Vi Keeland – Fiatal szerető

   Amikor először találkoztam Ford Donovannal, fogalmam sem volt, hogy ki ő…, néhány szembeötlő dolgot leszámítva.

   Tudtam róla, hogy túl fiatal hozzám, isteni a teste, sikeres és okos. De menjünk vissza a történet legelejére.
   A legjobb barátnőm kijelentette, hogy újra randiznom kellene, és a tudtom nélkül létrehozta a profilomat az egyik népszerű társkereső oldalon.
   Huszonegy és huszonhét éves kor között jelölte be a potenciális partnerek életkorát. Továbbá megjegyzésként odaírta, hogy az Orál Király és hasonló becenévvel rendelkezők azonnal a lista tetejére kerülnek.

   Nem lett volna szabad aktiválnia a profilomat…

   A lényeg, hogy így találkoztam Forddal. Elkezdtünk üzeneteket írogatni egymásnak. Megnevettetett, de ennek ellenére is zavart a kora, úgyhogy részemről csak barátságról lehetett szó.

   Miután hetekig győzködött, végül ráálltam, hogy egyetlenegyszer találkozzunk. Húsz évvel ezelőtt randiztam utoljára a középiskolai szerelmemmel. Tudtam, hogy nem lehet ebből semmi tartós, de kíváncsi voltam rá.

   Remegő lábbal léptem be az étterembe. Ford a bárpultnál ült. Amikor megfordult, elállt a lélegzetem. A szexi mosolyától majdnem lecsúszott a bugyim.

   De annyira ismerősnek tűnt…

   Ahogy közelebb értem, rájöttem, miért. A szomszéd nyaraló tulajdonosának a fia volt.

   A szomszéd fiú.

   Évek óta nem láttam, és ő időközben felnőtt férfi lett.

   Kimentem az étteremből és hagytam a fenébe ezt az őrültséget.

   Majd beköszöntött a nyár, és ki kezdett el ismét lejárni a családi nyaralóba?
   Vi Keeland #1 New York Times és USA Today bestsellerszerző legújabb regénye újszerű élményt ad ugyan, de most sem kell nélkülöznünk a szenvedélyt, a humoros, vérforraló csipkelődést és a romantikus érzelmeket sem.

   Álomgyár, 2020

   Eredeti cím: All Grown Up, 2019

   Vi Keeland már nem számít újoncnak a magyar olvasók körében, hiszen számos könyve jelent már meg. Írásai magyar nyelvű megjelenését két kiadó is gondozza, a Könyvmolyképző és az Álomgyár, s a kettő közötti különbség meglehetősen nagy. Ezen nem csak a csomagolás értendő, hanem a fordítás minősége is, de ezen most nem fogok elidőzni, mert semmi értelme.
   Nem mondanám, hogy nagy rajongója lennék a szerzőnek, de többnyire szívesen olvasom írásait, mert a mostanság elvárt romantika-erotika kombó mellett történet is van, méghozzá egészen hihető, ellentétben azokkal a szerzőkkel, ahol a hangsúly a csatakos erotikán van, olyan minél több, annál jobb alapon.
   Nem nagy filozófia kitalálni miről szól ez a történet, hiszen már a kreatív cím is sokat elmond: a fiatal szeretőről. Van ilyen témájú történet, nem is egy, tehát nem lenne nagy durranás, csakhogy az inkább megszokott idősebb férfi-fiatal nő kombináció helyett most egy fordított helyzettel találtam magam szemben, azaz a páros hölgytagja volt az idősebb, egészen pontosan tizenkét évvel.
   A való életben sem ritka az ilyen nagy korkülönbség a partnerek között, bár az esetek túlnyomó többségében tehetős idős urak cserélik le feleségeiket egy fiatalabb évjáratra, lehetőleg a saját lányuknál is fiatalabbra, mert azt hiszik, hogy ez jár nekik és ettől ők maguk is fiatalabbak lesznek egy dekoratív fiatal nő mellett. A fordított eset ritkább és hajlamosak vagyunk ítélkezni, hogy miért is lehetséges ez, mert ilyenek vagyunk mi, tele előítéletekkel.

