Holly Gramazio – Férjek

   Mi történik akkor, ha egy harmincas éveiben járó szingli nő lakásában egyszeriben csak feltűnik egy férj? Az ő férje. S mi van, ha a férj ténye állandó, a személye azonban változik? Tarts a Blogturné Klub négy bloggerével, s járj utána Holly Gramazio vicces romantikus történetének. Ráadásul, ha a turnéval tartasz, játékunkon megnyerheted a könyv egy példányát az Athenaeum Kiadó felajánlásában!

   A ​harmincas éveiben járó Lauren a szinglik kiszámítható, élvezetes életét éli. Csodás barátai vannak, imádja a munkáját, és van egy gyönyörű lakása Délkelet-Londonban – ahol egy este, a bulizásból hazatérve, egy idegen férfit talál. Michaelnek hívják, vonzó, kedves, és állítása szerint, valamint a barátok és a falon látható képek alapján ő Lauren férje. Lauren nyomozni kezd, hogy miként lehet egy olyan ember felesége, akivel, emlékei szerint, még sosem találkozott, amikor Michael felmegy a padlásra a létrán, hogy kicserélje a villanykörtét – és eltűnik. Helyette egy másik férfi mászik le, és Lauren élete valamint a lakása kisebb átalakuláson megy keresztül. Hamar rájön, hogy a padlása, rejtélyes módon, ontja a férjeket és a párhuzamos univerzumokat. Lauren hol pár hétig, hol pár percig él házasságban az egymást követő partnereivel, és közben küzd a sors kínálta dilemmákkal. Hiszen ha férjet cserélni ugyanolyan pofonegyszerű, mint becsavarni egy új villanykörtét, akkor honnan tudjuk, hogy megtaláltuk-e az igazit? Mikor jön el az ideje, hogy felhagyjunk a keresgéléssel, és megelégedjünk a hétköznapi boldogsággal?

Athenaeum, 2024

Eredeti cím: The Husbands, 2024

Megrendelhető 

   Kicsit bajban vagyok azzal kapcsolatban, hogy mit is mondhatnék ennek a történetnek a cselekményéről, hiszen a fülszöveg szinte mindent elmond. S bevallom, hogy ennek – mármint a fülszöveg – alapján választottam ki a könyvet, mert olyan viccesnek tűnt. Természetesen azt vártam, hogy majd több is lesz benne, mint a padlásról lesorjázó férjek, de nem, nincs: 432 oldalon folynak le a férfiak a hősnő padlásáról. S ez néhol vicces, néhol bizarr, de mindenképpen elgondolkoztató.

   A történet hősnője Lauren, a harmincas éveiben járó szingli, aki barátnője leánybúcsújáról érkezik haza enyhén illuminált állapotban, amikor odahaza az első férj várja. Namármost, azt mindenki tudja, hogy egy bizonyos kor után a hagyományos neveltetésű nőkben kialakul egy ki nem mondott irigység azokkal a nemtársaikkal szemben, akiknek összejön egy házasság.  Hogy Laurenben ez megvan-e vagy sem, nem tudnám megmondtani. Viszont az biztos, hogy a leánybúcsú után több mint elég férj jut neki.

   Nos, tehát Lauren hazaérkezik, és egy teljesen ismeretlen férfi várja, mint a férj. A ház az övé, a berendezés kicsit más, s Lauren az egészet a bulin elfogyasztott alkoholmennyiségre fogja, míg rá nem jön, hogy a padlás ontja a férjeket. Értsd: ha az aktuális felmegy valamiért oda, akkor egy másik fickó jön le. Változik a ház berendezése, változik Lauren szociális köre, viszonya a szomszédaival. Lauren ebből pedig sportot csinál. Néhány fickót percekig tart meg, néhánnyal több napot tölt el, van aki magától megy fel a padlásra és eltűnik, van akit csellel kell odaküldeni. A lényeg az, hogy Lauren mindig egy jobb, tökéletesebb fazon reményében szabadul meg tőlük. Ez az egész egy kicsit olyan volt, mint az ismert társkereső oldal jobbra húzom-balra húzom funkciója – sok esetben nem adott időt az épp aktuális férj megismerésére, hanem pillanatnyi szeszély alapján döntött.

   Dióhéjban tulajdonképpen ennyi történik Holly Gramazzio bemutatkozó regényében. Lauren fogyasztja a férjeket – nem ötöt-tízet, hanem sokkal, sokkal többet –, mindig a tökéletest, a jobbat keresve. Mert ilyen az emberi természet, mindig többet, mást, jobbat akar. És mi van, ha lehorgonyzik valaki mellett, és emiatt kihagyja az esetleges nagy ő-t? Az egyetlen dolog, ami némiképp kitört a bevett sémából az annak a férfinek a megjelenése, aki Laurenhez hasonló helyzetben van.

   Vicces és szórakoztató volt, de nekem a 400+ oldal túl sok volt. Néha már.már unalmassá vált a gyors férjváltás és Lauren nyilvánvaló felszínessége. Simán el tudtam volna képzelni ezt, mondjuk 150 oldallal mínuszban, akkor is kitűnően érzékeltette volna a hősnő telhetetlenségét, határozatlanságát és többre vágyását.

   Mindenképpen érdemes elolvasni Gramazzio könyvét, s a végén mindenki olyan következtetést von le, amilyent akar, mert nem vagyunk egyformák.

   Zárójel: a mi padlásunk nem ilyen. Próbálva!

