Katie Fforde – Száz boldog esküvőm

Sarah sok száz boldog és sikeres esküvőn van túl. Egy pici bökkenő van a dologban: egyiken sem ő mondta ki a boldogító igent. Sarah ugyanis profi esküvőszervező, aki mellesleg nem hisz a szerelemben. Egy óvatlan pillanatban két menyegzőt vállal el egy napra; egy bonyodalmakat ígérő sztáresküvőt és egy családi lagzit. Az esküvőbrigád működésbe lép, de valahogy semmi nem akar összejönni. Az évszázad partijának küszöbén a fodrászlány szakít, a varrónő összeomlik, a fotós kiakad, és mindezek tetejébe még Sarah-t is megkörnyékezi a szerelem… pedig még egy esküvőt nem bír el ez a nap. Vagy mégis?

Libri, 2018,

Ulpius-ház, 2009

Eredeti mű: Katie Fforde – Wedding Season, 2008

Katie Fforde neve nem ismeretlen a szórakoztató irodalom kedvelői számára, hiszen számszerint tizenöt regénye jelent meg magyar nyelven, és egy német televíziós társaság több könyvéből is filmet készített. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy kettőt láttam, és el kell mondanom, hogy csak nyomokban hasonlítanak az eredeti történethez.

No, de vissza a könyvekhez! A Száz boldog esküvőm is ismerős a szerző rajongóinak, mert egyszer már megjelent 2009-ben nagyon hasonló csomagolásban és egy másik kiadó gondozásában. Azért elgondolkoztam, hogy Katie Fforde olyan huszonöt-harminc könyvet írt eddig, amiből tizenöt jelent meg magyar nyelven. Nem lehetett volna találni egy olyant, amit még nem adtak ki magyarul?

Ezt a történetet egyszer már olvastam valamikor régebb, de most ismét sort kerítettem rá, mert kiváncsi voltam mit ad hozzá az új fordítás. Semmit, mert ugyanaz a fordítója. S a téma is tetszik a szerzőnek, mert más formában megismételte a Tökéletes esküvő című könyvében, 2015-ben

Kezdeném a cím nagyon kreatív fordításával, mert ugye ami angolul Esküvői szezont jelent, az magyarul Száz boldog esküvőm lett, és nem igazán értem miért, hiszen annak ellenére, hogy az egyik hősnő esküvőszervező, sehol nem írja, hogy lett volna neki már száz esküvő a háta mögött és a történetben is csak háromról esik szó.

A fülszöveg csupán egy hősnőt említ, az esküvőszervező Sarah-t, de a történet tulajdonképpen olyan három az egyben stílusú, hiszen ugyanolyan szerepet kap benne Elsa, a varrónő és Bron a fodrász-hobbicukrász is. A szerző dícséretére legyen mondva, egy könyvben lezavarta mindhármójuk történetét, mert más esetleg símán megírt volna belőle egy trilógiát, s hozzá még vagy két kiegészítő novellát is, mert miért ne?

Ugye itt van nekünk Sarah, az esküvőszervező, akinek kisujjában van minden ami a nagy nappal kapcsolatos, annak ellenére, hogy ő maga konokul ragaszkodik függetlenségéhez, még párkapcsolata sincs, mert sok évvel ezelőtt, még egyetemi hallgató korában rajtakapta barátját egy másik nővel. Semmiből építette fel a vállalkozását, semmi meg nem tudja lepni, ha esküvőről van szó, csupán saját húga, aki ugyanazon a napon akar házasságot kötni, mint a nagy hollywooodi sztár és mindkét esküvőt Sarahnak kellene levezényelnie. A két esküvő különbözőbb sem lehetne, mert ugyan mindkét menyasszony a legszebbet-legjobbat akarja, a hollywoodi dívánál a pénz nem számít, Sarah húgánál annál inkább.

S ha már esküvő, akkor tartozik hozzá egy ruha is, és annak megálmodója, elkészítője is. Ő Elsa, az örökké feketében járó és lehetőleg a sarokban megbújó varrónő. Őt úgy lehetne jellemezni, hogy a rút kiskacsa, akiből majd a történet végére hattyú lesz, de legjobban a saját műhelyében érzi magát szabásminták és anyagok, kiegészítők között.

Az esküvőkhöz természetesen Bron is hozzájárul, mert ki látott fodrász nélküli esküvőt. Róla azt kell tudni, hogy évek óta egy nagyon szexsovén férfival él párkapcsolatban, és ebből a kapcsolatból kell kiszabadulnia ahhoz, hogy megtalálhassa önmagát és a boldogságát. Meg a rejtett tehetségét, ugyanis lassan kiderül róla, hogy nemcsak ügyes fodrász, hanem a fakanalat is remekül forgatja, tortái pedig egyenesen kulináris remekműveknek számítanak.

Erről a három nőről szól a történet… és három esküvőről. Kéretik nem félreérteni, nem a sajátjukról. Amíg odáig eljutnak, vége a történetnek. Mert természetesen a végére mindhárman megtalálják a párjukat és a boldogságot. Mert ilyenek Katie Fforde könyvei: az idilli angol táj mellé mindig biztosítják a boldog végkifejletet is. 

