2018. szeptember 9., vasárnap

Santa Montefiore – A Valentina utolsó útja


Mese háborúról, Itáliáról, egy csodaszép fiatal nőről és egy szörnyű tragédiáról.
Olaszország 1945: 
A háborúnak vége, de az árnyéka még ott kísért. És egy különc arisztokratát kegyetlenül meggyilkolnak gyönyörű kastélyában.
London 1971: 
Évtizedekkel később, a megoldatlan bűntény hatással van egy hedonista lány, Alba sorsára, aki egy lakóhajón él a Temzén. 
Alba megtalálja halott édesanyja portréját – az asszonyét, akit alig ismer, és akinek
a történetét titkolja előtte az apja. A lány elhatározza, hogy kideríti az igazságot.
Visszatér Olaszországba, az Amalfi partvidék olajfaligeteihez, ahol rejtélyes történetre bukkan pusztulásról, csalásról, árulásról, partizánokról és nácikról, parasztokról és arisztokratákról.
Albát nem csupán édesanyja titkolt múltjához vezeti el az utazása, de talán a saját boldog jövőjéhez is. 


Művelt Nép, 2018
Eredeti cím: Last Voyage of the Valentina, 2014, 2006



Kezdeném azzal, hogy csalódott vagyok, amiért a kiadó ezt a könyvet jelentette meg a szerzőtől és nem a Deverill krónikák harmadik, befejező részét. Annak megjelenéséről egyébként mélyen hallgatnak, legalábbis egyelőre, de azért szép lenne, ha valamikor – minél hamarabb, ha lehetséges –, befejeznék legalább ezt a sorozatot. De semmi gond, gondoltam, kedvelem a szerző írásait, jöhet a történet!
Mindent elolvastam, ami a szezőtől magyar nyelven megjelent – kivéve a Reader’s Digest által megjelentetett A farancia kertészt –, és el kell mondanom, hogy A Valentina utolsó utazása nem lett a szívem csücske. 
   Elképzelhető, hogy ehhez az is hozzájárult, hogy az utóbbi időben több második világháborús témájú könyvvel is összefutottam, a téma pedig nem a kedvencem. Bár ami azt illeti ebben a történetben kevés utalás történik a háborúra és magában a harcok leírásában nincs is részünk. Csupán annyi, hogy a háború végén a fess angol tengerésztiszt nácik által hátrahagyott fegyverarzenál keresése közben hajójával kiköt Amalfi partjainál és belecsöppen egy fura, a háború által megviselt közösségbe… és beleszeret Valentinába, a falu legszebb lányába.
S ugyanakkor a “Valentina” egy, a Temzén horgonyzó lakóhajó, ahol Alba rendezi be főhadiszállását. Ő a fess angol tengerészszázados és a csodaszép olasz Valentina szerelmének a gyümölcse, egy rebellis, felnőtt fiatal nő, aki mindennel elégedetlen, sportot űz abból, hogy apját és annak új családját megbántsa, és aki nagylelkűen osztogatja szerelmét.
Ez természetesen ismét egy két idősíkban játszódó történet és igazándiból, már kezdek telítődni ezzel a megoldással. Az egyik a negyvenes években történik, közvetlenül a háború után, Valentina és az angol tengerészszázados történetét mesélve el, a másik pedig a hetvenes évek elején, amikor Alba válaszokat  egyben önmagát is keresi, mikor többet akar tudni sosem ismert anyjáról, arról a nőről, akit idolatrizált, piedesztálra emelt, és akiről nem illik beszélni a családi összejöveteleken. Ezekért a válaszokért képes egészen Olaszországig is futni.
Nem kedveltem a női főhősök miatt sem. Alba anyjának tökéletes mása, úgy kinézetre, mint jellemre, viselkedésre is. Ez a valóságban nem igazán működik így, lehet vitatkozni rajta, de a genetika csak egy bizonyos fokig határozza meg azt, akik vagyunk, a többi a környezet hatása. S mivel Alba és Valentina két nagyon különböző környezetben nőtt fel, ez a túlságosan is hangsúlyos hasonlóság nem igazán valós. S akkor még nem említettem, hogy mennyire ostoba és önző nőszemély Alba.
A szerző egy másik könyvénél említettem már, hogy minden művében lennie kell egy házasságon kívül született gyermeknek is. Ez a történet sem úszta meg, de az érdekelődők majd saját maguk felfedezik kicsodáról van szó és milyen szerepe lesz a történetben.
Éééés természetesen a romantika sem hiányzik, hiszen nemcsak Valentina szerelmi életéről lesz szó, hanem Alba érzelmi világába is belemerülünk elég mélyen, hogy majd Valentina igaz történetével együtt Alba is megtalálhassa nemcsak a sosem ismert olasz rokonokat, hanem az igaz szerelmet is.
Túl sok meglepetést nem okozott, igazán szórakoztató sem volt, inkább a lelki vívódásokat, a családi titkokat próbálta kiaknázni. Nekem nem jött be a történet egyik része sem, talán a túl hangsúlyos hatásvadászat, az eltúlzott érzelmi válságok miatt, de nem vagyunk egyformák, meg az ízlések és pofonok...




