Gail Carriger – Időtlen

   Napernyő Protektorátus 5

   A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Gail Carriger nagysikerű sorozatának, a Napernyő Protektorátusnak a befejező része – Időtlen címmel. Ennek örömére a Blogturné Klub három bloggere bemutatja a megfélemlíthetetlen Alexia utolsó kalandját, mely ezúttal a titkokkal teli Egyiptomba, és megannyi megoldásra váró rejtélyhez vezet.

   Tartsatok velünk, kövessétek a turné állomásait, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott regény egy példányát.

   ALEXIA ​TARABOTTI, AZAZ LADY MACCON BOLDOG HÁZASÉLETET ÉL.

   Persze, mivel Alexiáról van szó, ennek a boldogságnak része, hogy a farkasembereket bevezesse a londoni társaság krémjébe, miközben egy vámpír második legjobb ruhaszobájában él, és egy koraérett totyogóssal birkózik, aki lépten-nyomon alakítgatja a természetfelettieket.
   Alexia annyira élvezi új londoni életét, hogy még Ivy Tunstell társulatának legújabb előadása (nem mondtunk sokat, ha katasztrofálisnak nevezzük) sem tudja kedvét szegni.
   Ám egy este olyan meghívást kap Alexandriából, melyet nem hagyhat fi gyelmen kívül. Férjével, gyermekével és a Tunstell házaspárral súlyosbítva gőzhajóra száll, hogy átkeljen a Földközi-tengeren. Egyiptom azonban talán több rejtélyt tartogat, mint amennyivel a megfélemlíthetetlen Lady Maccon elbír.
   Mit akar tőle az alexandriai bolykirálynő valójában? Miért támad újra az Istenölő Átok? És hogyan lett Ivy Tunstell egyszerre a Brit Birodalom legnépszerűbb színésznője?

   A NÉPSZERŰ SOROZAT RÉGEN VÁRT BEFEJEZŐ RÉSZE.

   Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!
   Felnőtteknek ajánljuk!

Könyvmolyképző, 2020

Eredeti cím: Timeless, 2012

Megrendelhető

   Négy évvel a sorozat negyedik része után végre magyar nyelven is olvashatjuk a Napernyő Protektorátus ötödik, azaz utolsó kötetét is. Bár születtek hozzá kapcsolódó történetek, nem is egy, ezek már a következő generációról szólnak, ami azért nem ugyanaz, mintha Alexia, Lady Maccon és vérfarkas férje kalandjait olvasná az ember lánya, abban a viktoriánus korban, melyben az emberek mellett szépen ott sorjáznak a vámpírok, vérfarkasok, lélektelenek, s más hasolnó fura figurák. Igen, ez az a történet, melyben úgy minden van, amit a fantasy világ fel tud kínálni.

   Nem különösebben kedvelem a fantasyt, több próbálkozás után két sorozatra szűkítettem le a rajongásomat: a Fekete Tőr Testvériség vámpírjaira és természetesen a Napernyő Protektorátusra.

   Bár egy sorozat ötödik része, kis jóindulattal önálló történetként is megállja a helyét, de akkor igazán teljes az élvezet, ha az ember lánya az első résszel kezdi és fokozatosan ismerkedik meg azzal a világgal, amit Carriger olyan sikeresen felépített, és ami nem igazán hasonlít semmi máshoz.

   Nos, az előző rész azzal végződött, hogy megszületik a Maccon házaspár – Conall, a vérfarkas és Alexia, a lélektelen – gyermeke, Prudence, akit a szomszédban lakó piperkőc vámpír, Lord Akeldama, rögtön a pártfogásába vesz. Lényegében a kislány nála lakik, ő a gyámja, úgymond védelmi okokból. A Maccon házaspár pedig látszólag saját házában él a szomszédban, de tulajdonképpen Lord Akeldama gardróbjában laknak. Az egyik gardróbjában, mert neki természetesen több is van.
   Prudence már egy életvidám totyogó, akkor beszél, amikor kedve van, és lévén két természetfeletti gyermeke, maga sem egy mindennapi teremtés. Annyira nem mindennapi, hogy tulajdonképpen a saját szülei sem tudják kezelni, nem ismerik mire képes, mikor éppen milyen alakot fog felvenni, és ez időnként mulatságos helyzeteket teremt.

