Rosalie Ham – A ruhakészítő

   A ​szerelem, a gyűlölet és az haute couture felejthetetlen regénye

   Még csak tízéves volt, amikor a kis Myrtle „Tilly” Dunnage-ot elüldözték szülővárosából. Húsz év elteltével, miután a legnevesebb párizsi divatházaknál kitanulta a ruhatervező és -készítő szakma minden csínját-bínját, hazatér. Eredetileg csak egy rövid látogatást tervezett, ám aztán úgy dönt, otthon marad, hogy gondoskodhasson beteg anyjáról.

   Ám Dungatar, ez a poros, isten háta mögötti ausztrál városka nem felejt: itt nem csak a bűnök, az emlékek és a vádaskodások árnyéka is messzire nyúlik. Tilly szinte számkivetettként tengeti a napjait, egyedül Farrat őrmester, a ruha- és divatbolond rendőr hajlandó szóba állni vele – és mindenki nagy döbbenetére Teddy, az ünnepelt futballsztár.

   A lány saját tervezésű, extravagáns ruhái eleinte csak irigységet váltanak ki a nőkből, ám aztán megtörik a jég: Tilly egyre több megrendelést kap, és a Dungatarba tévedő utazó nem győz csodálkozni a legfrissebb divatkreációkban páváskodó kisvárosi háziasszonyok láttán. Egy tragikus baleset azonban ismét Tilly ellen fordítja a lakókat, aki ezt az igazságtalanságot már nem tűrheti, és elhatározza, hogy bosszút áll…

   A történet mozifilmen is megtekinthető Kate Winslet, Judy Davis, Liam Hemsworth és Hugo Weaving főszereplésével.

   I.P.C., 2015

   Eredeti cím: The Dressmaker, 2015, 2000

   Nem ismertem a szerzőt, a könyvet sem és a filmet sem láttam – bár itt-ott azt lehet olvasni róla, hogy jobb mint maga a könyv, ami nagy szó, mert általában fordítva szokott lenni. Egy ismerős ajánlására olvastam el a könyvet és Isten bizony nem bántam, meg, mert valóságos felüdülés volt a sok romantikus-erotikus sablon-történet után, amivel mostanság tele a könyvpiac.
   Ausztrál szerző hazai környezetben játszódó története, a kisvárosi közösségeknek tartott görbe tükör, mely a maga egyszerűségével teszi nagyszerűvé a fura figurákat felvonultató cselekményt, és rávilágít arra, hogy a kis települések társadalma mindenhol egyforma, földrajzilag bárhol is helyezkednének el. Ugyanaz a pletykaáradat, sznobizmus, kiközösítés, szőnyeg alá seprés, látszatvilág jellemző erre az ausztrál városkára, mint bármely másra a világon.

   A cselekmény a múlt század ötvenes éveibe vitt vissza. Ekkor tér vissza a poros Dungatar nevű városkába húsz év távollét után Tilly (Myrtle) Dunnage. Anyját jön meglátogatni, ápolni, majd ott ragad a közösségben, ami ennyi idő után sem hajlandó befogadni sem őt, sem anyját, akit csak a bolond Molly-ként emlegetnek. És megbocsájtani sem hajlandóak azt a húsz évvel korábbi sajnálatos eseményt, ami miatt a helyi elöljáró agresszív fia meghalt, a tíz éves Tillynek pedig el kellett hagynia anyját és otthonát. Csakhogy a dolgok nem úgy történtek, ahogy a városka lakói tudják, az igazságra igazándiból soha nem derül fény, de azért az olvasók tisztában lesznek azzal, hogy mi történt és hogyan alakult Tilly sorsa, miután elszakították anyjától.

   Tilly elegánsan belibegett Dungatarba magával hozva Singer varrógépét, és fel is kavarta az álmos-poros városka életét. Európából tér haza, ahol vezető divatházaknál tanulta ki a ruhakészítés mesterségét, haut couture szinten űzi és hamarosan Dungatar lesz a legelegánsabb település a kontinensen, de ez még nem jelenti azt, hogy Tillynek megbocsátottak, hogy végre elfogadják őt és fura anyját, akit hatalmas szeméttengerben talál, betegen és bomlott elmével, hiszen ő a település bolondja. Mint a későbbiekben kiderült Molly nem is volt annyira bolond, mint ahogyan szomszédai képzelték, csak belefáradt a szélmalomharcba.

   A történet sokszereplős, hiszen egy egész városka lakosságát lehet megismerni és tele van nagyon fura, nagyon eredeti karakterekkel, akik másságukat nagyon jó tudják titkolni a nyilvánosság elől, vagy éppenséggel kérkednek azzal, amik. Például az összeférhetetlen, feljelentgető szomszédasszony, aki a napját a rendőrörsön kezdi, s ha épp nincs kit-mit feljelentenie, akkor kitalál valamit. De hatátozottan állíthatom, hogy szinte mindenkinek van titkolnivalója és senki sem az, aminek a szomszédai hiszik, hiszen szinte mindenkiben van egy jó nagy adag rosszindulat is. Ilyen fura karakter az öreg Parkinson-kórban szenvedő patikus, aki mások fotóin csámcsog, a leszbikus postásnő, aki előszeretettel bontja fel mások levelezését, csomagjait, mert a bennük lévő információ aranyat ér számára, a sznob farmtulajdonos asszony, aki egyetemet végzett fiában látja saját maga felemelkedését, a nagyravágyó szatócslány, a nimfomániás kocsmárosné, a transzvesztita rendőr, a szexuális ragadozó helyi elöljáró, a helyi szemetes fura családja, s a sort hosszan lehetne folytatni.

   Tilly mindent megtesz, hogy elfogadtassa magát és anyját a közösséggel, ami annak ellenére, hogy ruháit vele csináltatja, mégsem hajlandó megbocsájtani a húsz évvel korábban történteket, s amikor még egy sajnálatos baleset történik, és a helyi rögbicsapat sztárja életét veszti, ismét a lány ellen fordul. Amikor pedig anyját is elveszti, Tillynek már nincs miért Dungatarban maradnia, de nem távozhat anélkül, hogy meg ne torolná a közösségen az őt és anyját ért sérelmeket.
   Zseniális volt, imádtam minden sorát! Nagyszerű kor és karakterábrázolás, szenzációs leírások, bár néha túlságosan is elmerültünk a ruhadarabok leírásába, de hát Tilly varrónő, mibe másba merülhettünk volna el?