A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:







2018. szeptember 6., csütörtök

Lisa Kleypas – Ördöngös tavasz


Ravenel család 3



Egy ​petrezselymet áruló, különc ifjú hölgy…
A legtöbb elsőbálozó lány arról álmodik, hogy férjet talál magának. Lady Pandora Ravenelnek azonban egészen más tervei vannak. Az ambiciózus szépségnek semmi kedve a londoni báli szezonhoz, annál szívesebben maradna otthon, hogy megszervezze és beindítsa társasjátékgyártó vállalkozását. Az egyik fényes bálon azonban botrányos helyzetben találja magát egy kivételesen jóképű idegennel.
Egy cinikus aranyifjú…
Gabriel, Lord St. Vincent éveken át sikerrel kerülte el a házasság révébe vezető csapdákat, ám végül egy olyan lázadó szellemű ifjú hölgy horgára akad, akinél keresve sem találhat magának kevésbé megfelelő feleséget. Pandorában fel sem merül, hogy hozzámenjen, Gabrielt azonban ellenállhatatlanul vonzza az eleven természetű lány, és mindent megtesz azért, hogy a magáénak mondhassa, fittyet hányva arra, hogy kényszer szülte házasságuk akár pokolinak is bizonyulhat.
Egy veszélyes terv…
Pandora enged Gabriel tapasztalt és érzéki ostromának, s beleegyezik abba, hogy a felesége legyen. Nemsokára azonban világossá válik előtte, hogy társasjátékgyártó vállalkozása megszervezése során véletlenül veszélyes összeesküvésbe botlott, és egyedül a férje képes gondoskodni a biztonságáról. Miközben Gabriel az ismeretlen rosszakaróktól védi hitvesét, közösen rádöbbennek arra is, hogy kapcsolatuk baljós kezdete ellenére voltaképpen egymásnak vannak teremtve.


Gabo, 2018
Eredeti cím: Devil in Spring, 2017



“– Attól tartok, egyetlen este leforgása alatt egynél több ifjú hölgyet sosem szoktam tönkretenni – jelentette ki gúnyos jólneveltséggel Lord St. Vincent. – Az embernek mégiscsak vannak elvei…” *

