2018. március 5., hétfő

Susan Mallery – A Három Nővér

Szeder-sziget 2


Miután Andi Gordont faképnél hagyták az oltár előtt, gondol egy merészet, megvásárolja Szeder-szigeten a híres Három Nővér egyikét, és büszke tulajdonosa lesz a meglehetősen viharvert háznak. Az épületre ugyanúgy ráfér a tatarozás, akárcsak a saját életére.
Amikor Deanna Phillips kérdőre vonja férjét a feltételezett viszonya miatt, kinyitja a boldogtalanság Pandóra-szelencéjét. Mindent elkövet, hogy tökéletes feleség legyen, és közben elveszíti önmagát… Sőt elveszítheti az egész családját is, ha nem történik valami változás.
A szomszédban lakó művész, Boston King azt hiszi, hogy a házassága örök életre szól. Ám egy váratlan tragédiát követően minden bizonytalanná válik. Úgy érzi, itt az ideje, hogy továbblépjen a férjével együtt – vagy nélküle.
A véletlen szeszélye folytán egymás mellé vetődött három nő szoros barátságot köt, sokat nevetnek, néha sírnak is, és közösen felfedezik, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben…


HarperCollins, 2018
Eredeti mű: Susan Mallery – Three Sisters, 2013

Több mint fél évvel a trilógia első részének megjelenése után (a Sorsdöntő nyár 2017 augusztusában jelent meg) máris olvashattunk egy újabb történetet, aminek cselekménye a Szeder szigethez kapcsolódik. Ebben az esetben valóban trilógiáról beszélhetünk, mert nincsenek kiegészítő novellák, sem további folytatások. Három rész és annyi, s reménykedhetünk, hogy esetleg még az idén végére járunk a szerző ennek a sorozatának is, hiszen év végéig azért még sok van és símán beleférne a harmadik rész is… a remény hal meg utoljára.
A Három Nővér egy házegyüttes Szeder-sziget egyik dombjának tetején. Kizárólagosan egymás szomszédai, az utcában más ház nincs is, és mindegyik házhoz egy-egy hatalmas kert is tartozik. A három ház pedig három féle, akárcsak a tulajonosaik.
A korhűen rendbentarott és tökéletes házat Deanna Phillips örökölte nagynénjétől és családjával lakja be: férj és öt lány. A házban és környékén minden rendben és a helyén van, Deanna tökéletességre való törekvésének köszönhetően. Csakhogy az elégedettség és boldogság hamis, alatta Deanna ellenőrzésmániás, obszesszív-kompulzív zavarban szenved és élete célja az, hogy a tökéletesség látszatát mutassa a világ fele, megszólva mindent és mindenkit, aki nem ugyanerre törekszik. Deanne nem a legnépszerűbb családjában.
A másik ház messziről sugallja a művészi bohémséget, és ez így van jól, mert tulajdonosa Boston King – milyen nagyon örülnek a gyerekek, ha egy település nevét akasztják rájuk keresztnév gyanánt. Tökéletesen hangzana például Kovács Tápióbicske vagy Lakatos Tatabánya –, és ez így van jól, mert Boston (aki egyébként egy szexi fiatal nő) sikeres művész és a házban építkezési vállakozó férjével lakik. Kapcsolatuk irigylésre méltó, hiszen az iskola padjain kezdődött és mai napig szenvedélyesen rajonganak egymásért. Csakhogy a látszat csal: Boston és férje nem tudja magát túltenni bölcsőhalált halt gyermekük elvesztésén. Főképp Boston az, aki rögeszmésen újra és újra csecsemő fiát rajzolja, mintha azzal visszahozhatná. Férje az az éptkezési vállakozó, akit a harmadik ház új tulajdonosa megbíz a rendbehozatallal.
A harmadik ház egy tökéletes szemétdomb. Mivel évek óta lakatlan, az épület elhanyagolt, romos, kertje elvadult. Ezt vásárolja meg Andi Gordon, a Seattle-ből menekülő gyermekorvos, aki itt, a “világ végén” akarja újrakezdeni életét, miután vőlegénye nem jelent meg az esküvőjükön. Azért is fontos számára az újrakezdés, és főleg távol sikeres családjától, mert az orvostudomány terén híres és kiemelkedő karriert befutott szülei egyre többet várnak tőle, állandóan azt éreztetik vele, hogy szintén sikeres testvéreihez képest ő csalódás, mert az egyszerű gyermekorvosi pályát választotta, míg testvérei… Nos, itt a szerző elkövet egy hibát, mikor példaképnek állítja Andi nővérét, akinek kutatócsoportját Nobel-díjra terjesztették fel. A Nobel-díjra felterjesztettek listája titkos és ötven évig zárolt. A jelölőbizottság kivételével senki nem tudja ki szerepel rajta, maguk a jelöltek sem.
Erről a három házról és lakóikról szól a történet. Arról, ahogy az egymás számára idegen nő lassan megbarátkoznak egymással, egymás életének részei lesznek, ahogy megtanulnak bízni, segíteni, ott lenni a másiknak… és arról, ahogy a végére mindhárman egyenesbe jönnek a saját életükkel is. Mert a boldog végkifejlet az ugye kell.
Bár a Szeder-sziget trilógia második része, a történet önállóan is megállja a helyét, azok is élvezhetik, akik nem olvasták az első részt, mert sok köze nincs hozzá, csupán Deanne jelentkezik munkára az előző részben már megismert Szeder-sziget Fogadóba.
Igazi Susan Mallery-féle történet szerelemmel, belső konfliktusokkal, az élet nagy és kis dolgaival, újrakezdéssel és boldog végkifejlettel. Nem is tulságosan hosszú, egy-két este el lehet olvasni, és egy percig sem utat, mert annyi minden történik benne, hogy egyszerűen nincs mikor.
Kedveltem, kiváncsian várom, miről fog szólni majd a harmadik rész… és természetesen az ízlések, meg a pofonok.