   S pontosan ezek az előítéletek köszönnek vissza a könyv lapjain is, amikor Valentina a nála tizenkét évvel fiatalabb Forddal kezd randizni. Fordnak nincs gondja azzal, hogy egy idősebb nő társaságában lássák, Valentina viszont nem tudja magát túltenni a "mit fognak szólni az emberek" klisén.
   De mielőtt Ford és Valentina összejön, és megkezdődne az, ami tulajdonképpen egy egynyári kalandnak indul, a szerző bemutatja mindkét szereplőt. Kicsodák, honnan indultak és hovátartanak, milyen az életük.
   Valentina elvált asszony. Korán terhes maradt iskolai szerelmétől, s gyermekét tizenéves fejjel szülte. Bár egy ideje már vége a házasságának, még mindig nem tért vissza a randizáshoz, bármennyire is sürgeti barátnője. Még csak ott tart, hogy újra akarja kezdeni az életét, nyelvtanári képzést szeretne szerezni, s majd meglátja mi lesz
   Nos, igen, a barátnő, akinek minden történetben kötelező módon jelen kell lennie, és aki rendszerint ki is veri nálam a biztosítékot azzal, hogy kéretlenül beleavatkozik mások életébe, csupán azért, mert ő úgy gondolja, hogy ezt kell tennie. S a barátnő most sem tért el a megszokott sablontól, hiszen magánszorgalomból regisztrálja Valentinát egy társkereső oldalra. Nálam ez lett volna a barátság vége, de Valentina természetesen megbocsát barátnőjének. Erről a barátnőről még azt is tudni kell, hogy ő viszont egy nála sokkal idősebb férfi partnere.

   Ez a társkereső oldal hozza össze a nőt a huszonöt éves Forddal. S mit tesz a fikció ördöge? Valentina és Ford már időtlen idők óta ismerik egymást, hiszen mindkét családnak Hamptonsban van nyaralója, s egymás tőszömszédai. Ford pedig annak a Donovan házaspárnak a fia, akiknek házasságát, kapcsolatát Valentina mindig is csodálta, s legyünk őszinték: irigyelte is, hiszen az ő hazassága soha nem volt ahhoz hasonlítható. 
   S hogy mit keresett a társkereső oldalon Ford? Nem társat, hiszen nőkben sosem volt hiánya. A kiváncsiság vitte oddal, mivel ingatlanfejlesztő cége, mit korán elhunyt szüleitől örökölt, pont azon az oldalon hírdetett. Vicces, ugye? Nekem eszembe nem jutna társkereső oldalon ingatlant hírdetni, bár kaptam már ajánlatot, hogy a blogon például pólókat reklámozzak.

   Tehát Ford és Valentina összejön a neten, majd a hosszas üzenetváltások után sor kerülne a személyes találkozásra is, amikor is Valentina rájön, hogy Ford a szomszéd fiú és bár szimpatikus neki, jól meg is értették egymást, míg csupán a neten üzengettek, a nő számára nem opció egy kapcsolat egy nála ennyivel fiatalabb férfivel. Őt magát is egy fiatalabb nőre cserélték le, benne van a félsz, hogy a tehetős és mutatós Ford nagyon gyorsan valamilyen fiatal csinibaba után fog nézni, hiszen jelentkezőkből nincs hiány.
   Hogy ebből mégis hogyan lesz happy end, abban a hamptonsi nyaralásnak nagy szerepe lesz, bár nem mondanám, hogy egyértelmű hogyan is fog alakulni a kapcsolat. Zárójelként megjegyzem, hogy mindig volt bennem egy jó adag irigység az olyan könyves hősök iránt, akik megengedhették maguknak, hogy nyaranta 2-3 hónapot vakációzzanak.

