Julian Fellowes - Belgravia

A General Press Kiadó jóvoltából immár hazánkban is olvasható a Downton Abbey szerzőjének, Julian Fellowes legújabb 19. Századi romantikusa, a Belgravia. Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével, s a turné végén tiétek lehet a könyv egy példánya.

A Downton Abbey szerzőjének új könyve

Sophia Trenchard a komornája kíséretében céltudatosan halad Brüsszel utcáin; az apja irodájába tart, hogy elújságolja: sikerült meghívót szereznie a társaság egyik legfontosabb eseményére: Richmond hercegné báljára. A lány nem is lehetne boldogabb, hiszen ott végre találkozhat a szerelmével, Bellasis vicomte-tal.

Sophia számára azonban ez az éjszaka mindent megváltoztat: másnap a szerelme kilovagol, hogy még egyszer utoljára megküzdjön Napóleonnal a waterlooi csatában.

Huszonöt évvel később a társadalmi ranglétrán egyre feljebb emelkedő Trenchard család London legújabb, divatos negyedébe, Belgraviába költözik, és a régóta eltemetett titkok lassan napfényre kerülnek: köztük a végzetes bál beláthatatlan következményei is. Vannak azonban, akik mindent megtennének, hogy a múlt titkai a múltban maradjanak…

General Press, 2017

Eredeti mű: Julian Fellowes – Belgravia, 2016

Megrendelhető

Elnézést, a Downton Abbey valami regferencia-munka, amit mindenkinek ismernie kellene? Bunkóság ide vagy oda, én annyit tudok róla, amennyi a fotókon látszik: egy csoport angol és amerkai színész korhű jelmezben egy szófán és körülötte feszeng – még egy született brit arisztokratánál is merevebben.

A Belgravia történései sem különböznek sokban ettől a tipikusan angol merevségtől, hiszen szereplői egy része az arisztokrácia tagja, másik része pedig majmolja őket és mindent megtesz, hogy valami úton-módon – lehetőleg házasság által – a köreikbe férkőzzenek, az arisztokrácia pedig mindent megtesz, hogy ez ne következzen be.

Ez egy minden ízében brit történet. Igen, klasszikus romantikus, hiszen a 19. század elején-közepén játszódik, de semmiben nem hasonlít azokra a rózsaszín ködös, romantikus írásokra, amikkel a műfaj amerikai kontinensen élő írónői eddig elkényeztették a nagyérdeműt. A boldog végkifejlet ebben az esetben nem egyértelmű és nem is igazán nevezhető happy endnek,  hanem inkább igazságszolgáltatásnak vagy jóvátételnek. 

Tizenkilencedik század eleje, Brüsszel. Sophia Trenchard, az élelmes, Varázslónak nevezett Trenchard kereskedő lánya szerelmes Bellasis vikomtba, szerelme pedig viszonzásra talál. Csakhogy Napoleonnak még van egy dobása, az ifjú Lord Bellasis pedig a bálteremből egyenesen a halálba megy, hátrahagyva egy lelkileg összetört és terhes Sophia Trenchardot, aki egy hamis házasságlevélbe kapaszkodik.

S ekkor megkezdődik  a kármentés. Hiszen Trenchardék egyre fentebb kapaszkodnak a társasadalmi ranglétrán – vagy legalábbis szeretnének, nem érheti őket olyan szégyen, mint egy fattyú és egy bukott leány. Semmi nem ronthatja el társadalmi felemelkedésüket és egyetlen fiúk esélyeit. 

Huszonöt évvel később, már otthon Londonban (Belgraviában), bűntudattól hajtva próbálják rendbehozni azokat a dolgokat, amiket annak idején, merő buzgalomból, a társadalmi megbélyegzéstől való félelemből elrontottak. Erről a jóvátételről szól ez a könyv.

Nem egy pörgős történet, de ennek ellenére kedveltem, mert egy remek korrajz. Kitűnően ábrázolja a társadalom merev szabályait, a képmutatást, a hazugságot, a megtévesztést és mindazt, ami mögötte van: erkölcstelenséget, kapzsiságot, boldogtalanságot, és különös hangsúlyt helyez a különböző szociális-társadalmi rétegek közötti különbségekre.

