Johanna Lindsey – Szívedben a válasz

Callahan–Warren 1

Vannak azok az ifjú hölgyek, akik pénzért és társadalmi rangért mennek férjhez, és van az a néhány szerencsés, aki szerelemből házasodik. Tiffany Warren azonban azért, hogy véget vessen egy viszálynak. Édesanyja ígéretéhez híven Tiffany vonakodva bár, de a vadnyugatra utazik, hogy találkozzon rég elfeledett apjával és az apja ősi ellenségének legidősebb fiával, Hunter Callahannel. Amint a két család frigy révén egyesül, okafogyottá válnak a kérdéses földterület körüli viták. 

A vonatrablás zűrzavarában Tiffany megragadja a kínálkozó alkalmat, és úgy dönt, hogy a családjuk új házvezetőnőjének bőrébe bújik, így ott élhet az apja közelében, és megismerheti az igazi természetét, ahogy a szomszédban élő marhapásztorét is, akit jegyesének szántak. De Tiffany túl későn eszmél rá, hogy a Warren és a Callahan család közti viszály időközben elfajult, mert Callahanék elrabolják Warrenék házvezetőnőjét, amint leszállt a vonatról. 

Tiffany, aki Jennifer Flemingnek adja ki magát, hirtelen az ellenség táborában találja magát, egy fedél alatt a vőlegényével. Hamarosan megtudja, hogy jövendőbelije jóképű, sima beszédű nőcsábász, akit minduntalan el kell hessegetnie, mert le sem tudja venni a szemét – sem a kezét – Jenniferről. 

Miután Tiffany színjátéka lelepleződik, a lány nem hajlandó feleségül menni Hunterhez csak azért, hogy ezzel véget vessen a viszálynak. 

Hunter mindenképp meg akarja hódítani a menyasszonyát, és tudja jól, habár két nőt szeret – az illedelmes, elegáns Tiffanyt és a vadóc, szenvedélyes Jennifert –, valójában egyetlen szívet kell megnyernie.

Gabo, 2019

Eredeti cím: One Heart to Win, 2013

Hú, de kínos erről a történetről írni és ennek több oka is van.

Először is azért, mert a szerző nálam a szeretlek-is-meg-nem-is kategóriában fut. Nem olvastam minden magyar nyelven megjelent könyvét – zárójelként megjegyzem, hogy bizony sok van belőlük –, de felét biztosan, és akár egy-egy sorozatán belül is vannak történetei melyeket kedvelek és olyanok, amiket nem, de mindig hajlandó vagyok esélyt adni a következő magyar nyelven megjelenő könyvének, mert soha nem tudható előre, hogy a mérleg nyelve merre fog billenni.

Nyilvánvaló, hogy kedvelem a klasszikus romantikus történeteket, viszont a vadnyugati témát nem. Még kortárs formában sem, ez pedig az aranyláz idején játszódó történet. Az utolsó ilyen zsánerű könyvet még valamikor a gimnázium alsóbb osztályaiban olvastam – kölcsönkapott és rongyosra olvasott filléres kiadású Zane Gray kötet volt – és ezzel be is felyeztem a zsáner feltérképezését.

Ezek ismeretében komoly, személyes jellegű fenntartásaim voltak az új Johanna Lindsey könyvvel (sorozattal) kapcsolatban és mielőtt magamévá tettem, véleményeket gyűjtöttem a blogom Facebook oldalához tartozó beszélgetős csoportban – igen, nekem is van ilyen csoportom. A hölgyek nagyon lelkesek voltak és megnyugtattak, hogy ez igenis élvezhető, szórakoztató és vicces, a középpontban családok közötti konfliktus áll és nem cowboyokra, indiánokra és marhacsordák lasszózására fókuszál. És győzött a kiváncsiság!

A fülszöveg eleget mesél arról, hogy tulajdonképpen mi is várható a történettől, nem áll szándékomban tovább részletezni, viszont van néhány dolog ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni.

Az egyik ilyen maga a hősnő személye. Tiffany Warren New Yorkban nevelkedett úri kisasszony, tele előítéletekkel, gyűlölettel, frusztrációval. Cserfes, nagyképű és egyetlen cél lebeg a szeme előtt: megúszni az előre kialkudott házasságot, ami családja és a szomszédos Callahanék közötti évtizedek óta tartó viszályt hivatott elsimítani. Fogalma nincs miről szól ez a viszály, arról sem, hogy mi robbantotta ki, azt sem tudja, hogy szülei miért élnek tizenöt éve külön – apja és fiútestvérei Montanában, ő pedig anyjával New Yorkban –, de neki eltökélt szándéka, hogy pikk pakk megoldja a gordiuszi csomót és húz is vissza New Yorkba kényelmes életéhez. Említettem, hogy Tiffany Warren mindössze 18 éves és egy elkényeztetett liba?

