Rachel Wells – Mindenki macskája, Alfie

   Hagyd a pszichológust! Fordulj egy állati profihoz. Ismerd meg Alfie-t, a macska-pszichológust.
   Amióta idős gazdája meghalt, egyedül cselleng a városban. Aztán rábukkan az Edgar utcára, és egy gyors környezetfelmérés után úgy dönt, ez pont megfelel neki. A lakók először hallani sem akarnak a kóbor macskáról. Micsoda buta gőg! Hiszen minden kétlábúnak szüksége van léleksimogatásra. Főleg, ha annyira gubancosak az ügyeik, mint az Edgar utca embereinek.
   Tanulj te is Alfie-tól: lesd el, miként kell megoldani az élet nehéz problémáit szeretettel, humorral, bátorsággal. Felemelő, vicces és intelligens regény a BOB, AZ UTCAMACSKA és AZ EGY KUTYA NÉGY ÉLETE rajongóinak.

   Lettero, 2019

   Eredeti cím: Alfie The Doorstep Cat

   Egy ideje tologatom ezt a könyvet, mert nem szeretek állatokról szóló történeteket olvasni. Ne essünk tévedésbe, nagyon szeretem az állatokat (ha nem bogarak vagy nem hüllők), és pontosan ez az ami visszafog a róluk szóló könyvek olvasásától, mert ezekben a történetekben mindig történik valami rossz velük, nekem meg a szívem szakad meg. Tehát nem olvastam sem a könyvtár macskájáról, sem Bobról, az utcamacskáról szóló történetet, a kutyás sztorikat is kerülöm. Az egyetlen kivétel a magyar macskaceleb, Erzsébet Fenevadova első könyve (Homonnay Gergely: Puszi, Erzsi!), ami indulásból viccesnek és nagyon szórakoztatónak ígérkezett. Alfie történetének reklámja valami hasonlót ígért, tehát magamévá tettem a könyvet.

   Ismételten elcsodálkoztam, hogy milyen könnyen rányomjuk valamire a pszichológia címkét. Alfie egy macska, szó se róla nagyon szimpatikus és szerethető, de akkor is egy macska és nem pszichológus. Igen, sikeresen használják az állatokat a terápiák során, de nem helyettesítik a szaksegítséget, amikor arra van szükség, bár angol tudósok kimutatták, hogy doromboló macska tíz percig való simogatása hatásosan oldja a stresszt. Tudod, azok az angol tudósok, akikre a bulvárlapok hivatkoznak, mikor a blőd maszlagjukat (hogy ne mondjam orbitális hülyeségnek) le akarják nyomni a torkunkon.

   Szeretem a macskákat. A fajmacskákat, a kóbor macskákat, a szomszéd macskákat, a tarka macskákat, meg a cirmost és a feketéket is, a durcikat meg a tépett fülű verekedőseket is. A felelős állattartás híve vagyok és elítélem azokat, akik úri passzióból állatokat bántalmaznak, de nem pontozom azt, amikor egy állatot (ez esetben egy macskát) olyan tulajdonságokkal ruháznak fel, melyek nem jellemzőek a fajra.

   No, de lássuk Alfie-t, jelen történet hősét, akinek fizikai megjelenéséről semmit nem tudtam meg. Bármilyen színe lehet, fajmacska vagy egyszerű európai keverék, az egyetlen biztos dolog: Alfie egy kandúr. A neve is erre látszik utalni, de azért erre sem lehet mindig mérget venni, mert például a szomszéd néni vörös kandúrját Cilikének hívják. Mentségére legyen mondva, a szomszéd néni már nagyon idős és gyenge a látása.

   Szóval Alfie boldog és biztonságos világa alapjaiban reng meg, amikor idős gazdája meghal, lánya pedig kilátásba helyezi a menhelyt az elkényeztetett szobamacska számára. Alfie természetesen meglép otthonról, hogy új gazdát találjon magának, egyszerre többet is, mert nem akar ismét hasonló helyzetbe kerülni. Ezért választja az utcamacska státuszt, ami azt feltételezi, hogy több családhoz is bejáratos, mindenhol etetik, mindenhol otthon van és mindenki életébe beleavatkozik.

   A történet London egyik külvárosában játszódik és maga Alfie meséli el, macska-szemszögből. Hosszas és kalandos kóborlás után talál rá az Edgar utcára és annyira megtetszik neki a kiadó/eladó lakásokkal teli hely, hogy itt szándékszik letelepedni. És itt szerzi első macskabarátját is, Tigrist.

   Az első potenciális gazdi a 78 szám alá beköltöző Claire, aki röviddel válása után elköltözött volt férje és annak új partnere közeléből, hogy sebeit nyalogassa és új életet kezdjen. Claire szerencsétlenül választja meg partnereit, mint ahogy a következő kapcsolata is mutatja. Claire örömmel fogadja Alfie-t.

   A következő leendő otthon Jonathané a 46 szám alatt. Negyvenes évei elején járó egyedülálló férfi, akinek egyetlen tévedése fényes szingapúri állásába került. Magányos, elkeseredett és nem örül Alfie-nak, aki ragaszkodása jeléül döglött egereket és madártetemeket hord lábtörlőjére. De amelyik kutya ugat az nem harap, és Alfie kitartása meghozza gyümölcsét, az egyéjszakás kalandokban utazó férfi befogatja Alfie-t és a dolgok jól is mennek, míg a színen meg nem jelenik a szerelem egy olyan nő személyében, aki nem szereti a macskákat.

