Meghan March – Rád vágyom

Mr. Mount bűnös élete 2

  

Szórakozik velem. A játékszere vagyok. Legalább nem lesz több adósság. 

Gyűlölni akarom, de a testem nem hagyja. Hogy lehetséges, hogy vágyom rá és egyszerre félek is tőle? 

Figyelmeztettek, hogy össze fog zavarni. Szálljak szembe a testi vágyaimmal? 

Nem sejtettem, hogy totális zűrzavar lesz. 

De tudhattam volna. Ha valamiben Mount benne van, akkor ott nincsenek szabályok.
Nem fogok behódolni. Nem lehetek gyenge. Követem az elveimet és kihozom a legtöbbet az együttműködésből, anélkül, hogy a szívem és a lelkem sérülne. 

Csakhogy neki más tervei vannak…

A Rád vágyom a Mr Mount bűnös élete 2. része. Mount és Keira története a Tiéd vagyok című kötetben folytatódik.

Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfa-hímekről, akiket térdre kényszerítenek. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és már a hazai olvasók szívét és a sikerlistákat is meghódította.

Álomgyár, 2019

Eredeti cím: Defiant Queen, 2017

Ez nem a népszerű bejegyzés lesz, ugyanis, amennyire kedveltem a sorozat kezdő részét (Téged akarlak), annyira csalódtam a folytatásban. Bejött az, amitől az első rész olvasása után féltem: a szerző nem tartotta a színvonalat, hanem visszatért a rá jellemző, romantikára-erotikára hangsúlyt tevő stílushoz, ami a cselekmény kárára ment. S ezt még meg is fejelte a már közhelyesnek ható nehéz, hányatott gyermekkor klisével.

Az első részben egy erős férfi főszereplőt ismertem meg: kegyetlen, pontosan tudja kit hogyan lehet sarokba szorítani, büntet és megfélemlít, érzéketlen. Ez így mind rendben van, hiszen ő a helyi gengszter, az alvilág királya és New Orleansban még a fű sem nő, ha ő azt úgy akarja. Ebben a második részben Mr. Lachlan Mount puhul szerelemből kifolyólag. Bár ez így sehol nem hangzik el/íródik le, nyílvánvaló, hogy a keményfiúnál közbeszólnak az érzelmek, minek következtében bejön az, amit a fülszöveg ígér: a mocskos szájú alfahímet kvázi térdre kényszerítik. Ami vitatható, hiszen az, hogy Őgengsztersége figyelme kissé lanyhult, az még nem nevezhető térdre kényszerítésnek. S nem kellene elfelejteni, hogy azért Mr. Mount felnőtt férfi – a matematika mai állasa szerint 40+ –, és nem egy könnyen lángra kapó ifjonc. Keira, a hősnő pedig olyan távol áll attól, hogy erős nő legyen, mint Makó Jeruzsálemtől.

Akárcsak az első rész, ez is E/1-ben íródott, váltott szemszögben és mások bármennyire is rajonganak érte, engem továbbra is idegesít, amikor egy nő azt hiszi magáról, hogy ő tudja mit tenne, mondana az illető férfi hős az adott helyzetben. Rendben van, hogy a történet úgy fikció, ahogy van, de akkor is csak azt tudja a szereplő szájába adni, amit ő, a nő hallani szeretne tőle az adott helyzetben, vagy reakcióként elvárna tőle.

Jelen történet onnan folytatja, ahol az első rész abbahagyta: Keira lakásába becsenget a férj. Az a férj, akit ő hónapokkal korábban eltemetett, és akiről kiderült, hogy nemcsak életben van, hanem monumentális csaló, kisstílű bűnöző is, aki úgy gondolja, hogy játszadozhat azzal, ami Lachlan Mounté. Ez egy ígéretes epizód volt, illetve lett volna, ha Mount rövid úton ki nem iktatja hatalmát fitogtató módon.

De még mielőtt a történet jelenével foglalkozhatnánk a szerző egy harminc évvel korábbi epizóddal indít, ami betekintést ad a rettegett Mount kamaszkorába és származásába. Rosszul mondom, nem a származásába, hanem abba, amit erről ő maga is tud: csecsemőként egy templom lépcsőjén találták és következett a nevelőszülők hosszú sora. Pillanatnyilag nem értem, hogy miért kellett ezt elpufogtatni és ebben a formában.

Miért nem kedveltem ezt a történetet? A nyálas romantikáért. A gengszter, akinek csak úgy véletlenül odapottyantottak egy nőt, és aki az ő új játékszere, puhulni kezd, figyelme lankad és mindent kockáztat, amit addig elért, mert hirtelen érzelmei lesznek. Mi több, még egy whiskey-fesztiválra is elviszi Keirát Dublinba, mert ugyebár ez a hölgyemény szíve vágya. Ez a rész kimondottan untatott, bármennyire is magyarázható szükségessége azzal, hogy Keira lényegében egy kis szeszlepárlót vezet odahaza.