Nos, a 18 éves, nagyvárosi úri kisasszony a véletlenek játéka folytán házvezetőnőnek adja ki magát a másik családnál. Ez vicces volt! Kínosan vicces, mert Tiffany a fennkölt eszméi és konok elhatározása mellett semmihez sem ért. Odahaza egy sereg szolga leste minden kívánságát és egy szalmaszálat sem kellett keresztbe tennie. Ez pedig egyenesen a következő megválaszolatlan kérdésemhez vezetett: ha szülei kölön élnek, semmilyen kapcsolatot nem tarthatnak fent egymással – ha elolvasod a történetet, akkor megtudod miért van ez így –, akkor miből telik Tiffanynak és anyjának a luxuséletre New Yorkban? Ilyen sokat örökölt anyuci anyai ágon?

Ami pedig a családok közötti viszályt illeti… az már inkább egymás bosszantása, mert milyen jó buli megviccelni a másikat és páholyból nézni, hogyan robban a méregtől. Ez a családok közötti konfliktus kicsit túllihegett volt. Lehet szándékosan, hogy takarja a valódi problémát, de ha ez volt az írói szándék, akkor gyenge megoldás volt, mert könnyen kitalálható, hogy ki, mi áll a történések hátterében.

Ami a szerelmi szálat illeti, abban sem brillírozott Lindsey. Előre borítékolható, hogy a két főhős egymásba szeret, és sajnos elpufogtatta a “szűz vagyok, de első szexuális élményemnél is hú de nagyot élvezek” klisét.

Minden ízében vadnyugati történet volt: vonatrablással, tehenészfiúkkal, marhacsordákkal, szerencsevadászokkal és a kötelező lövöldözéssel. Bővelkedett konfliktusokban, félreértésekben, megtévesztésekben, csupán egy baj volt: minden megoldás, történés előre borítékolható volt

A szereplők nem lettek a kedvenceim. Tiffany olyan amilyen, Hunter pedig egy nőcsábász, akit megsuhint a szerelem szele és egyből megjavul - újabb klisé. Az egyetlen érdekes figura a Callahan család által védelmezőnek alkalmazott Degan Grant mesterlövész volt, akinek a történet végéig sikerült megőriznie titokzatosságát és visszafogottságát. Ja, és Malacka, ugyanis a városból odapottyant finom kisasszony nem kiskutyát és nem is kiscicát választ házikedvencnek, hanem egy dagonyázó kismalacot. Rosszul mondom: Malacka választja gazdinak a hősnőt.

Engem nem győzött meg a történet. Középszerű volt és nem sikerült felülírnia a zsánerrel szembeni fenntartásaim. Ezt nem az a Johanna Lindsey írta, akit én szeretek olvasni.  Ha valaha is ráveszem magam a folytatások olvasására, akkor az azért lesz, mert a következő rész a titokzatos Degan Grant története lesz. De hát ízlések és pofonok…

A jó hír pedig az, hogy a Callahan-Warren trilógia mindhárom kötete már a boltokban van

Kapcsolódó bejegyzések:

Gyönyörű vihar (Malory 12)

Ha magadba bolondítasz

Sherring Cross trilógia

Dorothea Benton Frank - Első feleségek klubja

Leslie ​és Wesley a hatvanadikat tapossák. Lányuk apa nélkül neveli gyermekét, sikertelen ingatlanügynök, fiuk egy szekta tagjaként próbálja megváltani a világot. Egyik barátjuk megözvegyült és egy feltűnően fiatal nő mellett kóstolgatja az élet örömeit, másik barátjuk pedig elválik feleségétől – ő is egy Barbie mellett köt ki. Úgy tűnik, fenekestől felfordult a világ…

Nyílnak-e új utak életünk utolsó éveiben? Újrakezdhetjük-e volt iskolatársunk oldalán? Átélhetjük-e a korábbi nagy, beteljesületlen szerelmeket idősebb korunkban? Vagy épp egy fiatal latin táncos oldalán találjuk meg a boldogságot? Létezhet-e barátság két ember között, miután elváltak? Átvállalhatjuk-e gyerekeinktől nagyszülőként unokáink nevelését? Elvárhatjuk-e a fiataloktól a felelősségteljes, felnőtt életet, ha azt sem tudjuk, a sajátunk merre tart?

És egy igazi Benton Frank-os befejezés: minden jó, ha a vége jó… A későn érő, felnőtt gyerekek megtalálják hivatásukat, fiatalok és idősebbek a párjukat, a konfliktusokra a megoldásokat. Ki a kórházban, ki a templomban döbben rá, hogy élni mindenképpen jó.

