Rita Falk – Sertésfej al dente

Franz Eberhofer 3

Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor zsaru békés mindennapjait egy csapásra felborítja a gyilkosságért elítélt pszichopata pszichológus, dr. Küstner szökése a börtönből. Küstner szökése után nem sokkal ugyanis az őt elítélő Moratschek bíró levágott, véres sertésfejet talál az ágyában. A feldúlt bíró Eberhoferék tanyáján keres menedéket, ami gyorsan elviselhetetlenné teszi az otthoni állapotokat Franz számára. Ha minél előbb helyre akarja állítani otthona és élete nyugalmát, nincs más választása, mint sürgősen a végére járni az ügynek…

Rita Falk nagysikerű sorozatának harmadik kötete.

Eredeti cím: Schweinskopf al dente, DTV, 2011

Magistra, 2018

Rita Falk és Franz Eberhofer sorozata kiadót váltott. Mármint ami a magyar nyelvű kiadást illeti. A sorozat első két részét (Télikrumpligombóc – 2016 és Gőzgombóc blues – 2017) a Művelt Nép Kiadó jelentette meg, a harmadikkal a Magistra Kiadó tört be a piacra. Zárójelként megjegyzem, hogy a sorozat eddig megjelent részei is itt kaphatóak, a három együtt kedvezményes áron, meg minden bizonnyal máshol is, de a Művelt Népnél nem. Egyébként most először talákozom ezzel a kiadóval, remélem nem utoljára, mert a sorozat további köteteit is olvasni szeretném. Itt nem lehet felvágni, hogy sebaj, majd lenyomom angolul, mert a szerző német nyelven ír.

Mit is kell tudni erről a sorozatról? Első sorban azt, hogy főszereplője, Franz Eberhofer egy bajor rendőr. Továbbá azt is, hogy Franz Eberhofer Niederkaltenkirchen település egyetlen rendőre és most épp előléptették, nagyon büszke is ezüst csillagocskájára és arra, hogy ő most már felügyelő. És amit a legfontosabb tudni: ő az anti-rendőr. Egy vicc. És pontosan ez teszi őt – és a sorozatot – nagyon szerethetővé és szórakoztatóvá.

Franz, khm… Eberhofer felügyelő egy háztartásban él apjával (a történetben Papa), aki olyan, mint egy kiöregedett, de nagyon szerethető hippi, rajong a Beatlesért és indiai vadkendert termeszt a ház háta mögött. A házban lakik még a süket Nagyi is, az árleszállítások és akciók beteges rajongója, valamint messze földön a legjobb szakács. Eberhofer felügyelő úr a házhoz tartozó disznóólban lakik. Szószerint. Akik az előző részeket is olvasták, azok már tudják, hogy a családi disznóólat alakította át saját kuckóvá, ahová pitti ügyek intézésével eltöltött “nehéz” napjai után visszavonul Ludwig nevű kutyájával.
   A történetet is maga a felügyelő meséli el, egyes szám első személyben, a maga utolérhetetlen stílusában. Mert Franz Eberhofer nagyon színes egyéniség, akinek egy kis őrületért nem kell a szomszédba mennie:

“…– És megmondom magának, Eberhofer, ne merészeljen még egyszer szégyent hozni erre a szép bajor egyenruhára! Ha nem tudja, hogyan viselkedjen benne, nem is érdemli meg, hogy magára ölthesse! Egyetértünk?

De még mennyire! Mire kettőt pislant, már le is vetettem a szép bajor egyenruhát és odanyomtam a polgármester szép bajor kezébe. Meghúzom a nadrágszíjat az alsónadrágomon és már kész is vagyunk.”

Csodálatos módon, a kis bajor településen mindig akad valami olyan bűntény is, amiben hősünk csillogtathatja felkészültségét és rátermettségét. Most Moratschek bírót fenyegeti dr. Küstner, a frissen elítélt elmebeteg pszichológus (jól hangzik, ugye?), aki a pszichopatákra jellemző találékonysággal megszökik a börtönből, hogy a bíró és Eberhoferék életét fenekestől felforgassa. Itt kerül képbe, az a bizonyos címbeli disznófej is. Egyéb apróságok mellett a törvény derék őrének most ezt az ügyet kell megoldania.

Bár egy sorozat része, a önálló történetként is olvasható, de szerintem kár lenne kihagyni az előző részeket, mert akkor ebben a részben már ismerősként lehet üdvözölni Niederkaltenkirchen lakóit: Wolfit, a kocsmárost, Simmelt, a mészárost, Flötzingert, a “buheráló” szerelőt, Beischl asszonyt, a falu nimfomániását, Liesl Mooshammert, a település pletykafészkét, és természetesen a tágabb Eberhofer családot, mert hősünknek van egy Leopold nevű bátyja is, aki könyvkereskedéssel foglalkozik, ami ugye sokkal magasztosabb dolog, mint rendőrnek lenni.

“– Használta már Nagyi az új szakácskönyvét? Kipróbált már valamit? – érdeklődik Leopold.

 – Naná – válaszolom.