Romantikával nem igazán találkzohatunk a könyv lapjain, mintha Sophie Trenchard és Lord Bellasis halálával az is kiveszett volna a történetből, még az elején – ez egyébként annyira shakespeare-i volt. S nemcsak ez, hanem a történet a maga titkaival, félreértéseivel, kavarodásaival és véletlen egybeeséseivel nagyon emlékeztetett a nagy Will írásaira, csupán egy másik korban játszódott.

Kedveltem a történetet és még mindig elcsodálkozom azon, hogy mi mindent voltak képesek az emberek feladni a látszatért, a társadalmi pozicióért, mert ez a történet annak idején akár igaz is lehetett volna. 

Azoknak ajánlom, akik szeretik az angol irodalmat – a klasszikus formájában. És természetesen az ízlések meg a pofonok…

Belgravia nem kitaláció, hanem mai napig London egyik legarisztokratikusabb negyede, mely visszafogott eleganciát sugárzó klasszikus épülettömbjeivel és zárt kertjeivel gyönyörködteti a látogató szemét.

Londonba hívjuk a játékos kedvű olvasókat, hogy a turné állomásain közösen fedezzük fel e csodálatos város egy-egy Belgraviához hasonlóan híres-neves negyedét. A szerencsés felfedezők között Julian Fellowes: Belgravia című könyvének egy példányát sorsoljuk ki

Ne feledjétek, a beírt válaszaitokon nem áll módunkban változtatni. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Előkelő, elegáns és csendes. A konzulátusok és múzeumok visszafogott zsibongását  kézművesboltok, zárt kertek és a parkok nyüzsgése töri meg. London turisták által egyik nagyon kedvelt negyede, különösen azért, mert az egyik  palotában – mely neve mellesleg a negyedével azonos – lakik William és Kate, a népszerű hercegi pár, a palota előtt pedig Viktória királynő szobra áll.

a Rafflecopter giveaway

01.12. Szembetűnő
01.13. Betonka szerint a világ...
01.15. Dreamworld

Milly Johnson - Teaház a sarkon

A Spring Hill tér kedves kis menedékhely, távol a mindennapok nyüzsgésétől. Itt várja vendégeit Leni Merryman Sarki teaháza, amely valódi paradicsom a könyvmolyok számára, és csak úgy vonzza a magányos szíveket. Leni kínálja a környék legkülönlegesebb tortáit a legizgalmasabb irodalmi témákkal fűszerezve: ki az ellenszenvesebb, Mr. Darcy vagy Heathcliff? A Manderley-ház asszonyának története szívszorítóbb, vagy Jane Eyre-é? Az irodalmi teadélutánok résztvevői hétről hétre mind jobban megnyílnak egymás előtt, s kiderül, hogy az ő életük is csaknem olyan regényes, mint kedvenc hőseiké. Hazugságok, tönkrement házasságok, éveken át titkolt kapcsolatok, személyes tragédiák látnak napvilágot. De nincs az a szív, amelyet ne melegítene át egy forró angol tea, egy szelet finom sütemény és Leni Merryman mosolya.

Pioneer Books, 2017

Eredeti mű: Milly Johnson – The Teashop on the Corner, 2014

Mindent elolvastam, ami Milly Johnsontól eddig magyar nyelven megjelent. Vannak tetszetősebb írásai és olyanok is, amiket nem igazán kedveltem, de úgy gondolom, hogy ez a legjobb, amit valaha is olvastam tőle… vagy egyszerűen csak jókor talált meg.

A könyv központjában természetesen a teaház áll, mondhatni ő a sztár. Minden más szereplő valamilyen formában hozzá kapcsolódik, és bizony ők vannak bőven, hiszen ez ismét egy sokszereplős regény.