   "Nem kevesebb, mint nyolc dolgozó volt jelen, továbbá Lord Akeldama, egy inas, és a dadus. Prudence Alessandra Maccon Akeldamát azonban senki sem győzhette le, ha fürdésről volt szó.
   A kád felfordult, szappanos vízzel áztatva el a szép szőnyeget és nem is egy dolgozót. Az egyikük térde bekékült, a másik ajka felhasadt. Lord Akeldama személyét tetőtől talpig apró, szappanos kéznyomok fedték. Az egyik szárító eldőlt, és egy törülköző megpörkölődött. Az inas tátott szájjal állt, az egyik kezében szappan, a másikban egy darab sajt. A dadus könnyek között roskadt az ülőkére.
   Ami azt illeti, egyvalaki maradt sértetlen és száraz: maga Prudence. A kisgyerek a kandalló párkányán kuporgott, a tűz felett, egy szál ruha nélkül, arcocskáján harcos kifejezés.
   – Nem, Dama! Nem a víszbe! Nem! – kiabálta, az agyarai miatt selypesen."

   Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor a történetről egyetlen olyan dolgot tudok mondani, ami nem tetszett. És az az egyetemes happy end, a minden jó, ha vége jó. Mintha az egész történet – ami mellesleg nagyon pörgős és szórakoztató volt – azért jött volna létre, hogy minden elvarratlan szálnak a végére járjunk s a végén mindenkiről elmondhassuk, hogy boldogan éltek, míg meg nem halltak, ami a természetfeletti lények esetében nagyon tág fogalom.
   A fülszöveg meglehetősen sokat elárul arról, hogy mi is várható ettől a történettől ami a cselekményt illeti, ezért nem mennék bele, hogy hol és mi történik. Legyen elég annyi, hogy Alexia meghívást kap az alexandriai bolykirálynőtől, hogy látogassa meg, mi több, vigye magával lányát is. Igazándiból ez egy parancs az életben lévő legidősebb bolykirálynőtől, aki Prudence-t akarja látni, mivel megvannak a maga tervei. S történik ez akkor amikor az Istenölő Ragály egyre jobban terjed, tehát egy esetleges alexandiai út esély lehet ennek a megoldására is, vagy legalább alkalom lenne további kutatásokra. Nem utolsó sorban azt is ki kellene deríteni, hogy Alexia apja annak idején melyik táborban játszott, mikor Egyiptomban járt. S azért a falkán belül is vannak némi ellentétek, sőt, egy esetleges árulóval is számolni kellene.

   Mivel nem szeretnék dobra verni az utazás célját, ezért úgy állítják be, mintha színész barátaikat kísérnék el, akik a bolykirálynő meghívására legújabb színdarabjukat mutatják be neki. Tehát az egész titkos expedíció úgy néz ki, mint egy vándorcirkusz. S ne felejtsük el azt sem, hogy Alexia még az előző részben elveszítette híres napernyőjét, ami egy fél hadsereggel ért fel... de talán szerető férje tesz valamit az ügyben.
   A történet során természetesen feltűnnek a már megszokott karakterek: Biffy, a vámpír, Lyall professzor, a falka bétahímje, Madame Lefoux, a feltaláló, és magától értetődik hogy Lord Akeldamaval is találkozni lehet, aki színes szóvirágaival gyakran megnevettetett. De a kedvencem az mégis a pöttyöm Prudence volt és az ő gépkaticája.

   Izgalmas volt, pörgős, humoros. A mindenre és mindenkire kiterjedő boldog végkifejlet kivételével imádtam és őszintén sajnálom, hogy vége a sorozatnak, bár nem tudom mit lehetne ebből még kihozni. A sorozat rajongóinak kötelező olvasmány, meg mindenkinek, aki szereti a fantasyt, vagy egyszerűen csak jót akar szórakozni. De ízlések és pofonok...

