Jojo Moyes - Miután elvesztettelek

AMIKOR EGY TÖRTÉNET VÉGET ÉR, MINDIG ELKEZDŐDIK EGY ÚJABB… 

Hogyan tehetjük túl magunkat azon, ha elveszítettük, akit mindennél jobban szerettünk? 

Hogyan győzhetjük meg magunkat arról, hogy érdemes tovább élni?
Lou számára a Will utáni élet azzal jár, hogy meg kell tanulnia újra szeretni – vállalva mindazt a veszélyt, ami ezzel jár. Többé már nem egy hétköznapi életet élő, hétköznapi lány. A szerelmével töltött varázslatos hónapok után a magányos élet csupa fájdalom és küzdelem. Amikor egy szerencsétlen baleset következtében kénytelen visszaköltözni a családjához, óhatatlanul úgy érzi, pont ugyanott tart, ahol azelőtt, hogy megismerte Willt.

A sérülései lassan gyógyulnak, ám a szíve és lelke mintha tetszhalott állapotban rekedt volna, a rátelepedő gyásszal nemigen tud megbirkózni. Így keveredik el aztán a Továbblépők nevű terápiás csoportba, ahol megtapasztal örömöt is, bánatot is, és ahol a barátok mellett mindig gyalázatosan rossz keksz várja. Meg talán új ismeretség is – hacsak egy Will múltjából felbukkanó személy meg nem hiúsítja Lou reményeit azzal, hogy a jövőjét egészen új irányba tereli. 

Jojo Moyes világszerte óriási sikert aratott kötete, a Mielőtt megismertelek meghökkentő könyv: a főszereplő szerelmespár egyik tagja a regény végén meghal. A Miután elvesztettelek elmeséli, mihez kezd életével a magára maradt Lou. A szerző a már ismert és még ismeretlen szereplőkkel ismét lenyűgözően remek történetet alkotott, amelyben nem kíméli sem a rekeszizmunkat, sem könnycsatornáinkat.

Cartaphilus, 2016

Eredeti mű: Jojo Moyes – After You, Penguin, 2015

Ezt a könyvet el sem akartam olvasni. Az előzménye, a Mielőtt megismertelek minden idők top10-es listáján van az én olvasatomban, és annyi félresikerült, kínos folytatással találkoztam már, hogy valahogy nem akartam ismét keserű szájízzel maradni a könyv olvasása után. Tudod, az a bizonyos “Ezt most minek kellett?” érzés...

Hogy voltak-e elvárásaim a könyvvel kapcsolatban? Nem. Milyen elvárásai lehetnek bárkinek is az első könyv olvasása után? – egyébként a filmet sem néztem meg, előreláthatóan nem is fogom. – Előítéletem az volt, bőven: hogy majd nyálas lesz, lelkizős lesz, mit lehet még abból a történetből kihozni, mikor annak kész, vége… csak nem csinál már olyant, mint a szappanoperákban, amikor a közönség nyomására vissza kell hozni egy szereplőt a nézettségi index istenének hódolandó: akkor most az egész egy rossz álom volt és Will tulajdonképpen köszöni szépen jól van…

Megérte-e elolvasni? Határozottan igen.

Übereli-e a Mielőtt megismertelek-et? Nem, de felemelkedik egy majdnem azonos színvonalra, és azért csak majdnem azonos, mert ez a könyv másról szól, mint az előző. Ez Louisa továbblépésének a története, a gyógyulásé, de nem a felejtésé. S az út hosszú amíg megérti, hogy a gyógyulás, a továbblépés, az, hogy elengedi Will-t, az nem azonos a felejtéssel, nem jelenti mindannak az  elárulását amit a Will jelentett.

Ez a könyv egy olyan lány története, akinek az anyja, valamikor a múltban, dühtől, önzéstől vezérelve hozott egy szerencsétlen döntést. Egy olyan lányé, aki keresi magát, a gyökereit, aki sehol sincs otthon, aki minden “család”-nak nevezett kontsrukcióban csalódott és nemcsak a család intézményében, hanem az emberekben úgy általában, aki csak addig a szeretett/megtalált rokon, amíg senki megánszféráját nem borítja fel, amíg nem kér helyet az életükbe.

Ez a könyv az élet Will után… Traynorék élete, Clark-ék élete, de főképpen a Louisáé.

