Hannah Grace – Jégtörő

   Maple Hills 1

   A Maxim Kiadó jelentette meg Hannah Grace: Icebreaker - Jégtörő című regényét, mely a jégtáncos Anastasia és a hokis Nathan perzselő szerelmének történetét meséli el. Ez a sztori lángra lobbantotta a TikTok könyvszerető közönségét is, itt az alkalom, hogy te is megszerezd a saját példányodat! Kövesd a blogturné állomásait, ha szerencsés vagy a játékban, akár meg is nyerheted a könyvet a kiadó felajánlásában.

   Anastasia Allen egész életében azért dolgozott, hogy bekerülhessen az USA olimpiai csapatába.

   Ötéves kora óta versenyszerűen műkorcsolyázik, teljes egyetemi ösztöndíjjal büszkélkedhet, hála helyének a Maple Hills egyetem korcsolyacsapatában, és olyan az időbeosztása, hogy attól még a világ legelhivatottabb embere is elbőgné magát – Stassie a győzelemre hajt.

   Nathan Hawkins még sosem találkozott olyan problémával, amit ne tudott volna megoldani. A Maple Hills Titans csapatkapitányaként tisztában van vele, az ő felelőssége, hogy hokicsapatát a jégen tartsa. Amikor egy bosszantó félreértés miatt a két csapat kénytelen ugyanazon a pályán megosztozni, Anastasia partnere pedig ezt követően lesérül, Nate azon kapja magát, hogy a hokiütőjét cicanadrágra, félelmetes edzőjét pedig egy még félelmetesebbre cseréli.

   Stassie és Nathan a szó több értelmében is egymásba gabalyodik, de semmi gáz, mert Anastasiának egyébként egyáltalán nem jönnek be a hokisok… ugye?

Maxim, 2023

Eredeti cím: Icebreaker, 2022

Megrendelhető      Beleolvasó: 

   Egy vallomással kezdeném: valahogy elsiklottam az információ felett, mi szerint ez egy főiskolai románc lesz. Határozottan nem kedvelem az ilyen könyveket, kinőttem belőlük. Gondoltam semmi gond, majd a sport kompenzálja, hiszen milyen jó kis történeteket lehet olvasni a hokiskról (például Rachel Gibson Hokisok sorozata személyes kedvencem), s itt bizony egy egész hokicsapat korcsolyázik be a történetbe, hiszen a férfi főszereplő az egyetemi hokicsapat kapitánya, akinek már kinéz egy komoly szerződés.

   Azt is be kell vallanom, hogy eddig egyetlen olyan könyvet sem olvastam, amiben műkorcsolyázó szerepelt volna, a történetünk hősnője pedig az. Szeretek korcsolyázni (bár az első tíz percben velem törlik fel a jeget), a hokit – mint sport –  nem kedvelem, kiváncsi voltam mit lehet kihozni egy olyan történetből, amiben két olyan ember a főszereplő, akikben a jegen kívül semmi közös nincs.

   A fülszöveg meglehetősen sokat elárul arról, hogy mire is lehet számítani a cselekmény során, s túl sok plusz nem jött ezen felül, csupán jelentéktelen dolgok eltúlzása és sok felesleges drámázás, ami néhol vontatottá tette. Valahogy hiányzott belőle az a valami, ami berobbantja a történetet, ami miatt érdemes izgulni.

   Anastasia – a történetben többnyire Stassie beceneven fut – az a fajta sportoló, aki tudja mit akar. Látja a célt és mindent megtesz, hogy elérje: kemény munka, áldozatok, olyan mindent a sikerért típus. A cél pedig nem kisebb, mint az olimpiai csapat tagjának lenni, ezt pedig kevesen mondhatják el magukról. S mivel ő is emberből van, meg fiatal, vannak bizonyos szükségletei is. Csakhogy Anastasiának nincsenek kapcsolatai, neki dugópajtásai vannak. S szóba sem jöhetnek a hokisok, hiszen ő kifejezetten rühelli azokat a melákokat. Anastasia szerethető is, meg nem is. Mondjuk nem ő a legélesebb kés a fiókban, de ahogy több infórmációhoz jutottam a történet során, némiképp megértettem, hogy miért is olyan ő, amilyen, mi áll a megfelelési kényszere hátterében.