   Alfie további otthonokat keres, így esik választása a 22A és 22B ikerházra. A 22A-ba egy fiatal pár költözik be egy pici babával. az anya, egy volt modell, szülés utáni depresszióba szenved. A 22B lakói pedig lengyel bevándorlók, akik egy jobb élet reményében költöztek az Egyesült Királyságba két kisfiúkkal. Azt pedig már tudjuk hogyan viszonyulnak az emberek a bevándorlókhoz, még akkor is, ha azonos kontinensről származnak.

   Alfie valamennyi választott otthona lakónak életébe beavatkozik kissé idealizált módon, míg a történet eljut a mindenki által áhított boldog végkifejletig. És mindenhol otthon van. Egyszerre négy helyen.

   Nagyon vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Egy biztos a Hallmark Channel nagyon szirupos, szívfacsaró filmet tudna belőle sikeríteni. Igazándiból azt sem tudnám megmondani, hogy tetszett-e vagy sem, mert a bugyuta gyermekmese és a korunk valóságának bemutatása között ingadozom, hiszen minden család egy külön történet, olyan, ami bárkire érvényes lehetne. Ha elvonatkoztatok attól, hogy a történéseket egy magát zseniálisnak tartó macska irányítja, akár egy kedves, egy-két este elolvasható történet is lehet. Kizárólag ízlés kérdése, hogy ki hogyan viszonyul majd ehhez a történethez. Én továbbra is kedvelem a macskákat, mert hatalmas figurák.

Jill Mansell – Most vagy soha

Miminek esze ágába se jutott a szerelem, amikor először meglátogatta az apját a bájos, vidéki Goosebrookban. Pedig jól tette volna, ha lelkileg felvértezi magát a veszélyre.

Leszámítva az undok Henrietta nevű nőszemélyt (aki hagyta Mimit az esőben kutyagolni, és nem vitte el az autójával), a falu lakói roppant barátságosak. Különösen egy valaki extra vonzó – Cal, a karizmatikus, nyíltszívű, szexis pasi.

Ahogy telnek az évek, Mimi a karrierjére koncentrál Londonban. És hiába botlanak Callal újra és újra egymásba, valami vagy valaki mindig közbeszól, hogy egymáséi lehessenek.

De ha tényleg Cal az Igazi, akkor egyszer csak meg kell történnie a csodának. A kérdés csak az, milyen ára van ennek?

Lettero, 2019

Eredeti cím: Maybe This Time, Headline, 2019

Többször is elmondtam már, hogy kedvelem Jill Mansell írásait – többnyire, mert azért vannak olyan írásai is, melyekért nem rajongok –, tehát nyilvánvaló volt, hogy ezt az újabb könyvét is kiváncsian vártam. El tudnék viselni évi két könyvet is tőle, lenne is miből, mert egy nagyon termékeny íróról van szó, bár a magyar nyevű megjelenések száma miatt sem panaszkodhatunk, hiszen ez éppenséggel a tizenötödik, ha jól számoltam.

Mansell chick lit történeteket ír, azaz könnyed, szórakoztató, úgynevezett “nőcis” könyveket, melyekkel jól be lehet kuckózni, vagy strandra vinni, s melyektől a szórakozáson kívül semmi másra nem kell várni, mert senki világát megrengetni nem fogja. Történetei, szereplői, annyira valóságosak, hogy mindaz, amit egy-egy könyvében leír, akár igaz is lehetne. Tehát pontozom a Lettero Kiadó kitartását, hogy évente legalább egy könyvét elhozza a magyar rajongóknak is, remélem ezt a szokását továbbra is megtartja.

A szerző könyveire az is jellemző, hogy a cselekmény nem egyetlen személy körül forog, hanem inkább egy kis közösséget mutat be, melynek a főszereplő is tagja valamilyen formában, mert azért van egy főszereplő is. Ez a kis közösség többnyire egy idillikus, angol vidéki faluban él, melyet olyan tetszetősen ír le, hogy az ember lánya komolyan fontolóra veszi az azonnali költözést. 

Most sincs ez másképp, legalábbis, ami a szereplőket illeti, hiszen sokan vannak és sokfélék. A cselekmény helyszíne viszont egy rövid időre Londonba viszi az olvasót, majd később Mallorcára is (a hősnő munkája miatt), de többször is visszatér az festői Goosebrookba, ami természetesen Cotswoldshoz tartozik. Sosem jártam még Cotswoldsban, de amennyi könyv helyszínének választották, már ideje lenne felvenni a bakancslistámra, és saját szemmel látni, tényleg annyira festői és vonzó?

A történet központi figurája Mimi Huish, Londonban él, PR szakember és sikeres abban amit csinál. Mimi elvált szülők gyermeke, ami nem szokatlan, az viszont nem mindennapi, hogy az apa sok évi házasság után rukkol elő azzal, hogy ő tulajdonképpen saját neméhez vonzódik. Ő az aki Marcusszal, partnerével Goosebrookban él és ide utazik Mimi őt meglátogatni, amikor a fülszövegben is említett Henrietta nőszemély hagyja az esőben gyalogolni, és így ismeri meg Mimi a sármos Calt is, aki a másodszori találkozásnál is ugyanolyan sármos, tehát Mimi szíve kicsit hevesebben kezd dobogni a jelenlétében. Ekkor jutott eszembe, hogy mennyire hülyék tudnak lenni a nők, legalábbis néhányan közülük. Ha egy férfi kedves, előzékeny, udvarias, segítőkész, akkor már rögtön azt hiszik, hogy érdeklődik utánuk, pedig dehogy! Vannak még kedves, előzékeny, udvarias és segítőkész férfiak minden hátsó szándék nélkül. Cal egy ilyen. És boldog házasságban él egy csodaszép nővel és kislányukkal.

