Nicky Pellegrino – Olaszország, szeretlek!

Csodálatos történet a szerelemről és az itáliai konyha titkairól. 

1964, Dél-Olaszország. Mintha megállt volna az idő San Giulioban, a békés, napsütötte faluban. Az asszonyok itt még naponta frissen sütik a kenyeret, és esténként egy kis pletykálkodásra jönnek össze a Caffé Angeli illatos kávéi és süteményei mellett. 

1980, Róma. A Carozza család legidősebb lánya az olasz fővárosba szökik a szerelmével a kis faluból. Alig tud valamit a titokzatos férfiről, de szenvedélyesen szereti. Amikor keservesen csalódik benne, és terhes lesz tőle, nincs más választása, hazatér a szüleihez. 

2005, Dél-Olaszország. Egy fiatal nő érkezik Londonból a kis faluba…

„A Csokoládé című regény olasz unokatestvére.” Cleo Magazine 

„Senki nem ír úgy a szerelemről és az olasz ételekről, mint Nicky Pellegrino.” Sunday Times 

„Ez nem a fogyókúrázók regénye! Lapról lapra éhesebb leszel tőle.” Cosmopolitan

Lettero, 2018

Eredeti cím: Delicious, 2005

Nagyon szeretem a ‘60-as, ‘70-es évek európai – különösen az olasz és francia – filmjeit. S azért mondom ezt, mert ez a történet olyan volt mintha egy ’60-as években játszódó olasz filmbe csöppentem volna, ehhez pedig hozzájárult a szerző stílusa. Annyira olvasmányos, annyira tökéletesek a leírásai, hogy símán elhittem ott sétálok a faluban, vagy ott tartozkodom a közösségben.

Ez az állítás igazándiból a történet első részére érvényes, amit nagyon kedveltem, a másodikat már annál kevésbé és ehhez nagyban hozzájárult a hősnő is, aki anyjától eltérően kicsit sem volt sem szimpatikus, sem szerethető, legalábbis nekem.

A szerző neve teljesen ismeretlen volt számomra. Miután a kiadó nagy csindarattával beharangozta az Olaszország szeretlek! megjelenését  utánaolvastam, és a Goodreads-en számszerint tíz, a szerző által jegyzett könyvet találtam – természetesen angol nyelven. Nagyon kedvelem a gasztroregényeket, valószínűleg azért mert a gasztronómiai ismereteim éppen csak az éhenhalástól mentenek meg, tehát izgatottan vártam a történetet, hátha valami mégiscsak ragad rám a lelkesedésen kívül is.

Nem nagy filozófia kitalálni, hogy a cselekmény nagy része Olaszországban játszódik, hiszen erre utal a cím is, bár a történések Angliába is elkalauzolják az olvasót, hiszen Anglia az ami biztosítja az újrakezdést Mariának és az otthont, a gyermekkort, a családot lányának, Chiarának.

A történet igazádiból két részre osztható: Maria Domenica története, majd a Chiaraé, Maria Domenica felnőtt lányáé, és kezdődik 1964-ben, egy olaszországi kicsiny faluban, ahol a tizenhat éves Maria Domenica, a Carozza család legidősebb gyermeke már keményen megtapasztalta miről szól az élet, hiszen nemcsak a házimunkából kell keményen kivenni az részét, hanem anyja már ki is választotta neki jövendőbelijét a Manzoni család Marcójának személyében. Csakhogy sem Marcónak sem Mariának nem fűlik a foga a házassághoz, mindketten világot akarnak látni, távol a kis porfészektől képzelik el jövőjüket, és vonzza őket a nagyváros varázsa. Ezért meg is szöknek. Nem, nem együtt, hiszen mégcsak nem is kedvelik egymást. Előbb Marco, majd Maria is, aki időközben munkát vállalt a falu kávézójában, hogy pénze is legyen az új, városi életéhez. És ez nem 1980-ban történik, ahogy a fülszöveg írja, hanem a hatvanas évek második felében. Mint ahogy a könyv eredeti címe sem Under the Italian Skies, ahogy a Molyon tűntetik fel, a link pedig egy teljesen más Nicky Pellegrino regényhez vezet. Az is megtévesztő, hogy a magyar kiadás borítója viszont kísértetiesen hasonlít az Under the Italian Skies-éra.

Ez volt Maria első szökése. És azért az első, mert egy év után terhesen érkezik haza Rómából, szülei pedig hozzákényszerítik Marco Manzonihoz, akit szabályosan hazapofoztak Rómából, annak ellenére, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy a gyermek apja valaki más. Ebből a házasságból szökik meg másodszorra Maria és meg sem áll Angliáig, hogy ott nevelje fel lányát, Chiarát, újrakezdje életét és ismét rátaláljon a szerelem. Hogy miért éppen Anglia? Azt majd mindenki felfeldezi a könyv olvasásakor.

És itt véget is ért az, amit a történetben szerettem, mert huszonöt évet ugrott a cselekmény és Chiara főszereplésével folytatódott, őt pedig nem kedveltem. Több okból sem, kezdve azzal, hogy még gyermekként megtagadta anyja olasz örökségét és soha nem volt hajlandó egyetlen szót sem megtanulni olaszul, ami jól jött volna, amikor anyja családját – és apját – készül felkutatni Olaszországban. És meg is teszi, tehát a szerző ismét visszavisz San Giulioba, ahol az idő mintha megállni látszott volna, csupán az emberek lettek idősebbek és a család bővült.

S hol volt benne a gasztro? Olaszországról beszélünk, tehát szinte mindenhol.