   Hogy van-e boldog végkifejlet? Ez nézőpont kérdése. Ez a történet nem szerelemről szól, a szerelmesek nem találnak egymásra, de nekem ez így volt kerek, ahogy volt. Bár teljesen erotikamentes, mégis kizárólag felnőtt olvasóknak ajánlom, hiszen kell egy jó adag élettapasztalat ahhoz, hogy ez a történet élvezhető, szerethető legyen. De ízlések és pofonok...

   *A bejegyzésben szereplő fotók az 2015-ben bemutatott A ruhakészítő című filmből származnak

Elin Hilderbrand – A tökéletes pár

Minden párnak megvannak a maguk kis titkai…

„Hilderbrand elég csavart labdát dob, hogy végig bizonytalanságban tartsa az olvasóit, de közben rá jellemző módon, megőrzi a hangulat könnyedségét is, melytől oly népszerűek a regényei.” – Booklist

Az esküvő közeledtével egyre fokozódik a feszültség…

Amikor az előkelő nantucketi esküvő katasztrófába torkollik – mielőtt még elkezdődött volna –, minden szereplő gyanúsítottá válik, ugyanis a szertartás reggelén, az óceánparton holtan találják a menyasszony tanúját.

Mikor Ed Kapenash rendőrfőnök a nyomozás során vájkálni kezd a vőlegény tanújának és híres krimiíró anyjának életében, rájön, hogy ez az esküvő, még a tragédia nélkül is, egy valóságos aknamező – és hogy igaz az a közhely, hogy nincs tökéletes pár.

I.P.C. 2019

Eredeti cím: The Perfect Couple, 2018

A szerző hetedik magyar nyelven megjelent könyve, az előző hatot is olvastam, s mivel ilyen-olyan közösségi fórumokon azt legendázzák, hogy ez Hilderbrand legjobban sikerült története, kértség nem fért hozzá, hogy olvasni akarom. Amúgy kedvelem a szerző történeteit, annak ellenére, hogy lokálpatriotizmusból kifolyólag történetei cselekményét Nantuchetre helyezi. Hogy ennek a helyiek mennyire örülnek, meg nem tudnám mondani, de remek helyleírásai jó kis reklámot jelenthetnek a szigetnek, még akkor is ha nem minden éppen úgy van, ahogy ő a könyveiben leírja.

Azért is kedvelem az írásait, mert nem a most divatos romantikus-erotikus zsánert követi, és nem is az ifjúságnak ír, hanem célközönsége a felnőtt korosztály.

Miután több helyen is olvastam, hogy mostanáig ez a legjobb regénye, természetesen az elvárásaim is ennek megfelelőek voltak. Ez egy önálló történet, de előnyt élveznek azok, akik már olvasták a szerző korábban megjelent könyveit is, mert a szereplők közül néhányan már feltűntek itt-ott, legjobb példa erre maga a fülszövegben is említett Ed Kapenash rendőrfőnök.

Maga cselekmény olyan 24-36 órában bonyolódik, ennyi telik el attól a pillanattól, mikor a rendőrfőnököt vizihulla miatt riasztják, egészen addig, míg eljutnak az ügy megoldásáig. Ezt kéretik megjegyezni, mert később fontos lesz, és visszatérek rá, hogy miért. De miközben a rendőrség nyomoz és tanúkat hallgat ki, több évre visszamenő emlékek látnak napvilágot, tehát a történet minden résztvevőjének – és vannak elegen – életútját, gondolatait, titkait megismeri az olvasó. Talán túlságosan is jól. Néhol túlzásba menően, és előfordult, hogy elvesztem az olyan részletekben, amiknek semmilyen relevanciájuk nem volt a történet szempontjából.

A történet abban is szokatlan, hogy nincsenek főhősei. Mondhatnám azt, hogy nem egy-két személy áll a központban, hanem a főszereplő maga a helyzet: a helyi gazdag fiú és a jövevény szegény lány esküvőjének hajnalán a menyasszony excentrikus tanúja holtan lebeg az óceánban, a parthoz közel. Baleset volt, öngyilkosság vagy idegenkezűség? Bármelyik variánsra reális esély van.

A rendőrség természetesen nyomozni kezd, kihallgatja a menyasszont, a vőlegényt, a családjaikat, a közeli és távoli barátokat, a személyzetet, és mindenkit, aki kapcsolatba hozható az esküvővel és annak szereplőivel, és miközben lassan csordogálva mindenkinek a magánéletével és múltjával megismerkedhettem, kiderült, hogy mindenkinek van legalább egy titka és több embernek is érdekében állt a menyasszony tanúját kiiktatni a képből.

Azt el kell ismerni, hogy Hilderbrand nagyszerűen szőtte a szálakat, a legeslegutolsó pillanatig nem lehetett tudni, hogy mi történt, s akárcsak a rendőrség, én is csak feltételezésekbe bocsájtkozhattam. Viszont Hilderbrand sose írjon többet krimire hajazó könyvet. Én elhiszem, hogy Amerika a lehetőségek országa, azt is, hogy Nantuchet a legszuperebb hely a kerek világon, de egy gyanús halálesettel kapcsolatos nyomozást lefolytatni 24-36 óra alatt és levonni a következtetéseket, hogy mi is történt valójában? No, ez már nem fikció, hanem egyenesen fantasy!

S mi volt a nagy durranás? Az, hogy egyáltalán nem volt nagy durranás. A szövevényes és titkokkal teli történetnek egy nagyon váratlan és nagyon lapos befejezést választott a szerző, bár nem tudom, hová lehetett volna ezt tovább fokozni.

Ettől függetlenül olvasható, kedvelhető, bár azt nem mondanám, hogy a szerző legjobb könyve lenne. Tele van eredeti figurákkal, titkokkal, váratlan csavarokkal, s sajnos klisékkel is. Egyszerűen kitalálhatatlan a végkifejlet… és ízlések és pofonok.

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzés:

Amerikai paradicsom 

Mary Kay Andrews – A Dagály Klub

A Dagály Klub Mary Kay Andrews egyik legjobban sikerült regénye – rejtélyekkel, viharos barátságokkal, elveszett szerelemmel átszőtt, lenyűgöző történet. 

Az excentrikus örökösnő, Josephine Warrick, aki a világtól visszavonultan a saját szigetén él, és aki annak ellenére, hogy ritkán lehet látni, gyakori beszédtéma, magához hívatja a nem túl sikeres ügyvédnőt, Brooke Trapnellt. Ahogy Josephine elbeszélése alapján kibontakozik az ügyvédnő előtt a régi barátságokról, sötét titkokról és egy rejtélyes gyilkosságról szóló történet, Brooke számára világossá válik, hogy a meghívásnak több oka is van: hogy segítsen Josephine-nek szeretett szigetét megmenteni, és hogy rendbe hozza a dolgokat a régi barátnőivel, a szertartásszerűen meztelenül fürdőző titkos társaság tagjaival, a Dagály Klub hölgyeivel. 

