Melinda Metz – Egy macska titkos élete

   MacGyver 2

   MacGyver, az eszes, ám kleptomániás cirmos cica méltó a nevére: minden szorult helyzetből és minden bezárt házból ki tud szabadulni. Ennek a képességének köszönhetően boronálta össze félénk, ám kedves gazdáját élete szerelmével. Most, hogy a gazdija nászútra indul, a cica ahelyett, hogy a jól megérdemelt pihenését töltené, új feladatot tűz ki maga elé: megpróbálja megoldani a macskavigyázó Briony magánéleti gondjait. A lány ugyanis faképnél hagyta a vőlegényét, mégpedig az oltárnál.

   General Press, 2022

   Eredeti cím: The Secret Life of Mac, 2019

   Megrendelhető 

   Durván számolva, olyan másfél évvel ezelőtt találkoztam először Melinda Metz nevével és MacGyver című sorozata első könyvével. Azok számára, akik nem olvasták a könyvet (Cirmos-hadművelet), szeretném indulásból tisztázni, hogy semmi köze a MacGyver című nyomozós televíziós sorozathoz, ugyanis MacGyver egy különös, kleptomániás macska neve. Még ez sem lenne olyan szokatlan, hiszen a videómegosztó oldalakon számos kleptomániás szőrzsákkal lehet találkozni, csakhogy Mac nem öncélúan lopkod, hanem azért, hogy a kiszemelt embereket a helyes irányba terelje, hiszen sosem tartja meg azt, amit elemelt, hanem ajándékba viszi valaki másak. S azt is elmondanám, hogy bár egy sorozat második könyve, önálló történetként is megállja a helyét, hiszen van elég utalás arra, ami az előző könyvben történt ahhoz, hogy senkinek ne legyen hiányérzete.

   Nos, az első részben MacGyver összeboronálta Jamie-t, a gazdáját, és Davidet. Sajnos a jól végzett munka örömébe egy kis üröm is vegyült, hiszen Daviddel együtt jár a kutyája is, Diogee, az az alsóbbrendű lény, akit Mac csak tökfejként emleget. David és Jamie hosszú nászútra indulnak Marokkóba, így a Meseudvarba érkezik Briony, Jamie távoli unokatestvére, hogy a házikedvencekre vigyázzon... és, hogy kiszakadjon abből az őrületből, amit azzal okozott, hogy vőlegényét szó szerint az oltárnál hagyta faképnél. És Mac megérzi Briony-n a kétségbeesés szagát, tehát rögtön akcióba lendül. Meg kell említenem, hogy Briony teljesen zöldfülű, ami a házikedvencek gondozását illeti, soha nem volt sem kutyája, sem macskája, most pedig egyszerre mindkettő a nyakába szakad.

   Míg az első könyvben Mac a szűkebb otthona, a Meseudvar nevű lakópark rezidenseinek ügyes-bajos dolgait boronálta el, most figyelme az Aranypart nevű idősek otthona fele irányul. Mondjuk ez teljesen a véletlen és a szardínia műve. Ezt az idősek otthonát pedig nem úgy kell elképzelni, nint, amilyenhez szokva vagyunk a mi tájainkon, hanem ez nevezhető lakóparknak is, ahol az idős urak és hölgyek külön házikókban laknak, minden kényelemmel, közösségi házzal, étkezővel, könyvtárral... szóval egy mini városka. És nem, Mac nem az egyik bentlakó idős urat szemeli ki Brionynak, hanem Nate-et, az otthon fiatal vezetőjét, akiből messzire süt a magány.

   Bár ez egy romantikus komédia akart lenni, olyan könnyed kis valami, ami feldobja az ember lányát egy fáradt nap után, mert nem rengeti meg senki világát, ha egy kicsit jobban odafigyelünk, van ott bőven olyan dolog, amin el lehet gondolkozni. Például ott van a hősnő, Briony, aki pánikrohamot kapott az oltár felé vezető úton. Ő az a fajta ember, akit a szülei túlzott féltésből elfelejtettek önállóságra nevelni, aki soha nem tehette azt, amit szeretett volna, mert minden lépését a szülők határozták meg, és aki képtelen önállóan döntéseket hozni, mindig kikéri mások véleményét, kell a megerősítés, hogy tudja helyesen cselekszik. A tökéletes vőlegény, pedig az a fajta ember volt, aki gond nélkül tudta folytatni mindazt, amit a szülők már szültése pillanatától elkezdtek. Ugyan vonzódik vőlegényéhez, a fontos az volt, hogy szülei teljes mellszélességgel támogatták ezt a kapcsolatot és házasságot. Vagy Nate, akinek nagyon hamar fel kellett nőnie, mikor apja életközép-válságból kifolyólag hátat fordított a családnak és a tulajdonukban levő idősotthonnak, vett magának egy menő verdát, egy bőrdzsekit és elhúzott a naplementébe. Nate-nek évek óta gondot kellett viselni depressziós anyjára, kissé zakkant ikertestvérére, akinek kötődési gondjai és két gyermeke van, és mindig rosszul választ pasit magának. Pluszban Nate-nek vinnie kell a családi bizniszt is, ahol egyre több a gond, egyre több rossz dolog történik.