Könnyed, szórakoztató olvasmány, töményen romantikus, hiszen egy esküvőkről szóló történetől ezt is várja el mindenki. Tehát úgy is kell ehhez a történethez hozzáállni. Talán túlságosan is tökéletesre sikerült, talán túl símán jöttek azok a megoldások és nem igazán okozott semmi sem meglepetést, nem volt benne csavar. Tehát senki világát meg nem fogja rengetni, de egyszer el lehet olvasni és természetesen ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzések: 

Tökéletes esküvő

Tökéletes nyár

A szerelem titkos kertje

Carole Matthews - Csokoládéimádók diétája

A Csokoládéimádók Klubja 2

A ​csoki fogy, csak mi nem – Joanne Harris ízei és Marian Keyes humora A Csokoládéimádók Klubjának négy női tagja sürgős összejövetelt tart, és persze rengeteg csoki kerül terítékre. Lucy Lombard bízott benne, hogy jóképű főnökével, Aidennel már semmi nem választja el őket, de egy nap az álompasit egy másik nővel találja az ágyban… Autumn új barátja még nem találkozott a lány szüleivel, és talán ez a szerencséje… Nadia férje megesküdött, hogy leszokik az internetes szerencsejátékról, de a bizalmatlan asszony nyomozni kezd utána… Chantal romokban heverő házassága felett pedig váratlanul kisüt a nap… Szinte biztos, hogy a lányoknak rengeteg csokoládéra lesz szüksége!

Carole Matthews regényei szinte minden földrészen fergeteges sikert aratnak, páratlan humora több millió olvasót szerzett szívhez szóló történeteinek, számos művéből film készül.

Ulpius-ház, 2008

A Csokiimádók diétája címmel, Cartaphilus, 2017

Eredeti mű: Carole Matthews – The Chocolate Lovers’ Diet, 2007

“Amikor az élet kemény, a kemény csajok csokit esznek.”*

Ezzel a mottóval, ajánlással indul A Csokoládéimádók Klubja sorozat második része, vagy Csokiimádók klubja, mert ugye először az Ulpius-ház jelentette meg 2008-ban és a következő részeit már nem akaródzott nekik, mert közben megszűntek. Tavaly a Cartaphilus csendesen meglepetést szerzett a szerző rajongóinak, amikor Csokoládéimádókat Csokiimádókkat helyettesítette a címben és ismét kiadta a már megjelent két részt, s hozzácsapta a harmadikat is. Csak reménykedni tudok, hogy idén elhozza a rajongóknak a negyediket is, mert igen, van negyedik rész is.

Be kell vallanom, nem tudtam, hogy ketőnél több része lenne, amikor előszőr találkoztam a Csokoládéimádókkal nem írtam blogot, azt sem tudom létezett-e akkoriban olyasmi, hogy blog.

Az első részt évekkel ezelőtt olvastam és gyorsan bele is fogtam a folytatásába is, amit mindjárt az elején félre is tettem. Többször is. Valahogy nem jött be, pedig szeretek könnyed, nőcis könyveket olvasni. Az este erőt vettem magamon és átrágtam magam rajta. Azóta terveztem ezt, mióta tavaly megjelent a harmadik része. Tudni kell róla, hogy önálló történetként is megállja a helyét, de annyi utalás történik az első részben történtekre, hogy még én is kapkodtam a fejem… azért mégiscsak sok évvel ezelőtt olvastam az első részt.

A történet négy nőről szól, akikben abszolút semmi közös nincs a csokiimádatukon kívül. Lényegében ez hozza össze őket a Csokoládémennyország nevű boltban és innen indul a barátságuk, ami idővel véd és dacszövetségggé alakul.

Lucy maga meséli el a rá vonatkozó történéseket. Ő az állandó helyettesítő, munkaviszonyánál csak a szerelmi élete zűrösebb és ebben a második részben még jobban bonyolódik. Nadia szerencsejáték-függő férjével bajlódik és lényegében  egyedül gondoskodik fiáról. Autumn tehetős családból származik, ezért megengedheti magának, hogy aprópénzért dolgozzon egy fiataloknak létrehozott drogrehablitációs központban. Az amerikai származású Chantal pedig terhes, csak jó lenne tudni kitől, mert férjétől különváltan él, és akik olvasták az első részt, azok már tudják, hogy bizony nem vetette meg a testi örömöket. A róluk szóló részek E/3-ban íródtak.

“A csokoládé köztudottan gyógyítja a másnaposságot – csakúgy, mint a közönséges náthát, a menstruáció előtti feszültséget, az orrvérzést és talán még a szemölcsöt is. Valójában az egyedüli nyavalyák, amiken nem segít, sajnálatos módon a pattanás és az elhízás. Amúgy pedig a banán is dugig van fehérjével, ami ugyebár egészséges – szóval tulajdonképpen gyógyszert fogyasztok.” *

Az első részre tett utalások segítettek nagyban feleleveníteni annak a cselekményét és nem tudtam elképzelni hová lehetne ezt még fokozni.

Lehetett.

Ez egy nagyon pörgős, nagyon eseménydús és nagyön könnyed történet volt, bár ami azt illeti a kicsit több figyelmet kapott Lucy Lombardot nem igazán tudtam megkedvelni a határozottlansága és időnkénti hülyesége miatt, amit kellő önironiával maga is elismer.

“– Hölgyem, szeretne rendelni? 

– Igen – felelem remegő hangon – kaphatnék egy új agyat? A jelenlegi mintha nem működne megfelelően.” *

A négy bartánő most sem szűkölködik kalandokban, bonyodalmakban –  ha nincs, akkor csinálnak –, s természetesen csokoládéban sem, bár amennyi csokit ebben a könyvben megesznek, attól már komoly mérgezést lehetne kapni, s a plusz kilókról még nem is beszéltem.

Nekem lezártnak tűnik a történet, mert minden gubancot megoldottak, mindenki megtalálta a számítását és boldog, tehát gőzöm sincs hová fogja ezt a szerző a következő két részben fokozni, mi minden történhet még ezzel a négy nővel – persze azon kívül, hogy részenként és fejenként elfogyasztanak egy tonna csokit.

