A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 23., szombat

Matt Richards, Mark Langthorne - Bohém rapszódia

Freddie Mercury élete, halála és öröksége


A Queen ikonikus dala a Freddie Mercury életét feldolgozó film és életrajzi könyv címeként is nagy sikerre hivatott. A Blogturné Klub öt bloggere elolvasta Matt Richards és Mark Langthorne könyvét, melyben Freddie Mercury életéről, haláláról és örökségéről is rengeteg információt megtudhatunk. Rajongóknak kötelező!



Aki kívül hordta a szívét! – Szerelem és útkeresés a tomboló sikerben.
Első ízben derül fény mindenre a világ egyik legmegragadóbb rocksztárjával kapcsolatban. A Bohém rapszódia átfogó életrajz erről a nagyszerű emberről, privát fotókkal és interjúkkal. Azok az emberek szólalnak meg, akik Freddie Mercury legközelebbi barátai voltak élete utolsó éveiben.
A könyv rengeteg korábban ismeretlen, megdöbbentő tényt közöl az énekesről és életéről, megrendítő részletekkel a szerelem és az önbeteljesítés élethosszig tartó kereséséről, és természetesen arról, hogy az 1980-as évek közepén elkapta a végzetes betegséget.
Freddie életének sokkoló történetén keresztül azt is megismerhetjük, hogyan kényszerítette térdre a világot a HIV-fertőzés, amit a The Gay Plague, azaz „melegvírus” gúnynévvel illettek.
Az élettel teli, lenyűgözően tehetséges rocksztár halála mind az orvos-, mind a zenésztársadalmat megrázta. A Bohém rapszódia végre tiszta vizet önt a pohárba, és alaposan körüljárja Freddie Mercury életét, hogy méltó emléket állítson neki.


Könyvmolyképző Kiadó, 2019, 2018
Eredeti cím: Somebody to Love, 2016




Előfordulhat, hogy valakinek megvan mindene, mégis ő a legmagányosabb ember a föld kerekén. És ez a lehető legkeserűbb magány. A sikernek köszönhetően rengetegen imádnak, több millió fontot kerestem, viszont egy dolgot nem kaphattam meg: a hosszú távú, szerető párkapcsolatot…”