   A történethez kapcsolódóan az Athenaeum kiadványai közül szemezgetünk. Minden bejegyzésben elrejtettünk egy-egy könyvet egy olyan szó alatt, ami szorosan kapcsolódik a Férjek történetéhez. Kattintsatok a szóra, s az alatta rejtőző könyv címét írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

   Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

08.19. Szembetűnő

08.21. Betonka szerint a világ…

08.23. Könyv és más

08.25. Spirit Bliss Sárga könyves út

Adam Kay – Sokkterápia

   Az orvos, aki szögre akasztotta a fehér köpenyt

   Adam Kay (Ez fájni fog, Mert szülni karácsonykor kell) legújabb könyve, a Sokkterápia szórakoztató és olykor szívfájdítóan személyes sztorijai arról szólnak, mi történik, amikor egy orvos szögre akasztja a fehér köpenyt, de a szakma fogva tartja. Továbbá arról is, hogy milyen volt orvostanhallgatónak lenni a 21. század elején, mi történik, ha feltépjük a régi sebeket, és megvizsgáljuk az újakat, és hogy az orvosi diagnózis olykor önvallomás is.

   A Sokkterápia Nagy-Britannia kedvenc mesélőjének legviccesebb és egyúttal legmeghatóbb könyve.

Athenaeum, 2023

Eredeti cím: Undoctored: The Story of a Medic Who Ran Out of Patients, 2022

   Adam Kay harmadik magyar nyelven megjelent könyve, mindhármat olvastam, és be kell vallanom, hogy egyre kevésbé tetszik, amit produkál. Az első (Ez fájni fog) valami új volt, mondhatni egyedi a könyvpiacon, szórakoztatott is, meg nem is, mert mint szakmabeli, szembesültem azzal is, hogy ott bizony erős csúsztatások is vannak – elképzelhetően a poén kedvéért. Utána jött a Mert szülni karácsonykor kell, és néhány oldal után abbahagytam, mert egyszerűen már nem érdekelt. Hosszú idő elteltével vettem ismét kezembe és végigolvastam, annak ellenére, hogy nem kedveltem.

   S akkor most itt van ez a harmadik könyv is, ami ugyanazt a témát járja körbe: az egészségügyet, mert abba bármikor, bárhol ezen a világon jól bele lehet állni és szapulható naphosszat. Igen, sehol a világon nem tökéletes az egészségügyi ellátás – még a magánszektorban sem, ami bizony sok pénzbe kerül –, de Kay hátat fordított a szakmának saját elhatározásából, akkor engedje már el.

   Kay mostanában humorista, forgatókönyvíró. Semmit nem láttam azok közül, amikben valamilyen formában közreműködött, őt magát sem egyetlen fellépésén sem, tehát csak és kizárólag azokra az érzésekre támaszkodom, amiket a könyvei váltottak ki. Az első az a dögunalom. Mert Kay harmadik könyve sem szórakoztató, sem vicces nem volt. Lassan kifogy a volt szakmájához kapcsolódó vicces vagy megbotránkoztató történetekből (mindenkinek van ilyen, nem ő találta ezt fel), 

   Nem értem honnan jött a magyar cím (Sokkterápia), mert ennek igazándiból semmi köze nincs semmilyen terápához és a sokkhoz sem, ha nem számítom azt, hogy sokkolóan unalmas és (tengernyi jóindulattal) középszerű volt. Egyszerűen már nincs mondanivalója, ezért váltakozva olvashattam szösszeneteket zűrös magánéletéről és orvosi valamint későbbi humorista pályafutásáról. Bár hozzá kell tennem, hogy ez a kötet inkább magánéleti dolgokra helyezi a hangsúlyt és nagyon kevés az egészségügyi pályafutásához tartozó sztorit tartalmaz. Továbbá belekeverte a covidot is, amivel mellesleg igaza van, mert Nagy Britannia nem kezelte okosan a járványt, arról a nyájimmunitásról álmodozva, ami a SARS-fertőzés esetében nem alakul ki. Ez a melléfogás sok emberéletbe került. Valamint abban is igaza van, hogy a formaldehid iszonyúan büdös, és a szaga jó ideig elkíséri az embert, hogy az orvosok a legrosszabb betegek (tisztelet a kivételnek), hogy maguknak sokkal könnyebben felírják az antibiotikumot, mint a páciensnek.

   Ha csak fele igaz a kínos vagy zűrös magánéletéről megosztott történeteknek, akkor... jobb ha ezt le sem írom. Értem én, hogy ő csak családi nyomásra választotta az orvosi hivatást, de ha abbahagyta, mert nem érezte életcéljának az orvoslást – és ezért tisztelni tudom –, akkor engedje el és pont.

   Nyilvánvalóan nem kedveltem, ezért nem is ajánlom, de ízlések és pofonok...

A szerző első könyvéről itt olvashatsz: Ez fájni fog

Jonas Jonasson – Édes a Bosszú Részvénytársaság

   Jonas Jonasson új regényében egy kreatív svéd reklámszakember cége, az Édes a Bosszú Rt. vállalja különféle sérelmektől szenvedő ügyfelei részére a bosszúállás lebonyolítását – a törvényesség határain belül. 

   Egy fiatal fehér nő és egy fekete fiú a cégtulajdonos segítségével szeretne bosszút állni az életüket tönkretevő, gátlástalan neonáci műkereskedőn. De ahogy megszokhattuk már a svéd író történeteinél, ez nem olyan lesz egyszerű. A jonassoni fordulatokban gazdag cselekménynek rajtuk kívül fontos szereplője még egy afrikai javasember, továbbá Irma Stern, a világhírű dél-afrikai festőművésznő és egy nyugdíjazás előtt álló rendőrnyomozó. A szerző humora Kúnos László sziporkázó fordításában ezúttal is ellenállhatatlan, világszemlélete fájdalmasan aktuális és lényeglátó. 

