pedig az már nagyon rég volt – és mosolyog, bár érzi, hogy gyűlnek szemében a könnyek. Anyja folytatja.

„Amint tudod, jegyesed anyjával kilenc éve levelezek. Úgy érzem, megismertem őt és fiát a leveleiből, ezért nem aggódom a jövendő családod miatt.” Hirtelen szorosan magához öleli Jolánt. „De ne feledkezz meg az otthonodról és azokról, akiket itt szerettél. Ott pedig éld az életed azzal az elkötelezettséggel és bátorsággal, amelyet megpróbáltam beléd nevelni!”

(HRH Princess Michael of Kent – A szerelmes királynő, Libri, 2017)

Azt sem értettem miért kellett azt az olcsó reklámfogást alkalmazni, miszerint a szerző az angol királyi ház magyar hercegnője. Amiért valakinek az anyai nagyapja magyar volt, az nem jelenti azt, hogy ő is az, mint ahogyan a szerző magasról tesz több nemzethez is köthető származására, kivéve mikor az érdeke megkívánja… ahogy most: könyvét magyar nyelven kiadták, elő a magyar őssel. Ha majd cseh nyelvre is lefordítják, akkor eszébe jut születésének helye és így tovább.

Én biztosan nem a szerző magyar származása miatt vettem kézbe a könyvet, hanem azért mert érdekelt a korszak és a történet. Viszont a könyv nem annyira jó, hogy esetleg mellőzve a hangzatos nemesi címet, írói álnév alatt is eladható legyen, mert ha eltekintünk a romantikus száltól, akkor a belezsúfolt töménytelen történelmi adat miatt száraz mint egy tankönyv.

De ez csak az én olvasói véleményem, mert ugye az ízlések és pofonok.

Az Anjou trilógia további részei, egyelőre angol nyelven:

2. Agnès Sorel Mistress of Beauty

3. Quicksilver

Lindsey Kelk - Az olasz kaland

Egy lány 2

Szeret? ​Nem szeret? Szívből? Igazán? Tess Brookes 28 éves, és karnyújtásnyira van élete álmától. Végre elindíthatja Londonban saját reklámügynökségét legjobb barátjával, Charlie-val. A lehetőség csak még vonzóbb, amikor kiderül: nem csak Tess táplált titkos vonzalmat Charlie iránt, hanem az érzés kölcsönös. Barátok, szerelmek, cégtársak. Hát nem szép? Tess Brookes 28 éves, és van egy kis gondja. Mert akár folytathatná nemrégiben indult, felívelőben lévő karrierjét, a divatfotózást is. Az új megbízás Milánóba szólítaná, ahol sok jó barátja mellett egy másik férfi is várja. Ő Nick, az észbontóan szexi újságíró, akiről kiderül: vele sosem lenne unalmas az élet. Dolce vita vagy londoni meló? Charlie vagy Nick? A régi pálya vagy új sikerek? Vajon mi lesz az olasz kaland vége? 

„Imádnivalóan sziporkázó és romantikus!” – Closer 

„Az utolsó oldal után csak vigyorogsz majd, mint aki becsípett.” – Company 

„Rámenős, szexi és okos regény, igazi gyöngyszem.” – Heat 

Lindsey Kelk a The Sunday Times bestseller szerzője, akit olvasók százezrei imádnak szellemes, sodró lendületű regényei miatt. Los Angelesben él, ahol az írás mellett szépség- és életstílustippeket ad a Hello! magazinban, saját blogot vezet, s ha ideje és macskái engedik, szívesen olvas, néz pankrációt vagy jár karaokézni.

Lettero, 2017

Eredeti mű: Linsey Kelk – What a Girl Wants, HarperCollins, 2014

“Ha az élet éppen citromot kínál, a legokosabb, amit tehetsz, hogy lekaratézod az életet, és a szemébe csöpögteted a citromlevet, „Ennyit rólad, szemétláda!” felkiáltással. Aztán megpróbálsz talpra állni.”

 (Lindsey Kelk - Az olasz kaland, Lettero, 2017)

Ha az előző részről szóló bejegyzést Aloha!-val kezdtem, mert Hawaii egyik mesebeli szigetén játszódott a történet, akkor ez most stílszerűen megérdemel egy nagyon harsány Ciao!-t, mert a divat fővárosába, Milánóba szökünk meg.

