Elsie Silver – Powerless – Védtelen

   Chestnut Springs 3

   Két gyerekkori jóbarát. Két összetört szív.

   Az egyik azonnal útnak ered, hogy elszökjön – és ennyiben kellett volna maradnia a dolognak.

   Jasper Gervais a rajongói szemében egy szívdöglesztően jóképű, tehetséges hokikapus a tévéből. De Sloane-nak mindig is az az elveszett, szomorú szemű kisfiú marad, akinek aranyból van a szíve.

   A férfi, akit titokban mindig is szeretett.

   Így amikor az esküvője napján az élete darabokra hullik, érthető, hogy Jasper lép közbe, és menti meg Sloane-t. Amikor pedig Jasper világa omladozik, a lány viszonozza a szívességet.

   Minél több időt töltenek együtt, annál világosabb, hogy Jasper már nem csak barátként tekint Sloane-ra. És nem is barátként érinti meg. Annyi év után még mindig ő az, aki a lány szemében megtestesíti mindazt, amit valaha akart, és amiről már lemondott.

   De az érzelmek bonyolult dolgok. Jasper fájdalmas múltja és Sloane jelene körül nem ül el a vihar.

   Lehet, hogy Jasper Gervais úgy viselkedik, mint aki akarja Sloane-t, de az elmúlt évek alatt annyiszor utasította el őt, hogy most már bizonyítania kell.

Kossuth, 2025

Eredeti cím: Powerless, 2023

   Elsie Silver kanadai írónő Chestnut Spring sorozata harmadik részéhez érkezett – már ami a magyar nyelvű megjelenést illeti, mert angol nyelven van még belőle.

   Vegyes érzéseim vannak az egész sorozattal kapcsolatban. Az első részt (Flawless – Hibátlan) kedveltem. Nem voltam oda s vissza tőle, de olyan „egynek elmegy” módon tetszett. A következő (Heartless – Szívtelen) már cikisebb volt, igazándiból végig sem olvastam, annyira untatott. Amúgy is borítékolható volt a vége. Éééés akkor most itt van ez a harmadik rész, ami tulajdonképpen nem is az Eaton-család férfiairól szól, mint az első két rész, de mégis, mert a férfi főszereplőt több mint vérségi kötelék köti a családhoz – de erről majd később. Előre bocsátom, hogy ez a rész sem volt jobb az előzőnél, s csupán azért olvastam végig, mert utaztam, és sok időt töltöttem repülőn-repülőtéren. És mert más könyv nem volt kéznél.

   A két főhős – Sloan és Jasper – története és barátsága kamaszkorban kezdődik. Sloan (vagy Sunny, ahogyan Jasper szólítja) az előző két részből megismert Eaton fiúk unokatestvére, és nagyon közel állnak egymáshoz, azzal a különbséggel, hogy Sloan anyja „jól” ment férjhez, és a család dúsgazdag Eatonékhez képest, akik maguk sem szegények. A történet jelenében Sloan balerina és érzéketlen apja által elrendezett esküvőjére készülődik, és természetesen olyan szép, hogy hozzá hasonlót nem hordott még hátán a föld. Sloan egész életében szerelmes volt Jasperbe, aki hosszú ideig csak fogadott unokahúgát látta benne.

   Jasper Gervaist Eatonék kamaszkorban fogadták be, amikor szülei elhagyták Chestnut Springst, a sebzett kamaszt hátrahagyva (ezért vannak jelen a korábbi részekből megismert Eatonok az egész történetben). Jasper hokikapus – mi is lehetne más, hiszen a történet Kanadában játszódik –, természetesen szexi, dögös és elköteleződés-fóbiás, aminek okát több módon is meg tudja magyarázni. És néha rohadtul szemét tud lenni.

   Sloan meglóg az oltár elől, ebben Jasper segíti, és igazándiból az egész Eaton-klán. Komoly oka van rá, amit nem fogok részletezni, kiderül olvasás közben. S természetesen az Eaton-farmon húzza meg magát hetekig, ahol Jasperrel folyamatosan kerülgetik egymást.

   Eddig a pontig még élveztem is a történetet, de elindulnak egy szénaszállító utazásra, amely tömény szexbe torkollik. Természetesen, miután ismét hosszasan kerülgették egymást – sok mellébeszélés, még több sikamlós célozgatás, akarom-nem akarom, megteszem - nem teszem játék. Ez a tömény szex nemcsak részletes, hanem nagyon hoooooooooosszú leírást is kapott. S mivel ez egy váltott szemszögű történet, kvázi kétszer kaptam meg ugyanannak a helyzetnek a leírását. Semmi gond, az ember lánya átlapozza, ha unja, viszont ami igazán zavart az az volt, hogy a dögös-szexi hokikapusról kiderült, hogy domináns. Mondja ő. Amúgy annak, amit Jasper előad, éríntőlegesen sincs köze a domináns-alávetett szerephez, Jasper csak kontroll-mániás. És némiképp kényszeres is.