Ahhoz, hogy Brooke teljesíteni tudja az idős hölgy utolsó kívánságát, meg kell találnia Josephine legközelebbi barátnőinek a leszármazottait. Mindeközben Brooke-nak sikerül lelepleznie egy cselszövést, amely valakit mesésen gazdaggá tenne, másvalakit pedig egy gyilkos célkeresztjébe állítana. 

Az élet virágos oldala, a Víkendezők és a Csajos esték szerzőjének újabb műve – egy magával ragadó regény rég elásott titkokról és generációkon átívelő barátságról – megjelenése után azonnal New York Times bestseller lett.

I.P.C., 2019

Erdeti cím: The High Tide Club, 2018

Nagyon kedvelem Mary Kay Andrews írásait, mert az egy dolog, hogy nőkről és nőknek szóló regényeket ír, de teszi ezt azt ilyenkor többnyire szokásos és elvárt rózsaszín köd nélkül. Történetei hihetőek, akár igazak is lehetnének. Termékeny szerző, angolul számtalan könyve jelent meg, magyar nyelven ez a negyedik. Az előző hármat is olvastam, kedveltem, tehát nem volt kétséges, hogy A Dagály Klubot is akarom.

A fülszöveg már említi, hogy ez a szerző egyik legjobban sikerült regénye. Ezzel nem áll szándékomban vitatkozni, csupán annyit fűznék hozzá, hogy merőben más, mint az eddig olvasott, könnyed, csajos történetei – bár azoknak is van mondanivalójuk a szórakoztatáson kívül is..

Már abban is különbözik, hogy a történet felváltva két idősíkban fut. Az egyik természetesen a cselekmény jelene, amikor a kilencvenkilenc éves Josephine Warrick haldoklik – tüdőrák utolsó stádiumában van és nincsenek egyenes ági leszármazottai –, és megkeresi az ügyvéd Brooke Trapnellt, hogy néhány múltbeli tévedését helyrehozza. A másik szál pedig a múlt század negyvenes éveinek elején játszódik, amikor a négy barátnő, Josephine, Ruth, Millie és az alig tizennégy éves színesbőrű Varina megalapítja a történet címét adó Dagály Klubot. Ez közvetlenül Millie eljegyzése után történik, Európában dúl a háború és hamarosan az Egyesült Államok is részese lesz ennek.

Mi is a Dagály Klub? Nincs benne semmi titok, semmi misztikum: négy fiatal nő egy teliholdas estén, dagály idején meztelenül fürdőzik a Georgia államhoz tartozó Talisa szigeten, a Sellő öbölben. Hárman közülük a kor társaságának krémjéhez tartozik: Ruth, Millie és Josephine. Ők már társasági hölgyek, a húszas éveik elején járnak, s barátságuk sok-sok évre nyúlik vissza. A negyedik a tizennégy éves, színes bőrű Varina, akit a három ifjú hölgy forma testvérévé fogadott. Ez a szegregáció idején és egy hagyományosan déli államban nagy merészségnek számított, hiszen azokban az időkben, annak ellenére, hogy a rabszolgaságot már rég eltörölték, egy nem fehér ember alacsonyabb rendűnek számított, csak és kizárólag alantas munkát végezhetett, nem volt hozzáférése a magasabb szintű oktatáshoz és a társadalom peremére szorult.

Talisa szigete Josephine Warrick családjáé. És ez a sziget, s főleg a tulajdonjoga képezi a későbbi vita tárgyát, amikoris Josephine még halála előtt rendezni szeretné földi dolgait és valamilyen módon kompenzálni régi barátnőit (vagy azok leszármazottait), akik közül csupán Varina van még életben. Hogy a barátnők végülis is miért hidegültek el egymástól, erre nem derül fény a történetben. Csupán annyit tudunk meg, hogy egy idő után Josephine mindenkivel megszakítja a kapcsolatot és évtizedeken keresztül Varina az egyetlen, akivel még néhanapján összefutnak. A négy nőnek pedig van egy közös titka, s mint utóbb kiderül, van ott több is.

Itt lép be a képbe Brooke Trapnell ügyvédnő, nem véletlenül, hiszen Josephine pontosan azért kereste meg őt, mert Millie barátnője unokája.

Brooke egyedül neveli három éves fiát, akinek létezéséről apja nem is tud. Korábban egy nagyon előkelő ügyvédi irodában dolgozott, de miután esküvője előtti nap bedobta a törölközőt és szabályosan elmenekült Savannah-ból, új életét egy kisvárosban építi fel, itt próbál talpra állni, szüli meg gyermekét. S mivel nem fogad el segítséget jómódú, elvált szüleitől, sokszor úgy érzi, hogy a dolgok kicsúsznak az irányítása alól. Egyetlen segítsége az érettségi előtt álló Farrah, aki meglehetősen színes figura, okos, talpraesett, megbízható és aki az iskola mellett Brooke asszisztense, babysittere, s minden más, amire épp szükség van. Tehát Brooke-nak nagyon jól jön a dúsgazdag Josephine megkeresése, hiszen anyagilag állandóan a padlón van.

Mivel anyja és ő maga is a végrendelet kedvezményezettjei között lennének és ez érdekellentétet jelentene, Brooke jóhiszeműen bevonja az ügybe volt főnökét is, aki sokkal tapasztaltabb, különösen, hogy az állam is szeretné kisajátítani a szigetet, ami egy újabb jogi bonyodalmat jelent.

Az ügyvéd és öt nő érkezik meg Talisa szigetére: Brooke és az anyja, Varina és az unokahúga és Ruth unokája, egy szabadúszó újságíró… macskástól. Másnap reggel Josephine-t holtan találják a füdőszobájában, látszólag baleset áldozata, és megkezdődik a harc az örökségért. Nem is akárhogyan, hiszen rögtön megjelennek a távoli rokonok, meg egy férfi is, aki azt állítja magáról, hogy Josephine törvénytelen fia.

“Rejtélyekkel, viharos barátságokkal, elveszett szerelemmel átszőtt, lenyűgöző történet.” – írja a fülszöveg, és ez mind igaz. Josephine nem volt szerethető a történet egyetlen pontján sem. Csupán a végén értettem meg, hogy mindaz, ami beleavatkozásnak, önfejűségnek, parancsolgatásnak tűnt, az tulajdonképpen kármentés volt, hiszen Josephine azt tette, amit akkor és ott helyesnek és a legjobbnak látott.

