Borsa Brown - Az arab lánya 2

Az Arab 3

Gamal, a szaúdi királyi család tagja, megkapja élete legnagyobb feladatát: fel kell nevelnie magyar szerelmétől született gyermekét, Annát nem is akárhol: saját hazájában, Szaúd-Arábiában. A család nem nézi jó szemmel a házasságon kívüli kislány érkezését. De ha ez nem lenne elég, a sors még egy megoldhatatlannak tűnő kihívást küld Gamalnak

Vajon képes egy apa egyenlőséget tenni gyermekei között, amikor azt a vallási tradíciók szerint nem is volna szabad? Lehet boldog egy ilyen zord világban egy ártatlan kislány, akinek már születésekor megpecsételődik a sorsa? Mire képes az apai szív? Mire képes egy mostoha?

A hatalmas sikert aratott Az Arab című regényben megismertük egy szívbemarkoló szerelem történetét. Az Arab szeretője a magyar nő szemével mutatja be ugyanezt az érzelmi hullámvasutat. Az Arab lányában a kettejük szerelme gyümölcsének élete bontakozik ki, miközben Gamal lelke is új életre kel.

Álomgyár, 2017

Nos, az vitatható, hogy ez épp hányadik része a sorozatnak. Szerintem negyedik, hiszen Az arab lánya 1 nem egy apró szösszenet volt, sem egy kiegészítő novella, hanem sokszáz oldal. És igazándiból az arab lányáról sem szólt, hanem inkább Gamalról és családjáról a Csilla utáni időkben. 

Ez a könyv tényleg Annáról, Gamal és a megboldogult Csilla lányáról szól, bár annak amit a fülszöveg ír semmi köze ahhoz, amiről a könyv szól, úgy, ahogy az első rész tartalmához sem volt semmi köze. Egyébként a Molyos fülszöveg azonos Az Arab lánya mindkét részéhez.

Igazándiból nem állt szándékomban ezt a könyvet elolvasni, mert bármennyire szeretem a szerzőt – a Maffia-trilógiát egyenesen imádom –, annyira nem jön be nekem Az Arab és folytatásai. Rosszul mondom, nem Az Arabbal van bajom, hanem a folytatásaival. Az Arab egy nagyonis valós jelenséget mutat be, olyan polgárpukkasztó, megbotránkoztató, mindenki tudja, hogy létezik, hogy így mennek a dolgok, de mindenki a homokba dugja a fejét és senki nem beszél róla, különösen mostanában…

Szóval, nem volt tervbe véve a könyv, de múlt héten haverina berobogott és lelkesen lobogtatta Az Arab lánya 2 mind az ötszáz oldalát. És megkísértett.

Ezt a történetet a 18. életévét betöltő Anna meséli el, egyes szám első személyben. A történet magával a születésnapi “bulival” kezdődik és onnan bontakozik ki a közeli jövőbe úgy, hogy közben megismerhetjük Anna első 18 évét abban a formában, ahogyan ő emlékszik a történtekre.

Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Vannak részei amiket szerettem, vannak részek, amiket fölöslegesnek találtam, vagy épp a hatásvadászat miatt, valaminek a kihangsúlyozása miatt nem szerettem. Például Anna internetes afférja az izraeli fiatalemberrel. Pontosan ugyanúgy üvöltött volna Gamal, és ugyanúgy megbünteti, ha egy más fiatalemberrel barátkozik a közösségi oldalon és nem egy zsidóval. A büntetés azért járt, mert a közösségi oldalra regisztrált, a fiatalember vallási hovatartozása csak hab volt a tortán, az a bizonyos fokozzuk a feszültséget.

Értettem, hogy Anna világa megreng, mikor 14 évesen apja elmondja neki, hogy az addigi élete hazugság volt és anyja tulajdonképpen egy magyar nő. Azt is megértem, hogy miután évekig elutasított minden további információt származásáról, most, a felnőttkor küszöbén és kialkudott házassága előtt, hirtelen fontos lett neki többet megtudnia szülőanyjáról és magyar gyökereiről. De nem tudom elfogadni azt a nyálas és szerintem fölösleges intermezzót Emesével és az átültetett szívvel. Az egy izomdarab, a test motorja. Minden mást belemagyarázni, bármi mással felruházni és mély meggyőződéssel hinni benne már pszichopátiás, főleg ha ez a hit már rögeszmébe csap át.