A sorozat részei:


HarperCollins, 2017
Barefoot Season, 2012

3. Evening Stars, 2013

2018. március 2., péntek

Bridget Asher - A férjem szeretői

Artie ​Shoreman igazi szoknyavadász, képtelen ellenállni a nőknek. Mikor jóval fiatalabb felesége, Lucy rájön hazugságaira, elhagyja a férfit. De hamarosan kiderül, hogy hűtlen férje gyógyíthatatlan beteg, már csak hetei vannak hátra, ezért úgy dönt, nem hagyja magára. Visszamegy hozzá, hogy utolsó napjaiban ápolja és megpróbálja enyhíteni szenvedéseit. 
Egy este, némi alkoholtól felbátorodva, beleolvas Artie hírhedt fekete noteszébe, és rájön, hogy valami nagyon nem stimmel. Ha férje szeretői ott voltak, amikor minden jól ment, akkor most miért nem ők vannak mellette? Hirtelen ötlettel szép sorban felhívja az összes volt barátnőt, hogy azok is vegyék ki a részüket Artie ápolásából. 
Lucy számára a szeretők felvonulása számos tanulsággal szolgál a férjével kapcsolatban, akinek megbocsátani ugyan nem tud, de magára hagyni sincs szíve. Miközben a nők titkokat osztanak meg egymással, együtt sírnak, együtt nevetnek, és rájönnek, mennyi közös van bennük, szinte új családra lelnek egymásban. Lucy azonban érzi, hogy az igazi meglepetések még hátra vannak…
Bridget Asher felejthetetlen regénye anyákról és lányokról, apákról és fiúkról, mély barátságokról, kedves hazudozókról és szeretnivaló szélhámosokról szól – arról, miért szeretünk valakit minden észérv ellenére is, és a megbocsátás hogyan tudja teljesen megváltoztatni az ember életét.
Bridget Asher Floridában él a férjével, aki szeretnivaló, kedves, megbízható, és nem adott okot az írónőnek arra, hogy egykori kedvesei iránt érdeklődjön.


Kelly, 2009
Erdeti mű: My Husband’s Sweethearts, 2008


“Akiket szeretünk, azokat szeretjük, akkor is, amikor utáljuk őket. A szívnek nem lehet parancsolni.”