Nagyon kedveltem a történetet, mert ténylegesen rengeteg csavar, meglepetés volt benne, nem lehetett előre borítékolni, hogy mi fog történni, lesz-e egyáltalán boldog végkifejlet, de… Azért de, mert sok évvel ezelőtt olvastam Shirley Conran 1983-ban megjelent Lace című könyvét – magyar nyelven a Maecenas Kiadó jelentette meg 1994-ben Csipkedísz címmel –, és ez az egész négy barátnős felállás, amiben három gazdag lány van és egy szegény cseléd, meg a törvénytelen gyermek, akit dugdosnak a világ elől, hogy a történet egy része a második világháború ideje játszódik, engem nagyonis arra a könyvre emlékeztetett. Azzal a különbséggel, hogy a Csipkedísz nagyrészt Európában játszódik, A Dagály Klub pedig az Egyesült Államokban. Természetesen a körítés más volt, de az alapok ugyanazok.

De ettől függetlenül ez egy nagyon izgamas történet volt, nagyon szerethető, és aki nem olvasta Shirley Conran könyvét, annak nem tűnik fel a hasonlóság. Stílusában Tasmina Perry könyveihez hasonlítanám, de csupán ezt a történetet, a szerző többi magyar nyelven megjelent könyve teljesen más.

Kedveltem, ajánlom… és ízlések, meg pofonok…

A szező nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

  

Cs@jos esték

Víkendezők

Az életvirágos oldala

  

Elin Hilderbrand – Amerikai paradicsom

Laurelben, Belindában és Scarlettben csupán két dolog közös: exférjük, a New York-i sztárséf, Deacon Thorpe iránt érzett, múlhatatlan szerelmük és az egymás iránt érzett gyűlöletük. Deacon váratlan halála miatt azonban most kénytelenek találkozni. A férfi végakarata szerint a búcsúztatására a teljes, rendhagyó módon működő családja gyűljön össze a számra legkedvesebb helyen, az AMERIKAI PARADICSOM nevet viselő családi nyaralóban. 

A három nőnek nem könnyű félretenni a nézeteltéréseiket, mivel mindannyian megkülönböztetett helyet akartak maguknak Deacon életében. Mielőtt a kényszerű összezárás véget ér, rengeteg váddal, hazugsággal és könnyel teli, őszinte beszélgetés és dráma zajlik le a házban, s ezek az események furcsa módon valószínűtlen köteléket alakítanak ki közöttük.Miközben a család végső búcsút vesz a szeretett férfitól, a napvilágra került titkok ellenére, vajon képesek lesznek-e őszintén Deacon tiszteletére emelni a poharukat?

FEHÉR PEZSGŐTORTA, PEZSGŐBEN KANDÍROZOTT EPERREL, KAGYLÓS MÁRTOGATÓS FŰSZERVAJAS BAGETTEL, DEACON KAGYLÓLEVESE, TRIPLABOGYÓS PITE  (A receptek megtalálhatóak a könyvben.)

I.P.C., 2018

Eredeti cím: Here’s to Us, 2018

Elin Hilderbrand neve nem ismeretlen a magyar olvasók számára, hiszen az Amerikai paradicsom éppenséggel a hatodik magyar nyelven megjelent könyve – s valahol mégiscsak ismeretlen, mert nem igazán hallottam beszélni róla, mármint a szerzőről s műveiről. Ehhez elképzelhetően az is hozzájárul, hogy könyvei nem a mostanság divatos, YA/NA címke alatt futó amcsi nyáltenger, sem az erotikában dúskáló sztereotíp gazdag pasi-dögös nőci kombó és mesterségesen kreált konfliktusaik, hanem valós gondokat bemutató családregények, melyek korhatár nélkül olvashatóak, de igazándiból a felnőtt korosztálynak szólnak.

Természetesen találkoztam már a szerző könyveivel, de valahogy soha nem kísértett meg annyira, hogy olvasni is kezdjem (bár a csomagolások minden esetben nagyon tetszetősek, és sajnos olyanok is vannak, akiknek ez az első számú feltétele annak, hogy kézbevegyenek egy könyvet), míg egy alkalommal annyira utáltam már a romantikusokat és az általam előszeretettel olvasott szerzőket, hogy valami új kellett. A Pletyka című könyv volt első találkozásom a szerzővel, az Amerikai paradicsom a következő.

Nem meglepő, hogy mindkét könyv cselekménye Nantucketen játszódik, itt él maga a szerző is, tehát ez nem egy kitalált helyszín, hanem egy Massachusetts államhoz tartozó sziget az Atlanti óceánban, mely a szerző leírása alapján sokkal romantikusabb, rusztikusabb, vadabb, mint amilyennek a beguglizott fotók mutatják.

Az Amerikai paradicsom egy ház neve, mely természetesen Nantucketen található és Deacon Thorpe tévés sztárszakács tulajdona. Annak a sztárszakácsnak, aki élete virágjában távozik egy másik dimenzióba, és végakarata szerint hamvait családjának a szigetről kell az óceánba szórni.

Ez a könyv egy hosszú hétvége története, mikor a család Nantucketen összegyűl elbúcsúzni Deacontól, és ez alkalmat ad arra is, hogy visszaemlékezzenek a közös múlt történéseire és megismerhessük a főszereplő, Deacon Thorpe életét és különös kapcsolatát a szigettel. S nem csupán ennyi, hiszen a végére mindenki múltját-jelenét pontosan ismerni fogja az olvasó és néhány szereplőnek a jövőtervei sem maradnak titokban.

A házba érkezik a szociális munkás Laurel, Deacon első felesége és egyetlen fiának, a drogfüggő életmódújságíró Hayden anyja. Őt követi Buck, Deacon ügynöke és barátja, majd Belinda, a második feleség, aki egy hollywoodi díva. Érdekes módon neki és Deaconnak nem született gyermekük, ezért a színesbőrű Angie-t, az apja nyomdokaiban haladó séf-lányt Ausztráliából fogadták örökbe. Utolsóként Scarlett, a déli szépség, életművész, babysitterből lett aktuális feleség érkezik meg, és vele együtt Deaconnal közös gyermeke, Ellery.

Mondjam, vagy nyilvánvaló, hogy Deacon feleségei enyhén szólva rühellik egymást? Csupán Deacon gyermekei toleránsak egymással, és Buck próbál közvetíteni a háborús zonára emlékeztető ház ideiglenes lakói között.

