2018. szeptember 4., kedd

J. R. Ward – A vadállat

Fekete Tőr Testvériség 14.


Rhage ​és Mary visszatérnek! Végre új kötettel bővül a Fekete Tőr Testvériség, amely annyira népszerű, hogy talán nincs is olyan olvasó manapság, aki ne hallott volna róla.
A Fekete Tőr Testvériség számára már semmi sem olyan, mint korábban. Miután elkerülték a háborút az árnyékokkal, megváltoztak a szövetségi viszonyok, új határvonalak húzódtak. Az Alantasok Társaságának tagjai erősebbek, mint valaha, az emberi gyengeséget kihasználva próbálnak több pénzhez, több fegyverhez és több hatalomhoz jutni.
De miközben a Fekete Tőr Testvériség nagyszabású támadásra készül ellenük, az egyik testvér önmagával is kemény harcot kénytelen vívni. 
Rhage-et, a legnagyobb étvágyú, ugyanakkor a legnagyobb szívű harcost mindenki tökéletesnek gondolja vagy legalábbis tökéletesen szórakoztatónak. Ott van neki imádott fele, Mary, a királya és a testvérei élete pedig remekül alakul. Rhage azonban nem érti – és nem tudja kontrollálni – az időnként rátörő pánikot és bizonytalanságot. Ez pedig megrémíti, valamint el is távolítja a párjától. Amikor egy csatában halálos sebet szerez, újra kell értékelnie, mi a fontos az életében. A válasz pedig alapjaiban rengeti meg a világát és Maryét is. Maryt azonban szintén valami fontos dolog foglalkoztatja, olyasmi, ami vagy még közelebb hozza őket egymáshoz, vagy olyan messzire sodorja, ahonnan már nem tudnak visszatalálni a másikhoz.