   A történethez még hozzátartozik egy idős nő, akivel Ford egy alkoholizálás miatti félretárcsázás alkalmával ismerkedik meg. A nő egy idősotthon lakója és jövőbelátó álmai vannak Forddal kapcsolatban. No, lehet, hogy ez másoknak cuki és vicces lesz, akár megható is, nekem ez olyan felesleges volt, mint döglött lovon a patkó.
   Összességében egy kellemes, olvasható történet volt, némi giccsel és erotikával. Nem jelenteném ki határozottan, hogy újraolvasós, de egyszer mindenképpen el lehet olvasni, mert az idősebb nő-fiatalabb férfi kapcsolat azért még mindig kényes téma, és azért, hogy Ford és Valentina kapcsolata működhessen, szembe kell menniük a társadalmi előítéletekkel. Azt is nagyon szépen szemlélteti, hogy egy házasságban nem minden úgy van, ahogyan azt a felek a külvilágnak mutatják. 
   Ez egy újabb E/1-ben és váltott szemszögből megírt történet, és továbbra sem rajongok ezért a megoldásért. De nem vagyunk egyformák, meg ízlések és pofonok...

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

A beosztott

Nagyképű öltönyös (Penelope Warddal közösen)

Egomániás

A vetélytárs

A. L. Jackson – Csókolj meg

   Szívdöglesztők 1 - Rex

   Rex Gunner.
   A megkeseredett, jóképű férfi Gingham Lakes legnagyobb tervezővállalatának a tulajdonosa. Számtalanszor megégette már magát, de a végső csapást a felesége mérte rá, amikor elhagyta őt és közös gyermeküket. Azóta a kislánya az egyetlen, aki beférkőzhet a szívébe.

   Rynna Dayne.
   A gyönyörű, de sebezhető lány tizenhét éves korában elmenekült Gingham Lakesből. Akkor megesküdött, hogy sohasem fog visszatérni. A nagymamája azonban meghalt, és ráhagyta a kis kifőzdét, amelyet egykor annyira szeretett, így mégis hazaköltözött.

   Amikor Rex először találkozik újdonsült szomszédjával, azonnal tudja, hogy bajban van.
A lány káprázatos, édes és minden, amiben képtelen megbízni. Egyetlen csók mégis eksztázisba sodorja őket, múltjuk azonban közéjük áll. Csapdába esve a hazugságok, az árulás és a hűtlenség hálójában, Rexnek döntenie kell. Elbújik a gondosan felépített falai mögé, vagy tesz egy próbát?

   A. L. Jackson New York Times és USA Today bestsellerszerző legújabb sorozatának, a Szívdöglesztőknek első kötete egy szexi és magával ragadó történet a fájdalomról, a bizalomról és a mindent elsöprő szerelemről.

   Álomgyár, 2020

   Eredeti cím: Show Me the Way – Fight for Me 1, 2017

   Első könyvem a szerzőtől, mármint olyan első, amit végig is olvastam, mert volt egy gyenge próbálkozás a korábban megjelent sorozata egyik részével, mely iránt nagyon gyorsan el is vesztettem az érdeklődésem.
   Többször is elmondtam/leírtam már, hogy nem rajongok a kiadó termékei iránt, mivel előszeretettel azt az erotikus-romantikus zsánert promoválja, mellyel amúgy is tele a könyvpiac, és amibe én személy szerint már nagyon beleuntam. De úgy néz ki, hogy erre még mindig nagyon nagy az olvasói ígény, a könyvkiadás pedig pénzről szól, az kerül boltokba amire kereslet van. S ugye mostanság kevés könyv jelenik meg – legyen már vége ennek a tetves járványnak! – az ember lánya azt olvas, ami a kezébe kerül, nem nagyon van miből válogatni.
   A könyv csomagolása továbbra is a kiadótól megszokott sablonos ölelkező pár, ha valaki mégsem tudná, milyen zsánerű könyveket adnak ki előszeretettel, a borítóról rögtön kattanjon be, hogy ez bizony romantikus-erotikus lesz. Még nem unják ezeket a párocskákat? Bár a címet egy piros hatszögbe nyomták oda, de ettől függetlenül az alap csak egy ölelkező párocska marad, aminél még az eredeti kiadás félmeztelen pasija is jobb.