Kapcsolódó bejegyzés:

Szívtelen

   Játékunk során arra vagyunk kiváncsiak, mennyire ismeritek a sorozatot, és annak karaktereit. Ennek értelmében minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a helyes megoldást beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, és máris esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott regény egy példányát.

   Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Melyik angol királynő korában játszódik a történet?

a Rafflecopter giveaway

03/20 Betonka szerint a világ…

03/22 Angelika blogja

03/24 Dreamworld - extra

03/26 Dreamworld

Vi Keeland – A vetélytárs

   Bennett Fox egy pokolian vacak hétfő reggelen sétált be az életembe.
   Késésben voltam a munkahelyemről. Épp aznap, amikor egy váratlan fúzió miatt versenyeznem kellett a pozíciómért.

Mialatt a holmimat cipeltem át az új irodámba, megbírságolt a parkolóőr.

   Sorban ragasztgatta az autókra a büntető cetliket – kivéve arra az Audira, ami előttem parkolt, és ami pontosan olyan volt, mint az enyém.

   Mérgemben átragasztottam a saját bírságomat arra az autóra, amelyik megúszta a büntetést, hátha a tulajdonos kifizeti és észre sem veszi a trükkömet. Csakhogy, miközben rátettem a cédulát, véletlenül eltörtem az ablaktörlőjét…

   Egy nehéz nap szörnyű kezdete…

   Azt hittem, minden jóra fordul, amikor megláttam egy csodás férfit a liftben… Úgy pillantottunk egymásra, ahogy a filmekben szoktak: a tested felvillanyozódik, tűzijáték robban, és a levegő megtelik köztetek elektromossággal.

   A forró pillantásától egészen elpirultam.

   Talán mégsem annyira szörnyű ez a nap…

   Ezt gondoltam, egészen addig, míg be nem sétáltam az új főnököm irodájába, és meg nem pillantottam a vetélytársamat.

   A nagyszerű fickó volt az. Az, akivel a liftben találkoztam. Akkor jöttem rá, hogy perzselő pillantását nem a kölcsönös vonzalom okozta, hanem a tény, hogy látta, amint megrongáltam az autóját.

   És most alig várta, hogy elpusztítsa a riválisát.

   Nagyon keskeny a határ a szerelem és a gyűlölet között – és nem kellene átlépnünk.

   Nem kellene, de átlopakodni rajta mégis annyira jó mulatság.

   Vi Keeland New York Times bestsellerszerző legújabb, perzselően szenvedélyes regénye elvarázsolja az olvasókat.

Álomgyár, 2020

Eredeti cím: We Shouldn't, 2019

   "Lehet, hogy van egy határvonal a szerelem és a gyűlölet között… de olyan szórakoztató ezen a vonalon egyensúlyozni!"

   Egy ideje már nyilvánvaló, hogy az Álomgyár Kiadó ritkán tud meglepni kiadványaival, s nem sok könyvükről mondhatom el, hogy azta! ezt érdemes volt elolvasni. Nem vagyunk egyformák, vannak olyan olvasók, akiknek éppen ez az erotikus-romantikus stílus jön be, amire a kiadó az utóbbi években a hangsúlyt helyezte. Nincs semmi baj az erotikával, amennyiben nem azért van jelen egy írásban, hogy eladja azt, olyan minél több, annál jobb módon.
  Vi Keeland azon kevés Álomgyárnál megjelenő (bár nemcsak) szerzők közé tartozik, akiknek írásait szívesen olvasom, de nem mindig rajongok érte. Ezért sem rajongtam, mert már annyiszor lenyúzták a bőrt az eltúlzott lelki nyavalyákkal küzdő mutatós férfiak témáról, meg a mások gyerekét bűntudatból látogatókról is, a munkahelyi afférról, ahol a vetélytársakból szerelemesek lesznek, hogy lassan semmi újat nem lehet kiadni ebben a témában.