   Athenaeum, 2020 

   Eredeti cím: Hämden är ljuv AB, 2020 

   Megrendelhető 

   Ha jól számolom, az Édes a Bosszú Részvénytársaság Jonas Jonasson ötödik magyar nyelven megjelent könyve. Eddig még semmit nem olvastam a szerzőtől, és aljas módon ennek is a címe vonzott, mert legyünk őszinték: legalább egyszer mindenkinek megfordult a fejében, hogy meg kellene torolni valakin az őt ért sérelmeket. Ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy milyen kevés skandináv szerzőt olvasok-olvasunk, mert a magyar könyvkiadás nem jeleskedik a műveik kiadásában. Kivétel, persze, a skandináv krimik, melyeknek nagy rajongótábora van, de én nem vagyok krimirajongó, és sokan mások sem. 

   Jonasson könyve akkor jött velem szembe, amikor szükségem volt valami másra, valami újra, ami lehetőleg megnevettet, a szerzőről pedig azt olvastam, hogy könyveit meglehetősen sajátos humor szövi át. – köszönet az Athenaeum Kiadónak a recenziós példányért. Tehát abszolút nyitottan álltam hozzá, hogy befogadjam a Jonasson-jelenséget, és a rá jellemző abszurd humort. 

   Engedtessék meg, hogy beidézzem a történet prológusát, mely finoman céloz arra, hogy az abszurd helyzetek és különleges szereplők által generált humor mellett mire akarja a szerző felhívni a figyelmet: nacionalizmusra és fajgyűlöletre. 

   “Élt egyszer az Osztrák–Magyar Monarchiában egy szerény képességű festőművész. Adolfnak hívták, és nevét nem a művészete tette ismertté a világban. 

   Az ifjú Adolf azt gondolta, az igazi művészetnek a szemmel látható valóságot kell ábrázolnia. Nagyjából úgy, ahogy a fénykép, csak színesben. „Az szép, ami igaz”, mondta, és ezzel egy francia ember mondását idézte, akiről egyébként hallani sem akart. 

   Jóval később, amikor már nem volt ilyen fiatal, Adolf gondoskodott róla, hogy könyveket, műtárgyakat, sőt, embereket is égessenek a helyes világfelfogás nevében. Ebből lett a továbbiakban a világtörténelem eddigi legnagyobb háborúja. Adolf elveszítette a háborút, és meghalt. 

   A világszemlélete azóta a téli álmát alussza.” 

   A prológus utolsó mondatával sajnos ellent kell mondanom, mert nagyon jól tudjuk, hogy ez a beteg világszemlélet nem halt ki, nem alussza téli álmát, hanem nagyon is jelen van napjainkban is. Néha nyiltan, de többnyire a felszín alatt, s mi már nem égetünk könyveket. Mi daráljuk őket. Ebben a történetben a nacionalista fajgyűlölet pedig többször is visszaköszön a műkereskedő személyében. 

   Ha valaki megkérdezné, hogy ki ennek a könyvnek a főhőse, nem tudnék egyértelmű választ adni, mert ez egy sokszereplős történet, és mindenki fontos a maga nemében. Először is Stockholmban van egy nagyon kreatív reklámszakember, aki megunja azt amit csinál és kitalálja az Édes a Bosszú Részvénytársaságot, ahol ő az egyedüli részvényes. Valahol Afrika mélyén, egy nagyon primitív faluban, melyet az emberi korlátoltság tart a primitivitás szintjén, van egy javasember és egyben rettenthetetlen maszáj harcos, akit a sors csak lánygyermekekkel áldott meg. 

   Ugyancsak Stokholmba van egy Victor nevű simlis fazon, aki egyformán gyűlöli a külföldieket, a bevándorlókat, a más fajhoz tartozókat és a nőket. Minden amit tesz érdekből van, így halad előre a szamárétrán, vágja át munkáltatóját, a műkereskedőt és annak naív lányát, míg végül sikerül teljesen kisemmiznie a világ dolgaiban teljesen járatlan nőt. A simlis Victor a város egyik elismert galériájának a tulajdonosa lesz és egyben műkincs kereskedő. Victor nacionalizmusa és fajgyűlölete nem terjed ki arra, hogy naiv felesége mellett egy színesbőrű szeretőt tartson, de arra már igen, hogy a kapcsolatból származó gyermeket megtagadja, sőt lehetőleg el is veszítse. 

   Ezeknek az embereknek látszóag semmi közük egymáshoz, addig a pillanatig, míg Victor a gyermekét nem pont Afrikába „veszíti el” és azt a maszáj kuruzsló találja meg. És ameddig a fiú fejében meg nem fogan a bosszú gondolata, és visszaszökve Svédországba az átvert feleséggel nem szövetkezik. Csakhogy a maszáj harcos nem akar lemondani égből pottyant fiáról és utánaered a nagyvilágba. Svédországba érve egy újabb fura és szórakoztató karakterrel bővül a történet: egy elfásult, nyugdíjazás előtt álló rendőrrel. S természetesen nagyon fontosak Irma Stern dél-afrikai festőnő alkotásai, melyek meglehetősen nagy kavarodást okoznak a cselekmény során, s melyek nélkül ez a történet szegényebb lett volna.