Tele-tele-tele van meglepetésekkel, egyetlen pillanatig sem untam magam, bár, mint említettem, előítéleteim voltak a könyvvel kapcsolatban. Megnevettetett, megbőgetett, meglepett…

Ezt nincs értelme osztani és szorozni, nagyképű baromságokat írni róla. Számomra ez egy brilliáns mű, annak ellenére, hogy voltak jelenetek, történések, amiket símán kihagytam volna, mert már túlzás volt, vagy egyáltalán nem volt jelentőségük a történet szempontjából. Itt nincsenek ízlések és pofonok, ezt olvasni kell!

Ha valaki nagy magasságból esik le, nem lehet kiszámítani, mi történik vele.

(Jojo Moyes – Miután elvesztettelek, Cartaphilus, 2016)

Az első könyv, ami tulajdonképpen ennek a történetnek az  előzménye - vagy ez annak a folytatása, kinek melyik megfogalmazás tetszik:
(és szándékosan nem a filmes borítót mutatom)

Mielőtt megismertelek

Cartaphilus, 2012, 2016

Me Before You, Penguin London, New York, 2012, 2016

Kim Holden - Bright Side

Brigth Side 1

Titkok. Mindenkinek van egy. 

Némelyik nagyobb, mint a másik. 

És amikor a titkokra fény derül… 

Némelyik meggyógyít… 

Míg más elpusztít.

Kate Sedgwick élete minden, csak nem átlagos. Megrázó veszteségeken és tragédiákon ment keresztül, mégis sikerült megőriznie az optimizmusát, és továbbra is mindenben a szépet keresi (elvégre megvan az oka, miért szólítja Bright Side-nak a legjobb barátja, Gus). Kate erős akaratú, vicces, okos és rendkívül tehetséges zenész. Aki soha nem hitt a szerelemben. Ezért, amikor elhagyja San Diegót, hogy egy kisvárosi főiskolán folytassa tanulmányait Minnesotában, egyáltalán nem számít arra, hogy beleszeret Keller Banksbe. Mindkettejükben fellángolnak az érzelmek.

Mindketten harcolnak ellene. 

Mindketten titkolnak valamit. 

És amikor a titkokra fény derül… 

Némelyik meggyógyít… 

Míg más elpusztít.

WOW, 2016

Eredeti mű: Kim Holden – Bright Side

Ez egy ifjúsági könyv. Felnőtteknek szóló ifjúsági könyv. Tudom ez egy meglehetősen zavaros megfogalmazás, de egyike azoknak a könyveknek amiket édemes elolvasni minden korosztálynak, mert marad valamivel belőle a történeten túl. És kell néhány nap amíg megfogalmazódik az ember lányában mindaz amit ezzel a könyvvel kapcsolatban érez.

Első látásra olyannak tünt mint bármelyik ifjúsági regény: rohadtul magabiztos leányzó – aki még zenész is mellette – elkezdi főiskolai tanulmányait, messze otthonról, összejön egy fickóval, ahogy ez már lenni szokott az ilyen történetekben. Sőt! Vannak a könyvnek motívumai amikkel már más írók könyveiben is találkoztam, gondoltam, ez egy innen-onnan összekoppintott és ügyesen összerakott könyv lesz… belehalok, ha megint egy sablon amcsi tini-regény.

… és aztán lassan, fokozatosan kiderül, hogy otthon az nincs. És hogy család sincs… az egyetlen  amit jelenleg ismer, az volt zenésztársai és hozzátartozóik. Egyelten vérrokona, anyai nagynénje éretlen és bulémiával küszködik, apja pedig… nos hát vannak emberek akik nem tudnak szembenézni a ténnyel, hogy van egy Down-kóros gyermekük és már sok évvel korábban messze futott – messze alatt más kontinens értendő. Nem a főszereplő magabiztos leányzó, Kate Segwick a Down-kóros, hanem nővére… aki már csak a múlté, akárcsak anyja, aki beleroppant a felelősségbe és önkezüleg vetett véget életének.

Ezzel a múlttal-jelennel indul neki a főiskolának Kate Segwick… és ez még mindig nem minden, még mindig nem elég, mert ha valakit egyszer elkapott a balsors, akkor azt nem ereszti...

Annyi mondanivalója van ennek a könyvnek… az igaz barátságról, a ragaszkodásról, a másságról, a főiskolai szerelemről, gyermekvállalásról… és az elmúlásról.

Kate Segwick, Bright Side – ahogy legjobb barátja és zenésztársa Gus nevezi, a “Napos oldal”, az élet napos oldala, a töretlen optimizmus és az, hogy mindig mindenben/mindenkiben lát valami jót.