   A vetélytárs egy munkahelyi affér története, s nem nehéz kitalálni hogyan végződik, annak ellenére, hogy a való életben ezek a munkahelyi kapcsolatok az esetek túlnyomó részében teljesen máshogy végződnek, de – mint tudjuk – óriási igény van az idealizált happy endre, a rózsaszín ködre, lehetőleg kemény lepedőszaggatással jól megspékelve.
   A történet E/1-ben íródott, váltott szemszögben, s a történéseket természetesen a főhősök mesélik el: Bennett és Annalise, valamint abszolút felesleges naplórészleteket olvashattam Bennett gyermekkori barátnője (kizárólag baráti kapcsolat volt közöttük) naplójából, akinek halála miatt a férfinak bűntudata van, különösen miután kiderült, hogy Sophie többet érzett iránta egyszerű barátságnál. S akkor még ott van Lucas, Sophie gyermeke egy korábbi kapcsolatból, akit a nagymama nevel, és akit Bennett bűntudattól hajtva látogat. Ehhez hasonlót már több könyvben is lelőttek, kisebb-nagyobb változtatásokkal.

   Nos, Bennett és Annalise találkozása a munkával függ össze. Mindketten egy-egy reklámcégnél dolgoznak azonos pozícióban, a két cég összeolvadása után csak egyiküknek van hely kreatív igazgatóként, a másiknak el kell költöznie Texasba, hogy a cég ottani irodájában töltse be ugyanazt a funkciót. Hogy kettejük közül melyik lesz az, azt verseny dönti el. Mindketten ugyanannak a három ügyfélnek mutatnak be egy-egy reklámtervet és az ügyfelek választanak. Kettő a háromól alapon a győztes marad, a vesztes megy. Csakhogy közbeszólnak az érzelmek is, bár eleinte mindkét szereplő csak és kizárólag a nyerésre játszik, egy esetleges affér kettejük között szóba sem jöhet.

   A történet mellett szól, hogy a kliségyűjtemény mellett volt humora, voltak szellemes párbeszédei, vicces szituációi, melyek feldobták és próbálták ellensúlyozni a sok véletlen egybeesést, a főszereplők fikizai tökéletességét és lelki nyomoraikat. Mert miért csak Bennettnek lennének sötét foltok az életében, mikor lehet fokozni a dolgokat Annalise esetében is egy sikkes kis közlekedési fóbiával, vagy éppenséggel egy szemét expasival. S a lány autóbalesete már a giccs határát súrolta, annyira közhelyes volt.
  A fodítás sem volt a topon, de ez nem újdonság a kiadó esetében, csak nem értem, hogy akkor hol voltak a szerkesztők. S többször is elmondtam, hogy nem érdekelnek a könyvek csomagolásai, de talán fejlődni kellene, s leszokni az ölelkező párocskáról s az igénytelen megoldásokról.
  Nem mondom, hogy rossz volt, mert nem volt az, de olyan sem, hogy akkor feltegyem az újraolvasandó könyveim listájára. Vannak ennél rosszabb könyvek is, ez pedig szépen besorjázott a most divatos sablonkönyvek közé. Tehát nekem ez egyszerolvasós, de ízlések és pofonok

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

A beosztott

Nagyképű öltönyös (Penelope Warddal közösen)

Egomániás

Szösszenet egy vírus margójára

   Bepöccentem. Nem viccelek. Az utóbbi két hétben többet káromkodtam – s mint tudjuk, a magyar nyelv nagyon színes, amikor disznó beszédről van szó –, mint eddigi életemben összesen, s azért nem vagyok egy mai csirke. S tulajdonképpen nem is a vírustól pöccentem be, hanem attól, amit a nyilvánvaló pandémia (aki nem tudja mit jelent a szó, hát Gugli a barátunk) kiváltott nagyon sok emberből.