Nemcsak Annával, gondolataival ismerkedünk meg, hanem nagyobb betekintést kapunk Gamal szűkebb és tágabb családjába is, a mindennapokba, abba, ahogyan a fiatal szaúdi lányok gondolkoznak a világ dolgairól és néha bizony dacolnak a hagyományokkal és megszegik a szigorú szabályokat… és persze a szabályszegés következményet sem titkolja el a szerző.

Ahogy a sorozat előző részeiben is, most is részletes leírást kapunk a cselekmények helyszíneiről, ez különösen a szaudi helyszínekre vonatkozik. Nekem erre nem volt ígényem, bár ez  a részletesség a mérhetetlen gazdagság és pompa szemléltetését szolgálta. S természetesen ez a rész is helyileg két színen játszódik: Szaud Arábiában és Magyarországon, mert Anna apja és vele egyidős testvére, Khalid társaságában Magyarországra látogat gyökereit keresendő – és ami azt illeti ez a mellveregető magyarság is kezd zavarni.

Teljesen erotika-mentes, ellentmondásos érzéseket keltő történet. Teljesen erotika-mentes egészen az utolsó fejezetekig, mert akkor viszont, kedves közönségünk, helyszíni közvetítést adunk Anna és Billal al-Szudairi herceg (a család uralkodói ágához tartozó rokon) nászéjszakájáról a tükrös szobából. S ezen az eseményen, szerencsére,  csak a friss házasok vesznek részt.

Októberben várható a történet folytatása, Az Arab fia címmel, ez gondolom Khalidról szól majd, aki, van nekem egy olyan sanda gyanúm, hogy titokban saját húgába, Annába szerelmes. Ha most ronda akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy az arabnak van felesége is – az a nő egyébként egy szent, és minden hisztije és teatralitása ellenére nekem ő a kedvencem –, sőt van még három gyereke is, jöhetnek a folytatások, mert símán kiderülhetne a visszahúzódó és érzékeny Ahmedről, hogy teszem azt meleg, vagy a megzabolázhatatlan Azizáról, hogy nemcsak elkényeztetett és hiperaktív, hanem valamilyen sikkes kis személyiségzavara is van mellé, ami fenőttkorra hangsúlyosabbá válik. Tehát a lehetőségek tárháza végtelen…

Az én olvasatomban ez jobb volt mint az előző rész. Ki-ki eldönti majd magának, hogy szereti-e ezt a történetet vagy sem, mert ízlések és pofonok… 

A sorozat előző részei az Álomgyár Kiadó gondozásában:

1. Az Arab, 2015

2. Az Arab szeretője, 2016

3. Az Arab lánya 1, 2016

S következik majd októberben:

Az Arab fia

Lucinda Riley - Viharnővér

A hét nővér 2

A ​gyengeség pillanataiban találhatsz rá a legfőbb erősségedre

Ally D'Apliese épp egy viharosan induló szerelem kapujában áll, amikor a nevelőapja haláláról értesül. A nővéreivel a Genfi-tó partján magasodó, gyermekkori otthonukba gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek szeretett apjukról, és meghallgassák a végrendeletét. A különc milliárdos, Pa Salt mindnyájuknak egy különleges tárgyat meg egy levelet hagyott örökül, és ennek segítségével, ha a lányok úgy döntenek, közelebb kerülhetnek valódi gyökereikhez. 

Allyt egyik tragédia a másikba sodorja, és a kétségbeesett fiatal nő nem lát más választást, mint maga mögött hagyni mindent: Norvégiába utazik, hogy felkutassa a vér szerinti családját. 

Mi vár rá a fenséges szépségű országban? Mire jut egy százötven évvel ezelőtti életrajz elolvasása után, amely egy énekesnőről, Edvard Grieg világhírű zeneszerző múzsájáról szól? És milyen, az eddigi életét a négy sarkából kifordító, váratlan felfedezések várnak még rá Bergen festői partjainál?

