Talán sosem fogjuk olvasni

   Az évek során minden olvasni szerető embernek kialakult a saját ízése, kedvenceket avatott, rajongani kezdett bizonyos szerzőkért, vagy épp ellentkezőleg: leírta a szerzőt és bojkottálta írásait. Valamennyien így vagyunk ezzel, épp ezért nagyobb büntetés nincs is egy rajongó számára, mint amikor a kiadó bejelenti, hogy kaszálta a sorozatot, vagy több könyvet nem ad ki egy szerzőtől. Vagy azért nem jelenik meg több könyve a sorozatnak/szerzőnek, mert egyszerűen eltűnik a kiadó a könyvpiacról – mint ahogy nem egyszer előfordult már –, más kiadó pedig nem lát fantáziát a folytatásban, átvételben. Ők tudják miért, de nem szabad elfelejteni, hogy a könyvkiadás nem valami magasztos emberbaráti cselekedet, hanem biznisz, tehát minden mögött a piszkos anyagiak állnak. És igen, a könyvek drágák, de akkor talán nem kellene az élfestéses variánst követelni, ami még drágább.

   Nem tegnap kezdtem olvasni, blogot írni sem, tehát az elmúlt évek során nekem bizony terjedelmes listám lett azokból a művekből, szerzőkből, akiket nem hinném, hogy a közeljövőben (vagy akár a távoliban) magyarul is elolvashatok. Persze elolvashatom angolul (ha épp angol nyelven íródtak), de mit tesz az aki nem ismeri a nyelvet?

   Ez egy abszolút szubjektív bejegyzés, mivel csupán azokat a könyveket-szerzőket-sorozatokat említem meg, melyek hiánya/elkaszálása nekem fáj – meg gondolom másnak is.

   Az egyik lebizarabb dolog amivel találkoztam, az Stephanie Laurens Cynster sorozatával történt. Értem én, hogy az egy monumentális sorozat rengeteg résszel, és egyre kevesebben rajonganak a történelmi romantikusokért, de a kálvária 2008-ban kezdődött, amikor az azóta megszűnt Victoria Kiadó kiadta a sorozat tizedik (A tökéletes szerető) és tizenharmadik (A szerelem ára) részét. Klassz dolog mindjárt a tizedik résszel kezdeni, de ez még nem minden, mert 2015-ben jött a Gabo Kiadó, és megörvendeztetett minket a 16. (Breckenridge vikomt, a megmentő),17. (Eliza Cynster elrablása) és 18. (Glencrae gróf zsákmánya) résszel (bár adtak egy minisorozat nevet: Cynster nővérek). És ez még mindig nem minden, mert 2016-tól kezdődően a Vinton Kiadó (akkoriban Harlequin néven futott) elhozta az olvasóknak a 20. (Mary megszelídítése), 21. (Karácsony a Cynster-kastélyban), 22. (Lucilla szerencséje) és 23. (Marcus titka) részt Cynster-történetek alcím alatt.

   Hasonlóan jártunk Tiffany Reisz Erdendő bűnösök sorozatával is. Az első három részt (A szirén, Az angyal, A herceg) az Egmont-Hungary adta ki 2013-tól kezdődően, majd két rész erejéig (Az úrnő, A szent) az Athenaeum Kiadó folytatta 2015-ben. Hogy miért maradt abba a sorozat magyar nyelvű kiadása, arról hosszan beszéltek ilyen-olyan körökben, és egészen vad dolgokat is lehetett hallani. És végül a Libri tette hozzá a 8,4-es részt (A kastély - ami nem is annyira tartozik a sorozathoz) 2019-ben.

   Búcsút mondtunk Mary Balogh Túlélők klubja sorozatának, melyet három rész (Lánykérés, Az egyezség, Az útitárs) után zárt le a General Press Kiadó, a következő négy részt már nem adták ki. Ahogyan Veronica Henry könyveit sem fogjuk többé magyarul olvasni, sem Madeline Hunter, Eloisa James, Karen Hawkins, Donna MacMeans, Kristan Higgins írásait.