   Nate, a férfi főhős viszont többnyire szimpatkus volt, valószínüleg azért, mert kevésbé volt zűrös, bár néha voltak bunkó beköpései. De hát ilyenek a fiúk, nem? Viszont nem értettem, hogy mi a búbánatos francnak kell minden férfi főhősnek akkora farkat adni, ami már az anatómiai abszúrditás határait feszegeti? És miért kell ezt többször is kihangsúlyozni? Elsőből is megértettük. S még az is eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a következő ilyen csodahímnek azt vágná oda potenciális partnere, hogy Öcsi, vidd a Boa constrictorod máshová, mert én ragaszkodom a belső szerveim épségéhez?

   A történetben számos mellékszereplő van, s pillanatnyilag úgy érzem, néhányan feleslegesek, mert mindegyikük dolgaival foglalkozott valamilyen szinten a szerző, ami kicsit zavarossá tette az egészet. Lehet, hogy ezek majd a további részekben fontosak lesznek (egy még biztosan lesz, és magyar nyelven is megjelenik 2024 elején), nekem most kicsit túltoltak voltak. A showt viszont a hokicsapat tagjai vitték el humorukkal. Kellett ez a kis szín a sok valós vagy képzelt probléma mellé.

   Az erotika kedvelői minden bizonnyal örülni fognak ennek a történetnek, mert lepedőszaggatás bőven van benne, s ha nem szaggatják, akkor beszélnek róla, bár ami azt illeti olvastam már jobban megírt erotikus jeleneteket is.

   Ez a könyv nem egy habkönnyű, sportolókról szóló romkom, hanem sokkal több, hiszen szó esik benne önbizalomromboló, bántalmazó kapcsolatról, ellenőrzésmániás szülőkről, mentális zavarokról, barátságokról és a híres-hírhedt egyetemi életről.

   Első könyvnek nem rossz, de lehetett volna jobb is. Személyes ízlés kérdése, hogy ki mennyire fogja majd szeretni ezt a történetet. 

 

   Minden állomáson felteszünk egy kérdést, amit könnyedén megválaszolhattok, ha előtte elolvassátok a regény beleolvasóját. A regény felnőtt olvasóknak szól! 

   Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

Nathan milyen szakot tanul az egyetemen?

a Rafflecopter giveaway

Blogturné Klub

11.11 Kelly és Lupi olvas

11.13 Betonka szerint a világ… 

11.15 Pandalány olvas

Lucy Score – Amit sosem fedünk fel

Knockemout 2

   A Morgan fivérek közül mindig is Nasht tartották a jó fiúnak: ő a megbízható rendőrfőnök, mindenkire kedvesen mosolyog, és ott segít, ahol tud. Azonban Nash épp egy lövöldözésben szerzett sérüléséből lábadozik, és az eset óta pánikrohamok és rémálmok kínozzák. Nem önmaga többé, de képtelen segítséget kérni a szeretteitől.

   Kerüli az embereket, és ez épp kapóra jön új, dögös szomszédjának, Linának, aki szintén nem vágyik mély beszélgetésekre vagy tartós emberi kapcsolatokra, csupán feltűnés nélkül szeretné elvégezni a munkát, ami miatt a városba érkezett. Csakhogy találkozásuk első pillanatától kezdve mindketten tudják, hogy nagyon nehezen tudnak majd szimplán jó szomszédok maradni. Vajon Lina képes lesz ellenállni Knockemout bájának és Nash sármjának? És képesek lesznek megőrizni legféltettebb titkaikat egymás előtt – a titkokat, amelyek mindent tönkretehetnek?

   Lucy Score második Knockemout-regénye legalább annyira humoros, izgalmas és szexi, mint az Amin sosem leszünk túl.

Alexandra, 2023

Eredeti cím: Things We Hide from the Light, 2023

   Folytatódik Lucy Score Knockemout sorozata Nash és Lina történetével. Nem írtam semmit az első részről, bár nem volt rossz, de annyira jó sem, hogy erőt vegyek krónikus lustaságomon és olvasás helyett bejegyzést írjak róla.