Nagyszerű ábrázolása volt a múlt század második felének vidéki társadalmának, a szociális megfelelési kényszernek, a szokások hatalmának. És annak is, hogy vidéken a feljődés lassúbb, a berögzött szokásokat nehéz levetkőzni és az emberek nem igazán változnak.

Összességében egy szerethető történet, bár – mint említettem már – nekem Chiarát nem sikerült megkedvelnem. Aki olyan habos-babos romantikus történetre vár, az bele se fogjon, mert itt a romantika keserédes és bizony meghökkentő, botrányos dolgok is terítékre kerülnek.

Nem mondhatom, hogy imádtam, mert ez nem lenne igaz, hiszen Chiara számomra ellenszenves volt és ez sokat nyomot a latba. Viszont kedveltem annyira, hogy Nicky Pellegrino neve ismét kísértésbe hozzon, ha a kiadó újabb könyvét jelentetné meg magyar nyelven. De természetesen ízlések és pofonok…

Hannah Rotschild – Valószínűtlen szerelem

A 31 éves Annie McDee-nek nemrég bomlott fel egy hosszú párkapcsolata. A lány rosszkedvű, a munkájában se leli örömét. Épp egy lepukkant régiségboltban keresgél születésnapi ajándékot arra érdemtelen új szeretőjének, amikor a limlomok közt észrevesz egy elkoszolódott festményt. Csekélyke spórolt pénzéből megveszi, aztán sietve finom, szülinapi vacsorát főz – csakhogy az ünnepelt nem jön el. 

A festmény tehát Annie-é lesz, s ő hamarosan gyanakodni kezd, hogy talán jóval értékesebb, mint hitte. Akaratán kívül ugyanis egyszeribe a legkülönfélébb alakok – száműzött orosz oligarcha, kapzsi emírfeleség, gátlástalan műkereskedő – lihegnek a sarkában, akik bármire képesek lennének, csak hogy megkaparintsák az „ócska limlomot”. S miközben Annie megpróbálja kideríteni, ki festhette a képet, az európai történelem sötét titkaival szembesül – de feltárul előtte egy új szerelem lehetősége is.

Hannah Rothschild író, filmrendező. Egész estés dokumentumfilmjeit a BBC és az HBO sugározta, és nemzetközi filmfesztiválokon is bemutatták. Filmforgatókönyveket ír, cikkei többek közt a Vanity Fairben, a The New York Timesban, a Harper's Bazaarban és a Vogue-ban jelennek meg. 2015 augusztusától a londoni Nemzeti Galéria kuratóriumának elnöke. Nagy-nagynénjéről írt életrajzi regénye Pannonica. A lázadó bárónő 2014-ben jelent meg magyarul.

Park, 2018

Eredeti cím: The Improbability of Love, 2015

Ezt a könyvet abszolút a cím és a fülszöveg alapján választottam. Szerzője neve fölött elsiklottam, s jól is tettem, mert ha utánaolvasok, hogy kicsoda-micsoda, kézbe se fogom a művet.

Hannah Rotschild a híres bankárcsaládból származik – nehéz elhinni, hogy létezne olyan ember, aki ne hallott volna a bankárdinasztiáról –, s nekem komoly előítéleteim vannak a híres emberek által írt irodalmi alkotásokkal szemben. Lehet valaki jó abban amit csinál, ami híressé tette, de ez nem föltétlenül jelenti azt, hogy írásban is jó lesz, csupán azt, hogy a már meglevő hírnév megkönnyíti a könyv kiadását, mert ugye van már egy húzós név, ami a marketing egy részét már el is végezte. Ez a szerző második és pillanatnyilag utolsó regénye.

Rotschild könyve az a kivétel, ami erősíti a szabályt, bár nem mondanám, hogy széles körben osztatlan sikert fog aratni, első sorban azért, mert részletesen belemerül egy olyan világba, ami nem a tömegek sajátja: a festészetbe és a műkincs-kereskedelembe.

Természetesen nem csupán ennyiből áll a könyv, hiszen egy meglehetősen szövevényes, sokszereplős történet is jár hozzá. Olyannyira, hogy eleinte nem is igazán értettem, hogy ezeknek az embereknek mi közük van egymáshoz, mi a szerepük. Ahhoz, hogy minden a helyre kerüljön végig kell olvasni a könyvet.

Mégis van egy dolog ami ezeket az embereket összeköti, az pedig a fülszövegben már említett festmény, amire a történet hősnője, Annie, egy ócskásnál bukkan rá és utolsó fityingjét is kipengeti, csakhogy ajádékba adhassa új barátjának, aki sosem érkezik meg a születésnapi vacsorára.

Annie-ről tudni kell, hogy korán elvesztette apját, anyja pedig egész életében a szerelmet és egy újabb társat keresett. Annie autodidakta szakács és egy hosszú kapcsolat után költözik Londonba, összetört szívvel, szinte pénz nélkül, mert jól menő vállalkozását hátrahagyta volt partnerének, aki egy másik nő oldalán találta meg a boldogságot. És a körülmények úgy hozzák, hogy a Winkleman Fine Art, többnyire festményekkel kereskedő családi vállalkozáshoz kerül magánséfnek. Ahogyan Winklemanék vacsoráira festményekből inspirálódva főz, egy kicsit Heston Blumenthalra, az angol séfre emlékeztetett, aki néhány éve egy televíziós sorozatot forgatott, melynek témája a régmúlt történelmi ihletésű lakomáinak újragondolása volt.