Senki ne várjon egy pörgős történetre, hiszen körülbelül felét visszaemlékezések teszik ki, de ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek benne meglepetések. Ez egy titkokról, félreértésekről, gyűlöletről és szeretetről szóló történet, melyben abszolút hihető dolgokat ír le a szerző, olyasmiket, amik bárkivel megtörténhetnek.

Kedveltem és stílusban kicsit Joanna Trollope történeteihez hasonlítanám, tehát aki Trollope-ot kedveli annak Hilderbrand is bejön. A bevállalósabbak pedig kipróbálhatnak néhányat Deacon Thorpe receptjeiből… és ízlések, meg pofonok…

Mary Kay Andrews – Cs@jos esték

Grace Stanton elegáns életmódblogja, a GraceJegyzetei jövedelmező üzletté nőtte ki magát, hála a népszerű receptjeinek, lakberendezői és barkácsötleteinek. Amikor azonban rájön, hogy a férjének viszonya van az asszisztensével, az élete és a karrierje egy pillanat alatt összeomlik. Grace visszaköltözik az anyjához, és onnan küzd meg a férjével, aki a fejébe vette, hogy még ennél is kényelmetlenebb helyzetbe hozza, kizárja a közös házukból, visszavonja a hozzáférését a bankszámláikhoz, átveszi a GraceJegyzetei szerkesztését, és még a nő internetes hírnevét is tönkreteszi. A férjet ebben a viselkedésében támogatja a hírhedt nőgyűlölő bíró, Stackpole, aki nem is próbálja megvédeni Grace-t, inkább elküldi egy válássegítő terápiás csoportba. Grace gyorsan összebarátkozik a csoport tagjaival, és szerelmi kalandba bonyolódik az egyetlen férfi taggal. Emellett annak is utánajár, miért viselkedik olyan különösen a bíró és a terapeuta, valamint új blogot indít, amelyben végigkíséri egy floridai ház felújítását.

I.P.C., 2018

Eredeti cím: Ladies’ Night, 2013

Kedvelem Mary Kay Andrews könyveit – legalábbis azt a hármat ami eddig magyar nyelven megjelent, mert a kiadók nem igazán kényeztetnek el a szerző írásaival. Bár látszólag könnyed, női sorsokról szóló szórakoztató történeteket kapnak az olvasók, azért van ott ennél sokkal több is, mert mindig belecsempész a történetbe valami véresen komolyat is. A Cs@jos esték a szerző negyedik magyar nyelven megjelent könyve, és most sem okozott csalódást.

Már a fülszöveg is elárulja, hogy hősnőnk egy sztár-blogger. Életmód-blogot vezet s teszi ezt annyira jól, hogy férje feladja állását, hogy őt menedzselje – bár ezt nem mindig Grace-nek tetszően teszi. Grace-nek már asszisztense is van, a hatalmas puccos házról az exkluzívista lakóparkban és ultramodern tartozékairól már ne is beszéljünk. Ez úgy egymillió bloggerből egynek jön össze és nagyon kemény munka árán, szóval, aki a könyv olvasása közbe-után arról álmodozna, hogy pikk-pakk belőle is valami hasonló lesz, az gyorsan ébredjen fel és húzza ki a kezét a biliből.

Grace teljesen elégedett életével és sikereivel egészen addig, míg egy éjszaka rajta nem kapja férjét és asszisztensét egy nagyonis intim együttlétben a garázsban, abban a kocsiban, melyet férje az ő blogjának bevételeiből vásárolt magának és amelyhez neki hozzá sem szabad érnie. Mit bánom én, hogy spoiler, akkor is elmondom, hogy Grace a medencébe parkolja férje kocsiját, szeretőjét meztelenül kergeti meg és elkövet egy nagy hibát: ahelyett, hogy hűtlen férjét dobná ki, ő kap össze néhány dolgot és hazaköltözik anyjához, aki egy eléggé lepukkant falatozót vezet. Hamarosan rá kell ébrednie, hogy ki van zárva a saját házából, blogjából, bankszámlájából, férje az asszisztensével helyettesítette és a legjobb ügyvédet bérelte fel, hogy valáskor Grace egy centet se lásson saját pénzéből. Mi több, a bíróság még dühkezelési terápiára is kötelezte egy meglehetősen furcsa pszichológusnál.

Ez a csoport lesz Grace új baráti köre, hiszen valamennyien ugyanazért vannak ott: házastársukat, vagy annak új partnerét bántalmazták – verbálisan és/vagy fizikailag. S nemcsak új barátokra, új életcélra lel Grace, hanem a szerelem is megkörnyékezi, hiszen a csoport egyetlen férfitagjával, Wyatt-tal meglehetősen vonzódnak egymáshoz.

Hogy miről szól ez a történet? Első sorban az újrakezdésről. Arról, hogy ha véget ért egy kapcsolat, az nem a világ vége és nem kell ragaszkodni hozzá akkor is, ha inkább fájdalmat okoz, mint örömet. És szól a válásról, pénzről, kapzsiságról, és arról, hogy milyen aljassá tud válni két ember, akik valamikor szerették egymást. Ez pedig egy örökké aktuális téma, hiszen kapcsolatok-házasságok napi szinten bomlanak fel és mindenkinek van legalább egy ismerőse, aki a “majd megmutatom én neki” harci kiáltással zaklatta az exet, annak új partnerét, vagy éppenséggel az ex volt olyan mocsok, hogy az ember lányának nyílik a bicska a zsebében tőle.

Nekem ez a történet bejött, mert egyszerre szórakoztatott és elgondolkoztatott. Azt sem lehet mondani, hogy elfogult volt és csak az egyik nem pártját fogta, hiszen abszolút korrektül kaptunk mocsok férjet és szemét feleséget is, zavart terapeutát és aljas bírót, szeretőt zaklatót és zaklató szeretőt, és ezt még hosszan lehetne ragozni.

Mindenkinek mást és mást jelenthet ez a történet, mert nem vagyunk egyformák, de az üzenet egyértelmű: van élet a válás után, és olyan lesz, amilyennek magad alakítod. Grace új életcélokat tűzött ki, új szerelem talált rá és új életet kezdett. A történet természetesen fikció, de akár igaz is lehetne.

Első sorban felnőtt olvasóknak ajánlom, de ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzések:

Az élet virágos oldala, I.P.C., 2014

Save the Date

Víkendezők, I.P.C., 2017

The Weekenders, 2016

Mary Kay Andrews - Víkendezők

„Dráma, ​humor, ármány és egy csipetnyi gyilkosság tökéletes egyvelege.”