Nehéz megírnom ezt a bejegyzést, mert állandó jelleggel az elfogultság és a tárgyilagosság között ingadozom, és ehhez még hozzájárul a tény, hogy imádom Freddie Mercury és a Queen zenéjét. Jó lett volna őket élőben hallani, de ez már kipipálatlanul marad a bakancslistámon.
Nem szeretek életrajzi műveket olvasni, mert az esetek túlnyomó többségében az illető művész munkássága érdekel, nem a magánélete, vagy annak mocskos titkai. S életrajzi írások esetében sokszor megkérdőjelezhető a hitelesség, sok benne a megkozmetizált információ. Hogy mégis miért kaptam két kézzel a Bohém rapszódia után? Mert imádom Freddie Mercury és a Queen zenéjét – tudom, hogy ezt már leírtam, de szerintem a bejegyzés végéig még legalább ötször el fogom mondani. S azért is, mert a könyv eredetije huszonöt évvel az énekes halála után jelent meg, ami bőven elég arra, hogy az ilyen-olyan okokból elhallgatott vagy megmásított információk is ködösítés nélkül napvilágot lássanak. 
Matt Richards és Mark Langthorne könyve dokumentumregény, mely sok száz-ezer korábban megjelent információra, interjúra, nyilatkozatra, tényre támaszkodik. Talán túl sokra, néhol túl szárazon, tényszerűen tálalva, máshol meg saját véleménytől-feltételezéstől kísérve. Mi több, olyan információk is helyt kapnak, melyeknek relevanciája megkérdőjelezhető. Mint például Dr. Joy Schaverien jungi analitikus állítása, mely szerint a bentlakásos iskolák zavart okozhatnak a szexuális identitás kifejlődésében és az ott átélt tapasztalatok látens homoszexualitást vagy éppenséggel az ellentkezőjét, homofób megnyilvánulásokat eredményezhetnek. Szó se róla, történik egy s más a bentlakásos iskolákban, de mint a kognitivista iskola terméke, megkérdezném Dr. Schaverientől, hogy mi van azokkal a saját neműkhöz vonzódó férfiakkal, akik soha nem jártak bentlakásos iskolába, mert ők azért lényegesen többen vannak. Nem beszélve arról, hogy Farrokh/Freddie soha nem beszélt a bentlakásos iskoláról, mint ahogy másról sem sokat. Elképzelhetően nem volt büszke származására, családjára.
Freddie Mercury élete, halála és öröksége – ez a könyv alcíme, és ennek alapján pontosan ennyit is vártam. S meg is kaptam, mert a szerzők részletesen beszámolnak Freddie Mercury életéről, szerelmeiről, karrierjéről, frusztrációiról, a hullámvölgyekről melyek úgy magánéletére, mint zenei karrierjére jellemzőek voltak. Freddie Mercuryről szól a történet, mert arról a Farrokh Bulsara-ról, aki 1946-ban Zanzibárban született egy párszi indiai család gyermekeként, kevés szó esik. Maga az énekes sem szeretett származásáról, családjáról beszélni, mint ahogy később a szexuális preferenciáiról és betegségéről sem. Freddie Mercury már akkor is utált interjút adni, amikor még csak feltörekvő zenész volt. Neki az élet – közhelyes vagy sem – szexről, drogról és rock’n’rollról szólt. Igazándiból a zene volt, ami körül az élete forgott, minden más csak utóbb jött, a hírnévvel együtt. És pontosan a zene volt az, ami egyik frusztrációját okozta. A zenekar többi tagjának képesítése, szakmája volt, amit folytathatott volna, ha a zenekar nem fut be és le kell tennie a hangszert. Neki csak a zene volt, és a siker már-már kényszeressé vált számára.
Ez a könyv ugyanakkor a Queen együttes története is, hiszen kettő szorosan összeforr: Freddie Mercury nem lett volna a Queen nélkül, és a Queen sem Freddie Mercury nélkül, vagy legalábbis nem ebben a formában, ahogy a 20. század vége ismerte őket. S most a Queen ismét reneszánszát éli, hiszen mozikban az életrajzi írások alapján készült, sokat vitatott film is, mely kis szerencsével néhány Oscar díjat is bezsebel majd, és mely lehetővé tette-teszi, hogy egy újabb generáció is megismerhesse a Queen és Freddie Mercury jelenséget. A zenéjüket pedig nagy kár lenne kihagyni – de én elfogult vagyok.
A könyv nyilvánvaló vezérszálán kívül másról is szól. Tulajdonképpen két dologról is.
Az egyik a homoszexuálisok és a másság megítélése a múlt század ’70-es, ’80-as éveinek Európájában és az amerikai kontinensen. Minden bizonnyal vannak olyanok, akiket meglep, hogy nem is olyan régen a homoszexualitást börtönnel büntették és mentális betegségnek számított. Bár ez már nem érvényes abban a korban, amikor Freddie Mercury élt, de azért kevesen voltak azok, akik az azonos neműekhez való vonzódásukat nyíltan fel merték vállalni.
A másik dolog, amire a szerzők részletesen kitérnek az a HIV fertőzés és az AIDS betegség kialakulása, terjedése, politikai-társadalmi megítélése és a rengeteg téveszme, ami ezzel járt. S teszik ezt úgy, hogy időben visszamegyünk egészen 1908-ig, a kezdetekig, amikor feltehetően az igazi 0 páciens élt. Nem hinném, hogy ennek ilyen részletesen helye lett volna a könyvben. Mindenki tudja, hogy Freddie Mercury az AIDS egyik leghíresebb áldozata, azt is, hogy a ‘80-as években, sőt később is, a HIV fertőzést előszeretettel lőcsölték a homoszexuálisok nyakába, annak ellenére, hogy ez nem volt igaz, hiszen mostanra már pontosan ismert a vírus terjedésének módja. Azt viszont nem tudtam, hogy milyen szerepe volt a HIV terjedésében az Egyesült Államoknak valamint az általuk Haitiről importált ellenőrizetlen vérnek. Azt sem, hogy a Ronald Reagen által vezetett adminisztrációnak milyen szerepe volt ebben. Ugyanis többszöri, szakmai körökből származó figyelmeztetés ellenére sem vették komolyan az egyelőre kevéssé ismert betegséget és azt ami vele járt. Statisztikák szerint ez a ki tudja mire alapozott nemtörődömség több ember haláláért teszi felelőssé az akkori amerikai adminisztrációt, mint amennyiért Hitler és a holokauszt lenne felelős. Meglepő, ugye?
Mit mondhatnék még erről a könyvről? Igen, a rajongóknak kötelező olvasmány, s majd mindenki eldönti hogyan érez vele kapcsolatban. Jó volt, de nem tökéletes. Rengeteg plusz infót közöl az énekesről és az együttesről, ugyanakkor sok olyant is, aminek nem volt itt helye. Hogy hiteles-e? Nem tudnám megmondani, de ez nem a szerzők hibája, hiszen ők több oldalas könyvészetben és sokszáz lábjegyzetben jelzik forrásaikat. Ezek a források azok, amik megkérdőjelezhetőek, hiszen az emberek hihetetlen dolgokra képesek öt perc hírnévért, és ha kell, ha nem nyilatkozási kényszert éreznek olyan témákban is, amelyekhez semmi közük. Ezek a források azok, amelyek még Freddie Mercury utolsó perceiben és halálának körülményeiben sem tudnak megegyezni.

 “Az énekes-dalszövegíró Freddie Mercury százhetvenöt centiméter magas volt, a haja fekete, a szeme barna. Szerette az operát, a balettet, a kedvenc színésznője Lana Turner volt, és imádta többek között Aretha Franklin hangját. Szerette a pezsgőt és a jéghideg vodkát, lila Silk Cutot szívott, és a kedvencei közé tartoztak az indiai ételek.
1991. november 24-én halt meg, negyvenöt évesen.”

Idén lenne 73 éves, és mennyi dal maradt megíratlanul, elénekeletlenül…






A könyv kapcsán adja magát a feladat, hogy hallgassunk meg néhány (oké, sok-sok) Queen dalt, így minden állomáson találtok egy-egy dalszöveg részletet a zenekartól. A feladat, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába beírjátok a dal címét. Zenére fel!
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.