Alexandra, 2018
Eredeti cím: The Beast, 2016



Mit lehet még mondani/írni a Fekete Tőr Testvériségről – az FTT-ről, ahogy hajlamosak vagyunk emlegetni –, vagy bármelyik részéről, amit már ne mondtak volna el, írtak volna le?
Akik ismernek vagy követik a blogomat, azok tudják, hogy a fantasy nem az én világom. Nem zárkózom el teljesen tőle, hiszen egyik kedvencem a Napernyő protektorátus sorozat, de nem is vagyok rajongó, mert amennyire lehet, szeretek a valóság talaján maradni.
Találkozásom az FTT-vel természetesen a rajongóin keresztül történt. Ismerőseim, barátaim nagy része oda s vissza volt érte, lelkesen dobálóztak a karakterek nevével, megbeszélték kinek mi tetszett és ki a legesleg a szereplők közül, és annyira felcsigázták a kiváncsiságom, hogy egy nap eldöntöttem belekukkantok az Éjsötét szeretőbe, a sorozat első könyvébe, hogy lássam miért lelkesednek annyira mások. Valamikor hajnalban, amikor befejeztem a könyvet meg is volt a válasz és azon tepertem, kitől tudnám kölcsönkérni a folytatást. Időben ez akkor történt, mikor az Ulpius-ház épp a tizenkettedik részt, A királyt jelentette meg magyar nyelven, tehát sok éve már. Aztán más megjelenések miatt valahogy elfelejtődött a Testvériség története.
A szerzőt természetesen ismertem, hiszen romantikus írásait már olvastam. Talán van aki még nem tudja, de ő Jessica Bird néven még a Harlequinnek is írt történeteket, melyek közül néhány magyar nyelven is megjelent, abban a bizonyos füzetes romantikus történetsorozatban, amit sokan lenéznek. Romantikus műfajban terjedelmesebb művei is megjelentek magyar nyelven is, az FTT előtt és után is.
Múlt karácsonykor vettem elő ismét a sorozatot. Nem várt és tőlünk független események miatt borult az ünnepekre gondosan megtervezett programunk, utazás lefújva, sílécek vissza a tárolóba, hangulat tök sötét és hát ehhez a hangulathoz mi illene jobban, mint valami hasonlóan sötét. Mellesleg az is hozzájárult, hogy akkoriban már felröppent a hír, hogy a sorozat további részei is megjelennek magyar nyelven. Felvállalta az Alexandra Kiadó, mert azt mindenki tudja, mi történt a sorozat előző kiadójával. Mi több, az előző részek is újra megjelennek, hátha valaki lemaradt róluk és a polcán szeretné tudni az egész sorozatot.
Mit mondhatok? Végigolvastam valamennyi eddig megjelent részt és egyszer sem éreztem azt, hogy most telítődve lennék vámpírokkal, alantasokkal és a szerző stílusával. Mert azért nem szabad elhanyagolni azt a közvetlen, olvasmányos és humorban bővelkedő stílust sem, ami a szerző sajátja. Tehát lelkesen vártam a következő részt.
A vadállat Rhage és Mary történetének folytatása és nemcsak, hiszen ugyanúgy találkoztam a sorozat valmennyi szereplőjével, mint az előző részekben is, hiszen az élet megy tovább Caldwellben és környékén. Jut eszembe, lehet-e egyáltalán életről beszélni egy vámpír esetében?
No, de vissza a történethez. Tehát itt Mary és Rhage kap kicsivel több szerepet és ez a rész annyiban különbözik az előbbiektől, hogy míg eddig minden történetben egy pár egymásratalálása volt a romantikus szál, most egy már meglévő pár története folytatódik, hiszen Rhage és Mary egymásratalálása már a sorozat második könyvében, a Síron túli szeretőben megtörtént.
A sorozat rajongói tudják, hogy Mary rákos megbetegedést úszott meg némi külső segítséggel, és ennek az az ára, hogy soha nem lehet saját gyermeke. Az sem újdonság senki számára, hogy egy bántalmazott nőknek és gyermekeknek segítő intézményt-menedéket vezet. Vámpíroknak, természetesen, mert miért is ne lenne szemét, bántalmazó vámpír is, aki a gyengébbeken éli ki dühét. Rhage-ről pedig köztudott, hogy különleges férfias szépsége mellett van egy “aprócska” hibája: mikor bedühödik, kitör belőle a benne levő vadállat és nemcsak átváltozik szörnyeteggé, hanem kezelhetetlenné is válik. Ilyenkor mindenkinek feldezékbe kell vonulnia, és hagyni kell, hogy kitombolja magát. Az egy Mary kivételével, akinek a jelenlétében a tomboló fenevad farkcsóváló kiskutyává szelídül.
A vámpírrezidenciában ugye megjelentek az utódok, hiszen Wrathnak ott a trónörököse, az ijjesztő külsejű Zhadist pedig naphosszat lányának, Nallának gügyög, Layla ikrekkel terhes, és természetes, hogy a Mary-Rhage párosban is felmerül a gyermekvállalás gondolata, ami ugye Mary korábbi betegsége miatt lehetetlen. Ezt a témát járja körül ez a történet – többek között. Mert ugyanúgy folytatódnak a harcok az alantasok és a vámpírok között, a vámpírelít még mindig Wrath ellen szövetkezik, Xcor továbbra is számkivetett és hatalomra törő, Assail még mindig drogfüggő, és Lassiter, a bukott angyal most is a megszokott formáját hozza, azaz olyan mint egy rakoncátlan gyerek, akinek csak a csibészségen jár az esze. Ő egyébként személyes kedvencem.
Mit mondjak? Imádtam! Annak ellenére, hogy voltak hangok, melyek szerint ez nem is volt olyan jó, mert inkább a mellékszereplőkkel foglalkozott. Van a Fekete Tőr Testvériségben mellékszereplő? Nem minden rész az egész Testvériség ügyeivel foglalkozik? 
   Úgy gondolom, ezt olvasni kell azoknak is, akik egyébként nem rajonganak a zsánerért, de természetesen ízlések és pofonok...


A sorozat magyar nyelven megjelent részei:

1. Éjsötét szerető
2. Síron túli szerető
3. Megsebzett szerető
4. Megváltott szerető
5. Feloldozott szerető
6. Megváltott szerető
6.5 Beavatás
7. Megbosszult szerető
8. Halhatatlan szerető
9. Felszabadított szerető
10. Újjászületett szerető
11. Végre szeretők
12. A király
13. Az árnyékok