 – És mit?
     – Hogy belefér-e a szemetesbe.”

S ha már Leopold, akkor természetesen nem hiányozhat a történetből Sushi sem – becsületes nevén Ushi –, hősünk kedvenc (egyetlen) unokahúga sem. S az ügy felderítésében most is régi barátja, Rudi Birkenberger "magánszimat" segédkezik neki.

Imádtam! Nem mosolyogtatott meg, hanem könnyekkel röhögtem, vihorásztam.  Ez a hullakomoly krimik szaftos paródiája, ami símán feldobta a hangulatomat és mindenkinek ajánlom, aki jót akar derülni. Egyetlen hibája volt: rövid volt, még olvastam volna… de természetesen ízlések és pofonok…

Franz Eberhofer történetéből film is készült. A bejegyzésben szereplő fotók a Schweinskopf al dente (2016) című részből származnak.

Kapcsolódó bejegyzések

Télikrumpligombóc

 Gőzgombócblues

Alessandra Torre - Hollywoodi mocsok

Új Alessandra Torre regény jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadónál. Romantika, szenvedély és egy csipetnyi izgalmat csempész a szabadidőnkbe Cole és Summer románca.

Cole Masten. Hollywood Tökéletes Férjéből Hollywood Legszexibb Szingli Pasija lett, miután szupersztár felesége elhagyta. Most minden partiban benne van, és mindenkit megfektet, akit tud. Los Angeles, vigyázz: új rosszfiú van a városban!

Summer Jenkins. Ez én vagyok. Kisvárosi lány, aki a Georgia állambeli Quincyben ragadt. A csirkés kajáim mennyeiek, a pókerasztalnál ki tudok forgatni egy felnőtt férfit a vagyonából, és az érettségi évében közfelkiáltással választottak meg a Legbarátságosabbnak.

Más világban éltünk. Nem is lett volna szabad találkoznunk. Csakhogy Cole Masten elolvasott egy könyvet az én kis városomról. Hat hónappal később pedig leszállt a magángépével a poros kis repterünkön, és magával hozta Hollywoodot.

Azonnal tudtam, hogy ez bajt jelent. A városnak - és nekem is.

Néha az ellentéteknek nagyon nem kellene vonzania egymást.

Egy nem mindennapi szerelem története.

Kövesd, ha a lelked egy kis kényeztetésre vágyik!

Könyvmolyképző Kiadó, 2018

Eredeti cím: Hollywood Dirt, 2015

Megrendelhető            Beleolvasó

Alessandra Torre nevével több mint két évvel ezelőtt találkoztam először. Akkor olvastam a korábban megjelent Black Lies – Sötét hazugságok című könyvét, ami mai napig az egyik kedvenc olvasmányom, mert egyike a legtökéletesebben felépített történeteknek. Ha még nem olvastad, nagyon ajánlom, hogy tedd meg. Nem fogod megbánni. Amikor felröppent a hír, hogy a Könyvmolyképző Kiadó újabb könyvet jelentet meg a szerzőtől, kétség nem fért hozzá, hogy én azt akarom.

Kezdjünk mindjárt az író üzenetével:

“Quincy egy létező város, ahogy a hetvenhat Coca-Cola milliomos is létezik. Florida (nem Georgia) északi részén terül el, de ezt az apró részletet leszámítva igyekeztem hűen bemutatni. Egy helyi bankár, név szerint Pat Munroe több mint hetven helyi lakost meggyőzött arról, hogy a pénzüket Coca Cola-részvényekbe fektessék; még kölcsönt is biztosított a jegyzéshez. A papírok eredeti ára 19 dollár volt, ma egyenként több mint tízmilliót érnek. Amit a Coke-hűségről írtam, igaz. Ha Quincyben Pepsit rendelsz, lehet, hogy ajtót mutatnak neked...“*

Tehát a könyv egy igaz történetből indul ki, minden más fikció. A Quincy-ben történtekről valaki írt egy könyvet, azt pedig a történetünk főhőse elolvasta és annyira megtetszett neki, hogy azon perc filmet szeretett volna készíteni belőle, természetesen a saját főszereplésével. S tenné ezt Quincy-ben, hiszen hitelesebb helyszínt el sem lehet képzelni.

“Isten hozott Quincyben!

Lakosság: 7800 fő.

A háztartások átlagos jövedelme: Sosem áruljuk el.

Titkok száma: Rengeteg. “*

A csendes kisváros fenekestől felfordul, mikor a filmesek megszállják. Mindenki része akar lenni a produkciónak a maga módján, de amennyiben lehet minél kevesebbet elárulva arról, hogy tulajdonképpen mi is az igazság Quincy milliomosairól, kik lennének ők, mert a közösségben nem látni senkit, aki kirívóan gazdag lenne és kérkedne is vagyonával.

Ide érkezik meg a hollywoodi szívtipró, Cole Masten, aki a közelmúltban elkövette azt a meggondolatlanságot, hogy előzetes bejelentés nélkül érkezett haza és feleségét in flagranti kapta egy másik férfivel. Mondhatni a filmmel kompenzálja válása cirkuszát és magánélete válságát.