Pandora könyve, talán az, amit a legjobban vártam, és pontosan emiatt érzek némi csalódást, mert azért a leányzótól többet vártam.
Nem titkoltam eddig sem, hogy számomra a sorozat kedvenc karakterei a zabolátlan Ravenel ikrek, Cassandra és Pandora, különösen Pandora, aki vásottságban bármelyik kis csibésszel felvehetné a versenyt, annak ellenére, hogy lassan már 20 éves. És azért ne felejtsük, hogy történetünk a 19. században játszódik, amikor a jólneveltség és a viselkedési szabályok szigorúan – és képmutatóan – voltak szabályozva.
   Amikor felröppent a hír, hogy a kiadó újabb Lisa Kleypas könyveket jelentet meg, kicsit utánanéztem, hogy miről is szólnak majd és mire várhatok. S többek között azt is olvastam róla, hogy kapcsolatban áll a szerző Wallflowers sorozatával. S ez így is van, hiszen Pandora kivel mással kompromittáltathatná magát, mint Gabriel, Lord St. Vincentttel, aki a Wallflowers sorozat negyedik részéből ismert dadogós Evangeline és élvhajhász (azóta példás férj) Sebastian St. Vincent – jelenleg Kingston hercege és hercegnéje – fia és egyes számú befutója az örökösödési listán. A Wallflowers sorozat negyedik részének címe Az ördög télen, ami az eredeti angol The Devil in Winter tökéletes fordítása. Ha ez a történet ahhoz kapcsolódik, s az eredeti angol címe Devil in Spring, akkor nem lett volna stílusosabb, ha Az ördög tavasszal címmel kerül be a köztudatba és nem túlozzák el a kreatív fordítást? No, de ez egy technikai mallőr, térjünk vissza Pandorához és Gabrielhez.
   Mint említettem, Pandorát kompromittálják, s ráadásul teljesen ártatlan a dologban, hiszen ő csupán segíteni szeretne a nagy erkölcscsősz Lady Berwick férjezett lányán, aki egy intim együttlét során elvesztette a fülbevalóját a kerti pavilonban, s ha férje észreveszi hiányát bizony kellemetlen kérdésekre kell majd válaszolnia.
Nem Pandora lett volna, ha nem történik vele valami, amikor önzetlenül segíteni próbál a bajba jutott fiatalasszonynak. S szintén a Wallflowers soroztaból ismert Marcus, Lord Westcliff azt aki rajtakapja Lord St. Vincentet, amint a kerti pavlon rácsai közé szorult Pandorát próbálja lehetetlen helyzetéből kimenteni. Lord Westcliff és még valaki, aki az apák bűneit a fiúkon kéri számon, és ugye alma nem esik messze a fájától.
   Így kezdődik a független és sebezhető Pandora románca az élvhajhász Lord St. Vincenttel, s hogy mi lesz a vége, azt mindenki maga fedezi fel olvasás közben, mert én elárulni nem fogom, bár nem nagy filozófia kitalálni. Bármennyire is kapálóznak mindketten ellene, mégiscsak össze kell házasodniuk, de ez nem a történet végén fog megtörténni. Viszont az út a boldogító igenig rögös, mert Pandora nem feleségként képzeli el a jövőjét, s ez ismét izelítőt nyújt abból, hogy milyen is lehetett nőnek lenni egy olyan korban, amikor a vagyon, a döntéshozatal és úgy általaban minden a férfiak kezében volt.
A történet során belekukkanthattam Pandora naplójába, melybe megfigyeléseit jegyzi fel, és ezek a megfigyelések néha mosolyra fakasztottak. Kedvencem a kilencevenkilences számú, mely szerint:

99. A férfiak olyanok, mint a csokoládébonbon. Mindig a legtetszetősebbnek a legpocsékabb a tölteléke. *

Izgalomban is van bőven része az olvasónak, hiszen a történet abban a korban játszódik, amikor az ír függetlenségi törekvések radikalizálódtak és ennek szószerint értendő puskaporos következményei vannak – Pandora pedig mindig rossz helyen van, mert nem hazudtolja meg önmagát.
Nem volt rossz, szórakoztatott, néha megnevettetett, vicces volt és helyenként izgalmas, de valahogy nem volt az igazi. Persze örültem, hogy az előző sorozat szereplői közül néhánnyal újra találkozhattam, de Pandora történetétől többet és főleg mást vártam. De ettől függetlenül ajánlom a szerző és a sorozat rajongóinak, különben is ízlések és pofonok…


* Lisa Kleypas: Ördöngös tavasz, Gabo, 2018



 Kapcsolódó bejegyzések:



Cold-Hearted Rake, 2015


Marrying Winterborne, 2016






2018. szeptember 4., kedd

J. R. Ward – A vadállat

Fekete Tőr Testvériség 14.