   A cselekmény intenzítása hullámzó volt. Néhol elült, látszólag felesleges információkkal árasztva el az olvasót, máskor pörgött, de a humor végig jelen volt. Egyszerre több szálon is fut, hogy majd a végére legyen teljes a kép, és mindenki megértse, hogy mire is voltak jók, azok a látszólag felesleges információk. Szereplői többnyire két kategóriához sorolhatóak: a naívak és a helyezkedő kreatívak, de mindenképpen színesek és többségük szerethető is, mert teljesen átlagos emberek.

   Nagyon szórakoztató történet volt, s teljesen biztosan nem az utolsó Jonas Svensson könyv amit olvastam. 

Kimberley Freeman – Duett

   Egy németországi faluban a fiatal Ellie operaénekesi karrierről dédelget csillogó álmokat. Nagyravágyó ambíciói rengeteg csalódást, sóvárgást és bánatot hoznak majd számára. Londonban a tinédzser Angie megszökik otthonról és Penny Bright néven a popszínpadok ünnepelt kedvence lesz. De egy durva támadás után a félelem és a drog foglyává válik. 

   Az egyik nő elrabolja a másik életét, miközben elveszíti a legnagyobb szerelmét. A másik megpróbál elmenekülni a múltja elől, de nem tudja elkerülni, hogy szembenézzen a legsötétebb emlékeivel. És mindkettejük élete szorosan összefonódik egy zenei producer ambiciózus terveivel. 

   London ragyogó rockéletének díszleteitől Európa operaházainak színpadáig, egy kies görög szigettől isten háta mögötti ausztrál tengerparti vidékig követhetjük nyomon Ellie és Angie történetét. A duett utolsó hangjai azonban csak a szívszorító végkifejletkor hangozhatnak el, amikor visszatérnek a múlt követelő árnyai. 

   Athenaeum, 2020 

   Eredeti cím: Duet, 2007 

   Megrendelhető 

   Mikor hónapokkal korábban a Kiadó bejelentette, hogy az idén újabb Kimberley Freeman könyvet jelentet meg, az első kérdésem az volt, hogy mikor. S nagyon igazságtalannak éreztem, hogy felcsigázzák az ember lánya érdeklődését, mikor ennyit kell várni a megjelenésre. 

   Fogalmam sincs, hogy mennyien ismerik a szerző nevét vagy olvassák írásait, mekkora a népszerűsége a magyar olvasók körében, azt viszont tudom, hogy én nagyon kedvelem életszagú történeteit. Tulajdonképpen nála találkoztam először a több idősíkban játszódó történettel anno, amikor az első Kimberley Freeman könyvet olvastam – lehet korábban is volt ilyen, de határozottan ekkor figyeltem fel erre a megoldásra. Ez az ötödik könyvem a szerzőtől, és kivélet nélkül több idősíkban játszódott, a helyszíneikkel pedig a fél világot be lehetett járni, de eddig minden esetben kötődtek Ausztráliához is, ami nem csoda, hiszen a szerző ausztrál. Nevezhetjük ezt lokálpatriotizmusnak is. 

   Ez történet nemcsak két idősíkban, hanem két szálon is fut egyszerre. Az egyik az Egyesült Királyságban Angela Smith története, aki a szökött kamaszból kalandos úton válik popsztárrá, a másik pedig Ellie Frankelről szól, aki egy németországi kis faluban álmodozik operaénekesi karrierről. Ellie és Angie soha nem találkozott egymással, nem is tudnak egymás létezéséről. Őket egy dolog köti össze: Penny Bright, a popsztár, és mindaz ami ezzel együtt jár. És természetesen George, Penny Bright menedzsere. Ha őszinte akarok lenni, akkor ez a történet nem is két szálon fut, hanem igazándiból három, mert a két lány történetén kívül a mendzserével is megismerkedhettem, minden részletében. S komolyan nem is értettem, hogy mire volt ez jó, legalábbis eleinte... okés, végig kellett olvasni a könyvet, hogy megtudjam miért volt erre szükség, mikor eleinte teljesen feleslegesnek tűnt. 

   A problémákkal terhelt múltú Angie Smith, akit a rajongók Penny Bright popsztárként ismernek, nem bírja a gyűrődést és mindazt, ami a hírnévvel együtt jár, s ehhez még múltja rémálmai is hozzájönnek.. Már csak altatókkal tud aludni, és azok hatását gyorsítókkal ellesúlyozza, hogy nappal meg tudjon felelni a szakma követelményeinek. Míg egyszer összeomlik, menedzsere kénytelen Spanyolországba vinni, és egy bizalmasa gondjaira bízni, míg a lány stabil lesz, és szervezetéből kiürülnek a gyógyszerek. Történik mindez rövid idővel egy beharangozott turné előtt, amin mind a menedzser, mind a támogatók nagyot buknának, ha valami miatt nem jönne össze. A gyógyszermegvonás miatt a popsztárnak kényszerképzetei vannak, azt hiszi meg akarják ölni, és egyzavaros pillanatában megszökik a házból, ahol bezárva tartják. Csakhogy a szökés rosszul sikerül. Amikor a lány a szobája teraszán keresztül menekül az éjszaka közepén, leesik, beüti a fejét, és amikor magához tér, elveszti emlékeit. Nem tudja kicsoda, hol van és honnan jön. Egyetlen támpontja a táskájában levő útlevele mely szerint Angela Smithnek hívják. Azt viszont tudja, hogy ő valami elől menekül. Penny Bright eltűnik és ismét a színre lép Angie Smith. 