Évek óta polcomon van ez a kis könyvecske, de valamiért sosem vettem kézbe, sajnos arra sem emlékszem kitől kaptam, mert hogy nem én vásároltam az teljesen biztos. S nem emlékszem arra sem, hogy a szerző más, magyar nyelven is megjelent könyvével valaha is találkoztam volna.
Nem egy terjedelmes történet, egyetlen este el lehet olvasni és el lehet gondolkozni rajta… vagy nem. Ezt majd mindenki eldönti magában, mert ez lehet egy egyszerű szórakoztató történet – ami azt illeti, kissé elrugaszkodva a valóságtól, de néha a legvalószínütlenebb történetek a legigazabbak –, vagy olvasás közben-után esetleg lehet azon filózni, hogy ki mit tett volna az adott helyzetben.
Adott a történet főhőse, Artie Shoreman, a szegény fiúból lett tehetős vállalkozó, mellesleg a női nem nagy kedvelője, értsd: a legyet is röptében... S mivel neki sincs felmentése a szerelem alól, mikor Ámor nyila rendesen eltalálja, feleségül is veszi a nála 18 évvel fiatalabb Lucyt. Csakhogy a szerelem nem elég, és Lucy sem elég, Artie pedig nem bírja zárva tartani a sliccét – bár ő ezt csupán enyelgésnek, flörtnek nevezi –, hanem szinte házasságuk első pillanataitól kezdve megcsalja Lucyt, aki erre csak négy év után jön rá, tiszta véletlenül, mert ugye mindig a feleség tudja meg utoljára.
Artie engem kicsit a szomszéd srácra emlékeztetett, akivel még néhány egyetemi kurzuson is együtt ücsörögtünk, s aki imádta az egész női nemet, legyen annak képviselője sovány vagy kövér, szép vagy kevésbé vonzó, okos van butácska, ő mindenkiben megtalálta azt, amiért akkor és ott kedvelni tudta, csupán a hűségre volt allergiás és nyíltan be is vallotta, hogy számára a hűtlenség fiziológiai szükséglet. Nos, Artie, a főhősünk is ilyen.
Nem lövöm le a poént azzal, hogy elmondom, Lucy pakol és elhagyja férjét és a karrierjére koncentrál. Ugyanis Lucy nem otthon ülő trófeafeleség, hanem könyvvizsáló és jó is abban, amit csinál. A történetet is ő meséli el E/1-ben
Hat hónapi különélés után jön a hír, hogy alig ötven éves férje haldoklik és Lucy inkább az anyai nyomásnak engedve tér vissza, mert szentül meg van győződve, hogy a betegség nem is létezik, az egész Artie újabb manipulatív húzása, hogy őt visszacsalogassa a házba és a kapcsolatba.
A betegség viszont nagyon is valós: Artienak szívizom gyulladása van, amit a tudomány mai állása szerint gyógyítani nem lehet és a leépülés nagyon gyors. Tehát Lucy ott áll haldokló, hűtlen férjével, aki már ápolásra szorul… és annak kis fekete noteszével, ami a volt szeretők elérhetőségét tartalmazza. S ha lúd, akkor legyen kövér: Artie azt is bevallja, hogy házasságon kívül született egy fia is. Lucy pedig gondol egy merészet – némi alkohol is hozzájárult a bátorsághoz – és sorra hívogatja férje szeretőit, hogy bizony álljanak csak mellé akkor is, amikor haldoklik. Ez a fekete notesz klisé kicsit nehezen volt emészthető. Miért minden férfinak (már akinek van) pont fekete a notesza?
A házban szinte állandó jelleggel ott tartózkodik Joan, Lucy anyja, aki maga is  több férjet fogyasztott (s állandóan egy újabbat keres), valamint szuszpenzorban járó tacskója, Virsli. Hozzájuk csapódik Elspa, a piecingekkel és tetoválásokkal teli ex-drogos szobrász és Eleanor, egy fogorvos özvegye – mindketten Artie exei –, aki rögtön kézbe is veszi a dolgokat és a ház hamarosan olyan lesz mint a belváros karácsonyi vásár idején, csakhogy itt nem az érdeklődők jönnek-mennek, hanem Artie szeretői, és ők vannak bizony elegen. És mindenkinek megvan a maga története, ahogy Johnnak, Artie felnőtt, feltételezett fiának is.
A Molyon ezt a történetet erotikus, nemi élet és szexualitás címkékkel látták el, hát Hamupipőke meséjében több a szexualitás és az erotika, mint ebben a könyvben.
Bármennyire is valószínűtlen (de szórakoztató!) történet, engem elgondolkoztatott, hogy én vajon mit tettem volna, ha Lucy helyében vagyok? Pakolok és elhagyom, ahogy Lucy tette, vagy nevetségessé teszem magam azzal, hogy megkeresem ezeket a nőket és cirkuszkodom velük? Visszamegyek-e és bocsánatot nyer csak azért  mert beteg? Körbetelefonálom a volt és jelen szeretőket, hogy haldoklik? S ezen érdemes minkenkinek elgondolkodni, mert félrekacsintgató partnerek nem csak a könyvek lapjain léteznek.
Nem mindennapi történet, pörög, meglep, szórakoztat, elgondolkoztat. Szerethetőek a karakterei is, még a hűtlen Artie is, akinek túl nagy a szíve, pont az a szív, ami az elmúlásba viszi, az az Artie, aki minden nőnek valami olyasmit adott, amire annak épp szüksége volt. Lucy viszont nem mindig volt szimpatikus, néha túl sokat és feleslegesen gondolkozott-fecsegett, s amennyire határozott volt amikor férjét elhagyta, most annyira elveszett. 
Nem egy mostanság megjelent könyv, de aki teheti olvassa el. S természetesen ízlések és pofonok…