Rhage ​és Mary visszatérnek! Végre új kötettel bővül a Fekete Tőr Testvériség, amely annyira népszerű, hogy talán nincs is olyan olvasó manapság, aki ne hallott volna róla.
A Fekete Tőr Testvériség számára már semmi sem olyan, mint korábban. Miután elkerülték a háborút az árnyékokkal, megváltoztak a szövetségi viszonyok, új határvonalak húzódtak. Az Alantasok Társaságának tagjai erősebbek, mint valaha, az emberi gyengeséget kihasználva próbálnak több pénzhez, több fegyverhez és több hatalomhoz jutni.
De miközben a Fekete Tőr Testvériség nagyszabású támadásra készül ellenük, az egyik testvér önmagával is kemény harcot kénytelen vívni. 
Rhage-et, a legnagyobb étvágyú, ugyanakkor a legnagyobb szívű harcost mindenki tökéletesnek gondolja vagy legalábbis tökéletesen szórakoztatónak. Ott van neki imádott fele, Mary, a királya és a testvérei élete pedig remekül alakul. Rhage azonban nem érti – és nem tudja kontrollálni – az időnként rátörő pánikot és bizonytalanságot. Ez pedig megrémíti, valamint el is távolítja a párjától. Amikor egy csatában halálos sebet szerez, újra kell értékelnie, mi a fontos az életében. A válasz pedig alapjaiban rengeti meg a világát és Maryét is. Maryt azonban szintén valami fontos dolog foglalkoztatja, olyasmi, ami vagy még közelebb hozza őket egymáshoz, vagy olyan messzire sodorja, ahonnan már nem tudnak visszatalálni a másikhoz.


Alexandra, 2018
Eredeti cím: The Beast, 2016



Mit lehet még mondani/írni a Fekete Tőr Testvériségről – az FTT-ről, ahogy hajlamosak vagyunk emlegetni –, vagy bármelyik részéről, amit már ne mondtak volna el, írtak volna le?
Akik ismernek vagy követik a blogomat, azok tudják, hogy a fantasy nem az én világom. Nem zárkózom el teljesen tőle, hiszen egyik kedvencem a Napernyő protektorátus sorozat, de nem is vagyok rajongó, mert amennyire lehet, szeretek a valóság talaján maradni.
Találkozásom az FTT-vel természetesen a rajongóin keresztül történt. Ismerőseim, barátaim nagy része oda s vissza volt érte, lelkesen dobálóztak a karakterek nevével, megbeszélték kinek mi tetszett és ki a legesleg a szereplők közül, és annyira felcsigázták a kiváncsiságom, hogy egy nap eldöntöttem belekukkantok az Éjsötét szeretőbe, a sorozat első könyvébe, hogy lássam miért lelkesednek annyira mások. Valamikor hajnalban, amikor befejeztem a könyvet meg is volt a válasz és azon tepertem, kitől tudnám kölcsönkérni a folytatást. Időben ez akkor történt, mikor az Ulpius-ház épp a tizenkettedik részt, A királyt jelentette meg magyar nyelven, tehát sok éve már. Aztán más megjelenések miatt valahogy elfelejtődött a Testvériség története.
A szerzőt természetesen ismertem, hiszen romantikus írásait már olvastam. Talán van aki még nem tudja, de ő Jessica Bird néven még a Harlequinnek is írt történeteket, melyek közül néhány magyar nyelven is megjelent, abban a bizonyos füzetes romantikus történetsorozatban, amit sokan lenéznek. Romantikus műfajban terjedelmesebb művei is megjelentek magyar nyelven is, az FTT előtt és után is.
Múlt karácsonykor vettem elő ismét a sorozatot. Nem várt és tőlünk független események miatt borult az ünnepekre gondosan megtervezett programunk, utazás lefújva, sílécek vissza a tárolóba, hangulat tök sötét és hát ehhez a hangulathoz mi illene jobban, mint valami hasonlóan sötét. Mellesleg az is hozzájárult, hogy akkoriban már felröppent a hír, hogy a sorozat további részei is megjelennek magyar nyelven. Felvállalta az Alexandra Kiadó, mert azt mindenki tudja, mi történt a sorozat előző kiadójával. Mi több, az előző részek is újra megjelennek, hátha valaki lemaradt róluk és a polcán szeretné tudni az egész sorozatot.
Mit mondhatok? Végigolvastam valamennyi eddig megjelent részt és egyszer sem éreztem azt, hogy most telítődve lennék vámpírokkal, alantasokkal és a szerző stílusával. Mert azért nem szabad elhanyagolni azt a közvetlen, olvasmányos és humorban bővelkedő stílust sem, ami a szerző sajátja. Tehát lelkesen vártam a következő részt.
A vadállat Rhage és Mary történetének folytatása és nemcsak, hiszen ugyanúgy találkoztam a sorozat valmennyi szereplőjével, mint az előző részekben is, hiszen az élet megy tovább Caldwellben és környékén. Jut eszembe, lehet-e egyáltalán életről beszélni egy vámpír esetében?
No, de vissza a történethez. Tehát itt Mary és Rhage kap kicsivel több szerepet és ez a rész annyiban különbözik az előbbiektől, hogy míg eddig minden történetben egy pár egymásratalálása volt a romantikus szál, most egy már meglévő pár története folytatódik, hiszen Rhage és Mary egymásratalálása már a sorozat második könyvében, a Síron túli szeretőben megtörtént.
A sorozat rajongói tudják, hogy Mary rákos megbetegedést úszott meg némi külső segítséggel, és ennek az az ára, hogy soha nem lehet saját gyermeke. Az sem újdonság senki számára, hogy egy bántalmazott nőknek és gyermekeknek segítő intézményt-menedéket vezet. Vámpíroknak, természetesen, mert miért is ne lenne szemét, bántalmazó vámpír is, aki a gyengébbeken éli ki dühét. Rhage-ről pedig köztudott, hogy különleges férfias szépsége mellett van egy “aprócska” hibája: mikor bedühödik, kitör belőle a benne levő vadállat és nemcsak átváltozik szörnyeteggé, hanem kezelhetetlenné is válik. Ilyenkor mindenkinek feldezékbe kell vonulnia, és hagyni kell, hogy kitombolja magát. Az egy Mary kivételével, akinek a jelenlétében a tomboló fenevad farkcsóváló kiskutyává szelídül.
A vámpírrezidenciában ugye megjelentek az utódok, hiszen Wrathnak ott a trónörököse, az ijjesztő külsejű Zhadist pedig naphosszat lányának, Nallának gügyög, Layla ikrekkel terhes, és természetes, hogy a Mary-Rhage párosban is felmerül a gyermekvállalás gondolata, ami ugye Mary korábbi betegsége miatt lehetetlen. Ezt a témát járja körül ez a történet – többek között. Mert ugyanúgy folytatódnak a harcok az alantasok és a vámpírok között, a vámpírelít még mindig Wrath ellen szövetkezik, Xcor továbbra is számkivetett és hatalomra törő, Assail még mindig drogfüggő, és Lassiter, a bukott angyal most is a megszokott formáját hozza, azaz olyan mint egy rakoncátlan gyerek, akinek csak a csibészségen jár az esze. Ő egyébként személyes kedvencem.
Mit mondjak? Imádtam! Annak ellenére, hogy voltak hangok, melyek szerint ez nem is volt olyan jó, mert inkább a mellékszereplőkkel foglalkozott. Van a Fekete Tőr Testvériségben mellékszereplő? Nem minden rész az egész Testvériség ügyeivel foglalkozik? 
   Úgy gondolom, ezt olvasni kell azoknak is, akik egyébként nem rajonganak a zsánerért, de természetesen ízlések és pofonok...