Keirát továbbra sem kedveltem. Lehet, hogy szexi, de távolról sem erős nő, inkább olyan sablonos szereplő, amilyennel mostanság minden második könyvben találkozni lehet, aki az erőnek, talpraesettségnek a látszatát nyegleséggel próbálja fenntartani

Ez a rész sajnálatos módon engem nagyon a híres-hírhedt “szürkére” emlékeztetett, ami olyan amilyen, lehet szeretni, vagy sem, de pontosan híréből fakadóan egy fajta etalon lett, amihez a hasonló témájú, felépítésű történeteket hajlamosak vagyuk hasonlítani. S itt van egy újabb három részben húzott-nyúzott történet, melynek főhőse egy zavaros gyermekkort maga mögött hagyó vagyonos és hatalombeteg férfi, némi szexuális devianciával, s mellé partnernek a szexi, de enyhén bugyuta nő, akit viktimizálni kell: ő aztán ezt az egészet nem akarta, ő rendes és becsületes, ő csak a körülmények áldozata. S majd a szerelem mindent megváltoztat, mindent felülír, a rettegett gengszterből példás állampolgárlesz – remélem nem!

Hogy ennek ellenére miért fogom majd a sorozat utolsó könyvét is elolvasni? Azért, mert mindaz, ami ebben a részben a romantikus-erotikus szálon kívül történt, felülírja mindazt, amit az első rész olvasása után feltételeztem a cselekmény további alakulásáról. Most abszolút nyilvánvaló, hogy mindaz. ami történt nem véletlen volt, nem Mount irányít, hanem teljesen biztosan valaki más húzza a szálakat a háttérből. Csupán az a kérdés, hogy kicsoda, és van-e valamilyen köze a harminc évvel korábban történtekhez? Mert ha van, akkor az sok mindent megmagyaráz. Viszont ha nincs, akkor az egész kezdő epizód harminc évvel korábbanról teljesen felesleges volt.

Továbbra is ígéretes történet, sőt kedveltem is azokat a részeket, melyek nem hősök között szövődő romantikus-erotikus kapcsolatról szóltak. De hát ízlések és pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Vágy és hatalom (Vágy 1)

Vigyél magaddal

Téged akarlak (Mr. Mount bűnös élete 1)

Matt Richards, Mark Langthorne - Bohém rapszódia

Freddie Mercury élete, halála és öröksége

A Queen ikonikus dala a Freddie Mercury életét feldolgozó film és életrajzi könyv címeként is nagy sikerre hivatott. A Blogturné Klub öt bloggere elolvasta Matt Richards és Mark Langthorne könyvét, melyben Freddie Mercury életéről, haláláról és örökségéről is rengeteg információt megtudhatunk. Rajongóknak kötelező!

Aki kívül hordta a szívét! – Szerelem és útkeresés a tomboló sikerben.

Első ízben derül fény mindenre a világ egyik legmegragadóbb rocksztárjával kapcsolatban. A Bohém rapszódia átfogó életrajz erről a nagyszerű emberről, privát fotókkal és interjúkkal. Azok az emberek szólalnak meg, akik Freddie Mercury legközelebbi barátai voltak élete utolsó éveiben.

A könyv rengeteg korábban ismeretlen, megdöbbentő tényt közöl az énekesről és életéről, megrendítő részletekkel a szerelem és az önbeteljesítés élethosszig tartó kereséséről, és természetesen arról, hogy az 1980-as évek közepén elkapta a végzetes betegséget.

Freddie életének sokkoló történetén keresztül azt is megismerhetjük, hogyan kényszerítette térdre a világot a HIV-fertőzés, amit a The Gay Plague, azaz „melegvírus” gúnynévvel illettek.

Az élettel teli, lenyűgözően tehetséges rocksztár halála mind az orvos-, mind a zenésztársadalmat megrázta. A Bohém rapszódia végre tiszta vizet önt a pohárba, és alaposan körüljárja Freddie Mercury életét, hogy méltó emléket állítson neki.

Könyvmolyképző Kiadó, 2019, 2018

Eredeti cím: Somebody to Love, 2016

Megrendelhető               Beleolvasó

„Előfordulhat, hogy valakinek megvan mindene, mégis ő a legmagányosabb ember a föld kerekén. És ez a lehető legkeserűbb magány. A sikernek köszönhetően rengetegen imádnak, több millió fontot kerestem, viszont egy dolgot nem kaphattam meg: a hosszú távú, szerető párkapcsolatot…”

Nehéz megírnom ezt a bejegyzést, mert állandó jelleggel az elfogultság és a tárgyilagosság között ingadozom, és ehhez még hozzájárul a tény, hogy imádom Freddie Mercury és a Queen zenéjét. Jó lett volna őket élőben hallani, de ez már kipipálatlanul marad a bakancslistámon.

Nem szeretek életrajzi műveket olvasni, mert az esetek túlnyomó többségében az illető művész munkássága érdekel, nem a magánélete, vagy annak mocskos titkai. S életrajzi írások esetében sokszor megkérdőjelezhető a hitelesség, sok benne a megkozmetizált információ. Hogy mégis miért kaptam két kézzel a Bohém rapszódia után? Mert imádom Freddie Mercury és a Queen zenéjét – tudom, hogy ezt már leírtam, de szerintem a bejegyzés végéig még legalább ötször el fogom mondani. S azért is, mert a könyv eredetije huszonöt évvel az énekes halála után jelent meg, ami bőven elég arra, hogy az ilyen-olyan okokból elhallgatott vagy megmásított információk is ködösítés nélkül napvilágot lássanak. 