   Azt sem igazán értem, ha egy könyvnek, sorozatnak van egy símán fordítható és értelmes eredeti neve-címe, akkor miért kell azt a fordításnál megváltoztatni. A sorozat eredeti címe Harcolj értem lenne magyar fordításban és nem Szívdöglesztők, bármennyire is dögösek a férfi főszereplői, mint ahogy jelen kötet címe is Mutasd az utat és nem Csókolj meg.
   Maga az alaptörténet, a magja az egésznek meglepően jó lett volna. És azért csak lett volna, mert sajnálatos módon, a feszültség fokozása érdekében a szerző túlzásba vitte a lelki nyomort, a frusztrációkat. Ezek nélkül is volt elég izgalom a történetben, tehát ez nem vált a javára, hanem az én olvasatomban éppenséggel az ellentkező hatást érte el: szabályosan rühelltem azt a tömény lelki mizériát melybe a szerző mindkét főszereplőjét belekényszerítette. S mivel a történet E/1-ben és váltott szemszögben íródott, ez alkalmat adott arra, hogy úgy a női, mint a férfi főhős részletesen kifejthesse sérült lelkének minden apró, vagy nagyobb bánatát.

   Történet egyszerű. Rynna (Corinne Dayne) tizenkét távoltöltött év után tér vissza szülővároskájába, ahonnan tizenhét évesen a bulying miatt menekült. Akkoriban ő egy túlsúlyos, frusztrált lány volt, aki mindent megtett és eltűrt azért, hogy a többiek befogadják. Mostanra a rút kiskacsából természetesen egy hattyú lett, aki eltávozott nagyanyja pitézőjét készül újraindítani. S mindjárt beköltözése napján meg is ismerkedik a meglehetősen mogorva és barátságtalan szomszéddal, Rex Gunnerrel, a helyi vállalkozóval, aki egyedül neveli tűzről pattant kislányát. A minidíva különös ismertetőjele az, hogy a feje egy szénaboglyához hasonlít és állandó jelleggel egy rózsaszín tütü van rajta, mint elmaradhatatlan kiegészítője bárminek, amit aznap viselne. Stílusérzéke egészen egyedi és mókás.
  Gondolom nem kell elmondanom, hogy a friss szomszédok között azonnal sisteregni kezd a levegő, aminek Rex egy ideig sikeresen ellen is áll, hiszen van neki baja elég. Különben sem tenne semmi olyant, ami lányával való kapcsolatát veszélyeztetné. De Rynna rendesen nyomul, mert vannak olyan nők, akik a visszautasítást kihívásnak veszik... vagy személyes sértésnek. Rynna kihívásra szavazott és – bár lényegében nem tette túl magát kamaszkora frusztrációin –, keresi a találkozást a férfivel.

   A történet természetesen jól végződik, mert erre van igény, de amíg eljut oda az olvasó, addig a szerző elpufogtat néhány közhelyet. A cuki kislány – mellesleg ő a kedvencem az egész történetben – mellé jön egy kiskutya is, Rexnek két barátja van, mindkettő olyan zűrös, amilyen ő maga. S mit ad a fikció ördöge, Rynna is pontosan két barátnőt szerez be úgy frissiben. S ez a két barátnő verte ki nálam a biztosítékot, mikor a bemutatkozásuk után öt perccel kitárgyalták egymás szexuális életét, vagy annak hiányát, egy olyan nővel, akivel akkor ismerkedtek meg. Azért sem igazán rajongok, amikor boldog és boldogtalan rágja egy szereplő fülét, hogy igazán ideje lenne már randizni valakivel. Mert Rexszel pontosan ezt teszik. S akkor, habnak a tortán, ismét bekopogtat a múlt összes szereplőjével.