A sorozat magyar nyelven megjelent részei:

1. Éjsötét szerető
2. Síron túli szerető
3. Megsebzett szerető
4. Megváltott szerető
5. Feloldozott szerető
6. Megváltott szerető
6.5 Beavatás
7. Megbosszult szerető
8. Halhatatlan szerető
9. Felszabadított szerető
10. Újjászületett szerető
11. Végre szeretők
12. A király
13. Az árnyékok




2018. szeptember 1., szombat

Brenda Joyce – Rózsa a viharban

Felföldi rózsák 2



Véres háború söpör végig Skócián. A Comynok és a velük szövetséges családok sorsa egy fiatal nő kezében van. A nemrég árvaságra jutott Margaret Comyntól elvárják, hogy érdekházasság révén biztosítsa ezen klánok jövőjét. Ám a hírhedt és rettegett Lochaber Farkasa megtámadja és ostrommal beveszi a várát, őt magát pedig túszul ejti. A lány eleinte gyűlöli fogvatartóját, de hamarosan szenvedélyes szerelemre lobban iránta, noha jól tudja, hogy a férfi a Skócia trónjára törő Robert Bruce oldalán harcol, míg a Comynok Edward angol királyt támogatják. Margaret egy háború kellős közepén találja magát, és választania kell a családja iránti hűség és a mindent elsöprő érzelem között…