It's always a rainy day without you
I'm a prisoner of love inside you
I'm falling apart all around you, yeah
My heart cries out to your heart
I'm lonely but you can save me
My hand reaches for to your hand
I'm cold but you light the fire in me
My lips search for your lips
I'm hungry for your touch
There's so much left unspoken
And all I can do is surrender








02.21. - Szembetűnő
02.23. - Betonka szerint a világ…
02.27. - CBooks
03.01. - Könyv és más


2018. április 1., vasárnap

Kristen Callihan – Idol

VIP 1


“A zene a barátoddá válik, ha nincs egy sem, a szeretőddé, ha éppen arra vágysz. A haragoddá, a bánatoddá, az örömöddé, a fájdalmaddá. A hangoddá, ha nem találod a szavakat. Csodálatos dolog részesévé válni mindennek, szerepet játszani valaki más életének zenei aláfestésében.”
Ismét dübörög a rock! A Blogturné Klub hét bloggerével tartva megismerkedhetsz a Könyvmolyképző Kiadó VIP sorozatának első részével, egy csodálatos szerelmi történettel, mely a rockzenészek világában játszódik.  Ha pedig velünk játszol, tiéd lehet Kristen Callihan: Idol című könyvének egyik példánya

  
LIBBY
Amikor rátaláltam Killianre, valami elveszett hercegre emlékeztetett, és épp részegen hevert az udvaromon. Az arca, akár egy istené, és pont olyan arrogánsan is viselkedett. Nem volt hajlandó elmenni. Szexi, elbűvölő és egy icipicit mocskos a fantáziája – szép lassan ledönti a falaimat, és én egyre többre vágyom.
Az enyém lehetne, ha lenne hozzá bátorságom. A probléma az, hogy az egész világ őt akarja. Hogyan tartsak meg egy bálványként imádott rocksztárt, amikor mindenki azon mesterkedik, hogy elvegye tőlem?
KILLIAN
A világ egyik legnagyobb rockbandájának énekeseként áloméletet éltem. De egyetlen végzetes döntés elég volt hozzá, hogy mindez a darabjaira hulljon.
Most minden romokban hever.
Aztán megismertem Libertyt. Morcos, magának való lány – de egész aranyos. Á, kamu. Az igazság az, hogy ha csak hozzáérek, eszméletlenül dögössé válik, és sokkal jobban vágyom rá, mint bármelyik, a nevemet sikító rajongómra valaha is.
A világ hangosan követeli, hogy álljak vissza a színpadra, de nem vagyok hajlandó elhagyni őt. Ki kell találnom, hogyan csalogassam ki a csigaházából, hogy velem maradjon.
Mert mióta megismertem Libbyt, minden megváltozott. Minden.

Könyvmolyképző Kiadó, 2018
Eredeti mű: Kristen Callihan – Idol
Megrendelhető              Olvass bele


Eredetileg nem volt tervben, hogy én ezt a könyvet elolvasom. Lehet ezért sokan fognak követ dobni rám, de nekem a korábban megjelent Stage Dive sorozat nem lett a szívem csücske, tehát kicsit fintorogtam is, hogy megint egy zenészekről-rockerekről szóló történet.
Kellemesen meglepődtem, mert az Idol, a VIP sorozat első része jobban tetszett, mint a Stage Dive sorozat bármelyik része, vagy akár az egész együtt… vagy az is lehet, hogy csak jókor talált meg.
Nem tudom, hogy a szerző olvasta-e a már említett Stage Dive sorozatot – akár olvashatta is, hiszen az már korábban megjelent, ez pedig egy most íródó sorozat –, nekem néhány dolog nagyon ismerősnek tűnt, tehát megtörtént a másik sorozat cselekményének valamelyik pontján. Például a két főhős az alkoholnak köszönhetően ismeri meg egymást. A Stage Dive első részében David és Evelyn Vegasban erősen alkoholos állapotban találkozik és köt házasságot. Az Idolban Killian részegen bemotorozik Libby kertjébe. Hoppácska! Kerítés is volt...
Mindkét sorozat első részében a férfi főhős (és a zenekar) épp szünetet tart a nyilvános szereplésben, a zenekar valamelyik tagja erős drog- és alkoholfüggőségben szenved és túlesik legalább egy elvonókúrán, valamilyen formában a zenekarhoz tartozik a frontember egy nőrokona (a Stage Diveban a ronda húg, az Idolban a szimpatikus unokatesó), betekintünk a zenekar életébe, a koncertezésbe, a kulisszák mögé, a rajongói hisztériába és sokszáz oldalnyi navalygás után jutunk el a boldog végkifejletig. Nincs ezzel semmi gond, ilyen sztereotíp életet élenek a rockzenészek, legalábbis a könyvek oldalain.
Mit kaptam pluszban, ami miatt jobban kedvelem ezt a történetet? Első sorban a hősnőt. Zenészcsaládból származó fiatal nő, két lábbal a földön jár és a zene az csak hobbi a számára, egyrészt azért mert szülei elrettentő példaként mutatták meg saját életvitelükkel, hogy mit jelent a zenészélet, másrészt mert a nyilvános szereplést nem neki találták ki, hiszen nem tud az ezzel járó izgalman és stresszen túllépni. Mikor kiderült, hogy Libby zenél is és Killian hatására karrier-próbálkozásai is vannak, fintorogtam egyet, hát persze, rögtön sztárt kell csinálni belőle, ő lesz majd a zenei élet csiszolatlan gyémántja. Ekkor szinte félbe is hagytam az olvasást, de kellemesen meglepett a történet alakulása.
Nagyon kedveltem azt a humort is, ami a történet első felére jellemző volt. A folytatás sajnos már sok lelki mizériával volt tele, amit a két hős saját maga okozott azzal, hogy gyávaságból, tapintatból, vagy ki tudja miből fakadóan nem beszélték meg a dolgaikat, hanem hosszasan mellébeszéltek. Ezzel sincs semmi baj, az vesse az első követ, aki soha nem esett ebbe a hibába, csahogy nem föltétlenül szeretem ezt annyi oldalon keresztül olvasni.
Kedveltem azt is, hogy nem volt egy csatakosan erotikus történet. Pontosan annyi erotika volt benne amennyi a cselekményből természetesen adódik, anélkül, hogy azt az érzést keltené, hogy ez most azért van ott, hogy eladja a történetet, bár ami azt illeti, azt a biztonságos szex dolgot kicsit eltúlozták, bármilyen dícséretes is az, hogy gondoltak a védekezésre.
Ami viszont véglegesen az Idol javára billentette a mérleg nyelvét, az a történetben epizodikusan megjelenő Scotty volt, a zenekar menedzsere. Róla tudni kell, hogy elegáns mint egy angol lordba oltott bankár, és ha a zenekart érintő dolgokról van szó, akkor kíméletlen, mint egy chicagói gengszter. S azt is tudni kell, hogy nincs még harminc éves sem. Nagyon reméltem, hogy a szerző majd meglep minket az ő történetével is, és örömmel nyugtáztam, hogy a sorozat következő része Scottyról fog szólni, mert az a szereplő volt, akit a főhősöknél is jobban kedveltem.
Nem tudnám megmondani a szerző hány részesre tervezi a sorozatot. Ahogy már említettem, a következő rész Scotty, a zenekar menedzserének története lesz, az azt követő pedig Jax-é – ha elolvasod a történetet, akkor tudni fogod kicsoda is Jax és milyen szerepet játszik a zenekat életében –, de annak angol nyelvű megjelenéséről sem lehet pontos dátumot tudni… még.
Tökéletes nem volt, de összességében kedveltem a történetet, a szereplőket, a zenét… igen, köszönet a könyvben szereplő zenéért. A szerző a Beatlestől a Nirvanáig, Sinead O’Connortól Prince-ig vagy Bon Jovi-ig, több világhírű zenész, együttes dalait is felvonultatta.
Ez egy new adult történet, én viszont nem zárnám korlátok közé. Szerintem ez korhatár nélkül olvasható, élvezhető (legalábbis felső korhatár nélkül), de természetesen ízlések és pofonok…