Habkönnyű történet, azoknak ajánlom, akik már belefáradtak a komoly témákba és valami langyos agymosásra vágynak, mert ez senki világát megrengetni nem fogja, annak ellenére, hogy próbálkozik komoly témákat is megpendíteni, mint a drog- és szerencsejáték-függőség vagy a hűtlenség. A legjobb benne a sok csokoládé volt... de természetesen ízlések és pofonok…

* Carole Matthews – Csokoládéimádók diétája, Ulpius-ház, 2008

A sorozat részei:

1. A Csokoládéimádók  Klubja

Ulpius-ház, 2008

Csokiimádók klubja

Cartaphilus, 2017

The Chocolate Lovers' Club, 2007

3. A Csokiimádók karácsonya

Cartaphilus, 2017

The Chocolate Lovers' Christmas, 2015

4. The Chocolate Lovers' Wedding, 2016 - egyelőre csak angol nyelven elérhető

Hóvégi klasszikus: George Orwell – Állatfarm

Tündérmese

Orwell ​1943/44-ben írott műve – amelynek a szerző a Tündérmese alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm – Mr. Jones Major-ja – a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta Állatfarm-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig – Minden állat egyenlő – érdekesen módosul…

A könyvet Ralph Steadman egyedülálló rajzai illusztrálják.

“Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél”

Nincs ember a világon, aki ne hallotta volna a fenti mottót, mely Orwell méltán híres regényéből származik. Ez továbbra is érvényes és minden időben érvényes lesz, bár ami azt illeti mostanra kissé módosult megfogalmazásában: Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek.

A történet megírása után tizenöt évvel tett szert népszerűségre, a háború után sok helyen betiltották, mert bevallottan a sztálini Szovjetúnió allegóriája és minden szereplőnek valós személy megfelelője is van, a mellékszereplők pedig egy-egy valós embertípust képviselnek: a talpnyalókat, az elítet, a manipulált tömeget, az átvert munkásosztályt, stb.

A történetet valószínűleg mindenki ismer, vagy ha nem, akkor hallott róla, hiszen az 1984 mellett ez Orwell legismertebb műve, mely kifigurázza a baloldali demokráciáknak nevezett diktatúrákat.

A cselekmény egy angliai framon játszódik, ahol az állatok megdöntik az ember uralmát és maguk veszik át a hatalmat és a farm irányítását. A politikai elítet a disznók képezik és, ahogy minden politikai elítben, itt is vannak ellenségeskedések és ellenlábasok, személyes ambíciók.

A történet fergeteges szatíra és kiválló iskolapéldája annak, ahogyan egyik diktatúra felcseréli a másikat, és ahogyan az ideológiák, eszmék változnak az érdekek függvényében.

"HÉTPARANCSOLAT

1. Aki két lábon jár, az ellenség. 

2. Aki négy lábon jár, vagy szárnyai vannak, az barát. 

3. Állat nem visel ruhát. 

4. Állat nem alszik ágyban. 

5. Állat nem iszik alkoholt. 

6. Állat nem öl meg más állatot. 

7. Minden állat egyenlő."

A könyv az 1001-es listán szerepel, 1954-ben animációs film készült belőle – ezt huszon-harminc évvel ezelőtt gyermekként láttam, és természetesen semmit nem értettem belőle, de évekkel később annál többet. 1999-ben tévéfilm is lett belőle... s legalább egyszer mindenkinek el kellene olvasnia, bár – ahogy mondani szoktam – ízlések és pofonok

Eredeti mű: George Orwell – Animal Farm, 1945

Magyar nyelven először 1989-ben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában és azóta még huszonkétszer, leutóbb 2017-ben. Állati gazdaság címmel is megjelent 1985-ben az AB Független/Framo kiadásában. 

Joanna Trollope – A pap felesége

Anna ​Bouvarie a helyi pap feleségeként húsz éven keresztül szolgálta Istent és az egyházközséget – számos különféle módon. Süteményt sütött, kihordta az egyházi lapokat, szorgalmasan mosta és vasalta férje karingeit, miközben magát és gyermekeit csakis a használt holmik vásárán talált viseltes ruhákba öltöztette. Ám amikor férje sikertelenül pályázik a főesperesi tisztségre, és a férfi csalódásában keserű magányba gubózik, kislányát pedig immár elviselhetetlenül zaklatják a helyi iskolában, Anna végül fellázad. Munkát vállal a helyi élelmiszerüzletben, ahol a pénzkereset mellett visszanyeri saját önértékelését is – szembeszállva az egyházközség döbbent rosszallásával és férje jéghideg dühével. S felkelti három nagyon is különböző férfi szenvedélyes érdeklődését, akik mind fontos szerepet játszanak Anna életének kivirulásában… 

Kossuth, 2013

Eredeti mű: Joanna Trollope – The Rector’s Wife, 1991

“egy idő után az embernek elege van abból, hogy állandóan türelmesnek kell lennie.”

Ez nyilvánvalóan nem egy mostanában megjelent könyv, én is tavaly olvastam, de valamiért mindig kerültem, hogy erről írjak a blogban. Az este ismét belenéztem, mert ez egy újraolvasós könyv – mellesleg nálam a szerző valamennyi  eddig olvasott könyve az újraolvasós katergóriába tartozik –, s hát akkor itt az ideje erről a történetről beszélni egy keveset.

Azért szeretem Joanna Trollope könyveit olvasni, mert mindig egy kényes témát választ és azt járja körül a történetben. Annak ellenére, hogy ezek a történetek az élet dolgairól szólnak, az erotikát teljes egészében mellőzik és inkább az alaptémához tartozó élethelyzeteken van a hangsúly. Ebben a történetben sincs ez másképp. S azért is kedvelem a szerzőt és az írásait, mert felnőttekről ír felnőtteknek.

Angliában járunk, időben a 20. század végén, de ez a történet akár napjainkban is érvényes lehetne bárhol a világon... pontosítok, a világ keresztény részén. A történet középpontjában természetesen egy pap felesége van, nem nagy filozófia kitalálni. Akkor lett volna meglepetés, ha a történet nem róla szól.