Mimi legjobb barátnőjével osztozik egy lakáson (mert lennie kell egy legjobb barátnőnek is) és stabil kapcsolata van… egészen addig, amíg egy este váratlanul haza nem érkezik és… Ezt le sem kell írnom, mindenki kitalálja, hogy a stabil kapcsolat a legjobb barátnőn csúszik el, Mimi pedig egyenesen hazafut apjához sebeit nyalogatni, és ide tér vissza minden egyes alkalommal, amikor a körülmények úgy hozzák.  Érdekes módon, az anyáról egyetlen szó sem esik az apa nagy coming out-ja után, helyét átveszik a barátok, ismerősök, munkaadók és az új közösség, melybe Mimi igyekszik beilleszkedni.

A Cal és Mimi kettősre keresztet vetettem, hiszen a fickó nős, és a szerző olyan jól keverte a dolgokat, hogy többször is eldöntötem, Mimi most emellett a pasi mellett teszi le a voksát, aki lehetett volna a szívtipró Paddy, a helyi bájgúnár, vagy CJ, Mimi Mallorca-i munkaadója, egy meglehetősen nehezen kezelhető sztáríró, vagy akár Felix is, a hely legtehetősebb és legelőkelőbb férfija, annak ellenére, hogy Felixnek pont Mimi legújabb legjobb barátnője, Lois a felesége (jesszusom, mennyi "leg"!). Ebben a könyvben ezer dolog történt, ami egyik pillanatról a másikra megváltoztatta a cselekmény további alakulását, tehát egyetlen pillanatig sem lehetett unatkozni, mert Mimi és a szerelem többször is elmennek egymás mellett, mivel az időpont sosem alkalmas..

Bár nem volt klisémentes, ez mégis egy remek történet volt az emberi kapcsolatok sokszínűségéről, személyes tragédiákról, szerelemről. Pörgős volt, színes, kiszámíthatatlan. Kedveltem, de természetesen ízlések és pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Ebből szerelem lesz

Nem zörög a haraszt

Van az a pénz

Te és én, mindörökre

Keresd a párod

Ezen múlik minden?

Nicky Pellegrino – Egy év Velencébe

Újabb csodás regény a nagy sikerű OLASZORSZÁG, SZERETLEK! szerzőjétől.

Kat sikeres, Angliában élő újságírónő, aki legalább annyira szeret utazni, mint enni. Televíziós műsorában a világ legkülönösebb helyeire kalauzolja a nézőket. Amikor a tévésorozat véget ér, Kat találkozik egy sármos idegennel. A férfi Velencében él, és egy régi, családi szállodát vezet. Szexis, okos, kedves. Tényleg létezik ilyen pasi a földön? Miután a kapcsolatuk szorossá válik, megállapodnak abban, hogy Kat egy évre Velencébe költözik hozzá. Besegít a szállodába, és könyvet ír a városról, tele titkos helyekkel és hagyományos receptekkel. Ennyi idő alatt igazán kiismerhető Velence összes étterme, péksége, cukrászdája. De vajon Massimo is, a vonzó olasz férfi?

Lettero, 2019

Eredeti cím: A Year at Hotel Gondola, 2018

   Nicky Pellegrino nevével tavaly találkoztam először, amikoris a Lettero Kiadó megjelentette Olaszország, szeretlek! című könyvét. Mondhatni vegyes élmény volt olvasni, egy részét szerettem, a másikat, a jelenben játszódót nem, és ehhez nagyban hozzájárult a számomra rém antipatikus hősnő. Sebaj! – gondoltam, a következő könyve biztosan szuper lesz, főleg, hogy akkor már a kiadó reklámozta is a könyv angol nyelvű megjelenését, és jött az ígéret is, hogy hamarosan magyar nyelven is olvasható lesz.

Egy év Velencében – csábító cím. A várost amúgy is egy jó nagy adag romantikus köddel társítják, szinte mindenkinek szerepel a bakancslistáján, s a szerencsésebbek el is jutnak oda. Pellegrino könyve pedig akár kedvcsináló is lehetne… de nem az. Legalábbis számomra nem. Zárójelben megjegyzem, hogy jártam Velencében, igaz nem egy évet töltöttem ott, de ha összeszámolom az ott töltött időt, olyan három-négy hétre jönne ki.

Pellegrino regénye egyszerre akar útikalauz, helyi jellegű ételek szakácskönyve és szerelmi történet lenni. Ha ehhez még hozzáadom a tényt, hogy a hősnő közben könyvet ír és annak egész fejezeteit lehet olvasni a történetben, akkor ez már rég túlment a túlzás határán. Egyszerűen túl sok és valahogy nem passzolnak össze a dolgok.

   A történet hősnője Kat Black, volt tévés személyiség, pillanatnyilag parkolópályára tett középkorú nő – bár a kora sehol nincs konkrétan számszerűsítve, a nő símán valahol a negyvenes éveit taposhatja, ha egyidős aktuális szeretője volt feleségével, akinek egyetemi hallgató korú lányai vannak. Nos, Kat műsorát beszüntetik és a nyughatatlan nőnek más elfoglaltság után kell néznie, ami egyben pénzkereseti lehetőség is, hiszen “van még ott ahonnan ez jött” elv alapján tévésztár korában két kézzel szórta meglehetősen nagy jövedelmét. Kapóra jön neki, hogy aktuális szerelme a Hotel Gondola tulajdonosa Velencében, egy évre odaköltözik, besegít a szállodában, hogy közben könyvet írjon élményeiről, az igazi Velencéről, amit a turisták nem látnak – és a kapcsolatáról az ízig-vérig olasz Massimóval.