A sorozat, egyelőre csak angol nyelven olvasható második része:


Managed, 2016

Mivel Libby borítótervezéssel keresi meg a napi betevőre valót, játékunk is a könyvborítókhoz kapcsolódik. A turné minden állomásán egy-egy, a Könyvmolyképző Kiadó által már megjelentetett könyv borítójának részletét láthatjátok, a feladat pedig az, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a szerző nevét és a könyv címét.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.








04.01 - Betonka szerint a világ…
04.05 - CBooks
04.07 - Dreamworld


2018. február 24., szombat

Pam Godwin - Vágyakra hangolva


„Mondhatod, hogy könnyűvérű vagyok. Talán igazad is van. Néha csinálok olyan dolgokat, amiket megbánok. Néha a férfiak csinálják ezt velem, kérdezés nélkül. Mi van nekem? A zene. Egy évem van hátra a középiskolából és van egy tervem. Egy céllal. Emeric Marceaux. Ő az, aki megmondja, mit akarok, átveszi az uralmat felettem, és vágyakra hangol. Amikor játékra parancsol, mindenemet neki adnám. Térdelek a büntetésért, remegek egy érintéséért. Mindent feladnék egy titkos közös pillanatért. Ő az én rögeszmém, a mesterem, a zeném. És a tanárom.”
Pam Godwin New York Times és USA Today bestseller szerző romantikus-erotikus regénye egy titkolt tanár-diák kapcsolatba repíti el az olvasót. Az első oldaltól lebilincsel…



Álomgyár, 2018
Eredeti mű: Pam Godwin – Dark Notes, 2016



“A KIADÓ ELŐSZAVA A MAGYAR KIADÁSHOZ

Egy kiadónak nemcsak feladata, hanem felelőssége is, hogy a szórakoztatás mellett megosztó és kényes témákat is felkaroljon. Mi a kiadónál fontosnak tartjuk, hogy érzékeny kérdésekre is felhívjuk a figyelmet, beszéljünk róluk.
A Vágyakra hangolva című könyvben a szerző egy megosztó témát dolgoz fel egy nehéz sorsú lányról, akit a tanára meghódít és hatalmába kerít. Ez akár velünk, rokonainkkal és barátainkkal is megtörténhet. Az áldozatok sokszor nem mernek megszólalni, és néha rajtunk is múlhat, hogy napvilágra kerüljön.
Figyeljünk és vigyázzunk egymásra!”
(Pam Godwin – Vágyakra hangolva, Álomgyár, 2018)