Vannak, akik az egész nyarat az idilli észak-karolinai Belle-szigeten töltik, mások pedig csak hétvégre jönnek – az egész nyarat itt töltők, s a hétvégi látogatók keveredése néha ellentéteket szül. Riley-ra egy egész szezonnyi szórakozás vár a szigeten, amikor a dolgok nemvárt fordulatot vesznek. Miközben egy péntek délután a férjére vár a kikötőben, Riley-nak egy bírósági kézbesítő hivatalos iratokat nyom a kezébe. A férjét pedig sehol sem találja, ráadásul szembesülnie kell azzal, hogy a szigeten lévő csodálatos házuk árverés alá került. A családjához fordul segítségért, ám kiderül, hogy mindegyiküknek megvan a saját titkuk… az idő múlik, s a rejtély egyre mélyül… egy halálos irányba. A koktélpartikat félretéve Riley-nak meg kell találnia a módját, hogy felkutassa a Belle-sziget titkait, s a férjét, akit talán nem is ismer igazán.

Mary Kay Andrews védjeggyé vált humorának, valamint a környezetnek és a karaktereknek köszönhetően elkerülhetetlenül beleszeretsz a történetbe.

A VÍKENDEZŐK a tökéletes nyári menedék.

„A bestseller szerző, akit a Nyári Olvasmányok Királynőjének neveznek, a nyár kezdetét egy nagy rejtéllyel indítja az Észak-karolinai Belle-szigeten. Riley Griggs azzal találja magát szemben, hogy eltűnt a tőle elhidegült férje, és a part menti házát árverezik. Adjunk hozzá ehhez néhány ködös pénzügyi spekulációt, egy régi sérelmet, és egy pár színes déli karaktert, és Riley nyara máris hátborzongatóvá válik.”

I.P.C., 2017

Eredeti cím: The Weekenders, 2016

Második könyvem a szerzőtől Az élet virágos oldala után. A két történet egyetlen közös pontja az, hogy mindkettő “délen” játszódik, és ízelítőt kapunk abból, hogy vannak dolgok, amik sosem változnak. Például a társaság mindig is megosztott lesz: vannak a régi, vérbeli előkelőségek, meg az újgazdagok, akiket továbbra is ugyanúgy lenéznek a régi előkelőségek, mint a meggazdagodás előtt, amikor még csak alkalmazottak voltak.

Belle-sziget. A hely, ami egyesek állandó tartózkodási helye, mások csak a nyarat tölteni járnak ki oda, és ismét mások csupán a hétvégére ruccannak ki. Az idillikus hely, ahol nincs tömegközlekedés, kocsik sem, és a közlekedést mindenki golfautókkal oldja meg. A sziget, amely megőrízte délies báját, szokásait és amit csupán komppal lehet megközelíteni. Az a hely, ahol az ember lánya nagyon szivesen ellenne, akár hosszabb ideig is.

Riley, a történet hősnője, egész nyárra érkezik Belle-szigetre, ahol anyja, testvére és nagynénje állandó jelleggel tartózkodik. Ők vérbeli helyi előkelőségek, hiszen a család tulajdonában van a sziget nagy része és a családi vállalkozás a szigeten levő földterületek és ingatlanok adás-vételével, fejlesztésével foglalkozik. S ezt a vállalkozást most Riley férje vezeti egymaga – mert ugyan Rileynak van egy fiútestvére, de Billy meleg, déli standarddal pedig ő olyan, mintha nem is létezett volna apja szemében és a vállalkozás szempontjából. Billy szexuális orientáltsága egy olyan dolog volt, amit a családfő nem akart tudomásul venni, sem elfogadni, és erről a család soha nem is beszélt amíg a családfő életben volt.

Ez a hétvége arról szólna, hogy Riley és férje, Wendell Griggs végre megmondják Maggsnek, közös tizenéves lányuknak, hogy a házasságuk menthetetlen és elválnak újtaik. Eddig azzal ámították a lányt - főleg Wendell, hogy apja a munka miatt annyira elfoglalt, bár a házaspár már hetek óta külön élt és egyre jobban távolodott egymástól. És ez az "óvjuk meg a gyereket az élet csúnya oldalától" hozzáállás nem tesz jót Maggsnek, hiszen annál nagyobb lesz a csalódása, mikor az igazság kiderül.

Csakhogy Wendell nem érkezik meg a kompra, a család házát lefoglalták a végrehajtók, Riley és lánya kénytelen a szülői házba meghúzni magukat, miközben állandó hívásokkal és üzenetekkel bombázzák a bújkáló Wendellt. Egészen addig, amíg egy reggel a vízben egy férfi holttestét kapják meg… Előkerült Wendell, s vele együtt napfényre jut a katasztrófa is, amit becsvágyból okozott.

Ki és miért ölte meg Wendellt? Mert a férfi nem baleset áldozata lett. A tágabb család valamelyik tagja? Egy féltékeny szerető? Egy átvert üzleti partner? Hát ez bizony csak a végén derül ki. Addig alkalmad van megismerni Belle szigetet, a lakóit, a szokásaikat és Riley tágabb családját-barátait, minden gondjukkal-bajukkal együtt. S mivel a rendőrség nagyon lezserül áll hozzá a nyomozáshoz, Riley kézbe veszi a dolgokat, sőt! Barátnőjét is meggyőzi, hogy segítsen neki a szálak felgöngyölítésében, ami néha meglehetősen vicces helyzeteket eredményez.

A történet szereplői tipikusan amerikaiak. A férfiak viszik a bizniszt, keresik meg a napi betevőre valót, a nők férjhezmennek és rögtön abbahagynak mindent amit addig csináltak, hogy kizárólag a családnak szenteljék minden energiájukat. Ilyen Riley is, aki ígéretes televíziós riporteri állását hagyta ott, vagy kebelbarátnője Parrish, aki a jogász-karriert dobta fel. Sokat mond el a déli mentalitásról az a tény is, hogy Evelyn, Riley anyja, lányát teszi felelőssé tönkrement házasságáért, veje pártját fogja a lánya ellenében, mert az a férfi tökéletes és tévedhetetlen, Rileynek pedig csak egyetlen dolga van: boldoggá tenni Wendellt, mindent elnézni neki és két kézzel kapaszkodni a házasságba. Mert Wendell sosem hibázhat, minden rossz csak látszólagos félreértés.