2018. szeptember 1., szombat

Brenda Joyce – Rózsa a viharban

Felföldi rózsák 2



Véres háború söpör végig Skócián. A Comynok és a velük szövetséges családok sorsa egy fiatal nő kezében van. A nemrég árvaságra jutott Margaret Comyntól elvárják, hogy érdekházasság révén biztosítsa ezen klánok jövőjét. Ám a hírhedt és rettegett Lochaber Farkasa megtámadja és ostrommal beveszi a várát, őt magát pedig túszul ejti. A lány eleinte gyűlöli fogvatartóját, de hamarosan szenvedélyes szerelemre lobban iránta, noha jól tudja, hogy a férfi a Skócia trónjára törő Robert Bruce oldalán harcol, míg a Comynok Edward angol királyt támogatják. Margaret egy háború kellős közepén találja magát, és választania kell a családja iránti hűség és a mindent elsöprő érzelem között…


HarperCollins, 2018
Eredeti cím: A Rose in the Storm, 2013



Az igazat megvallva, rég olvastam a szerzőtől, értendő a sorozat első része előtt, hiszen A harcos és a rózsa idén, kora nyáron jelent meg. S ez az időbeni távolság megszépítette azt, amit annak idején, a de Warenne sorozat részeit olvasgatva a szerzőről gondoltam. Nem lelkesedtem érte, de hangulattól függően az “egynek elmegy” és az “egészen jó” között ingadozott. Tehát pozitívan fogadtam, hogy a kiadó újabb Brenda Joyce könyveket ad ki, és lelkesedésem még annál is nagyobb volt, mikor kiderült, hogy ezek a történetek marcona, de annál szexibb skót harcosokról fognak szólni – mert, ugye, valamilyen érthetetlen okból imádjuk a felföldi harcosokat és a róluk szóló történeteket.
Az első csalódás akkor ért, amikor szembesültem A harcos és a rózsa nyúlfarkni terjedelmével, de gondoltam sebaj, majd jönnek a folytatások, hosszabban, bővebben. S így is lett, a Rózsa a viharban lényegesen terjedelmesebb. Csakhogy a mennyiség a minőség róvására ment, mert amíg az első rész olvasása után azért panaszkodtam, hogy a szűkös terjedelem miatt a cslekménynek nem volt helye és ideje kibontakozni, most egy agyonbonyolított, többnyire zavaros és vontatott történetet kaptam, egy olyan hősnővel, akit mély meggyőződéssel tudtam volna bántalmazni, hátha sikerül egy kis értelmet verni a fejébe.
Akik ismerik Monica McCarty Felföld rettegett fiai sorozatát, azoknak nem idegen sem a téma, sem a kor, amikor a történet játszódik, csakhogy a Monica McCarty egészen más oldalról közelíti meg a valós történelmi eseményeket, mint Brenda Joyce… és szerény véleményem szerint toronymagasan jobban is írja meg a skót trónviszályról szóló történeteit. A téma és a kor ugyanaz: 14. század eleje, amikoris William Wallace, a nagy skót szabadságharcos halott, és Robert de Bruce harcba száll a skót koronáért és Skócia függetlenségéért. Csakhogy ebbe Edwardnak, Anglia királyának is van némi beleszólása, nem beszélve arról, hogy a felföldi klánok nem állnak ki egy emberként Bruce mellett, hanem politikai érdekektől indíttatva inkább az angolok pártján állnak.
   Margaret Comyn, jelen történet hősnője mindössze 17 éves, de kiemelkedő kötelességtudattal és saját klánja, elholt szülei iránti hűséggel rendelkezik. Olyan egészen beteges módon, hiszen akkor is kitart a család/rokonság mellett, amikor nyilvánvalóan ő nem számít többnek, mint alku tárgyának. Családja az ő Guy de Valence-szel tervezett házassága révén akarja az angol Edward jóindulatát biztosítani, ugyanis a család az angolok pártját fogja. Ő lenne az a bizonyos “rózsa a viharban”, a szupernő – de én csupán idegesítőnek és eltúlzottnak találtam, annak ellenére, hogy tényleg nagyon kedvelem az olyan hősnőket, akik határozottak és tudják mit akarnak.
   Értem én, hogy abban a korban egy 17 éves lány felnőtt nőnek számított, de értelmi képességei akkor is egy 17 éves lányé voltak, melyhez társult egy jó adag arrogancia is, hiszen maroknyi emberrel védelmezte várát a legfélelmetesebb felföldi harcos, Alexander MacDonald és sokszáz főre rúgó serege támadása ellen. Ez a gyors támadás kettejük történetének kezdete, ami természetesen szerelembe – és némi erotikába – materializálódik a történet során. Egyébként a két főhös fiktív karakter, ők valójában nem léteztek sem a Comyn, sem a MacDonald családban abban a korban, amikor a történet játszódik.
   Azt sem igazán pontoztam, hogy Isabella, Fife grófnője – aki itt mint a hősnő rokona és kebelbarátnője szerepel – egy olcsó kis lotyónak van bemutatva, aki elhagyja férjét és Robert de Bruce udvarához (és ágyához) csatlakozik, nem törődve, hogy a skótok királya házas. Amennyire pozitív hősnőnek volt beállítva a butácska Margaret – a család iránti hűség és kötelességtudat eleven szobra –, annyira negatívan volt bemutatva Isabella, akinek mégiscsak fontos szerepe volt a koronázási ceremóniában, hiszen öccse hiányában ő birtokolta Fife grófi címét. Egyébként a történet női szereplői többnyire használati cikkekként voltak ábrázolva, akik feláldozhatóak voltak, vagy politikai szövetségek biztosítása érdekében alku tárgyai, vagy egyszerűen csak üzentek értük, amikor az úrnak kedve szottyant egy kis etyepetyére.
   Nem szerettem a történetet. Annyi minden volt belezsúfolva, hogy pörögnie kellett volna, de csak idegesített és untatott, a hősnő pedig utolsó sejtjéig antipatikus volt. Még az sem javított a megítélésén, hogy végülis a szerelem nevében hajlandó túllépni merev elvein és elköteleződik Alexander MacDonald mellett. Szegény MacDonald! Élő példája annak, hogy a szerelem öl, butít és a nyomorba dönt, hiszen egy ilyen ostoba liba jutott neki osztályrészül. Ő egyébként nagyon szerethető karakter volt, pont olyan amilyennek a rettenthetetlen skót harcosokat elképzeltem, tökéletes hős, akinek azért van egy érzelmes oldala is, csak gondosan titkolja.
Nekem ez felejtős volt, meggondolom, hogy elolvasom-e a trilógia utolsó részét is (mikor és ha megjelenik), de ízlések és pofonok, mert nem vagyunk egyformák…