Miért különös ez a teaház? Azért, mert a tulajdonosa, Leonore (Leni) Merryman megszállottan szereti a könyveket és mindazt, amit belőlük készíteni lehet. A boltjában nemcsak teát és sütit lehet kapni – mellesleg a sütiteményeit is irodalmi művekről vagy azok szerzőiről nevezi el –, hanem olyan tárgyakat, használati cikkeket, mütyüröket, melyeket könyvek inspiráltak, belőlük készültek. Itt szervezi tematikus napjait is Leni, amikor egy-egy szerző, vagy mű kerül terítékre és a teaház törzsvendégei késhegyre menő vitákban védik saját véleményüket a témával kapcsolatban. Akár azt is elmondhatnánk róla, hogy egy irodalmi teaházat vezet. Zárójelként megjegyzem, hogy én még nem láttam könyvekből, borítókból gyártott, vagy azokat utánzó tárgyakat, sőt elképzelni sem tudom őket,  de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne például könyvből készült retikül.

Ebbe a teaházba jön Carla, a friss özvegy, aki férje gyásszertatartásán szembesült a ténnyel, hogy a megboldogult sosem vált el első feleségétől, tehát az ő házassága érvénytelen, mi több az utóbbi hónapokat a férfi az első feleséggel töltötte és szórta a pénzt, hozzá pedig úgymond pihenni járt és siránkozni a nehéz anyagi helyzetükről. Carlának szinte nulláról kell kezdenie az életét.

S nemcsak Carla jár ide, hanem Molly is, az idős hölgy, akit fia-menye évek óta meglop és egy időseknek fenntartott intézménybe akar bedugni. Mollyval együtt jön második férje is, akit annak idején a körülmények üldöztek el, s most sok-sok év után ismét megkereste a nőt.

Szintén a társaság tagja Pavitar Singh, az indiai származású nyugalmazott sebész, Will Linton, akit elkényeztetett cicababa felesége kiforgat mindenéből, majd otthagy, miután a fickót és építkezési vállalkozását az anyagi csődbe vitte.

Ehhez a társasághoz csapódik időnként Shaun McCarthy, a téren lévő épületek, tehát magának a teaház épületének tulajdonosa is, aki csak azért kezd odajárni, hogy ellenőrízze a rossz környékről származó kamasz Ryant, akit Leni kisegítőnek alkalmaz.

Mindenkinek megvan a maga története, a maga bánata, és ezek az emberek lassan figyelni kezdene egymásra, törődni kezdenek a másikkal, és alkalomadtán készek segítő kezet nyújtani annak, akinek épp szüksége van rá.

Kedves, nyugis, szórakoztató. Élettörténeteket tár elénk szépítés nélkül. Néhol megmosolyogtat, máshol meg akár könnyeket is csalhat az érzékenyebbek szemébe. Határozottan kedveltem, mert a mindenre kiterjedő boldog végkifejlet felé haladás mellett meg tudott lepni néhány dologgal. Aki pörgésre és erotikára vágyik, az bele se fogjon, de természetesen ízlések és pofonok…

J. R. Ward - Az angyalok jussa

A bourbon királyai 2

Egy ​déli dinasztia magával ragadó sagája 

A Bradford család Charlemontban a felső tízezer krémjéhez tartozik csakúgy, mint az exkluzív bourbon, melyet gyártanak. Bonyolult életüket és hatalmas birtokukat diszkrét személyzet igazgatja, melynek tagjai elkerülhetetlenül belebonyolódnak a család ügyeibe. Ez most különösen igaz, amikor a családfő látszólagos öngyilkossága egyre több kérdést vet fel a családon kívül és belül egyaránt. A gyanú árnyéka mindenkire rávetül, főleg a legidősebb Bradford fiúra, Edwardra. A közte és az apja közötti ellenségeskedés nyílt titok volt mindenki számára, és Edward is tisztában van azzal, hogy ő az egyik legvalószínűbb gyanúsított. Miközben a halálesettel kapcsolatos nyomozás előrehalad, ő az italban keres vigaszt, valamint korábbi lovásza lányának társaságában. Eközben a család vagyonának jövője egyik üzleti ellenlábasuk tökéletesen manikűrözött kezében van, egy olyan nőében, aki magának akarja Edwardot. Mindennek van következménye, és mindenkinek megvannak a titkai. És csak kevesekben lehet megbízni. A család végső szétesésének küszöbén valaki, akiről azt hitték, örökre elveszett, újra megjelenik: Maxwell Bradford hazatér. De vajon a megmentőjük lesz, vagy a legelvetemültebb mindannyiuk között?

