Lorraine Heath - A herceg szeretője

A havishami ördögfiókák 1

Hat balsikerű báli szezon után Miss Minerva Dodger úgy dönt, hogy vénlány marad, mert elege van a hozományvadász udvarlókból. Ám hála a Nightingale Klubnak, legalább része lehet egy csodás éjszakában. Ezen a hírhedt helyen a nők álarcot vesznek fel, mielőtt szeretőt választanának. A szemérmetlenül jóképű Ashebury hercege készségesen teljesíti a titokzatos hölgy kívánságait, és Minerva egyre szenvedélyesebb és bensőségesebb viszonyba bonyolódik vele… 

A figyelemre méltó képességekkel megáldott Ashe hamar rájön, hogy egyéjszakás kalandja nem más, mint a társadalmi konvenciókra fittyet hányó Miss Dodger. Érdeklődését felkelti a lány éles elméje és merészsége, ezért elhatározza, hogy annak rendje és módja szerint udvarolni fog neki. De hogyan tegye a szépet egy nőnek, akit már elcsábított? És miként bizonyítsa be neki, hogy a féktelen szenvedély csak kezdete az életre szóló boldogságnak?

Harlequin Magyarország, 2017

Eredeti mű: Lorraine Heath – Falling Into Bed with a Duke, Avon, New York, 2015

Ez annyira jól esett nekem, hogy el nem tudom mondani, bár annyi herceg és főrend volt benne, hogy minden ujjamra jutott volna kettő-három, és többször is volt egy olyan érzésem, hogy ennek valahol van egy előzménye, kapcsolódik valamihez. Próbáltam utánanézni, magyarul nem jelent meg semmi ehhez kapcsolható, az angol kiadásokat meg nem volt most kedvem mélyebben bogarászni, de a történetben vannak utalások Miss Minerva Doger bonyolult családi kapcsolataira, például a legjobb barátnője a bátyjához ment férjhez, aki természetesen egy herceg, de egy adott pillanatban elhangzik, hogy tudnom kellene, hogy ők csak féltestvérek, aztán egy olyan is, hogy egyáltalán nincs közöttük vérségi kapcsolat de mégis olyan mintha… Szóval, ahogy Miss Doger is mondja, bonyolult.

Kéretik figyelmesen elolvasni a könyv előszavát, mert onnan kiderül, hogy kik a havishami ördögfiókák és miért. A 19. század közepén egy tragikus vonatbalesetben többen is életüket vesztik, kortől, nemtől és társadalmi osztálytól függetlenül. Ekkor marad árván Ashebury hercege és a grófi ikerpár: Albert, Greyling grófja és percekkel fiatalabb öccse Edward. Kinevezett őrgróf gyámjuk pedig felesége elvesztésébe belerokkant, a saját gyermekével és örökösével, Locksleyval sem törődik, nemhogy a gyámfiaival. Ők négyen lesznek majd a híres-hírhedt havishami ördögfiókák, bár a történet idején egyikük, a gróf már felhagyott a léha életmóddal és nős.

Ez most egyik "ördögfióka", Ashebury hercegének története. A szerző valamennyiükét megírta, reménykedjünk, hogy magyar nyelven is megjelennek.

Mint ahogy a fülszöveg is említi, a zavaros családi hátterű Miss Minerva Doger szeretőt keres magának. S teszi ezt, azért, mert nem a korra jellemző babaszépségű buta liba, aki kizárólag az időjárásról tud társalogni és szempillarebegtetésből áll az élete, hanem egy okos, emancipált fiatal nő. Ez még nem is lenne baj, de a férfiak egyetlen szépségként a tekintélyes hozományát látják, pedig Miranda nem csúnya, csak épp nem felel meg a kor szépségideáljának. És nagyon elege van a hozományvadászokból és a megaláztatásokból.