És itt él Summer Jenkins. Az a lány aki egy kicsit mindig kilógott a sorból, mert nem volt született helyi, hanem anyjával együtt csak betelepülők. És aki arra gyűjt, hogy egy nap messze maga mögött hagyhassa a csendes városkát, ami neki sosem volt igazi otthona és a jövője sem.

Ez a két ember különös körülmények között találkozik és a többit nem nehéz kitalálni, de a szerző gondoskodott, hogy ne legyen unalmas az út a boldog végkifejletig. Kicsit fura volt, hogy Summer egyből nagyon fontos szerepet kapott a filmben, de hát a történet fikció, jó volt az úgy, még akkor is, ha én ezt túlzásnak tartom.

A cselekmény során betekintést nyerhetünk a filmgyártás világába is, amire – legyünk őszinték – sokan kiváncsiak vagyunk. Talán nem véletlen, hogy a történetet filmre is vitték 2017-ben és a PassionFlix előfizetői számára elérhető. A bejegyzésben megjelenő fotók ebből az alkotásból származnak.

Semmiképpen nem szabad semmi olyasmire várni, mint a Sötét hazugságokban. Ez a történet alapjaiban is más, és ez így van jól. De legalább annyira jó, mint a szerző előző könyve. A történet izgalmas, szórakoztató, néhol még nevetni is lehet rajta, a szereplői pedig kivétel nélkül jól megformáltak és szerethetőek. Az a fajta csodálatos szerelmi történet, melyből szívesen olvastam volna többet is.

Mondanom sem kell, hogy nagyon kedveltem és ajánlom mindenkinek, aki egy lebilincselő szerelmi történetet szeretne olvasni, amelyben annyi érzelem van, amennyi kell, és ahol az erotika pontosan annyira van jelen, amennyire a cselekmény megkívánja. Meg az ízlések és a pofonok...

* Alessandra Torre – Hollywoodi mocsok, Könyvmolyképző Kiadó, 2018

Ha már a filmkészítésről is szó esik a könyvben, akkor legyen ez a játékunk témája is. Mi a filmkészítés menete?

A filmgyártást 4 fő részre osztják, nektek pedig nem lesz más dolgotok, mint a turné állomásain megtalálni ezeket a részeket és a helyes választ beírni a Rafflecopter megfelelő mezőibe.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

06.10 Olvasónapló

06.12 Betonka szerint a világ…

06.14 Cbooks

06.16 Kristinablogja

Hóvégi klasszikus: George Orwell – Állatfarm

Tündérmese

Orwell ​1943/44-ben írott műve – amelynek a szerző a Tündérmese alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm – Mr. Jones Major-ja – a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta Állatfarm-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig – Minden állat egyenlő – érdekesen módosul…

A könyvet Ralph Steadman egyedülálló rajzai illusztrálják.

“Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél”

Nincs ember a világon, aki ne hallotta volna a fenti mottót, mely Orwell méltán híres regényéből származik. Ez továbbra is érvényes és minden időben érvényes lesz, bár ami azt illeti mostanra kissé módosult megfogalmazásában: Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek.

A történet megírása után tizenöt évvel tett szert népszerűségre, a háború után sok helyen betiltották, mert bevallottan a sztálini Szovjetúnió allegóriája és minden szereplőnek valós személy megfelelője is van, a mellékszereplők pedig egy-egy valós embertípust képviselnek: a talpnyalókat, az elítet, a manipulált tömeget, az átvert munkásosztályt, stb.

A történetet valószínűleg mindenki ismer, vagy ha nem, akkor hallott róla, hiszen az 1984 mellett ez Orwell legismertebb műve, mely kifigurázza a baloldali demokráciáknak nevezett diktatúrákat.

A cselekmény egy angliai framon játszódik, ahol az állatok megdöntik az ember uralmát és maguk veszik át a hatalmat és a farm irányítását. A politikai elítet a disznók képezik és, ahogy minden politikai elítben, itt is vannak ellenségeskedések és ellenlábasok, személyes ambíciók.

A történet fergeteges szatíra és kiválló iskolapéldája annak, ahogyan egyik diktatúra felcseréli a másikat, és ahogyan az ideológiák, eszmék változnak az érdekek függvényében.

"HÉTPARANCSOLAT

1. Aki két lábon jár, az ellenség. 

2. Aki négy lábon jár, vagy szárnyai vannak, az barát. 

3. Állat nem visel ruhát. 

4. Állat nem alszik ágyban. 

5. Állat nem iszik alkoholt. 

6. Állat nem öl meg más állatot. 

7. Minden állat egyenlő."

A könyv az 1001-es listán szerepel, 1954-ben animációs film készült belőle – ezt huszon-harminc évvel ezelőtt gyermekként láttam, és természetesen semmit nem értettem belőle, de évekkel később annál többet. 1999-ben tévéfilm is lett belőle... s legalább egyszer mindenkinek el kellene olvasnia, bár – ahogy mondani szoktam – ízlések és pofonok

Eredeti mű: George Orwell – Animal Farm, 1945

Magyar nyelven először 1989-ben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában és azóta még huszonkétszer, leutóbb 2017-ben. Állati gazdaság címmel is megjelent 1985-ben az AB Független/Framo kiadásában. 