 A sorozat további részei:


The Warrior and the Rose

3. A Sword Upon the Rose - egyelőre csak angol nyelven olvasható




2018. augusztus 29., szerda

Mary Nichols – Találkozunk még


A General Press Kiadó gondozásában jelent meg Mary Nichols legújabb történelmi regénye, a Találkozunk még, melyben ismét olyan fantasztikus nőkkel ismerkedhetünk meg, akik megállták helyüket a II. világháború viszontagságai közepette. Hogy változtatja meg egy bombatámadás egy fiatal lány életét? Hogyan szolgálhatja hazáját egy előkelő, tanult hölgy a háborúban? Tarts velünk a négy állomásos blogturnén, ismerkedj meg a történettel és a turné végén megnyerheted a könyv egy példányát!




1940 őszén, a London ellen indított légi háború első napjaiban Sheila Phipps egyetlen délután alatt elveszíti a családját. Az otthona lebombázása után a nagynénjéhez, Constance Tranterhez kerül Bletchley-be. Szerencsére nem marad magára az ellenséges özveggyel: az asszony albérlője, Lady Prudence Le Strange a szárnyai alá veszi az árván maradt lányt, még állást is szerez neki. Nem is akárhol: a Blecthley Park szigorúan titkos hadi létesítményében, ahol a kódfejtők az idővel versenyt futva próbálják feltörni a német Enigma rejtjeleit. A két lány mindennapjait titkok szövik át, a munkájukról senkinek sem beszélhetnek. De nem csak ők bizonyulnak sikeresnek a titkok megőrzésében: Constance is elhallgat valamit a lányok elől, ami alapvetően befolyásolhatja a jövőjüket...
Mary Nichols új regényében a hadi szolgálatot teljesítők mindennapjaiba kíséri az olvasóit. Sheila és Prue ugyanolyanok, mint a korukbeli fiatalok; szórakozni és szerelemre vágynak. A háborús évek alatt szövődő szerelmeket azonban beárnyékolja a forgandó hadi szerencse. Vajon sikerül Sheilának tisztázni magában udvarlója iránti érzéseit, mielőtt túl késő lenne?