Matt Richards és Mark Langthorne könyve dokumentumregény, mely sok száz-ezer korábban megjelent információra, interjúra, nyilatkozatra, tényre támaszkodik. Talán túl sokra, néhol túl szárazon, tényszerűen tálalva, máshol meg saját véleménytől-feltételezéstől kísérve. Mi több, olyan információk is helyt kapnak, melyeknek relevanciája megkérdőjelezhető. Mint például Dr. Joy Schaverien jungi analitikus állítása, mely szerint a bentlakásos iskolák zavart okozhatnak a szexuális identitás kifejlődésében és az ott átélt tapasztalatok látens homoszexualitást vagy éppenséggel az ellentkezőjét, homofób megnyilvánulásokat eredményezhetnek. Szó se róla, történik egy s más a bentlakásos iskolákban, de mint a kognitivista iskola terméke, megkérdezném Dr. Schaverientől, hogy mi van azokkal a saját neműkhöz vonzódó férfiakkal, akik soha nem jártak bentlakásos iskolába, mert ők azért lényegesen többen vannak. Nem beszélve arról, hogy Farrokh/Freddie soha nem beszélt a bentlakásos iskoláról, mint ahogy másról sem sokat. Elképzelhetően nem volt büszke származására, családjára.

Freddie Mercury élete, halála és öröksége – ez a könyv alcíme, és ennek alapján pontosan ennyit is vártam. S meg is kaptam, mert a szerzők részletesen beszámolnak Freddie Mercury életéről, szerelmeiről, karrierjéről, frusztrációiról, a hullámvölgyekről melyek úgy magánéletére, mint zenei karrierjére jellemzőek voltak. Freddie Mercuryről szól a történet, mert arról a Farrokh Bulsara-ról, aki 1946-ban Zanzibárban született egy párszi indiai család gyermekeként, kevés szó esik. Maga az énekes sem szeretett származásáról, családjáról beszélni, mint ahogy később a szexuális preferenciáiról és betegségéről sem. Freddie Mercury már akkor is utált interjút adni, amikor még csak feltörekvő zenész volt. Neki az élet – közhelyes vagy sem – szexről, drogról és rock’n’rollról szólt. Igazándiból a zene volt, ami körül az élete forgott, minden más csak utóbb jött, a hírnévvel együtt. És pontosan a zene volt az, ami egyik frusztrációját okozta. A zenekar többi tagjának képesítése, szakmája volt, amit folytathatott volna, ha a zenekar nem fut be és le kell tennie a hangszert. Neki csak a zene volt, és a siker már-már kényszeressé vált számára.

Ez a könyv ugyanakkor a Queen együttes története is, hiszen kettő szorosan összeforr: Freddie Mercury nem lett volna a Queen nélkül, és a Queen sem Freddie Mercury nélkül, vagy legalábbis nem ebben a formában, ahogy a 20. század vége ismerte őket. S most a Queen ismét reneszánszát éli, hiszen mozikban az életrajzi írások alapján készült, sokat vitatott film is, mely kis szerencsével néhány Oscar díjat is bezsebel majd, és mely lehetővé tette-teszi, hogy egy újabb generáció is megismerhesse a Queen és Freddie Mercury jelenséget. A zenéjüket pedig nagy kár lenne kihagyni – de én elfogult vagyok.

A könyv nyilvánvaló vezérszálán kívül másról is szól. Tulajdonképpen két dologról is.

Az egyik a homoszexuálisok és a másság megítélése a múlt század ’70-es, ’80-as éveinek Európájában és az amerikai kontinensen. Minden bizonnyal vannak olyanok, akiket meglep, hogy nem is olyan régen a homoszexualitást börtönnel büntették és mentális betegségnek számított. Bár ez már nem érvényes abban a korban, amikor Freddie Mercury élt, de azért kevesen voltak azok, akik az azonos neműekhez való vonzódásukat nyíltan fel merték vállalni.

A másik dolog, amire a szerzők részletesen kitérnek az a HIV fertőzés és az AIDS betegség kialakulása, terjedése, politikai-társadalmi megítélése és a rengeteg téveszme, ami ezzel járt. S teszik ezt úgy, hogy időben visszamegyünk egészen 1908-ig, a kezdetekig, amikor feltehetően az igazi 0 páciens élt. Nem hinném, hogy ennek ilyen részletesen helye lett volna a könyvben. Mindenki tudja, hogy Freddie Mercury az AIDS egyik leghíresebb áldozata, azt is, hogy a ‘80-as években, sőt később is, a HIV fertőzést előszeretettel lőcsölték a homoszexuálisok nyakába, annak ellenére, hogy ez nem volt igaz, hiszen mostanra már pontosan ismert a vírus terjedésének módja. Azt viszont nem tudtam, hogy milyen szerepe volt a HIV terjedésében az Egyesült Államoknak valamint az általuk Haitiről importált ellenőrizetlen vérnek. Azt sem, hogy a Ronald Reagen által vezetett adminisztrációnak milyen szerepe volt ebben. Ugyanis többszöri, szakmai körökből származó figyelmeztetés ellenére sem vették komolyan az egyelőre kevéssé ismert betegséget és azt ami vele járt. Statisztikák szerint ez a ki tudja mire alapozott nemtörődömség több ember haláláért teszi felelőssé az akkori amerikai adminisztrációt, mint amennyiért Hitler és a holokauszt lenne felelős. Meglepő, ugye?