Joanna Trollope – A pap felesége

Anna ​Bouvarie a helyi pap feleségeként húsz éven keresztül szolgálta Istent és az egyházközséget – számos különféle módon. Süteményt sütött, kihordta az egyházi lapokat, szorgalmasan mosta és vasalta férje karingeit, miközben magát és gyermekeit csakis a használt holmik vásárán talált viseltes ruhákba öltöztette. Ám amikor férje sikertelenül pályázik a főesperesi tisztségre, és a férfi csalódásában keserű magányba gubózik, kislányát pedig immár elviselhetetlenül zaklatják a helyi iskolában, Anna végül fellázad. Munkát vállal a helyi élelmiszerüzletben, ahol a pénzkereset mellett visszanyeri saját önértékelését is – szembeszállva az egyházközség döbbent rosszallásával és férje jéghideg dühével. S felkelti három nagyon is különböző férfi szenvedélyes érdeklődését, akik mind fontos szerepet játszanak Anna életének kivirulásában… 

Kossuth, 2013

Eredeti mű: Joanna Trollope – The Rector’s Wife, 1991

“egy idő után az embernek elege van abból, hogy állandóan türelmesnek kell lennie.”

Ez nyilvánvalóan nem egy mostanában megjelent könyv, én is tavaly olvastam, de valamiért mindig kerültem, hogy erről írjak a blogban. Az este ismét belenéztem, mert ez egy újraolvasós könyv – mellesleg nálam a szerző valamennyi  eddig olvasott könyve az újraolvasós katergóriába tartozik –, s hát akkor itt az ideje erről a történetről beszélni egy keveset.

Azért szeretem Joanna Trollope könyveit olvasni, mert mindig egy kényes témát választ és azt járja körül a történetben. Annak ellenére, hogy ezek a történetek az élet dolgairól szólnak, az erotikát teljes egészében mellőzik és inkább az alaptémához tartozó élethelyzeteken van a hangsúly. Ebben a történetben sincs ez másképp. S azért is kedvelem a szerzőt és az írásait, mert felnőttekről ír felnőtteknek.

Angliában járunk, időben a 20. század végén, de ez a történet akár napjainkban is érvényes lehetne bárhol a világon... pontosítok, a világ keresztény részén. A történet középpontjában természetesen egy pap felesége van, nem nagy filozófia kitalálni. Akkor lett volna meglepetés, ha a történet nem róla szól.

Ugye mindenkinek saját privát nyomora, hogy hogyan viszonyul a valláshoz és Istenhez, hisz-e a létezésében, jár-e templomba, gyakorolja-e a vallását vagy sem, és senkinek semmi köze hozzá. Az egyetlen kivétel ugyebár a lelkész felesége, mert egy sztereotíp világban élünk, a pap feleségétől elvárják, hogy a férje munkáját segítse, sőt! az legyen a legfontosabb, hogy a gyülekezet apró-cseprő dolgait megoldja, segítsen a rászorulókon, smúzoljon a támogatókkal és mindehhez vágjon jó képet is. Ez nemcsak a könyv lapjain van így, gyakori a valós életben is, különösen kisebb településeken, ahol a papnénak példát kell mutatnia a gyülekezetnek.

Anna Bouvarie rendesen el is játsza ezt a szerepet kemény húsz évig, ám amikor férje nem kapja meg a remélt előléptetést elege lesz. Ő eredetileg fordító volt, szakszövegeket fordított németből(re?), de miután nem maradt fizikai ideje határidőre befejezni a fordításokat, a megbízók lassan elmaradtak. Most pedig nagyon kellene a pénz, hiszen két gyermekük is van, és Annának nagyon elege van az örökös nélkülözésből és spórlásból és természetesen jobbat-többet szeretne nyújtani gyermekeinek is. Munkát vállal a közeli város egyik boltjában és ő nem szégyeli, hogy árufeltöltés lesz a feladata. Férje viszont annál inkább és egy idő után a nő tudta nélkül felkeresi főnökeit és a nevében felmond. Anna egy békés személy, én kiheréltem volna.

Nemcsak az anyagiakkal állnak hadilábon, hanem a családi életük is szétesőben van. Annát két férfi is kísértésbe hozza, férje kizárólag saját magával és sérelmeivel törődik és mindig csak a látszatért él, az érdekli mit fog a gyülekezet (és főleg a tehetős támogatók) szólni ha… És a gyülekezet szól is, mert a pletyka vastagon folyik, olyankor is, amikor Anna vagy a gyerekek teljesen vétlenek. Férjét teljesen letaglózza, hogy nem kapta meg a főesperesi kinevezést, önző módon csak és kizárólag magával és a sérelmeivel törődik. Meg azzal, hogy kifele, a világnak és a gyülekezetnek a tökéletes család képét mutassák, azt a képet, amit a környezet elvár tőlük.

