2020. május 11., hétfő

Vi Keeland – Fiatal szerető



   Amikor először találkoztam Ford Donovannal, fogalmam sem volt, hogy ki ő…, néhány szembeötlő dolgot leszámítva.
   Tudtam róla, hogy túl fiatal hozzám, isteni a teste, sikeres és okos. De menjünk vissza a történet legelejére.
   A legjobb barátnőm kijelentette, hogy újra randiznom kellene, és a tudtom nélkül létrehozta a profilomat az egyik népszerű társkereső oldalon.
   Huszonegy és huszonhét éves kor között jelölte be a potenciális partnerek életkorát. Továbbá megjegyzésként odaírta, hogy az Orál Király és hasonló becenévvel rendelkezők azonnal a lista tetejére kerülnek.
   Nem lett volna szabad aktiválnia a profilomat…
   A lényeg, hogy így találkoztam Forddal. Elkezdtünk üzeneteket írogatni egymásnak. Megnevettetett, de ennek ellenére is zavart a kora, úgyhogy részemről csak barátságról lehetett szó.
   Miután hetekig győzködött, végül ráálltam, hogy egyetlenegyszer találkozzunk. Húsz évvel ezelőtt randiztam utoljára a középiskolai szerelmemmel. Tudtam, hogy nem lehet ebből semmi tartós, de kíváncsi voltam rá.
   Remegő lábbal léptem be az étterembe. Ford a bárpultnál ült. Amikor megfordult, elállt a lélegzetem. A szexi mosolyától majdnem lecsúszott a bugyim.
   De annyira ismerősnek tűnt…
   Ahogy közelebb értem, rájöttem, miért. A szomszéd nyaraló tulajdonosának a fia volt.
   A szomszéd fiú.
   Évek óta nem láttam, és ő időközben felnőtt férfi lett.
   Kimentem az étteremből és hagytam a fenébe ezt az őrültséget.
   Majd beköszöntött a nyár, és ki kezdett el ismét lejárni a családi nyaralóba?
   Vi Keeland #1 New York Times és USA Today bestsellerszerző legújabb regénye újszerű élményt ad ugyan, de most sem kell nélkülöznünk a szenvedélyt, a humoros, vérforraló csipkelődést és a romantikus érzelmeket sem.