Mit mondhatnék még erről a könyvről? Igen, a rajongóknak kötelező olvasmány, s majd mindenki eldönti hogyan érez vele kapcsolatban. Jó volt, de nem tökéletes. Rengeteg plusz infót közöl az énekesről és az együttesről, ugyanakkor sok olyant is, aminek nem volt itt helye. Hogy hiteles-e? Nem tudnám megmondani, de ez nem a szerzők hibája, hiszen ők több oldalas könyvészetben és sokszáz lábjegyzetben jelzik forrásaikat. Ezek a források azok, amik megkérdőjelezhetőek, hiszen az emberek hihetetlen dolgokra képesek öt perc hírnévért, és ha kell, ha nem nyilatkozási kényszert éreznek olyan témákban is, amelyekhez semmi közük. Ezek a források azok, amelyek még Freddie Mercury utolsó perceiben és halálának körülményeiben sem tudnak megegyezni.

 “Az énekes-dalszövegíró Freddie Mercury százhetvenöt centiméter magas volt, a haja fekete, a szeme barna. Szerette az operát, a balettet, a kedvenc színésznője Lana Turner volt, és imádta többek között Aretha Franklin hangját. Szerette a pezsgőt és a jéghideg vodkát, lila Silk Cutot szívott, és a kedvencei közé tartoztak az indiai ételek.

1991. november 24-én halt meg, negyvenöt évesen.”

Idén lenne 73 éves, és mennyi dal maradt megíratlanul, elénekeletlenül…

A könyv kapcsán adja magát a feladat, hogy hallgassunk meg néhány (oké, sok-sok) Queen dalt, így minden állomáson találtok egy-egy dalszöveg részletet a zenekartól. A feladat, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába beírjátok a dal címét. Zenére fel!

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

It's always a rainy day without you

I'm a prisoner of love inside you

I'm falling apart all around you, yeah

My heart cries out to your heart

I'm lonely but you can save me

My hand reaches for to your hand

I'm cold but you light the fire in me

My lips search for your lips

I'm hungry for your touch

There's so much left unspoken

And all I can do is surrender

a Rafflecopter giveaway

02.21. - Szembetűnő

02.23. - Betonka szerint a világ…

02.25. - Deszy könyvajánlója

02.27. - CBooks

03.01. - Könyv és más

Kathryn Talylor - Vadvirágos nyarak

Zoe ​Bevan, a harmincas évei elején járó, sikeres, londoni üzletasszony nehéz döntés előtt áll: életét csak egy rendkívül kockázatos műtét mentheti meg. Mielőtt alávetné magát a beavatkozásnak, elhatározza, hogy még egyszer visszatér Cornwallba, ahol tizennégy éve – alig tizenkilenc évesen – élete legboldogabb napjait töltötte. A gondtalan nyarat azonban imádott bátyja, Chris tragikus és rejtélyes halála egyik pillanatról a másikra beárnyékolta. Zoe – immár sok-sok év után – mindenáron ki akarja deríteni, miért és hogyan halt meg a testvére azon a szörnyű nyári napon. Cornwallban találkozik élete első nagy szerelmével, Jackkel, és újra felébred benne a remény, hogy talán a férfival élheti le az életét. Ám a nyomozás során szembesülnie kell azzal, hogy a múlt árnyai a jövőt is romba dönthetik…

Kathryn Taylor izgalmakban, mély érzelmekben és fordulatokban gazdag családregénye párhuzamosan két helyszínen – a dél-angliai Cornwall megye egyik tengerparti üdülővárosában, Penderakban és Londonban – játszódik.

Kossuth, 2019

Eredeti cím: Wildblumensommer, 2017

A szerző nevével évekkel ezelőtt találkoztam először, amikor az Art Nuveau Kiadó megjelentette A szerelem színei sorozatának első két részét (Felszabadulva és Lecsupaszítva), aztán valamiért elfelejtődött ez a sorozat, nem jelent meg további két része és soha nem tudhattuk meg, hogyan végződik Grace és Jonathan Huntington története, bár én ezt nem is nagyon bánom, mert nem kedveltem az erősen a “szürkére” hajazó cselekményt. Azért sem tudhattam meg, hogyan végződik ez a történet, mert a szerző német nyelven ír – ha valaki még nem tudta volna –, én pedig nem értem a nyelvet.

Meglepetésként ért, amikor a Kossuth Kiadó rukkolt ki a Daringham Hall sorozat mindhárom részével. Ezt sokkal jobban kedveltem, mint A szerelem színeit, bár a vége megjósolható volt. S ezt követte egy önálló történet Karácsonyi küldetés címmel, nem nehéz kitalálni miről szólt. Nem kedveltem, mert nekem bajom van a karácsonyi történetekkel, nem részletezem miért. Tehát a magyar olvasónak volt (vagy lett volna) alkalma megismerni Kathryn Taylor írásait, stílusát, mielőtt ezzel a legfrissebb magyar nyelvűvel összebarátkozna.