Lucinda Riley új sorozatának második kötetében egy évtizedeken és Európán átívelő nyomozás történetét meséli el. A letehetetlen családregény főszereplője nemcsak a származásának kérdésére találja meg a választ, hanem azzal is szembesül, hogy az erő nem minden, és hogy élete tragédiái közepette is beteljesedhet a sorsa.

General Press, 2017

Eredeti mű: Lucinda Riley – The Storm Sister, 2015

A sorozat második kötete és úgy gondolom, a szerző nem tudja olyan gyorsan írni a folytatásokat, ahogy én szeretném: valamennyi részt még a tegnapra. Mert ugye, ahogy azt az előző résznél is elmondtam,/leírtam már, a sorozat most íródik, angol nyelven az idénre várható a negyedik könyv megjelenése.

Tegnap jött a hír, hogy a sorozat eddig megjelent részei nemcsak átvették az uralmat az európai sikerlisták fölött, hanem Hollywood már le is csapott a megfilmesítés jogára. Sorozatfilm lesz belőle és nagyon remélem, nem fogják elbaltázni és valami amerikai stílusú nyáltengert csinálni belőle, mert az kapitális bűn lenne.

Második kötet, Ally története.

Azt ugye már mindenki tudja az első részből, hogy egy titokzatos svájci milliomos hat lánygyermeket fogadott örökbe és nevelt fel, neveiket pedig a Plejádok csillagképből vette – a hetedik lány, Merope sosem került haza. Amilyen titokzatos volt a milliomos élete, olyan lett a halála is, és nevelt lányainak örökségként vagy útravalónak származásukra utaló apró jeleket hagyott hátra. S hogy a lányok felhasználják-e ezteken az információmorzsákat vagy sem, az mindenkinek a saját döntése.

Az első rész Maia, a legnagyobb lány története volt és azt hittem, hogy véletlen Maia pályaválasztása, nevelőapja terelése a spanyol nyelv és kultúra fele. A második rész olvasása után meggyőződésem, hogy Pa Salt, a titokzatos milliomos, soha semmit nem tett hátsó szándék és/vagy gondos tervezés nélkül. Allyt ugyanis a származására utaló jelek Norvégiába viszik, Ally pedig a család hajósa – nevelőapja pici kora óta vitorlázni vitte. Ugye, ha Norvégia, akkor vikingek, s ki volt náluk jobb hajós a múltban. S egy másik előre megtervezett dolog Ally életében az a zene, ugyanis Ally fuvolázik, még zeneakadémiára is járt. S hogy ez miért fontos, megtudod a könyvet olvasva.

Akárcsak az első részben, miközben Ally a családját keresi és származását kutatja, ezzel párhúzamosan visszamegyünk az időben és most a Halvorsen család több generációjának élettörténetét is megismerhetjük a 19. század második felétől kezdődően a jelenig. Ha az első részben Braziliában és Franciaországban jártunk a történet során, most Norvégiába és Németországba jutunk el, s míg az első rész a szobrászatról szólt, akkor ez a második a zenéről.

Ally rövid időn belül két, hozzá nagyon közel álló személyt veszít el: apját és szerelmét. Viszont nyer egy családot, egy új életet, egy múltat, származást és még valamit… mert a szerelem nem hal meg. És sajnos egyre nagyobb titok övezi a milliomost, és egyre több jel mutat arra, hogy talán nem is halt meg… de hát ezt így természetesen nem írja le a szerző, csupán sejteti, amivel azt érte el, hogy tűkön ülve várom a következő részt.

Erről a könyvről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Olvastatta magát, cselekménye megfogott, nyelvezete és szerkezete csodálatos, szereplői imádnivalók és eredetiek. Nem vagyok egy könnyen elérzékenyülő fajta, de többször is megszipogtatott. Természetesen ízlések és pofonok, de ez olyan csodálatos, hogy kár lenne kihagyni.