General Press Kiadó, 2018
Eredeti cím: 2015.


Első könyvem a szerzőtől, annak ellenére, hogy a polcomon évek óta további két könyve vár olvasásra. Mary Nichols a háborús-romantikus történetekben tűnik ki, engem pedig pontosan a beteg elmék személyes ambíciói miatt történő öldöklés taszít a legjobban, magyarul: nem kedvelem a háborús történeteket.
A nosztalgia volt, ami mégis rávett, hogy elolvassam ezt a történetet. Ugyanis néhány nappal a könyv megjelenése után az egyik kereskedelmi csatorna egy filmklasszikust vetített, a Jenkiket (Yanks, 1979), melynek a témája nagyon hasonlít a Mary Nichols könyvében leírt második világháborús Angliához, hiszen ott és akkor játszódik. S a filmről életem első lógása jutott eszembe, hiszen a fizika felmérőt cseréltük fel többen is a mozilátogatásra és meglehetősen nehezményeztük, hogy egy olyan “ócska” filmet vetítettek abban a korai órában. Azok, akik valamikor látták a Jenkiket, pontosan tudják, hogy mire várjanak ettől a történettől is.
Mary Nichols könyve nem okozott csalódást, pontosan azt kaptam, amire vártam: háborús történetet, mely túlmutatott az Egyesült Királyság határain. Lényegében családtörténetet is, hiszen nem csak a főhősöket ismerhettem meg, hanem a családjaikat, a barátaikat is. Igazándiből azt sem tudnám megmondani, hogy ki a főhőse ennek a történetnek, ha magát a háborút nem számítom annak. A történet egyben korkép is, hiszen szépítések nélkül kaptam ízelítőt abból, hogy mit jelentettek a bombázások, a kitelepítések, az idegen országban levő ellenállás segítése saját életük kockáztatásával. Én a jegyrendszerről, a nélkülözésekről is nagyszüleimtől hallottam, akik nagyon fiatalon élték meg mindazt a nyomort, amivel egy háború jár, és az amit ők meséltek nagyonis egybevág azzal, amit a szerző leír könyvében, bár természetesen a helyszínek különböztek, de a háború ugyanaz volt.
Sheila Phipps egyetlen napon, egyetlen bombázás alkalmával veszíti el egész családját és egyetlen életben levő rokonához küldik, ahhoz a Constance nagynénihez, akivel a szülei soha nem tartották a kapcsolatot és belemélyülve a történetbe, nem is kellett sokat godolkoznom azon, hogy miért. Constance Tranter megkeseredett, irigy, kellemetlen perszóna, és a későbbiekben kiderülő titkai sem szolgáltak mentségnek viselkedésére. Viszont nála lakik Prue le Strange, Winterton grófjának lánya is, és a két fiatal nő összebarátkozik, mi több, Prue segít állást találni a hadseregnél és valamennyire pótolja az elvesztett családot. A társadalmi különbségek miatt a két fiatal nő közötti barátság soha nem jött volna létre, ha nincs a háború, és nagy valószínűség szerint Sheila élete is másként alakult volna.
A történet a múlt század negyvenes éveiben játszódik és több évet ölel fel. Néha pörögött, néha vontatott és túlságosan is részletező, de összességében egy nagyonis élvezhető olvasmány volt, többnyire szerethető karakterekkel és boldog végkifejlettel, hiszen háború ide meg oda, de csupán egyetlen szereplőt veszítettünk el a cselekmény során – őt sajnos nagyon kedveltem és reménykedtem a csodában, ami nem akart jönni.
Nem lettem a szerző rajongója, de teljesen biztosan olvasni fogok tőle mást is, amikor hangulatom lesz hozzá, mert azt azért el kell ismernem, hogy Mary Nichols történetei könnyen olvashatóak, de nehezen emésztetőek a tematikájuk miatt, hiszen nem mindenki kedveli a valós történelmi tényekre épülő sztorikat és a világháború sem egy rózsaszín lányregény.
Ajánlom a háborús-romantikus történetek rajongóinak, és különben is ízlések és pofonok...




Mary Nichols regényeiben a II. világháború, a női sorsok és persze, a romantika áll a középpontban. Nyereményjátékunkban a szerző további könyveire is szeretnénk felhívni a figyelmeteket. Minden állomáson találtok egy-egy fülszövegrészletet. A feladat, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába írjátok be az idézett könyv címét.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.