Ez a könyv lehet maradandó élmény, vagy egy monumentális giccs, csupán nézőpont kérdése. Tudod, a bizonyos ízlések és pofonok…  Én ma a maradandó élményre szavaztam és ha olvasni fogod, akkor szerezz be papírzsepit… nagy csomaggal.

Ez nem közvetlenül ide tartozik, illetve ide is és minden más könyvre is érvényes: a borító. Többször, több helyen, több forrásból olvastam már: szép a borító, ronda, az eredeti jobb, imádom… és a jelzők folytatódhatnak. Emberek! A borító érdekel benneteket vagy a könyv tartalma? Ennek a könyvnek egyszerű borítója van, ami közöl minden információt amire szükségem van: a szerző nevét, a könyv címét és a kiadót… és van egy halvány célzás egy hangszerre. Kell ennél több?

 Folytatása is van, mely Kate legjobb barátjáról, Gus Hawthorne-ról szól majd, és arról szól a fáma, hogy a kiadó tervezi a kiadását. Így legyen!

Sarah Morgan - Tavaly nyáron... emlékszel?

O’Neil testvérek 2

Elise Philippe különösen rossz passzban van. Nemcsak hogy füstbe mennek a Csónakház kávézó megnyitására vonatkozó tervei, ráadásul még Sean O’Neil is hazatér Vermontba, és vonzóbb, mint valaha. Múlt nyáron együtt töltöttek egy emlékezetes éjszakát – olyan emlékezeteset, hogy Elise kis híján felülvizsgálja az „egy férfi – egy éjszaka” szabályt, mely szerint az életét éli. 

Sean O’Neil, a neves sebész nagyjából olyan szívesen jön haza Snow Crystalba, mintha a fogát húznák. Csakhogy vészhelyzet van, és nem mondhat nemet: a családja kérésére kénytelen visszatérni, és megfogni a munka végét. Odahaza rengeteg emlék várja – no meg Elise Philippe, az üdülőközpont éttermének francia szakácsnője, akinek ajka még mindig olyan puha és édes, mint a híres francia édesség, a csokoládéhab. 

A férfit nagyon csábítja a gondolat, hogy megismételjék Elise-zel az együtt töltött szenvedélyes éjszakát, de tudja, ha ez megtörténik, sokkal nehezebb lesz elhagynia az égig érő hegyek és a végtelen erdők birodalmát, legyenek bármilyen emlékezetesek is a lány csókjai…

Harlequin, 2016

Eredeti mű: Sarah Morgan – Suddenly Last Summer, Harlequin, New York, 2014

Tavaly, ha jól emlékszem karácsony környékén találkoztunk a trilógia első részével és Snow Crystallal, az idillikus hegyi üdülőhellyel – olyan nyáron nyaralunk, télen telelünk típusú hely, hiszen minden évszakra igyekszenek turizmusra berendezkedni. Kis szerencsével még az idén megkapjuk a sorozat befejező részét is… mert ugye az O’Neil testvérek hárman vannak: Jackson, ikertestvére Sean és az öccsük, Tyler. Ha a hírek igazak, akkor már október végén kézbevehetjük Tyler – és feltételezem Brenna –, történetét, amit Talán majd karácsonykor címmel tervez megjelentetni a kiadó.

Míg az első részben (Hóvarázs) Jacksonnal, a külföldről hazatérő üzletemberrel és Kaylával, a reklámszakértővel ismerkedünk meg, most Sean O’Neil, az ortopéd sebész és a francia séf, Elise története van soron.

Természetesen valamennyi, az első részből már ismert szereplővet találkozunk a történet valamelyik pontján, tehát az egész O’Neil családdal, de ez a könyv főként Seanról és Elise-ről szól. Arról, hogyan volt egyéjszakás kalandjuk az előző nyáron… hogy miért elégszenek meg mindketten a futó kalandokkal és zárkóznak el a kapcsolatok elől.

Hogy Sean miért, erről már van fogalma annak aki olvasta az előző részt. Menő sebész, nagyvárosi ember és ő volt apja bizalmasa… aki ugye nem szerette Snow Crystalt, illetve nem úgy szerette ahogy a család elvárta tőle: szerette, mert a szülőhelye volt, de nem akarta ott leélni az életét, nem akart a családi válalkozás része lenni, de mégis megtette mert ezt várták el tőle… s ezért sosem volt igazán boldog. Ez pedig befolyásolta fia életét.