   S még egy fontos mondanivalója van ennek a történetnek, bármennyire is furcsának tűnhet ez a fiatalabb olvasók számára: a szerelem nem korhoz kötött. Különösen akkor nem, ha MacGyvernek is van beleszólása a dolgokba.

   A központi alak természetesen MacGyver, aki az első könyvben még szórakoztatott (igazándiból most is), most viszont a szerző kissé túltolta a fontosságát. Rendben van, ez fikció, vannak zsivány macskák a világon, de azért nem minden problémát tudnak megoldani. Úgy jött le, hogy mindeni hülye, csak Mac látja a helyes utat és a megoldást. A vége pedig giccesre sikeredett az én ízlésemnek, de nem vagyunk egyformák, lehet másoknak pont ez lesz a nagy durranás. 

   Ezt leszámítva kellemes kis romantikus történet volt, szórakoztatott, ahogy Mac örökösen átverte Diogee-t, mert az számára jó móka volt. Könnyed, olvasmányos, szerethető. Mi kell ennél több? A harmadik, befejező rész, mert Mac kalandjai még nem értek véget.

   Akárcsak az első rész recenziójánál, a bejegyzésben szereplő fotókon ismerőseim, barátaim házikedvencei láthatóak, tehát köszönet a fotókért Ashley Carrigannak, Csomósné Erdei Zsuzsannának, Laki Etelkának és Molnárné Katalinnak.

A sorozat első könyve:

Cirmos-hadművelet

A hatodik

   Hat évvel ezelőtt, egy őrült pillanatban egyetlen klikkel útjára engedtem az első blogbejegyzést. Nagyon lelkes és hiperaktív voltam, azóta nagy mértékben csökkent buzgóságom, egyrészt időhiány miatt, másrészt nem kell mindent megosztani a neten az öt perc hírnévért. Én legalább is nem azért csináltam, csinálom. Akik követnek, azok már tudják, hogy jobb dolgom is van, mint naphosszat különböző közösségi oldalakon villogni – a Facebook kivételével –, mint ahogy azt is, hogy szókimondó vagyok és ritkán ködösítek. Ez előreláthatóan soha nem is fog változni.

   Itt vagyunk, az év elején, és mindenki más megírta az éves értékelőjét még decemberben, én ehhez is lusta voltam, hiszen január elején van a blog születésnapja. Minek kétszer dolgozni, ha egyszer is elég?

   Milyen volt az elmúlt évem? A covidot leszámítva szinte jó, bár ezt nem mindenki mondhatja el, hiszen vége lett az utolsó dalnak és elszállt a fekete pillangó is. Szerencsére én nem kaptam el, bár mostanában már nem azon filózom, hogy elkapom-e, hanem hogy mikor. Szóval ezt leszámítva viszonylag jó év volt, kezdve azzal, hogy másoktól eltérően én nem éreztem úgy, hogy belehalok, ha nem süttetem a hasam Zanzibáron, szafarizom Kenyában vagy ereszkedem le sílécen Chamonix gleccserén. Ez nem jelenti azt, hogy bezártam magam a házba, mert azért részt vettem ilyen-olyan eseményeken, csak módjával.

   Meglepetésekkel is szolgált az elmúlt év, olyasmivel, amire igazán nem számítottam. Az, hogy egy blogger egy másik bloggertől lemásol dolgokat és sajátjaként adja el (hogy nem mondjam azt, hogy lop), az lassan olyan természetes lesz, mint a levegővétel. Vannak, akik ezt sportszerűen űzik már. De amikor egy kiadó teszi meg ezt, az tátott szájjal hagy. 