Dorothea Benton Frank Dél-Karolinában, a Sullivan-szigeten nőtt fel. New Yorkban él férjével.

XXI Század Kiadó, 2019

Eredeti cím: The Last Original Wife, 2013

A szerző tizenkilenc könyve közül a második, ami magyar nyelven is megjelent a Belépés csak meghívóval című után, melyet alíg néhány hónappal korábban jelentetett meg szintén a XXI Század Kiadó. Mivel azt a történetet kedveltem a nyilvánvaló “óda az amerikai déli életstílushoz” ellenére is, két kézzel kaptam az újabb Dorothea Benton Frank regény után, annak ellenére, hogy a fülszövegben feltüntetett korosztálytól még meglehetősen távol állok, de szeretem a felnőtt emberekről szóló történeteket olvasni, s végül is valamennyien eljutunk a hatvanas éveinkbe, ha előtte le nem terít valamilyen ruzsnya kór vagy egy csellengő kocsi.

Az Első feleségek klubja három középkorú házaspár története. Tulajdonképpen a férfiak barátok, akik együtt töltik minden szabad idejüket, és ennek következtében a nők is szoros baráti kapcsolatot alalkítanak ki. A hangsúly a Leslie-Wesley kettősön van. A történet jelenében ők még házasok, a férfitrió egyik tagja megözvegyült, de két hónappal később feleségül vette lányai korosztályához tartozó fitness-edzőjét, a másik férfi pedig szintén egy sokkal fiatalabb nőért hagyta ott feleségét. Ők a Barbie-k, ahogyan a szerző emlegeti könyvében ezt a típust.

Leslie és Wesley házassága még kitart, annak ellenére, hogy a férfi egy zsugori zsarnok, önimádó és tévedhetetlennek képzeli magát. Tehát Leslie az utolsó első feleség a baráti körben, a többiek lecserélődtek. Két felnőtt gyermekük csellengő egzisztencia. A nagyobbik távolkeleten készül megváltani a világot és apjától kunyerál pénzt, lányuk meg egyedül neveli gyermekét – illetve úgy tesz, mert minden lehetséges alkalommal lepasszolja a tündéri kislányt anyjának –, és az ingatlanosok elrettentő példája.

Leslie és Wesley tehetős, Atlanta elegáns környéken laknak, countryklubba járnak. Illetve Wesley tehetős, ő az aki dolgozik, aki mindent megenged magának, viszont ami feleségét illeti, neki meg kell indokolnia minden apró kiadást ami a szűkös háztartási pénzen kívül felmerül. Leslie a család cselédje, míg férje igaz szerelme a golf. Azt nem írhatja felül semmi és amilyen gyakran csak teheti barátaival a klub golfpályáján időzik, s e tevékenységet hosszas italozással zárják. Wesley emelett még homofób is, hiszen harminc évi házasság alatt már számtalan jelzővel illette Lesley homoszexuális bátyját, s szabályosan tiltotta, hogy a nő szorosabb kapcsolatot ápoljon vele. Ebben a családban Wesley a vezér, ő kezeli a pénzt, a feleségnek fogalma sincs az anyagi helyzetükről.

Sokminden hozzájárult ahhoz, hogy Leslie végülis egy merész elhatározással összecsomagoljon, elhagyja férjét és Charlestonba költözzön bátyja házába. Wesley viselkedése csak egy rész volt, de hozzájárult az is, hogy teljesen kivülállónak érezte magát férje baráti körében, melyben már nem voltak hozzá hasonló korú nők. Férje elinte nem is veszi komolyan az elköltözést, majd mikor tudomására jut, hogy felesége Charlestonban egy régi baráttal találkozgat, különböző módszerekkel próbálja rávenni, hogy térjen haza. Erre huszonkét millió dollárnyi oka van. Ennyit dugdosott Wesley a felesége elől, aminek legalább a felét a nő vinni fogja, ha ténylegesen válásra kerül sor. És az ingyen cselédről már ne is beszéljünk.

Nem mondom, hogy annyira kedveltem, mint a szerző korábban olvasott könyvét. Szórakoztatott, szó se róla, akár igaz is lehetne a történet, mert meggyőződésem, hogy vannak, akik ilyen életet élnek, de módfelett zavart a középkorú háztartásbeli nő gondolkodásmódja, határozatlansága. Igen, tudom: más generáció, más helyszín, más mentalítás.

A történet váltott szemszögben E/1-ben íródott, Leslie és Wesley maguk mesélik el hogyan is látják mindazt, ami velük történik. Egészen jó volt az indítás: a házaspár terápián vesz részt a férj kérésére (követelésére, mert ugye ott az a huszonkét millió), s majd innen térünk vissza a konfliktusok kezdetéhez, hogy teljes egészében megismerhessük Leslie és Wesley házasságát és az okokat, melyek a helyzet romlásához s a majdani boldog végkifejlethez vezettek.