A történet középpontjában az ócskásnál aprópénzért vásárolt festmény áll – maga a Valószínűtlen szerelem –, mely nagy valószínűséggel a háromszáz évvel ezelőtt élt Jean Antoine Watteau alkotása és különös története van, melyet maga a festmény “mesél” el. Igen, a festmény, mint szereplő – a szerző által felvázolt jelenkori történetet megszakítva – mesél magáról a festőről, arról, ami keletkezését ihlette, későbbi tulajdonosairól.

Csakhogy amellett, amit a festmény mesél, van egy másik, hozzá kapcsolódó történet is, ami a második világháború idején a náci Németországba viszi vissza az olvasót, oda, ahonnan Memling, a Winkleman ház vaskezű feje származik, és aki állítása szerint túlélte a koncentrációs táborok poklát. Ez egy olyan történet, amiről nem beszélnek az amúgy is nagyon diszkrét életvitelt folytató családban.

Említettem már, hogy a történetnek rengeteg szereplője van és valamennyien a festményhez kapcsolódnak valamilyen formában. Első sorban ott van Annie, aki a festmény jelenlegi tulajdonosa és Jesse, a különc festő, aki segít neki a műalkotás eredetének felfedezésében, majd Winklemanék, Memling és lánya Rebecca, akik égre-földre keresik a Watteau-művet, csak hosszú ideig nem lehet tudni miért.

Továbbá megismerünk két száműzött orosz oligarchát, akik volt hazájuk jóindulatát értéktárgyakkal vásárolják meg, Delores Ryant, a hitelét vesztett műkritikust, Mrs Appledore-t, lengyel származású amerikai mecénást, Alwabbi emírjét, a műkincsgyűjtőt, Barty-t az excentrikus homoszexuális életművészt, Beachendon earljét, a Monachorum aukciósház kirakatemberét, Carlo Spinetti olasz rendezőt, a Winkleman vőt, aki nem a hitvesi hűségéről híres és másokat is, akiknek valamilyen módon kapcsolata van a művészvilággal, vagy a fentebb említett személyek valamelyikével.

Azt is el kell mondanom, hogy igazándiból egy nyugis romantikus történetre vártam, ez pedig minden volt, csak az nem. Tartozott ugyan a sztorihoz némi romantika is, de ez minimális volt. Ez inkább a művészvilágról szól, műkereskedelemről, festészetről – és ez alatt nagy mesterek műveit értem, az ehhez tartozó elítről és a vele járó sznobizmusról, és egy kicsit a náci Németországból elüldözött zsidók vagyontárgyairól is, ami, ennyi év után is még mindig téma.

Kedveltem, annak ellenére, hogy néha túlságosan is belemerült a művészettörténet világába. Egyébként egy nagyon jól felépített történet volt, és olyanoknak ajánlom, akik otthon vannak a témában, másképp unalmas lehet a sok erre vonatkozó utalás, adat. Érdekes volt, de természetesen ízlések és pofonok…

Katie Fforde – Vidéki menedék

Az ​idős és betegeskedő Amy néni nem bírja már a farmon a sok munkát, ezért nyugdíjas otthonba költözik. Mivel gyereke nincs, levelet ír távoli rokonainak, hogy az örökli meg a birtokot, aki egy év alatt felvirágoztatja. 

A huszonhét éves Fran épp rossz passzban van, nemrég szakított a barátjával, így kapva kap az alkalmon. Talán az új környezetben egyenesbe hozhatja az életét. Leköltözik a csodaszép cotswoldsi vidékre, ahol számos problémával szembesül. Egyrészt nem ért a gazdálkodáshoz, másrészt hogyan vezethetne tehenészetet olyasvalaki, aki fél a tehenektől? 

Nehéz helyzetében barátnője, Issi segít rajta, és az igen tehetős, ráadásul jóképű szomszéd, aki agglegényként remek partinak számít. A kérdés csak az, vajon Fran szívére pályázik, vagy csupán a farmot akarja megszerezni…

Katie Fforde Anglia gyönyörű vidékén él családjával, és bár Londonban született, igazi vidéki lánynak tartja magát. Több mint 25 regény szerzőjeként meggyőződése, hogy nincs örömtelibb hivatás az írásnál. A romantikus történeteket különösen kedveli, s mivel úgy gondolja, szerelmesnek lenni a legjobb dolog a világon, azon van, hogy regényeinek minden szereplője megtapasztalhassa ezt az érzést.

Libri, 2018

Eredeti cím: A Country Escape, 2018

Általában kedvelem Katie Fforde írásait, ezért örültem, hogy a kiadó új történetet is hozott a rajongóknak, nemcsak a megboldogult Ulpius-ház által kiadott könyvek közül jelentetett meg újra. Bőven van miből, hiszen a fülszöveg is említi, hogy a szerzőnek 25 regénye jelent meg, magyar nyelven még mindig várunk vagy kilencre, mert ez lenne a tizenhatodik.

Akik ismerik a szerző írásait, azok tisztában vannak azzal, hogy mit várhatnak egy-egy újabb Katie Fforde-történettől: könnyed, szórakoztató, nőkről és nőknek szóló modern meséket, melyek az esetek nagy többségében Anglia valamely festői táján játszódnak. Nem eget rengető, sors megváltoztató történetek, csupán mindennapi sztorik, melyekben mindig garantálva van a boldog végkifejlet.

Ezzel a könyvvel sincs másképp, csakhogy most zavaróan klisékből volt az egész összerakva. Persze szórakoztató volt, meg agymosott állapotban is érteni lehetett a cselekményt, a szereplők motivációját és hogy merre tart a történet, de abszolút semmilyen meglepetéssel, csavarral, akármivel nem szolgált, amivel kicsit feldobta volna az amúgy nyugisan csordogáló történetet.