   S ha már szexuális életről esik szó, hát erotika is van bőven a történetben, tehát akik kedvelik ennek írott formáját, azok nem fognak csalódni, mint ahogy azok sem, akik szeretik, ha a történet szereplői dagonyáznak a lelki fájdalomban, ami természetesen zűrös, hányatott múltjukból fakad. Viszont pontoztam azt, hogy csak fokozatosan, kis mértékben adagolva derült ki, hogy a két főhős miért olyan, amilyen. Rövid múltbeli utazások adnak választ ezekre a kérdésekre. Viszont azt hiányoltam, hogy szinte semmit nem tudni arról, hogy mivel töltötte Rynna azt a tizenkét évet, amíg távol volt otthonától.
   Kedveltem az alaptörténetet, a kivitelezését ki nem állhatom, sajnálom, hogy hatásvadász megoldásokkal közhelyessé tette azt, ami akár jó is lehetett volna. De nem vagyunk egyformák... Még meggondolom a folytatásokat.

A magyar költészet napja 2020

   E neves alkalomból szeretnék figyelmetekbe ajánlani egy kevésbé ismert gyöngyszemet:

Romhányi József

MARHALEVÉL

Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,

Minden vad bikának legvadabbikába.

Vonzalmát megírta egy marhalevélben,

Nagyjából eképpen:

- Hatalmas Barom!

Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.

Tudom, mily elfoglalt, milyen nagyrabecsült ön,

Mégis tollat ragadott csülköm,

Hogy amit a marhanyelv elbõgni restell,

Így adjam tudtára, Mester!

Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,

Tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.

Amíg szorgalmasan duzzasztom tõgyemet,

Gondolatom egyre ön körül õgyeleg.

Múúú! Minden bikák közt legelõkelõbb!

Midõn megláttam a legelõ elõtt,

Elpirultam, elsápadtam, vágy reszketett felsálamban,

S úgy éreztem, kéj oson

Keresztül a rostélyoson.

Múú, hogy forrt a vér szívembe',

Hogy tódult a bélszínembe!

Az a perc, mit ön velem tölthet maholnap,

Megrázza egész pörköltnekvalómat!

Ám míg önrõl ábrándozom kérõdzve,

Vad féltés ül a szívemig férkõzve,

és átjárja ó, mind a kín

Velõscsontom, mócsingjaim.

Már bánom e merész vágyat,

Hisz ön büszke tenyészállat

Csupa gõg, mely után egész tehéncsorda bõg.

De ne féljen Bikaságod!

Ha nem szeret, félreállok.

Nem fog látni levert búsnak,

Mert beállok leveshúsnak.

Ám, ha mégis kegyes szívvel veszi e levelet

és megszánja az önért égõ tehenet,

Válaszoljon hamar rája,

üdvözli önt a marhája.

Ím a levél. Ráírva a kelte.

Az úton a posta elõtt le is pecsételte.

De a postáskisasszony nem vette fel...

Kathryn Taylor – Fény a sötétségben

   A Dunmore-kastély tikai

   Egy elvarázsolt vár, sötét titkok és heves vágyak

   Mintha ismerné ezt a helyet… Lexie Cavendish, a fiatal lakberendezőnő a főnöke megbízásából Írország viharos északi vidékére utazik, hogy előkészítse a Dunmore-kastély felújítási munkálatait. Az egykor bizonyára méltóságteljes épületet és a környékét furcsán ismerősnek érzi. Lehet, hogy kisgyerekként már járt itt? Mivel szülők nélkül kellett felnőnie, régóta szeretne többet megtudni a múltjáról. Miközben lassanként visszatérnek az emlékei, gyötrelmes rémálmokkal próbál megküzdeni. Vigaszt és segítséget pedig éppen Grayson Fitzgeraldnál talál, aki a várkastély urának a fia, és Lexie főnökének a legnagyobb vetélytársa is egyben. De vajon tényleg megbízhat a férfiban? 