Elise… nos ő már bonyolultab eset. Kemény dolgok történtek vele a múltban, ő Snow Crystalt tekinti otthonának és O’Neiléket a családjának… s hogy ez miért van így, lassan és fokozatosan derül ki a történet során, ahogy Sean és Elise közeledik és nyit egymás fele.

S miközben Sean és Elise bonyolítja saját és egymás életét, Snow Crystalban tovább folyik az élet: a vállalkozás egy tóparti kávézóval bővül, a családtagok hozzák megszokott formájukat és betekintést nyerünk abba, hogy mit is jelent egy ilyen jellegű családi vállalkozás és annak működtetése. Ahogy a könyvben itt-ott elejtett célzásokból kivettem, a harmadik rész bonyolult lesz.

Nyugis, kiszámítható,  romantikus történet. Nincsenek viharos érzelmek – bár ez nézőpont kérdése, nincsenek extrém megnyilvánulások és a happy end az ott van a helyén. Tehát a világod nem fogja alapjaiban megrengetni, de néha ilyen is kell. Ha sablonos romantikára vágysz akkor mindenképpen olvasnod kell, de ajánlatos a trilógia első részével kezdeni, hogy képben legyél ki kicsoda a családban és a történetben.

Mondtam már, hogy ízlések és pofonok...?

 

 1. Hóvarázs

Harlequin, 2015

Sleigh Bells in the Snow, 2013

3. Maybe This  Christmas

Talán majd karácsonykor címmel várható október végén

R. S. Grey - Testcsel (Scoring Wilder)

Az olimpiai válogatóra készülő, tizenkilenc éves Kinsley Bryantnek úgy hiányzik Liam Wilder, mint púp a hátára, hiszen fontos lenne, hogy semmi ne vonja el a figyelmét a felkészülésről. Az Amerika kedvenc rosszfiújaként számon tartott Liam profi futballista, és minden megvan benne ahhoz, hogy a lányok szó nélkül ledobják magukról a textilt.

*Észbontóan jóképű – kipipálva.

*Olyan hátsó, amellyel képes összeroppantani egy parmezán sajtot (méghozzá a drágábbik fajtát) – kipipálva.

*Annyi magabiztosság, amennyivel képes lenne kiiktatni a Föld gravitációs vonzását – duplán kipipálva.

Ráadásul Kinsleynek szigorúan tilos Liamhez közelednie, aki maga a tiltott gyümölcs. Az edzője ezt világosan az értésére adta. („Próbáljatok csak meg közel kerülni Wilderhez a focipályán kívül, és olyan gyorsan repültök a csapatból, hogy időtök sem lesz megszámolni a tetoválásait!”) De Kinsley számára ettől csak még vonzóbbá válik a fiú. Sőt, mivel Kinsley már számba vette a látható helyeken lévő tetoválásokat, nem végez félmunkát, ha már belefogott. A saját szabályai szerint próbál közelebb kerülni Liamhez, aki elhatározza, hogy megismerteti a lánnyal a „csapatszellem” egy teljesen más értelmezését.

Könyvmolyképző, 2016

Eredeti mű: R. S. Grey – Scoring Wilder

Ezt a könyvet sem nekem írták. Nem is tudom, hogy mivel kezdjem…

Sportról szól, tele nagy, hangzatos, amerikai motiváló szöveggel… olyan mint amikor a Hallmark Channel csinál egy ilyen sportos-amerikai ifjúsági giccset és attól mindenki el van ájulva, hogy mennyire szuper, növeli a nemzeti felsőbbrendűség illúzióját és mennyire tükrözi az amerikai álmot.

Sport mint foci… melyik fociról is beszélünk pontosan? Mert az ami nekünk, európaiaknak a sportok királya (ne bántsatok, ezt mondják róla a sportkommentátorok) az az Egyesült Államokban nem igazán népszerű, semmiképpen nem annyira, mint ahogy ezt a könyv sugallná és akkora hisztériát sem csapnak körülötte/miatta mint a könyvben leírtak. Viszont ha az amerikai fociról beszélünk – aminek ugye istenei vannak Amerikában és annyit keresnek mint egy kisebb európai állam éves költségvetése –, az meg nem olimpiai sportág… Ha nem láttam volna az angol nyelvű fülszöveget, hogy akkor most soccer vagy football, fogalmam nem lenne melyik sportágról van szó. Ezt nem ártott volna pontosítani, mert ugye a cselekmény az Egyesült Államokban játszódik és nem mindenki olvas angolul. De maradjunk az általunk ismert európai pöttyös labdás focinál… bár már az a labda sem pöttyös, de legalább kerek.