   Azt sem értem, amikor a könyvet, mint terméket, istenítik. Nagyon szeretek olvasni, de a könyv az egy termék. Elolvasom és felteszem a polcra. Esetleg valamennyi idő elteltével előveszem és újraolvasom, bár ez nem gyakran fordul elő a mostanában kiadott könyvekkel, mert nekem továbbra is tele a hócipőm az egy kaptafára gyártott new adult történetek mondva csinált lelki mizériájával, és a pornográfia határait feszegető erotikus maszlagokkal, melyekkel tele a könyvpiac. A szex az élet szerves része, nem írni kell róla és nem olvasni, hanem csinálni, mert mások kukkolása nem pótolja a hiányt, de ugye mindenki másképp viszonyul ehhez.

   Egészen fura dolgok is történtek. Például megkeresett egy írópalánta, hogy nem szeretném-e előrendelni a hamarosan megjelenő első könyvét – nem tettem meg, egy másik pedig egyenesen ajánlót kért könyvéhez, és a kéréshez mellékelte a linket is, ahonnan majd megvásárolhatom magamnak. Szép dolog az egészséges önbizalom, de miből gondolta, hogy imádnám a könyvét és ajánlanám mint kihagyhatatlant? Voltam funkcionális analfabéta, mert nem értettem meg azt, amit a kicsit sem kedves szerző közvetíteni próbált – tehát nem ő nem tudja kifejezni magát írásban, hanem én nem tudok gondolatot olvasni, frusztrált egy olyan szerző szemében, aki a kreativitása hiányát személyi kultusszal próbálja takarni (egyébként ténylegesen frusztrálnak az olyan emberek, mint ő), és újabban már a csürhe tagja is. Ezek után még csodálkozik valaki, ha kerülöm egy bizonyos kategória könyveit? S különben is, miért kellene nekem valakit csupán a nemzetisége miatt támogatnom? Nem azért kellene megtennem kortól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül, mert tetszik amit csinál? Szerencsére a többség nem ilyen, és alkalmam volt nagyon kedves, belevaló embereket is megismerni, akik nem teltek el önnön képzelt fontosságukkal. Szóval így irigyelje bárki is azokat a könyveket, amiket "ingyé'" kap egy blogger.

   Ami az olvasást illeti, többnyire a romantikus zsánert preferáltam, de azért becsúszott más is bőven. A Moly szerint 153 könyvet olvastam el, de volt az több is, ha beleszámítom az újraolvasásokat és az előolvasásra kapott könyveket. Ezekből mindössze 39 blogbejegyzés született, abból 23 blogturné keretén belül, tehát fele annak, amit az előző évben írtam. Ez egy ilyen év volt.

   Nem ígérem, hogy az idén többet fogok bloggolni. Azt sem tudnám megmondani, hogy mennyit fogok olvasni, hiszen ez több dologtól is függ, de az biztos, hogy olvasni fogok, hiszen máris van néhány olyan könyv, aminek megjelenését szívrepesve várom. Nem szoktam agyonhype-olt szerzők könyveiért kapkodni, az elmúlt évek alatt rájöttem, hogy akiért a többség rajong, az nekem az esetek 90%-ban nem jön be. S jól megválogatom kinek a könyvéről írok blogbejegyzést, mert nincs szükségem arra a pocskondiázásra, amit akkor kapok, ha netán le merem írni, hogy nem tetszett a könyv, mert...

   De elég a rizsából, lássuk milyen volt az elmúlt év az én olvasatomban. Borítókról nem lesz szó, mert engem a tartalom érdekel, nem a csomagolás.

Legszórakoztatóbb könyv

Maggie Fenton – A herceg liezonja (A pajkos régensség 1) – Könyvmolyképző Kiadó

Suzy K. Quinn – Egy rossz anya naplója – Könyvmolyképző Kiadó

Legjobban várt könyv

J. R. Ward – Az ördög martaléka (A bourbon királyai 3) - Pioneer Books

   Ebből nem született blogbejegyzés, csupán azért, mert dühített az a sok hintáztatás, halasztás, amivel a kiadója hosszú időn át etetett a megjelenését illetően. A történet egyébként nagyszerű lezárása egy remek sorozatnak. Voltak elképzeléseim a gyilkos személyét illetően, amelyek természetesen nem jöttek be. S így, a könyv olvasása után, annyira nyilvánvaló, hogy csakis az a személy lehetett az igazságosztó, de a szerzőnek ezt az utolsó pillanatig sikerült jól titkolnia.