A Vadvirágos nyarak ugyancsak egy önálló történet, ami természetesen jó, hiszen nem kell hónapokat (esetleg a következő évig) várni a folytatásokra, s akárcsak a szerző korábbi történetei, ennek cselekménye is az Egyesült Királyságban játszódik. Valamiért a szerző szereti regényei cselekményét angol földre helyezni. Minden bizonnyal ezt valahol meg is indokolja, németül értők előnyben.

A könyv két szerelemi történetet is bemutat olvasójának. Két felnőtt nő története, akik valamikor barátnők voltak, és egy tragédia miatt sok-sok évig nem beszéltek egymással.

A Bevan család éveken keresztül a cornwall-i Penderakba (kitalált helyszín) jár vissza nyaralni. Sok-sok évvel korábban itt ismerkedett meg egymással a házaspár, itt szerettek egymásba és ide, a tengerpartra hozzák nyaralni gyermekeiket is, Christ és Zoe-t, ugyanabba a panzióhoz tartozó tengerparti házba, melyet a Gallagher család működtet. Itt lesz Gallagharek lánya, Rose és Zoe a legjobb barátnők, és itt szeret bele Zoe Gallagherék fiába, Jackbe, akinek álma-vágya, hogy Kanadába vándoroljon ki és ott találja meg a szerencséjét. S ez így megy évről évre, míg egy nyaralás alkalmával Bevanék fiát, Christ, holtan találják a tengerparti sziklák tövében. Baleset? Öngyilkosság? Gyilkosság? A nyomozás semmit nem tudott kideríteni és a tehetős Bevanék soha többé nem jönnek Cornwallba nyaralni.

Sok évvel később Zoe Bevan a családi cégnél gürizik és tölti be azt a helyet, amit eredetileg bátyjának kellett volna. Családja szétesőben, anyja egy más világban él, nála pedig agyi aneurizmát állapítanak meg, néhány napja van csak a műtétig és ezt arra használja fel, hogy visszatérjen Cornwallba és megpróbálja megtudni, hogy mi történt Chrisszel annyi évvel korábban. S mivel abban a házban, ahol a család nyaralt, most Rose és gyermekei laknak, lakáscserével oldják meg: Zoe beköltözik a házba, Rose gyermekei a család többi tagjához vagy barátokhoz költöznek, Rose pedig Londonba megy Zoe lakásába. Több okból is.

Rose, ugyebár a régi barátnő, akivel pont ugyanolyan kínos felújítani az ismerettséget, mint Zoe  szerelmével Jackkel. Rose viszont nyitott, barátságos és két kézzel kap a csere lehetőségén, hiszen három gyermeket nevelő elvált nő, akinek befektetési bankár férje hónapok óta nem fizet tartásdíjat. Ez a londoni kiruccanás nemcsak a saját pihenését szolgálná, hanem felelőtlen exét is sarokba szeretné szorítani. Arra végképp nem számít, hogy a véletlen útjába hozza Simont a sármos ügyvédet, Rose pedig veszélyes játékba kezd a kaland kedvéért.

Szeretném azt mondani, hogy ez egy nagyon izgalmas történet volt, de nem tehetem. Volt benne némi izgalom, szó se róla, de – bár nem egyértelműen –, lehetet tudni merre tart ez a történet, sejteni lehetett azokat a titkokat, melyeket a Bevan család tagjai feledni szerettek volna. S akkor még nem esett szó a sablonos felállásról, mikor a tehetős nagyvállakozó otthonba küldi beteg feleségét, ő pedig összeáll titkárnőjével, vagy az elítista körökhoz tartozó trófeafeleség pedigré szerint választana feleséget felnőtt fiának, tálcán kínálva a potenciális jelölteket.

Unalmas semmiképpen nem volt, mert fikció ide vagy oda, azért az élet dolgairól szólt, és nem kell senkinek tehetős vállalkozónak lennie ahhoz, hogy a leírtak a valóságban is megtörténjenek vele, csak bizonyos helyzetekben a pénz segít.

Kedvelhető romantikus történet, melyben nyomokban némi diszkrét erotika is fellelhető. A zsáner rajonjóinak ajánlom, de természetesen ízlések és pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Lecsupaszítva (A szerelem színei 2)

Az örökös (Daringhan Hall 1)

A döntés (Daringham Hall 2)

A visszatérés (Daringham Hall 3)

Karácsonyi küldetés

Carole Matthews – A Csokiimádók esküvője

A Csokoládéimádók Klubja 4

A ​Csokiimádók Klubja hölgyeinek javában készülniük kellene az év esküvőjére, ám az élet különféle akadályokat állít az útjukba. 

Lucy komolyan aggódik az anyagi helyzete miatt, és a gondok elvonják a figyelmét a nagy napról. Vajon bölcs dolog, ha olyasvalakitől fogad el segítséget, akinek nem feltétlenül tiszták a szándékai? 

Nadia talán végre elmondhatja, hogy rátalált a szerelem, de más téren egyáltalán nem ilyen rózsás a helyzete. Bizonyos dolgokon feltétlenül változtatnia kell – de mik legyenek ezek? 