   Ez a történet alapja. Kat beköltözik  Massimóval a hotel egyik padlásszobájába és megkezdődik a velencei kaland, amit rendesen dokumentál is. A történéseket egyrészt a szerző meséli el, tehát E/3-ban olvashattam, másrészt ott voltak a kész fejezetek Kat könyvéből, mely E/1-ben elmeséli ugyanazt, a jövőbeli olvasók számára kissé kozmetizálva. Símán meglettem volna Kat könyvének fejezetei nélkül, s akkor a könyv sem rúgott volna 400 oldal unalomra.

Azon túl, hogy a történet hősnője Kat, a szerző több érdekes karaktert is felvonultat. A kelleténél többet. Itt van például maga a szerető, Massimo. Elfoglalt üzletember, hiszen a család tulajdonában lévő szállodát egymaga vezeti. S mintha úgy emlékeznék, hogy tulajdonképpen jogilag nincs is elválva feleségétől, csak külön élnek évek óta. Akkor meg miért akar komolyan elköteleződni egy másik nő iránt? A komoly elköteleződés az házasságot jelent, nem? Kat és Massimo pedig inkább egymás mellett él, mint együtt.

   Massimóval együtt jár a volt (még aktuális???) feleség is, aki ugyan nem akarja a férfit visszaszerezni, de amint Kat megjelenik a szállodában, hopp! ott van ő is és segítség, barátkozás címszó alatt annyit tesz keresztbe a kapcsolatuknak, amennyit nem szégyell.

A történetben szerephez jut egy fiatal és ambiciózus olasz séf-jelölt, aki a családi gondola-bizniszt a fakanálra cserélte, egy amerikai özvegy, aki az emberek hangulatát, személyiségét színekben látja (nem, ez már nem fér bele a szinesztézia fogalmába!) és festészettel próbálkozik, valamint egy tősgyökeres velencei idős hölgy, aki harsány optimizmussal és hamis kirobbanó életkedvvel takarja magányát. Ő gazdag ismerősei levetett ruháit árulja boltjában, s teszi ezt meglehetősen sajátos módon.

   Amit pozitívumnak tartok az, ahogy a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy mit jelent Velencének és a lakosainak az a turistaáradat, ami a várost elárasztja. Természetesen az anyagiakon túl. Értem én, hogy a város a turizmusból él és nem pontozzák a tatyóból szendvicsező turistákat, akik egy nap alatt végigrohannak a főbb látványosságokon és csupán szemetet hagynak maguk után, de anyagi bevételt nem. De sehol egyetlen szó sem esik arról, hogy például mennyibe kerülne helyben étkezni és nem a tatyóból. Meg arról sem, hogy a romantikus gondolázásért mennyit kellene leszurkolni fejenként. Újabb zárójel: Velencében csak a turisták gondoláznak – sok pénzért, a helyiek vizitaxit vagy -buszt használnak, vagy van saját csónakjuk.

   Egy év Velencében és a szerző mégcsak említést sem tesz a hely legnagyobb látványosságáról, a karneválról, viszont bemutat egy másik ünnepet, amit a legfontosabbnak tüntet fel. S ha már az igazi Velencéről beszélünk – ami mégiscsak a turistákból él, bármennyire nem tetszik –, akkor azokról az utca árusokról sem tesz említést, akik agresszívan tolják a gyanútlan turista arcába a kínai bóvlit, s valahogy a lagúnák jellegzetes bűzéről is megfeledkezik.

A történet gasztronómiai részébe nem szeretnék belemenni, vannak receptek, leírások, lehet próbálkozni.

Útleirás, szakácskönyv és középszerű szerelmi történet. Egy kicsit mindegyik volt, egy idealizált hősnővel a főszerepben, akinek a tökéletességétől és tévedhetetlenségétől viszketegséget lehet kapni. Nem ájultam el a történettől, egyszerolvasós-felejtős kategóriában marad, de ízlések és pofonok…

Kapcslódó bejegyzés:

Olaszország, szeretlek! 

Rhys Bowen – Holttest a könyvesboltban

Őfelsége kémnője 2

1932, London. Lady Georgiana vadonatúj bűnügybe csöppen. A királynő megkéri, hogy néhány röpke hétre lássa vendégül Hannit, egy bajor hercegkisasszonyt. Ekkor Georgie még nem sejti, milyen terhet vesz a nyakába. Vigyázat, Hanni nem szokványos kékvérű nőszemély: 

angol nyelvtudását amerikai gengszterfilmeken edzette 

erősen kleptomániás 

odavan a jóképű pasikért

Lady Georgiana számára az események akkor kezdenek felpörögni, amikor Hanni egy holttestre bukkan egy rejtélyes könyvesboltban. Vajon ki az áldozat? És ez csak az első a gyanús halálesetek sorában… Ha Lady Georgiana ki akar mászni a slamasztikából, saját magának kell kinyomoznia a gyilkosságokat.

A sorozat minden kötetete önálló detektívtörténet.

