Samantha Vérant – Hét levél Párizsból, Az én francia családom

Hét levél Párizsból

Ha a történet nem lenne igaz, akár mese is lehetne. Mese a negyvenéves Samantháról, aki élete romjain ülve felidézi fiatalkora nagy találkozását Párizsban. 

Mivel nincs vesztenivalója, de van internetje, felkutatja azt a francia férfit, aki húsz évvel ezelőtt hét szenvedélyes szerelmes levelet írt neki, és amelyekre Samantha sohasem válaszolt.

És a románc újra indul.

Samanthának számtalan akadályt kell legyőznie, számtalan anyagi és érzelmi problémával kell megbirkóznia, mire elkövetkezik élete nagy napja: a francia-amerikai esküvő.

Húsz év, hét levél és egy életre szóló szerelem

Tericum, 2015

Eredeti cím: Seven Letters from Paris, 2014

Az én francia családom

Vegyünk egy francia férfit két kamaszkorú gyerekkel, adjunk hozzá egy amerikai lányt, rázzuk jól össze, és voila! Az eredmény egy francia-amerikai család, amelyet a szeretet, a kommunikáció és a jó étel tart össze. 

Samantha alig várja, hogy Franciaországban új életet kezdjen újdonsült francia férjével és annak két gyerekével. Ám alighogy landol francia földön, szembesül azzal, hogy az élet az új hazában messze nem olyan rózsás, mint ahogy azt korábban elképzelte. Meg kell küzdenie a francia bürokráciával, a kamaszodó gyerekekkel, a magánnyal, a honvággyal, a nyelvi és kulturális botlásokkal. 

Samantha nem adja fel, hisz a francia álomban, amely egy szép napon valóra is válik, és hősnőnk megtanulja, hogyan lehet boldog választott hazájában. 

A számos ínycsiklandó francia receptet is felsorakoztató, szívet melengető történet ott kezdődik, ahol a Hét levél Párizsból véget ért.

Tericum, 2017

Eredeti cím: How to Make a French Family: A Memoir of Love, Food and Faux Pas, 2017

Nem kedvelem az életrajzi írásokat és ez volt az oka, hogy a megjelenés után ennyi ideig mellőztem ezt a történetet. S az is hozzájárult, hogy Samantha Vérant neve teljesen ismeretlen volt a számomra, tehát miért is érdekelne engem egy idegen élettörténete? Mert ez a szerző élettörténete, bár saját bevallása szerint itt-ott változtatot a szereplők nevén – minek, ha úgyis a saját nevén ír és ismerősei egyből kiszúrják kiről-miről van szó. Samantha Vérantnak összesen három könyve jelent meg, a harmadik nem jelent meg magyar nyelven, angolul sem volt nagy siker a Goodreads szerint.

Nyilvánvaló, hogy ez a két könyv összetartozik, ezért is írok róla egyetlen bejegyzést. Meg azért is, mert külön-külön nem sok mondanivaló lenne. Ez egy könnyű, chick lit kategóriába tartozó történet – igen, a kettő egy egész történet –, mely szórakoztatni hivatott, miközben elmeséli, a negyvenes, válófélben levő amerikai Samantha hogyan fedezi fel húsz évvel korábbi európai utazásai során megismert férfi akkoriban írt leveleit – szám szerint hetet –, és veszi fel vele a kapcsolatot két évtized után. Erről szól az első könyv, a Hét levél Párizsból, és a szerző az olvasók rendelkezésére is bocsájtja őket.

Samantha reklámmenedzserként dolgozott, éppen elvesztette állását és újra semmilyen kilátás nincs, gyermektelen házassága romokban hever, adósságokban úszik. Gondol egy merészet, véget vet házasságának és hazaköltözik szüleihez, ahol kutyasétáltatásból próbál megélni miközben az internet segítségével újítja fel ismeretségét Jean-Luc-kel, akivel húsz évvel ezelőtt mindössze egyetlen napot töltött Párizsban. Az ő hibája, hogy kapcsolatuk megszakadt, hiszen a férfi hét levetet írt neki, ő viszont egyre sem válaszolt.

S akkor elérkeztünk magához Jean-Luc-höz, a sármos francia férfihez, aki a NASA francia megfelelőjénél dolgozik, abszolút pragmatikus, két lábbal a földön járó tökéletesség, két kamasz gyermek apja, maga is épp válófélben van és nyitott arra, hogy annyi év után ismét adjon egy esélyt a párizsi kalandjuk folytatásának, melyet Samantha visszaemlékezéseiből minden részletében megismerhet az olvasó. Samantha természetesen ismét Franciaországba repül, és újratalálkozásuk alkalmával vidéki utazáson vesznek részt. Kettesben. S döntenek kapcsolatuk új alapokra helyezéséről: összeházasodnak.

A második könyv, Az én francia családom már az új francia családról szól, hiszen Samantha az aki áttelepül az óceánon és új életet kezd a Vérant család tagjaként Jean Luc-kel és két kamasz gyermekével – a gyermekek a férfi egy előző kapcsolatából származnak, anyjuk a történet ideje alatt már nem él, tehát a férfi neveli őket. Őszintén leírja az új élet bürokratikus buktatóit, kezdve azzal, hogy mennyi és milyen dokumentumot kellett beszereznie csupán a házassági engedély megszerzéséért, egészen a tartózkodási engedélyig, hiszen – nagy meglepetésére –, ő Franciaországban bevándorlónak minősül.

Ez a rész elárasztott Jean-Luc népes rokonságával, sok-sok vidéki utazással, kamaszok problémáival és néhány elvesztett terhességgel. És receptekkel, tehát a gasztronómiai élvezetek kedvelői próbálkozhatnak a francia konyha remekeivel.