   Kicsit aggódtam mielőtt belefogtam ennek a résznek az olvasásásba, mert az előző annyira nem hagyott nyomot bennem, hogy elgondolkodtam az újraolvasáson, de szerencsére néhány dolog visszajött az olvasás során. Hogy ismerni kell-e az előző rész történéseit ahhoz, hogy ez élvezhető legyen? Nem igazán, de nem is árt, mert a szereplők nagy része ugyanaz, csak a főhősök személye változott, bár velük is találkozhattam már a korábbi részben.

   S ha már a főhősöket említettem, akkor ismerkedjünk is meg velük. Először is itt van Nash Morgan, a helyi rendőrfőnök, a korábbi részből megismert Knox Morgan testvére. Ragaszkodnak egymáshoz, de kapcsolatuk nem felhőtlen, s néha verekedésbe torkollik. Mert ugye, az igazi férfiak így rendezik el dolgaikat. S ha épp nem verik egymást, akkor szeretetük trágár beszédben nyilvánul meg, mert ettől igazi macsó egy férfi. Egyébként az egész történetre jellemző volt a trágár nyelvezet, nem irigyeltem a fordítóját.

  Nash rendőrfőnök épp poszttraumatikus stressz szindrómában szenved egy korábbi lövöldözés miatt, amire sajnálatos módon nem emlékszik. S hogy a dolgai bonyolódjanak, nem elég neki a minden lében kanál idős szomszédasszonya, púpnak a hátára beköltözik a ház üres lakásába Lina, Knox régi barátnője, akinek egészen izgalmas foglalkozása van: lopott tárgyakat kutat fel egy biztosítónak. Ezt természetesen nem köti senki orrára, hanem ködösít, mellébeszél. S mint a történet során kiderült, Lina és Nash esetében nem csak az instant vonzalom a közös, hanem ugyanazt a fazont akarják kézre keríteni, egymástól független okok miatt.

   Nos, a történet akár jó is lehetett volna, mert volt benne kellő mennyiségű izgalom, csavar, sőt humor is. De, mert kell elnnie egy de-nek is. Szóval számomra jobb lett volna a pornográfiát is megszégyenítő szexjelenetek nélkül, legalább is felét símán kihúztam volna, s még akkor is maradt volna elég, hogy a zsáner rajongói kielégítve érezzék magukat. S lassan unom már azokat a férfi karaktereket, akik csak attól érzik magukat kellően férfiasnak, ha megmondhatják egy nőnek, hogy mit csináljon, mintha az illető hölgy gyengeelméjű lenne. Lina nem az, hanem egy nagyon is erős nő, akit nem kényeztetett el az élet, de azért még nem sírja tele a könyvet lelki mizériáival, bár szívleállásának történetét azért néhányszor elmeséli a történet során, s ez az ismétlés azért idegesítő volt. Mint ahogy idegesítő volt a „nem szabadott volna” kifejezés is (sok volt belőle a szövegben). Annyira, hogy megkerestem egy nyelvész professzor ismerőst (ugye milyen jó, ha az ember lánya jó viszonyt ápol volt osztálytársai szüleivel?), hogy megérdeklődjem helyes-e ez így. Szerinte a köznyelvben elfogadott, de irodalmi nyelvezetben a „nem lett volna szabad” kifejezést javasolta. Nos, az vitatható, hogy Lucy Score jelen írása mennyire irodalom. Zavar az is, hogy a fordító következetesen a „barber” szót használta a jó régi magyar borbély helyett – de legalább következetes volt, s valahogy azzal a vagus ideggel sem vagyok kibékült, mert vagy lefordítjuk az egészet magyarra és lesz belőle bolygóideg, vagy hagyjuk szépen az egészet latinul, mert milyen puccosan hangzik, hogy nervus vagus.

   
   Én igazán szeretem a hosszú könyveket – ez 640 oldal –, abban az esetben, ha nem tömik meg lepedőszaggatással. Reménykedtem, hogy ez a túlzott és explicít erotikára való törekvés is el fog múlni, mint annyi minden más, de úgy néz ki, ez nem akar.

   Igazándiból nem volt rossz maga a történet, mert minden klisét megragadott, hogy működöképessé tegye: mentett cuki kiskutya, motorosbandák, nehéz gyermekkor, s így tovább. Ha kicsit visszafogta volna a trágárságot, meg a mellveregető macsóságot a férfi szereplői esetében s akár jó is lehetett volna. Pillanatnyilag úgy érzem, hogy nem vagyok érdekelt a következő részben, de ki tudja?