Különösen zavart, hogy ebben a könyvben sem jött ki a matek. Ugye már a fülszöveg is írja, hogy a házaspár a hatvanas éveit tapossa. Többször is szó esik arról, hogy harminc éve házasok, meg arról is, hogy ők ketten tulajdonképpen a főiskolán ismerkedtek meg, amit Leslie már be sem fejezett, mert terhes maradt első gyermekével és összeházasodtak. Akkor, ha harminc éve házasok és a főiskolán keltek egybe, akkor nem a hatvanas éveiket tapossák, hanem símán tíz évvel fiatalabbak. Ha viszont tényleg hatvanasak, akkor a gyermekeik is lassan már középkorú lúzerek, ami megint nem passzol azzal, amit az utódok koráról ír. Totál zavar, s segítettem lehetőleg még jobban összezavarodni.

Az is kicsit riasztó, ahogy a hősnő a nála fiatalabb korosztályhoz tartozó nőkhöz viszonyul. Igen, aranyásók mindig is voltak és mindig is lesznek, öregedő férfiak is, akik ha tehetősek lecserélik feleségüket egy fiatalabb évjáratra, mert ettől érzik fiatalnak és menőnek magukat, de nem mindenki “Barbie”, még a tehetősebb nők közül sem. Ennek az attitűdnek kissé irigység-szaga volt: ők fiatalok a hősnő meg nem, és szándékosan (?) üresfejű plázacicáknak voltak beállítva, hogy alapból mindenki a hősnő korosztályával szimpatizáljon.

Ez egy újabb bemutatója volt az Egyesült Államok déli társadalma középosztályának, a megfelelési kényszernek, a szokások hatalmának. Kicsit vontatott volt, kicsit csapongó, de egy próbát megér. Érettebb korú olvasóknak ajánlom, hiszen róluk, nekik szól… és ízlések, meg pofonok…

Kapcsolódó bejegyzés:

Belépés csak meghívóval

Daniela Sacerdoti – Vigyél haza

Glen Avich 2

Segíthetnek-e a múlt szellemei szebb jövőt találni?

Inary Monteith élete válaszúthoz érkezett. Miután egy lopott éjszakát töltött közeli barátjával, Alexszel, közli vele, hogy ez az egész szörnyű hiba volt, és ezzel összetöri a férfi szívét. Amikor beteg húga állapota hirtelen rosszabbra fordul, haza kell sietnie Londonból a skót Felföldre… és a visszatéréssel együtt szembe kell néznie a fájdalmas emlékekkel, amelyek elől oly elszántan igyekezett elmenekülni. 

Hazatérve az élete még bonyolultabbá válik, mint azt képzelte volna. Húga betegsége, bátyja ellenségessége, egy önelégült ex, akit soha többé nem akar újra látni, a Londonban maradt Alex iránt érzett ellentmondásos érzelmei és a Glen Avichben megismert jóképű amerikai. Mindezek betetőzéseként rejtélyes módon elveszíti a hangját, viszont visszanyeri egy különleges gyerekkori képességét… a hatodik érzékét, amely családi örökség. És amikor egy múltbéli hang egyre csak azt hajtogatja „Vigyél haza!”, olyan titok nyomára bukkan, amelyről tudja, meg kell fejtenie ahhoz, hogy szabaddá legyen. 

A Vigyél haza gyönyörű történet szerelemről, veszteségről, az igazi képességek felfedezéséről, de legfőképpen arról, hogy sohase felejts el, igazából ki vagy.

Gabo, 2019

Eredeti cím: Take Me Home, 2013

A sorozat első könyvét Kinga haverinámtól kaptam közvetlenül a megjelenés után. Nem emlékszem milyen alkalomból, de akár csak úgy is lehetett, mert szokott ő ilyesmiket csinálni. Kedveltem a történetet – bár a szellemet kihagytam volna belőle –, és megcsillant a szemem, amikor a kiadó jelezte a romatikus regényeinek szentelt blogján (a blog azóta is hibernál), hogy folytatni kívánja a sorozatot. Mert ez természetesen egy sorozat nyitókötete volt, amiről nekem olvasás előtt fogalmam sem volt, mert miért is néztem volna utána.

A könyv négy éve jelent meg, a kiadó a következő évben ígérte a folytatásokat, ahhoz képest az idén nyáron jelent meg a második rész. Ami azt illeti tavaly is boltokba került egy Daniela Sacertodi könyv (Ments meg), de az egy teljesen más sorozat indítókötete (Seal Island – Fóka Sziget), további részeinek sorsáról semmi hírem nincs, de nem is baj, mert nem kedveltem a történetet.