Azt sem értettem, miért volt a fenenagy tiltott szerelem meg az akörüli kavarás? A fickót büntiből küldték segédedzősködni egy főiskolai lánycsapathoz, illetve nem is büntetésből, hanem inkább arculat- és közmegítélés feljavítása céljából és ideiglenesen. Egy 25 éves, egészséges, heteroszexuális férfinek miért nem lehet kapcsolata egy 19 éves heteroszexuális fiatal nővel, ha ideig-óráig a csapatjának nemhivatalos segédedzője? És miért kellene ebből ekkora fejhajtást csapni? Ha David Beckham vagy a Cristiano Ronaldo egy vendéglőben vacsorázna XY szupermodellel, az hír a bulvársajtónak. De hogy egy amerikai főiskolai csapat újonca kivel kavar az maximum a csapattársakat érdekelheti pletyó szinten.

És ezzel el is érkeztünk a főszereplő Kinsleyhez és ahhoz, amit ezek a könyvön keresztül közvetít a kortársai fele. S nemcsak ő, hanem az egész sportösztöndíjjas rendszer, amiről már annyi filmet láttunk és annyit hallottunk: lehetsz bármilyen kretén, ha jól sportolsz, akkor lesz egy főiskolai diplomád is, teljesen mindegy miből, válasz nyugodtan, órára úgysem kell majd járnod. Pénzed is lesz, mert majd versengenek érted a szponzorok, s ha ügyes vagy sosem kell egy percet sem dologoznod az életben. Sőt! botrányod is lehet, ha a szüleid tehetősek, mert – bár sosem mondja ki, hogy miből kifolyólag olyan tehetősek a szülei –, anyu-apu PR részlege és ügyvédeinek hadserege majd közbelép, nyilatkozatot ad ki, mindent elsimít. Elég részedről egy telefonhívás és a rendszer máris működésbe lép. Neked semmi dolgod, csak bulizz amennyi beléd fér és járj el az edzésekre, a többi majd jön magától.

S, hogy egyetlen klissé se maradjon ki, természetesen van negatív szereplő, mert valakinek szemétkednie kell a főszereplő lánnyal, ugye? Nem, nem a pompon-lányok vezetője – ahogy ez lenni szokott –, hanem a csapatkapitány és az egyik ex-barát, aki természetesen a jelenlegi szerelem csapattársa és szintén focizik. De, ahogy ez már lenni szokott, mindketten megkapják méltó büntetésüket a történet végére.

Erről szól ez a könyv. Olyan se füle, se farka nagyon ifjúsági történet, nyomokban erotikus jelenetekkel, eredeti ötlet nem igazán van benne, erősen érzik, hogy a szerző nagyon fiatal még. De pozitívumai is vannak: humora van – és nem is kevés, pörgős a történet, valamint nincs folytatása, tehát nem kell a következő részekre várni.

De hát ízlések és pofonok…

Jodi Ellen Malpas - Egy éjszaka ígérete

Egy éjszaka 1

Livynek azonnal feltűnik, amint besétál a kávézóba. Lélegzetelállítóan jóképű, olyan áthatóan kék tekintettel, hogy majdnem kiszolgálni is elfelejtik. És amikor kimegy az ajtón, Livy azt gondolja, hogy soha többet nem fogja látni. De aztán megtalálja a szalvétára írt üzenetet, melyen az aláírás: „M”. 

A férfi csupán egyetlen éjszakát akar, hogy kényeztesse őt. Semmi érzelmet, semmi kötődést – semmi más, csak kéjt. Minden védőfal, amit Livy maga köré emelt magányos élete során, egyszeriben leomlással fenyeget ezzel a zavarba ejtő emberrel szemben. Célratörő, mégis jólnevelt. Úriember, mégis fensőbbséges. Szenvedélyes, mégis érzelemmentes. A vonzalom azonban oly erős, hogy Livy képtelen bármit is megtagadni tőle.. beleértve önmagát is. 

M valami olyan, mélyen lappangó, függőségbe taszító vágyat ébreszt fel Livyben, melynek létezését a lány addig nem is sejtette, és melyet, félő, csak ő elégíthet ki. De a lány érzi, hogy a gyors autók, a drága öltönyök és fényűző lakás mögött egy sebzett személyiség rejtőzik. 