   Álomgyár, 2020
   Eredeti cím: All Grown Up, 2019




   Vi Keeland már nem számít újoncnak a magyar olvasók körében, hiszen számos könyve jelent már meg. Írásai magyar nyelvű megjelenését két kiadó is gondozza, a Könyvmolyképző és az Álomgyár, s a kettő közötti különbség meglehetősen nagy. Ezen nem csak a csomagolás értendő, hanem a fordítás minősége is, de ezen most nem fogok elidőzni, mert semmi értelme.
   Nem mondanám, hogy nagy rajongója lennék a szerzőnek, de többnyire szívesen olvasom írásait, mert a mostanság elvárt romantika-erotika kombó mellett történet is van, méghozzá egészen hihető, ellentétben azokkal a szerzőkkel, ahol a hangsúly a csatakos erotikán van, olyan minél több, annál jobb alapon.
   Nem nagy filozófia kitalálni miről szól ez a történet, hiszen már a kreatív cím is sokat elmond: a fiatal szeretőről. Van ilyen témájú történet, nem is egy, tehát nem lenne nagy durranás, csakhogy az inkább megszokott idősebb férfi-fiatal nő kombináció helyett most egy fordított helyzettel találtam magam szemben, azaz a páros hölgytagja volt az idősebb, egészen pontosan tizenkét évvel.
   A való életben sem ritka az ilyen nagy korkülönbség a partnerek között, bár az esetek túlnyomó többségében tehetős idős urak cserélik le feleségeiket egy fiatalabb évjáratra, lehetőleg a saját lányuknál is fiatalabbra, mert azt hiszik, hogy ez jár nekik és ettől ők maguk is fiatalabbak lesznek egy dekoratív fiatal nő mellett. A fordított eset ritkább és hajlamosak vagyunk ítélkezni, hogy miért is lehetséges ez, mert ilyenek vagyunk mi, tele előítéletekkel.
   S pontosan ezek az előítéletek köszönnek vissza a könyv lapjain is, amikor Valentina a nála tizenkét évvel fiatalabb Forddal kezd randizni. Fordnak nincs gondja azzal, hogy egy idősebb nő társaságában lássák, Valentina viszont nem tudja magát túltenni a "mit fognak szólni az emberek" klisén.
   De mielőtt Ford és Valentina összejön, és megkezdődne az, ami tulajdonképpen egy egynyári kalandnak indul, a szerző bemutatja mindkét szereplőt. Kicsodák, honnan indultak és hovátartanak, milyen az életük.
   Valentina elvált asszony. Korán terhes maradt iskolai szerelmétől, s gyermekét tizenéves fejjel szülte. Bár egy ideje már vége a házasságának, még mindig nem tért vissza a randizáshoz, bármennyire is sürgeti barátnője. Még csak ott tart, hogy újra akarja kezdeni az életét, nyelvtanári képzést szeretne szerezni, s majd meglátja mi lesz
   Nos, igen, a barátnő, akinek minden történetben kötelező módon jelen kell lennie, és aki rendszerint ki is veri nálam a biztosítékot azzal, hogy kéretlenül beleavatkozik mások életébe, csupán azért, mert ő úgy gondolja, hogy ezt kell tennie. S a barátnő most sem tért el a megszokott sablontól, hiszen magánszorgalomból regisztrálja Valentinát egy társkereső oldalra. Nálam ez lett volna a barátság vége, de Valentina természetesen megbocsát barátnőjének. Erről a barátnőről még azt is tudni kell, hogy ő viszont egy nála sokkal idősebb férfi partnere.
   Ez a társkereső oldal hozza össze a nőt a huszonöt éves Forddal. S mit tesz a fikció ördöge? Valentina és Ford már időtlen idők óta ismerik egymást, hiszen mindkét családnak Hamptonsban van nyaralója, s egymás tőszömszédai. Ford pedig annak a Donovan házaspárnak a fia, akiknek házasságát, kapcsolatát Valentina mindig is csodálta, s legyünk őszinték: irigyelte is, hiszen az ő hazassága soha nem volt ahhoz hasonlítható. 
   S hogy mit keresett a társkereső oldalon Ford? Nem társat, hiszen nőkben sosem volt hiánya. A kiváncsiság vitte oddal, mivel ingatlanfejlesztő cége, mit korán elhunyt szüleitől örökölt, pont azon az oldalon hírdetett. Vicces, ugye? Nekem eszembe nem jutna társkereső oldalon ingatlant hírdetni, bár kaptam már ajánlatot, hogy a blogon például pólókat reklámozzak.
   Tehát Ford és Valentina összejön a neten, majd a hosszas üzenetváltások után sor kerülne a személyes találkozásra is, amikor is Valentina rájön, hogy Ford a szomszéd fiú és bár szimpatikus neki, jól meg is értették egymást, míg csupán a neten üzengettek, a nő számára nem opció egy kapcsolat egy nála ennyivel fiatalabb férfivel. Őt magát is egy fiatalabb nőre cserélték le, benne van a félsz, hogy a tehetős és mutatós Ford nagyon gyorsan valamilyen fiatal csinibaba után fog nézni, hiszen jelentkezőkből nincs hiány.
   Hogy ebből mégis hogyan lesz happy end, abban a hamptonsi nyaralásnak nagy szerepe lesz, bár nem mondanám, hogy egyértelmű hogyan is fog alakulni a kapcsolat. Zárójelként megjegyzem, hogy mindig volt bennem egy jó adag irigység az olyan könyves hősök iránt, akik megengedhették maguknak, hogy nyaranta 2-3 hónapot vakációzzanak.
   A történethez még hozzátartozik egy idős nő, akivel Ford egy alkoholizálás miatti félretárcsázás alkalmával ismerkedik meg. A nő egy idősotthon lakója és jövőbelátó álmai vannak Forddal kapcsolatban. No, lehet, hogy ez másoknak cuki és vicces lesz, akár megható is, nekem ez olyan felesleges volt, mint döglött lovon a patkó.
   Összességében egy kellemes, olvasható történet volt, némi giccsel és erotikával. Nem jelenteném ki határozottan, hogy újraolvasós, de egyszer mindenképpen el lehet olvasni, mert az idősebb nő-fiatalabb férfi kapcsolat azért még mindig kényes téma, és azért, hogy Ford és Valentina kapcsolata működhessen, szembe kell menniük a társadalmi előítéletekkel. Azt is nagyon szépen szemlélteti, hogy egy házasságban nem minden úgy van, ahogyan azt a felek a külvilágnak mutatják. 
   Ez egy újabb E/1-ben és váltott szemszögből megírt történet, és továbbra sem rajongok ezért a megoldásért. De nem vagyunk egyformák, meg ízlések és pofonok...







A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:



Nagyképű öltönyös (Penelope Warddal közösen)