Ugye itt van Hill Top Farm, a festői Cotswold egyik meredek dombjának tetején, mely az örökösére vár. S ami természetesen generációk óta konfliktusforrás a tulajdonosok és a szomszédban lakó döggazdag Arlinghamok között. Szomszédot úgy kell elképzelni, hogy hétfőn reggel indulsz, szerdán fél kettőkor balra fordulsz és valamikor csütörtökre meg is érkezel, tehát nem épp csak átnézel a kerítésen Arlinghamékhoz. Nos, ennek a farmnak az öröklési cirkuszát járjuk körbe a történet folyamán, tarkítva sablonos szerelmi sztorikkal és előre borítékolt konfliktushelyzetekkel.

A farmnak, ahol egy kisebb tehenészet van, két potenciális örököse van, mindketten nagyon távoli rokonok: Fran Duke, a történet hősnője és egy Roy Jones nevű Ausztráliában élő fazon, aki eredetileg nem is érdekelt az örökségben, nem utazik Angliába, amíg mások érdekei érdekeltté ne teszik. 

Ez így leírva bonyolultnak hangzik, de rém egyszerű: a helyiek közül valakinek érdeke, hogy ne Fran kapja meg a farmot, hanem bárki más, Fran meg húzzon tovább onnan. Természetesen pasi van a dologban, mert a környék áhított agglegénye, az Arlinghamok Anthony-ja érdeklődni kezd a farmot átvenni készülő Fran iránt, ezt pedig a könyék hajadonjai közül nem mindenki fogadja jól. Egy újabb klisé: a generációkon át tartó ellenségeskedést majd megoldja a szerelem, de ez a szerelem is kérdéses, mert igazándiból miért is nyomul Anthony Arlingham? A hősnőért vagy a földért?

Van nekünk a két örökös-jelöltünk, Fran és Roy. Nem pontoztam a szélsőséges ábrázolásukat. Értsd: Fran a jó, a szupernő, a pozitív hős, aki csak úgy dobálózik az ötletekkel és megoldásokkal, amikkel fel lehetne virágoztatni a farmot, míg Roy velejéig romlott, csak azon jár az esze miből mennyi pénzt csinálhatna. Nem lelkesedtem a kötelező módon jelen levő legjobb barátnőért sem, annak ellenére, hogy Issi tényleg kedves lány volt és papírforma szerint össze is jön majd a tehenészfiúval.

Igazándiból kicsit butyuta volt az egész történet, túl sok rózsaszín köddel és cukiságot fokozó elemekkel – lásd kiskutyák pátyolgatása, melynek az utyuli-mutyuli-de-aranyos-kutyusokon kívül semmilyen jelentősége nem volt a cselekmény szempontjából, csak úgy ott volt, mert milyen jól fel lehet dobni egy történetet egy alom anyátlan csöppséggel. El lehet veszni az ilyen tök felesleges jelenetekben, melyek csak duzzasztják a terjedelmet, de a történet szemponjából nincs semmilyen jelentőségük. Azt sem igazán értettem, hogy a végrendelet felolvasási jelenetet paródiaként kellene felfognom, vagy tényleg ennyire nevetségesen bizarrnak képzelte el a szerző az izgalom fokozását?

Egynek elment-felejtős kategória, teljesen biztos nem fogom újraolvasni, de természetesen ízlések és pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Tökéletes esküvő

Tökéletes nyár

A szerelem titkos kertje

Száz boldog esküvőm

Santa Montefiore – A Valentina utolsó útja

Mese háborúról, Itáliáról, egy csodaszép fiatal nőről és egy szörnyű tragédiáról.

Olaszország 1945: 

A háborúnak vége, de az árnyéka még ott kísért. És egy különc arisztokratát kegyetlenül meggyilkolnak gyönyörű kastélyában.

London 1971: 

Évtizedekkel később, a megoldatlan bűntény hatással van egy hedonista lány, Alba sorsára, aki egy lakóhajón él a Temzén. 

Alba megtalálja halott édesanyja portréját – az asszonyét, akit alig ismer, és akinek
a történetét titkolja előtte az apja. A lány elhatározza, hogy kideríti az igazságot.

Visszatér Olaszországba, az Amalfi partvidék olajfaligeteihez, ahol rejtélyes történetre bukkan pusztulásról, csalásról, árulásról, partizánokról és nácikról, parasztokról és arisztokratákról.

Albát nem csupán édesanyja titkolt múltjához vezeti el az utazása, de talán a saját boldog jövőjéhez is. 

Művelt Nép, 2018

Eredeti cím: Last Voyage of the Valentina, 2014, 2006

Kezdeném azzal, hogy csalódott vagyok, amiért a kiadó ezt a könyvet jelentette meg a szerzőtől és nem a Deverill krónikák harmadik, befejező részét. Annak megjelenéséről egyébként mélyen hallgatnak, legalábbis egyelőre, de azért szép lenne, ha valamikor – minél hamarabb, ha lehetséges –, befejeznék legalább ezt a sorozatot. De semmi gond, gondoltam, kedvelem a szerző írásait, jöhet a történet!