Miközben Riley és barátnője Parrish megpróbál végére járni, hogy mi is történt Wendellel, a vállalkozással és egyáltalán mi az ábra, Riley életébe megjelenik a szerelem Nate, egy régi udvarló személyében, akit anyja már annak idején sem nézett jó szemmel – és ez azóta sem változott. S nemcsak a szerelem talál Riley-ra, hanem a pénzügyi gondok mellett tizenéves lánya is próbára teszi a türelmét, aki nem tudja elfogadni, hogy apja már nincs, azt sem, hogy a férfi nem olyan volt, ahogy ő idealizálta és felháborodik, amiért anyja új életet akar kezdeni.

Van a könyvben néhány olyan kifejezés, amit igazándiból sehová sem tudok tenni, mert olyan fura. Például az angol "master bedroom" főhálószobának való fordítása, ami lényegében helyes, de fura – egyébként a szülői hálószobát jelenti, vagy a "zálogjog", ami a könyv felénél hirtelen "jelzálog"-gá változik, de ezek apróságok és nincs jelentőségük a történet szempontjából

Olvastatja magát, szórakoztat, de azért több mint egy nőcis nyári olvasmány, mert bizony van mondanivalója bőven, míg – mindenki megelégedésére – eljutunk a boldog végkifejletig. De természetesen az ízlések és a pofonok…

Rosanna Ley - A villa

A ​VISSZATÉRÉS BURMÁBA című nagy sikerű könyv szerzőjének felejthetetlen bestsellere.

Lenyűgöző történet, mely Szicília napsütötte partjáról indulva ragyogja be az olvasók szívét. 

Tess megdöbben, mikor kap egy hivatalos levelet, melyben értesítik, hogy örökölt egy villát Szicíliában. Az egyetlen kapcsolata, mely a szigethez köti, az anyja, Flavia – aki ott élt, de elhagyta szülőföldjét a második világháború alatt –, ő viszont soha nem mesélt neki a múltjáról. Tess elutazik Szicíliába, s miközben felfedezi örökségét, próbálja megérteni, hogy édesanyja miért zárkózik el ettől a lenyűgöző helytől és a gyökereitől. Eközben Flavia egy naplót ír a lányának, melyben elmeséli életének eddig eltitkolt részleteit: szerelmét, családi viszályokat, fájdalmait és megtalált boldogságát, s nagy örömünkre mindezt kiegészíti a csodálatos szicíliai ételek ellenállhatatlan receptjeivel is.
Érdekfeszítő, kalandos és ízekkel teli olvasmány.

„Lenyűgöző, vibráló történet. Tökéletes kaland!” – Closer

„Szívhez szóló, szenvedélyes könyv, mely legalább olyan csábító, mint Szicília felejthetetlen tájai, ízei és illatai.” – Kate Furnivall

„Nem ritka, hogy az olvasó talál egy könyvet, mely kalandot, romantikát és reményt kínál, de Rosanna Ley-nek sikerült ezek tökéletes ötvözetét papírra vetni.” – Star Magazin

I.P.C., 2016

Eredeti mű: Rosanna Ley – The Villa, Quercus, London, 2012

Első könyvem a szerzőtől. Magyar nyelven két műve jelent meg, mindkettő az I. P. C. Kiadó gondozásában, a fülszövegben már említett Visszatérés Burmába-t nem olvastam… még.

Három nőgeneráció története, kezdve a második világháború idejében, Sziciliában és egészen napjainkig, amikor a három nőgeneráció tagjai Angliában élnek, de a véletlen ördöge és egy végrendelet lassan mindhármukat visszaviszi majd Szicíliába.

Ahogy a fülszöveg is írja, Tess egy villát örököl Szicíliában egy, a számára teljesen ismeretlen férfitől. Azon a helyen, ahol az anyja, Flavia született és felnőtt és ahonnan a háború végén egy álmot követve elmenekül. Tess attól az angol férfitől örökli a villát, akinek a huszadik században a családja dolgozik és aki segít anyjának a szabadság megtalálásábam. Hogy végülis mi motiválta a férfit, hogy Tessre hagyja a villát, hát ez soha nem derül ki, ez valahogy kimaradt a történetből – vagy elkerülte a figyelmemet.

Az örökség felborzolja a kedélyeket, ugyanis Szicilíáról és anyja múltjáról tilos volt a családban beszélni, tehát Tess úgy indul szemrevételezni örökségét, hogy szószerint semmit nem tud sem anyja családjáról, múltjáról, sem Szicíliáról.

Otthon marad anyja, Flavia, aki úgy érzi, hogy tartozik azzal lányának és az igazságnak, hogy elmeséli a múlt történéseit – írásban, bár nem naplószerűen. És otthon marad Ginny, Tess kamasz lánya. S vele együtt a korára jellemző bizonytalanság és frusztráció, amit a szerző “Gombóc”-ként személyesít meg. Gombóc Ginny szerves része, uralja őt és nem lehet elüldözni addig, amíg bizonyos dolgok helyre nem kerülnek Ginny életében. Ezek között pedig anyjával,  valamint sosem látott apjával való viszonya és a jövőjére vonatkozó tervei is szerepelnek.

Nos, tehát Tess Szicíliába utazik örökségét szemrevételezni és eldönteni mit is kezdjen vele. És nemcsak egy, a számára teljesen idegen világgal találja magát szembe, hanem hamarosan két helyi férfi is megkörnyékezi: a rámenős és túlságosan is segítőkész vállalkozó Giovanni, és a titokzatos, visszahúzódó mozaikmester Tonino. Mindketten másért. 

S hogy fokozódjék az izgalom és a szüszpansz, a történet a villához kapcsolódó titokzatos kinccsel bővül, amiről senki nem tudja, hogy micsoda, hol van, de mindenki esküszik rá, hogy létezik és vitatja tulajdonjogát, valamint eltünésének módozatát.

A történet kitűnő szemléltetése annak, hogy milyen volt a nők élete a múlt század közepi Szícilíában, egy olyan helyen, ahol a hagyomány, a családi és üzleti kapcsolatok jelentenek mindent. És annak is, hogy ez még ma sem sokat változott. Bár többször is utalás van rá, de konkrétan sosem íródik le, hogy mennyire szólt bele a dolgok folyásába a maffia, vagy a szereplőknek van-e valamilyen kapcsolatuk a helyi szervezett bűnözéshez, mert ugye Szicíliáról beszélünk.

Öröklődő családi viszályok, szerelem, és néhány hagyományos szicíliai recept Flavia jóvoltából, mert “Az étel önazonosság… Az étel az a hely, ahonnan származol. Amit otthonodnak hívsz…” – bár ezek csupán elnagyolt leírása annak, hogy egy-egy hagyományosan szicíliai fogást miből és hogyan kell elkészíteni. És sok-sok helyi legenda.