HarperCollins, 2018
Eredeti cím: A Rose in the Storm, 2013



Az igazat megvallva, rég olvastam a szerzőtől, értendő a sorozat első része előtt, hiszen A harcos és a rózsa idén, kora nyáron jelent meg. S ez az időbeni távolság megszépítette azt, amit annak idején, a de Warenne sorozat részeit olvasgatva a szerzőről gondoltam. Nem lelkesedtem érte, de hangulattól függően az “egynek elmegy” és az “egészen jó” között ingadozott. Tehát pozitívan fogadtam, hogy a kiadó újabb Brenda Joyce könyveket ad ki, és lelkesedésem még annál is nagyobb volt, mikor kiderült, hogy ezek a történetek marcona, de annál szexibb skót harcosokról fognak szólni – mert, ugye, valamilyen érthetetlen okból imádjuk a felföldi harcosokat és a róluk szóló történeteket.
Az első csalódás akkor ért, amikor szembesültem A harcos és a rózsa nyúlfarkni terjedelmével, de gondoltam sebaj, majd jönnek a folytatások, hosszabban, bővebben. S így is lett, a Rózsa a viharban lényegesen terjedelmesebb. Csakhogy a mennyiség a minőség róvására ment, mert amíg az első rész olvasása után azért panaszkodtam, hogy a szűkös terjedelem miatt a cslekménynek nem volt helye és ideje kibontakozni, most egy agyonbonyolított, többnyire zavaros és vontatott történetet kaptam, egy olyan hősnővel, akit mély meggyőződéssel tudtam volna bántalmazni, hátha sikerül egy kis értelmet verni a fejébe.
Akik ismerik Monica McCarty Felföld rettegett fiai sorozatát, azoknak nem idegen sem a téma, sem a kor, amikor a történet játszódik, csakhogy a Monica McCarty egészen más oldalról közelíti meg a valós történelmi eseményeket, mint Brenda Joyce… és szerény véleményem szerint toronymagasan jobban is írja meg a skót trónviszályról szóló történeteit. A téma és a kor ugyanaz: 14. század eleje, amikoris William Wallace, a nagy skót szabadságharcos halott, és Robert de Bruce harcba száll a skót koronáért és Skócia függetlenségéért. Csakhogy ebbe Edwardnak, Anglia királyának is van némi beleszólása, nem beszélve arról, hogy a felföldi klánok nem állnak ki egy emberként Bruce mellett, hanem politikai érdekektől indíttatva inkább az angolok pártján állnak.
   Margaret Comyn, jelen történet hősnője mindössze 17 éves, de kiemelkedő kötelességtudattal és saját klánja, elholt szülei iránti hűséggel rendelkezik. Olyan egészen beteges módon, hiszen akkor is kitart a család/rokonság mellett, amikor nyilvánvalóan ő nem számít többnek, mint alku tárgyának. Családja az ő Guy de Valence-szel tervezett házassága révén akarja az angol Edward jóindulatát biztosítani, ugyanis a család az angolok pártját fogja. Ő lenne az a bizonyos “rózsa a viharban”, a szupernő – de én csupán idegesítőnek és eltúlzottnak találtam, annak ellenére, hogy tényleg nagyon kedvelem az olyan hősnőket, akik határozottak és tudják mit akarnak.
   Értem én, hogy abban a korban egy 17 éves lány felnőtt nőnek számított, de értelmi képességei akkor is egy 17 éves lányé voltak, melyhez társult egy jó adag arrogancia is, hiszen maroknyi emberrel védelmezte várát a legfélelmetesebb felföldi harcos, Alexander MacDonald és sokszáz főre rúgó serege támadása ellen. Ez a gyors támadás kettejük történetének kezdete, ami természetesen szerelembe – és némi erotikába – materializálódik a történet során. Egyébként a két főhös fiktív karakter, ők valójában nem léteztek sem a Comyn, sem a MacDonald családban abban a korban, amikor a történet játszódik.
   Azt sem igazán pontoztam, hogy Isabella, Fife grófnője – aki itt mint a hősnő rokona és kebelbarátnője szerepel – egy olcsó kis lotyónak van bemutatva, aki elhagyja férjét és Robert de Bruce udvarához (és ágyához) csatlakozik, nem törődve, hogy a skótok királya házas. Amennyire pozitív hősnőnek volt beállítva a butácska Margaret – a család iránti hűség és kötelességtudat eleven szobra –, annyira negatívan volt bemutatva Isabella, akinek mégiscsak fontos szerepe volt a koronázási ceremóniában, hiszen öccse hiányában ő birtokolta Fife grófi címét. Egyébként a történet női szereplői többnyire használati cikkekként voltak ábrázolva, akik feláldozhatóak voltak, vagy politikai szövetségek biztosítása érdekében alku tárgyai, vagy egyszerűen csak üzentek értük, amikor az úrnak kedve szottyant egy kis etyepetyére.
   Nem szerettem a történetet. Annyi minden volt belezsúfolva, hogy pörögnie kellett volna, de csak idegesített és untatott, a hősnő pedig utolsó sejtjéig antipatikus volt. Még az sem javított a megítélésén, hogy végülis a szerelem nevében hajlandó túllépni merev elvein és elköteleződik Alexander MacDonald mellett. Szegény MacDonald! Élő példája annak, hogy a szerelem öl, butít és a nyomorba dönt, hiszen egy ilyen ostoba liba jutott neki osztályrészül. Ő egyébként nagyon szerethető karakter volt, pont olyan amilyennek a rettenthetetlen skót harcosokat elképzeltem, tökéletes hős, akinek azért van egy érzelmes oldala is, csak gondosan titkolja.
Nekem ez felejtős volt, meggondolom, hogy elolvasom-e a trilógia utolsó részét is (mikor és ha megjelenik), de ízlések és pofonok, mert nem vagyunk egyformák…