2018. február 28., szerda

Hóvégi klasszikus: Joseph Heller - A 22-es csapdája


„Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.” *


Annyian és annyiszor használják “a 22-es csapdája” kifejezést, anélkül, hogy valójában tudnák mit is jelent vagy honnan származik. A nyelvhasználatba beépült szólást lehetne akár az ördögi körnek is nevezni, de tulajdonképpen egy regény címe.
A 22-es csapdája a második világháború ideje alatt játszódó történet a háború értelmetlenségéről, arról, hogy a résztvevők lassan beleőrülnek ebbe a felesleges, mások által generált konfliktusba, az abszúrd szabályokba, melyeket a bürokrácia szül. Aki látta a hetvenes években készült MASH című filmet (esetleg olvasták a könyvet, ami a film alapjául szolgált), vagy az ennek folytatásában készült és unalomig ismételt M*A*S*H* televíziós sorozatot, annak fogalma lehet, hogy milyen is ez a történet. Igen sok a hasonlóság, és ugyanarra épül mint a könyv (bár a két történetnek semmi köze egymáshoz): hogyan lehet elviselhetővé tenni egy értelmetlen háborút. A 22-es csapdája szereplői nemcsak az ellenségtől félnek, hanem saját bajtársaiktól, feletteseiktől, az értelmetlen szabályoktól is.
A regény az Olaszországban állomásozó amerikaiak 256-os századának néhány tagjáról szól, de központi alakja John Yossarian repülőstiszt, aki századosi rangban szolgál. A történéseket többnyire az ő szemén keresztül látjuk, de vannak ismétlődő jelenetek, és ennek a célja az, hogy az illető eseményt más-más szereplő szemszögéből is megismerhessük. Tehát a váltott szemszöget nem mostanában találták fel. Kéretik nem félreérteni, ez nem egy E/1-ben írt történet, mert a szerző mesél, csupán azt váltogatja, hogy most épp kinek a szemszögéből meséli el a dolgokat.

„A texasiról kiderült, hogy jóindulatú, nagylelkű és kedves ember. Három nap múlva mindenki utálta.” *

Paradoxonokkal és kettős értékrendekkel teli történet, amely egyszerre szórakoztat és megbotránkoztat. Még az is talál benne szórakozást, aki nem kedveli a háborús történeteket, mert ugyan a történet központjában maga háború áll és minden ahhoz viszonyítódik, a történet azért érinti az élet más területeit is, bár el kell mondanom, hogy ez többnyire a katonák közötti beszélgetéseken, visszaemlékezéseken keresztül történik meg.
S mivel az egész történet az abszurd iskolapéldája, miért ne lenne a felépítése más? Még a fejezeteken belül is ide-oda ugrálunk az időben, s maguk a fejezetek sincsenek időrendbe egymás után. Lényegében csak a teljes könyv elolvasása után kaphatunk egy viszonylag egységes képet arról, hogy miről is szól ez. És nem egy rövid kis szösszenetről beszélek, hanem 600+ oldalról (kiadás függvényében).