Az első részről (Aki mer az nyer) azt mondtam/írtam, hogy humoros, szórakoztató volt, erről nem tudom ugyanezt elmondani. Igen, persze, voltak vicces beszólások, helyzeti humor, de ez a rész szabályosan idegesített. Többször is félretettem míg a végére jutottam, s nem azért tartottam ki mellette, mert nem hagyok abba egyetlen könyvet sem, hanem mert kiváncsi voltam, hogy mégis eldönti-e végre Tess Brookes, hogy kit-mit is akar tulajdonképpen, és mi lesz annak a fejetlen kavarodásnak a vége, ami az egész olaszországi tartozkodást jelemzi.

Ez egy trilógia második része, akár önálló könyvként is megállná a helyét, de a történetben ismét felbukkan szinte valamennyi, az előző részből már ismert szereplő: Bennették, Charlie, Nick Miller, Kekipi és természetesen Amy, a legjobb barátnő, akiről anno azt állítottam, hogy magamnak is szeretnék egy ilyen haverinát, mert más könyvekkel összehasonlítva, ahol a barátnő felér az ellenséggel, Amy tényleg olyan mint egy igazi barát. Nos, ezt most visszavonom, mert Amy ebben a részben idegesítő, ráakaszkodik Tessre mikor az Olaszországba utazik és ott sem a legjobb oldalát mutatja, hanem inkább saját érdekeit követi.

Ugye, az első részben Tesst épp menesztik munkahelyéről, időtlen idők óta reménytelenül szerelmes Charlie-ba, második legjobb barátjába (mert az első az ugye Amy) és kilátástalanságtól hajtva lenyúlja lakótársa, Vanessa munkáját és kameráját (ami tulajdonképpen az övé), és elhúz Hawaii-ra divatfotózni. S így kezdődik a nagy kaland a fotózással és Nick Millerrel, az újságíróval.

Most pedig Tessnek döntenie kellene: Charlie vagy Nick? Saját reklámügynökség Charlieval társként, vagy divatfotózás Bennettéknek Milánóban, ahol esetleg Nickkel is összejöhet? Családja továbbra is páriaként kezeli, tehát semmivel sincs több önbizalma mint az első részben. S úgy látszik mások dolgainak rendezése jobban megy neki, mint saját élete rendbetétele, hiszen, ha már Milánóban van Bennettéknél, akkor mélyen beleártja magát Al és Artie, apa és fia közötti konfliktusba… s hogy a dolgok rendben menjenek börtönbe kerül… kétszer is…

Igen, a végére Tess dönt, kitalálja mit akar az élettől, eldönti, hogy kivel is látja a jövőjét, de ez ne tévesszen meg, mert az első rész végén is azt hittem, hogy most sinen az élete, minden a helyére került. Valószínüleg ez is csak egy pillanatnyi állapot, hogy legyen meg a boldog befejezés, majd a harmadik részben kezdjük elölről.

Hosszú, sőt túlságosan is az, és sok benne az akarom-nem akarom típusú játék, a határozatlanság,  úgy Tess, mint Nick részéről. Könnyű, szórakoztató műfaj, nem kell tőle sokat várni. Persze, lehet rajta vigyorogni, de nekem ez akkor is egyszerolvasós marad. 

A trilógia befejező részéről nincs hírem. Reménykedjünk. És természetesen az ízlések, meg a pofonok…

 A sorozat részei:

1. Aki mer, az nyer

Kulinária, 2014

About a Girl

3. A Girl's Best Friend

Stephanie Laurens - Lucilla szerencséje

Cynster Saga 22, Cynster történetek 2

Thomas Carrick szigorú keretek között éli az életét. A nyüzsgő Glasgow-ban működő családi vállalat tehetős tulajdonosa a város egyik legkívánatosabb partiképes agglegénye. Eltökélt szándéka, hogy feleséget választ magának, csakhogy egyik jelentkezőn sem akad meg a szeme… nemúgy, mint annak idején Lucilla Cynsteren. Miután a skóciai birtokon élő földművesektől nyugtalanító hírek érkeznek hozzá, kénytelen visszatérni a Carrick-kastélyba. Nagybátyja, a földesúr gyengélkedik, a rokonok pedig tönkreteszik a gazdaságot. Amikor rejtélyes gyilkossági kísérletek történnek, a kötelességtudó Thomasnak nincs más választása, kénytelen segítséget kérni attól a nőtől, aki sokkal szenvedélyesebb és makacsabb, mint az egy engedelmes feleségtől elvárható lenne. Lucilla pedig készen áll, hogy megragadja a lehetőséget, amelyet a végzet felkínál neki…