 A sorozat további részei:


The Warrior and the Rose

3. A Sword Upon the Rose - egyelőre csak angol nyelven olvasható




2018. augusztus 29., szerda

Mary Nichols – Találkozunk még


A General Press Kiadó gondozásában jelent meg Mary Nichols legújabb történelmi regénye, a Találkozunk még, melyben ismét olyan fantasztikus nőkkel ismerkedhetünk meg, akik megállták helyüket a II. világháború viszontagságai közepette. Hogy változtatja meg egy bombatámadás egy fiatal lány életét? Hogyan szolgálhatja hazáját egy előkelő, tanult hölgy a háborúban? Tarts velünk a négy állomásos blogturnén, ismerkedj meg a történettel és a turné végén megnyerheted a könyv egy példányát!




1940 őszén, a London ellen indított légi háború első napjaiban Sheila Phipps egyetlen délután alatt elveszíti a családját. Az otthona lebombázása után a nagynénjéhez, Constance Tranterhez kerül Bletchley-be. Szerencsére nem marad magára az ellenséges özveggyel: az asszony albérlője, Lady Prudence Le Strange a szárnyai alá veszi az árván maradt lányt, még állást is szerez neki. Nem is akárhol: a Blecthley Park szigorúan titkos hadi létesítményében, ahol a kódfejtők az idővel versenyt futva próbálják feltörni a német Enigma rejtjeleit. A két lány mindennapjait titkok szövik át, a munkájukról senkinek sem beszélhetnek. De nem csak ők bizonyulnak sikeresnek a titkok megőrzésében: Constance is elhallgat valamit a lányok elől, ami alapvetően befolyásolhatja a jövőjüket...
Mary Nichols új regényében a hadi szolgálatot teljesítők mindennapjaiba kíséri az olvasóit. Sheila és Prue ugyanolyanok, mint a korukbeli fiatalok; szórakozni és szerelemre vágynak. A háborús évek alatt szövődő szerelmeket azonban beárnyékolja a forgandó hadi szerencse. Vajon sikerül Sheilának tisztázni magában udvarlója iránti érzéseit, mielőtt túl késő lenne?


General Press Kiadó, 2018
Eredeti cím: 2015.