„Borzasztó dolog a faji előítélet, Yossarian. Tényleg az. Borzasztó dolog, hogy becsületes, hű indiánokkal úgy bánnak, mint holmi niggerekkel, bibsikkel vagy koszos digókkal.”*

A címben levő 22-es számnak semmilyen jelentősége nincs, bármilyen szám lehetett volna helyette. Eredetileg 18-as számmal jelent volna meg, de a kor könyv- és filmmegjelenéseit figyelembe véve, marketingfogásból változtatta meg a szerző, kiadója kérésére.
1970-ben film is készült belőle, a bejegyzésben szereplő fotók a filmből származnak. 1994-ben pedig a szerző megjelentette a történet folytatását Záróra (Closing Time) címmel.
Először közvetlenül az érettségi utáni nyáron olvastam és nem élveztem annyira, mint amikor évekkel később újraolvastam. Lényegében annak idején nem is értettem meg, hogy miben áll ennek a műnek a zsenialitása, mert mindenképpen kell egy bizonyos fokú érettség ahhoz, hogy az abszurdban, a szürreálisban is megtaláld a mondanivalót. Nagyon kedvelem a történetet és ajánlom azoknak, akik valami mást is szeretnének olvasni, nemcsak a most divatos YA/NA vagy erotikus történeteket. Semmiképpen nem finomlelkű, romantikára vágyó hölgyeknek való olvasmány, de természetesen ízlések és pofonok...

Ismét egy kitűnő amerikai regény a második világháborúról. Joseph Heller könyve Norman Mailer, James Jones, Irvin Shaw világhírű műveivel egyenrangú alkotás: a legjobbak egyike. Heller tétele, hogy a háború a legnagyobb őrültség, amit az ember valaha kitalált. S ezen az abszurd helyzeten – a háborún – belül minden abszurd, ami csak történik. Sorra feltárulnak a hadat viselő amerikai társadalom ellentmondásai, amelyek közül a leglényegesebb, hogy Yossariannak és társainak, a Pianosa szigetén állomásozó bombázóegység pilótáinak igazi ellensége nem más, mint a saját parancsnokuk, aki a háborút remek alkalomnak tartja a saját karrierje előmozdítására. Yossarian keresztüllát a parancsnokok számításain, és elhatározza, hogy ezentúl csak egy dologra fog ügyelni: a saját testi épségére. Közben persze állandóan összeütközésbe kerül a felsőbbséggel, és folyton beleesik a 22-es csapdájába… A 22-es csapdája abszurd, vad, őrült szatíra, amelynek olvasása közben az ember hahotázik és káromkodik.

Eredeti mű: Joseph Heller – Catch-22, 1961
Magyar nyelven előszőr 1969-ben jelent meg az Európa kiadó gondozásában, és azóta még tizenegyszer, legutóbb 2011-ben az Akkord Kiadó jóvoltából.

* Joseph Heller – A 22-es csapdája


2018. február 24., szombat

Pam Godwin - Vágyakra hangolva


„Mondhatod, hogy könnyűvérű vagyok. Talán igazad is van. Néha csinálok olyan dolgokat, amiket megbánok. Néha a férfiak csinálják ezt velem, kérdezés nélkül. Mi van nekem? A zene. Egy évem van hátra a középiskolából és van egy tervem. Egy céllal. Emeric Marceaux. Ő az, aki megmondja, mit akarok, átveszi az uralmat felettem, és vágyakra hangol. Amikor játékra parancsol, mindenemet neki adnám. Térdelek a büntetésért, remegek egy érintéséért. Mindent feladnék egy titkos közös pillanatért. Ő az én rögeszmém, a mesterem, a zeném. És a tanárom.”
Pam Godwin New York Times és USA Today bestseller szerző romantikus-erotikus regénye egy titkolt tanár-diák kapcsolatba repíti el az olvasót. Az első oldaltól lebilincsel…