Ez egy felnőtteknek szóló történet, mert mit értene egy alig tizen-huszonéves egy negyvenes, két gyermeket nevelő nő kínjából, egy sértett férfi megfelelési kényszeréből. Én nagyon kedveltem, mert volt mondanivalója, bár nem mondanám, hogy nagyon pörgős lett volna. Ez a lassan csordogáló cselekmény egyébként nagyon jellemző a szerzőre, legalábbis az általam eddig olvasott műveire érvényes.

1994-ben négy részből álló minisorozat is készült a könyv alapján. Még nem láttam, de tervben van, feltételezhetően majd egy következő életben, amikor csak olvasni és filmet nézni fogok.

Ja, és ízlések meg pofonok…

  

Kapcsolódó bejegyzések:

Szeretőből feleség

Lányok és férfiak

Hóvégi klasszikus: Joseph Heller - A 22-es csapdája

„Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.” *

Annyian és annyiszor használják “a 22-es csapdája” kifejezést, anélkül, hogy valójában tudnák mit is jelent vagy honnan származik. A nyelvhasználatba beépült szólást lehetne akár az ördögi körnek is nevezni, de tulajdonképpen egy regény címe.

A 22-es csapdája a második világháború ideje alatt játszódó történet a háború értelmetlenségéről, arról, hogy a résztvevők lassan beleőrülnek ebbe a felesleges, mások által generált konfliktusba, az abszúrd szabályokba, melyeket a bürokrácia szül. Aki látta a hetvenes években készült MASH című filmet (esetleg olvasták a könyvet, ami a film alapjául szolgált), vagy az ennek folytatásában készült és unalomig ismételt M*A*S*H* televíziós sorozatot, annak fogalma lehet, hogy milyen is ez a történet. Igen sok a hasonlóság, és ugyanarra épül mint a könyv (bár a két történetnek semmi köze egymáshoz): hogyan lehet elviselhetővé tenni egy értelmetlen háborút. A 22-es csapdája szereplői nemcsak az ellenségtől félnek, hanem saját bajtársaiktól, feletteseiktől, az értelmetlen szabályoktól is.

A regény az Olaszországban állomásozó amerikaiak 256-os századának néhány tagjáról szól, de központi alakja John Yossarian repülőstiszt, aki századosi rangban szolgál. A történéseket többnyire az ő szemén keresztül látjuk, de vannak ismétlődő jelenetek, és ennek a célja az, hogy az illető eseményt más-más szereplő szemszögéből is megismerhessük. Tehát a váltott szemszöget nem mostanában találták fel. Kéretik nem félreérteni, ez nem egy E/1-ben írt történet, mert a szerző mesél, csupán azt váltogatja, hogy most épp kinek a szemszögéből meséli el a dolgokat.

„A texasiról kiderült, hogy jóindulatú, nagylelkű és kedves ember. Három nap múlva mindenki utálta.” *

Paradoxonokkal és kettős értékrendekkel teli történet, amely egyszerre szórakoztat és megbotránkoztat. Még az is talál benne szórakozást, aki nem kedveli a háborús történeteket, mert ugyan a történet központjában maga háború áll és minden ahhoz viszonyítódik, a történet azért érinti az élet más területeit is, bár el kell mondanom, hogy ez többnyire a katonák közötti beszélgetéseken, visszaemlékezéseken keresztül történik meg.

S mivel az egész történet az abszurd iskolapéldája, miért ne lenne a felépítése más? Még a fejezeteken belül is ide-oda ugrálunk az időben, s maguk a fejezetek sincsenek időrendbe egymás után. Lényegében csak a teljes könyv elolvasása után kaphatunk egy viszonylag egységes képet arról, hogy miről is szól ez. És nem egy rövid kis szösszenetről beszélek, hanem 600+ oldalról (kiadás függvényében).

„Borzasztó dolog a faji előítélet, Yossarian. Tényleg az. Borzasztó dolog, hogy becsületes, hű indiánokkal úgy bánnak, mint holmi niggerekkel, bibsikkel vagy koszos digókkal.”*

A címben levő 22-es számnak semmilyen jelentősége nincs, bármilyen szám lehetett volna helyette. Eredetileg 18-as számmal jelent volna meg, de a kor könyv- és filmmegjelenéseit figyelembe véve, marketingfogásból változtatta meg a szerző, kiadója kérésére.

1970-ben film is készült belőle, a bejegyzésben szereplő fotók a filmből származnak. 1994-ben pedig a szerző megjelentette a történet folytatását Záróra (Closing Time) címmel.

Először közvetlenül az érettségi utáni nyáron olvastam és nem élveztem annyira, mint amikor évekkel később újraolvastam. Lényegében annak idején nem is értettem meg, hogy miben áll ennek a műnek a zsenialitása, mert mindenképpen kell egy bizonyos fokú érettség ahhoz, hogy az abszurdban, a szürreálisban is megtaláld a mondanivalót. Nagyon kedvelem a történetet és ajánlom azoknak, akik valami mást is szeretnének olvasni, nemcsak a most divatos YA/NA vagy erotikus történeteket. Semmiképpen nem finomlelkű, romantikára vágyó hölgyeknek való olvasmány, de természetesen ízlések és pofonok...