  Ugye itt van ez a misztikus kis vírus, amire csak legyintett mindenki: Á! velünk ez nem történik meg! S nem is történt volna meg, ha komolyan vette volna mindenki első pillanattól, leül anorexiás, vagy éppenséggel terjedelemes hátsójára, és azt teszi, amit mondanak neki. Igen, igen, a "volna", aminek meg kellett volna történnie, ha felelősségteljes állampolgárai vagyunk bármelyik országnak. De inkább elvicceltük, mert milyen jól lehet vihorászni a szellemes mémeken, miközben fogalmunk nincs mivel nézünk szembe. Mert, ugyebár, az okostónik, a nagymenők megjátszák magukat, hogy mit kell beszarni, ez olyan mint az influenza, abba is belehalnak, sőt még többen. Hát Tónikáim, vagy egy hírem számotokra: az influenza ellen van védőoltás és kezelés, a SARS-CoV-2 ellen nincs, csak szimptomatikus kezelés, s amúgy meg te vagy és a Jóisten... meg persze a vírus, ami a felelőtlen emberek miatt terjed olyan sebességgel, hogy pislogni sincs időd. Az olyanok miatt, akik egy héttel ezelőtt Párizsban felháborodtak, mert bezárt a Louvre, őket pedig megfosztották a kultúrához való joguktól. Az olyanok miatt, akik akkor is elmennek szabira fertőzött területekre, ha tudják, hogy az egészségüket – és a másokét is – veszélyeztetik, mert ugye ők azt kifizették, az jár nekik, és különben is leszarják.

   Meg az olyanok miatt, akik az utolsó utáni pillanatig kint lógtak Olaszországban – vagy Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, lassan bárhol –, majd, amikor komolyra fordult a buli és jött a karantén, úgy menekültek, mint a patkányok a süllyedő hajóról, annak ellenére, hogy országaik kérték, ne induljanak útnak. Csak egy dolog nem jutott el két neuron közötti szinapszisból álló agyukig: vírushordozók lehetnek és mindenkit megfertőzhetnek, akikkel csak érintkeznek, s mint ahogy a statisztikai adatok mutatják, az elsők, akiknek az egészségét veszélyeztették, azok a saját hozzátartozóik. Izolálás? Karantén? Minek? Ők aztán nem! Meg minek kellett bezárni az iskolát? Hová tesszük a gyereket? S miért marad el a koncert, a színházi előadás, a sportesemény... meg a könyvfesztivál? 

   Talán valami úton-módon meg kellene érteni, hogy könnyebb megelőzni, mint gyógyítani. Itt most nem a jogainkról kellene vitázni, hanem a kötelességeinket kellene szem előtt tartani, mert ez már rég túlment a vicc határán.

  Hogy be vagyok-e rezelve? Nem tudom, de kellemesen sem érzem magam. Az okostónik, a felelőtlenek és a nagypofájúak miatt. Meg azért, mert sok éves praxis áll a hátam mögött - bár nem virológiából –, s van némi fogalmam, hogy mivel nézünk szembe. Senkinek nem fogom megmondani, hogy mit csináljon, vagy mit ne, de bármit is tenne, azt úgy tegye, hogy ne veszélyeztesse mások egészségét.

   A világ több pontján is kutatják ezt az egyelőre misztikus SARS-CoV-2 vírust, keresik az ellenszert, az oltóanyagot. S ha már ennyien foglalkoznak a kutatással, mellékesen talán egy hülyeség elleni oltást is ki kellene fejleszteni, mert nagy szükség lenne rá. Úgy a fél világnak.

   Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra.

J. R. Ward – A tolvaj

   Fekete Tőr Testvériség 16

   Sola ​Morte, a besurranó tolvaj és kódfejtő megelégeli az alvilági játszmákat, és elhatározza, ezután tisztességes életet él. Caldwelltől távol, immár becsületes polgárként vigyáz imádott nagymamájára, és kerüli a bajt. A szívét azonban otthagyta fent északon, az egyetlen férfinál, aki átlátott a védőpajzsán.

   Assail, Assail fia soha nem akart szerelmes lenni, főleg nem egy emberbe, hiszen életvitele és valódi hivatása mellett elképzelhetetlen, hogy közös jövőt tervezhessen olyasvalakivel, mint Sola. A sors azonban mindig tartogat meglepetéseket; Assail kómába esik, és Sola az egyetlen, aki visszahozhatná az életbe. Assail unokatestvérei számítanak a segítségére, mivel egy új, halálos ellenség közeledik, és a testvériségnek minden eddiginél nagyobb szüksége lenne a férfira. Sola azonban a legkevésbé sem akar belekeveredni ebbe a háborúba vagy visszatérni a múltjába, főleg miután rájön a szörnyű igazságra Assail kilétével kapcsolatban. De hogyan is hagyhatná meghalni a férfit, aki az életénél is jobban szereti őt?

