Erre a napra
vártak.
Ez lesz-e a
nap, amelyen valóra válnak álmaik?
Bel, egy
csokoládédinasztia örökösnője az álomesküvőjét tervezgeti élete szerelmével,
Richarddal, amikor bekövetkezik a katasztrófa, és az addig hibátlannak hitt
világ darabokra hullik körülötte.
A
fagylaltszalon-tulajdonos Violet arra készül, hogy örök hűséget fogadjon
Glynnek, akit már réges-rég nem szeret, ám mégsem képes kimondani a rövidke
mondatot: „már nem akarok a feleséged lenni.”
A mindent
önerőből elérő üzletasszony, Max úgy tervezi, hogy a házasságkötő teremben
mondja ki a boldogító igent jóképű vőlegényének, Stuartnak, de ahogy közeleg a
nagy nap, egyre jobban magával ragadja a régi ábránd: a bazi nagy lagzi és
annak mesébe illő kellékei.
Mindhárom nő a
Fehér Esküvő menyasszonyiruha-szalonban keresi a tökéletes alkalomhoz leginkább
illő, megfelelő kellékeket. A szalon tulajdonosa, Freya a garancia arra, hogy a
kiválasztott ruha meghozza majd nekik az áhított boldogságot, bár közel sem
biztos, hogy úgy, ahogy eredetileg eltervezték…
Ulpius-ház,
2014
Eredeti mű:
Milly Johnson – White Wedding, Simon&Schuster, London, 2012
Második könyvem a szerzőtől, az elsőt is csak nemrég olvastam, bár vagy három-négy könyve ott ücsörgött a polcon már egy ideje, némelyikbe bele is kukkantottam és félretettem. Valami könnyűre, szórakoztatóra vágytam az utóbbi időben olvasott erotikus szemetek után – neked lehet kincs, nekem szemét, nem vagyunk egyformák, s ez így van jól. Szóval kellett valami jó kis langyos limonádé és a Borúra derű, az első és eddig egyetlen könyv amit a szerzőtől végig elolvastam határozottan nem volt rossz – amíg meg nem jelent a tolószékben ülő sellő. Lényegében még azután sem volt rossz, csak engem már nem érdekelt, mert a történet valószínűségi rátája nullára esett. Hozzávetőlegesen ez motivált, hogy a Fehér Esküvő-t vegyem kézbe, mert mi lehet könnyebb és szórakoztatóbb, mint egy esküvőről szóló könyv, hát még ha egyszerre három is esedékes benne!
Ez a könyv minden volt, csak limonádé nem...
illetve könnyű szórakozás, ha arra vágysz, de ha elgondolkozol egy kicsit a
történéseken, az emberi kapcsolatokon és vágyakon, azon, hogy ez így ahogy van,
vagy töredékében megtörténhetne bárkivel, akkor már nem is annyira habos-babos
ez az egész.
Fehér Esküvő, így, mindkét szó nagybetűvel írva,
mert ez a menyasszonyi ruhákkal és más esküvői kellékellel foglalkozó bolt
neve, aminek Freya a tulajdonosa. Elképzelhetően ő a kicsit misztikus elem a
történetben, a Jótündér, bár konkrétan sosincs leírva sehol, hogy Freya több
lenne mint a bolt tulajdonosa és paranormális szférába illő tulajdonságokkal
rendelkezne, ezt csak sejteni lehet, de ez nem zavaró egyáltalán, még egy
olyan, kizárólag földi dolgokat kedvelő személynek sem, mint amilyen én vagyok.
Ebben a boltban ismerkedik meg a három, esküvőjére
készülő nő: Belinda, Maxine és Violet. Bár a könyv három részre van osztva és
mindegyik rész valamelyikük esküvőjéről szól, ettől a pillanattól a három nő
története párhúzamosan folyik, attől függetlenül, hogy épp kinek az esküvői
történetéről van szó és aktívan részt vesznek egymás életében és esküvői
előkészületeiben..
Elsőként Bel esküvőjére megyünk. Ő tehetős
családból származik, de mindezek ellenére nagyon szerényen viszonyul az egész
esküvői rongyrázáshoz. Kicsit titkolózó, kicsit bizalmatlan és zárkózott. Mindent maga szervez, nem fogad el segítséget sem őt
felnevelő mostohaanyjától, sem újdonsült barátnőitől. Erre több oka is van, az egyik az, hogy az
esküvőjén meglepetést szervez néhány ember számára. A kellemetlenebbik
fajtából. Ugyanis Richard, a nemesi felmenőkkel rendelkező pénzügyi szakember
és Bel vőlegénye, viszonyt folytat a koszorúslánnyal, aki Bel mostohaanyja
révén rokon. Bár kimondja a boldogtalanító igent és az esküvői fogadás
botrányba fullad, Bel történetének itt még nincs vége...
A következő az ambiciózus Maxine esküvője lenne.
Született üzletasszony, a munka mindenek előtt. Párjával, Stuarttal tizensok
évi együttélés után akarják hivatalossá tenni kapcsolatukat, egy diszkrét,
intim szertartás keretén belül, minden felhajtást kerülve, hiszen az egész csak
puszta formalitás már. Legalábbis ezt szeretné Stuart, akit férfiúi
büszkeségében sért az, hogy Max sikeres üzletasszony, toronymagasan többet
keres mint ő, sőt még ez sem elég, egyre többre vágyik. Stuart füldhözragadtabb fajta, nincsenek
nagy elvárásai az élettől, szereti az egyszerű dolgokat. S az esküvői
előkészületek közben Maxine-nel elfut a ló, mert véletlenül meglátja a
telvízióban „Az én bazi nagy cigány esküvőm” című műsort. És olyan akar.
Márpedig amit Max akar, azt meg is kapja... még akkor is, ha egyedül kell majd
állnia az oltárnál.
Zárójelben megjegyzem, hogy ez egy nagyonis valós
műsor, én nem láttam a brit változatot, de az amerikaiból elcsíptem egyszer egy
részt és amit a szerző leírt Maxine esküvőjével kapcsolatban, az nem fikció,
mert ezek az esküvők nem két ember egyesüléséről szólnak, hanem első sorban
opulenciáról és rongyrázásról és semmiben nem hasonlítanak ahhoz, amit esetleg mifelénk
láttunk.
És természetesen Max történetének sincs vége az
esküvővel...
Mindhárom nő története kalandos, de a legmegrázóbb
talán mégis a Violeté, aki épp új vállalkozását, egy fagylaltozót készül
elindítani és aki egy depressziós, agorafóbiás, társfüggő pszichopatával készül
összekötni az életét. Glyn érzelmileg zsarolja, bűntudatot kelt benne,
ellenőrzi minden lépését... s mikor Violet az esküvő előtt elhagyja Glyn felgyújtja
a fagylaltozót és leszúrja azt a férfit, aki a feltételezései szerint a nő
szeretője.
A könyv végére természetesen mindenki megtalálja a
maga párját, talán túl gyorsan és kiszámíthatóan a történtek után, hiszen
sejteni lehet a kapcsolatok alakulását. Mindenre választ kapunk, lesz
meglepetés bőven minden oldalról, minden megoldódik... csak egyedül Freyáról
nem derül ki, hogy kicsoda-micsoda, mert egy nap a boltot kiürítve találják és
Freyánal nyoma veszett csodaszép ruháival együtt.
Ízlések és pofonok, de nekem ez most nagyon
kellett és jól is esett. Hátha majd neked is...