   Hogy mi lesz a vége a történetnek, azt mindenki könnyen kitalálja, hiszen a boldog végkifejletről szólnak az ilyen erotikus-romantikus történetek. Csakhogy az ígéretes fülszöveg és kezdet után a történet ellaposodott, unalmassá vált a rengeteg belső monológ és a tömény lelki nyomor miatt, amit a szerző abszolút kimaxolt.

   A szereplőket sem szerettem. Jasper a sablonos dögös-szexi, gazdag pasi, akiért bomlanak a nők, tele lelki problémákkal, amiken folyamatósan rugózik. Ezek néhánya érthető is, és hatással voltak jellemfejlődésére, de annyi év után ideje lett volna felnőni és néhány dolgot elengedni. Sloan pedig a történet nagy részében egy gyáva nyúl, aki egész életében azt tette, amit a zsarnok apuci mondott neki, s mikor végre azt tette amit akart, s meglógott az esküvőjéről, akkor hetekig nem képes szembenézni tettei következményeivel és a családjával. 

   Az egyetlen szereplő, aki megmosolyogtatott és nagyon bejött az Harvey volt, az Eaton család pátriárkája. A többiek két kategóriába sorolhatóak: a nyálasan túlgondoskodó férfiak, és a mindenre az alkoholban kereső megoldást kereső női szereplők.

   Erről jut eszembe, hogy a könyvekben már annyi mindenért szálltak síkra, de az alkohol még mindig állandó szereplője szinte minden írásnak. Értsd: női, férfi vagy vegyes baráti társaságok jól leisszák magukat, ha valami bajuk van. Akkor is ha nem.

   Unalmas volt, vontatott, tömény dráma, és semmi újat nem hozott a többi hasonló íráshoz képest. Mi több, a vége annyira összecsapott volt, mintha írója beleunt volna az egészbe, és gyorsan összedobott egy abszolút hihetetlen és giccses happy endet.

   Nekem ez nyilvánvalóan nem jött be, és a felejtős kategóriába sorolom, annak ellenére, hogy nagy rajongója vagyok a sport-románcoknak. A minőségi sport-románcoknak. Ez nem volt az. Még meggondolom a folytatásokat, ha egyáltalán lesznek magyar nyelven – angolul semmiképpen nem fogok neki, nem ér ez annyit.

J. K. Smith - Szerelem hirdetésre

Kori élete fordulóponthoz érkezik. Férje és szülei meghalnak, munkahelyét elveszíti, egyedül marad a világban, és csak legjobb barátnőjére számíthat. Életét eddig családja szabályai szerint élte. A tragédia után minden megváltozik körülötte.
Vajon hogy éli meg a hirtelen jött függetlenséget? 

Megtakarított pénzéből utazni szeretne, a helyszínt csukott szemmel választja ki a földgömbre bökve, de halott férje ezt a tervét is meghiúsítja. 

A lány régi életét maga mögött hagyva fejest ugrik az ismeretlenbe, és munkát vállal egy kanadai farmon. A farm tulajdonosa, a jóképű Christopher Walker, aki egyedül neveli kislányát. Hamar kölcsönös vonzalom alakul ki köztük. 

Vajon túléli kapcsolatuk a múlt szellemeinek felbukkanását? Van esély újrakezdeni egy tragédiák sokaságával teletűzdelt életet?

J. K. Smith humoros jelenetekben és érzelmekben gazdag könyve ezekre a kérdésekre keresi a választ, és elvezeti az olvasót egy olyan világba, ahol a család és az összefogás a legfontosabb érték.

Álomgyár, 2017

“– Szóval: Laskovics Orsolya. 

– Én is ezt mondtam – nézett ártatlanul Korira a férfi. 

– A túrót – nevetett a lány. – Meg sem közelítetted. Gyerünk, mondd! 

– Lájszkoviksz Orsolija – próbálkozott újra lassan a férfi, s Korinak a végén már potyogtak a könnyei a nevetéstől. 

– Ez olyan, mintha egy tehén kérődzne az egyik mesében – nyögte ki a hasát fogva a lány. 

– Hát, igazán kösz, az én nevem legalább ki lehet mondani – válaszolt tettetett sértettséggel Chris. 

– Bocs, szóval, Laskovics. 

– Laszkoviksz. 

– Las-ko-vics – tagolta Kori, hátha úgy könnyebben megy Chrisnek. 

– Laszkovics. 

– Majdnem. Laskovics. Nem sz, csak s. Laskovics. 

– Laskovics – Chris már nagyon koncentrált. 