   A tolvaj az utóbbi évtized egyik legnagyobb romantikus bestsellere, a Fekete Tőr Testvériség tizenhatodik része.

   Alexandra, 2020

   Eredeti cím: The Thief, 2018

   Tizenhatodik részénél tart magyar nyelven, tehát senkinek nem kell bemutatni miről szól J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozata. S mintha rendszer lenne: egy hideg, egy meleg, azaz bármennyire is szeretem ezt a sorozatot mintha szabályszerűen váltakoznának azok a részek, melyeket nagyon kedvelek, azokal, amiket nem annyira. Kéretik nem félreérteni: nem rossz a történet, mert egy FTT-s történet alapból nem lehet rossz, csak éppen valamiért nem kedvelem annyira. S mivel az előző részt (A Kiválasztott) elhalmoztam imádatommal, ez most az a könyv, amit kevésbé kedvelek, igazándiból még meg sem tudom mondani, hogy miért.

   Az előző részben Layla, a kiválasztott, és Xcor, a banditavezér történetén volt a hangsúly, s mellettük az egész testvériség életébe betekinthettem, kicsitől nagyig. Az egy szép kerek történet volt erotikával, humorral, szerelemmel és megható jelenetekkel. Ahhoz képest itt két párra is koncentrál a szerző. Első sorban Jane-re és Vishousra, hiszen már az előző részben mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a kapcsolatuk nem működik, s mindketten a munkába menekülnek, amit Vishous a szokásos láncdohányzással, valamint kedvenc vodkájának kemény döntögetésével told meg. 
   A másik pár – tulajdonképpen ők a főszereplői ennek a könyvnek, vagy legalábbis lenniük kellene – Assail, a drog és fegyverkereskedő és szerelme, Marisol Carvalho, vagy Sola Morte, mindkét neven ismert.
   Nos, akik figyelemmmel kísérik a Feketet Tőr Testvériség sagáját, azok tudják, hogy Assail nem csak kereskedett a droggal, hanem maga is élvezője volt a bódulatnak, s már a múlt részben a Testvériség szupertitkos klínikáján feküdt előbb súlyos elvonási tünetekkel, aztán katatón állapotban. Ő volt az, aki a Testvériség számára lebonyolította a fegyverügyleteket, mármint beszedrezte azokat, melyeket nem Vishous gyártott saját műhelyében. Sola pedig a szerelme, aki saját biztonsága érdekében messze menekült Caldwelltől, bár fogalma sem volt arról, hogy Assail tulajdonképpen vámpír.

   Izgalom az van bőven a történetben, hiszen a renegát Throe továbbra is Wrath trónját akarja, s nem vállogatja meg a módszereit. Mi több, már tesztelgeti is árnyékokból álló új minihadseregét, ezzel alkalmat adva, hogy szépen felvezetődjön a sorozat következő része is, aminek főhőse Muhrder lesz, az egyetlen olyan vámpír, akit őrülete miatt eltávolítottak a Testvériségből. S nem kizárólag Throe biztosítja az izgalmat, hanem Assail és Sola története sem egy sétagalopp, hiszen mindketten kapcsolatban álltak a drog- és fegyverkereskedő Benloise tervérekkel, akiknek – mint kiderül – van egy nagyon bosszúéhes és nagyon véregző húguk is.

   Mivel két pár kapcsolatáról is szó van, erotika, romantika van bőven a történetben. Amit hiányoltam az a humor volt. Lassiter, aki általában ezt biztosítani szokta, alíg volt jelen, s ha igen akkor nagyon méltóságteljesen viselkedett, mintha felnőni készülne a ráruházott feladathoz, ami ugye még mindig titok szinte mindenki számára. Az egyetlen megmoslyogtató szereplő az Mrs. Carvalho volt, Sola idős nagyanja, aki nagyon színes karakter.
   Solát, a női főhőst nem szerettem egy kicsit sem. Értem én, hogy nehéz gyermekkor, meg ő valamikor profi tolvaj volt, de semmi olyasmit nem tudott produkálni, ami miatt egy szikra kis szimpátiát csiholt volna ki. Vannak olyan erős női karakterek, akik minden durvaságuk, harciasságuk és konok hisztijük mellett szerethetőek. Sola nem ilyen.
   Bár ez a rész soha nem lesz a kedvencem, a Fekete Tőr Testvériség sorozat továbbra is nagy szerelem marad, s szívrepesve várom a következő történet megjelenését De nem vagyunk egyformák, meg ízlések és pofonok...