Őszintén szólva nem volt nagy szám ez a történet. Nem kedveltem a szerző stílusát, azt sem, ahogy eltúlozta azt a húsz évvel korábbi francia kalandot, melyből aztán újjáépítette az életét. Míg az első részben a saját kilátástalan helyzetét hangsúlyozza és szinte állandóan ezt a témát járja körül, a másodikban már a saját fényezése áll a történet középpontjában, azaz milyen remekül megoldja az összes felmerülő problémát. És Jean-Luc már hányingerkeltően tökéletes. Tehát összességében nem kedveltem ezt a történetet.

Viszont el kell ismernem, hogy nagyszerűen leírja hogyan érez egy olyan ember, aki a megszokott környezetétől és családjától távol kezdi újra az életét – és itt most nem a bevándorlók hadára kell gondolni, hanem azokra, akik külföldre mennek dolgozni, vagy netán házasság útján kerülnek a szerzőéhez hasonló helyzetbe. Ír a honvágyról, a más szokásokról, a magányról.

A másik dolog amit többször is kihangsúlyoz: A szeretet nem DNS kérdése. És ez így igaz, annak ellenére, hogy sokan bizony DNS kérdést csinálnak belőle. Samanthát zsenge korban elhagyta biológiai apja, és utána csupán néhányszor tűnt fel az életében, ezek a találkozások mindig csalódást okoztak. Számára az apafigura anyja második férje. Ezért is tudja fenntartások nélkül elfogadni férje gyermekeit.

Túl sok jelentéktelen részlettel teletömött történet az újrakezdésről. Akár jó is lehetett volna, ha valaki más, tapasztaltabb írja meg. Túl sok mindent akart közölni az olvasóval és ennek egy nagy katyvasz lett az eredménye. Úgy gondolom, hogy ezt az egészet egyetlen könyvben is meg lehetett volna írni. Én az biztos, hogy soha többé újraolvasni nem fogom… de hát ízlések és pofonok.

Corine Gantz - Rejtekhely Párizsban

„Kezdje újra Párizsban!” A háromgyerekes, megözvegyült Annie ezzel a mottóval ad fel hirdetést egy amerikai újságban, és házát kisvártatva elárasztják az új lakók: az erőszakos férjtől menekülő ex-modell két gyerekével, az anorexiás fiatal lány és a szívdöglesztő francia festőművész. Szerelem, humor, bonyodalom! Kell ennél több?

Tericum, 2014

Eredeti mű: Corine Gantz – Hidden in Paris, Carpenter Hill, 2011

A szerző egyetlen magyar nyelven megjelent könyve, más nyelven sem írt sokkal többet. Jelen alkotáson kívül csupán egy könyvet jelentetett meg, egy színes szakácskönyvet, természetesen a francia konyhaművészetbe bevezetendő az olvasót. Feltételezhetően mindazokat a finomságokat tartalmazza amiket Annie, e könyv főhősnője könyhájában készít, hiszen még a címük is azonos, csupán ezen feltünteti, hogy “a szakácskönyv”. Ez sajnos nem jelent meg magyar nyelven.

Corine Gantz Los Angelesben élő blogger, de Párizsban született, ott végezte tanulmányait is, könyvében tehát meglehetősen hiteles képet alkot a francia szellemről, arról hogyan illeszkedik be egy amerikai fiatalasszony számára egy teljesen más, idegen világba. És természetesen van benne egy csipetnyi annyira jellemző francia nacionalizmus is. Kicsit sem sértően, ikább olyan szórakoztató módon.

Ez a könyv az újrakezdésről szól, viccesen, meghatóan, könnyed stílusban. Olyan nyári olvasmány-féle a női sorsról, barátságokról, Párizsról, szerelemről, emberi kapcsolatokról.

A történet főhőse Annie, amerikai fiatalasszony, aki nagyratörő férjét követte Párizsba, tíz év múlva, 35 évesen pedig ott áll három gyerekkel és férj nélkül, egy óriási házban Párizs egyik menőnek számító negyedében. Menő negyed, de az ő háza nagy és költséges felújításra szorulna, erre pedig pénz nincs – ez egy olyan dolog, amit nem értettem, hiszen férje menő üzletember volt, hová lett a pénz? Bár barátja, Lucas (és ezen szigorúan a plátói barátságot kell érteni, legalábbis eleinte) az eladással rágja a fülét, Annie dönt: lakókat fogad, és nem is akárkiket, amerikaiakat. Döntését tett követi, néhány amerikai lapban hírdetést ad fel, bár maga sem igazán tudja mire is vállalkozik egyedülálló anyaként, három gyermekkel.

Így kerül a házba a rémült Lola, volt modell, jelenleg trófea-feleség, aki két gyermekével verbálisan agresszív férje elől pattan meg. Ide jön Althea, az anorexiás lány, akinek önbizalomhiánya és szeretetéhsége egekbe kiáltó… és ide jön Jared, a zavart lelkű, alkoholista és drogfüggő festő – mellesleg Lucas alig tizenöt évvel fiatalabb keresztfia, majd hónapokkal később Mark, Lola gazdag férje is, hogy megpróbálja visszaszerezni feleségét és gyermekeit.

És természetesen ott van Párizs, a hangulatával, a bohémságával, örökké pezsgő életével.

Egy próbálkozást határozottan megér a könyv, mert könnyed stílusával olvastatja magát, szórakoztat, ugyanakkor elgondolkoztat, mert komoly dolgokat is érint, mint a házastársak közötti agresszió vagy táplálkozási zavarok. Nem mondom, hogy újraolvasós lett, de engem igenis szórakoztatott, de hát ízlések és pofonok.