Élj ​a jelennek, és higgy a jövőben!
Louise Fairhurst kimerült, megviselt tanítványaival az éj leple alatt érkezik meg egy barátságos norfolki faluba. Hosszú út áll mögöttük. Egyenesen Londonból jönnek, de nem azért, hogy egy jót kiránduljanak – kitelepítették őket, miután Hitler lerohanta Lengyelországot, és a kormány a főváros bombázásától tartott. 








08.28. - Szembetűnő
08.29. - Betonka szerint a világ…
08.31. - Olvasónapló



2018. augusztus 27., hétfő

Mary Kay Andrews – Cs@jos esték


Grace Stanton elegáns életmódblogja, a GraceJegyzetei jövedelmező üzletté nőtte ki magát, hála a népszerű receptjeinek, lakberendezői és barkácsötleteinek. Amikor azonban rájön, hogy a férjének viszonya van az asszisztensével, az élete és a karrierje egy pillanat alatt összeomlik. Grace visszaköltözik az anyjához, és onnan küzd meg a férjével, aki a fejébe vette, hogy még ennél is kényelmetlenebb helyzetbe hozza, kizárja a közös házukból, visszavonja a hozzáférését a bankszámláikhoz, átveszi a GraceJegyzetei szerkesztését, és még a nő internetes hírnevét is tönkreteszi. A férjet ebben a viselkedésében támogatja a hírhedt nőgyűlölő bíró, Stackpole, aki nem is próbálja megvédeni Grace-t, inkább elküldi egy válássegítő terápiás csoportba. Grace gyorsan összebarátkozik a csoport tagjaival, és szerelmi kalandba bonyolódik az egyetlen férfi taggal. Emellett annak is utánajár, miért viselkedik olyan különösen a bíró és a terapeuta, valamint új blogot indít, amelyben végigkíséri egy floridai ház felújítását.


I.P.C., 2018
Eredeti cím: Ladies’ Night, 2013



Kedvelem Mary Kay Andrews könyveit – legalábbis azt a hármat ami eddig magyar nyelven megjelent, mert a kiadók nem igazán kényeztetnek el a szerző írásaival. Bár látszólag könnyed, női sorsokról szóló szórakoztató történeteket kapnak az olvasók, azért van ott ennél sokkal több is, mert mindig belecsempész a történetbe valami véresen komolyat is. A Cs@jos esték a szerző negyedik magyar nyelven megjelent könyve, és most sem okozott csalódást.
Már a fülszöveg is elárulja, hogy hősnőnk egy sztár-blogger. Életmód-blogot vezet s teszi ezt annyira jól, hogy férje feladja állását, hogy őt menedzselje – bár ezt nem mindig Grace-nek tetszően teszi. Grace-nek már asszisztense is van, a hatalmas puccos házról az exkluzívista lakóparkban és ultramodern tartozékairól már ne is beszéljünk. Ez úgy egymillió bloggerből egynek jön össze és nagyon kemény munka árán, szóval, aki a könyv olvasása közbe-után arról álmodozna, hogy pikk-pakk belőle is valami hasonló lesz, az gyorsan ébredjen fel és húzza ki a kezét a biliből.
Grace teljesen elégedett életével és sikereivel egészen addig, míg egy éjszaka rajta nem kapja férjét és asszisztensét egy nagyonis intim együttlétben a garázsban, abban a kocsiban, melyet férje az ő blogjának bevételeiből vásárolt magának és amelyhez neki hozzá sem szabad érnie. Mit bánom én, hogy spoiler, akkor is elmondom, hogy Grace a medencébe parkolja férje kocsiját, szeretőjét meztelenül kergeti meg és elkövet egy nagy hibát: ahelyett, hogy hűtlen férjét dobná ki, ő kap össze néhány dolgot és hazaköltözik anyjához, aki egy eléggé lepukkant falatozót vezet. Hamarosan rá kell ébrednie, hogy ki van zárva a saját házából, blogjából, bankszámlájából, férje az asszisztensével helyettesítette és a legjobb ügyvédet bérelte fel, hogy valáskor Grace egy centet se lásson saját pénzéből. Mi több, a bíróság még dühkezelési terápiára is kötelezte egy meglehetősen furcsa pszichológusnál.
Ez a csoport lesz Grace új baráti köre, hiszen valamennyien ugyanazért vannak ott: házastársukat, vagy annak új partnerét bántalmazták – verbálisan és/vagy fizikailag. S nemcsak új barátokra, új életcélra lel Grace, hanem a szerelem is megkörnyékezi, hiszen a csoport egyetlen férfitagjával, Wyatt-tal meglehetősen vonzódnak egymáshoz.
Hogy miről szól ez a történet? Első sorban az újrakezdésről. Arról, hogy ha véget ért egy kapcsolat, az nem a világ vége és nem kell ragaszkodni hozzá akkor is, ha inkább fájdalmat okoz, mint örömet. És szól a válásról, pénzről, kapzsiságról, és arról, hogy milyen aljassá tud válni két ember, akik valamikor szerették egymást. Ez pedig egy örökké aktuális téma, hiszen kapcsolatok-házasságok napi szinten bomlanak fel és mindenkinek van legalább egy ismerőse, aki a “majd megmutatom én neki” harci kiáltással zaklatta az exet, annak új partnerét, vagy éppenséggel az ex volt olyan mocsok, hogy az ember lányának nyílik a bicska a zsebében tőle.
Nekem ez a történet bejött, mert egyszerre szórakoztatott és elgondolkoztatott. Azt sem lehet mondani, hogy elfogult volt és csak az egyik nem pártját fogta, hiszen abszolút korrektül kaptunk mocsok férjet és szemét feleséget is, zavart terapeutát és aljas bírót, szeretőt zaklatót és zaklató szeretőt, és ezt még hosszan lehetne ragozni.
Mindenkinek mást és mást jelenthet ez a történet, mert nem vagyunk egyformák, de az üzenet egyértelmű: van élet a válás után, és olyan lesz, amilyennek magad alakítod. Grace új életcélokat tűzött ki, új szerelem talált rá és új életet kezdett. A történet természetesen fikció, de akár igaz is lehetne.
Első sorban felnőtt olvasóknak ajánlom, de ízlések és pofonok…