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

A vadállat (Fekete Tőr Testvériség 14)

A Kiválasztott (Fekete Tőr Testvériség 15)

Perzselő vágy (Lánglovagok 1)

A bourbon királyai (A bourbon királyai 1)

Az angyalok jussa (A bourbon királyai 2)

Egy felejthetetlen hölgy (Egy felejthetetlen hölgy 1)

Dr. Philipp Schott – Egy kisállatrendelő hétköznapjai

   Vidám történetek kutyákról, macskákról és más állatfajtákról

   A Partvonal Kiadó jóvoltából minden gazdi, eljövendő gazdi vagy egyszerű érdeklődő betekinthet egy állatorvosi rendelő kulisszáiba, mert Dr. Philipp Schott kendőzetlenül beszél a jó és rossz dolgokról, nehezen kezelhető gazdikról és elkényeztetett kedvencekről, és arról, hogy az állatorvoslás nem csupán bolyhos kiscicák simogatásáról szól. 

   Kövesd a Blogturné Klub öt bloggerét turnéjuk során, és tiéd lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.

  

   A kanadai állatorvos őszinte, humoros, sokszor önironikus történetei eredetileg blogbejegyzések formájában láttak napvilágot. Dr. Schott harmincéves praxisa során szerzett tapasztalatait osztja meg az olvasókkal: hogyan adjuk be a tablettát a macskánknak, milyen zárat szereljünk a hűtőre, ha nem akarjuk, hogy a kutyánké legyen a sült csirke, és mit kezdjünk a halunkkal, ha az félig lenyelte a társát. De a történetek nem csak az állatokról szólnak. A szerző az évek során felismerte, hogy állatorvosként a kis kedvencek mellett a gazdikkal is kell foglalkoznia, akikről szintén számtalan érdekességet tudhatunk meg.
   A kisállatrendelő színes mindennapjairól szóló kedves, szórakoztató történetek megnevettetik, elgondolkodtatják, vagy épp meghatják az olvasót, de senkit nem hagynak hidegen.

   Partvonal, 2020

   Eredeti cím: The Accidental Veterinarian: Tales from a Pet Practice, 2019

   Megrendelhető

   Nem emlékszem olyan időszakra, amikor ne lett volna legalább egy háziállatunk. Később, gyűjtögető szellemű gyermekemnek köszönhetően több is, köztük olyanok is, amik másoknál vasárnapi ebédként szerepelnek, de nálunk nevük volt, s ha már elneveztük őket, akkor családtagnak számítottak és töröltettek a tápláléklistából. Valamennyiüket meg is sirattuk, mikor a kor, betegség vagy baleset elszólította őket az örök vadászmezőkre. S természetesen gyakori látogatói voltunk az állatorvosi rendelőnek is, ahol a doki egy idő után már csak annyit kérdezett, hogy most éppen mit szedett össze a gyerek? Igen, voltunk a rendelőben sánta sündisznóval, faroktollak nélküli fácántyúkkal, kókadozó kacsával, akiről kiderült, hogy depis és csupán egy társra lenne szüksége, valamint egy dagadt nyúllal is, akiről megállapították, hogy dagadtsága vemhességből eredendő. Csak azt nem tudom hogyan, lévén az egyetlen tapsifüles lakónk volt akkoriban. Hallottuk is egy ideig a szeplőtlen fogantatásról szóló beszólásokat.
   Nem igazán szoktam ismeretterjesztő könyveket olvasni, de ennek az alcíme megfogott és eredetileg azt hittem, majd szétröhögöm magam azon, hogy hányszor szívatták meg a doktort szőrös, pikkelyes vagy tollas páciensei. Nagyobbat nem is tévedhettem volna, mert ugyan van egy rész ami kizárólag az ilyen vicces kis kedvencekről szól, a könyv nagy része az állatorvosi szakmáról mesél, jóval és rosszal együtt, kezdve attól a pillanattól, amikor a pályaválasztás előtt álló csendes, visszahúzódó tizenéves úgy döntött a szakma iránt, hogy soha nem volt háziállata.