J. R. WARD eddig húsznál is több könyvet írt, köztük a New York Times bestsellerlistáját vezető Fekete Tőr Testvériséget. Világszerte több mint tizenötmillió példányban keltek el regényei, melyek huszonöt különböző országban jelentek meg. Az Egyesült Államok déli részén él a családjával.

Art Nuveau, 2017

Eredeti mű: J. R. Ward – The Angel’s Share, 2016

“Az „angyalok jussa” egy, a bourbongyártásban használatos szakkifejezés. A frissen lepárolt bourbont belülről elszenesített tölgyfa hordóban tartják az érlelési folyamat során, amely tizenkét évig, vagy akár tovább is eltart. Mivel a hordókat hőszigetelés nélküli épületekben tárolják, Kentucky négy csodálatos évszakának természetes hőmérséklet-változása nyomán a fa kitágul és összehúzódik a hőségben, majd a hidegben, ily módon újra meg újra reakcióba lép a bourbonnel, új ízekkel gazdagítva. Ez a folyton változó környezet és az eltelt idő végzi el a végső alkímiai átalakítást, amely során a Commonwealth legjellegzetesebb, legismertebb és legkedveltebb terméke létrejön. A folyamat azonban elkerülhetetlen párolgással és szivárgással is jár. Ezt a veszteséget, amely évente nagyjából átlagosan az eredeti mennyiség két százaléka, és mértéke többek között a környezet páratartalmától, a hőmérséklet-ingadozástól és az érlelés éveinek számától függően változik, nevezik az angyalok jussának.”

(J. R. Ward – Az angyalok jussa, Art Nuveau, 2017)

J. R. Ward ismét tátott szájjal hagyott. Azt gondoltam, hogy a sorozat első részét, A bourbon királyai történésein nem lehet überelni. Nagyonis lehet!

Aki még nem olvasta az első részt, melegen ajánlom, hogy tegye meg, akik pedig már ismerik a kezdeteket, azoknak is az újraolvasást ajánlanám, hiszen 2015-ben jelent meg, s azóta bizony eltelt némi idő, s minden bizonnyal volt közben számos más könyv is.

Ez egy családregény, ami az Egyesült Államok déli társadalmában játszódik, ahol még mindig nagyon erős az a bizonyos “déli szellem”, amit már olyan jól ismerhetünk más szerzők írásaiból is. Itt nem számít, hogy te személy szerint mire vagy képes, hanem az a fontos, hogy milyen családból származol és mekkora előkelő családfát tudsz felmutatni. Az sem elhanyagolandó, hogy mekkora bankszámlával rendelkezel az előkelő származás mellett, mert származás a származáshoz, pénz a pénzhez húz, de sem a pénz, sem a származás nem menthet meg a társadalmi bukástól, ha a családot botrány lengi körül.

A történet központja továbbra is Easterley, a Baldwin család rezidenciája, valahol Kentucky és Indiana államok határán.  Itt él – pontosabban tudatmódosító gyógyszereken vegetál – a már özvegy Mrs. Baldwin, akit leánykori családnevén, Bradfordként (vagy kicsi V.E.-ként) illik emlegetni, mert Easterly az ő családi öröksége. Gyermekeit inkább a színes bőrű szakácsnő, Miss Aurora nevelte, mint ő. S a környéken tanyáznak felnőtt gyermekei is, egy kivétellel. Edward egy közeli lófarmon tengeti életét és fojtja alkoholba fájdalmait, miután egy dél-amerikai útja alkalmából elrabolták és a történés úgy testileg, mint lelkileg is megnyomorította. Itt él a botrányosan viselkedő Gin, a család egyetlen lánygyermeke, egy meglehetősen önző nő, akinek erkölcsei egy kóbor macskáéval vetekednek, és akinek házasságon kívül született gyermeke a Baldwin-ifjak barátjától, Samuel Lodge ügyvédtől – akinek természetesen fogalma sincs arról, hogy ő a gyermek apja. Ide érkezik haza a történet elején Lane, a tékozló fiú, akit egy hasonlóan előkelő család lánya az ősi trükkel csalt házasságba. Két, kártyázással töltött év után is csak Lizzie-t, a birtok főkertészét szereti. Egyedül Max hiányzik a Bradford-utódok közül. Róla évek óta semmit nem tudni. Ők a bourbon királyai, hiszen évek óta Kentucky és az egész Egyesült Államok vezető bourbonkészítői.