Ahhoz, hogy testestül-lelkestül az övé legyen, Livynek fényt kell derítenie a sötét titkokra. Valóságos megszállottsággal merül el a férfi világában, próbálja legyőzni a védőpajzsait, pedig ez a megszállottság azzal fenyeget, hogy visszavonhatatlanul összetöri a szívét…

Művelt Nép, 2016

Eredeti mű: Jodi Ellen Malpas – One Night: Promissed, Grand Central, 2014

Nincs mit tagadni, nekem a kedvenc modern férfi-hősöm Jesse Ward, Jodi Ellen Malpas Ez a férfi sorozatából és “M” mint “Miller” még nagyon távol állattól, hogy ezt a helyet elfoglalja, sőt, még labdába sem rúghat. Nagyon kiváncsi voltam erre a könyvre – és az egész sorozatra –, mert a szerző előző trilógiája nekem bejött.

Lapos, unalmas, vontatott, zavaros… de a végén egy akkorát durran, hogy mindezt megbocsátod és ismét megfogadod, hogy soha nem fogsz bele semmilyen sorozatba, amíg minden része meg nem jelent, főleg ha függővégesek a részei.

Történet egyszerű: férfi és nő összetalálkozik, férfi felajánlja a 24 órás kalandot, nő belemegy. Eddig minden tiszta. Csakhogy a nő egy 24 éves lány, zavaros múlttal, zavaros identitástudattal és néha úgy viselkedik mint egy tizenéves gyengeelméjű rajongó az imádott popsztár megpillantásakor: megnémul, összezavarodik, baromságokat követ el, ügyetlen lesz. Igen, ezt váltja ki belőle “M” jelenléte, aki ugyan csupán 29 éves, de viselkedését tekintve kétszer olyan idősnek tűnik.

No, szóval, egy ideig csak kerülgetik egymás. Bár a kémia kettejük között nagyonis működik, a vak is látja, hogy a köztük levő különbség ég és föld: Olivia egy bárban dolgozik (és alkalmi pincérlány főnöke exklúzív rendezvényein), Miller elegáns, disztingvált, első ránézésre is tehetősnek néz ki, több klasszissal a lány felett áll. Ennek ellenére végül összejönnek és minél jobban nyit Olivia Miller felé, mesél a múltjáról, származásáról, a férfi annál titokzatosabb, zárkózottabb és állandóan azzal takarózik, hogy ugyebár nem ígért neki semmit, sem érzelmeket, sem kapcsolatot, csupán 24 órát. De azért elengedni sem tudja…

"M" obszesszív módon rendmániás, fél a felvonóktól – vagy a bezártságtól? szabad mozgásának korlátozásától?? –, és természetesen egy lepedőakrobata, tehát a könyvben bőven vannak szex-jelenetek és erotika. Szerelemről nem igazán beszélhetünk...

Természetesen vannak mellékszereplők, akik mindig jobban tudják mi a jobb a főhősöknek, esetünkben Oliviának, akit a nagyanyja rendesen manipulál tiszta jóindulatból és jövője iránti aggodalomból, és akinek a barátnője és munkatársnője, Sylvie is természetesen jobban tudja, hogy Oliviának kivel kellene randiznia és kivel nem. M-mel nem.

Egy biztos: számomra két ennyire antipatikus főszereplővel, mint Olivia és Miller még egyetlen könyvben sem találkoztam, Egyikükkel sem tudtam egyetlen pillanatig sem szimpatizálni semmilyen okból, de hát ízlések és pofonok…

Mikor már végre eldöntöttem, hogy elég a mizériából és félre a könyvvel, jött az amit az soha nem gondoltam volna és legmerészebb álmomban sem láttam volna előre… és akkorát durrant, hogy nem győzöm kivárni a második rész megjelenését, sőt, kacérkodom az eredeti angol változat beszerzésével. Ha megmondom mi, akkor már minek elolvasni a könyvet?

Mi idegesített elejétől végig? Az írónő Converse-imádata. Ez már feltűnt az előző trilógiájában is, sőt egy régebb olvasott interjúban is a márka iránti imádatáról beszélt, most viszont mintha kvóta lett volna, hányszor írja le egy fejezetben a márka-nevet. Vagy tényleg volt kvóta és ezért sok pénzt kapott? Azért azt nem mondanám, hogy túl sok hasonlóság lenne az írónő előző trilógiájával, de még csak az első  résznél tartunk... és nagyon tudta, hol kell abbahagyni a történetet.

 Mivel már előrendelhetőek, a kiadó még az idén tervezi a folytatások megjelentetését:

2. Egy éjszaka megtagadva

One night: Denied

3. Egy éjszaka leplezetlenül

One Night: Unveiled