S mert Miranda mindenképpen tudni és tapasztalni szeretné mi történik férfi és nő között, látogatást tesz az előkelő hölgyek számára fenntartott Nightingale Klub nevű műitézménybe, ahol arcát maszk mögé dugva megőrízheti inkognítóját és beszerezheti  a kellő tapasztalatot. Mint a könyv végén levő szerzői jegyzetből kiderül, a klub más néven de valójában létezett, igaz kicsit diszkrétebbek voltak a szolgáltatásai.

Nos, ebben a klubban választja ki magának Minervát maga Ashebury hercege, és csak reménykedik, hogy a lány bele fog egyezni különleges kéréseibe. Ez volt a pillanat, amikor arra vártam, hogy na most jön a kötözős szex meg a fenekelés, de nem, a herceg fotózni szeret, és ha elolvasod a könyvet akkor azt is megérted miért... meg van egy enyhe lábfétise is.

Tehát ebben a klubban kezdődik el a herceg és Minerva közös története és románca, a végkifejlet az ugye kiszámítható. De e mellett megismerkedünk a többi “ördögfiókával” is, és a szerző egy olyan dolgot is említ, ami most is nagyon aktuális és még mindig vannak emberek akik tudatlanságból kifolyólag ítélkeznek miatta: a diszkalkulia. Ez a számolási zavar a hercegi családra jellemző – bár ez nem egy öröklődő jelenség.

Kedves, pörgős, sikamlós, imádnivaló történet. Nagyon szerettem a szereplőket is, még Minerva csökönyösségét is, hogy őt csak a vele járó pénzért akarják a férfiak. A klasszikus romantika kedvelőinek kötelező olvasmány és valószínüleg kedvelni is fogják, de természetesen ízlések és pofonok.

A sorozat további részei, egyelőre csak angol nyelven:

2. The Earl Takes All, 2016

a szóbeszéd szerint augusztus elején várható magyar nyelven a Harlequin Magyarország kiadásában Mindent egy lapra címmel.

3.The Viscount and the Vixen, 2016

3.5. When the Marquess Falls - kisregény, 2017-ben jelenik meg

Vivi Greene - Sing

Csillogás, fényűzés, ismertség és rajongás? T., a világszerte ismert popsztár egy időre elbújik a világ elől, és a nyugodt, barátságos kis halászfaluban nemcsak békére, de szerelemre is lel. Idővel azonban választania kell.

Maxim, 2016

Eredeti mű: Vivi Greene – Sing, HarperCollins, London, 2016

Lily Ross, a popsztár, ismét egyedül marad. Aktuális barátja (a szintén popsztár Jed)  lapátra teszi mert beijed az elköteleződés kilátásától. Ezért a leányzó egy időre elvonul a világtól egy szigeten lévő házba (barátnő tulajdona) sebeit nyalogatni, dalokat szerezni, új albumot írni – a kész, megjelenésre váró album már nem aktuális, hiszen azt Jed inspirálta és épp véget ért  “Mindörökké” tartó szerelmükről szólt volna.

Ebben a vállalkozásban partnere két legjobb barátnője, mert természetesen lennie kell a történetben legjobb barátnőnek is. Ebben mindjárt kettő is van, és a politka korrektség szellemében az egyikük leszbikus, ha már színesbőrű nem lehet.

És mivel Lily egy szerelmesebb fajta lány, az elvonulását megédesíti egy újabb érzelmes barátság a sziget lefessebb srácával. Tehát új érzések, új élmények és megy is a dalszerzés, mint a karikacsapás. Továbbá sok-sok oldalon keresztül sajnálkozhatunk azon, hogy milyen nehéz is szegény popsztárnak az élete, mennyire nincs intimitása és mindenki szeretne egy darabot belőle… még az exek is.

Nos, hát ez a hírnév átka, és körülbelül ennyi is az, amit erről a könyvről mondtani/írni lehet. Talán még annyit, hogy a pozitív kritkákat olvasva másra, ennél sokkal jobbra vártam.

Egyszer olvasós kis semmiség, gyorsan túl lehet lenni rajta. Nagyon ifjúsági, nagyon csajos és aki szereti a zenészekről szóló történeteket valószínűleg ezt is kedvelni fogja – bár messze alulmarad például Kylie Scott Stage Dive sorozatához képest.