Álomgyár, 2018
Eredeti mű: Pam Godwin – Dark Notes, 2016



“A KIADÓ ELŐSZAVA A MAGYAR KIADÁSHOZ

Egy kiadónak nemcsak feladata, hanem felelőssége is, hogy a szórakoztatás mellett megosztó és kényes témákat is felkaroljon. Mi a kiadónál fontosnak tartjuk, hogy érzékeny kérdésekre is felhívjuk a figyelmet, beszéljünk róluk.
A Vágyakra hangolva című könyvben a szerző egy megosztó témát dolgoz fel egy nehéz sorsú lányról, akit a tanára meghódít és hatalmába kerít. Ez akár velünk, rokonainkkal és barátainkkal is megtörténhet. Az áldozatok sokszor nem mernek megszólalni, és néha rajtunk is múlhat, hogy napvilágra kerüljön.
Figyeljünk és vigyázzunk egymásra!”
(Pam Godwin – Vágyakra hangolva, Álomgyár, 2018)


Nem állt szándékomban elolvasni ezt a történetet, csakhogy jött a sok pozitív visszajelzés, a szuperlatívuszok sokasága, hogy nem az aminek látszik. Hallgatnom kellett volna a megérzésemre, mert ez az, amire számítani lehet a fülszöveg elolvasása után: egy újabb olyan történet, ahol a férfinak büntetni kell, hogy a férfiasságát bizonyítsa, a nő meg vígan s dalolva megy bele, annak ellenére, hogy fogalma sincs a játék szabályairól. Az egyetlen különbség a több hasonló felállású könyvhöz képest az, hogy itt a történet pikantériáját a tanár-diák viszony adja meg.
E/1-ben megírt történet, váltott szemszög, tehát mindkét főhős gondolatait megismerhetjük. Szerencsére kiegészítik egymást, nem ismétlődnek a történések. Ennek ellenére kicsit elkapkodottnak, átgondolatlannak, erőltetettnek éreztem az egészet.
Renden van az, hogy titkolni kell egy tanár-diák viszonyt. Ilyent az oktatás semmilyen szintjén nem tűrnek el, ennek ellenére létezik. Ebben a történetben egy 17 éves végzős lány és 27 éves zongoratanára szeret egymásba, bár nem igazán tudnám szerelemnek nevezni mindazt ami közöttük történik.
Ugye itt van Ivory, a 17 éves félárva zongorazseni, az előkelő zenetanoda diákja annak ellenére, hogy szegény mint a templom egere. Mindenért prostituálja magát, amióta 13 éves korában bátyja barátja megerőszakolta. S a férfi teszi ezt azóta is folyamatosan, csakhogy Ivorynak senki nem hisz, amikor ezt szóvá teszi. Ivory a pozitív, önfeláldozó hős, aki egymaga fizeti a család számláit, nehogy már anyja és bátyja az utcára kerüljön, s teszi ezt abból a pénzből, amit a teste árulásából szerez. Még véletlenül sem választaná az egyenes utat, miután családjában senki nem hallgatja meg, nem fordul a hatóságokhoz, hanem a jobb jövőről álmodozik, ha majd bejut a még előkelőbb zeneakadémiára. Két pozitív dolog van az életében: Schubert, a macskája és a lepukkant zenebolt, ahol az idős tulaj jóvoltából nap mint nap gyakorolhat.