Nem állt szándékomban elolvasni ezt a történetet, csakhogy jött a sok pozitív visszajelzés, a szuperlatívuszok sokasága, hogy nem az aminek látszik. Hallgatnom kellett volna a megérzésemre, mert ez az, amire számítani lehet a fülszöveg elolvasása után: egy újabb olyan történet, ahol a férfinak büntetni kell, hogy a férfiasságát bizonyítsa, a nő meg vígan s dalolva megy bele, annak ellenére, hogy fogalma sincs a játék szabályairól. Az egyetlen különbség a több hasonló felállású könyvhöz képest az, hogy itt a történet pikantériáját a tanár-diák viszony adja meg.
E/1-ben megírt történet, váltott szemszög, tehát mindkét főhős gondolatait megismerhetjük. Szerencsére kiegészítik egymást, nem ismétlődnek a történések. Ennek ellenére kicsit elkapkodottnak, átgondolatlannak, erőltetettnek éreztem az egészet.
Renden van az, hogy titkolni kell egy tanár-diák viszonyt. Ilyent az oktatás semmilyen szintjén nem tűrnek el, ennek ellenére létezik. Ebben a történetben egy 17 éves végzős lány és 27 éves zongoratanára szeret egymásba, bár nem igazán tudnám szerelemnek nevezni mindazt ami közöttük történik.
Ugye itt van Ivory, a 17 éves félárva zongorazseni, az előkelő zenetanoda diákja annak ellenére, hogy szegény mint a templom egere. Mindenért prostituálja magát, amióta 13 éves korában bátyja barátja megerőszakolta. S a férfi teszi ezt azóta is folyamatosan, csakhogy Ivorynak senki nem hisz, amikor ezt szóvá teszi. Ivory a pozitív, önfeláldozó hős, aki egymaga fizeti a család számláit, nehogy már anyja és bátyja az utcára kerüljön, s teszi ezt abból a pénzből, amit a teste árulásából szerez. Még véletlenül sem választaná az egyenes utat, miután családjában senki nem hallgatja meg, nem fordul a hatóságokhoz, hanem a jobb jövőről álmodozik, ha majd bejut a még előkelőbb zeneakadémiára. Két pozitív dolog van az életében: Schubert, a macskája és a lepukkant zenebolt, ahol az idős tulaj jóvoltából nap mint nap gyakorolhat.
Az utolsó év megfosztja kedvenc zenetanárától és helyébe a fiatal Emericet hozza, akinek már távoznia kellett egy hasonló intézményből, mert szexuális viszonyt folytatott munkatársával. Ebben az iskolában is csak azért kapott állást, mert az igazgatónőnek szüksége volt családja befolyására, hogy fiát bejuttassa az előkelő zeneakadémiára. Mindenki tisztában van azzal, hogy Emericnek miért kellett előző munkahelyéről távozni. A férfinak lényegében nincs is szüksége arra, hogy dolgozzék, családja gazdag és tovább gazdagodik, és már az első órán kinézi magának a bögyös-faros Ivoryt, aki fizikailag koránál sokkal fejlettebb.
Hogy Ivory miért megy bele ebbe a kapcsolatba?  Nem nehéz kitalálni. Neki első sorban kell a tanári ajánlás a zeneakadémiára, nélküle labdába sem rúghat, még a felvételiig sem jutna el. És mert szeretethiánya van, mert arra vágyik, hogy valaki törődjön vele, valakinek fontos legyen. 
Mocskos játékokkal teli történet, s ki-ki eldönti majd hogyan viszonyul hozzá. Nekem csalódás volt, mert a szerző annyira a pár tagjaira koncentrált, hogy egyszerűen elhanyagolta a környezet éberségét, amikor szerinte a történet úgy kívánta meg. Mondhatnám úgy is, hogy mintha hülyéknek nézte volna a pár környezetét. Elképzelhető, hogy sikerül eltitkolni, hogy egy idő után egy házban laknak, de az már senkinek nem tűnik fel, hogy az addig szakadt Ivory csak úgy egyből dizájner-cuccokban kezd járni és Porshe-t vezet? Ez csak egy példa volt a sok kis apróság közül, amik úgy nem találtak bele a történetbe.
Nem kedveltem a két főhőst sem. Ivoryt a túlzott önfeláldozása, saját maga viktimizálása  miatt – értsd: ő mindennek és mindenkinek az áldozata. Emeric pedig olyan, mint aki magát isteni ajándéknak tartja minden nő számára. Felelőtlen, beképzelt, öntelt és kisebbségi komplexusát dominanciával takarja, ami inkább szadizmus, hiszen fájdalmat okoz Ivorynak akkor is, amikor nem bünteti. Szóval ez a BDSM beütés ismét felületes ismereteket takart és a hatásvadászat számlájára írnám.
Nem kedveltem a történetet, mert nem így kellett volna megoldani egy nagyon is valós témát, amit, ugye a szerző egy ál-BDSM történet szintjére degradált, egy olyan férfi főhőssel, aki egy egész pszichiátriai klínikának adna munkát éveken keresztül. Nem csak a pszichopaták kezdenek viszonyt tanítványaikkal, bármennyire is etikátlan ez.
Az erotika rajongói minden bizonyal kedvelni fogják ezt a történetet, hiszen erre a kategóriára hajt rá a cím nagyon kreatív fordítása is: Sötét hangjegyek helyett Vágyakra hangolva, de természetesen ízlések és pofonok…
   Viszont jó a zene...


2017. május 16., kedd

Colleen Hoover - Egy nap talán

Egy nap talán 1


A huszonkét éves Sydney élete maga a tökély: egyetemre jár, jó állása van, stabil kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan tovább. 
Sydney egyszer csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, Ridge-hez. Nem tudja levenni róla a szemét, és valósággal megbabonázza a fiú szenvedélyes gitárjátéka esténként az erkélyen. Ridge sem közömbös iránta, és hamarosan ráébrednek, hogy több szempontból is szükségük van egymásra. 
Az Egy nap talán egy szenvedélyes történet barátságról, megcsalásról és szerelemről, ami az első oldaltól kezdve beszippantja az olvasót Sydney izgalmakkal teli világába.