Nekem nem jött be, de hát ízlések és pofonok

Jut eszembe, ki az a T. akiről a fülszöveg említést tesz?

Tabitha Suzuma - Kimondhatatlan

A szerelem nem ismer határokat…

Lochant és Mayát a testvéri szálakon túl mindig is mély barátság fűzte egymáshoz. Mivel alkoholista anyjukra nem számíthatnak, közösen nevelik három kisebb testvérüket. Ez a megpróbáltatásokkal teli élet – és a köztük lévő tökéletes összhang – a megszokottnál jóval közelebb hozza őket egymáshoz.

Olyan közel, hogy végül egymásba szeretnek.

Lochan és Maya tudja, hogy a kapcsolatuk vállalhatatlan, és nem folytatódhat tovább. Ám tehetetlenek, mert amit éreznek, az semmihez sem fogható…

Könyvmolyképző Kiadó, 2016

Eredeti mű: Tabitha Suzuma – Forbidden, Simon Pulse, 2011

“Az érzelmekre nem vonatkoznak a törvények, a tiltások. Senki sem szólhat bele, milyen mélyen és szenvedélyesen szeretjük egymást.”

 (Tabitha Suzuma - Kimondhatatlan, Könyvmolyképző Kiadó, 2016)

Hogy hogyan jutottunk el az eredeti “Forbidden” címtől, ami tiltottat jelent az angol nyelv mai állása szerint, a magyar “Kimonhatatlan”-ig, nem tudom. Talán azért mert egy olyan témát feszeget a szerző, amit kimondani sem merünk, a fejünket inkább bedugjuk a homokba, de nem ismernénk el, hogy létezik. S több ilyen tabu-téma is van, amiről nem beszélünk, vagy ha mégis, akkor suttogva és ítélkezve.

Itt, most testvérek közötti szerelemről van szó. Beteljesült szerelemről. Az első gondolat, ami ilyenkor beugrik, az a vérfertőzés, s mondogatják is lelkesen anélkül, hogy tudnák is mit jelent ez a szó és mi van a meghatározás mögött, honnan származik és miért… de most nem erről van szó, hanem egy olyan történetről, ahol öt gyerek magára marad valahányszor anyjuk új szerelmet talál és az a kapcsolat, az a család fontosabb neki mint a sajátja. S ha nincs más férfi, akkor az alkohol a hű társ, az is a gyermekek előtt áll a sorban. Mivel apjuk már rég kilépett a képből, az öt gyermek saját magát és egymást neveli fel és különleges a kapcsolatuk. Ehhez hasonló felállás, amikor a gyerekek hazudnak az iskolában a szüleikről és eltitkolják az igazságot csak azért, hogy a rendszer ne válassza szét őket, más könyvekben is előfordult már, ha nem is pont így, de ehhez nagyon hasonlóan. Akik rendszeresen olvassák az amerikai ifjúságról szóló szívfacsaró történeteket, minden bizonnyal 3-4 címet kapásból fel tudnának sorolni - bár ez egy brit szerző műve.

Lochan és Maya tisztában van azzal, amit tesznek. Tudják, hogy morálisan nem helyes, sőt törvénytelen is. És mégis megteszik. Ezt nem lehet a szülői irányítás és jelenlét hiányára fogni. Ez csak megtörténik és kész.