   Ez volt az a pillanat, amikor a csere megtörténik, mert az, hogy Ellie Frankel ellopta volna Penny Bright életét nem igaz. Penny Bright egy mesterségesen kreált személy, a sajtó számára kitalált múlttal. Amikor a sztár eltűnik, menedzserének eszébe jut, hogy egy rendezvényen munkatársa összetévesztette Pennyt egy másik lánnyal, akit Németországban hallott énekelni egy operai meghallgatáson, George pedig megkeresi a lányt, ugyanis Angela Smith és Ellie Frankel néhány korrigálható részlet kivételével a megszólalásig hasonlít egymáshoz, Ellie Frankel – akit szintén nem kényeztetett el a sors – feláldozza a szerelmet a várható hírnév oltárán. A csere pedig egy gondosan őrzött titok, melyről George még a feleségének sem mesél, mert minél kevesebben tudnak róla, annál kisebb a lebukás esélye. Csakhogy Ellie Frankel sosem adja fel álmát, hogy valamikor egy operaház színpadán énekeljen. A szerelem feláldozása után ez már túl nagy ár lenne.

   Ez egy évtizedeken és fél világon átívelő történet, mert a két hősnő sorsának alakulását a negyvenes éveik elejéig követi. Egy bonyolult mese álmokról, áldozatokról, önzésről, titkokról, hazugságokról és félrevezetésekről. Végig kellett olvasni ahhoz, hogy tiszta legyen a kép, és hogy megértsem mi miért történt. Igen, kombináltam, feltételeztem, de ezt a végkifejletet nem tudtam megjósólni, mert a történet továbbra is több szálon futott, s a szálaknak látszólag semmi közük nem volt egymáshoz. 

   Nem mondanám, hogy első pillanattól rajongtam érte, de teljesen beszippantott, ahogy bonyolódott a cselekmény. Tele van titkokkal, váratlan fordulatokkal, érdekes karakterekkel. Ha egyetlen mondatban kellene elmondanom, hogy miről is szól, akkor azt mondanám, hogy a hírnév áráról, mert ebben a történetben a maga módján mindenki megfizet a hírnévért. 

   Összességében egy nagyon izgalmas történet kerekedett ki belőle, tehát most sem kellett csalódnom Freemanban. Aki el akarja olvasni – s ajánlom, hogy minél többen tegyék meg –, annak sok idővel és türelemmel kell felszerelkeznie, mielőtt nekifog, mert ez nem egy rövid szösszenet, hanem kemény 500 oldal. És a „duett” tényleg csak a végén szól, hol máshol mint Ausztráliában, és évtizedekkel a történet indulása után.

   Figyelemre méltó történet, és nem kell várni a folytatásokra. De ízlések és pofonok... 

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések: 

Vadvirágok lányai 

Parázs-sziget 

Örökzöld-zuhatag 

Csillagok az óceán felett

Adam Kay – Ez fájni fog

   Egy fiatal orvos naplója

   A szerző Nagy-Britanniában orvosrezidensként dolgozott 2004 és 2010 között. Képzése alatt mindvégig naplót vezetett; az Ez fájni fog lapjain a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat frontvonalának esetei és napjaink válságának elemzései olvashatók. Egy fiatal orvos számol be életéről, örömeiről, bánatairól, áldozatvállalásokról és a számunkra, magyarok számára is ismerős őrjítő bürokráciáról. Kész szerelmi vallomás ez azokhoz, akiken bármelyik pillanatban az életünk múlhat.

   A morbid humor kedvelői ki ne hagyják!

   Íme a naplóm a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnál töltött időmből, a véres valóság. Hogy milyen volt a frontvonalban, hogyan csapódtak le a dolgok a magánéletemben, hogyan sokalltam be egy szörnyű napon. (Elnézést a spoilerezésért, na de a Titanic vetítésén is tudni tetszettek, mi a vége.)

   „Fájdalmasan mulatságos. A fájdalom és a mulatságosság hogy, hogy nem, valami teljességgel jóvá, nemessé és szerethetővé adódik össze.” Stephen Fry

   Athenaeum, 2019

   Eredeti cím: This is Going to Hurt, 2017

   Nem sokkal megjelenése után olvastam ezt a könyvet, és el kellett telnie egy bizonyos időnek, amíg meg tudom osztani azokat az érzéseket, amiket az olvasása kiváltott. Mert nagyon vegyesek. Szó se róla, nagyon szórakoztató, vicces, mert az egészségügyet nem lehete túlélni egészséges humorérzék és egy adag "leszarom" attitűd nélkül. Sehol a világon, kivéve, ha valamilyen méregdrága magánklínika alkalmazottja az ember lánya-fia. De még ott sem igazán, mert a páciens nagyon hajlamos a pénzéért elvárni a Napot, a Holdat s lehetőleg a fél csillagos eget is. S ha az egészségéről van szó, akkor jogos ez az elvárás, és bizonyos esetekben a pénz sem számít.

   "Nem tudom, min kaptak össze, de kiviharzik egy nő a nőgyógyászati ambulanciáról, és ordít a nővérrel:

   – Tőlem kapja a fizetését! Tőlem kapja a fizetését!
   A nővér visszaordít:
   – Akkor lesz szíves emelni?!"

   Adam Kay orvosból lett angol humorista. Családi hagyományt követve választotta az orvosi hivatást, melyet akkor adott fel, amikor már lényegében túl volt azon a kicsit sem leányálom-szerű perióduson ami a gyakornokságot jellemzi. Mert, ugye, senki nem születik főorvosnak. Nem feltétlenül értettem meg, miért volt a váltás, de inkább egy jó humorista, mint egy olyan orvos, aki csak azért van a pályán, mert annak idején milyen jó ötletnek tűnt beszállni a családi orvosdinasztiába.