Ugye mindenkinek saját privát nyomora, hogy hogyan viszonyul a valláshoz és Istenhez, hisz-e a létezésében, jár-e templomba, gyakorolja-e a vallását vagy sem, és senkinek semmi köze hozzá. Az egyetlen kivétel ugyebár a lelkész felesége, mert egy sztereotíp világban élünk, a pap feleségétől elvárják, hogy a férje munkáját segítse, sőt! az legyen a legfontosabb, hogy a gyülekezet apró-cseprő dolgait megoldja, segítsen a rászorulókon, smúzoljon a támogatókkal és mindehhez vágjon jó képet is. Ez nemcsak a könyv lapjain van így, gyakori a valós életben is, különösen kisebb településeken, ahol a papnénak példát kell mutatnia a gyülekezetnek.

Anna Bouvarie rendesen el is játsza ezt a szerepet kemény húsz évig, ám amikor férje nem kapja meg a remélt előléptetést elege lesz. Ő eredetileg fordító volt, szakszövegeket fordított németből(re?), de miután nem maradt fizikai ideje határidőre befejezni a fordításokat, a megbízók lassan elmaradtak. Most pedig nagyon kellene a pénz, hiszen két gyermekük is van, és Annának nagyon elege van az örökös nélkülözésből és spórlásból és természetesen jobbat-többet szeretne nyújtani gyermekeinek is. Munkát vállal a közeli város egyik boltjában és ő nem szégyeli, hogy árufeltöltés lesz a feladata. Férje viszont annál inkább és egy idő után a nő tudta nélkül felkeresi főnökeit és a nevében felmond. Anna egy békés személy, én kiheréltem volna.

Nemcsak az anyagiakkal állnak hadilábon, hanem a családi életük is szétesőben van. Annát két férfi is kísértésbe hozza, férje kizárólag saját magával és sérelmeivel törődik és mindig csak a látszatért él, az érdekli mit fog a gyülekezet (és főleg a tehetős támogatók) szólni ha… És a gyülekezet szól is, mert a pletyka vastagon folyik, olyankor is, amikor Anna vagy a gyerekek teljesen vétlenek. Férjét teljesen letaglózza, hogy nem kapta meg a főesperesi kinevezést, önző módon csak és kizárólag magával és a sérelmeivel törődik. Meg azzal, hogy kifele, a világnak és a gyülekezetnek a tökéletes család képét mutassák, azt a képet, amit a környezet elvár tőlük.

Ez egy felnőtteknek szóló történet, mert mit értene egy alig tizen-huszonéves egy negyvenes, két gyermeket nevelő nő kínjából, egy sértett férfi megfelelési kényszeréből. Én nagyon kedveltem, mert volt mondanivalója, bár nem mondanám, hogy nagyon pörgős lett volna. Ez a lassan csordogáló cselekmény egyébként nagyon jellemző a szerzőre, legalábbis az általam eddig olvasott műveire érvényes.

1994-ben négy részből álló minisorozat is készült a könyv alapján. Még nem láttam, de tervben van, feltételezhetően majd egy következő életben, amikor csak olvasni és filmet nézni fogok.

Ja, és ízlések meg pofonok…

  

Kapcsolódó bejegyzések:

Szeretőből feleség

Lányok és férfiak

Paige Toon – Egy darab a szívemből

A munkájában sikeres Bridget igazán mozgalmas életet él: utazási beszámolók írójaként számtalan helyen megfordult, és bejárta a világot, azt a férfit azonban, akit teljes szívéből szerethetne, még nem találta meg. Úgy érzi, erre csak akkor van esélye, ha a szíve apró darabkáit, amelyeket élete során elosztogatott, vissza tudja szerezni egykori szerelmeitől. Kalandjait egy blogon dokumentálja, amelyből idővel könyvet szeretne írni, ám amikor szembesül a kiadók érdektelenségével, elvállal egy munkát, amely új útra tereli az egész vállalkozását.

Amikor Nicole Dupré váratlanul meghal, egy bestsellert és egy félkész folytatást hagy maga után – ennek a befejezésével bízzák meg Bridgetet. A lány hálás a lehetőségért, mert abban reménykedik, hogy így hasznos kapcsolatokra tehet szert a könyvkiadás világában, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a nyarat Cornwallban kell töltenie, és Nicole gyászoló férjének, Charlie-nak az otthonában kell berendeznie az irodáját…

General Press, 2018

Eredeti mű: Paige Toon – The Last Piece of My Heart, 2017

Az első könyvem a szerzőtől, a korábban magyar nyelven is megjelent Daisy nyomában valahogy elkerülte a figyelmem, de sürgősen beszerzem és pótolni fogom a hiányt, mert kedvet kaptam a szerző műveihez.

A történet központjában Bridget áll – kicsit olyan is mint Bridget Jones: mindent a szerelemért –, egy sikeres utazázi beszámolókat író, harmincas évei elején járó nő, aki a regényírással is kacérkodik. S mivel rengeteg szerelmi kalandban volt része, aktuális barátja tanácsára egy blogon keresztül megismerteti olvasóit ezekkel a történetekkel, felkeresi volt szerelmeit, hogy úgymond visszakérje a szívének azt a darabját, amit annak idején az illető férfinek ajándékoz. Ez növeli népszerűségét, bár nem biztosít osztatlan sikert a számára, hiszen vannak akik meglehetősen vulgáris kommenteket hagynak a blogján és elítélik szerelmi élete intenzításáért. Ugye, itt van újra a kettős mérce: ha egy férfinek van számos viszonya, akkor hű de menő, ha egy nő teszi ugyanezt, akkor mekkora kurva!

Miközben blogján keresztül készíti elő megjelenésre váró könyvét, lehetőséget kap, hogy szellemíróként befejezze egy hirtelen elhunyt fiatal írónő, Nicole Dupré megkezdett regényét, ami egy korábban megjelent bestseller folytatása lenne. Egy olyan szerelmi történet, ami tulajdonképpen egy szerelmi háromszögről szól és nagy valószínűség szerint nagyon sok köze van az írónő magánéletéhez is.