Könyvmolyképző Kiadó, 2017
Eredeti mű: Colleen Hoover – Maybe Someday, 2014



"Hiszem, hogy az életben találkozunk néha olyanokkal, akiknek a lelke teljesen kompatibilis a miénkkel. Egyesek lelki társaknak nevezik őket, míg mások igaz szerelemnek."
 (Colleen Hoover - Egy nap talán, Könyvmolyképző, 2017)

Az első könyvem a szerzőtől. Hosszú ideig hallgattam az ismerősök dícsérő szavait és olvastam ultrapozitív kritikákat, így elcsábultam.
Egy dolog biztos: Colleen Hoover nem nekem ír. Egy újabb alig-huszonévesekről szóló történet, abból az amcsi-ifi standardból, jól megfejelve lelki mizériával és dagonyázással az önsajnálatban, kavarással, megcsalással, kettős értékrenddel és testi fogyatékkal, hogy tovább legyen fokozva az, ami e nélkül is már túl sok volt. És persze a zene, mert az milyen jól eladja majd a terméket.
Adott a főszereplő Sydney, aki dalszövegeket ír és, ó szegénykém, maga keresi meg a betevőre valót, hiszen szülei nem támogatták karrierálmait, mivel ebben az álomban nem a jogi egyetem szerepelt. Magától értetődően van neki barátja is, legjobb barátnője is, és boldog tudatlanságban él, míg a szomszéd srác, Ridge – a főhősünk,  felhívja a figyelmét a szarvaira. Sydney csodálatos példát mutat az olvasóknak és korosztályának: pofozd fel a legjobb barátnőd, ha az a pasiddal kavar a hátad mögött. Mintha az agresszívitás meg nem történté tenné a félrelépést. A finom lelkű és érzelmes dalszövegeket írogató Sydney olyan pöcre pattanó, agresszív személyiség.
S akkor már miért ne költözne be a főhőshöz, akinek épp van egy üres szobája, és akivel amúgy is együtt zenélnek, annak ellenére, hogy Ridge súlyos hallássérült – nem szeretem a siket szót. Igen, létezik ilyen, ez nem kitaláció: a hallássérültek is tudnak zenélni, táncolni, mert ők másképp fogják fel a hangokat, rezéseket, ritmust. Ha már Sydney és Ridge együtt zenélnek, akkor miért ne csinálnának mást is, bár az ifjú titánnak stabil kapcsolata van egy szintén hallássérült leányzóval, akinek cisztás fibrózisa is van ráadásul, csak azért, hogy még jobban fokozzuk a testi-lelki mizériát. S ha ez még mindig nem lenne elég, akkor a kégliben lakik Warren is, az élő lelkiismeret, aki mindig emlékezteti Ridge-t beteg barátnője iránti kötelességére. Milyen kapcsolat az, amit csak a sajnálat (vagy szánalom???) és kötelességtudat tart össze?
Nagyon kedves volt a szerzőtől, hogy zene-listát is adott a könyvéhez, mi több elérhetőséget is, lehet az okostelefonokkal bűvészkedni. Aki azt hiszi, hogy azokat a dalokat hallgatva ugyanazt fogja átélni/érezni a könyv olvasása közben, mint amit a szerző szugerál, hát gyorsan ébredjen fel, mert minden ember egyedi és megismételhetetlen, s ebből kiindulva mindenki a maga sajátos módján viszonyul az adott műhöz, legyen az a művészet bármelyik formája. És a pillanatnyi hangulatról még nem is beszéltünk... De attól a zenét meg lehet hallgatni.
S nemcsak dalokat kapunk, hanem dalszövegeket is, részei lehetünk az alkotófolyamatnak, olvashatunk ezernyi SMS-t és üzenetet a szereplők között.
A szerző világa - s ezen belül a szereplői világa is - nagyon távol áll tőlem. Hatásvadász, eltúlzott lelki mizériát felvonultató mű, lehet rajta vigyorogni, lehet rajta sírni. Ezt vagy szereted, vagy utálod, köztes megoldás nincs. Én nem kedvelem a stílust, ami a szerző sajátja. De attól más még rajonghat érte. Például azok, akik szeretik a mondva csinált konfliktusokat, a kihangsúlyozott lelki mizériát, a zenész-sztorikat, azonos mintát követő amerikai fiatalokról szóló írásokat... mert ugye az ízlések és pofonok…


Kiegészítő novella - Warrenről, a lakótársról szól: 

1.5 Maybe Not

2017. február 25., szombat

Gill Hornby - És most együtt

Bridgeford ​válságban van. A főutca félig elnéptelenedett, az üzletek bezárnak, a polgári büszkeség gondolatát ódivatúnak találják a munkából egyenesen hazaszáguldó ingázók. A kisváros mintha elcsüggedt volna. 
Akad azonban egy dolog, ami összehozhatja a lakosokat: a zene. A bridgefordi városi kórusnak esélye lehet arra, hogy megnyerje a megyei kórusversenyt. Az énekesek kis csapatának azonban először új tagokat és egy egészen megújult hangzásvilágot kell találnia magának. 
Ezen a ponton lép a színre Tracey – született szólista, aki eltitkolt múltját rejtegeti; Bennett – hajdani templomi kóristafiú, aki értetlenül szemléli a modern világot; és Jazzy – aki a hangját útlevélnek tekinti, amelynek segítségével maga mögött hagyhatja a várost, és elindulhat a jövendőbeli hírnév és gazdagság felé. Sikerülhet-e beilleszkedniük az olyan régi, megbízható kórustagok közé, mint amilyen Annie? Megtanulhatnak-e közösen dolgozni, megmenthetik-e az énekkart, sőt, talán az egész közösséget is?
Az És most együtt humoros, éles szemű megfigyeléseken alapuló, de megható regény, amely az éneklés örömeiről, az együttélésről, a szerelemről szól… de legfőképpen arról, mennyire fontos, hogy az ember rátaláljon saját, igazi hangjára.
Gill Hornby író és újságíró. Férjével, Robert Harrisszel és négy gyermekükkel a berkshire-i Kintburyben él. Első regénye, a Méhkas felkerült a Sunday Times bestsellerlistájára.