Autumn már nagyon várja, hogy végre ismét együtt lehessen valakivel, akivel jó ideje nem találkozott. Nagy reményekkel néz a jövő elébe, de persze a dolgok soha nem a tervek szerint alakulnak. 

Chantal a sok megpróbáltatás után kezdi megtalálni a helyét. Ebben a helyzetben borzasztó sokként éri a rossz hír, mely az egész életét kegyetlenül felforgathatja. 

Minden nehézség ellenére a Csokiimádók Klubjának hölgyei szívük mélyén tudják, hogy bármilyen gonddal-bajjal képesek megbirkózni, mert mindig számíthatnak egymásra.

Arról pedig szó sem lehet, hogy bármi meghiúsítsa terveiket, amikor közeleg a Csokiimádók esküvője!

Cartaphilus, 2018

Eredeti cím: The Chocolate Lovers’ Wedding, 2016

Végéhez érkezett a Csokoládéimádok Klubjának története, és hogyan is lehetne másképp befejezni, mint egy hatalmas happy enddel? Négy barátnő, akiket a csokoládé iránti eltúlzott imádatuk hoz össze, négy könyv, amely az életükről,  a kalandjaikról és émelyítő csokiimádatukról szól.

A sorozat kissé eltér a többrészes történetek sémájától, mert ugye ilyenkor az az álltalában alkalmazott modell, hogy minden történet más-más szereplőt helyez a történet központjába, itt viszont mind a négy hölgy szinte egyenlő szerepet kap és történetük négy könyv során alakul, bonyolódik, míg most, ebben az utolsó részben végre mindenkinek jól alakulnak a dolgai. De a nagy, habos-babos boldog végkifejletig azért még hosszú az út, és ezt járják be.

Ha igazságos akarok lenni, akkor Lucy egy kicsivel több szerepet kap mindegyik részben. Az ő történetét saját maga meséli el E/1-ben, míg a hásik három hősnőé E/3-ban íródott.

Tulajdonképpen még 2018 végén olvastam ezt a történetet, de valahogy ódzkodtam írni róla, mert a sorozat előző része (A Csokiimádók karácsonya) nem lett szívem csücske a túlzásba vitt csokiimádat miatt és még a hatása alatt voltam.

Hogy lehet-e önálló történetként is kezelni ezt a könyvet? Nem is tudom... Igazándiból van elég utalás az előző részekben történtekre, hogy az olvasónak ne legyen hiányérzete, de valahogy nem lenne az igazi, hiszen a négy nő hosszú utat tesz meg, valamennyiük élete tele van olyan apró, vagy nagyobb történéssel, ami hatással van a további cselekményre. Tehát csak akkor teljes a kép, ha valamennyi részt ismeri az olvasó, mielőtt ebbe belefogna, mert tulajdonképpen mindegyik rész az előző folytatása valamilyen formában.

Ebben a bejegyzésben úgy milliószor fog szerepelni a csokoládé szó, hiszen minden körülötte forog, tehát előre is elnézést.

Ugye itt van Lucy, aki anyira imádja a csokit, hogy a társaság törzshelyének számító Csokoládémennyország nevű boltba megy dolgozni – nem mintha valami mesés karriert dobna fel érte, hiszen ő az örök helyetes munkaerő, akit az ügynökség mindig oda küld, ahol épp szükség lenne a szolgálataira. És a munkamoráljával is baj van, hiszen hajlamos minden mással foglalkozni, csak a feladataival nem. Ez lényegesen megváltozik, mikor a csokiboltban kezd dolgozni, de ez sem tart sokáig, hiszen a tulajok már az előző részben eladják a vállalkozást, kinek másnak, mint Marcus Canningnek, Lucy volt vőlegényének. Az ex pedig önös érdekből veszi meg – ő egyébként valamilyen pénzügyi szakember, miből kifolyólag pénze van dögivel –, mert vissza akarja szerezni Lucyt. Csakhogy Marcus Canning még hírből sem ismeri a hűség fogalmát és Lucynak közben egy másik kapcsolata van. Aidennel, akit csak Imádottként emleget, és akivel már az eskűvői előkészületeknél tartanak. Ezt a zavaros szerelmi háromszöget többször is körbejártuk már az előző részekben. Lucynak természetesen nincs maradása a csokiboltban, a barátnők kvartettje pedig más helyeket látogat csokifüggőségük táplálására.

Nadia története jól alakul, hiszen ő már karácsonykor megtalálta új szerelmét a gazdálkodó James személyében. Egyelőre a távolsággal kell megküzdeniük, hiszen James Londontól távol lakik. Hogy a Nadia élete se legyen unalmas, nővére bekavar azzal, hogy kéretlenül is közvetíteni próbál Nadia és a szülei között. Akik ismerik az előzményeket, azok már tudják, hogy Nadiát indiai származású szülei ki- és megtagadták, mikor férjhezment a szerencsejátékos Tobyhoz. Anyira elzárkóztak, hogy unokájukat sem látták soha.