Lettero, 2019

Eredeti cím: A Royal Pain, 2008

Igazándiból még a tavaly reménykedtem abban, hogy ez a történet megjelenik, hiszen a sorozat  első könyve még 2017-ben került a könyvesboltokba. Ilyenkor természetesnek tartom azt az elvárást, hogy évente legalább egy résszel boldogítsa a kiadó olvasóit, kettő még jobb lenne. Ha ténylegesen az egész sorozatot szándékukban áll megjelentetni, s mivel az angol eredeti 13. részének megjelenése várható az idénre, ilyen iramban húsz év múlva is arra várunk, hogy összejön-e végre az ügyetlen Lady Georgie, a sorozat hősnője, és a sármos és titokzatos Darcy O’Mara, akivel már az első résztől fogva kerülgetik egymást.

Kedveltem az első részt, mert más volt mint egy klasszikus romantikus történet, volt benne egy szemernyi valós elem is és vicces volt. Ez a szemernyi valós elem most is megmarad, hiszen Wallis Simpson továbbra is jelen van a történetben, mint ahogy a David néven futó walesi herceg is – a későbbi VII. Edward –, valamint az angol király pár. Az 1930-as évek elején a birodalom trónján épp V. György ült, Mary királynéval. Ők valós történelmi személyek, mint ahogy az amerikai Wallis Simpson is, akinek jelenléte meglehetősen irritálja a kornás főket. Ez a történetben is úgy lesz.

A főszerepben természetesen most is Lady Georgiana lesz, aki Viktória királynő dédunokája – erre egyébként legalább tucatszor történik utalás –, harmincötödik a trónöröklésben, egy vitatható erkölcsű színésznő és egy skót herceg törvényes csemetéje és szegény mint a templom egere. Szószerint. Bátyja nem igazán támogatja, mert nincs miből, még nagyravágyő feleségének is meg kell húznia az övet, Apja halott, anyja pedig saját magával van elfoglalva, ahogyan az elmúlt években is mindig. Tehát Őlédisége magára marad és magának kell a megélhetéséről gondoskodnia

Míg az első részben csak egyetlen hulla okozott galibát, ebben már hárommal is meg kell bírkózni és abból csupán egy az a bizonyos, ami a könyvesboltban és a könyv címében szerepel. S ami igazán nevetséges volt, a Scotland Yard valamint az egész birodalmi rendőrség nem tudott a rejtéllyel megbírkózni, ehhez a királynénak egy huszonegy éves, hebrencs leányzót kell megbíznia a nyomozással… meg azzal is, hogy amennyiben lehet Wallis Simpsont távolítsa el a trónörökös közeléből… de hát ilyen a fikció ördöge.

Ez a második rész nekem kicsit sok volt, bajor hercegnő ide vagy oda. S erről jut eszembe: értem én, hogy 1932-ben járunk, de azért senki nem tudta leellenőrizni, hogyan néz ki az a bizonyos hercegnő?

No, de nem a Hanni miatt volt ez sok, hanem három hulla, szerveződő kommunisták, náci feneyegetés Németország felől, és akkor a szerző ezt még megfejelte egy összeesküvéssel is, ami politikai és diplomáciai botrányt volt hivatott kirobbantani. S erre hősnőnk mind-mind rájön és megoldja a rejtélyt. Ó! Nem egyedül. Segítségére lesz anyai nagyapja, aki visszavonult rendőr, és aki mellesleg egy nagyon okos, kedves öregúr.

Igazándiból egy kedves kis limonádé volt a történet, a kemény krimikhez szokott olvasók ne is várjanak tőle sokat. Bár a hősnő iránt vegyes érzéseim vannak – egyrészt vicces, hogy mennyire idétlen, másrészt idegesítő a nagyképűsége –, minden bizonnyal elolvasom majd a folytatásokat is, amennyiben lesznek. S akkor sem sírom vizesre a párnám, ha Lady Georgie egyetlen további kalandját sem fogom megismerni. De ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzés:

Holttest a fürdőkádban

Jill Mansell – Ezen múlik minden?

Egyrészről, ​bárcsak ne írta volna meg Essie azt az átkozottul kínos emailt. Micsoda pech, hogy a félvilág olvashatta, mert véletlenül félreütött a gépen, és mindenkinek szerteküldte. Pedig csak a legjobb barátnőjének szánta. Még most is együtt élhetne Paullal, talán már az esküvőjüket is tervezgetnék… 

Másrészről (főleg, ha nem ragadták volna el pillanatnyi, és valljuk be, teljesen őszinte női érzelmei), milyen szerencse, hogy mégis megírta a levelet. Akkor most nem kezdhetné újra az életét egy pici tetőtéri lakásban, és soha nem ismerte volna meg a csupaszív Conort. Vagy az őrülten vonzó Lucast… 

És ami egészen tuti, hogy nem következett volna be: Essie soha nem zúgott volna bele olyan pasiba, akibe szigorúan tilos beleszeretni bármilyen nőnek, akinek egy csepp esze van…

Jill Mansell művei eddig több mint 10 millió példányban fogytak el a világban. Világsikerének titkát már sokan próbálták megfejteni. Könnyed stílusa, szédületesen jó humora, csavaros történetei és életszerű párbeszédei mind hozzájárulnak óriási népszerűségéhez. Azon ritka szerzők egyike, akik a legkönnyedebb témától a legsúlyosabbig képesek bemutatni a női élet örömeit és buktatóit.

Lettero, 2018

Eredeti cím: This Could Change Everything, 2018

Ez már a sokadik Jill Mansell könyvem. Tulajdonképpen valamennyi magyar nyelven megjelent könyvét elolvastam, némelyiket kétszer is. Továbbra is rajongója vagyok a szerzőnek és könnyed, valóságból merített történeteinek, annak ellenére, hogy vannak könyvei, melyeket nem kedveltem.