Az olasz származású szerző valahol Glasgow mellett él családjával, tehát nem véletlen, hogy történetei cselekménye Skócia túlmisztifikált vidékein játszódnak. Ezt alátámasztandó, Sacerdoti történetei több-kevesebb misztikus elemet is tartalmaznak, és igazándiból semmilyen kategóriába nem sorolhatóak. Én misztikus elemekkel feldúsított romantikus történeteknek nevezem őket, melyek elgondolkoztatóak a maguk módján, viszont olyan világba viszi el olvasóit, melyre nem mindenki nyitott, még fikció szintjén sem, hiszen nem mindenki szereti a paranormális képességekkel megáldott hősöket. Ezek a történetek nemcsak a most oly divatos erotikát nélkülözik, hanem a humort is, borongós hangulatúak és kellő hangulat kell ahhoz, hogy az ember lánya élvezze őket, és ne vágja a sufniba ötven oldal után.

Mint már említettem ez egy sorozat második része, de azok is olvashatják, akik nem ismerik az első rész történéseit, hiszen csupán a helyszín közös, bár epizódikusan megjelennek az első rész szereplői is.

Míg a sorozat első könyvében egy anya szelleme terelgeti gyermekét egyedül nevelő fiát a szerelem és boldog családi élet fele, ebben a második történetben egy olyan lányt ismerhettem meg, aki rendelkezik egy hatodik érzékkel: az elhunytak szellemét látja. Ez családi adottság, anyai ágon öröklődik, és Inaryban ez a képeség erősebben jelen van, mint valaha is a családja nőtagjaiban, bár ezt a képességét egy trauma során gyermekkorában elvesztette.

Inary Montieth Londonban él, szerkesztőként dolgozik egy kis kiadónál és maga is írói álmokat dédelget, de egyelőre a fiókjának ír. Akkor hagyta hátra szülőfaluját és testvéreit, mikor vőlegénye szakított vele, és új életét a nagyvárosban képzelte el barátaival, köztük Alexszel, a reklámgrafikussal, aki évek óta csendben szerelmes bele. Inarynak viszont haza kell térnie, mert a szívbeteg húga halálán van, a szívátültetés már nem opció. S történik mindez egy Alexszel töltött szenvedélyes éjszaka után.

Odahaza ismét megjelennek a látomások és ezzel egyidőben a lány elveszti a hangját. Mindenki a haláleset okozta lelki traumára fogja, de sokkal több van mögötte. Ahhoz, hogy Inary megnyugodjon és az élete ismét egyenesbe jöjjön, meg kell oldania annak a fiatal nőnek a rejtélyét, akinek a szellemét egyre gyakrabban látja, és rá kell jönnie milyen kapcsolat van a gyermekkori trauma és a szellem között. S ha még ez nem lenne elég, Alex iránti érzelmeit is tisztáznia kell, első sorban saját magával, figyelnie kell Loganra, bátyjára, aki a családot ért veszteség fájdalmát alkohollal tompítja, szembe kell néznie minden jóval és rosszal, ami egy kis településre jellemző, ahol mindenki ismeri egymást.

Nem mondanám, hogy különösebben rajonganék a történetért, mert az előző részhez képest ebben túl sok volt a paranormális elem. Tulajdonképpen az egész történet Inary szellemlátása köré épült és neki meg kell oldania az évszázados rejtélyt ahhoz, hogy továbbléphessen. Nem beszélve arról, hogy Inary különleges képessége erősen emlékeztetett a Hatodik érzék című filmre, erre van is utalás a történetben. Az is nyilvánvaló már a kezdettől, hogy merre tart ez a történet, tehát világot megrengető meglepetésekkel sem szolgált. De ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok kiváncsi a folytatásra, ugyanis a sorozatból még hátra van két könyv. Remélhetőleg nem kell ismét éveket várni a megjelenésükre.

És természetesen ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzés:

Vigyázz rám

Veronica Henry – Családi recept

Laura számára a családja a legfontosabb: az otthonát a gyermekei nevetése és a készülő finomságok illata tölti be. Így aztán aggódva várja, hogy a lányai kirepüljenek a családi fészekből. Amikor pedig a házassága is válságba kerül, az asszony lába alól végleg kicsúszik a talaj. Kedvenc hobbijában, a főzésben lel vigaszra: a nagymamája második világháborúból megmaradt receptkönyvét kezdi tanulmányozni. Házias fogásaival és zseniális lekvárjaival már eddig is kisebb hírnévre tett szert a környéken, a receptgyűjtemény hatására azonban olyan ötlete támad, amely óriási sikert és egy új életcélt jelenthet számára. De vajon mindez elegendő ahhoz, hogy újra megtalálja önmagát és a megbocsátáshoz vezető utat?