Nem szerettem, és nem a témával volt bajom. Isten látja sötét lelkem, én lennék az utolsó, aki ilyesmiért ítélkezne. Nekem az volt a bajom, hogy állandó jelleggel ott éreztem Shakespeare Rómeó és Júliáját. Még a végkifejletben is. Mert alapjában a történet ugyanaz: tiltott szerelem két tizenéves között, hiszen Lochan 18 éves, Maya alíg 16, tehát egy csöppet idősebbek mint a shakespeare-i szereplők, és ők testvérek, nem két elenséges család gyermeke. De ennek ellenére úgy gondolom, hogy az alapötlet a shakespeare-i drámából származik, csak kicsit aktualizálta egy szétzilált családdal, egy antiszociális és szorogó Lochannal, egy kicsit kurvás Mayával, és ha lúd, akkor legyen kövér, egymásba legyenek szerelmesek. Ha véletlenül mégsem kattant volna be mindenkinek Shakespeare, akkor rátesz egy lapáttal, amikoris irodalom órán Hamletet elemzik, külön kihangsúlyozva a főszereplő feltételezett Oedipus-komplexusát, ami ugye az anya iránt érzett és elfojtott szexuális vágyakat jelent. Hadd csavarodjon be még jobban Lochan, mikor ezt elemezgetni kezdik és szóba kerülnek a családon belüli szexuális kapcsolatok. 

Tehát, az én olvasatomban, vett egy közismert, klasszikus szerelmi történetet és eladhatóvá tette a 21. század számára olyan elemekkel, melyek tabunak számítanak, de él a közönségben egy fajta kiváncsiság irántuk.

Amit hiányoltam, az az anya… nem is tudom hogyan mondjam el mit is hiányoltam vele kapcsolatban. Talán azt, hogy valami módon megbűnhődjön. Hogy úgy hirtelen megvilágosodjon, hogy még mindig maradt három gyermeke, akikért felelősséggel tartozik és vezekelni kezd múltbéli bűneiért. Ő úgy egyszerűen eltűnik a történetből – amiben amúgy sem kap nagy szerepet –, miután Lochant és Mayát együtt találja és rájuk hozza a rendőrséget.

Semmiképpen nem ajánlom azoknak, akik a szép, tiszta és boldog befejezéseket kedvelik. Ez nem egy romantikus könyv, hanem egy nagyon rázós történet. De hát ízlések és pofonok…

Hóvégi klasszikus: Móricz Zsigmond - Forr a bor

Oka van annak, hogy ma, hóvégi klasszikusként, egy magyar szerző kevésbé ismert és a szakemberek szerint nem igazán sikeres és nem is népszerű művét ajánlom. Első sorban azért, mert én kedveltem és többször is újraolvastam és mert a főszereplő Nyilas Misi az ifjúságnak szóló magyar irodalom talán legismertebb alakja. Igen, a Légy jó mindhalálig Nyilas Misijéről van szó, akiről mindenki hallott, márcsak azért is, mert egyrészt kötelező olvasmány volt, másrészt a könnyebb emészthetőségért musicalt is írtak belőle. Nyilas Misivel egyedül Molnár Ferenc Pál utcai fiúkjából Nemecsek Ernő vehetné fel a versenyt ismertség szempontjából.

Míg a Légy jó mindhalálig Nyilas Misije inkább egy önéletrajzi figura, a Forr a boré, már nem a szerethető kiskamasz, akiért lelkek szakadnak meg, hanem érettségi – bocsánat, matúra előtt álló fiatalember a kisújszállási gimnáziumban, melynek frissen kinevezett igazgatója a nagybátyja, Isaák Géza. Ez ugye egy újabb ok, az amúgy sem könnyen szocializáló fiatalember kirekesztettségére. Egyébként a könyv címe is erre a korosztályra utal, már nem kiskamasz, tehát nem must, de nem is bor, azaz felnőtt, hanem a forrásban, kialakulóban levő ember – számomra tetszetős analógia.

A könyv cselekménye 1899-ben játszódik és szereplőin keresztül remek korképet kapunk arról, hogy milyen is volt a vidéki magyar társadalom a 19. század végén. Mert a szereplők úgy vannak megformálva, hogy a kor egész társadalmát képviseljék: a gazdag kereskedőket, a tehetős vagy kevésbé tehetős zsidó családokat, a kétkezi munkást, az értelmiségit.

Bármennyire hihetetlen, de ez a könyv egy bizonyos fokig ma is aktuális, és akik már olvasták azt is tudják miért: érdekszövetségek, antiszemitizmus, nők helyzete és szerepe a társadalomban, szociális rétegek közötti különbségek, az oktatási folyamatért felelős személyek szakmai megfelelése, s a sort még hosszan lehetne folytatni.