Autumn helyzete sem rózsás, annak ellenére, hogy kapcsolata Milesszal és annak kislányával, Floval remekül alakul. Még mindig hiányzik neki a testvére, aki drogproblémák miatt halt meg, szülei továbbra is saját magukkal és a karrierjükkel törődnek. Ő pedig tovább keresi lányát. Autumn ugyanis 14 évesen teherbe esett, szülei pedig azonnal örökbeadták a kislányt, aki most már maga is 14 éves. És végre jelentkezik Willow. Ha bárki is nagy, boldog egymás nyakába borulásra számít, az nagy tévedésben van.

A legjobban Chantalra jár rá a rúd. Nem elég, hogy válik, mert férjének egy másik családja is van, súlyosan megbetegszik, pánikba esik, hogy mi lesz pici lányával, ha a betegségnek rossz kimenetele lesz. Ő lesz az első, aki férjhezmegy a sármos Tedhez, még műtét előtt.

Nem szeretnék túl sokat elárulni arról, hogy mi történik ebben az utolsó részben, akit érdekel a történet, vagy kedveli a Csokoládéimádók Klubját, az majd úgyis elolvassa.

Megjegyzem, az első két rész számomra sokkal szórakoztatóbb volt, bármilyen hihetetlen kalandokon is mentek át a hősnők, harmadik irritált az eltúlzott csokiimádat miatt, ez a negyedik pedig kicsit olyan volt, hogy akkor most már húztuk eleget, mindenki kapja meg maga történetének boldog végkifejletét, kicsit még fokozzuk a feszültséget egy-két csavarral, facsarjunk ki néhány könnyet, s jöjjön a boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Könnyű, chick lit történet, abszolút hétköznapi nőkről s az ő gondjaikról. Túl sokat nem kell rajta gondolkozni, maximum az veri ki a biztosítékot, hogy mennyire idegesítő és antipatikus tud lenni Lucy. Egyszer mindenképpen el lehet olvasni (aki erotikára vár, az bele se fogjon!), senki világát megrengetni nem fogja, de azért kiváncsi lennék más történetekre is Carole Matthewstől. S ízlések és pofonok... meg együnk egy kis csokit!

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Nyári ábrándok

Szeress karácsonykor

A Csokoládéimádók diétája

Ella Maise – Akarlak Adam Connor

Kérdezheted persze, hogy ki a fene az az Adam Connor. Ez a nemrégiben elvált Oscar-díjas filmszínész mostanában költözött be a szomszédunkba a kisfiával. Ő a legdögösebb lélegzetelállító szuperhím és egyben a legmegáltalkodottabb agyafúrt gazember, akivel valaha is találkoztam.

Teljesen őszintén kérdezem, te talán nem kukucskáltál volna át a kerítés fölött, hogy egy gyors pillantást vethess rá, remélhetőleg, amikor meztelen? Nem olvadtál volna el a boldogságtól, ahogy edzés közben bámulod, miközben az ötéves kisfia beszél hozzá? Említsem talán meg ezeken felül a hasizmát, a nadrágjában azt a hatalmas duzzanatot vagy a lenyűgöző izmos karját? Szóval azt mondod, hogy te nem leskelődnél utána? Hát persze… 

Nekem természetesen eszembe se jutott, hogy betörjek hozzá, vagy magánlaksértést kövessek el, igazából az járt az eszemben, hogy felajánlom neki, hogy a fejét a vállamra – vagy talán a cicimre – hajtva sírhassa ki magát (a válása miatt), ám ehelyett az a gazember egy apró kis félreértés után elintézte, hogy rács mögé kerüljek. Bizony, börtönbe! Arra számítottam, hogy a köszönetét az orgazmusok végtelen áradatával fejezi ki, nem pedig, hogy börtönbe kerülök miatta!

Ezt követően már nem azt terveztem, hogy meglovagoljam és boldoggá tegyem, hanem azt, hogyan fojtsam meg. Na, de mi van akkor, ha a testem nem csupán megremegett, amikor Adam olyan édes kis aljasságokat suttogott a fülembe? Ezért senki nem tehet szemrehányást nekem. Egyébként is, mikor csókolózott utoljára ez a pasi? Ki ne élvezne egy olyan csókot, ami miatt esetleg megáll a szíve?
Csakhogy én akkor sem szerethettem volna bele, ha ő meg a fia volna a világ legcsodálatosabb ajándéka, amiben egy nő részesülhet. Persze egy szóval sem állítom, hogy ennyire szuper. Nem számít, hogy milyen ígéreteket suttog a fülembe, egy átok nem engedi, hogy boldogok legyünk. Bár én nem vagyok egy vártoronyba zárt királykisasszony, akit meg kell menteni – nagyon is képes vagyok arra, hogy egyedül is megmeneküljek –, de valahol a lelkem legmélyén továbbra is azt reméltem, hogy Adam Connor lesz a történetem hőse.

Álomgyár, 2019

Eredeti cím: To Hate Adam Connor, 2016

Ritkán teszek süllyesztőbe első könyv után egy szerzőt, tehát Ella Maisie is megkapta a maga második esélyét. Első magyar nyelvű könyve (Imádlak Jason Thorn) sem lett a szívem csücske, mert nem volt a történet sem eredeti, annyira jól megírva sem, hogy akkor kifeküdjön tőle az olvasó. De egyszer el lehetett olvasni, és mindenki megérdemel egy második esélyt – ami arra is jó volt, hogy megtudjam, Olive, az Imádlak Jason Thorn hősnője, ténylegesen hat évesen illegette-billegette magát a főhősnek, és folyatott ki száján olyan szöveget, amit még egy tizenéves is kétszer meggondolna. Elképzelhető, hogy a szerző még soha nem volt hatévesek társaságában.