   Ez fájni fog naplóregény, hosszabb-rövidebb bejegyzésekkel, mely valós képet próbál mutatni arról, hogy milyen az egészségügy állapota az Egyesült Királyságban (még mindig jobb mint a volt keleti blokk államaiban), milyen utat kell bejárnia valakinek, ha ebben a szférában képzeli el a jövőjét, s kendőzetlenül ír a frusztrációkról, a vége-nincs ügyeletekről, a bizarr esetekről és a kevés pénzről. Csupán azt felejti el elmesélni, hogy a kevés pénz a magas orvosi műhiba-biztosítás miatt olyan kevés, ami ugye egy biztonsági háló az olyanoknak, akik beavatkozás előtt futják át életükben először a procedúrát a tankönyvből, aztán vagy sikerül, vagy nem. 

   "Már volt eset, hogy a páciens felrótta, nem engedtem neki a vajúdás közben a gyertyagyújtást. – Igazán nem nagy dolog – fogalmazott beadványában. Mármint a nyílt láng mindjárt az oxigéntartályok mellett."

   A szöveg hemzseg az orvosi szakkifejezésektől, de ez senkit ne rettentsen el az olvasástól, hiszen minden ilyen kifejezést lábjegyzetben megmagyaráz, s estleg még ragad az olvasóra némi olyan ismeret is, aminek a későbbiekben hasznát veheti - bár jobb lenne, ha ez nem történne meg. Mármint az, hogy szükség legyen ezekre az ismeretekre.

   Jó szórakoztam olvasás közben, szó se róla, viszont kiverte a biztosítékot az, hogy a könyv nagyrészt arról szól, hogy milyen hülye a páciens (azért van benne valami), mi mindent kell kiszedegetni ilyen-olyan testnyílásokból, mennyire nem értékelik az ő erőfeszítéseiket. Ezek a történetek nem fabulációk, minden egészségügyi dolgozónak van a tarsolyában több hasonló is. Viszon nagyon kevés szó esik arról, hogy milyen hülye az orvos és az egészségügyi személyzet (tisztelet a kivételnek), de ők soha semmiért nem hibásak, szakszervezetileg kialkudott teaszünetük pedig szent és sérthetetlen. Mert erről is könyvet lehetne írni, nem is egyet. Talán Adam Kay is meg fogja tenni valamikor, hiszen azóta már ő sem orvos, hanem páciens, és abból a szemszögből is saját bőrén tapasztalhatja az angol egészségügyet.

   "Ma egy húszéves beteghez riasztanak, a vérképe rendellenes veseműködésre vall. A fiú mindkét karján teljes gipsz, olyan, mint a Scooby-Doo – A múmia átkából a gonosz múmia. Nincs bekötve neki infúzió, érintetlen a pohár víz az éjjeliszekrényén – nem vonom kétségbe az akaraterejét, de a fizikával nyilván nem dacolhatott az utóbbi pár napban. A páciensnek sóoldatos infúziót rendelek, a tisztelt kollégákba meg nem ártana egy kis józan észt csepegtetni."

   Bár nem vagyok meggyőződve arról, hogy ezt az írást szerzője kizárólag szórakoztatásnak szánta, első sorban ennek felel meg. De túl kell látni a viccesnek tűnő helyzeteken, mert ami mögötte van, az sajnos a valóság. És a mi bőrünkre megy.

   Azóta megjelent magyar nyelven is a szerző újabb könyve Mert szülni karácsonykor kell címmel. Már nem szórakoztatott annyira, mint ez, végig sem olvastam. De ízlések és pofonok...

   "Az éjszakai műszak viszont olyan volt, hogy ahhoz képest Dante pokla kész Disneyland…"

Kimberley Freeman – Csillagok az óceán fölött

Két ​zabolátlan természetű nő és az ár, amit ezért fizetniük kell Kimberley Freeman, az Örökzöld-zuhatag és az Álom-öböl népszerű írónőjének nagy hatású regénye a szerelemről, az anyaságról és annak kiderítéséről, kihez tartozunk a világon.
1874-ben a vadóc és akaratos Agnes Resolute végleg elhagyja az észak-angliai lelencházat, ahol felnőtt. Távozása előtt tudja meg: édesanyja apró emléktárgyat, egy egyszarvú képét ábrázoló gombot hagyott hátra neki. Agnes abban a tudatban élt, hogy az anyja nem tudta eltartani, és ezért került lelencházba, csakhogy felismeri a gombot: a fenséges és gyönyörű Genevieve Breckby, egy helybeli nemesi család lányának kabátkájáról való. Agnes ugyan csak egyszer látta őt, de soha nem tudta elfelejteni. Kideríti, hogy Genevieve Londonban van. Agnes követi, és London nyomornegyedében tengődik, amíg megtudja, hogy Genevieve továbbutazott Párizsba.
Agnes követi édesanyját, de egyre több mindenben kell csalódnia, mire végül Melbourne-ben rátalál Genevieve-re. De képes-e a nő olyan anya lenni, amilyennek Agnes szeretné?
Nagyhatású történet két megfékezhetetlen szellemű nőről, szerelemről és anyaságról és annak kiderítéséről, kihez tartozunk a világon.

Athenaeum, 2019

Eredeti cím: Stars Across the Ocean, 2017

Mindig felcsillan a szemem, amikor arról kapok hírt, hogy új Kimberley Freeman könyv jelenik meg. Az ausztrál szerző nem új a magyar könyvpiacon, a Csillagok az óceán felett a hatodik könyv, amit tőle olvashatunk, az angolul tudók még ennél is többet, sőt teljesen más zsánerben is, mivel a szerző a gyermekkönyvektől a horrorig szinte minden műfajban jelen van, bár azokat Kim Wilkins név alatt jegyzi.