   A Gabo Kiadó ismertette meg velem Jennifer Worth Hívják a bábát sorozatának azonos című első részét. Szenzációs könyv, igaz történet alapján, melyből nagysikerű sorozatfilm is készült (akit érdekel a BBC First most is sugározza). Nos, azzal az egy résszel maradtunk, mert a következő kettő soha nem jelent meg magyarul.

   2020-ban beleszerettem Suzy K. Quinn Egy rossz anya napjója című könyvébe, melyet a Könyvmolyképző Kiadó adott ki. A folytatások sosem jöttek, pedig igazán szórakoztató és vicces, s a Molyon levő értékelések százalékos aránya bizonyíték arra, hogy mennyire szubjektív dolog is az olvasás, nekem tetszett, másoknak nem igazán. Nem baj, az ott egy-két csillagot adók olvassanak helyette Collen Hoovert és dagonyázzanak mások nyomorában. Valamivel jobb fogadtatást kapott a szerző Majd lesz időd magadra, amikor a gyerek alszik című könyve, ami ugyanabban az évben az Álomgyár Kiadó gondozásában jelent meg. És azóta semmi a szerzőtől, sehol.

   Ugyanígy kaszálta el a Kossuth Kiadó Jennifer Ashley Mackenzie-McBride sorozatát nyolc rész után. Az eredeti sorozatnak 17 része van, bár ebben több kiegészítő történet is beleszámoltatik. És soha nem olvashattuk el Lisa Kleypas Hathaway sorozatának utolsó két kötetét sem, bár anno egy kiadó ígéretet tett az egész sorozat újboli kiadására. Továbbá búcsút kell mondanunk Jill Mansell könyveinek és M.C. Beaton De klassz’ szálló sorozatának is, mivel a magyar kiadójáról már csak múlt időben beszélhetünk. S magyon hiányzik Susan M. Boyer Lizt Talbot sorozatának folytatása is, a Délvidéki pezsgés után egyetlen részt sem hozott a Könyvmolyképző. Hogy J.R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatáról már ne is beszéljünk, mert csak ígéretek, ígéretek, hogy ekkor meg akkor jön a következő rész a Pioneer Booksnál

   Röviden, ezeknek a könyveknek-szerzőknek (és nem csak, mert akár holnapig is lehetne folytatni a listázást) a meg nem jelenése szomorít el. Nektek mi hiányzik?

Sabrina Jeffries – Ármány és csabítás

   Hercegi kör 4

   Sheridan ​Wolfe, Armitage hercege a mostohatestvéreivel együtt elhatározza, hogy végre megfejti a rejtélyt, amely az özvegy édesanyjuk három férjének felettébb gyanús halála mögött húzódik. Úgy dönt, kihallgatja az ügy lehetséges gyanúsítottját, Lady Eustace-t, arra azonban nem számít, hogy a hölgy elbűvölő lánya, Vanessa még nagyobb kihívás elé állítja. Sheridan egykori szerelme tragikus elvesztése után megfogadta, hogy ellenáll minden kísértésnek, és soha többé nem nyitja meg a szívét. Ráadásul úgy fest a dolog, hogy Vanessa amúgy is egy londoni drámaíróért rajong… Persze a rideg herceg mit sem sejt arról, hogy a lány csupán azért bonyolódik flörtbe a poétával, hogy felhívja magára az ő figyelmét. A terv sikerül, a herceg egyre növekvő féltékenységével a lány iránti szenvedélye is mind magasabbra csap, mígnem a nyomozás és a két fiatal élete nem várt fordulatot vesz…

General Press, 2025

Erdeti cím: Undercover Duke, 2021

   Az a jó a General Press Kiadóban, hogy ha megkezdi egy könyvsorozat kiadását, akkor azt többnyire be is fejezi. Fél kezem elég megszámolni hány sorozatot/szerzőt kaszáltak el – gondolom az érdeklődés hiánya miatt. Kissé nehezményezem, hogy a sorozatok részeire egy-egy évet kell várni, de helló! Legalább megkapjuk és elolvashatjuk magyar nyelven is.