Talán a legfontosabb oka amiért ezt a könyvet választottam mára, és ezzel kellett volna kezdenem, az napjaink ifjúságnak szóló irodalma. Az utóbbi években a magyar könyvkiadást elárasztották az amerikai témájú szívszaggató ifjúsági regények a gimnázium vagy a főiskola padjaiban lötyögő diákokról és mondvacsinált gondjaikról. Különösen két-három kiadó (nevet nem fogok leírni, mert ez nem a reklám helye) szórja a nagyérdeműre az infantilitás csimborasszóját képviselő kiadványokat és mi természetesen bevesszük, mert minden ami mástól jön, az jó, a miénket nem becsüljük meg. Egyébként ezért ír a magyar szerzők többsége hangzatos angolszász néven. Íme itt van egy magyar szerző ifjúságról, ifjúságnak (és nemcsak) szóló regénye, bármelyik kortárs amerikai tini-regénnyel felveszi a versenyt, sőt!

Természetesen, mindenki azt olvas amit akar, amire telik vagy beszerez, mert ugye ízlések és pofonok.

Első megjelenése 1931-ben, az Atheneaum Kiadó gondozásában volt, azóta még öt kiadást élt meg, az utolsót 2013-ban a Kossuth Kiadó követte el.

Ennek a könyvnek nincs hivatalosan elfogadott fülszövege, ezért azt az ismertetőt hoztam el, mellyel a könyvkereskedők internetes oldalaikon népszerűsítik a regényt.

A Forr a bor különös, kétarcú alkotás: egyfelől része Móricz Zsigmond önéletrajzi regénysorozatának, egész életművén végigvonuló "vallomásos" könyvei folyamának egyik darabja, közelebbről a Légy jó mindhalálig szinte közvetlen folytatása, másfelől azon munkái sorozatába tartozik, amelyek – bevallottan balzaci igénnyel – a magyar társadalom teljes összképét igyekeztek felrajzolni, tablóba rendezni. Az egyetlen évben, 1899-ben játszódó mű így egyrészt Nyilas Misi (a Légy jó mindhalálig hőse) érettségi évének bemutatása, benne – nem is titkoltan – az író kisújszállási gimnáziumi éveinek szinte fotografikus hűségű beszámolója, másrészt annak a generációnak a rajza, amely meghatározó lesz majd a húszas-harmincas években, azok mentalitásának, törekvéseinek, emberi minőségének ábrázolása, akik szinte a huszadik század küszöbén "érték" meg, hogy egy-két évtized múlva a társadalom "vezetői" legyenek. A regénynek ez a két "vonala" kitűnően harmonizál egymással, az író pedig – ritka bravúrral – egyszerre tudja az érettségi előtt álló nyolcadikosokat a sokat látott társadalomrajzoló, "kritikai realista" szemével és eszközeivel, valamint a köztük élő, írónak készülő, elhúzódó kamaszkorának kataklizmái közt vergödő Nyilas Misi szemüvegén át látni és láttatni. Az igen sokáig készülő, több részletben, külön is megjelent regényt az író csak 1939-re dolgozta egységes műalkotássá. Általában nem számítják a legjobb Móricz-regények közé, de újabban sokan érveltek amellett, hogy igenis az "első vonalba" tartozik. Az olvasók körében azonban mindenkor népszerű volt. (Legeza Ilona)

Kimberley Freeman - Parázs-sziget

1891-ben Tilly Kirkland viharos házassága tragikus véget ér. A bűntudattal küszködő lány a távoli Parázs-szigetre menekül, ahol a kis Eleanor Holt (Nell) nevelőnője lesz. Nell édesapja, a jóképű, özvegy börtönparancsnok felkelti a lány érdeklődését. Tilly küzd a múltjával, az érzéseivel és a titokkal, amelyet egész életében hordoznia kell. Aztán feltűnik a kertben egy furcsa rab, Hettie, és Tilly élete különös fordulatot vesz. De vajon minden az, aminek látszik? Több mint száz évvel később a bestsellerszerző Nina Jones igyekszik megírni soron következő könyvét. Ihletet keresve vonul el a Parázs-szigetre. Vagy lehet, hogy csak menekül? Vajon milyen bűnök nyomják a fiatal író lelkét?