Mindent elolvastam, ami a szezőtől magyar nyelven megjelent – kivéve a Reader’s Digest által megjelentetett A farancia kertészt –, és el kell mondanom, hogy A Valentina utolsó utazása nem lett a szívem csücske. 
   Elképzelhető, hogy ehhez az is hozzájárult, hogy az utóbbi időben több második világháborús témájú könyvvel is összefutottam, a téma pedig nem a kedvencem. Bár ami azt illeti ebben a történetben kevés utalás történik a háborúra és magában a harcok leírásában nincs is részünk. Csupán annyi, hogy a háború végén a fess angol tengerésztiszt nácik által hátrahagyott fegyverarzenál keresése közben hajójával kiköt Amalfi partjainál és belecsöppen egy fura, a háború által megviselt közösségbe… és beleszeret Valentinába, a falu legszebb lányába.

S ugyanakkor a “Valentina” egy, a Temzén horgonyzó lakóhajó, ahol Alba rendezi be főhadiszállását. Ő a fess angol tengerészszázados és a csodaszép olasz Valentina szerelmének a gyümölcse, egy rebellis, felnőtt fiatal nő, aki mindennel elégedetlen, sportot űz abból, hogy apját és annak új családját megbántsa, és aki nagylelkűen osztogatja szerelmét.

Ez természetesen ismét egy két idősíkban játszódó történet és igazándiból, már kezdek telítődni ezzel a megoldással. Az egyik a negyvenes években történik, közvetlenül a háború után, Valentina és az angol tengerészszázados történetét mesélve el, a másik pedig a hetvenes évek elején, amikor Alba válaszokat  egyben önmagát is keresi, mikor többet akar tudni sosem ismert anyjáról, arról a nőről, akit idolatrizált, piedesztálra emelt, és akiről nem illik beszélni a családi összejöveteleken. Ezekért a válaszokért képes egészen Olaszországig is futni.

Nem kedveltem a női főhősök miatt sem. Alba anyjának tökéletes mása, úgy kinézetre, mint jellemre, viselkedésre is. Ez a valóságban nem igazán működik így, lehet vitatkozni rajta, de a genetika csak egy bizonyos fokig határozza meg azt, akik vagyunk, a többi a környezet hatása. S mivel Alba és Valentina két nagyon különböző környezetben nőtt fel, ez a túlságosan is hangsúlyos hasonlóság nem igazán valós. S akkor még nem említettem, hogy mennyire ostoba és önző nőszemély Alba.

A szerző egy másik könyvénél említettem már, hogy minden művében lennie kell egy házasságon kívül született gyermeknek is. Ez a történet sem úszta meg, de az érdekelődők majd saját maguk felfedezik kicsodáról van szó és milyen szerepe lesz a történetben.

Éééés természetesen a romantika sem hiányzik, hiszen nemcsak Valentina szerelmi életéről lesz szó, hanem Alba érzelmi világába is belemerülünk elég mélyen, hogy majd Valentina igaz történetével együtt Alba is megtalálhassa nemcsak a sosem ismert olasz rokonokat, hanem az igaz szerelmet is.

Túl sok meglepetést nem okozott, igazán szórakoztató sem volt, inkább a lelki vívódásokat, a családi titkokat próbálta kiaknázni. Nekem nem jött be a történet egyik része sem, talán a túl hangsúlyos hatásvadászat, az eltúlzott érzelmi válságok miatt, de nem vagyunk egyformák, meg az ízlések és pofonok...

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

A ház a tengernél

Szerelem és háború dalai

A kestély a tengernél

Az ombu-fa árnyékában

Lisa Kleypas – Ördöngös tavasz

Ravenel család 3

Egy ​petrezselymet áruló, különc ifjú hölgy…

A legtöbb elsőbálozó lány arról álmodik, hogy férjet talál magának. Lady Pandora Ravenelnek azonban egészen más tervei vannak. Az ambiciózus szépségnek semmi kedve a londoni báli szezonhoz, annál szívesebben maradna otthon, hogy megszervezze és beindítsa társasjátékgyártó vállalkozását. Az egyik fényes bálon azonban botrányos helyzetben találja magát egy kivételesen jóképű idegennel.

Egy cinikus aranyifjú…

Gabriel, Lord St. Vincent éveken át sikerrel kerülte el a házasság révébe vezető csapdákat, ám végül egy olyan lázadó szellemű ifjú hölgy horgára akad, akinél keresve sem találhat magának kevésbé megfelelő feleséget. Pandorában fel sem merül, hogy hozzámenjen, Gabrielt azonban ellenállhatatlanul vonzza az eleven természetű lány, és mindent megtesz azért, hogy a magáénak mondhassa, fittyet hányva arra, hogy kényszer szülte házasságuk akár pokolinak is bizonyulhat.

Egy veszélyes terv…

Pandora enged Gabriel tapasztalt és érzéki ostromának, s beleegyezik abba, hogy a felesége legyen. Nemsokára azonban világossá válik előtte, hogy társasjátékgyártó vállalkozása megszervezése során véletlenül veszélyes összeesküvésbe botlott, és egyedül a férje képes gondoskodni a biztonságáról. Miközben Gabriel az ismeretlen rosszakaróktól védi hitvesét, közösen rádöbbennek arra is, hogy kapcsolatuk baljós kezdete ellenére voltaképpen egymásnak vannak teremtve.

Gabo, 2018

Eredeti cím: Devil in Spring, 2017

“– Attól tartok, egyetlen este leforgása alatt egynél több ifjú hölgyet sosem szoktam tönkretenni – jelentette ki gúnyos jólneveltséggel Lord St. Vincent. – Az embernek mégiscsak vannak elvei…” *

Pandora könyve, talán az, amit a legjobban vártam, és pontosan emiatt érzek némi csalódást, mert azért a leányzótól többet vártam.