  Az sincs kedvemre, hogy a Kiadó Romantikus Regények sorozata egyre kevesebb címet jelentet meg. Az év első felében mindössze két ilyen könyvvel találkozunk majd, az egyik ez a Sabrina Jeffries könyv, a másik pedig Julie Klassen tollából származik, akinek az írásait már évek óta nem olvasom (Isten látja lelkemet, megpróbáltam megszeretni!), mert szerintem nagyban másolja Jane Austen stílusát, s ami Austennek annak idején ment, nem föltétlenül működik most is. De térjünk rá Ms. Jeffries könyvére, ami egy sorozat negyedik, egyben befejező része.

   El szoktam mondani, hogy az illető könyv lehet egy sorozat része, de önálló történetként is megállja a helyét. Ez most nem működik. Valamennyi részt olvastam a magyar nyelvű megjelenés után, mi több, ezt a részt tavaly angolul is, mert kíváncsi voltam a gyilkos személyére, viszont most úgy éreztem, hogy teljesen sötétben tapogatózom. Annyi idő eltelt az előző rész olvasásától, és a szereplők száma annyira felduzzadt, hogy sokszor fogalmam sem volt ki kicsoda, milyen kapcsolatban áll a másikkal, és egyáltalán mit keres ebben a történetben.

   Persze az alap dolgokra emlékeztem: van egy hercegné, aki épp a harmadik hercegi férjét fogyasztotta, mindegyiknek szült 1-2 gyermeket, és minden férje gyanús körülmények között szerderült jobb létre. Ezeket a gyanús haláleseteket próbálják felderíteni felnőtt gyermekei, s közben rájuk talál életük párja s a szerelem. A könyv egy pontján elhangzik, hogy a hercegné huszonöt évesen a harmadik férjénél tartott és már öt gyermek anyja volt, és akkor felmerült bennem, hogy ha számításba vesszük a terhességek idejét (rendben, az öt gyerek között van egy ikerpár is), a férjek halála miatti kötelező gyászidőszakot, meg azt a tényt, hogy azért egy terhesség nem jön össze mindig az első próbálkozásra, akkor hány évesen kezdhette pályafutását a hercegné?

   Nos, ez a záró rész az utolsó hercegi gyermek története, Sheridan ​Wolfe, Armitage hercegéé, mivel már csak ő maradt nőtlen. S hogy ne legyen hiányérzetem, a korábbi részek összes szereplője megjelenik a történetben, megfejelve a kiegészítő novella szereplőivel is. Ami nem gond, ha az ember legalább halványan emlékszik rájuk. Az viszont igen, hogy ezeket a szereplőket hol a nevükön, hol a címükön emlegeti a szerző, amitől az én fejemben máris megduplázódtak, és vissza kellett lapozni a családfára, hogy ez most ki is?

   Mit kaptam ettől a történettől? Egy közepes románcot az aktuális hercegi szereplő és Vanessa Pryde kisasszony között, aki annak a nőnek a lánya, aki rajta van a gyanúsítottak listáján, az özvegy hercegné barátnője, a herceg testvérének nagynénje házasság révén – hogy épp hányadik házasságról van szó, ki tudja már? Az ifjú hölgy pedig minden áron meg akarja szerezni magának a nősülni nem szándékozó (megvan a maga oka rá), elszegényedett herceget, ezért cselhez folyamodik. Kész shakespeare-i bonyodalom, ugye? Olyan nagy hűhó semmiért alapon, mert lényegében a langyos románcon kívül nem sok minden történik, bár a „langyos”-t itt a kapcsolat-udvarlás fejlődésére kell érteni, mert a főhősök amúgy nagyon is lángba borítják a hálószobát.