Az utolsó év megfosztja kedvenc zenetanárától és helyébe a fiatal Emericet hozza, akinek már távoznia kellett egy hasonló intézményből, mert szexuális viszonyt folytatott munkatársával. Ebben az iskolában is csak azért kapott állást, mert az igazgatónőnek szüksége volt családja befolyására, hogy fiát bejuttassa az előkelő zeneakadémiára. Mindenki tisztában van azzal, hogy Emericnek miért kellett előző munkahelyéről távozni. A férfinak lényegében nincs is szüksége arra, hogy dolgozzék, családja gazdag és tovább gazdagodik, és már az első órán kinézi magának a bögyös-faros Ivoryt, aki fizikailag koránál sokkal fejlettebb.
Hogy Ivory miért megy bele ebbe a kapcsolatba?  Nem nehéz kitalálni. Neki első sorban kell a tanári ajánlás a zeneakadémiára, nélküle labdába sem rúghat, még a felvételiig sem jutna el. És mert szeretethiánya van, mert arra vágyik, hogy valaki törődjön vele, valakinek fontos legyen. 
Mocskos játékokkal teli történet, s ki-ki eldönti majd hogyan viszonyul hozzá. Nekem csalódás volt, mert a szerző annyira a pár tagjaira koncentrált, hogy egyszerűen elhanyagolta a környezet éberségét, amikor szerinte a történet úgy kívánta meg. Mondhatnám úgy is, hogy mintha hülyéknek nézte volna a pár környezetét. Elképzelhető, hogy sikerül eltitkolni, hogy egy idő után egy házban laknak, de az már senkinek nem tűnik fel, hogy az addig szakadt Ivory csak úgy egyből dizájner-cuccokban kezd járni és Porshe-t vezet? Ez csak egy példa volt a sok kis apróság közül, amik úgy nem találtak bele a történetbe.
Nem kedveltem a két főhőst sem. Ivoryt a túlzott önfeláldozása, saját maga viktimizálása  miatt – értsd: ő mindennek és mindenkinek az áldozata. Emeric pedig olyan, mint aki magát isteni ajándéknak tartja minden nő számára. Felelőtlen, beképzelt, öntelt és kisebbségi komplexusát dominanciával takarja, ami inkább szadizmus, hiszen fájdalmat okoz Ivorynak akkor is, amikor nem bünteti. Szóval ez a BDSM beütés ismét felületes ismereteket takart és a hatásvadászat számlájára írnám.
Nem kedveltem a történetet, mert nem így kellett volna megoldani egy nagyon is valós témát, amit, ugye a szerző egy ál-BDSM történet szintjére degradált, egy olyan férfi főhőssel, aki egy egész pszichiátriai klínikának adna munkát éveken keresztül. Nem csak a pszichopaták kezdenek viszonyt tanítványaikkal, bármennyire is etikátlan ez.
Az erotika rajongói minden bizonyal kedvelni fogják ezt a történetet, hiszen erre a kategóriára hajt rá a cím nagyon kreatív fordítása is: Sötét hangjegyek helyett Vágyakra hangolva, de természetesen ízlések és pofonok…
   Viszont jó a zene...