General Press, 2019

Eredeti cím: A Family Recipe, 2018

Mindent elolvastam, ami Veronica Henrytől magyar nyelven megjelent és mindig fellelkesülök, mikor hír jön egy-egy újabb könyvének várható megjelenéséről. Az elsőt még a megboldogult Ulpius-ház kiadásában olvastam, azóta nagy megelégedésemre a General Press Kiadó vállalta fel írásai megjelentetését, s remélem ezt a jó szokását meg is tartja.

Miért kedvelem a könyveit? Első sorban azért mert felnőtt nőknek ír, nem YA/NA történeket. Bár történetei a romantikus kategóriába sorolhatóak, azért mégsem habos-babosak, nincs rózsaszín köd, hanem egyszerűen hozzák azt a világot, melyben élünk, mellőzve minden divatos klisét. Tehát nincs modern Hamupipőke történet – azaz milliomos pasi plusz tapasztalatlan szegény lány kombó –, nincsenek benne szexuális devianciák, igazándiból erotika sem. Egyszerűen elmésél egy történetet, vagy kettőt, ami abszolút valósághű, olyan, hogy bárkivel megtörténhet. A valós élethelyzetek bemutatása az eddig olvasott könyvei mindegyikére jellemző volt.

Azért is kedvelem a szerzőt, mert nem ír sorozatokat. A történet a könyv végén lezáródik, s annyi. Angol nyelven létezik két sorozata, ha egyáltalán annak lehet nevezni, mert az egyik csupán két könyvből áll, a másik háromból, de a magyar nyelven megjelent könyvei önálló történetek és egymástól függetlenek.

A Családi recept egyszerre két történetet is elmesél, amely két különböző idősíkban játszódik. Kicsit korábban azt írtam, hogy mellőz minden divatos klisét, hát úgy látszik, hogy ezt a két idősíkost mégsem, de ez igazán megbocsátható, ha a történet remek. Ez pedig az volt.

Mindkét történet helyszíne ugyanaz: az Egyesült Királyság-beli Bath, meglehetősen ismert fürdőváros. Az egyik történet a második világháború idején játszódik, 1942-ben, és hősnője Jilly, a környék megbecsült orvosának és tanárnőjének egyetlen lánya. Kicsit visszahúzódó, akár magányos is lehetne, ha nem lenne életvidám barátnője, Ivy, aki a háborús körülmények között is megtalálja a szórakozást. Jilly egy bombázás alkalmával elveszíti szüleit, s hogy a történet ne legyen ennyire egyszerű, teherbe esik egy hadba vonuló szinte ismeretlen fiatal férfitől, aki a későbbiekben minden felelősséget elhárít. Jillynek leányanyaként kell szembenéznie a kor előítéleteivel, a háború viszontagságaival és a nincstelenséggel.

A másik történet a jelenben játszódik, pontosabban 2017-ben. Laura épp kisebbik lányát viszi a kollégiumba, amikor véletlenül rájön, hogy férjének viszonya van azzal az ügyvédnővel, aki a férfi építkezési vállalatának ingatlanügyeit intézi. Bár érezte, hogy házasságukban valami nincs rendben, Laura mindezt a céggel járó hercehurcára fogta, az izgalomra, hogy a súlyosan asztmás lányuk kirepül a fészekből és abban reménykedett, hogy idővel dolgaik rendeződnek. Most pedig egyszerűen nem tud mit kezdeni az új helyzettel, a rengeteg szabadidővel és azzal sem, hogy miután férje kiköltözött a házból, neki magának kell valamilyen jövedelemforrás után néznie. És ekkor előveszi a nagyi receptjeit, hogy azt tegye, amiben a legjobb: főzzön, befőzzön és vendégül lásson.

   Hogyan kapcsolódik a két történet egymáshoz? Egyszerűen! A második világháború idején játszódó történet Jilly-je Laura nagyanyja, ő nevelte anyja halála után és kis háza (csupán kilencvenvalahány négyzetméteres apróság) ugyanazon a hatalmas telken áll, ahol Laura lakik. Tulajdonképpen a nagy ház Jilly családi tulajdona, melyet átengedett Laurának és családjának. Jilly a történet jelenében is aktív szereplő.

A kialakult helyzetben a családi ház is veszélyben van, mert Dom, a férj, többszörösen megterhelte kölcsönökkel, Laura pedig jóhiszeműen mindent aláírt, amit a férje az orra alá dugott.