– Bingó! – ujjongott Kori. – Most jön az Orsolya. 

– Orszolya. 

– Nem, nem sz, csak s itt is. „Sz” függő vagy, vagy csak „s” fóbiás? Or-so-lya.”* 

Nehéz magyar szerző könyvéről írni. Állandóan benned a frász, hogy netán megsérted ha őszinte vagy és kendőzetlenül közlöd a véleményed. Mert ugye mindenki azt hiszi magáról, hogy most írta meg A Nagy Magyar Regényt és hozzá fogható tehetséget még sosem hordott hátán a golyó. S ha netán valami nemtetszőt ír le az ember lánya, akkor jönnek a dörgedelmes szerzői levelek, vagy sűrű anyázások közepette rádküldi a barátnőjét/családtagjait. Teljesen normális az, hogy mindig és mindennel kapcsolatban van és lesz… ne nevezzük negatív véleménynek, hanem eltérőnek. Mert nem vagyunk egyformák, ahogy az ízlésünk sem az, tehát tiszteljük egymás hülyeségét. S aki nem bírja a kritikát, az meg ne menjen a nyilvánosság elé.

Egy ilyen bevezető után negatív vélemény szokot következni, ugye? Téves, mert J. K. Smith könyve felüdülést jelenetett. Bár nem írta meg A Nagy Magyar Regényt, J. K. Smith szórakoztatott, s ami még ennél is fontosabb: nagyon szépen fogalmaz. Sallangmentesen, felesleges szleng nélkül, olvasmányosan.

Ismerd meg Laskovics Orsolyát (Korit), a történet hősnőjét, a fiatal magyar nőt, aki – mint megannyi sorstársa – rossz emberhez köti az életét. Ugyanis a sármos udvarlóból zsarnok férj lesz, aki alapjaiban rengeti meg a nő önbizalmát, s nemcsak a földbe döngöli, hanem hirtelen halála után derül ki, hogy meg is lopta. Tehát ha Kori utazni szeretne – és szeretne –, akkor valamilyen más megoldást kell találnia, mert pénz az nincs.

Hirdetés útján vállal házvezetőnői állást pont Kanadában, egy, gyermekét egyedül nevelő farmernél. Christopher Walker természetesen dögös és természetesen sok évi özvegység után pont Kori tetszik meg neki, bár más jelentkező is lenne. Körülbelül ennyi dióhéjban a történet, a többi az út, ami a boldog végkifejlethez vezet.

A szerző nagyszerűen világít rá arra a felületességre amely más nemzetek kultúrája iránti érdeklődést jelenti. Hogy csak egyetlen példát említsek, Kori barátnőjének Kanada, a farm egy csilivili piros cowboy-csizmára redukálódik, ami ott, a helyszínem több mint nevetséges. Kori sem tud ennél sokkal többet az országról, ahol hosszabb időt készül eltölteni. A pökhendiség (vagy nevezzük nacionalizmusnak?) is jelen van, mellyel Kori a környezete iránt viseltetik. Az egy dolog, hogy megismerteti munkaadóját és lányát a magyar konyha remekeivel, de forma kolonizálja a Walker farmot és nem hajlandó a helyi szokásokat megáévá tenni, ha a háziak nem teszik magukévá a magyar szokásokat is. Minden bizonnyal Kori nem hallotta a szólást, mi szerint Rómában élj úgy, mint a rómaiak.

“– A Mikulással semmi bajom, de ő nálunk december hatodikán csempész csomagot a gyerekek kipucolt csizmájába, 24-én pedig a Jézuska jön. Ráadásul nálunk nem nagy divat a Halloween. Mégis teleraktam a kedvetekért tökökkel meg egy rakás ijesztő hülyeséggel a házat. Hatalmas citromnak öltözve megjelentem a Honey-ház ajtajában egy mini eperrel és egy óriási banánnal az oldalamon, és lelkesen kiabáltam, hogy „Csokit, vagy csalunk!”, aztán visszajöttem és cukorkát adtam a méhecskévé változott Honey-knak. Úgyhogy vagy ötvözzük az ünnepeinket, vagy itt sem vagyok, csillagbogár – mosolygott negédesen a vőlegényére Kori.”*

Első könyves magyar szerző írásáról beszélünk – én legalábbis nem találtam semmilyen más, a szerző neve alatt futó kiadványt… még. Tessék félretenni az előítéleteket és elolvasni, mert ha kedvenc nem is lesz, de mindenképpen szórakoztatni fog. S természetesen az ízlések és a pofonok…

“– Miért rúgtál bokán? – törölgette a szemét a férfi. 

– Csak hogy érezd a törődést. 

– Ja, már értem. Akkor kösz, hogy ilyen erősen törődsz velem.”*

* J. K. Smith – Szerelem hirdetésre, Álomgyár, 2017