Kapcsolódó bejegyzések:


Save the Date

Víkendezők, I.P.C., 2017
The Weekenders, 2016






2018. augusztus 24., péntek

Lisa Kleypas – Winterborne választottja

Ravenel család 2



Egy ​könyörtelen iparmágnás
Az alacsony sorból származó Rhys Winterborne harcos becsvágyának köszönhetően sikeres üzletemberré lett, és elképesztő vagyont halmozott fel. Rhys az üzleti életben és azon kívül is mindig megkapja, amit akar. Amikor megismerkedik a félénk, arisztokratikus modorú Lady Helen Ravenellel, elhatározza, hogy mindenáron megszerzi magának. Ha meg kell fosztania a lányt az erényétől ahhoz, hogy kénytelen legyen feleségül menni hozzá, nos, annyi baj legyen…
Egy világtól elzártan felnőtt szépség
Helennek eddig vajmi kevés kapcsolata volt a londoni társaság csillogó, cinikus világával. Rhys eltökélt csábító hadjáratának következtében fellobban köztük a heves és kölcsönös szenvedély lángja. Helen előkelő neveltetésére rácáfol az a makacs meggyőződése, miszerint egyedül ő képes megzaboláznia féktelen férjét. Rhys egy ellenlábasának cselszövése olyan helyzetet idéz elő, melyben Helennek fel kellene tárnia a férfi előtt legsötétebb titkát. Ez óriási kockázatot jelent… ám a jutalom egy életen át tartó, semmihez sem fogható boldogság. Történetük úgy kezdődik, hogy…