Mansell történetei természetesen kitalációk, semmi közük nincs a valóságban is élő személyekhez vagy történésekhez, de valószínűleg azért olyan népszerűek, mert emberközeliek, a cselekmény során felmerülő konfliktusok bárkivel megtörténhetnek. Szereplői akárkik lehetnek, nincs benne deviáns szexualitású milliomos üzletember, és a már sablonszerű, enyhén ostoba szupernő sem. Pedig hely az lenne mindenki számára, hiszen Mansell történetei sokszereplősek, nem egy-két ember áll a cselekmény központjában, hanem egy kis közösség, amiben mindenkinek megvan a jól meghatározott szerepe.

Az Ezen múlik minden? első fejezeteinek látszólag semmi közük egymáshoz. Mások a szereplők, más a cselekmény. Egészen addig így is marad, míg Essie Phillips meg nem írja azt az ominózus e-mailt, amit már a fülszöveg is említ, és ami elindítja a lavinát… és helyre teszi a dolgokat az első fejezetek körül. A helyszín természetesen az Egyesült Királyság, és nem, nem Londonban játszódik, hanem Bathban, Anglia déli részén fekvő fürdővárosban.

Essie párkapcsolatban él a maga “hercegével”, egy olyan férfival aki szociálisan és társadalmi pozícióját tekintve fölötte áll, és aki a maga képére akarja formálni az egyszerű, kedves lányt. Kezdve azzal, hogy a hozzá méltatlan felszolgálónői státuszából áthelyezi anyja fogorvosi rendelőjének recepciósi pozíciójába. Lényegében nem elítélendő, amit csinál, hiszen meg szeretné könnyíteni a lány életét – nem mondom, az jobban hangzik, hogy a barátnőm recepciós, mint a barátnőm pincér, legalábbis Paul értékrendjében. Csakhogy nem kérdezte meg, hogy Essie egyáltalán akarja-e ezt, vagy úgy boldog, ahogy van. Essie pedig nem boldog az új felállásban, ahol mindig neki kell engednie és jóképet vágnia barátja burkolt lenézéséhez és anyjának, s egyben főnökének nyilvánvaló ellenszenvéhez.

Egy este, némi alkohol és Scarlett nevű barátnője hatására születik meg az e-mail, egy olyan terápiás célú írás, melyben minden gondját-baját leírja, és amit senkinek nem lett volna szabad látnia, csak a barátnőnek. Ez egy olyan igazi kipakolós, megmondogatós és nagyon őszinte írás lett, ami Essie legbelsőbb gondolatait, véleményét tartalmazza.

Hogy ez mégiscsak elérthetővé vált Essie levelezőlistája minden tagjának… nos, ehhez köze volt egy Ursula nevű macskának és a szájában lógó vérző varjúnak, Jaynek, Essie nagyképű, macsó tesójának, valamint Lucasnak, akit magával hozott. Essienek nem, és mégis az ő világa esett szét, hiszen barátja lapátra tette, munkahelyéről kirakták.

És itt kezdődik majd a csodálatos véletlenek sorozata, melyek szórakoztatóvá és nagyon szerethetővé tették a történetet, minden kiszámíthatósága ellenére. Essie talpra áll, és rájön, hogy van élet Paul nélkül is, sőt, még jobb is, mint vele. No, nem úgy egyből, hiszen ez egy hosszú folyamat lesz, s tart egészen a történet végéig, és ebben többen is a segítségére lesznek, mint ahogy ő is hatással lesz mások életére.

Úgy gondolom, hogy ez pontosan az a könyv, mellyel így, karácsony környékén este be lehet kuckózni, hátradőlni és nyugisan belemerülni. Senki világát meg nem fogja rengetni, de a mondanivalójának nem csak most, az ünnepek táján kellene érvényesnek lennie. Ez nem csupán egy romantikus, szerelmi történet, hanem az odafigyelésről, barátságról, az önzetlen emberbaráti cselekedetekről is szól.

Kedveltem, ajánlom, de ízlések és pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Ebből szerelem lesz

Nem zörög a haraszt

Te és én, mindörökre

Van az a pénz

Keresd a párod

Nicky Pellegrino – Olaszország, szeretlek!

Csodálatos történet a szerelemről és az itáliai konyha titkairól. 

1964, Dél-Olaszország. Mintha megállt volna az idő San Giulioban, a békés, napsütötte faluban. Az asszonyok itt még naponta frissen sütik a kenyeret, és esténként egy kis pletykálkodásra jönnek össze a Caffé Angeli illatos kávéi és süteményei mellett. 

1980, Róma. A Carozza család legidősebb lánya az olasz fővárosba szökik a szerelmével a kis faluból. Alig tud valamit a titokzatos férfiről, de szenvedélyesen szereti. Amikor keservesen csalódik benne, és terhes lesz tőle, nincs más választása, hazatér a szüleihez. 

2005, Dél-Olaszország. Egy fiatal nő érkezik Londonból a kis faluba…

„A Csokoládé című regény olasz unokatestvére.” Cleo Magazine 

„Senki nem ír úgy a szerelemről és az olasz ételekről, mint Nicky Pellegrino.” Sunday Times 

„Ez nem a fogyókúrázók regénye! Lapról lapra éhesebb leszel tőle.” Cosmopolitan

Lettero, 2018

Eredeti cím: Delicious, 2005

Nagyon szeretem a ‘60-as, ‘70-es évek európai – különösen az olasz és francia – filmjeit. S azért mondom ezt, mert ez a történet olyan volt mintha egy ’60-as években játszódó olasz filmbe csöppentem volna, ehhez pedig hozzájárult a szerző stílusa. Annyira olvasmányos, annyira tökéletesek a leírásai, hogy símán elhittem ott sétálok a faluban, vagy ott tartozkodom a közösségben.