Gabo, 2016
Eredeti mű: Gill Horby – All Together Now, 2016, 2015


Gill Hornbynak két könyve jelent meg magyar nyelven, az első a Méhkas volt, sajnos elsiklottam fölötte, de idővel pótolni fogom. Tehát ez az első írás amit tőle olvastam, s az igazat megvallva már néhány hete túl vagyok rajta, csak valahogy mindig más olvasmányom élményét osztottam meg és ez maradt a sufniban.
Nehezen fogott meg a történet, nem is igazán értettem mit akar ott ez a rengeteg ember, hiszen a főhősökön kívül egy egész közösséggel ismerkedünk meg.
A cselekmény egy idillikus angliai kisvárosban játszódik, itt él:
a főhősnő, a zárkózott és kissé antiszociális Tracey és szárnyait bontogató fia, Billy, akit egyedül nevelt fel
a fess Bennett, aki átszervezések következtében munkanélküli lesz, és akit meglehetősen rosszindulatú felesége rögtön elhagy, mi több, felnőtt gyermekeit is ellene próbálja hangolni
Annie, a buzgó mócsing, aki mindenkinek az életébe beleszól és kérés nélkül rendezni próbálja mások dolgait, valójában a saját családi gondjaival sem bír megbírkózni
a tohonya Lewis és tolókocsiban ülő lánya, Katie, aki mesés sütiket készít, amikor jó napja van
Jazzy, a zavaros családi háttérrel rendelkező 19 éves pincérlány, aki hangját a világhírnévhez szóló belépőnek tekinti
a kisváros főterén levő emlékműnél ücsörgő fiatalok, akik csak úgy ott vannak, mert ez menő
Pat és Lynn, a két idős és furkálódó pletykakirálynő
és temészetesen Constance (a drága Connie), a helyi kórus vezetője, aki történetünk elején autóbalesetet szenved –, meg a kegyes hazugság, hogy a drága Connie jobban van és hamarosan felépül, valójában vegetatív állapotban fekszik és gépek tartják életben.
Mi a közös ezekben az emberekben? A zene, hiszen valamennyien a városi kórus tagjai… vagy azok lesznek. Ki hogyan és miért kerül be a haldokló kórusba, mi a története és ki épp mit titkol, rajtad áll felfedezni.
Mind modtam/írtam, nehezen fogott meg, eleinte nem is igazán értettem hová akar kilyukadni a sok szereplővel és történeteikkel. Nem tudom mikor, egy ponton szórakoztatóvá és letehetetlenné vált a történet, legalábbis számomra. Szabályosan szurkoltam egy-egy szereplőnek… például annak is nagyon szorítottam, hogy Bennett volt felesége essen jól pofára…
Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik az olyan, angliai kisvárosokban játszódó történeteket, amik nem egy-két emberről szólnak, hanem inkább közösségekről. Ajánlom azoknak is, akik szeretik a nyugis, humoros írásokat, azoknak is, akik kedvelik Jill Mansell, Milly Johnson vagy Katie Fforde könyveit. 
Én szerettem… és hát az ízlések, meg a pofonok…


2017. február 3., péntek

Vivi Greene - Sing





Csillogás, fényűzés, ismertség és rajongás? T., a világszerte ismert popsztár egy időre elbújik a világ elől, és a nyugodt, barátságos kis halászfaluban nemcsak békére, de szerelemre is lel. Idővel azonban választania kell.


Maxim, 2016
Eredeti mű: Vivi Greene – Sing, HarperCollins, London, 2016







Lily Ross, a popsztár, ismét egyedül marad. Aktuális barátja (a szintén popsztár Jed)  lapátra teszi mert beijed az elköteleződés kilátásától. Ezért a leányzó egy időre elvonul a világtól egy szigeten lévő házba (barátnő tulajdona) sebeit nyalogatni, dalokat szerezni, új albumot írni – a kész, megjelenésre váró album már nem aktuális, hiszen azt Jed inspirálta és épp véget ért  “Mindörökké” tartó szerelmükről szólt volna.
Ebben a vállalkozásban partnere két legjobb barátnője, mert természetesen lennie kell a történetben legjobb barátnőnek is. Ebben mindjárt kettő is van, és a politka korrektség szellemében az egyikük leszbikus, ha már színesbőrű nem lehet.
És mivel Lily egy szerelmesebb fajta lány, az elvonulását megédesíti egy újabb érzelmes barátság a sziget lefessebb srácával. Tehát új érzések, új élmények és megy is a dalszerzés, mint a karikacsapás. Továbbá sok-sok oldalon keresztül sajnálkozhatunk azon, hogy milyen nehéz is szegény popsztárnak az élete, mennyire nincs intimitása és mindenki szeretne egy darabot belőle… még az exek is.
Nos, hát ez a hírnév átka, és körülbelül ennyi is az, amit erről a könyvről mondtani/írni lehet. Talán még annyit, hogy a pozitív kritkákat olvasva másra, ennél sokkal jobbra vártam.
Egyszer olvasós kis semmiség, gyorsan túl lehet lenni rajta. Nagyon ifjúsági, nagyon csajos és aki szereti a zenészekről szóló történeteket valószínűleg ezt is kedvelni fogja – bár messze alulmarad például Kylie Scott Stage Dive sorozatához képest.
Nekem nem jött be, de hát ízlések és pofonok
Jut eszembe, ki az a T. akiről a fülszöveg említést tesz?