Az első részben előbb Rosalindát, a könyvelőnőt vesztettük el, aki irodájában öngyilkosságot követett el, majd később maga a keménykezű William Baldwin, a csalát pátriárkája vet véget életének, hatalmas káoszt hagyva maga után.

Csakhogy William Baldwin nem lett öngyilkos, hanem valaki átsegítette a másvilágra. S mikor ez kiderül, akkor nemcsak a családi vállalkozás és a birtok kerül veszélybe, hanem a maga család is társadalmi bukásra van ítélve.

A történet nagyrészt a nyomozás körül forog és millió titok, hazugság, félrevezetés, hatalmi játék jár hozzá, amit nem fogok most részletezni, mert akkor minek elolvasni a könyvet.

Természetesen szerelem is van a történetben, hiszen azt már az első részből tudjuk, hogy Lane és Lizzie ismét egy pár lesz, annak ellenére, hogy Lane-nek még meg kell szabadulnia feleségétől. Edward és Sutton Smythe, a konkurrens bourbon-lepárló örököse is rendesen kerülgeti egymást és a boldog végkifejlet útjába csak ők maguk állnak. S ha van szerelem, akkor természetesen némi erotika is jár hozzá, olyan stílusban, ahogy ezt Wardtól megszoktuk.

Ha az első rész után azt gondoltam és írtam, hogy a sok potenciális gyilkos-jelölt közül a kört kettőre tudom szűkíteni és ismerőseimmel már fogadásokat is kötöttünk, hogy ki a gyilkos, most minden eddigi elmélet felborult és fogalmam sincs róla. Egy dologban vagyok biztos: nem Edward. Ő ugyan megára vállalta és beismerő vallomást is tett, de egyetlen pillanatig sem hiszem, hogy ő lenne a tettes.

Millió kérdés merült fel bennem, ahogy olvastam a könyvet. Jó néhány elméletet legyártottam már és nagyon kiváncsian várom a folytatást, amire nagyon remélem, hogy nem kell ismét két évet várni. Úgy gondolom, hogy a harmadik rész még több meglepetéssel fog szolgálni, mert pillanatnyilag nem tudnám megmondani, hogy merre tart ez a történet.

Nagyon szerettem ezt a könyvet, mert szórakoztatott, mert elérte azt, hogy a “miérteken” gondolkozzam, s feltételezem ezzel nem maradok egyedül. És nem utolsó sorban Ward utolérhetetlen stílusa miatt szerettem. Mindenkinek ajánlom aki valami jót szeretne olvasni – első sorban felnőtteknek, hiszen nekik szól ez a történet –, de természetesen az ízlések és a pofonok…

 A sorozat eddig megjelent részei:

1. A bourbon királyai

Art Nuveau, 2015

The Bourbon Kings

3. Devil's Cut, 2017 - egyelőre csak angol nyelven

Julie Garwood – A tökéletes jelölt

Buchanan-Renard-MacKenna 13

Egy ​gyönyörű számítógépes zseninek és egy FBI-os rosszfiúnak együtt kell működnie – több vonatkozásban is – Julie Garwood érzelmekkel és feszültséggel teli legújabb regényében.

Allison Trent nem úgy fest, mint egy hacker. Annyira nem, hogy amikor épp nem a diplomamunkáján dolgozik, csak úgy mellesleg modellkedik. De a gyönyörű külső mögött zseniális elme rejtőzik, és Allison szenvedélye a kódírás… és a kódok feltörése. Az az álma, hogy olyan új biztonsági programot írjon, amely forradalmasítja számítástechnikai ipart.