Hősnőnk nem is sokat habozik, apja lakóautójába pattan és meg sem áll a festői Cornwall tengerpartjáig, ahol az írónő özvegye, Charlie lakik pici lányával, a néhány hónapos, tündéri April babával.

Túl sok meglepetést nem okozott a történet, nem is egy pörgős, sőt ha jobban meggondolom, van benne néhány közhely is, viszont a szerző stílusa minden apró (vagy vélt) hibát feledtetni tudott.

A cselekmény szép lassan csordogál, s közben megismerjük Bridget élettöténetét, szerelmi csalódásait és naplóin, jegyzetein keresztül Nicole Dupré életébe is betekintést nyertünk. Ahogy haladunk előre a történetben, egyre biztosabb, hogy Nicole főhőseit a való életből mintázta, ő az a nő aki egyszerre két férfit is szeretett szerelemmel. Az egyik a férje, a másik pedig egy Thaiföldön élő sziklamászó, akit az apjánál tett látogatások alkalmával ismert meg. Könyve is erről a megosztott szerelemről szól, s mivel a folytatásnak csupán a negyedét írta meg, Bridget komoly gondban van, hogy vajon milyen véget szánt a szerző ennek a meglehetősen megosztó történetnek. Charlie hiába bocsájta rendelkezésére volt felesége valamennyi naplóját, jegyzetét, minél többet olvas, annál nagyobb a zűrzavar Bridget fejében a folytatást illetően.

Mivel az eredeti történetben a hősök Cornwallban több helyszínen is megfordulnak, Bridget is végigjárja ezeket a helyeket – többnyire Charlie és April társaságában –, tehát az olvasó is részletes leírást kap Cornwallról, sőt Thaiföldről is, ahová a sziklamászót megkeresni utaznak. Bridget a könyv miatt, Charlie és April azért, hogy az ott dolgozó séf nagypapa megismerkedhessen unokájával.

El kell mondanom, hogy a sziklamászóval kapcsolatban a szerző elhintett egy-két olyan dolgot, amitől nagyon sokat vártam. Lényegében azt, hogy ő lesz majd a nagy durranás Nicole és Charlie történetében, hiszen könyve lapjain Nicole erre látszott utalni… És igen, durrant is, de csupán egy picikét. És nem úgy, ahogyan én feltételeztem.

A történetnek több konfliktusszála is van. Az egyik az, hogy Nicole családja (anya és nővér) egyáltalán nem pontozzák Bridget és Charlie barátságát, annak ellenére, hogy tulajdonképpen ők szorgalmazták, hogy Nicole könyve legyen befejezve és kerüljön kiadásra. Ők észreveszik azt, amit Bridget és Charlie még nem, azaz, hogy vonzódnak egymáshoz. 

A konfliktus másik szála pedig maga Charlie, aki úgy érzi hűtlen lenne néhány hónapja meghalt feleségéhez, ha érzelmeket táplálna egy másik nő iránt, annak ellenére, hogy házasságuk inkább intenzív volt, mint harmonikus. És akkor még Aprilre is gondolnia kell, hiszen a kislánynak állandóság kell, és egy olyan állandóan úton levő személy, mint Bridget nem igazán alkalmas ezt biztosítani. Továbbá ott van Bridget, a maga “lezáratlan” szerelmi történeteivel, melyeket megoszt a világgal és az aktuális kapcsolatával. Ugyanis a történet háromnegyedében Bridget távkapcsolatban él az ausztrál Elliottal.

Bridgetről még azt is tudni kell, hogy szabályos zeneőrült. Állandó jelleggel zenét hallgat, énekel, táncol, lelkesedése pedig magával ragadja a búskomor, napi gondjaiban elvesző Charlie-t is és a picike Aprilt is, tehát a könyv tele van zenével is. A hősnő kedvenceit tartalmazó zenelista megtalálható a könyv végén, rá lehet keresni a dalokra, hátha valaki egyúttal új kedvenceket is avat.

Nem rengette meg a világomat, de nem is kellett. Ez úgy volt jó, ahogy meg volt írva: érzelmekkel tele, lassan csordogálva, csatakos erotika nélkül. Mindenkinek ajánlom, aki egy nagyon jól megírt, minden ízében romantikus, de a valóságtól mégsem elrugaszkodott történetet szeretne olvasni… de természetesen ízlések és pofonok.

Lucinda Riley – Gyöngynővér

A hét nővér 4

Celaeno ​D'Apliese, azaz CeCe az egyik testvérétől értesül a nevelőapja haláláról. A nővéreivel a Genfi-tó partján magasodó, gyermekkori otthonukban
gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek szeretett apjukról, és meghallgassák a végrendeletét. A különc milliárdos, Pa Salt mindnyájuknak egy különleges tárgyat meg egy levelet hagyott örökül, és ennek segítségével, ha a lányok úgy döntenek, közelebb kerülhetnek a valódi gyökereikhez.

Az örökké nyugtalan CeCe számára az útkeresés fájdalmas tapasztalással indul. Azzal, hogy a nővére, Csillag követte az apjuk által hátrahagyott nyomot, és megtalálta az új családját, a kettejük közti szoros kötelék mintha semmivé foszlana – és ezzel együtt olybá tűnik, hogy az ő lényének egy része is odaveszik. Csak egy fekete-fehér fényképbe és egy névbe tud kapaszkodni, amikor hosszú útra indul, hogy előbb Thaiföldre érve egy titokzatos idegennel ismerkedjen meg, majd Ausztrália festői, mégis nemegyszer kietlen vidékein megtapasztalja mindazt, amire ez idáig olyannyira vágyott: a valakihez, a valamihez tartozás érzését. Meglehet, hogy az örök utazó végül otthonra lel a vörös föld országában?