Susan Elizabeth Phillips – Csillagfény (Chicago Stars 8) – Kalliopé Kiadó

Legbrutálisabb könyv

T. M. Frazier – Lawless – Törvényen kívül - Könyvmolyképző Kiadó

   Ebből sem született blogbejegyzés, mert nem volt időm a turnéra, amikor a bloggertársak szervezték. A történet fokozottan brutális és erősen függővégű.

Kedvenc folytatás

Elizabeth Hoyt – A gyönyör hercege (Maiden Lane 11) – General Press Kiadó

   Ettől a sorozattól az idén sajnos el fogunk búcsúzni, mert megjelenik az utolsó rész is.

Rita Falk – Bajorkolbász-társaság (Franz Eberhofer 6) - Magistra

   Nem írtam róla blogbejegyzést (lustaságból), de aki ismeri a sorozatot és főszereplőjét, az tudja mi várható Franz Eberhofertől, a bajor anti-rendőrtől. Bármikor vevő vagyok egy újabb részre.

Legjobb chick lit

Milly Johnson – A pompás Mrs. Mayhew – Pioneer Books

   A legjobb könyv, amit valaha is a szerzőtől olvastam. Csak elvétve tért vissza a könnyed Johnson-i stílus, el sem akartam hinni, hogy ő írta.

Legjobb családregény

Veronica Henry – Karácsony vidéken – General Press

Legjobb könyv

Alessandra Torre – A szellemíró – Könyvmolyképző Kiadó

Legkellemesebb meglepetés

M. C. Beaton – Ha egy üzlet beindul – Lettero Kiadó

   Második könyvem a szerzőtől, aki már nincs közöttünk. Az első, hasonló zsánerű, nem nyerte meg a tetszésem, ezért évekig kézbe sem vettem tőle semmit. Ennek a folytatásait viszont szívesen olvasnám.

Kedvenc karakter

   Továbbra is Lassiter J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatából, az elmúlt évben a sorozat 17. könyvét olvastam, A megmentőt.

Legnagyobb koppintás

Whitney G – Two Weeks Notice – Felmondólevél – Könyvmolyképző Kiadó

   Nos ezt egy elég bonyolult ügy. Úgy néz ki, hogy Ms G sok romatikus komédiát néz, és szemrebbenés nélkül beleírja könyvébe mindazt, amit mások már előtte megalkottak. Kezdve a könyv címével, ami azonos a Hugh Grant és Sandra Bullock főszereplésével forgatott filmével, és a főhős is pont olyan apróságokért ugráltatja a hősnőt, mint ahogy a filmben teszi Hugh Grant Sandra Bullockkal. S ha már a főhősről esik szó, akkor a karakter és ahogy munkatársai hozzá viszonyulnak, erősen emlékeztetett Miranda Priestly-re Az ördög Prádát viselből (a filmből és nem a könyvből, mert a könyv azért egy kicsit más). S ezt az összehasonlítást még hosszan lehetne folytatni, de minek?

Legrosszabb könyv

Saya Lopez Ortega – A csábítás szakértője – Könyvmolyképző Kiadó

   Olyan függővéges történet, melynek a folytatását a szerző meg sem írta... vagy megírta és a kiadója visszautasította a megjelentetését, amin egy kicsit sem csodálkoznék. Egy ultrafeminista szupernő, aki egy olyan maffia-szerű „bűnszervezetet” működtet, melynek célja a férfiak megalázása, megkopasztása, tönkretétele. Felületes, eltúlzott, utálatos hősnő, cselekmény nulla, csak önfényezés sok oldalon keresztül. A legszánalmasabb írás címre jó esélyekkel indul, és ennek a nőnek törvény által kellene betiltani az írást.

Elvesztegetett idő kategória

   Bármelyik könyv, amit az Álomgyár Kiadótól olvastam, de az idén ez nem fordul elő, mert teljesen mellőzöm ezeket a kiadványokat.

   Nos, ennyit szerettem volna mondani az elmúlt évről, jövőre veled ugyanitt... remélhetőleg...

Maggie Fenton – A herceg liezonja

   A pajkos régensség 1

   A pajkos régensség nevű sorozat első részével mutatkozik be a magyar olvasóknak Maggie Fenton. A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelent A herceg liezonja könnyed stílusával és váratlan fordulataival mosolyt csal az olvasó arcára.