A Vadvirágok lányai és az Álom-öböl szerzőjének legújabb családregénye ismét Ausztrália egzotikus tájaira csábítja az olvasót.

Athenaeum, 2016

Eredeti mű: Kimberly Freeman – Ember Island, 2013

Második könyvem a szerzőtől. Miután a Vadvirágok lányai-n keresztül megismerkedtem vele, eldöntöttem, hogy ennek a szerzőnek valamennyi könyvét olvasni akarom, rendre be is szereztem őket (Álomöböl, Aranypor), aztán sosem került sor az olvasásukra, mert mindig jött egy másik, egy újabb, egy olyan ami akkor épp jobban érdekelt.

A Parázs-sziget három nő – lényegében két nő és egy kislány – történetéről szól: Tilly Kirkland, Nell (Eleanor) Holt és Nina Jones. Bár két idősíkban játszódik, a 19. század végén és a 21. században, a három nő története mégis összefügg. Tilly Nell nevelőnője lesz miután Angliából és szerencsétlenül végződött házasságától elmenekül, Nell pedig a jelenben játszódó rész főhősnője, Nina dédanyja. Tehát a Vadvirágok lányaihoz hasonlóan itt is egy család két különböző generációjához tartozó nőkről szól a történet, de míg a Vadvirágok lányaiban nagyanya-unoka kapcsolatról beszélünk, itt a rebellis dédanya (akit mellesleg nagyon szivesen megismertem volna személyesen is, ha egy valós személy) és a jelenben élő dédunokáról szól a történet.

Szerkezetében is érdekes olvasmány, hiszen Nina maga meséli el a jelenben játszódó történéseket, Tillyről és Nellről a szerző mesél, de helyenként betekintést kapunk a korához képest meglehetősen érett és felnőttes gondolkodású Nell naplójába, aki zsenge kora ellenére is tudatában van annak, hogy az információ egyenlő a hatalommal.

Olyan kevés könyv cselekménye játszódik Ausztráliában, és annyira ismeretlen terület ez még nekünk, hogy már csak ezért is érdemes lenne elolvasni ezt a könyvet. Tilly Angliából ide menekül, az Ausztrália szubtropikális régiójához tartozó Parázs-szigetre, ahol a börtönparancsnok lányának  lesz a nevelőnője, ugyanis a 19. század végén ez a hely börtön-sziget. Érdekes látni majd, hogy mivé alakul át a sziget a 21. századra.

Nagyon-nagyon szépen megírt, sallangmentes  történet a női sorsról, szerelmekről, csalódásokról, esélyekről, egy másik világról. Leköti a figyelmet, mert egy olyan világról mesél, amit nem, vagy alíg ismerünk és nem egyérteműsíthető a végkifejlet. Igen, jó vége lesz, a boldog befejezéseket kedvelők megkapják amire várnak, de nem olyan módon, ahogy az várható lenne. És semmiképpen nem egy habos-babos történet.

Minden szereplőjét szerettem. Valamennyien jól megformált, eredeti figurák, a csitri Nelltől a morózus börtönigazgatóig, a szökevény Hettie-től a jelen történéseinek Ninájáig, Joe-ig, vagy a rámenős ügyvéd barátnőig.

Egyszerűen imádom az írónő stílusát, könyveinek nyelvezetét és biztos vagyok benne, hogy hallani fogunk még róla. Ajánlom mindenkinek, aki egy lélekhez szóló, szokatlan történetet szeretne olvasni – az erotikus olvasmányok kedvelői bele se fogjanak. S ha elolvastad a könyvet, akkor megérted miért is van itt Pangur Ban, a mesebeli fehér macska fotója...

Nekem ez újraolvasós lett, de hát ízlések és pofonok.