Lucinda Riley sorozatának negyedik kötetében egy évtizedeken és megannyi helyszínen átívelő nyomozás történetét meséli el. A letehetetlen családregény e kötetbeli főszereplője nemcsak a származásával kapcsolatos kérdésekre találja meg a választ, hanem kénytelen lesz azt is belátni: ahhoz, hogy teljes értékű életet élhessen, és rájöhessen, ki is ő valójában, szembe kell néznie a félelmeivel. Az önmagára találás útja pedig nem egy meglepő fordulatot tartogat számára.

General Press, 2018

Eredeti mű: Lucinda Riley – The Pearl Sister, 2017

Amikor A hét nővér sorozat valamelyik részéről írtam, mindig elmondtam, hogy a sorozat alapja a Plejádok legendája, és hogyan fogad örökbe egy titokzatos milliomos hat lánygyermeket – bár a legenda szerint a Plejádok heten vannak – s halála után hogyan vezeti vissza őket szülőhelyükre. Mert ezt teszi. Semmi sem véletlen amit a Pa Salt néven futó megboldogult úr tett. 

Ahogy haladunk előre a sorozat részeivel, egyre kevésbé hiszem, hogy a milliomos meghalt, s hogy tényleg úgy hívták, ahogy. Azt is el bírom képzelni, hogy valahol neki van/volt egy másik élete, családja, s a genfi tó eldugott szegletében levő rózsaszín kastély, ahol a lányok nevelkedtek,  csupán egy volt számtalan titkának. Bevallom, az ő karaktere jobban érdekel, mint bármi más ebben a sorozatban. Még három rész van hátra a sorozatból, nagyon remélem, hogy bár a végére megvilágosodunk ezzel kapcsolatban is, és nem az fog kiderülni, hogy a fickónak disszociatív személyiségzavara volt és évtizedeken keresztül tartó pszichózisa vette rá, hogy újrajátsza (és értelmezze) a csillagképről szóló legendát.

Ugye ez már a sorozat negyedik része és már felfedezhető egy bizonyos sablon, amit a szerző követ. A lányok a végrendelet szerint megkapják a maguk levelüket, a koordinátákat, ahonnan örökbefogadójuk elhozta őket és ami utalást tesz a származásukra. Minden esetben a lányok az illető országban rokonokra találnak, a hivatásuk valamilyen formában kapcsolódik a biológiai család valamelyik tagjának hivatásához. Természetesen szerelem is van minden történetben, kevés kivétellel mindig eljutunk a boldog végkifejlethez ezen a téren is. S az épp soron levő lány történetével párhúzamosan kapunk egy másik történetet is a múltból, amely csupán a kötet végére (legjobb esetben a háromnegyedénél) ad teljes képet arról, hogy tulajdonképpen mi köze is van az illető lányhoz.

Most sincs ez másként, hiszen Celaeno D’Apliese, azaz CeCe ugyanúgy megkapja a maga levelét és koordinátáit mint a többiek, pluszban ő egy örökséget is kap, ami viszont nem nevelőapjától származik. Akik olvasták az Árnyéknővért, azok tudják, hogy ebből a pénzből veszi meg a puccos londoni lakását. S miután az előző részben Csillag, a nővére akit legközelebb érzett magához és akivel szinte szimbiózisban élt, megtalálja a maga útját, kicsit elárulva, elhagyva érzi magát, de azért nekiindul végigjárni azt az utat, aminek a végén a származásáról szóló információkat reméli megtalálni.

CeCe útja Ausztráliába vezet, de mielőtt oda eljutna tesz egy kitérőt Thaiföldre is, ahol előző évben olyan remekül elszórakozott nővére, Csillag társaságába, és ahol most testi-érzelmi kapcsolatba bonyolódik egy titokzatos férfivel. Nem egészen értettem, hogy ez az epizód mire volt jó, főleg, mikor a továbbiakban kiderül, hogy CeCe elképzelhetően saját neméhez vonzódik. Nem vagyok szakértő a nemi identitás kialakulásában, de a szerző által használt megoldás kicsit fura volt és számomra hihetetlen.  

Visszatérve a thaiföldi kitérőre, a történet végén értelmet nyer, hogy miért is kellett az, különösen, mikor a rózsaszín gyöngy átka is képbe kerül. De ennek ellenére én valahogy másképp képzeltem el a történet ehhez kapcsolódó részét.

CeCeről már az előző részekből tudjuk, hogy diszlexiája miatt tanulási nehézségei vannak és inkább a művészetekkel kacérkodik, azon belül is a festészettel, de kételkedik tehetségében. A történet azt is megmutatja, hogy ez a tehetség honnan származik és mi kell ahhoz, hogy CeCe végre megtalálja önmagát. Egyébként az is érdekes, hogy eddig minden nővér valamilyen formában kapcsolódott a művészetek valamelyik ágához. Maia ugye nyelvzseni és műfordító, Ally hajós, de profi módon fuvolázik is, Csillag pedig írói álmokat dédelget. Most pedig itt van CeCe a maga festészetével.

Természetesen most is megkapjuk a történet múlthoz kapcsolódó részét, mely az 1900-as évek elejének Egyesült Királyságából indul és főszereplője Kitty Mercer (született McBride), egy kétségbevonható erkölcsű lelkész nagyobbik lánya. A későbbiekben belőle lesz Ausztrália első női gyöngybárója, mivel a német származású Mercer családba házasodik be, Mercerék pedig gyöngyhalászattal gyarapítják amúgy is tekintélyes vagyonukat. Kitty az a személy, aki az erkölcsi és etikai normák miatt eltékozolta a szerelmet, az esélyt arra, hogy boldog lehessen.  