Kossuth, 2020

Eredeti cím: Das Licht im Dunkeln, 2019

   Mindent elolvastam, ami Kathryn Taylor tollából magyar nyelven megjelent, valószínüleg többet is olvastam volna, ha a szerző nem német nyelven publikál, hanem angolul, ugyanis a német nyelv nekem annyira merőleges, mint tehénnek a balett.
   Úgy általánosságban véve kedvelem az írásait, kivéve a Szerelem színei sorozatát – legalábbis, ami megjelent belőle magyar nyelven –, mert annak nagyon "szürke" szaga volt. Ha jól számolom, akkor ez éppenséggel a kilencedik könyv lenne a szerzőtől – nem mindegyikről született blogbejegyzés, és az nem is baj.
   Namármost, ez nyilvánvalóan egy sorozat kezdő része. Hogy egészen pontosan hány része is lesz, meg nem tudnám mondani. A pillanatnyi állás még egy kötetet jelez, ami semmit sem jelent, mivel símán megjelenhet még egy-két folytatás. S mivel a német nyelvvel semmi közös nincs bennünk, még a második rész fülszövege alapján sem tudnám megsaccolni, hogy akkor most az a vég, vagy folyt.köv., mivel nem értem az oda leírtakat. S azt sem tudnám meegmondani, hogy az eredeti boritóhoz képest, a sorozat nevéhez a magyar variánsban hogyan került a végére az e betű, mert németul csak a Dunmor kastélyról esik szó és nem Dunmore-ról. No, de ezek olyan apróságok, amik miatt nem érdemes kekeckedni, lássuk miről is szól maga a történet.

   Ahogy azt már megszoktuk a szerzőtől, most is angolszász területre viszi olvasóit. Amit eddig olvastam tőle, a történetek cselekménye vagy az Egyesült Királyságban, vagy Írországban játszódik. Most ismét Írországban időzhetünk, a festői és kissé lepukkant Dunmore kastély környékén, meg a hozzá tartozó faluban, ami olyan mint minden kis település szerte a világon: mindenki ismer mindenkit, mindenki tud mindent mindenkiről, és folyik a pletyka orrba-szájba. Ebbe a faluba érkezik meg Lexie (Alexandra) Cavendish, hogy a kastélyt szemrevételezze. A fiatal hölgy ugyanis belső építész és egy ingatlanfejlesztőnek dolgozik, aki a kérdéses kastélyt akarja megvásárolni és hotelé alakítani.

   Lexie-ről tudni kell, hogy nevelőotthonban élt, miután az a nő, akit az anyjának hitt drog túladagolásban meghalt. S történt ez valahol az Egyesült Államokban. A fiatal nő a munkája miatt jön Írországba, barátnője közbenjárására. S most főnöke a kastély átalakításával bízza meg még a tényleges vásárlás előtt.
   A fiatal nőről még azt is tudni kell, hogy néha rémálmai vannak, ami alvajárással is párosul, mert álmában mindig menekül egy ismeretlen fenyegetés elől. S most, hogy a faluba érkezett, állandóan déjá vu érzése van, mintha ismerné a helyet. Ez pedig annyira feelkavarja, hogy rémálmai és alvajárása gyakoribb lesz. Az első ilyen alkalommal pedig szó szerint belefut Grayson Fitzgeraldba, akiről tudja, hogy főnöke vetélytársa, s hogy a dolog bonyolódjon, ráadásul a kastély urának törvénytelen fia is.

   Ez a történet két sokat próbált, sokat megélt ember találkozása egy olyan helyen, amely tele van titkokkal, olyan titkokkal, amiket Lexie nem ismer, és minél többet nyomoz, annál nagyobb veszélyek leselkednek rá. S hogy a dolgok még jobban bonyolódjanak, nyilvánvaló, hogy ezek a titkok valamilyen formában hozzá kötődnek, a múltjához, édesanyja hirtelen és nyomtalan eltűnéséhez. Az sem segít, hogy a falu lakosai pontosan tudják kicsoda ő, s úgy viszonyulnak hozzá, ahogy annak idején anyjához: vannak barátságosak, segítőkészek, viszont olyanok is, akik nyíltan ellenségesek. Lexie pedig nem igazán tudja kiben bízhat meg, sőt főnöke tisztességében is meginog a bizalma. Tehát van itt kavarás bőven. És akkor miért van éjszakánként fény a kastély elhagyatott tornyában, ahová neki nem szabad felmenni? Grayson Fitzgerald érdeklődése Lexie iránt őszinte és érzelmektől vezérelt, vagy csupán a saját érdekeit szolgálja?