Ismét egy kitűnő amerikai regény a második világháborúról. Joseph Heller könyve Norman Mailer, James Jones, Irvin Shaw világhírű műveivel egyenrangú alkotás: a legjobbak egyike. Heller tétele, hogy a háború a legnagyobb őrültség, amit az ember valaha kitalált. S ezen az abszurd helyzeten – a háborún – belül minden abszurd, ami csak történik. Sorra feltárulnak a hadat viselő amerikai társadalom ellentmondásai, amelyek közül a leglényegesebb, hogy Yossariannak és társainak, a Pianosa szigetén állomásozó bombázóegység pilótáinak igazi ellensége nem más, mint a saját parancsnokuk, aki a háborút remek alkalomnak tartja a saját karrierje előmozdítására. Yossarian keresztüllát a parancsnokok számításain, és elhatározza, hogy ezentúl csak egy dologra fog ügyelni: a saját testi épségére. Közben persze állandóan összeütközésbe kerül a felsőbbséggel, és folyton beleesik a 22-es csapdájába… A 22-es csapdája abszurd, vad, őrült szatíra, amelynek olvasása közben az ember hahotázik és káromkodik.

Eredeti mű: Joseph Heller – Catch-22, 1961

Magyar nyelven előszőr 1969-ben jelent meg az Európa kiadó gondozásában, és azóta még tizenegyszer, legutóbb 2011-ben az Akkord Kiadó jóvoltából.

* Joseph Heller – A 22-es csapdája

Sophie Kinsella - A boltkóros és a nagy szemfényvesztés

A bolkóros 8

Kedvenc ​boltkórosunk és férje a kapcsolatukat is próbára tevő amerikai kiruccanás után haza készülődnek. Azonban Becky apjának és legjobb barátnője férjének, Tarkienak is nyoma vész az Államokban. A két férfi valószínűleg egy áruló üzlettárs felkutatására indultak; a kalandban pénz és barátság is kockán forog.

Becky egy egész kis kompániával szegődik a nyomukba, és a keresésben segítségükre van apja régi térképe meg egy minden karácsonykor újramesélt történet. Útközben, a kényszerű összezártságban aztán rá kell jönnie, sokkal több rejtélyt kell megoldania, mint amire eredetileg számított. A szövevényes nyomozás közben legjobb barátnője bizalmát is vissza kell szereznie, és segítenie kell annak megroggyant házasságát rendbe szedni. A nagy vegasi átverés után egy kérdés marad: ki adja vissza a boltkóros vásárlókedvét?

A New York Times bestsellerszerzője, Sophie Kinsella hősnője, a boltkóros Becky Brandon (született Bloomwood) amerikai kiruccanását ezúttal fergetegesen kacagtató úti kalandokkal folytatja a Vadnyugaton és Las Vegasban.

Libri, 2017

Eredeti mű: Sophie Kinsella – Shopaholic to the Rescue, Transworld, London, 2015

Nem titok, hogy kedvelem Sophie Kinsella könyveit. Olyan könnyű kis habos-babos írások, pont jók egy fáradt estére agyat szellőztetni. Vannak közöttük jobbak, vannak kevésbé tetszetősek.

A boltkóros sorozatot valamiért hosszú ideig tologattam, Magam sem tudnám megmondani miért. Az első részeit még 2008-2009-ben adta ki a Kelly Kiadó – tehát nem mostanában –, azóta valamennyi része megjelent magyar nyelven is, némelyek kétszer is, két különböző címmel, mert a Libri Kiadó megjelenés előtt újra lefordította őket.

Nos, tavalyelőtt jött az influenzajárvány, rendesen ágyhoz is vágott és agyzsibbasztásnak elővettem A boltkórost és valamennyi addig megjelent részét.

Pontosan olyan volt, mint amilyenre számítottam: könnyű, vicces, szórakoztató, néhol idegesítő – mármint Becky Brandon (született Bloomwood), a hősnő túlzásai és hisztérája –, de szórakoztatott. Tehát kiváncsian kaptam a frissen megjelent hetedik rész után is (A boltkóros Hollywoodban), amit alig néhány oldal után félre is tettem.

Azt hiszem említettem, mikor a szerző egy másik könyvéról írtam (Tudsz titkot tartani?), hogy ezt a kihagyott hetedik részt el kellene olvasni, mert hamarosan jön a nyolcadik is és az se maradjon ki. Ennek is eljött az ideje. 
   A sorozat részei kis jóindulattal önálló történetekként is megállják a helyüket, de azért jó sorrendben és valamennyit elolvasni, mert annyi utalás történik az előző részekre, vagy éppen előkerülnek régi szereplők, hogy az ember lánya csak kapkodja a fejét, hogy ez most kicsoda és mit akar itt, meg mit is kellene tudnom róla?

Megjelent a nyolcadik rész, elővakartam az előzőt is, és legyűrtem. Szószerint. Mert már nem szórakoztatott. Ahogy ez a nyolcadik sem.