Harlequin, 2017

Eredeti mű: Stephanie Laurens – The Tempting of Thomas Carrick

Minden egyes Cynster-könyvnél elmondom, hogy milyen jó lett volna ezt a sorozatot az elejétől olvasni magyar nyelven és nem mindjárt a tizedik résznél kezdeni, s ami azt illeti folytonosságról csak a 16. könyvtől beszélhetünk. Az is igaz, hogy nem minden, magyar nyelven is megjelent részét szerettem. Az előzőt, a Karácsony a Cynster kastélyban-t például nem.

A sorozat részeit ilyen-olyan alsorozatokra lehet bontani, annak függvényében, hogy a népes család melyik ágáról szól éppen, vagy épp a kiadónak milyen kedve van. Mert ugye kiadónál is mostanság a harmadiknál tartunk, bár ami azt illeti, eddig a Harlequin a legkitartóbb, Isten tartsa meg a szokását! – márcsak azért is, hogy további Cynster-történeteket olvashassunk, mert ugye Cynsterék nagyon szaporák és pillanatnyilag négy további része is van a sorozatnak.

Akik olvasták az előző részt, azokat nem éri meglepetésként, hogy ez a rész Lucilla és Thomas Carrick szerelmének története. Nagyon szépen fel volt ez vezetve ott, úgy ahogy ebben a részben is felvezetődik a következő rész és tudjuk majd kiről fog szólni. Nem, nem mondom meg… mondjuk annyit elárulok, hogy lesz benne sok-sok kutya – mint ahogy most is találkoztunk néhány skót szarvasagárral a történet során.

A történet időben a 19. század közepén, Skóciában játszodik, ugyanabban a “Völgy”-ben, ahol az előző rész is, és a Cynster Saga történetei során már megfordultunk itt néhányszor – Cynster kastély, Carrick birtok és esetenkét egy-egy rövid epizód erejéig Glasgowba is eljutunk most. S ugye ennek a helynek spirituális vezetője a Lady és a hely úrnője mindig az általa kiválasztott személy. Ez ad egy kis plusz misztikusságot a történetnek azon túl, hogy Skócia, klánok, kelta szokások amúgy is idegenek az olvasók nagy többségének.

Ez a történet nekem most nagyon jólesett. Nem mondom, hogy tökéletes volt, mert miután többedrendű gyilkossággal is felcsigázta az érdeklődést nagyon kurtán-furcsán vézgett vele és igazándiból függőben maradtak ott dolgok. Az egy dolog, hogy egy feltételezett apagyilkossal van dolgunk, és a bizonyítékok egyetlen személy irányába mutatnak, de még két ember meghalt, és kísérlet történt több szereplő meggyilkolására is. Csak reménykedni tudok, hogy a következő rész ezeket a dolgokat tisztázza majd.

S miközben egy, a Carrick családhoz közel álló személy ámokfutásba kezd és halomra gyilkolász minden útjába akadó személyt, dúl a szerelem Lucilla Cynster és Thomas Carrick között, bár a férfinek nem áll szándékában az elköteleződés, legalábbis nem Lucilla Cynsterrel. Ő a jövőjét Glasgowban látja, oldalán egy csinos, reprezentatív feleséggel, aki majd háztartását vezeti és gyermekeit neveli, míg ő az üzlettel foglalkozik. Lucilla pedig a Völgy következő úrnője, ez mindenki számára nyilvánvaló. Ő sosem fogja a helyet elhagyni, neki ott a jövője.