Ez az állítás igazándiból a történet első részére érvényes, amit nagyon kedveltem, a másodikat már annál kevésbé és ehhez nagyban hozzájárult a hősnő is, aki anyjától eltérően kicsit sem volt sem szimpatikus, sem szerethető, legalábbis nekem.

A szerző neve teljesen ismeretlen volt számomra. Miután a kiadó nagy csindarattával beharangozta az Olaszország szeretlek! megjelenését  utánaolvastam, és a Goodreads-en számszerint tíz, a szerző által jegyzett könyvet találtam – természetesen angol nyelven. Nagyon kedvelem a gasztroregényeket, valószínűleg azért mert a gasztronómiai ismereteim éppen csak az éhenhalástól mentenek meg, tehát izgatottan vártam a történetet, hátha valami mégiscsak ragad rám a lelkesedésen kívül is.

Nem nagy filozófia kitalálni, hogy a cselekmény nagy része Olaszországban játszódik, hiszen erre utal a cím is, bár a történések Angliába is elkalauzolják az olvasót, hiszen Anglia az ami biztosítja az újrakezdést Mariának és az otthont, a gyermekkort, a családot lányának, Chiarának.

A történet igazádiból két részre osztható: Maria Domenica története, majd a Chiaraé, Maria Domenica felnőtt lányáé, és kezdődik 1964-ben, egy olaszországi kicsiny faluban, ahol a tizenhat éves Maria Domenica, a Carozza család legidősebb gyermeke már keményen megtapasztalta miről szól az élet, hiszen nemcsak a házimunkából kell keményen kivenni az részét, hanem anyja már ki is választotta neki jövendőbelijét a Manzoni család Marcójának személyében. Csakhogy sem Marcónak sem Mariának nem fűlik a foga a házassághoz, mindketten világot akarnak látni, távol a kis porfészektől képzelik el jövőjüket, és vonzza őket a nagyváros varázsa. Ezért meg is szöknek. Nem, nem együtt, hiszen mégcsak nem is kedvelik egymást. Előbb Marco, majd Maria is, aki időközben munkát vállalt a falu kávézójában, hogy pénze is legyen az új, városi életéhez. És ez nem 1980-ban történik, ahogy a fülszöveg írja, hanem a hatvanas évek második felében. Mint ahogy a könyv eredeti címe sem Under the Italian Skies, ahogy a Molyon tűntetik fel, a link pedig egy teljesen más Nicky Pellegrino regényhez vezet. Az is megtévesztő, hogy a magyar kiadás borítója viszont kísértetiesen hasonlít az Under the Italian Skies-éra.

Ez volt Maria első szökése. És azért az első, mert egy év után terhesen érkezik haza Rómából, szülei pedig hozzákényszerítik Marco Manzonihoz, akit szabályosan hazapofoztak Rómából, annak ellenére, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy a gyermek apja valaki más. Ebből a házasságból szökik meg másodszorra Maria és meg sem áll Angliáig, hogy ott nevelje fel lányát, Chiarát, újrakezdje életét és ismét rátaláljon a szerelem. Hogy miért éppen Anglia? Azt majd mindenki felfeldezi a könyv olvasásakor.

És itt véget is ért az, amit a történetben szerettem, mert huszonöt évet ugrott a cselekmény és Chiara főszereplésével folytatódott, őt pedig nem kedveltem. Több okból sem, kezdve azzal, hogy még gyermekként megtagadta anyja olasz örökségét és soha nem volt hajlandó egyetlen szót sem megtanulni olaszul, ami jól jött volna, amikor anyja családját – és apját – készül felkutatni Olaszországban. És meg is teszi, tehát a szerző ismét visszavisz San Giulioba, ahol az idő mintha megállni látszott volna, csupán az emberek lettek idősebbek és a család bővült.

S hol volt benne a gasztro? Olaszországról beszélünk, tehát szinte mindenhol.

Nagyszerű ábrázolása volt a múlt század második felének vidéki társadalmának, a szociális megfelelési kényszernek, a szokások hatalmának. És annak is, hogy vidéken a feljődés lassúbb, a berögzött szokásokat nehéz levetkőzni és az emberek nem igazán változnak.

Összességében egy szerethető történet, bár – mint említettem már – nekem Chiarát nem sikerült megkedvelnem. Aki olyan habos-babos romantikus történetre vár, az bele se fogjon, mert itt a romantika keserédes és bizony meghökkentő, botrányos dolgok is terítékre kerülnek.

Nem mondhatom, hogy imádtam, mert ez nem lenne igaz, hiszen Chiara számomra ellenszenves volt és ez sokat nyomot a latba. Viszont kedveltem annyira, hogy Nicky Pellegrino neve ismét kísértésbe hozzon, ha a kiadó újabb könyvét jelentetné meg magyar nyelven. De természetesen ízlések és pofonok…

Sally Christie – A király kurtizánjai

A király kurtizánjai (The Mistresses of Versailles) 1

1730, Versailles. A francia udvarban már pletykálják, hogy XV. Lajos hét év után ráunt lengyel származású feleségére. Kezdődhet a versengés, kivel ossza meg az ágyát. Így indul a történelem egyik legbotrányosabb és legérzékibb szerelmi sokszöge, amelyben az öt Neslé nővér közül négy – a naiv Louise, az ambíciózus Pauline, az érzéki Diane és a dörzsölt Marie-Anne – végül mind a király szeretői lettek. 