Azt mindenki tudja mit jelent a boltkóros szó. Nos, a sorozat hősnője az.  Becky Brandon vásárlási kényszerben szenved, örökösen baja van a bankokkal, mert valamennyi hitelkártyájának kereteit többszörösen túllépi és ezen nem segít semmi. Sem házasság, sem az anyaság, sem az, hogy új országba költöznek. S ezt a sorozat olvasói pontosan tudják, mint ahogy azt is, hogy Becky mire képes egy-egy márkásabb cuccért, hogyan hazudozik mikor a bank képviselője keresi, vagy milyen bőszen (és infantilisan) tud mindenkivel levelezni, ha úgy érzi, hogy méltánytalanság áldozata. 

Ugye az előző részben a család Hollywoodba költözik, mert oda szólítja férjét a munkája. Itt már kaptunk egy adagot abból, hogy Becky nem csupán boltóros, hanem betegesen valaki szeretne lenni, ezért még családját, legjobb barátnőjét is elhanyagolja és az ördöggel cimborál. Hősnőnk minden sejtjével azon van, hogy meghódítsa Hollywoodot és egy hollywoodi stílus-díva legyen.

Ebben a részben is az Egyesült Államokban maradunk. A cselekmény kicsit más a megszokotthoz képest, mert kedvenc (vagy nem) boltkórosunk egy régi családi titok – és apja – nyomába ered az Egyesült Államokban – ha már úgyis ott van. Mi több, anyja és annak lejobb barátnője is vele tart, sőt legjobb barátnője Suze is, mert az ő férje viszont Becky apjával van és együtt próbálják kibogozni mi is történik tulajdonképpen. Egy egészészen rendes, lakókocsis családi utazás kerekedik ki belőle, mely természetesen nem nélkülözi a kalandokat sem.

Abban is más ez a rész, hogy a boltkóros Becky képletesen hamut szór fejére és beismeri, hogy rosszul bánt Suze-zal, legjobb barátnőjével, leszámol régi riválisával, Aliciával, sőt megjavul. Sok-sok év harácsolás és féktelen vásárlás után Becky Brandon eljut arra a szintre, mikor ugyan továbbra is vásárol, de mértékkel.

Természetesen jó, hogy magyar nyelven is elérhető a sorozat valamennyi része, mert bármennyire is nem kedveltem az utolsó kettőt, ha nem olvasom el, akkor hiányérzetem lett volna, hogy mi van ha azokban van valami nagy durranás, ha valamennyi közül a legjobbak, legszórakoztatóbbak. Természetesen elolvashattam volna angol nyelven is, de az az igazság, hogy mostanában egyre ritkábban veszem rá magam, hogy angolul olvassak.

Én személy szerint örülök, hogy vége a sorozatnak (legalábbis egyelőre), mert valahogy már nem hozta az első részek szeleburdi Becky-jét. Nem azt mondom, hogy most nem követ el őrültségeket, csak valahogy már nem volt az igazi. S a befejezés is kicsit erőltetett volt, mikor is csak úgy, annyi év után megvilágosodik és felhagy azzal, amihez a legjobban éretett: a vásárlással, jelezve azt, hogy akkor most felnőtt, megkomolyodott. Boltkórossága nélkül Becky Bloomwood-Brandon már nem az igazi, de természetesen az ízlések és a pofonok…

Egyébként az első rész(ek)ből film is készült, olyan elamerikainizált hollywoodi katyvasz, ami nyomokban még hasonlít is az eredeti történetre. Egyszer meg lehet nézni, de ha nem akarsz öt-tízpercenként felkiáltani, hogy a könyvben ez másképp volt, akkor ne tedd. De ugye ez is ízlés kérdése...

A sorozat részei:

1. Egy boltkóros naplója, Libri - 2015, Kelly - 2009)

2. A bóltkóros útra kel, Libri, 2015 (Pánik a plázában, Kelly, 2008)

3. A boltkóros esküvője, Libri, 2016 (A boltkóros férjhez megy, Kelly, 2009)

4. A boltkóros és a tesója, Libri - 2016, Kelly - 2010

5. A boltkóros babát vár, Kelly, 2010

6. A pöttöm bóltkóros, Kelly, 2011

7. A boltkóros Hollywoodban, Libri, 2016

Sarah Waters - A szobalány

Sue Trinder árva lány, akit Mrs. Sucksby gondjaira bíztak. Az asszony olyan szokatlan gyengédséggel nevelte Sue-t, mintha a sajátja volna. London egyik nyomornegyedének szívében lévő háza nemcsak nyűgös apróságok menedéke, akiket alkalomadtán ginnel csendesít le, hanem kisstílű tolvajok ideiglenes otthona is. 

Egy napon beállít az egyik legkedveltebb tolvaj, Gentleman. Az elegáns szélhámos csábító ajánlatot tesz Sue-nak: ha elnyeri a naiv, nemes hölgy, Maud Lilly mellett a szobalányi állást, és segít Gentlemannek a nő elcsábításában, megosztoznak majd Maud hatalmas örökségén, akit őrültté nyilváníttatnak és egész életére bezáratják egy bolondokházába. 