Első könyvem a szerzőtől, annak ellenére, hogy a polcomon évek óta további két könyve vár olvasásra. Mary Nichols a háborús-romantikus történetekben tűnik ki, engem pedig pontosan a beteg elmék személyes ambíciói miatt történő öldöklés taszít a legjobban, magyarul: nem kedvelem a háborús történeteket.
A nosztalgia volt, ami mégis rávett, hogy elolvassam ezt a történetet. Ugyanis néhány nappal a könyv megjelenése után az egyik kereskedelmi csatorna egy filmklasszikust vetített, a Jenkiket (Yanks, 1979), melynek a témája nagyon hasonlít a Mary Nichols könyvében leírt második világháborús Angliához, hiszen ott és akkor játszódik. S a filmről életem első lógása jutott eszembe, hiszen a fizika felmérőt cseréltük fel többen is a mozilátogatásra és meglehetősen nehezményeztük, hogy egy olyan “ócska” filmet vetítettek abban a korai órában. Azok, akik valamikor látták a Jenkiket, pontosan tudják, hogy mire várjanak ettől a történettől is.
Mary Nichols könyve nem okozott csalódást, pontosan azt kaptam, amire vártam: háborús történetet, mely túlmutatott az Egyesült Királyság határain. Lényegében családtörténetet is, hiszen nem csak a főhősöket ismerhettem meg, hanem a családjaikat, a barátaikat is. Igazándiből azt sem tudnám megmondani, hogy ki a főhőse ennek a történetnek, ha magát a háborút nem számítom annak. A történet egyben korkép is, hiszen szépítések nélkül kaptam ízelítőt abból, hogy mit jelentettek a bombázások, a kitelepítések, az idegen országban levő ellenállás segítése saját életük kockáztatásával. Én a jegyrendszerről, a nélkülözésekről is nagyszüleimtől hallottam, akik nagyon fiatalon élték meg mindazt a nyomort, amivel egy háború jár, és az amit ők meséltek nagyonis egybevág azzal, amit a szerző leír könyvében, bár természetesen a helyszínek különböztek, de a háború ugyanaz volt.
Sheila Phipps egyetlen napon, egyetlen bombázás alkalmával veszíti el egész családját és egyetlen életben levő rokonához küldik, ahhoz a Constance nagynénihez, akivel a szülei soha nem tartották a kapcsolatot és belemélyülve a történetbe, nem is kellett sokat godolkoznom azon, hogy miért. Constance Tranter megkeseredett, irigy, kellemetlen perszóna, és a későbbiekben kiderülő titkai sem szolgáltak mentségnek viselkedésére. Viszont nála lakik Prue le Strange, Winterton grófjának lánya is, és a két fiatal nő összebarátkozik, mi több, Prue segít állást találni a hadseregnél és valamennyire pótolja az elvesztett családot. A társadalmi különbségek miatt a két fiatal nő közötti barátság soha nem jött volna létre, ha nincs a háború, és nagy valószínűség szerint Sheila élete is másként alakult volna.
A történet a múlt század negyvenes éveiben játszódik és több évet ölel fel. Néha pörögött, néha vontatott és túlságosan is részletező, de összességében egy nagyonis élvezhető olvasmány volt, többnyire szerethető karakterekkel és boldog végkifejlettel, hiszen háború ide meg oda, de csupán egyetlen szereplőt veszítettünk el a cselekmény során – őt sajnos nagyon kedveltem és reménykedtem a csodában, ami nem akart jönni.
Nem lettem a szerző rajongója, de teljesen biztosan olvasni fogok tőle mást is, amikor hangulatom lesz hozzá, mert azt azért el kell ismernem, hogy Mary Nichols történetei könnyen olvashatóak, de nehezen emésztetőek a tematikájuk miatt, hiszen nem mindenki kedveli a valós történelmi tényekre épülő sztorikat és a világháború sem egy rózsaszín lányregény.
Ajánlom a háborús-romantikus történetek rajongóinak, és különben is ízlések és pofonok...




Mary Nichols regényeiben a II. világháború, a női sorsok és persze, a romantika áll a középpontban. Nyereményjátékunkban a szerző további könyveire is szeretnénk felhívni a figyelmeteket. Minden állomáson találtok egy-egy fülszövegrészletet. A feladat, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába írjátok be az idézett könyv címét.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.



Élj ​a jelennek, és higgy a jövőben!
Louise Fairhurst kimerült, megviselt tanítványaival az éj leple alatt érkezik meg egy barátságos norfolki faluba. Hosszú út áll mögöttük. Egyenesen Londonból jönnek, de nem azért, hogy egy jót kiránduljanak – kitelepítették őket, miután Hitler lerohanta Lengyelországot, és a kormány a főváros bombázásától tartott. 








08.28. - Szembetűnő
08.29. - Betonka szerint a világ…
08.31. - Olvasónapló