   Ami a történet krimi részét illeti, az nagy csalódás volt. Igen, bebizonyosodik, hogy a hercegi halálok nem véletlen események voltak (ezt amúgy is tudtuk), kiderül ki az elkövető, a motiváció is, viszont az elkövetés módjára nem derül fény, mert közbeszól egy pisztolygolyó. Ennyi gyilkosságot elkövetni bűnözői lángész kell, és kíváncsi lettem volna, hogyan tudta mindezt megtervezni, kivitelezni a 18. század végén – 19. század elején.

   Az egész történet olyan volt, mintha a szerző már belefáradt volna a hercegek történetébe, s gyorsan véget akart volna vetni az egésznek. Túl sok figyelmet fordított a főhősök közötti interakcióra, a megtévesztő játékra, vagy akár a szereplők elmélkedéseire, és többnyire figyemen kívül hagyta azt, aminek a középpontban kellett volna lennie, hiszen négy könyvön keresztül erről volt szó: a gyilkosságok. Tehát Ms. Jeffries maradjon a románcnál és ne írjon krimit, mert nem jön össze neki. Viszont értékeltem a humort, ami többnyire az álnéven színdarabokat író hercegi testvér szívatásában merül ki. Ha a fordító leírhatta többször is a "megbuherál" szót, akkor én is leírhatom a szívatást.

   Nekem ez olyan „egynek elmegy” kategória, mást, többet vártam ettől a sorozatzáró kötettől. Remélhetőleg következnek még Sabrina Jeffries könyvek, amik ennél jobbak lesznek. De hát ízlések és pofonok.

  U.i.: a borító bűnronda, s a képen szereplők öltözetei kétszáz évvel korábbi stílust képviselnek. Nem, nem volt maszkabál a történetben, tehát még ezzel sem lehet magyarázni a kortévesztő ruházatot. Amúgy a kiadó könyvei mindig tetszetős csomagolást kapnak, kivételt képeznek a Romantikus Regények sorozat könyvei. Azokon valami átok ül, mert nem ez az első borító, aminek lényegében nem sok köze van a tartalomhoz.

A sorozat korábbi részei

1 A csábítás iskolája

2 Az agglegény

Sabrina Jeffries, Madeline Hunter, Mary Jo Putney – Karácsonyi csók - novella

3 A herceg hitvese

Születésnapi visszatekintő

   Kilenc évvel ezelőtt, egy őrült pillanatban útjára indítottam a blogot. Eleinte nagyon lelkes voltam, mindenről írtam, ami eszembe jutott, aztán rájöttem, hogy ez túl sok időt vesz el az olvasástól (és minden mástól), és visszafogtam magam. Ami azt illeti az utóbbi időben még kevesebbet írok – többnyire blogturnés bejegyzéseket, vagy kiadóktól kapott könyvek recenzióit. Nem mintha nem akarnék, mert az akarat az megvan, különösen egy-egy olyan könyv esetében, amiről ténylegesen lenne mondanivalóm. Csak mindig azzal bíztatom magam, hogy befejezem az épp aktuális olvasmány fejezetét és akkor majd... Két könyvvel később jut eszembe újra, s akkor már valahogy aktualitását vesztette, mert teljesen más jár az eszembe.

   Legyen ez egy kis visszatekintés arra, hogy milyen volt a 2024-es évem, úgy általában.

   Magánéleti szempontból volt jó és rossz is. Jó volt, hogy elutazhattam olyan helyekre, ahol még nem jártam, és épp idejében. Lásd például Georgia – nincs az a pénz amiért én most odamennék, viszont szeptemberben nagyon szuper volt. S azon gondolkodom, hogy az idén nyáron talán meg kellene nézni Grönlandot is, mielőtt a világ első számú bohóca komoly lépéseket nem tesz a bekebelezésére. S az is a jó kategóriába tartozik, hogy néhány dolgot kipipálhattam a bakancslistámon, például a kutyaszánnal való száguldozást. Nem én voltam a hajtó, én csak meresztettem a hátsómat a szánon, de még így is felejthetetlen élmény volt.