A történetben – úgy a 20. század eleji részében, mint a jelenkoriban – az őslakosokról is többet megtudhatunk, arról, ahogy még mindig egy bizonyos fajta elnyomás alatt élnek – bár jogilag már egyenlőek a többi állampolgárral –, valamint megismerjük a Plejádok legendájának ausztrál őslakos változatát is.

Kicsit csalódott vagyok, mert a történet nem úgy alakult ahogy én elképzeltem, de ez nem jelenti azt, hogy nem volt jó. Mert az volt. Pörgős, szórakoztató, izgalmas, de valahogy mégsem az igazi. Nekem valamennyi már olvasott történet közül ez tetszett a legkevésbé. Nem tudnám megmondani, hogy miért. Talán mert túl sok kérdés maradt megválaszolatlanul (vagy éppen csak fél mondattal elintézve) és túl sok volt a véletlen egybeesés – bár mint mondtam, ebben a sorozatban minden okkal történik. Csakhogy már annyi megválaszolatlan kérdésem gyűlt össze ezzel a sorozattal kapcsolatban…

A történetben epizódikusan megjelenik Csillag, a kedvenc nővér, akiről az előző rész szólt és Ma, a hölgy, aki a svájci villában nevelte a lányokat, de a többiekről kevés információt kapunk. Eddig minden részben valamelyik lány látni-hallani vélte nevelőapját itt-ott. Ez most nem történik meg, de Cece az előző részben már átesett egy ilyen epizódon.

A kötet végén egy rövid kis beleolvasó található a sorozat következő részéből, ami majd Tiggy története lesz, aki Skóciában él. A teljes történetet mikor fogjuk olvasni, fogalmam sincs. Egyelőre még angol nyelven sem jelent meg, idénre várható, de a pontos dátum nem ismeretes. Az azt követő kettő közül az egyik minden bizonnyal a modell Electra története lesz, de hogy a másik miről fog szólni, azt csak feltételezni tudom: talán a hiányzó hetedik lány, Merope, mégis létezik valahol?

A szerző és a sorozat rajongóinak kötelező olvasmány és ajánlom mindenki másnak, aki néhány nyugis estét szeretne eltölteni egy nagyon szépen megírt történet társaságában. Kis jóindulattal akár önálló kötetként is megállja a helyét, tehát azok is belefoghatnak, akik nem ismerik az előző három rész történéseit. Meg természetesen az ízlések és a pofonok…

A sorozat magyar nyelven megjelent részei a General Press Kiadó gondozásában: 

1. A hét nővér, 2016

The Seven Sisters, 2015

2. Viharnővér, 2017

The Storm Sister, 2015

3. Árnyéknővér, 2017

The Shadow Sister, 2016

Jane Fallon – Szabadulj meg a pasitól!

A ​harmincas éveiben járó Helen extra cikis helyzetbe kerül: Matthew, aki négy éve a titkos szeretője, váratlanul kiteríti otthon a lapokat, és Helenhez költözik. Éppen akkor, amikor a lány elhatározza, hogy szakít vele.

Mit tehet Helen?

A-TERV: Sminkeletlenül járkál otthon a legócskább tréningruhájában. Nem gyantáztat többé. Megjegyzéseket tesz a hapsi unalomig ismert poénjaira. Néha a szájszagára is. Nem hajlandó összebújni vele. 

B-TERV: Megismerkedik Matthew feleségével. Természetesen álnéven, és kitalál hozzá egy kamu háttér-sztorit magának. Miután összebarátkoztak a nővel, mindent megtesz, hogy az kibéküljön a férjével, és visszafogadja.

Jane Fallon angol szerzőnő regényei eddig 12 országban lettek bestsellerek. Egyszerre fergeteges humorú és kínosan őszinte könyvek a női élet azon buktatóiról, amelyről nem szokás beszélni.

Letero, 2018

Eredeti mű: Jane Fallon – Getting Rid of Matthew, 2007

“Egész életében három dologra vágyott: magas fizetéssel járó PR-os munkára, egy saját lakásra és egy férfira, aki szintén kizárólag az övé. Valahogy mégis személyi asszisztensként végezte, ami mindenki más szótárában titkárnőt jelentett. Nem keresett eleget ahhoz, hogy ingatlant vásárolhasson, ezért bérelt egy másfél szobás lakást a Camden Streeten, apró, sötét, alagsori lakást hátsó kerttel, repedt hálószobaplafonnal és egy hatalmas, penészes folttal a fürdőszobában. Ami pedig a férfit illeti – nos, hitt az igaz szerelemben, az elköteleződésben és a „míg a halál el nem választ”-ban, csak éppen ez vele soha nem történt meg.” *

A szerző első magyar nyelven megjelent könyve és nagyon remélem, hogy nem az utolsó.

A téma örök: a másik nő. Az aki önző módon belegyalogol mások házasságában, elszakítja a férjet, apát a családtól, nem törődve a következményektől. Ilyen történet számtalan létezik már, s nincs olyan ember a világon, aki ne ismerne legyalább egy olyan családot, ami a “másik nő” miatt ment tönkre.

Ez a történet abban különbözik a többitől – legalábbis azoktól, amiket én ismerek –, hogy egy átfogó képet ad mindarról, ami történik, hiszen nem csupán egyetlen ember szemszögéből ismerjük meg a történetet, hanem valamennyi résztvevő, szereplő hozzáállását, gondolatait elénk tárja a szező. Ez nem egy váltott szemszögű írás, hanem a szerző mesél E/3-ban, de olyan sílusban, hogy teljes képet kapunk arról, hogy mi is történik a házasságban és az azon kívüli kapcsolatban is..