   Dr. Philipp Schott német származású, Kanadában élő állatorvos, aki egy ideje már az írással is kacérkodott, de ez az első szakmai jellegű írása, ami a nagyközönség számára készült. Rá lehet keresni a blogjára – angolul tudók előnyben! – ahol még ennél is többet oszt meg tapasztalataiból.
   Erről a véletetlen szakmaválasztásról egy volt évfolyamtársam jut eszembe, aki becsülettel kijárta az egyetemet, remek eredménnyel diplomázott, majd rezidens éveink elején egy reggel úgy ébredt, hogy akkor most beleveri... nem részletezem mit, mindenki sejti, bár hölgyről lévén szó, esetleg a bal bokáját verhette volna bele. Szóval a kollegina gondolt egy merészet és beíratkoztt az állatorvosi karra, mert szerinte az állatok sokkal hálásabb betegek, mint mi, emberszabásúak. És azóta köszöni szépen jól van, bár a háta mögött mi azóta Mrs. Lódokinak emlegetjük.
   No, de beszéljünk Dr. Schott könyvéről, amiből többek között azt is megtudhatjuk miért olyan drága az állatorvosi kezelés – mert az –, mikor kell a házikedvencünket orvoshoz vinni és főleg miért, melyek azok a betegségek, melyek megnehezítik a kis drágáink életét. S ami a legfontosabb: felhívja a figyelmet Dr. Google káros hatására, amit nagyon jól tesz. Bár külön nem tér ki a közösségi oldalakon szereplő ilyen-olyan célból létrehozott nem szakmai csoportokra, nyugodt lélekkel elmondhatom, hogy ott még több hülyeség folyik, mikor az egészség a téma, legyen szó emberekről vagy állatokról.

   Miért kellene elolvasni Dr, Philipp Schott könyvét? Először is azért, mert rengeteg hasznos információt, praktikus tanácsot közöl, s teszi ezt nagyon könnyed, nagyon olvasmányos stílusban, tehát egyetlen pillanatig sem lehet azt érezni, hogy száraz tényeket, adatokat közölne, mint egy tankönyvben. S ha nem olvastam volna el, akkor hol találkozhattam volna epilepsziás struccal, kőzabáló vagy sültcsirke lopkodó kutyával (a miénk a csokit lopta, s mint Dr. Schott felhívta rá a figyelmet, ez nagyon egészségtelen szokás), törött lábú üregi nyúllal, aki nem akart visszatérni a vadonba, vagy vakvezető kutyával, aki ki nem állhatta az orvosi rendelőt, ezért gazdáját rendesen megvezette. Természetesen kevésbé vicces és gusztusos dolgokról is olvasni lehet a könyvben, de ezek egy gazdinak nem idegenek, akinek nem bírja a gyomra, majd továbblapoz. S az állatok mellett a gazdikról is szó esik, mert ők néha furábban viselkednek kedvenceiknél.
   Hasznos, kedves és nagyon szórakoztató olvasmány volt, melyet minden állatszerető embernek ajánlok. Ez a könyv ténylegesen arról szól, amit a címe ajánl: egy kisállatrendelő hétköznapjairól. De, ahogy mondani szoktam, ízlések és pofonok...

   Miért visszük kedvenceinket állatorvoshoz? A választ megtalálod minden állomáson elrejtve, ha összeolvasod a kiemelt betűket. A feladatotok csupán annyi, hogy a kapott szót beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába.

   Figyelem, a beírt válaszokon már nem tudunk módosítani! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

03.02 - Betonka szerint a világ…

03.04 - Spirit Bliss Sárga könyves út

03.06 - Kelly és Lupi olvas

03.06 - Könyv és más

03.10 - Flora the Sweaterist