A nagymenő FBI-ügynöknek, Liam Scottnak van egy gondja: valaki a saját részlegéből adatokat szivárogtat ki. Egy szuper hacker képességeire van szüksége a roppant kényes munkához: fel kell törni az FBI szervereit, és kideríteni, ki az áruló. De nem használhatja a saját embereit. Allison személyében megtalálja a tökéletes jelöltet. Csak egy baj van: Allisont nem érdekli a munka, és visszautasítja a férfit.

Amit Liam nem tud, hogy Allisonnak titkai vannak, és nem szeretné, ha ezekről az FBI is tudomást szerezne. A férfi majdnem mindent megtesz, hogy meggyőzze Allisont, csatlakozzon a csapatához. Akár néhány szabályt is áthág, ha ez az ára. A lány olyan kísértést jelent számára, amellyel a munkáját… és mindkettőjük jövőjét kockáztathatja… de ő még többre vágyik…

Gabo, 2017

Eredeti mű: Julie Garwood – Wired, 2017

Nyilvánvaló, hogy ez egy hosszabb sorozat soron következő, tizenharmadik része. Valamennyi rész megjelent magyar nyelven is az évek során, és valamennyi részt ugyananak a kiadónak köszönhetjük, a Gabonak. Hogy lesz-e még több is belőle? Nem tudnám megmondani, mert semmilyen, erre utaló jelet nem találtam semmilyen fórumon, pillanatnyilag angol nyelven is ez lenne az utolsó rész.

Nagyon hosszú ideig elkerültem ezeket a történeteket. A szerzőt természetesen ismertem, de a klasszikus romantikus írásain keresztül. S mikor tavaly megjelent A tökéletes jelölt, olyan személy ajánlotta olvasásra, akinek a véleményére sokat adok. Igaz, azt is hozzátette, hogy a sorozat első 6-7 része toronymagasan jobb, mint a további folytatások, mert bár a történetek különböznek egymástól – ezért akár egymástól függetlenül is olvashatóak – az egész sorozat ismeretében már felfedezhető egy bizonyos sablon, amit a szerző követ. Ezt a véleményét mások is megerősítették.

Tehát kiváncsian nekigyűrkőztem és magamévá tettem valamennyi részt. Természetesen nem egyszerre, hanem egy-egy rész után mást is olvastam, hogy elkerüljem a telítettséget és az unalmat, amire nagy esély van, ha az ember lánya egy sokrészes sorozatnak esik neki látástól Mikulásig.

Kezdetben voltak Buchananék, a sokgyerekes család (a történet idején valamennyien felnőttek már), ahol mindenki szuperzsaru, szuper-FBI ügynök, vagy szupernő, s mivel nekik is vannak barátaik, barátnőik, munkatársaik, a sorozat így bővült lassal Renadékkal és MacKennáékkal is, míg elérte jelenlegi formáját.

Ez a  rész Allison Trent számítógépes zseni, ex-hackerlány és alkalmankénti szupermodell és Liam Scott FBI ügynök története – mert ugye minden történetben van egy szerelmi szál is, ami minden esetben esküvői harangokkal végződik.

Allison Trent olyan mint egy modernkori Robin Hood. Boldog és békés hacker múltjában a gazdagoktól vett el és a szegényeknek adta vissza azt, amit más, nem hozzá hasonlóan jóindulatú hackerek eltulajdonítottak. Nehéz gyermekkor után próbál boldogulni a világban, de még mindig hagyja magát zsarolni az őt felnevelő nagynénje és családja által, akik nemcsak meglopják, de egyre több pénzt követelnek tőle saját ígényeik kielégítésére. S teszik ezt eszébe juttatva, hogy szüleik korai halála után befogadták őt és testvérét – aki mellesleg sokkal okosabb, mert már rég megszakított minden kapcsolatot a vérszívó nagynénivel és annak családjával.

Allison az egyik Buchanan-lány barátnője, tehát így kerül bele a sorozatba és szintén a barátnő hozza össze Liam Scott FBI ügynökkel is, akinek ki kell derítenie, ki az a belső ember, aki információkat szivárogtat a rosszfiúknak. Allison, aki “a tökéletes jelölt” a munkára, csak akkor vállalja el, hogy ideig-óráig az FBI-nak dolgozik, ha a múltban elkövetett, nem éppen törvényes dolgait nem veszik górcső alá, sem most, sem a jövőben. Mert azért mégiscsak egy volt hacker.