Gabo, 2018
Eredeti cím: Marrying Winterborne, 2016



Rhys Winterborne, a Krőzusnál is gazdagabb áruháztulajdonos és Helen Ravenel története még a Ravenel család sorozat első részében (Érzéketlen aranyifjú) kezdődik el, amikor az új Ravenel gróf úgy gondolja, hogy belőlük remek pár lenne, még akkor is, ha a férfi nem nemesi származású. S kettejük között a dolgok rendeződni is látszanak, mi több az eljegyzésig is eljutnak, csakhogy a teljesen tapasztalatlan Helen megijjed az első heves csóktól és rendesen ki is borul. A család ezt félreértelmezi és megkérdezése nélkül felbontják az eljegyzést, csakhogy Helen nem éppen így gondolta, hiszen meglehetősen vonzódik a daliás wales-i üzletemberhez. Azok, akik már olvasták az Érzéketlen aranyifjút pontosan tudják mindezt.
Kettejük története onnan folytatódik, mikor Helen rádöbben, hogy ő tulajdonképpen nagyonis akarja a férfit férjnek és egy merészet gondolva látogatást tesz az áruházban, hogy visszaszerezze vőlegényét. Szabályosan megszökik otthonról és egyedül indul útnak Londonban. Mennyire botrányos viselkedés ez egy egy gróf lányától!
Helenről már az első részben kiderül, hogy ő nem olyan mint a többi Ravenel, kezdve nagyon szőke hajától visszahúzódó, csendes természetéig, ami szöges ellentéte két nagyonis eleven ikerhúgáénak. Egy olyan családból jön, ahol a lánygyermekek nem számítottak semmi másnak, csak újabb éhes szájnak és fölösleges költségnek.
S Helen azt is tudja, hogy miért különbözik annyira testvéreitől. Ez egy nagyon jól őrzött családi titkok, ami most boldogsága útjába állhat, hiszen egy olyan emberrel kapcsolatos, akit választott jövendőbelije személyes okok miatt gyűlöl. Ez pedig rendesen emészti is a hősnőt két okból is. Egyrészt tudja, hogy a becsület azt kívánja, hogy megossza Winterborne-nal az információt, másrészt a semmiból előkerül az érintett személy és zsarolja, hogy ne fedje fel Ravenelék titkát, ami nemcsak Helen tervezett házasságának állna útjába, hanem az egész családot kirekesztené az elit társaság az esetleges botrány miatt. És azért Raveneléknek nem kell a szomszédba menni egy kis botrányért, hiszen a jelenlegi gróf és öccse nagyon is ismert múlbéli dorbézolásai miatt, és a Ravenel lányok sem éppen mintapéldányai a kor finom úrhölgyeinek – de ez nem az ő hibájuk, hiszen sosem számítottak szüleiknek, akik nem is foglalkoztak nevelésükkel és jövőjükkel.
A cselekmény során természetesen ismét találkozhattam az előző rész valamennyi szereplőjével is. Cassandra és Pandora továbbra is szórakoztató a maguk megbotránkoztatóan életvidám módján, és Lady Berwick ugyanannyira merev és antipatikus, mint az előző részben. Róla különben kiderül, hogy azért neki is van némi titkolnivalója.
Új szereplőként megismerjük dr. Garrett Gibsont, London első női orvosát, akinek rengeteg előítélettel kell megküzdenie, hiszen ki hallott olyat, hogy egy nő orvos legyen? Kéretik figyelembe venni, hogy a cselekmény a 19. század második felében játszódik, mikor egy nő, különösen egy jó házból való úrinő számára a jótékonykodáson és a délutáni viziteken, bálozáson kívül semmilyen más tevékenység nem volt elfogadott,  a kevésbé szerencsések pedig legfeljebb ápolónői státuszig vihették.
Azon túl, hogy szórakoztatott – mert megtette – ismét átfogó képet kaptam arról, hogyan intézte nemkívánatos dolgait az angol arisztokrácia, mennyire a képmutatásnak éltek, hitték magukról, hogy mindenki felett állnak, hitették el környezetükkel, hogy gáncsnélküliek, és hogyan tűntették el szem elől nemkívánatos utódaikat. Természetesen ez a Ravenelekre nem vonatkozik, hiszen ők egy egészen különleges család, és egy emberként állnak Helen mellé, bármi is történne.
Minden kiszámíthatósága ellenére meg tudott lepni. Lehet, hogy nem mindenben teljesen korhű, de ugye ez egy kitalált történet. Könnyen olvasható, gördülékeny volt. Tehát jöhetnek a folytatások, mert a Ravenel család történetének még nincs vége. 
Első sorban a szerző és a műfaj rajongóinak ajánlom, de ízlések és pofonok…



A sorozat további részei:



Cold-Hearted Rake, 2015


3. Ördöngös tavasz
Devil in Spring, 2017


4. A szív doktora
Hello Stranger, 2018


 5. Devil's Daughter - angol nyelvű megjelenése 2019-re várható