   A rossz az volt, hogy ősszel másodszorra is elkaptam a covidot. És én nem voltam olyan szerencsés, mint azok, akik csak legyintenek egyet, hogy áh, a második már fáklyásmenet. Nem volt az. Más volt mint az első, de hasonlóan xar, s legnagyobb fájdalmam az volt, hogy olvasni sem tudtam néhány napig.

   A blog szempontjából, mint már jeleztem, nem sok vizet zavartam, de azért született néhány bejegyzés. S az a fura számomra, hogy az elmúlt évre szóló olvasottsági statisztikában nem ezek a bejegyzések vezetik a listát, hanem évekkel korábbiak, amik pornográf tartalommal dúsított, hanyagolható cselekményű könyvekről szólnak. Persze, az olvasás egy szubjektív folyamat, és ízlés kérdése kinek mi tetszik, de én valahogy azokat a könyveket kedvelem, ahol cselekmény is van, hihetőek, és az erotika nem foglalja el a terjedelem háromnegyedét, mert nem szeretem mások szexuális életét kukkolni, ahogy az eltúlzott lelki nyavalyáikra sem igazán vagyok vevő.

   Nos, ami az olvasást illeti, mennyiségileg sok volt. A Moly szerint 157 könyvet olvastam (nem mind friss megjelenés) – finomvegyes zsánerekben –, de ezekhez még hozzájönnek azok a korábbi olvasmányok, amiket újraolvastam. Nem tudom ki hogy van vele, nekem vannak olyan periódusaim, amikor nem kötnek le a friss megjelenések, és inkább előveszek egy jól bevált és szórakoztató régit. Mert ezért olvasunk, nem? A szórakoztatásért.

   Jöjjön egy kis ízelítő abból, amit a tavalyi év folyamán olvastam. Volt ami biztosan újraolvasós, és olyan is, amit be sem fejeztem.

A legjobb könyv (több is lesz, mert nem tudok dönteni)

Karen Swan: Karácsony gyertyafénynél

Heather Webber: A platántól délre

Jenny Jackson: Ananász utca

Újraolvasós lesz

Ali Hazelwood: Bride – Menyasszony

Lynn Messina: Arcátlan kíváncsiság és Gyalázatos megtévesztés

Susan M. Boyer: Délvidéki pezsgés

Kellemes meglepetés

Hannah Nicole Maehrer: A Gonosz asszisztense

Sara Goodman Confino: Bajos nőszemély

Mhairi McFarlane: Köztünk marad

Annabel Monaghan: Nora kilép a forgatókönyvből

Szórakoztatott

Kat Ailes: Gondterhes nyomozók

Elle Cosimano: Finlay Donovan mindent kockára tesz

Laurie Gilmore: A Pumpkin Spice Kávézó

Legrosszabb könyv

Sierra Simone: American Queen – Amerikai királynő

Lauren Blakely: Double Pucket – Álbarátnő akcióban

Vicki James: Rossz esküvői randi

Kedvenc sorozat

Beatrice Hyde-Clare kisasszony esetei

Finlay Donovan

   S ha már sorozatokról esett szó, akkor megemlíteném a filmeket is, mert azért azt is szoktam nézni. Nagyon várom a Passionflix Fekete Tőr Testvériség filmjét, bár a szereplők nem igazán így éltek a képzeletemben. Ééés most becsszóra megígérem, hogy teljesen elengedem a Bridgertont. Nagyon szerettem a könyvsorozatot, a film viszont egyre távolabb kerül tőle – bár azért az első három szezont megnéztem. S ha igaz, amit a negyedik szezonról rebesgetnek itt-ott, akkor nagyon sok Bridgerton-könyv rajongó fog hátat fordítani az egésznek.

   Mit kívánok magamnak az új évre? Sok jó könyvet, és több türelmet a bejegyzések megírásához. És egészséget, mert bármi mást meg lehet venni. Ezt kívánom nektek is.

   Köszönöm, hogy velem voltatok ennyi éven keresztül.