Nem titkoltam eddig sem, hogy számomra a sorozat kedvenc karakterei a zabolátlan Ravenel ikrek, Cassandra és Pandora, különösen Pandora, aki vásottságban bármelyik kis csibésszel felvehetné a versenyt, annak ellenére, hogy lassan már 20 éves. És azért ne felejtsük, hogy történetünk a 19. században játszódik, amikor a jólneveltség és a viselkedési szabályok szigorúan – és képmutatóan – voltak szabályozva.

   Amikor felröppent a hír, hogy a kiadó újabb Lisa Kleypas könyveket jelentet meg, kicsit utánanéztem, hogy miről is szólnak majd és mire várhatok. S többek között azt is olvastam róla, hogy kapcsolatban áll a szerző Wallflowers sorozatával. S ez így is van, hiszen Pandora kivel mással kompromittáltathatná magát, mint Gabriel, Lord St. Vincentttel, aki a Wallflowers sorozat negyedik részéből ismert dadogós Evangeline és élvhajhász (azóta példás férj) Sebastian St. Vincent – jelenleg Kingston hercege és hercegnéje – fia és egyes számú befutója az örökösödési listán. A Wallflowers sorozat negyedik részének címe Az ördög télen, ami az eredeti angol The Devil in Winter tökéletes fordítása. Ha ez a történet ahhoz kapcsolódik, s az eredeti angol címe Devil in Spring, akkor nem lett volna stílusosabb, ha Az ördög tavasszal címmel kerül be a köztudatba és nem túlozzák el a kreatív fordítást? No, de ez egy technikai mallőr, térjünk vissza Pandorához és Gabrielhez.

   Mint említettem, Pandorát kompromittálják, s ráadásul teljesen ártatlan a dologban, hiszen ő csupán segíteni szeretne a nagy erkölcscsősz Lady Berwick férjezett lányán, aki egy intim együttlét során elvesztette a fülbevalóját a kerti pavilonban, s ha férje észreveszi hiányát bizony kellemetlen kérdésekre kell majd válaszolnia.

Nem Pandora lett volna, ha nem történik vele valami, amikor önzetlenül segíteni próbál a bajba jutott fiatalasszonynak. S szintén a Wallflowers soroztaból ismert Marcus, Lord Westcliff azt aki rajtakapja Lord St. Vincentet, amint a kerti pavlon rácsai közé szorult Pandorát próbálja lehetetlen helyzetéből kimenteni. Lord Westcliff és még valaki, aki az apák bűneit a fiúkon kéri számon, és ugye alma nem esik messze a fájától.
   Így kezdődik a független és sebezhető Pandora románca az élvhajhász Lord St. Vincenttel, s hogy mi lesz a vége, azt mindenki maga fedezi fel olvasás közben, mert én elárulni nem fogom, bár nem nagy filozófia kitalálni. Bármennyire is kapálóznak mindketten ellene, mégiscsak össze kell házasodniuk, de ez nem a történet végén fog megtörténni. Viszont az út a boldogító igenig rögös, mert Pandora nem feleségként képzeli el a jövőjét, s ez ismét izelítőt nyújt abból, hogy milyen is lehetett nőnek lenni egy olyan korban, amikor a vagyon, a döntéshozatal és úgy általaban minden a férfiak kezében volt.

A történet során belekukkanthattam Pandora naplójába, melybe megfigyeléseit jegyzi fel, és ezek a megfigyelések néha mosolyra fakasztottak. Kedvencem a kilencevenkilences számú, mely szerint:

99. A férfiak olyanok, mint a csokoládébonbon. Mindig a legtetszetősebbnek a legpocsékabb a tölteléke. *

Izgalomban is van bőven része az olvasónak, hiszen a történet abban a korban játszódik, amikor az ír függetlenségi törekvések radikalizálódtak és ennek szószerint értendő puskaporos következményei vannak – Pandora pedig mindig rossz helyen van, mert nem hazudtolja meg önmagát.

Nem volt rossz, szórakoztatott, néha megnevettetett, vicces volt és helyenként izgalmas, de valahogy nem volt az igazi. Persze örültem, hogy az előző sorozat szereplői közül néhánnyal újra találkozhattam, de Pandora történetétől többet és főleg mást vártam. De ettől függetlenül ajánlom a szerző és a sorozat rajongóinak, különben is ízlések és pofonok…

* Lisa Kleypas: Ördöngös tavasz, Gabo, 2018

 Kapcsolódó bejegyzések:

1. Érzéketlen aranyifjú, 2018

Cold-Hearted Rake, 2015

2. Winterborne választottja, 2018

Marrying Winterborne, 2016

Lisa Kleypas – Winterborne választottja

Ravenel család 2

Egy ​könyörtelen iparmágnás

Az alacsony sorból származó Rhys Winterborne harcos becsvágyának köszönhetően sikeres üzletemberré lett, és elképesztő vagyont halmozott fel. Rhys az üzleti életben és azon kívül is mindig megkapja, amit akar. Amikor megismerkedik a félénk, arisztokratikus modorú Lady Helen Ravenellel, elhatározza, hogy mindenáron megszerzi magának. Ha meg kell fosztania a lányt az erényétől ahhoz, hogy kénytelen legyen feleségül menni hozzá, nos, annyi baj legyen…