Hogy elneyeri-e a másik nő bütetését, amiért szétzilált egy családot? Nem. Az ügyvédnő egy nagyon magának való, érzelemszegény személy, nem vágyik tartós kapcsolatra, sem családra. Neki az egész üzleti viszony volt extrákkal, melyből előbb-utóbb kiszállt volna, s csak a karrierje érdekli

Nagyon kedveltem a történetet, annak ellenére, hogy voltak hiányosságai. Első sorban a szereplők kora + eltelt idő + korkülönbség matematika sehogy nem akart kijönni. Egy idő után fel is adtam, hogy megtudjam tulajdonképpen hány éves Jilly, Laura, vagy bárki más a történetben, mert teljesen belezavarodtam.

Az is kicsit zavaró volt, hogy mindkét történetben kötelezően kellett lennie egy legjobb barátnőnek, abból a bizalmas fajtából, aki mindent tud a másikról, már szinte családtag. Nem baj, ha az ember lányának van egy-két ilyen barátja, csupán a helyzet ismétlődése zavart.

Amit egyáltalán nem szerettem, az a végén megjelenő idős férfi-epizód volt. Teljesen felesleges volt és sajnálatos módon adott a történetnek egy olyan végkifejletet, ami nálam erősen a giccs határát feszegette.

Ezeket a negatívumokat mellőzve ez egy remek könyv volt, nagyon kedveltem és ajánlom azoknak a felnőtt nőknek, akik megcsömörlöttek már a sablonos történetektől. De ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzések:

Álmaink otthona

Könyvesbolti szerelmek

Hosszú hétvége

Kristan Higgins – Zöld út a szerelemhez

Kék Gém 2

A ​harmincöt éves Honor Holland élete romokban hever. Nem elég, hogy a gyermekkori szerelme nem hajlandó feleségül venni, a férfi a vitájuk után valaki mást jegyez el. Honor a csalódás elől legszívesebben a munkába menekülne, a családi kupaktanács azonban inkább életre és párkeresésre ítéli. Ennél pedig nincs is nehezebb egy olyan kisvárosban, mint Manningsport. Vagy talán nem nézett elég alaposan körül a helyi bárban? 

A pultot ugyanis egy feltűnően jóképű brit professzor, Tom Barlow támasztja, akinek igencsak kapóra jönne egy ízig-vérig amerikai feleség. A férfinak nemsokára lejár a munkavállalói vízuma, így zöldkártyát kell szereznie, hogy az Egyesült Államokban és a nevelt fia közelében maradhasson. 

Adott tehát egy nő, aki féltékennyé akarja tenni a volt szerelmét – vagy legalábbis nem akar lemaradni mögötte –, és egy férfi, akinek mihamarabb meg kell házasodnia. Honort és Tomot az isten is egymásnak teremtette, a bonyodalom pedig ott kezdődik, amikor ezt maguk is elkezdik komolyan így gondolni.

Az Esküvő újratöltvében megismert hóbortos Holland család ezúttal sem hazudtolja meg magát. A felhőtlen kikapcsolódást a romantikus díszletek között olykor ügyetlenül mozgó, igazi fanyar humorral megrajzolt karakterek garantálják.

General Press, 2019

Eredeti cím: The Perfect Match, 2013

Kedvelem Kristan Higgins írásait, legalábbis eddig kedveltem. Könnyed stílusban írt, enyhén erotikus történetei szórakoztatnak és nem kevés humort is tartalmaznak. Nem igazán verbálisat – tehát nem találkozhatunk szellemes párbeszédekkel –, hanem inkább a helyzeti humort alkalmazza. Eddig. Mert most esetleg kínomban nevethettem volna.

A Zöld út a szerelemhez (s ha már kreatív könyvcímfodítás, akár Zöld kártya a szerelemhez is lehetett volna) az öt részből álló Kék Gém pincészetről szóló sorozat második könyve. Ennek ellenére önállóan is olvasható történet, mert van elég utalás az első részben történtekre ahhoz, hogy hiányérzet nékül olvasható legyen. De kár lenne, mert az én olvasatomban az első rész sokkal szórakoztatóbb volt ennél, ami már kínosan rágörcsölt nem egy, hanem egyenesen két komoly témára is, de akár három is lehetne, mert miért ne halmozzuk az élvezeteket.

Ha a Kék Gém pincészet, akkor természetesen ez a történet is a tulajdonosokról szól, a különc Holland családról. Ém legalábbis különcöknek találom őket: a nagyszülők állandóan marják egymást, s teszik ezt hatvan évi házasságon keresztül, az apa mintha egy párhúzamos univerzumban élne, ha a magánéletéről van szó, s az is kicsit fura, hogy míg fiúgyermek csak símán Jack, addig a Holland család lányainak “beszélő” nevei vannak, A legidősebb Prudence (óvatosság) – és Prudence minden, csak óvatos nem, majd következik Honor (becsület) és végül Faith (hit), akinek a türténetével már az előző részben megismerkedhetett a nagyérdemű. Nem nagy filozófia kitalálni, hogy most Honor következik, írja a fülszöveg is.