Sue elvállalja a feladatot, mert arra gondol, hogy az így szerzett pénzzel leróhatja a háláját a fogadott családjának a tőlük kapott kedvességért. Amikor azonban belekerül a dolgok sűrűjébe, kezdi megsajnálni tehetetlen áldozatát, és nem várt érzésekkel fordul Maud Lilly felé… De senki és semmi nem az, aminek tűnik ebben az izgalmakkal, meglepetésekkel és leleplezésekkel teli regényben.

A mű alapján készült Park Chan-Wook azonos című filmje, amelyet a 2016-os cannes-i filmfesztiválon Arany pálma-díjra jelöltek, és 2016. dec. 1-jén mutatják be Magyarországon.

Gabo, 2017, 2016

Eredeti mű: Sarah Waters – Fingersmith, 2002

A szobalányt még tavaly olvastam, de néhány napja láttam a dél-koreai Park Chan-Wook által rendezett filmet, s eszembe jutott a könyv.

Igen, film is készült a könyv nyomán, sőt a BBC két részből álló tévéfilmet is készített, én pedig elkövettem azt a hibát, hogy nem olvastam utána és a dél-koreai rendező változatát választottam. Kéretik nem félreérteni, a film jó, sőt nagyon jó, de Park Chan-Wook, a művészi szabadság nevében áthelyezi a cselekményt a 20. század elejének Dél-Koreájába, ezzel elvéve azt az brit szellemiséget ami a 19. század Angliáját – és az egész könyvet – jellemzi. Az már egy másik történet lett. A könyv ismeretében nekem csalódás volt a film, az a fajta “de a könyvben nem így van” érzés, de mint mondtam, a hiba az enyém, nem olvastam semmilyen infót a filmről, csupán mások szuperlatívuszokat tartalmazó ajánlásaira hagyatkoztam, meg arra a gondolatra, hogy távol-keleti rendezők készítettek európai és amerikai színészekkel is filmet, sőt olyanokat is, melyek témája nem a távol-kelethez kötött.

A könyv – bár csak 2002-ben íródott – az 1001-es listán szerepel és nagyonis megérdemli a besorolását.

Cselekménye nem túl bonyolult: egy előkelő származású, lecsúszott férfi, aki csalással és szálhámossággal szerzi meg a napi betevőt felbérel egy tolvajok, csalók között nevelkedett fiatal nőt, hogy legyen egy gazdag fiatal lány szobalánya, férkőzzék a bizalmába és tegye lehetővé, hogy házasság útján rátehesse kezét az ifjú hölgy tetemes vagyonára. Ami viszont bonyolulttá teszi, azok a szereplők, a visszaemlékezések, a váratlan csavarok, és az ahová ez a történet fejlődik, miután a két fiatal nő összetalálkozik.

Nem is egy rövid történet, hiszen 600+ oldal, és ehhez az is hozzájárul, hogy a történetett úgy Maud, az úrikisasszony, mint Sue, a szolgálólány szempontjából megismerjük.

Nyíltan vallom, hogy az ilyen váltott szemszögű történeteket nem szeretem, mert kétszer ugyanazt elolvasni számomra teljesen felesleges. Ez az a kivétel, ami erősíti a szabályt, hiszen a Gentleman gúnynevű gazember mindkét nővel játszik, ő csak a saját érdekeit képviseli, nem érdekli min kell átgázolnia célja elérésében. Ahhoz, hogy teljes legyen a történet, mindkét fiatal nőnek el kell mesérnie a maga verzióját a történtekről, meg kell ismerni mindkettejük gondolatait, származását, élettörténetüket, és nem utolsó sorban azt, ahogy a magát zseniálisnak képzelő csaló manipulálja őket.

Ez egy jól megtervezett csalás története, melynek során betekintést nyertem a 19. századi London alvilágától kezdve, egészen a kor pszichiátriai intézetenek nevezett mizériájába. Megismertem néhány őrült szexuális ragadozót, akiknek az okozott örömöt, ha az olvasott deviancia az abszurdítás határait feszegette, köztük Maud nagybátyját, akinek sokezer kötetet számláló könyvtára kizárólag szexuális töltetű írásokból és azok illusztrációiból állt. S betekintést nyertem két nő egymás iránt érzett szerelmébe is.

Fantasztikusan jó könyv. Annyi titok, csavar és félrevezetés van benne, hogy egyszerűen nem lehet kitalálni hová vezet ez az egész. S mindez olvasmányosan, sallangmentesen megfogalmazva, sehol semmi erőtetettség vagy hatásvadászat.

Nem egy könnyű olvasmány, már terjedelmét tekintve sem, de mindenképpen megéri elolvasni. Ajánlom azoknak, akik szeretik a viktoriánus időkben játszódó történeteket, valamint azoknak is akik kedvelik a titkokkal, csavarokkal teli történeteket. Nem ifjúsági olvasmány az biztos, de természetesen ízlések és pofonok…

* A bejegyzésben szereplő fotók a BBC 2005-ös tévéfilmjéből származnak.