   Tartsatok velünk blogturnénkon és megnyerhetitek a Kiadó által felajánlott könyvet!

   Egy ​mindent irányítani akaró herceg.

   Egy éles eszű kékharisnya.

   És egy őrjítő vonzalom.

   A hűvös, szőrszálhasogató montfordi herceg elvárja, hogy minden úgy legyen, ahogy ő akarja: szép rendben, szigorúan a szabályok szerint. Ezért feldühödik, amikor megtudja, hogy az egyik hercegi birtok bérlője már egy éve meghalt, de valaki mégis irányítja, pedig egy ősi szerződés szerint az már a Montfordokat illeti. Amikor a herceg megérkezik Yorkshire-be, hogy utánajárjon a helyzetnek, rádöbben, hogy a birtokot egy vadóc nő vezeti – aki ráadásul még kékharisnya is.

   A tűzvörös hajú Astrid Honeywell talpraesett és tanult. Évek óta ő irányítja a Honeywell család gazdálkodását. És nincs szándékában senkinek – még Montfordnak sem – átadni valami elavult szerződés miatt.

   Montford és Astrid között azonnal fellobban a gyűlölet… és valami tagadhatatlan, leírhatatlan vonzalom. Ám ellen kell állniuk helytelen vágyaiknak, elvégre a hercegnek Londonban menyasszonya van. Viszont amikor Astrid élete veszélybe kerül, Montford azon kapja magát, hogy kész lenne mindenét kockára tenni, hogy megmentse a lányt.

   Mélyedj el üdítő románcukban!

Könyvmolyképző, 2021

Eredeti cím: The Duke’s Holiday, 2014

Megrendelhető         Beleolvasó 

   Mindig izgalommal tölt el, amikor egy új szerző neve tűnik fel egy-egy kiadó megjelenési tervében, különösen akkor, ha az illető szerző történelmi romantikus műfajban alkot, mert sajnálatos módon egyre kevesebb ilyen jellegű írás jelenik meg magyar nyelven. Nos Maggie Fenton egyike az ilyen új neveknek, bár nem kizárólag az általam annyira kedvelt zsánerben ír, hanem steampunk romance-t is (bármi is lenne az), igaz, más néven.

   A herceg liezonja egy sorozat indítókötete, s mint olyan, az alaptörténeten kívül felvezeti azt is, amire az egész sorozatban várhatunk. Azaz megismertet azzal a három rangos úriemberrel, akik majd egy-egy rész főszereplői lesznek – az elsőnek mindjárt maga a herceg –, kezdve az urak megismerkedésétől egészen a történet jelenéig. S ez egy meglehetősen hosszú ismeretség, hiszen még nagyon zsenge korban kezdődött a bentlakásos iskolában, s azóta is tart. Az urakból ketten a London társaság korhelyei lettek (szeretjük a pokolravaló korhelyeket), a herceg… nos, ő teljesen más kategória.

   Montford hercege (Monty, ahogy barátai szeretik idegesíteni) korán árván maradt és ez rányomta bélyegét életének alakulásán. Izzig-vérig tökéletes arisztokata, tisztában van rangjának súlyával, és hátsójában nem egy karó van, hanem egy egész fa. Lombostól. Pedantériáját a kényszerbetegségig vitte, tele van fóbiákkal, és egy hónap múlva egy hasonlóan rangos hölgyet készül feleségül venni, aki – az ő kritériumai szerint – tökéletesen megfelel az eljövendő hercegné szerepére: van származása, társasági szépségnek minősül és hideg mint a jégcsap. Az érzelmek nem játszanak ebben a házasságban. Az egész érzelemszegény férfi egy vicc, és nem sokban különböznek tőle közvetlen alkalmazottjai sem.

   Nos, egy hónappal a házasságkötés előtt Őhercegsége levelet kap, melyben egy sőrfőző intézmény tulajdonosa meg akarja venni Rylestone Hallt és az ott működő sőrfőzdét, mivel a bérlő/tulajdonos már egy éve eltávozott az élők sorából. Azt a Rylestone Hall nevű birtokot, ami évszázadok óta vita tárgyát képezi a Montfordok és a Honeywellek között, akik (pfúj!) sört főznek. Annak ellenére, hogy a Rylestone-ban főzőtt sör nagy népszerűségnek örvend, a birtok alig jövedelmez. S ha a Honeywell pátriárka halott, akkor ki küldözget hébe-hóba a hercegnek jelentéseket? Mivel nagyon bosszantja, hogy megtévesztették, sőt az is megfordult a fejében, hogy anyagilag is átverték, Rylestone-ba zavarja intézőjét, majd mikor az semmilyen hírt nem ad magáról, bármennyire is utál utazni, maga is útra kell sosem látott birtokára.