Aki olvasta Ella Maisie már emlegetett első könyvét, annak e történet hősnője is ismerős. Ő az a Lucy, aki érthetetlen okokból állandóan Olive melléhez akar bújni, aki állandóan szerencsétlen gyermekkora miatt siránkozik, és aki nem akar szerelmes lenni, viszont az elköteleződés nélküli szexet imádja, és a nagy farkakat még ennél is jobban. Olyan minél nagyobb, annál jobb módon.

Nem tudom ki mennyire ismeri az Asterix és Obelix (rajz)filmeket, de Lucyról én Obelixre asszociáltam. Ugye, ő az a nagy dagadt fazon, akinek nem szabat egy cseppet sem adni a gallok csodaszeréből, mert gyermekként beesett a kondérba, amiben azt főzték. Nos, Lucy egy ajzószerekkel teli kondérba eshetett bele, mert egyébre nem tud gondolni csak a dugásra és a nagy farkakra, teljesen mindegy, hogy kihez tartozik. Most épp szingli, mert Jameson, a dugópajtása máshol kapott magának munkát. Neki viszont se munkája, se lakása, hát akkor miért is ne csövezne az előző részből ismert Jason Thorn és felesége, Olive házában, a város jobb részén, ahol tehetős emberek és filmcsillagok laknak.

Thornék szomszédja a címbeli Adam Connor, szintén filmsztár, szintén félisten, és akit Lucy rendesen kukkol a kerítésen keresztül, míg a fickó sitre nem vágja magánlaksértésért. Szívem szerint ott is hagytam volna, történet vége.

Okés, lehet vitatkozni azon, hogy mennyire volt ez szép dolog, vagy sem. Ha Lucy nem kukkol, akkor Adam Connor fia lehet belefullad a medencébe, viszont érdemes azon is elgondolkodni, hogy ki hogyan érezné magát annak tudatában, hogy egy flepnis szomszéd állandóan rajta tartja a szemét. Mert legyünk őszinték: Lucy nem igazán normális.

Túl sokat nem szeretném csűrni-csavarni ezt a bejegyzést, mert nem ér annyit az egész történet, különösen, hogy ennyire antipatikus női főhőssel ritkán találkoztam. Lucy az a típus, akinek a mellbősége nagyobb az intelligencia koeficiensénél, símán dekkol mások házában, és még annyi tapintat sincs benne, hogy leszokjon a “cicibújás”-ról, hiszen barátnője férjével osztja meg az ágyát. Lucy nagyképű, pofátlan, trágár beszédű és közönséges. Az a fajta aki előbb telekürtöli a világot terhessége hírével, azután megy orvoshoz, és nagyon kiverte nálam a biztosítékot a “terhes vagyok egy másik pasitól, te most dugj meg” attitűdjével. Az egy dolog, hogy valakinek a szülei fantáziátlanok (hogy ne mondjam kretének) és Olive-nak nevezik gyermeküket, ami testvérek között is olajbogyót jelent, de miért kell az állítólagos legjobb barátnőnek ezt fokoznia a rengeteg Bogyesszel, meg kis zöld bogyómmal?

Ez egy erotikus történet, a rosszul megírt fajtából, alpári és közönséges jelenetekkel és szöveggel. Akár jó is lehetett volna, hiszen a potenciál megvolt benne, történet is lett volna, hiszen Adam Connor a gyermeke felügyeleti jogáért küzd, fokozva a konfliktust kavar a volt felesége és rászállnak a paparazzik. Sajnos ezeket a lehetőségeket nem használta ki a szerző – legalábbis nem úgy, ahogy lehetett volna –, hanem Lucy szexhiányára helyezte a hangsúlyt.
   Bár nem láttam az eredeti angol szöveget, úgy gondolom a fordítás sem volt a topon, mert szerencsétlen Lucy annyiszor akart “jönni”, és ezen nem feltétlenül a helyváltoztatást kell érteni. Ez egy epizód egy érzelmileg sivár és szexuálisan frusztrált nő életéből és annyi.

Annak ellenére, hogy egy másik történet szereplői is megjelennek a cselekmény során, s nem is kevésszer, önállóan is olvasható. Nem kell ismerni az Imádlak Jason Thorn cselekményét, mert lesz rá utalás épp elég, hogy az olvasónak ne legyen hiányérzete.

Lehetett Adam Connor olyan dögös, mint egy félisten, rendes, hogy vényre írja fel a doki, és kész lepedőművész az ágyban – hogy a felszerelésről már ne is beszéljünk –, nekem ez akkor is felejtős történet volt, sőt, a szerző is az, akár lesznek további magyar nyelvű megjelenései, akár nem. Lehet nem csak a szerzőt, de a kiadót is el kellene engednem, mert nem igazán vagyunk egy hullámhosszon, ami a könyveket illeti. De hát ízlések és pofonok…