A történet folytatása könnyen borítékolható, még azok számára is, akik nem ismerit a sorozat előző részeit: míg megoldják a szivárogtatási ügyet kicsit kerülgetik egymást, összejönnek, szétmennek, mert a fickónak elköteleződési gondjai vannak, majd ismét összjönnek mert dúl a fenenagy szerelem. Mindez némi erotikával és helyzeti humorral, valamint néhány szemét kategóriába sorolható szereplővel kiegészítve.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rossz volt, de az ismerőseimnek igazuk volt: nem emelkedik fel az sorozat első fele részeinek a színtjére. Ettől függetlenül el lehet olvasni, mert pörgős, szereplői szerethetőek, vagy nem – mert ugye a nagatív hősök a végéig azok maradnak és semmi esély a bűnbánatra.

Nekem kicsit sok volt már ez a sorozatos szuperférfi és szupernő, akik természetesen mind-mind pozitív hősök, az előre megjósolható boldog végkifejlet is. De természetesen az ízlések és a pofonok…

A sorozat előző részei a Gabo Kiadó jóvoltából:

1.  Szívtipró (Heatbreaker), 2012

2. Kegyes halál (Mercy), 2012

3. Ünneprontó (Killjoy), 2012

4. Halállista (Murder List), 2005

5. Lassú ízzás (Slow Burn), 2006

6. Árnyéktánc (Shadow Dance), 2007

7. Tűz és jég (Fire and Ice), 2010

8. Hosszú búcsú (Sizzle), 2011

9. Az ideális férfi (The Ideal Man), 2012

10. Szép szavak (Sweet Talk), 2013

11. A nagymenő (Hotshot), 2014

12. Teljes gázzal (Fast Track), 2015

Nicola Moriarty - Az ötödik levél

Milyen jól ismered a barátaidat? 

Négy barátnő. Öt levél. Egy titok. 

Joni, Trina, Deb és Eden. 

Az iskola első napjától fogva barátok. Ahogy ők mondják: a legjobb barátnők, mindörökre.

Most már harmincasok, és közbeszólt a való élet: férj, gyerekek, munka. Joninak azonban támad egy ötlete, amely segít felfrissíteni a kapcsolatukat. Mindegyikük ír egy-egy névtelen levelet, így osztja meg a barátnőivel, mi történik valójában az életében.
Ám ahogy előtörnek a vallomások, Joni kezdi elveszíteni a hitét több évtizedes barátságukban. 

Düh. Vádaskodás. Vágyakozás. Csalás. 

Aztán talál még egy levelet. Egy ötödiket, amelyet sosem kellett volna elolvasnia. Olyan nagy titkot tartalmaz, hogy az írója meg akarta semmisíteni. És Joni most azon tűnődik, vajon igazán ismerte a barátait?

A népszerű írónő, Liane Moriarty húgának botrányos, áttörő világsikert hozó regénye megragad és nem enged el, elgondolkodtató, intrikákkal és titkokkal teli olvasmány.

Művelt Nép, 2017

Eredeti mű: Nicola Moriarty – The Fifth Letter

Eddig semmit nem olvastam az ausztrál Moriarty nővérek egyikétől sem. Sem angolul, sem magyarul, sem Nicolától – akinek ez az első, magyar nyelven is megjelent regénye, sem híresebb nővérétől, Liane-tól, akinek már négy könyvével is találkozhatott a magyar olvasóközönség. Viszont csupa-csupa jót és pozitívumot olvastam, hallottam róluk, erről a könyről is, tehát bizakodón vágtam bele.

Ennyi idő után már igazán megtanulhattam volna, hogy az agyondícsérés és szuperlatívuszok használata kizárólag azt a célt szolgálja, hogy eladja a könyvet, hiszen a kiadónak profitot kell termelnie, mert erről szól ez a világ.