Hazugság lenne azt mondani, hogy mindent olvastam, ami magyar nyelven megjelent, az Álom-öböl és Aranypor című könyvei kimaradtak, de valamikor, amikor több időm lesz (kiváncsian várom mikor fog ez bekövetkezni), szándékomban áll bepótolni ezt a mulasztást, mert határozottan kedvelem a szerző stílusát.

A Csillagok az óceán felett két idősíkban játszódó történet. Az egyik a 19. század második fele-vége és hosszú utazásra vitt, szinte a világ körül: Angliából Franciaországba, onnan Ceylonra (ma Sri Lanka és továbbra is a finom teájáról híres), majd Ausztráliába.

A másik szál 2007-ben, Angliában játszódik. Victoria, a negyvenes éveihez közeledő nő hazatér mert anyja, Margaret Camber, egy neves egyetem történelemprofesszora feltételezhetően Alzheimer kórban szenved és állapota aggodalomra ad okot, hiszen már megkezdődtek az emlékezetkiesések, elcsavargások. A professzorasszony szakterülete a viktoriánus kori nők helyzete, innen lánya neve is.

Eddig semmi új a nap alatt, két vagy több idősíkban játszódó regény bőven van a könyvpiacon, úgy néz ki ez egy újabb trend, amihez illik felzárkózni. Csakhogy ez a kvázi jelenben játszódó történet tovább bonyolódik, amikor anyja dolgait rendezve Victoria egy régi levéltöredékre bukkan, melyet egy anya írt annak a lányának, akit sosem ismert, mert születése után elvették tőle. Gyermekemnek, akit nem tudtam megtartani – melyben a névtelen hölgy egy tiltott szerelmi történetet mesél el, annak minden tartozékával, s melynek gyümölcse egy kisbaba. A hölgy arisztokrata származású, a gyermek pedig törvénytelen, ez pedig abban a korban egyenlő a botránnyal, a társadalmi kirekesztéssel.

A 19. század második felében egy yorki árvaház lépcsőjén hagytak egy újszülött lánykát. Egyetlen tárgy van a csecsemővel: egy egyszarvút ábrázoló mintával díszitett gomb – és ennek a gombnak a későbbiekben fontos szerepe lesz. Az árvaházat egy visszavonult hajóskapitány vezeti, tehát nem is meglepő, hogy a lelencek családneveiket egy-egy hajóról kapták. S bár a lelencház nem a Dickens regényeiből ismert nyomortanya, de mégsem egy otthon, a 18-19 éves Agnes Resolute alíg várja, hogy kiszabaduljon onnan és az otthon által javasolt életút helyett anyja keresésére induljon. Agnes meggyőződése, hogy anyja a közeli udvarházban lakó Lord Breckby féktelen lánya, Genevieve. Agnes Genevieve keresésére indul, fél világon keresztül.

“...Genevieve-ben minden csodálatra méltó volt. Folyamatosan lenyűgőzött. Tudott parancsoló lenni, jó kedélyű és érzéki is, de az biztos, hogy a szépsége páratlan volt. Szabadon, öntörvényűen élte az életét. Vele lenni veszélyes, mégis csodás volt. Saját vágyait követte, és fittyet hányt mások véleményére. (...) Genevieve-t nem érdekli a vagyon, Agnes. Ezt verje is ki a fejéből. Ő a kalandot keresi. Ebben látja élete értelmét.”

Túl egyszerű lett volna, ha a lány feltételezett anyját az udvarházban vagy a család londoni rezidenciáján megtalálja. Viszony a londoni házban rátalált Genevieve testvérére, az agorafóbiás Mariannára, valamint Genevieve fogadott fiára, Juliusra, de a zabolátlan Genevieve-nek hűlt helye van, a család nem beszél róla, nevét sem említik. S minél nagyobb a titkolózás, annál makacsabb Agnes. Azt hiszem ez volt a pont, amikor úgy éreztem, Agnes talán rossz irányba indul anyját keresni.

Bonyolult szerkezetű, de szenzációsan megírt történet volt, melynek központi témája az anyaság, az anya-lánya viszony, vagy annak hiánya. Emellett pedig remek betekintést nyújtott a viktoriánus kori nők társadalmi helyzetébe és a romantikán túl már-már a kalandregény határait súrolta. Kedveltem a történetet, a szereplőket,  a helyszíneket. Igzalmasak voltak a kalandok melyekben Agnesnek része volt az utazásai során. S ha már hősnőről esett szó, helyenként idegesített a makacsság, mellyel a célt követte és származását kutatta.

Most sem csalódtam a szerzőben, mert hozta a tőle megszokott stílust és színvonalat. Kéretik nem félreérteni: ez nem egy habos-babos romantikus nyáltenger, annak ellenére, hogy két szerelmi történet is van benne – mindkettő a történet múltban játszódó szálához kapcsolódik. Rendben, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor a múlthoz kapcsolódó boldog végkifejlet kicsit sok volt nekem, de ezt ellensúlyozta az, hogy a történet jelenéből viszont hiányzik. Az Alzheimer kór esetében nincsen happy end.

Nagyon kedveltem és felnőtt olvasóknak ajánlom… meg ízlések és pofonok

Kapcsolódó bejegyzések:

Örökzöld-zuhatag

Parázs-sziget

Vadvirágok lányai

Kimberley Freeman – Örökzöld-zuhatag

Kimberley Freeman legújabb regénye egy botrányos vonzalom, egy rég elfeledett titok meg egy furcsa szálloda története, ahol két nő élete egyszer és mindenkorra megváltozik.
1926-ot írunk. Violet Armstrong pincérnőként dolgozik a grandiózus Evergreen Spa Hotelben, ahol az ausztrál elit tölti téli vakációját. Sam és Flora Honeychurch-Black, a gazdag testvérpár hosszabb tartózkodásra rendezkedett be a szállóban. Violet és Sam között szenvedélyes, tiltott vonzalom alakul ki. 