Egy világtól elzártan felnőtt szépség

Helennek eddig vajmi kevés kapcsolata volt a londoni társaság csillogó, cinikus világával. Rhys eltökélt csábító hadjáratának következtében fellobban köztük a heves és kölcsönös szenvedély lángja. Helen előkelő neveltetésére rácáfol az a makacs meggyőződése, miszerint egyedül ő képes megzaboláznia féktelen férjét. Rhys egy ellenlábasának cselszövése olyan helyzetet idéz elő, melyben Helennek fel kellene tárnia a férfi előtt legsötétebb titkát. Ez óriási kockázatot jelent… ám a jutalom egy életen át tartó, semmihez sem fogható boldogság. Történetük úgy kezdődik, hogy…

Gabo, 2018

Eredeti cím: Marrying Winterborne, 2016

Rhys Winterborne, a Krőzusnál is gazdagabb áruháztulajdonos és Helen Ravenel története még a Ravenel család sorozat első részében (Érzéketlen aranyifjú) kezdődik el, amikor az új Ravenel gróf úgy gondolja, hogy belőlük remek pár lenne, még akkor is, ha a férfi nem nemesi származású. S kettejük között a dolgok rendeződni is látszanak, mi több az eljegyzésig is eljutnak, csakhogy a teljesen tapasztalatlan Helen megijjed az első heves csóktól és rendesen ki is borul. A család ezt félreértelmezi és megkérdezése nélkül felbontják az eljegyzést, csakhogy Helen nem éppen így gondolta, hiszen meglehetősen vonzódik a daliás wales-i üzletemberhez. Azok, akik már olvasták az Érzéketlen aranyifjút pontosan tudják mindezt.

Kettejük története onnan folytatódik, mikor Helen rádöbben, hogy ő tulajdonképpen nagyonis akarja a férfit férjnek és egy merészet gondolva látogatást tesz az áruházban, hogy visszaszerezze vőlegényét. Szabályosan megszökik otthonról és egyedül indul útnak Londonban. Mennyire botrányos viselkedés ez egy egy gróf lányától!

Helenről már az első részben kiderül, hogy ő nem olyan mint a többi Ravenel, kezdve nagyon szőke hajától visszahúzódó, csendes természetéig, ami szöges ellentéte két nagyonis eleven ikerhúgáénak. Egy olyan családból jön, ahol a lánygyermekek nem számítottak semmi másnak, csak újabb éhes szájnak és fölösleges költségnek.

S Helen azt is tudja, hogy miért különbözik annyira testvéreitől. Ez egy nagyon jól őrzött családi titkok, ami most boldogsága útjába állhat, hiszen egy olyan emberrel kapcsolatos, akit választott jövendőbelije személyes okok miatt gyűlöl. Ez pedig rendesen emészti is a hősnőt két okból is. Egyrészt tudja, hogy a becsület azt kívánja, hogy megossza Winterborne-nal az információt, másrészt a semmiból előkerül az érintett személy és zsarolja, hogy ne fedje fel Ravenelék titkát, ami nemcsak Helen tervezett házasságának állna útjába, hanem az egész családot kirekesztené az elit társaság az esetleges botrány miatt. És azért Raveneléknek nem kell a szomszédba menni egy kis botrányért, hiszen a jelenlegi gróf és öccse nagyon is ismert múlbéli dorbézolásai miatt, és a Ravenel lányok sem éppen mintapéldányai a kor finom úrhölgyeinek – de ez nem az ő hibájuk, hiszen sosem számítottak szüleiknek, akik nem is foglalkoztak nevelésükkel és jövőjükkel.

A cselekmény során természetesen ismét találkozhattam az előző rész valamennyi szereplőjével is. Cassandra és Pandora továbbra is szórakoztató a maguk megbotránkoztatóan életvidám módján, és Lady Berwick ugyanannyira merev és antipatikus, mint az előző részben. Róla különben kiderül, hogy azért neki is van némi titkolnivalója.

Új szereplőként megismerjük dr. Garrett Gibsont, London első női orvosát, akinek rengeteg előítélettel kell megküzdenie, hiszen ki hallott olyat, hogy egy nő orvos legyen? Kéretik figyelembe venni, hogy a cselekmény a 19. század második felében játszódik, mikor egy nő, különösen egy jó házból való úrinő számára a jótékonykodáson és a délutáni viziteken, bálozáson kívül semmilyen más tevékenység nem volt elfogadott,  a kevésbé szerencsések pedig legfeljebb ápolónői státuszig vihették.

Azon túl, hogy szórakoztatott – mert megtette – ismét átfogó képet kaptam arról, hogyan intézte nemkívánatos dolgait az angol arisztokrácia, mennyire a képmutatásnak éltek, hitték magukról, hogy mindenki felett állnak, hitették el környezetükkel, hogy gáncsnélküliek, és hogyan tűntették el szem elől nemkívánatos utódaikat. Természetesen ez a Ravenelekre nem vonatkozik, hiszen ők egy egészen különleges család, és egy emberként állnak Helen mellé, bármi is történne.

Minden kiszámíthatósága ellenére meg tudott lepni. Lehet, hogy nem mindenben teljesen korhű, de ugye ez egy kitalált történet. Könnyen olvasható, gördülékeny volt. Tehát jöhetnek a folytatások, mert a Ravenel család történetének még nincs vége. 