A történet központjában Helen áll, egy negyvenhez közeledő egyedülálló nő, akinek valahogy nem jött össze mindaz, amit az életével eltervezett. Továbbra is csak titkárnő egy PR cégnél, pedig úgy érzi sokkal többre elhivatott, egyetlen bizalmas barátnője Rachel, aki eleinte a szingli élet lelkes szószólója, majd amikor megtalálja párját elvei 180 fokos fordulatot vesznek. Helen pedig négy éve viszonyt folytat Matthew-val, a főnökével, aki, korát tekintve akár az apja is lehetne, természetesen nős, és aki a félrelépő férfiak sablonos szövegével eteti: nem érti meg a felesége, rossz a házassága, csak a gyerekek miatt vannak együtt és pontosan miattuk nem hagyhatja el Sophiet, a feleségét.

Amikor pedig mégis megtörténik az elhagyás, Matthew minden előzetes bejelentés nélkül beköltözik Helen lerobbant lakásába és magával hozza családja minden gondját-baját – néha családtagjait is, akik természetesen rondán viselkednek Helennel. 

   Együtt lakva Matthew már nem az a férfi, aki heti pár alkalommal, néhány lopott órát töltött vele, ráadásul a munkahelyén is beindul a pletykagépezet, mert mindenki tudni akarja kicsoda a nő, akiért Matthew elhagyta a családját. Lassan Helen lesz az egyes számű közellenség és akkor elgondolkozik azon, hogy kell-e ez neki? Ráadásul megismerkedik egy nagyon vonzó, szingli férfivel is, csakhogy... Mindent összeadva hősnőnk úgy dönt, hogy meg kell szabadulnia Matthew-tól és valamilyen módon vissza kell küldenie az örök nőcsábászt a családjához, vissza kell kapnia az életét. Ezért életbe lépteti a fülszövegben is ismertetett A és B tervet, ami magával hozza azt is, hogy megismerkedik Sophieval, a feleséggel, aki még véletlenül sem az a lehurbolt öregedő nő, akire Matthew elmondása alapján várt, hanem egy tip-top, energikus, fiatalos nő, remek családanya és saját karrierrel rendelkező üzletasszony.

A történet kicsit sem vicces, hiszen bárki lehetne bármelyik szereplő helyében, viszont nagyon szórakoztatóvá teszi a szerző stílusa. Szereplői közülünk valóak és szerethetőek, az egy Matthew kivételével. Róla még azt sem lehet mondani, hogy korát tekintve kapuzárási pánikja van és ezért csalja meg feleségét, hiszen első feleségét a sokkal fiatalabb Sophie-ért hagyta el annak idején, s most Sophiet cserélte fel Helenre, de közben minden állandó kapcsolata mellett voltak félrelépései.

Nagyon kedveltem a történetet, remek kikapcsolódást nyújtott, s mi kell ennél több? Ajánlom mindazoknak aki egy-két estére könnyed szórakozásra vágynak, de természetesen ízlések és pofonok...

Rachel és Helen a „Nők, akiket utálunk” listája 

“Nők, akik elcsábítják mások férjét (Helen)

Nők, akik a barátnőjük elé helyezik a pasijukat (Rachel)

Nők, akik halálra untatják a másikat az esküvőjükkel vagy a gyerekükkel (Rachel)

Sznobok

Kövér nők, akik folyton azt bizonygatják, milyen keveset esznek

Nők, akik folyton kirakatba teszik a mellüket (alfejezetben azok, akik a mellükkel pótolják a nem létező személyiségüket)

Csöcsös pálcikák (egyedül a féltékenység ihlette, hogy a listára felkerült a nők rendkívül ritkán előforduló csoportja, akik karcsúak voltak, miközben hatalmas keblekkel áldotta meg őket a természet)

Kövér nők, akik a hatalmas mellükkel hencegnek

Nők, akik szeretik Didót

Nők, akik szeretik Bridget Jonest

Sophie

Nők, akik folyton arról beszélnek, mennyire imádják a cipőket (alfejezetben azok, akik szerint a Szex és New York a valóság)

Nők, akik a csoki megszállottjai

Jennifer (valójában egyikük sem emlékezett már, ki lehet Jennifer, de egyetértettek abban, hogy nem húzzák ki a listáról, mert bizonyára nemhiába került fel rá)

Sovány nők, akik azon nyavalyognak, hogy meghíztak, ezért kénytelenek 38-as ruhákat hordani

A siránkozó nők (elvileg Helen, bár az utóbbi időben nem jellemző)

Nők, akik azt mondják, „király”, „tök gáz”, „csörgess meg!” vagy bármilyen divatos kifejezést használnak

Nők, akik kislányos hangon beszélnek

Nők, akik azt állítják, hogy őrültek (kivéve ha kórházi papírjuk van róla)

Nők, akik „havibajnak” nevezik a menstruációjukat

Nők, akik azt hiszik, hogy másokat érdekel a lombikbébi-kezelésük

Nők, akik mindenáron gyereket akarnak

Nők, akik pszichológushoz járnak

Bókvadászok („Olyan kövérnek látszom ma!” aztán szünetet tartanak, hogy legyen időd megjegyezni: „Dehogy! Sovány vagy.”)

Nők, akik úgy emlegetik a barátjukat, hogy „az emberem”

Laura (ezt Helen nemrégiben kihúzta)

Nők, akik nadrágtartót hordanak. Vagy fűzőt. Vagy bármit, amiről azt olvasták a pasijuk magazinjában, hogy szexi

Nők, akik túlságosan igyekeznek

Nők, akik virágot tűznek a hajukba, színes sálat hordanak, fekete melltartót húznak fehér felső alá

Anyák, akik részmunkaidőben dolgoznak, és elvárják, hogy az egész világ a teendőikhez alkalmazkodjon („Ó, el kell cserélnem a napot, mert a bölcsit felújítás miatt bezárják.”)

Nők, akik még akkor is szoptatnak, amikor a gyerekük már elég nagy ahhoz, hogy ezt maga kérje” *

* Jane Falon – Szabadulj meg a pasidtól!, Lettero, 2018