   Rylestone-ban pedig elindul az, amit semmi másnak nem tudok nevezni csak kabarénak. Kezdve azzal, hogy a kastély tornya ferde, amit a kényszeres herceg zavarónak talál, bent teljes zűrzavar uralkodik, két, meghatározhatatlan nemű ördögfióka görög drámát játszva randalíroz, egy idős hölgy pedig hatalmas rizsporos parókában még mindig a francia udvarban képzeli magát. És akkor ott van még maga A. Honeywell, aki a jelentéseket küldözgette neki, akiről kiderül, hogy nő és a neve Astrid, Uram bocsá’! lángvörös haja van és botrányos módon a két szeme különböző színű. És akinek legfőbb vágya, hogy visszazavarja a herceget oda, ahonnan jött. Ha még nem lenne elég, megjelenik a kastélyban a szomszéd grófné, aki gyakorlatilag a négy Honeywell-lány nagynénje, kicsit flepnis fia, aki azt hiszi magáról, hogy szerelmes Astridba, s ha még mindig nem lenne elég, színre lép Petúnia is, a Honeywellek házi kedvence. Nem kutya, nem macska, hanem egy kan disznó. És nem is kicsi. Tehát a herceget utolérte legvadabb rémálma, és ez tovább fokozódik, amikor Rylestone-ba érkeznek korhely barátai is, sőt menyasszonya is.

   Montford és Astrid kettőse egyszerűen döbbenetes. Egyszerre gyűlölik egymást és vonzódnak egymáshoz. És mindketten ugyanazt akarják: kitenni a másikat a házból. A herceg szemében Astrid mindaz, amit utál egy nőben: kiszámíthatatlan, okos, tanult, zavarja a feltűnő vörös haja, kétszínű szeme, és gyűlöli, hogy a lány átverte és folyamatosan további átveréseket tervel ki. Ami a legjobban zavarja az, hogy származása ellenére a lánytól olyan messze áll az úrinő fogalma mint Makó Jeruzsálemtől: haja többnyire kócos, gyakran nadrágot visel, férfi módra üli meg a lovat, s ha kell, káromkodik mint egy kocsis. Astrid pedig otthonát védelmezi, hiszen Rylestone az egyetlen otthon, amit ismert, és gyűlöli, hogy a herceg bele akar szólni a vezetésébe, hogy nem irányíthatja a dolgokat a maga liberális módján. És azt még jobban gyűlöli, hogy a herceg miatt számításba kell vennie az esetleges házasságot kérői valamelyikével: a vetélytárs sőrfőzde tulajával, aki egy undorító fazon, a dadogós lelkésszel vagy Sir Wesleyvel, nem teljesen százas unokatestvérével.

   Szédületes történet volt. Pörgött, tele volt meglepő fordulatokkal, millió szereplővel, akiknek mind jól meghatározott helyük volt a cselekményben. Könnyen olvasható, nagyon szórakoztató stílusban megírva, és az érzékiség is megtalálta a helyét. Bevallom rég vihorásztam ennyit egy könyv olvasásakor. 

   A zsáner rajongóinak kötelező olvasmány, és ajánlom azoknak is, akik jót szeretnének derülni, mert ez a történet egy kész paródia.

   Hercegekre vadászunk! Nyereményjátékunk minden állomásán egy-egy olyan történet fülszövegéből találtok részletet, amelyben egy herceg is szerepel. A feladatotok az, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a könyv címét és szerzőjének nevét, amelynek fülszövegéből a részlet származik.

   Figyelem! A beírt válaszok már nem módosíthatóak. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

   "Minden jel arra mutat, hogy Simon Basset meg fogja kérni legjobb barátja húga, a bájos és okos Daphne Bridgerton kezét. Ami csak kettejük titka: házasságról szó sincs, csak így kívánják Simontól távol tartani a lányaikat férjhez adni kívánó, igen aktív társasági hölgyeket. Daphne pedig, mivel hercegi udvarló találta kívánatosnak, később alkalmas kérőket kaphat."

a Rafflecopter giveaway

Blogturné Klub

01.05 - Betonka szerint a világ…

01.07 - Olvasónapló

01.09 - Dreamworld