Első sorban a szerző és a műfaj rajongóinak ajánlom, de ízlések és pofonok…

A sorozat további részei:

1. Érzéketlen aranyifjú

Cold-Hearted Rake, 2015

3. Ördöngös tavasz

Devil in Spring, 2017

4. A szív doktora

Hello Stranger, 2018

 5. Devil's Daughter - angol nyelvű megjelenése 2019-re várható

Sarah Vaughan – Egy botrány természetrajza

Sophie ​férjét, a szerető családapát, a karizmatikus és sikeres közszereplőt szörnyű bűncselekménnyel gyanúsítják. Az asszony kétségbeesetten próbálja megvédeni a családját, szilárd meggyőződése ugyanis, hogy James ártatlan. Sophie egykor feladta az egyéni karrierterveit a közös céljaikért, és pontosan tudja, mennyire sérülékeny a sokak által irigyelt boldogságuk. Annak idején Oxfordban, a kapcsolatuk elején is egyik pillanatról a másikra következett be a tragédia…

A vád képviselője, Kate tapasztalt ügyész, akinek egyetlen célja, hogy kiderítse az igazságot. Biztos az államtitkár bűnösségében, és mindent megtesz azért, hogy elítéljék a férfit. A bizonyítás azonban nem egyszerű, hiszen két volt szerető legintimebb pillanatának a részleteit kell tisztázniuk. 

Sarah Vaughan első regénye pergő cselekményű bírósági és megindító családi dráma, amelyben a szereplőknek a legféltettebb titkaikról is vallaniuk kell. A saját múltjukkal való szembenézés során pedig kiderül, kik a történet valódi áldozatai.

General Press, 2018

Eredeti cím: Anatomy of a Scandal, 2018

“Mennyi hazugságot találunk ki, csak hogy megkönnyítsük, elviselhetőbbé tegyük az életünket!”

Az Egy botrány természetrajza Sarah Vaughan első magyar nyelven is megjelent könyve és nem okozott csalódást a megjelenést megelőző hype ellenére sem. Nem tudom ki hogy van vele, de én gyakran csalódtam az agyonreklámozott és szuperlatívuszokkal az égbe emelt könyvekben, hogy a vonzó fülszövegeket már ne is említsem. Rám lehet sütni, hogy régimódi vagyok, de én még mindig azt vallom, hogy jó bornak nem kell cégér.

Nem ismeretlen témát boncolgat a történet, hiszen félrelépő, fontos pozíciót betöltő személyről és az ezt követő botrányról már számos könyv íródott és film is készült. S nem is igazán kell az ilyen témákat keresgélni, hiszen szinte naponta felénk ordít egy-egy ilyen "szaftos" sztori a tévé képernyőjéről és a bulvársajtóból

Miben különbözik ezektől Sarah Vaughan könyve? Abban, hogy teljes képet igyekszik adni a történet minden aspektusáról, megismertet a szereplők jelenével és múltjával, hogy könnyebben érthető legyen tetteik mozgatórugója és felszínre kerüljenek a múlt ballépései, hazugságai, bűnei, frusztrációi.

Hogy mindezt elérje a történetet két idősíkba helyezi. Az egyik 1992-ben Oxfordban játszódik, amikor a történet három főszerelője Oxfordban diák, a másik pedig a történet jelenét képezi és egy hozzávetőlegesen két évet felölelő időintervallumot jelent 2016 és 2018 között, míg az ominózus per zajlik. Ez a két idősík váltja egymást a történet folyamán, és a váltás időzítése számomra nem mindig volt szerencsés, mert pont akkor következett be, amikor már épp jól belemerültem az aktuális cselekménybe.

James Whitehouse államtitkárt fiatal és szexi asszisztense nemi erőszakkal vádolja meg. A dolog pikantériája pedig az, hogy maga az aktus a brit parlament egyik felvonójában történt. Vitatható az erőszak, hiszen a nős-családos államtitkár hónapok óta viszonyt folytatott vele. És azért is kényes az ügy, mert James Whitehouse a hivatalban levő miniszterelnök bizalmas barátja. Ez az barátság nem újkeletű, és nem csupán politikai érdekekre alapszik, hanem sokkal több annál. A két férfi – mindketten előkelő származásúak s dúsgazdag családból származnak –, még Oxfordban megalalpozta ezt a barátságot, mikor együtt múlatták idejüket az álatluk megalapított Hedonista Társaságban – a név magáért beszél.

A nemi erőszakban a vádat “Kate Woodcroft, királyi jogtudós, bűnügyi szakértő, kamarai tag, szexuális bűncselekmények tapasztalt ügyésze” képviseli, akinek személyes kötődése is van a vádlottal és annak feleségével Sophieval – bár ez nem derül ki egyértelműen, csupán a történet második felében. Kate tudja, hogy etikátlan amit tesz, és azt is, hogy távol kellene maradnia az ügytől, de egy fajta morális elégtétel lenne a számára, ha James Whitehouse-t bűnösnek találnák nemi erőszak vádjában.

Nagyon jól felépített történet, annak ellenére, hogy az idősíkok váltakozásának időzítését nem kedveltem. Nyomon lehetett követni a per minden mozzanatát, azt, hogy a botrány milyen hatással van a Whitehouse családra, a közvéleményre. Megismerthettem a szereplők lelki vívódásait, a múlt történéseit, a széteső jövőképet. És hát a téma természetesen mindent vitt, mert tetszik vagy sem, nők százai kerülnek olyan helyzetekbe, amikor egy magasabb pozíciót betöltő férfi visszaél funkciójával és molesztálja őket.

Bár a szereplők jó formáltak voltak, kedvencem mégsem lett senki közülük. Egyszerűen nem lehetett őket szeretni – valószínűleg azért, mert magamban eldöntöttem, hogy teljesen másképp kezeltem volna az adott helyzetet.

Ez nem egy habos-babos, happy end-es történet, hanem valósághű és elgondolkoztató. Felnőtt olvasóknak ajánlom… de természetesen ízlések és pofonok