   Azt még el kell mondanom, hogy aki nem szereti a függővéges sztorikat, az kerülje messze ezt a könyvet, mert nagyon izgalmas, tele van titkokkal, meglepetésekkel, fordulatokkal, elcsepegtetett információkkal, tehát a szerző mindent megtesz, hogy ébren tartsa az érdeklődést, viszont egy lépéssel sem hoz közelebb a megoldáshoz, hanem egyre jobban összezavar, s akkor hagyja abba, amikor a legizgamasabb, és egy ember élete épp a levegőben lóg. Szó szerint.
   Kedveltem a történetet és idegesít, hogy a folytatásra ki tudja mennyit kell várni. Meg ízlések és pofonok...

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Lecsupaszítva (A szerelem színei 2)

Az örökös (Daringham Hall 1)

A döntés (Daringham Hall 2)

A visszatérés (Daringham Hall 3)

Karácsonyi küldetés

Vadvirágos nyarak

Ahol a szívem rád talál

Lucy Dillon – A fénysugár

   

Egy felemelő könyv a második esélyről. Mert az összetört szívet váratlan módokon lehet meggyógyítani.
   Lorna egyetlen dolgot biztosan tud: a bátorság egy pillanat alatt elillanhat. Főleg akkor, ha minden megtakarított pénzét egy kisvárosi galériába fektette, egyetlen támasza pedig egy pici és rendkívül ijedős tacskó. És ez a kutyus épp mellette remeg a galéria ajtajában.
   Lorna ugyanis megunta a nagyvárosi életet, és hazautazott a szülőfalujába, hogy megvalósítsa az álmát. A nő csak egy új kezdetre vágyik, de vajon Longhampton erre a megfelelő hely? Hiszen a családja itt élte át a legnagyobb veszteségeket, innen erednek a kételyei önmagában, és itt esett először szerelembe – majd itt törték a szívét ezer darabra.
   Ám Lorna végre nem menekül, és ha képes megnyitni a szívét a szerelem és a szeretet előtt, ki tudja, mi vár rá…

   General Press, 2020

   Eredeti cím: Where the Light Gets In, 2018

   Harmadik könyvem Lucy Dillontól, ugyanis pontosan ennyi jelent meg magyar nyelven a szerző tollából. Az első az Elveszett kutyák, magányos szívek még 2013-ban került a boltokba a megboldogult Ulpius-ház kiadásában, majd ezt követte 2019-ben a Minden vágyam, a General Press kiadásában. S ha az idén is kaptunk már egy Lucy Dillon könyvet, akkor merem remélni, hogy a kiadó elkötelezte magát a szerző és írásai mellett, s ezentúl minden évben örülhetünk legalább egy könyvnek a kiadó Íris könyvek sorozatában.

   Három könyv olvasása után mit tudok a szerzőről? Hogy történetei az Egyesült Királyságban játszódnak, de általa kitalált helyszíneken. Távol áll tőle a mostanság divatos, erotikára súlyt helyező romantika. Bár írásai nem teljesen erotikamentesek, a hangsúly a történeten és a szereplőkön van. Azokon a szereplőkön, akik abszolút közönséges emberek, tehát nincs lelki bajos, de csudaszexi milliomos fickó és csodaszép, de annál butább és idegesítőbb szegény lány sem. S még azt is tudom, hogy könyveiben előszeretettel szerepeltet állatokat, különösen kutyákat. Azt nem tudom, hogy a szerző szeret-e kötni, vagy sem, de ebben a történetben jelentős szerepet kap a kézimunka ezen fajtája is, annyira, hogy erősen kísértésbe estem, hogy magam is elővegyem a kötőtűket (csak tudnám hová pakoltam őket).