Aki kedveli Santa Montefiore stílusát, ezt is szeretni fogja – most hirtelen ő jutott eszembe viszonyításképpen. Nekem mindenképpen bejött a történet úgy ahogy volt, mert volt benne minden, ami az olvasás pillanatában elszórakoztasson. Kellemes, nyugis olvasmány múltról és jelenről. Könnyed, de nem habos-babos, romantikus, de nem csöpögősen, bár természetesen tartalmaz néhány közhelyes, elcsépelt megoldást. Továbbá az ízlések, meg a pofonok…

Abigail Barnette - Első alkalom

Ian, Penny

UGYANAZ A TÖRTÉNET A NŐ ÉS A FÉRFI SZEMSZÖGÉBŐL:

ÍGY LÁTJA A NŐ: 

Egy csúnya szakítással a háta mögött Penny Parker csak főnöknője unszolására hajlandó elmenni egy vakrandira. Vonakodásának egyik oka, hogy a férfi lényegesen idősebb nála. Ám kiderül, hogy Ian Pratchett ugyanúgy képzeli a jövőt, mint ő: családot akar alapítani, stabilitásra és igaz szerelemre vágyik. Minden jel arra utal, hogy Ian a nagy Ő, de álmodozhat-e közös életről két ember, akiket – korukat tekintve – évtizedek választanak el egymástól?

ÍGY LÁTJA A FÉRFI: 

A frissen elvált, romantikusan pesszimista Ian nem is érti, miért épp Pennyvel akarja összehozni közös ismerősük. A lány kérlelhetetlenül optimista, hihetetlenül babonás és szexuálisan tapasztalatlan – vagyis mindaz, ami ő nem. De az első pillanattól fogva szikrázik köztük a levegő, és a férfi előtt felsejlik a folytatás lehetősége. Lehet, hogy álmait egy olyan nő váltja valóra, akiről nem is gondolta volna?

I.P.C., 2016

Eredeti mű: Abigail Barnette – First Time, 2015

Bármelyikkel kezdheted a két rész közül, a történet ugyanaz, a párbeszédek ugyanazok, a különbség a két könyv között minimális és ezeknek a jeleneteknek nincs is igazán jelentőségük a cselekmény szempontjából. A plusz jelenetek vagy munkával kapcsolatosak, ami ugye a két szereplő esetében különbözik (Ian építész, Penny meg egy divatmagazinnál papírtologató), vagy a szereplők épp a kettejük kapcsolatát beszélik meg egy harmadik személlyel.

Szánalmas, hogy egyesek mit meg nem tesznek a pénzért. Vette a könyvet, hozzácsapott néhány jelenetet valamelyik szereplővel, olyant amiben a másik nem volt jelen (munka, vagy beszélgetés a barátokkal, családtagokkal), és eladta kétszer ugyanazt. Fél kezed elég megszámolni hány ilyen jelenet van.

Nem igazán szoktam cikizni a könyvek borítójával, de hol lehet egy ilyen 53 éves pasit rendelni, mint amilyen a magyar kiadás borítóján szerepel, mert egyből két példányt is beszereznék. 

Fiatal nő, idősebb férfi a kombináció... és nem a piszkos anyagiak miatt, hanem csak. Véleményem szerint ott egy kemény Elektra-komplexus is közrejátszott, hiszen a leányzó kapcsolata az apjával, a szüleivel formális, és erősen tart a nemlétező fele. S hogy Ian miért megy bele? Kell ezt még mondani? 53 éves, kapuzárási pánik, azt teszi amit minden tehetős korabeli férfi: felszed egy fiatal lányt, hogy mellette fiatalnak érezhesse magát, családot alapítson, gyereke legyen. Ó, ez persze így nincs leírva a könyvben, de nem kell nagy filozófia kitalálni. Ian ugyan nem tudja, hogy a barátai által szervezett  vakrandin egy 22 éves lánnyal találkozik, de ha nem tetszett volna neki a  helyzet, akkor a siralmas randi egyetlen alakalom marad.

Penny természetesen egy szőke, nagymellű csinibaba. Miért nem mintázta saját magáról a szerző a főszereplőt? Miért nem lehet egyszer egy normális vagy túlsúlyos nő, és nem a nagybögyű anorexiás szőke?

Ha nem lenne a történetben néhány erotikus jelenet, és Ian nem lenne 31 évvel idősebb, akkor az egész egy nagyon infantilis ifjúsági történet lehetne, mert a hisztis díva az ott van a helyén. Emellett  tele van bizarr epizódokkal, s ezeken el lehet gondolkozni, a szerző értékrendjén is... csak néhány ilyen, ami most hirtelen eszembe jut:

– A főhősnő szűz, mert eddig még nem találta meg az igazit, akinek odaadja magát... de „kézimunkában” nagyon-nagyon jó. Ezt többször is kihangsúlyozza – páldául mindjárt a második randin Ian tudomására hozza, a parkban, egy pikniken.

– Penny rajtakapja Iant, amikor a nővérével az udvaron cigarettáznak. Ledöbben, kiborul. Az ugye nem gond, hogy Ian nagy kedvelője a szvinger és csoportos szexnek és ezt rendesen művelte még a volt felelségével is, de cigizni!!!!

– Ian, akiről ugye tudjuk, hogy 53 éves van már némi tapasztalata a szerelem és szex terén, szerelmi ügyben tanácsot kér az unokaöccsétől, aki viszont 26 éves és katolikus pap. Jó, mi?

– A vakrandit kettőjük között Sophie, Penny főnöke hozza létre, aki maga is egy idősebb férfi felesége, de ő viszont nem 22 éves, hanem kicsit felnőttebb. Nos, kiderül, hogy Sophie is megjárta Ian ágyát néhány szvinger-akció keretén belül. És ezt Penny és Sophie megbeszélik egy ebéd alkalmával. Ekkor úgy elképzeltem magam, amint bekopogok a főnököm irodájában és megbeszélem vele az ő, az én, valamint a partnereink szexuális preferenciáit.

A szerző blogger, több könyvet is írt már, olyanokat is amit a blogján tett közzé fejezetenként. Nálam ez a "duett" bukta volt és egyhamar nem áll szándékomban bármi mást olvasni amin Abigail Barnette neve szerepel, sem egészben, sem részletekben, sehogy... de hát ízlések és pofonok. S hogy valami jót is mondjak... hát Iannak kifogástalan a zenei ízlése