2018. február 21., szerda

Bella Andre - Te vagy az egyetlen

A Sullivan család 7


Bella Andre az erotikus romantikus családregények műfajának nagysikerű írónője, a New York Times bestseller szerzője. Érzékenyen megírt történeteit már több mint tíz országban olvashatják rajongói.
Smith Sullivan, a híres filmsztár nem képes kiverni a fejéből filmbéli partnere gyönyörű nővérét, Valentina Landont, és a tüzet, amelyet a lány hűvös kisugárzása mögött sejt. 
Valentina nem utasítja el az érzékiséget vagy az igaz szerelem gondolatát. Hollywoodi menedzserként azonban túl sokszor nézte már végig, hogyan veszítik el a fejüket egyébként okos nők férfi színészek miatt, hogy aztán darabokra törjön a szívük. 
Ám amikor a forgatás hetei során a Smith és Valentina közti vonzalom egyre szenvedélyesebbé válik, a férfi tudja: meg kell győznie a nőt, hogy engedje közelebb magához…


Kossuth, 2018
Eredeti mű: Bella Andree – Come a Little Bit Closer, Oak Press 2012


A végtelennek tűnő Sullivan családi saga hetedik részét hozta el nekünk magyar nyelven is a Kossuth Kiadó. Az igazság az, hogy amennyire örültem ennek a sorozatnak, amikor a megboldogult Ulpius-ház  az első részt megjelentette, annyira unalmasnak, jellegtelennek találom most.
Ugye itt van nekünk a nyolc gyermekes Sullivan család, tehát természetes, hogy valamennyi gyermek történetét szépen sorban elolvassuk. Ők már felnőttek, a foglalkozásuk, személyiségük teljesen különböző, tehát nem kellene a sablonosságtól és az ismétlésektől tartani, csakhogy mégiscsak hiányzik valami, ami igazán jóvá és felejthetetlenné tenné a történeteket.
Úgy néz ki, hogy az óceánon túl, a szerző szülőhazájában nagy sikere van a családregénynek, mert miután végzett a San Franciscóban élő nyolc Sullivan testvérrel, hat részben rátér a Seattle-be élő rokonaikra, s mikor őket is kivégezte-megházasította, jöhet a család New Yorkban székelő ága, pillanatnyilag három részben és két kiegészítő novellában. Már el is kezdődtek a kósza utalások a rokonság itt-ott élő tagjaira, sőt epizódikusan meg is jelentek egy-egy családi esküvő alkalmával.
Nem tudom, hogy a kiadó majd valamennyi részt megjelenteti-e magyar nyelven, egy biztos és borítékolható: a San Franciso-i Sullivanokat még végigolvasom, tehát a következő részt is, ha megjelenik (ha nem, az sem baj, sírni nem fogok miatta), de valahogy már nem érdekel más városokban élő rokonaik sztorija.
A hetedik rész – ahogy a fülszöveg is jelzi – a sármos és világhírű színész, Smith Sullivan története, aki épp saját filmjét rendezi. Kicsit olyan mint Woody Allen: ő maga írta a forgatókönyvet, ő rendezi, ő a producer és természetesen ő játsza a férfi főszerepet is. Egyetlen előnye a már említett hollywoodi sztárral szemben, hogy a szező leírása szerint Smith Sullivan természetesen egy nagyon vonzó, magas, szívdobogtatóan jóképű fickó és nem egy… no, ez inkább hagyjuk! S nem a főszerepet játszó színésznőn, Tatianán akad meg a szeme, hanem annak nővérén, a színésznő mellett asszisztens-menedzser-reklámszakértő-lelki szemétláda szerepet betöltő nővéren, Valentinán, aki maga is forgatókönyv-írói álmokat dédelget, egyelőre titokban. S mivel Valentina dagonyázik az előítéletekben, természetesen visszautasítja Smith közeledési próbálkozásait, hiszen szentül meg van győződve, hogy a férfi – megannyi színésztársához hasonlóan – habzsolja az élevezeket és minden napra más-más nőt választ ágyasnak az őt mindenhová követő rajongók seregéből.
Meglehetősen hosszú az út a happy endhez, hiszen Smith kitartóan jár Valentina után, Valentina pedig kitart álláspontja mellett: nem akar semmilyen kapcsolatot a sztárral. De ez nem akadályozza meg abban, hogy fergetegeseket szexeljen vele, akkor és ahol alkalom adódik rá. Ezekről az erotikus jelenetekről szól hozzávetőlegesen a könyv negyede, lehet még több is.
Epizódikusan megjelennek a Sullivan család többi tagjai is, hiszen megszületnek Sophie ikrei, és Gabe és Megan végre összeházasodik, ez pedig családi összeröffenésekért kiált, hogy teljen az oldal.
Ha el kellene mesélnem miről is szól ez a rész, csupán annyit tudnék mondani, hogy arról, hogyan jön össze Smith és Valentina. Lényegében nem is tévednék, mert igazándiból semmi más nem történik, ha nem számítjuk “valaminek” azt, hogy betekinthetünk a film forgatására is, hiszen a szereplők szinte egész napjukat ott töltik.
A San Francisco-i Sullivanok történetéből még hátravan Lori könyve és egy kiegészítő novella. Hogy Lori történetét megismerjük-e magyar nyelven és mikor, fogalmam sincs, nem jártam utána.
Ahogy haladunk előre a sorozattal, én egyre kevésbé kedvelem a részeit. Ez semmivel sem volt jobb, mint egy másik kiadó füzet formában, havi  rendszerességgel megjelenő kiadványai, csupán terjedelmesebb volt és több erotikát tartalmazott. De természetesen ízlések és pofonok... 


A sorozat magyar nyelven is megjelent részei:


1. Te vagy az egyetlen
Ulpius-ház, 2014

2. Menekülés a szerelemtől
Ulpius-ház, 2014

3. Most és mindörökké
Ulpius-ház, 2014

Kossuth Kiadó, 2016

Kossuth Kiadó, 2016

Kossuth Kiadó, 2017