Ugye itt van a fülszövegben említett négy nő: Joni, Trina, Deb és Eden. Négy különböző személyiség, négy különböző élettörténettel. Az iskola első napjától barátok. S miért pont ők négyen? Azért mert osztályfőnökük lelkendezik, hogy valamennyiük családneve C-vel kezdődik és a skorpió jegyében születtek. Gyenge alap egy olyan barátsághoz, amit tulajdonképpen Joni makacssága és valakihez tartozni vágya hozott össze csellel, csalással, hazugsággal.

Minden előrejelzés ellenére ez a barátság kitart éveken keresztül, még akkor is, amikor mind a négyen férjhezmennek, gyermeket szülnek, változnak. Csakhogy Joni nem tudja elfogadni ezt a változást, azt sem, hogy most már más a viszonyuk, már nincs annyi idejük egymásra, hogy mások a prioritások, nem az öri-bariság ápolása. Ő ugyanazt akarja visszakapni, ami az iskolában volt, és magánügyi problémáit ezzel takarva, lelkesen szervezi a néhány napos közös nyaralást.

Itt vetődik fel a titokmegosztás ötlete is, s történik ez névtelenül. Csakhogy az egyikük hazudik a levélben, egy másik pedig meggondolja magát, megsemmisíti eredeti levelét és egy másikat ír helyette. Csakhogy a levél nem ég el teljes egészében, a számítógépben is visszanyomoztható a teljes szöveg, ami felkavaróan őszinte és megdöbbentő.

A négy nőnek lassan rá kell jönnie, hogy éveken keresztül tapintatból, vagy akár irigységből folyamatosan hazudtak egymásnak, de sajanálatos módon önmaguknak is, hogy nem ismerik azokat az embereket, akiket a legjobb barátaiknak tartottak, hogy semmi sem lesz többé olyan, mint volt.

A négy nő közül Joni az aki kicsivel több szerepet kap a történetben, hiszen az egész úgy kezdődik, mint az ő gyónása, ami nem is lett volna rossz, ha a szerző megtartja ezt a vonalat és Joni szépen tovább mesél. Csakhogy ez nem így történik, legalábbis nem végig, hiszen néhányszor a szerző maga vette át a mesélő szerepét, minek következtében arra is kellett figyelni, hogy akkor most éppen kinek a szemszögéből látjuk ezt a történetet és miért.

Talán jobb lett volna, ha a szerző nem akar annyi mindent belesűríteni ebbe a rövid történetbe – mert a könyv, terjedelmét tekintve,  igazándiból inkább kisegény – hanem csupán néhány dologra koncentrál, amit bővebbel is kifejt.

Például dícséretes, hogy enyhe ejnye-bejnyeként kitér a magánélet interneten való kiteregetésére (Joni a nyaralásból mindent twittel és fotókkal is dokumentál), valamint a virtuális világban használt szlengre is. Ezzel valamennyien tisztában vagyunk és fölösleges is volt, mert semmi jelentősége nem volt a történet szempontjából.

“– De mi a baj a „hashtaggel” egyébként? Az internetes beszéd mára már teljesen polgárjogot nyert. Hamarosan már nevetni sem fogunk, ha valaki mond valami vicceset, csak annyit mondunk, hogy ‘LOL’.”

Azt sem igazán pontoztam, hogy a felnőttkori viselkedést kizárólag a gyermekkorban ért traumák számlájára írta. Ez annyira pontatlan és közhelyes volt. Ha valaki olyan fogalmakkal dobálózik, amiket nem ismer, akkor olvasson utána tudományos szaklapokban, mert néha nem elég, ha a Gugli és a Wikipédia a barátja.

Nem mondom, hogy rossz volt, de annyira jó sem, mint ahogy a fülszöveg sugallja. Ha ez kellett a világsikerhez, akkor el sem bírom képzelni milyenek az előző könyvei, amik, ugye, nem hozták meg az áttörést és a celebritást. Miután szinte az egész könyvet egyik-másik szereplő feltételezései töltik meg – mert ugye mindenki (de főleg Joni) találgatja, hogy melyik levél kihez tartozhat –, a vége erőltetett és nyálas volt. Nem találtam benne a botrányosságot, viszont hazugságot, félrevezetést, megtévesztést annál többet.

Nekem ez egyszer olvasós marad, de természetesen az ízlések és a pofonok...