Bonyodalmakkal, eseményekkel teli történet. Annak ellenére, hogy helyenként nagyon habos-babosan dúl a szerelem, és ott az a hiányérzetem a gyilkossal kapcsolatban, nekem ez nagyon bejött, és szerintem toronymagasan veri az előző részt. Ó! És van benne egy csipetnyi erotika is, pontosan annyi, amennyi kell. Erről pedig az jutott eszembe, hogy a szerző többször is pizsamanadrágot emleget – pech, a 19. század közepén a férfiak is hálóinget használtak alvás céljából. Pontosan nem tudom mikor jelent meg a pizsama, mint olyan, de hogy abban a korban nem, az biztos.

Ez nem fontos a történet szempontjából, de sosem értettem hogyan fordítanak le egy-egy könyvcímet úgy, hogy még véletlenül se hasonlítson az eredetire. Thomas Carrick megkisértése-nek fodítottam volna az eredeti angol címet, ehhez képest mi is Lucilla szerencséje? Igen, tiszta szerencse, hogy nem marta meg a vipera, tiszta szerencse, hogy felébredt és sikoltozott mielőtt a párnát az arcába nyomják és az sem mellékes, hogy volt ideje a tetőről lezuhanó kőszobor elől elugrani. Alapjába véve elmondhatjuk, hogy Lucilla egy szerencsés nő, tehát a cím sem annyira elrugaszkodott.

A klasszikus romantikus írások kedvelőinek és a szerző rajongótáborának kötelező olvasmány, de természetesen ízlések és pofonok...

A sorozat magyar nyelven megjelent részei:

10. A tökéletes szerető

Victoria, 2008

The Perfect Lover

13. A szerelem ára

Victoria, 2008

What Price Love?

 Cynster nővérek trilógia Gabo, 2015

16. Breckenridge vikomt, a megmentő

Viscount Breckenridge to the Rescue

17. Eliza Cynster elrablása

In Pursuit of Eliza Cynster

18. Glencrae gróf zsákmánya

The Capture of the Earl of Glencrae

Cynster testvérek, Harlequin, 2016

19. Henrietta tévedése

And then She Fell

20. Mary megszelídítése 

The Taming of Ryder Cavanaugh

Cynster történetek, Harlequin

21. Karácsony a Cynster-kastélyban, 2016

By Winter's Delight

A sorozat további részei, egyelőre angol nyelven

23. A Match for Marcus Cynster

24. The Lady by His Side

25. An Irresistible Alliance

26. The Greatest Challenge of Them All

Anyák napjára...

József Attila: Mama

Már egy hete csak a mamára

gondolok mindíg, meg-megállva.

Nyikorgó kosárral ölében,

ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,

ordítottam, toporzékoltam.

Hagyja a dagadt ruhát másra.

Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,

nem szidott, nem is nézett énrám

s a ruhák fényesen, suhogva,

keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,

most látom, milyen óriás ő -

szürke haja lebben az égen,

kékítőt old az ég vizében.

Sarah Addison Allen - Édes élet

A ​huszonhét éves Josey Cirrini három dologban biztos: hogy észak-karolinai szülővárosában a tél a kedvenc évszaka, hogy ő egy igazi déli szépség igencsak szánalmasra sikerült utódja, és hogy az édességet legjobb, ha szekrénye rejtekében fogyasztja el. 

Josey élete hosszú éveken át eseménytelenül zajlik anyja házában. Vigaszt egyedül az édességekből és romantikus regényekből felhalmozott hatalmas készlet jelent számára, ezek közé menekül minden este… 

Egészen addig, amíg egy napon rá nem döbben, hogy a szekrényét elfoglalták. Nem más rejtőzött el benne, mint a helyi pincérnő, Della Lee Baker, a goromba, de érző szívű nő, aki egyharmad részt maga a végzet – de kétharmad részt egy tündéri keresztanya…

Egy szerencsétlen, és hibákkal teli életből menekülve Della Lee úgy dönt, Josey titkos szekrénye a legbiztonságosabb hely számára. Cserébe megváltoztatja Josey életét – mert az bizony egyértelmű, hogy ez a szekrény nem egy boldog nő tulajdona. Della Lee nyers szeretetének hatására Josey hamar lemond a pekándió tekercsről és a karamelláról, felfedezi olykor nagyon is heves női ösztöneit, és hamarosan rádöbben, hogy az élet sokkal több lehetőséget rejt, mint gondolta.