Intrikák, féltékenységek, hatalmi játszmák, érzéki szenvedélyek és kegyetlen versengések – vajon mi volt a testvérek titka? Mit tudtak, ami évszázadok múlva is megdöbbenti és elvarázsolja a történészeket és a történelmi regények kedvelőit?

Lettero, 2018

Eredeti cím: The Sisters of Versailles, 2015

A Lettero Kiadó izgalmas és különleges történelmi romantikus regénnyel lepte meg olvasóit. A király kurtizánjai az azonos nevű trilógia indító kötete, bár az eredeti elnevezés A versailles-i szeretők (The Mistresses of Versailles) lenne, a kötet címe pedig angolból fordítva A versailles-i nővérek (The Sisters of Versailles), ami talán jobban is tükrözné mindazt, amiről a történet szól.

Különleges történet több szempontból is. Első sorban azért, mert a sok angolszász környezetben játszódó klasszikus romantikus fikció után végre egy Franciaországhoz kapcsolódó történetet kaptam. És azért is, mert a történet alapja a valóságban gyökerezik, valóban létezett személyekről szól, és mindaz amit a szerző az olvasói elé tár híven tükrözi egy olyan kor történéseit és életvitelét, amiről az átlagos olvasó keveset tud, mert valamiért nem annyira népszerű a szerzők és a kiadók körében.

Semmit nem tudtam sem a szerzőről, sem az általa írt trilógiáról, és igazándiból a 18. századi Franciaország történelmét is csak felületesen ismerem. A fülszöveg – és főleg a cím – alapján egy enyhén erotikus, könnyed olvasmányt vártam, mely cselekményének  túlnyomó része fikció. Nagyobbat nem is tévedhettem volna, hiszen erotika itt még mutatóban sincs és ez bizony egy komoly történet, melynek központjában XV. Lajos francia király és szeretőinek népes serege áll.

Ebben az első részben a Mailly-Neslé nővérekkel ismertet meg a szerző, és meglehetősen szokatlan ahogyan teszi. Ugyanis a történetet maguk a nővérek mesélik el egyes szám első személyben, felváltva mikor melyik. A szerző betekintést enged a személyes levelezésükbe is, mely szintén sok olyan információt tartalmaz, melyet máshonnan nem kaphattam volna meg.

XV. Lajos - Hyacinthe Rigaud festménye (1730)

A Mailly-Neslé nővérek, mint XV. Lajos szeretői, nem annyira ismertek az utókor számára, mint például Madame de Pompadour vagy du Barry grófné, de valójában is éltek és egy kivételével valamennyien a király szeretői voltak. Nem, nem egyszerre, nem volt semmilyen csoportos hancúr, hanem rendre egymást váltották a király ágyában. Előbb a naiv Louise, majd az ambiciózus Pauline, az életvidám Diane és végül a számító Marie-Anne. Az ötödik Mailly-Neslé lány, Hortense, csak azért nem, mert ő nem akarta.

A történetben egy olyan fiatal uralkodót ismertem meg, aki csupán egy kirakat-figura, hiszen igazándiból de Fleury kardinális kormányoz, Lajos minden döntése, politikai húzása a kardinálistól származik, maga az ötlet is, hogy a mélységesen vallásos felesége mellett király állandó szeretőt tartson. Mi több, ő az aki az első szeretőt kiválasztja az addig példamutatóan hűséges Lajosnak a naiv Louise személyében. 

Azon túl, hogy minden részletében megismerhető a király szerelmi élete, a szerző átfogó képet nyújt a 18. századi francia arisztokrácia életéről, a királyi udvarról – mert a cselekmény vagy ott játszódik, vagy kapcsolódik Versailles-hez és mindahoz, amit az jelent –, az ezzel járó intrikákkal, elrendezett házasságokkal, titkos szövetségekkel. S nem utolsó sorban kis divatkalauzt is kaptam, hiszen részletes leírások vannak arról, hogy éppen mi számított divatosnak az udvarban.

Kedveltem a történetet. Nem is nehéz megkedvelni, hiszen a szerző olvasmányos stílusa nagyonis lehetővé teszi, hogy az ember lánya belefeledkezzen az olvasásba. És mert az ilyen-olyan leírások mellett állandóan történik valami, bár, ami azt illeti, néhol túlságosan is részletező volt. Nagyon remélem, hogy magyar nyelvű folytatásaival is meglep a kiadó, hiszen a következő kötetek továbbra is XV. Lajos udvaráról szólnak és valószínűleg ismét részesei lehetünk az udvari élet minden aspektusának, nem csupán a király szerelmi életének boncolgatásában. Annál is inkább, mivel a második kötet a király Madame de Pompadourral, a harmadik pedig du Barry grófnéval való viszonyát mutatja be és mindkét hölgynek nagy befolyása volt úgy a király magánéletére, mint annak politikai döntéseire. Nagyobb, mint a Mailly-Neslé növéreknek együttesen.

Gondolom, a trilógia megírását titáni kutatómunka előzte meg, mert Sally Christie hitelesen mutatta be kort, a szereplőket, s mint már jeleztem, mindezt nagyon olvasmányosan tette. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a történelmi regényeket, azoknak is akik már beleuntak az angol lordokról, ladykről szóló  nagyon romantikus fickiókba, de ahogy mondani szoktam: ízlések és pofonok…

A trilógia további részei, egyelőre csak angol nyelven:

2. The Rivals of Versailles, 2016

3. The Enemies of Versailles, 2016