Akik olvasták a sorozat első könyvét, azok már ismerik a hősnőt. Ő a Kék Gém nevű családi borászat gazdasági vezetője. Mindent tud a bor-biszniszről és sikeres abban amit csinál. Látszólag az egész élete erről szól, de már az előző részben sejteni lehet, hogy azért neki is van magánélete és ahhoz természetesen egy férfi is jár. De erről a családja semmit sem tud, nem is sejt. Az egyetlen, akivel Honor megosztja ezeket az információkat az Dana, a fodrászatban dolgozó, kissé egocentrikus barátnője.

“Azon a napon, amikor Honor Grace Holland betöltötte a harmincötöt, ugyanazt csinálta, mint minden születésnapján.

Elment rákszűrésre.”

Ezekkel a mondatokkal kezdődik a könyv és Honor története. Mert ez a rákszűrés az, ami teljesen felforgatja az életét és egyik bonyodalmat hozza a másik után. Ó, nem! Honor egészséges és semmilyen alattomos kór nem fenyegeti, viszont orvosa elejt egy finom célzást az öregedő petesejtekről, biológiai óráról, mely vészesen ketyeg. Tehát meglobogtatta Honor előtt a vörös posztót, és ez a józan üzletasszonyból egy bepánikolt nőt csinált, akinek rögtön fontos lett a férjhezmenetel és a gyermekvállalás. Mi több, a petesejtjei átveszik élete felett az uralmat és szabályosan üzengetnek neki. Néhol ez vicces volt, máshol nagyon kínos, s tulajdonképpen E.L. James Anastasia Steele-jét és az ő bukfenceket hányó belső istennőjét juttatta eszembe.

A logikus következtetés az lenne, hogy Honor és titokzatos barátja már alapokra helyezik kapcsolatukat, mely bizont nagyon sok éve tart, csakhogy ez a kapcsolat Brogannal, a sármos celebfotóssal inkább barátság extrákkal, és Honornak nemcsak a férfiba kell csalódnia, hanem bizalmas barátnőjében is – mekkora klisé!

Honornak férj kell, a gépészmérnök Tom Barlownak meg zöld kártya, a többit könnyű kitalálni, ahogyan a történet végkifejletét is, bár míg oda eljutottam, azért volt néhány felesleges bonyodalom is. Igazándiból a férfi ragaszkodását sem értettem az úgynevezett nevelt fiához. A férfiak ijjesztően nagy hányada – le sem merem írni, hogy ez statisztikailag mit jelent – arra görcsöl rá, hogy a saját génjeit örökítse át az utódba, és nehezen, vagy egyáltalán nem fogadja el egy másik férfi gyermekét. Ez a társadalom fejlettségi fokától független, bár azt is el kell ismerni, hogy európai szinten minél keletebre jövünk, annál nagyobb ez a százalék. Tom Barlow pedig egy olyan gyermekért harcol, akinek esetleg a nevelőapja lehetett volna, aki őt hibáztatja anyja haláláért és tulajdonképpen egy elutasító kamasz. Ő az ok amiért az Egyesült Államokban akar maradni és nem tér vissza Angliába, kényelmes egyetemi állásába.

A cselekmény során az egész Holland család jelen lesz kisebb-nagyobb epizodikus szerepekben és természetesen jelen vannak a barátok is, tehát ez ismét egy sokszereplős történet.

Őszintén modom, hogy nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését, mert az első részt kedveltem. Ezt már nem annyira. Túlságosan rágörcsölt a gyermekvállalás/ketyegő biológiai óra témájára. Meg a zöldkártya-téma sem volt piskóta. Többszörösen is szájba rágta, hogy illegális zöldkártyáért házasságot kötni és milyen büntetés vár azokra, akik mégis megteszik. S akkor még ott van a nagyszülők és az öregotthon szál, amivel nem igazán tudok mit kezdeni, a drámai megoldással sem, hogy a régi háznak le kellett égnie ahhoz, hogy az öregeket otthonba dugják – mert ott jobb lesz nekik! –, és hogy a hősök egymásra találjanak.

A következő rész a kocsmáros Colleen O'Rourke története lesz és jobb esetben is egy évet kell várni, míg magyar nyelven megjelenik. 

Nekem a Zöld út a szerelemhez egyszerolvasós, többet/mást vártam Honor történetétől, és nem szórakoztatott annyira, mint a sorozat első könyve. De természetesen ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzés:

Esküvő újratöltve