2016. október 31., hétfő

Hóvégi klasszikus: George Sand - Consuelo, Rudolstadt grófné

“… nem színházakban játszák a legjobb komédiákat…”
George Sand, Consulo

Amandine Aurore Lucile Dupin, Baronne Dudevant (Párizs, 1804-1876) ismert írói nevén George Sand, francia írónő, novellista. A nő, akinek volt mersze másnak lenni.
Előszőr kiskamaszként találkoztam George Sand nevével egy Chopinről szóló életrajzi filmalkotásban és csodálkozva kiáltottam fel: Jesszusom! Ez a pasi nő! Ami nem volt semmi a 19. században, még Párizs művészvilágában sem. Híres volt Chopinnel valamint Alfred de Musset-vel folytatott viszonyairól, bár ezek idején hivatalosan még Dudevant báró felesége és két gyermekének anyja. Ez a házasság később felbomlik Sand  a nők szexuális egyenjogúságáról vallott eszméi miatt, ugyanis több szeretője is volt, sosem titkolta viszonyait, ha kedve úgy tartotta, akkor férfiruhákba öltözött egyenjogúságát kifejezendő és a 19. századi Párizs dekadens művészvilágával vegyült.
Consuelo és Rudolstadt grófné, így a kettő együtt, mert így teljes a történet. Zárójelként megjegyzem, nem értem miért kategorizálja a Wikipédia mindkét művet novellának mikor regény a javából, különösen terjedelmüket tekintve.
18. században játszódó történet, a francia romantika gyöngyszeme és cselekménye Európa nagy részét beszövi. Történet egy csúnyácska, kétes származású lányról, akinek egyetlen vágya és reménye az éneklés, ez tudja majd kiemelni a szegénységből, nyitja meg a kapukat előtte. És ez hozza el a szerelmet is, amiről már oly régen lemondott. Szerelmese, és későbbi férje, a huszita Albert gróf meglehetősen eredeti figura a maga módján.
Romantika, szerelem, némi történelmi áttekintés és miszticizmus, valamint sok-sok korabeli zene, a zeneművészet és a színpad csillogó világa, a vele járó féltékenységekkel és intrikákkal. Erről szól Consuelo és Rudolstadt grófné. S ha belefogsz, akkor vértezd fel magad nagy türelemmel, mert nem egy könnyű olvasmány, első sorban a terjedelme miatt. Helyenként túlságosan részletező és emiatt vontatottnak tűnhet, de ennek ellenére érdemes vele megpróbálkozni a klasszikus romantika kedvelőinek.


Consuelo tüneményes tehetségű énekesnő, de életét és a velencei társaságba való befogadását több ellentmondás is nehezíti: spanyol, részben cigány származású, de a velencei stílus hibátlan értője, szerelemgyerek, csúnya leány, akit a tehetség és jóság mégis valósággal gyönyörűvé varázsol, az opera csillogó világa éppúgy vonzza, mint az érzéki szerelem, de fokról-fokra megcsömörlik mindkettőtől, egyre inkább lelki, megnemesült vonzalomra vágyik, s a tetszés és a siker közegéből a jószolgálat és a társadalom-jobbítás övezetébe lép át. Az önéletrajzi ihletésű regény eltávolítva egy történelmi időegység viszonylatába beleszőve a 18. század közepének története. A hősnő Velencéből Csehországba jut, majd Bécsbe, Poroszországba; feltárulnak előtte fejedelmi paloták, paplakok, összeesküvők földalatti rejtekhelyei. Értelme és jósága választatja vele Albert grófot, aki huszita. Férje halála után Rudolstadt grófné lesz, de ez már a könyv második kötetében (Rudolstadt grófné címmel) olvasható.

Eredeti mű: Georges Sand – Consuelo, 1842
Első magyar nyelvű kiadás 1875, Franklin-Társulat, azóta még négyszer, utoljára 1986-ban adta ki a bukaresti Kriterion kiadó

Legnépszerűbb ​​regénye, a Consuelo folytatásában George Sand a páratlan képességű velencei énekesnő mesés élettörténetét szövi tovább. A titkos házasság révén grófnévá lett Consuelo férje halála után Berlinbe költözik. Miközben továbbra is elkápráztatja a közönséget művészetével, a királyi udvarban fondorlatos összeesküvés szövődik körülötte, melynek akaratlan részeseként egyre inkább gyanúba keveredik. Végül kegyvesztett lesz: korábbi pártfogója, Nagy Frigyes rideg számítással börtönbe záratja. A meleg szívű lányról azonban igaz barátai nem feledkeznek meg. Mikor erényét a várbörtönben már komoly veszély fenyegeti, veszélyes kalandra vállalkozva megszökteti egy titokzatos idegen. Menekülés közben Consuelo szívében romantikus szerelem ébred az életét őérte kockára tevő Liverani lovag iránt. Kiszabadítója a lányt az üldözők elől egy távoli várkastélyban bújtatja el, mely titokban egy egész Európát behálózó titkos társaság vezetőinek székhelye. A társaság tagjait megismerve Consuelo megdöbbentő felfedezést tesz, és ennek fényében élete utóbbi néhány évének eseményei teljesen új értelmet nyernek. Az elképesztő fordulat ugyanakkor végre az oly régóta várt boldogságot is meghozza a lány életében. A zenei ihletésű regény megkapó szépségű, egyszersmind filozofikus mélységeket feltáró záró szakasza a forrongó szellemű XVIII. század elkötelezett erkölcsiséget tükröző áttekintését kínálja. A Rudolstadt grófné méltó kiegészítője és lezárása a francia romantika kiemelkedő alakjától ránk maradt legjelentősebb műnek.

Eredeti mű: Georges Sand – La Comtesse De Rudolstadt, 1843
Magyarul háromszor jelent meg az Európa Kiadó gondozásában, 1971, 1972 és 1978-ban