   Most sincs ez máshogy, – mármint ami a kutyát illeti –, mert a történet hősnője megörököl egy nagyon problémás tacskót. Nem vicc, a Rudy nevű tacsi mindentől fél, lassan a  saját árnyékától is, ezzel rengeteg gondot okozva új gazdájának.

   Lorna, a történet hősnője egy művészeti alapítványnál dolgozik, s mert nem lehetett szülei mellett, mikor azok eltávoztak az élők sorából, kompenzálás gyanánt önkénteskedik. Egy kórház elfekvőjébe jár olyanokat látogatni, akiket más nem látogat. Egy ilyen idős hölgytől örökli meg a kutyát és nemcsak. Betty ráébreszti arra, hogy követnie kell az álmát, hogy a biztonságos életmód, amivel nyugis életét óvja, már nem opció, ha teljes életet akar élni.

   Lornáról azt is tudni kell, hogy minden erejével azon volt, hogy híres festő-grafikus anyja nyomdokaiba lépjen, aminek egy akadálya volt: a tehetség hiánya. Az idős hölgy halála egy újabb löketet ad, hogy valamit kezdjen az életével, és ismét megpróbálkozik a saját művészeti galériával. Azért ismét, mert korábban voltak már próbálkozásai, melyek csúfos véget értek és anyagi veszteséggel jártak. Jessica, a nővére, szkeptikusan fogadja az újabb galéria ötletét, s azt is, hogy Lorna otthagyja londoni állását, hogy egy vidéki kisvárosban, Longhamptonban telepedjen le.

   A hely nem ismeretlen, hiszen tanár apjuk miatt a lányok többször is költöztek oda, ahol az apjuk éppenséggel állást kapott, s volt néhány év, amit a festői, de a valóságban nem létező városkában töltöttek. Mindketten itt lettek szerelmesek. Jessica mai napig azzal a fiúval (ma már férfival) él, akibe annak idején beleszeretett, de természetesen már máshol. Lorna szerelme viszont viszonzatlan volt, mert Sam, Jessica eljövendő férjének barátja csak a kishúgot, a jó barátot látta benne. 

   Lorna új élete meglehetősen izgalmasan alakul. Egyrészt leköti a galéria, másrészt a városka vezetőségének határozott tervei vannak a hely kulturális-művészeti fellendítésére, amiben Lornának és galériájának is jelentős szerepet szánnak. S ehhez kapcsolódóan még le kell vadásznia egy évek óta visszavonultan élő, meglehetősen antiszociális festőnőt is.

   S ha ez még nem lenne elég bonyodalom, akkor tiszta véletlenül belefut Sambe, kamaszkori szerelmébe, akiről utolsó információja az volt, hogy továbbra is Londonban él és nagymenő gazdasági szakember.

   Ha mindez még mindig nem lenne elég érzelmi megrázkodtatás Lornának, akkor fokozzuk: Hattie, kamasz unokahúga furán kezd viselkedni. Egy kamaszhoz képest is furán, viszont senkivel nem hajlandó megosztani azt, hogy miért, míg egy nap, hosszas győzködés után Lorna kicsalogatja belőle az igazságot, ami nővére házasságát romokba döntheti.

   Egy percig sem lehet unatkozni, annyi minden történik ebben a könyvben. Ez a történet egyszerre szól családról, a közösség összetartó erejéről, romantikáról, múltról és jelenről... és természetesen házi kedvencekről. Könnyed, pörgős, olvastatja magát, egyszerre tud vicces lenni és megható. A szereplők szerethetőek és könnyen lehet azonosulni velük. Olyan jó nyugis romantikus.

   Akárcsak a szerző előző könyveit, ezt is kedveltem, tehát szívesen olvasnék még tőle más írásokat is. De, ugye, nem vagyunk egyformák és ízlések és pofonok...

Kapcsolódó bejegyzések:

Elveszett kutyák, magányos szívek

Nyári ajánló – 2019