Könyvmolyképző, 2012

Eredeti mű: Sarah Addison Allen – The Sugar Queen, 2008

Második könyvem a szerzőtől A csodálatos Waverley-kert után és ebben sem csalódtam. Olyan mint egy modern tündérmese, hiszen akárcsak A csodálatos Waverley-kertben, itt is mesei (paranormális, fantasy, ki-ki nevezze annak, aminek neki személy szerint jól esik) elemekkel találkozunk, csak hosszú ideig fogalmunk sincs róla, hogy azok. Vagy legalábbis nem mindegyiket lehet felismerni első pillanattól kezdve.

S azért ne gondolt, hogy ez egy habkönnyű kis történet – olyan távol áll tőle, mint Makó Jeruzsálemtől. Igen, lehetne az is, mármint egy habkönnyű történet, de ha egy kicsit jobban odafigyelsz, akkor bizony vérsen komoly dogokról van ott szó.

Ott van például Josey, a történet főhősnője. Miért kell neki szenvednie anyja boldogtalanságáért? Mert ő nemcsak “egy igazi déli szépség igencsak szánalmasra sikerült utódja”, hanem az a személy, akit a saját anyja folyamatosan lelki terrornak vet alá, akit saját boldogtalansága és apja bűnei miatt büntet. S csodálkozik még valaki, hogy szegény Josey édességboltot nyithatna a gardróbjában? Hogy minden mizériában átélt nap után az átélt sérelmek függvényében választ édességet a tartalékból? Hogy rosszabbul néz ki, elhanyagoltabb mint a saját anyja? Hogy a nőiességnek még a látszata sincs benne? Az sem segít rajta, hogy meglehetősen tehetős családból származik, nincs szüksége arra, hogy a megélhetéséért dolgozzon, így minden percét anyja és annak szeszélyei foglalják le - már amikor épp nem a gardróbba bújik el szerelmes regényeket olvasni, ábrándozni és tömni az édességet. Említettem már, hogy Josey zúgevő? Éjszaka lopja be tartalékait és a gardrób melletti édesség-raktárról senki sem tud. Nincsenek barátai, korabeli ismerősei is alíg, s mindaz ami egy hasonló korú lánynak természetes, neki csupán ábránd.

Nem mondok újat azzal, hogy egy nap a gardróbjának lakója akad, hiszen már a fülszöveg is említést tesz róla. Della Lee, egy lepukkant falatozó pincérnője költözik be és nem is mutat hajlandóságot a távozásra, hanem inkább Joseyval kezd foglalkozni. Például hangosan kimondja azt, amit Josey mindenki elől titkol, azaz, hogy szerelmes Adambe, a jóképű postásba. S még valamit tesz. Állandóan egy bizonyos helyre küldi Josey-t egy bizonyos ennivalóért: a bíróság épületébe működő kis kávézóba, ahonnan a grillezett paradicsomos, háromsajtos szendvicset kell hoznia neki. Ez ugyanis Chloe specialítása, annak a Chloenak, akit könyvek üldöznek – szószerint értendő –, és akivel minden könyvmoly boldogan helyet cserélne, hiszen több könyve van, mint amit valaha is el tudna olvasni.

Hogy kicsoda egymásnak Josey, Della és Chloe, s milyen hatással vannak egymás életére és jövőjére, rajtad áll felfedezni. Unni nem fogod magad, az előre borítékolható. Ez a történet tele van misztikummal és semmi sem az, aminek látszik. Szereplői kevés kivétellel szerethetőek, és mindegyiküknek van legalább egy titka, van akinek több is.

Pörgős, szórakoztató, elgondolkodtató és egy idillikus amerikai kisvárosban játszódik. Én nagyon szerettem, de ugye az ízlések és a pofonok…

“– A könyvek képesek hatalmukba keríteni az embert, ugye? Gyanútlanul sétálgatunk egy könyvesboltban, amikor egyszer csak meglep bennünket, mintha magától került volna a kezünkbe, csak hogy felhívja magára a figyelmet. A benne leírtak olykor megváltoztatják az életünket, néha még csak el sem kell olvasnunk őket. Van úgy, hogy egyszerűen csak jobban érezzük magunkat attól, ha van a közelünkben könyv.”

(Sarah Addison Allen – Édes élet, Könyvmolyképző, 2012)