Nyolcvannyolc évvel később Lauren Beck a Kék-hegységben vállal munkát: felszolgáló lesz egy kávézóban. Lauren megismerkedik Tomasszal, az Evergreen Spa Hotel felújítási munkálatait irányító dán építésszel. Mikozben kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, a nő felfedez egy sor szerelmeslevelet, még 1926-ból. Nekilát a rég feledésbe merült rejtély felgöngyölítésének…

Athenaeum, 2018

Eredeti cím: Evergreen Falls, 2015

Megrendelhető

Első találkozásom Kimberley Freeman írásaival 2013-ban történt, amikor megjelent a Vadvirágok lányai. Akkor még nem létezett a blog, de később azért született a történetről egy bejegyzés, mert úgy a szerző, mint a történet a kedvencekhez tartozik. S nemcsak a szerzővel volt első találkozás, hanem a két idősíkú cselekménnyel is, ami lényegében két különböző történetet jelent, melyeknek valamilyen formában közük van/lesz egymáshoz. Nos, azóta ez a több idősíkú történetmesélés mondhatni divattá vált, bár nem mindenkinek jön be.

Mint oly gyakran, a szerző a cselekményt most is Ausztráliába helyezi, ami nem meglepő, hiszen ő maga is ausztrál. Már ez változatosságot jelent a sok amerikai kontinensen vagy az Egyesült Királyságban játszódó romantikus után.

Bár a történet a múlttal kezdődik, én előbb mégis a jelenéről mondanék néhány szót, különösen a hősnőről, Lauren Beckről. Nem különösebben szép, nem is zseniális és még gazdagnak sem mondható. Életében először van egyedül, a családjától távol. Attól a családtól, amely feláldozta a kamaszkorát és fiatalságának sok-sok évét bátyja, Adam betegségének oltárán. És az áldozat hiábavaló volt, mert Adam nem gyógyult fel, Lauren pedig nulla élettapasztalattal szökik meg zsarnok anyja túlzott féltése és ellenőrzése elől és vállal munkát Evergreen Fallsban.

A valamikor nagyon előkelő és híres Evergreen Spa Hotel elhanyagolt és romos, és visszaállításával egy dán építészt, Thomas Lindegaard-t bízták meg, Laurent pedig odaviszi egészséges kiváncsisága… meg a férfi iránt érzett vonzalma. S tulajdonképpen Lauren kiváncsisága az, aminek köszönhetően felgöngyölíthető a múlt század húszas éveiben játszódó, tragédiával körített szerelmi történet.

1926-ban Sam és Flora Honeychurch-Black, az előkelő és gazdag testvérpár szabályosan beköltözik Evergreen Falls Spa Hotelbe. Hosszúnak tervezett tartózkodásuknak több oka is van. Az egyik Sam ópiumfüggősége, és ezt felhasználva szeretné Flora minél messzebre tolni esküvője dátumát Tonyval, a felkapaszkodott gengszterrel, aki ezzel a házassággal vásárolná be magát az előkelő társaságba. Tony és gorillái természetesen elkísérték a testvéreket Evergreen Fallsba.

S a hotelben dolgozik egy jobb jövő reményében Violet Armstrong is, akibe a szenvedélybeteg Sam beleszeret. Hogy ennek a szerelemnek mi lesz a vége, Flora megússza-e a házasságot a kellemetlen Tonyval, nem fogom elmesélni, mindenki fedezze fel maga, ahogy azt is, hogy milyen kapcsolat van a történet múltja és jelene között. Annyit azért elmondhatok, hogy a kor, azaz a múlt század húszas éveinek ábrázolása remek volt. Átfogó képet kaptam úgy a gazdagok életéről, mint a kevésbé szerencsésekéről is. Nem kevés kutatómunka állhat mögötte.

A múltbeli kalandozások során Lauren nem csupán az emberöltőnyivel korábban történteket feldezi fel, hanem saját családjának titkaira is fény derül, olyan titkokra, melyek szőnyeg alá seprése miatt megrendül szüleibe vetett bizalma. Különösen ellenőrzésmániás anyjától fordul el, aki úgy viselkedik vele mintha még mindig kislány lenne – végül is valahol érthető az eltúlzott féltés, hiszen Mrs. Beck már elvesztett egy gyermeket.

Nagyszerű történet volt a múlt század húszas éveinek képmutatásáról, pénzről és hatalomról, szerelemről – hiszen több szerelmi történetet is kapunk a cselekmény során –,  szenvedélybetegségről, másságról és rossz döntésekről.

Az egyetlen dolog ami zavart az a cím és egyben a helység nevének fordítása. Nem értem miért kellett magyarra fordítani, de egyébként más történetben is idegesít, ha személyek vagy helységneveket lefordítják magyarra.

Könnyen olvasható, gördülékeny és izgalmas. Egyetlen pillanatig sem unatkoztam, nincsenek benne klisék, eltúlzott lelki drámák sem. Nagyon kedveltem és kicsit sem zavart, hogy egy idő után abszolút kiszámítható volt merre tart a történet. Felnőtt olvasónak ajánlom. Nem csak az Örökzöld-zuhatagot, hanem a szerző valamennyi könyvét, de természetesen ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzések:

Vadvirágok lányai

Parázs-sziget