A sorozat részei:

1. A hét nővér

General Press,  2016

The Seven Sisters

3. The Shadow Sister, 2016

4. The Pearl Sister, 2017 (még nincs borító)

Amanda Quick - Míg a halál el nem választ

Calista Langley jól menő társkereső ügynökséget vezet a Viktória korabeli Londonban, amely magányosan élő, tisztes hölgyek és urak számára nyújt szolgáltatásokat. Ám a sikeres vállalkozás veszélybe kerül, amikor egy ismeretlen zaklató gyászolóknak szánt apró tárgyakat, úgynevezett memento mori ajándékokat kezd küldözgetni Calistának. És a tárgyak mindegyikébe a lány monogramját vésték. 

Calista úgy érzi, a rendőrségre nem számíthat, ezért kétségbeesésében a népszerű bűnügyi regényeket író, ám a világtól elvonultan élő Trent Hastings segítségét kéri. A férfi kezdetben elutasítóan viselkedik, de egyre erősödő vonzalma Calista iránt megingatja elhatározásában, így végül együtt látnak neki a nyomozásnak. 

Ám minél mélyebbre ássák magukat az ügyben, annál egyértelműbbé válik, hogy a zaklatónak köze van Calista gondosan eltitkolt múltjához, és hogy az illető nem éri be kevesebbel, mint Calista halálával…

Maecenas, 2017

Eredeti mű: ‘Til Death Do Us Part, Piatcus, 2016

Amanda Quicket nem kell bemutatni a nagyérdemű olvasóközönségnek, hiszen több néven és több műfajban is elkényezteti rajongói táborát. Ha valaki mégsem tudná, hát Jayne Ann Krentz és Stephanie James név alatt is jelentek/jelennek meg könyvei, s ez csak a két legismertebb név a sok közül.

Ugye, mikor Amanda Quick néven ír, akkor egy klasszikus romantikus történetre várunk, sok szerelemmel és romantikával… meg egy csöpp misztériummal, esetleg egy kis krimivel körítve, izgalmasabbá téve, de a hangsúly mindenképpen a romantikán lenne.

Nos, ebben a könyvben kicsit másképp van. Ez a történet krimi a javából és mellette van némi romantika és egy csöpp erotika is, de az igazán annyira csöppnyi, hogy szinte hanyagolható. S mert Amanda Quick írta, akkor nem lehet egyszerű a történet, hanem legalább egyszer vakvágányra kell vezetnie az olvasót a cselekmény szövevényeivel.

Amint az a fülszövegből is kiderül, Langley kisasszony társkereső vállalkozást működtet magányos, társra vágyó hölgyeknek és uraknak, és valaki gyászolóknak szánt ajándékokkal szerencsélteti meg. Személyre szólóan, hiszen minden tárgyon ott a monogramja. És amikor ezek a tárgyak már a saját hálószobájában bukkannak fel, akkor úgy érzi, ideje segítséget kérni, s nem fordulhat a rendőrséghez, hiszen ki venné komolyan és foglalkozna egy rossz tréfának minősíthető dologgal. Ekkor lép be a képbe Trent Hastings, a kor híres krimiírója, aki nem társkeresés céljából keresi fel Langley kisasszonyt és szalonját, hanem húga miatt aggódik, aki a nő kliense. Ez a  helyzet engem Jennifer Probst Keresd az alkalmat című könyvére emlékeztetett, de körülbelül ezzel véget is ért a hasonlóság a két könyv között… természetesen a boldog végkifejlet kivételével. Tehát Trent Hastings csupa aggodalomból keresi fel Calista Langleyt és társkereső műintézményét és magától ajánlja fel segítségét a nyomozáshoz. Mit ajánla? Egyszerűen kijelenti, hogy akkor ő most nyomoz és kész.

Akárcsak az utóbbi időben megjelent Amanda Quick-könyvek, ez is Londonban játszódik, meghatározatlan időben, hiszen úgyanúgy lehet a 19. század vége, mint a 20. század eleje. Viktória-korabeli - ez biztos. S női hőseinek neve is a szerzőtől megszokott különleges: Calista vagy Eudora (ő Hastings húga és mivel Langley kisasszonynak van egy öccse azt hittem a történet egy pontján összecsúsznak – ezt nem jól gondoltam). Ugyancsak a szerző mostanában olvasott műveire jellemzően Calista Langley már nem egy hamvas angol rózsabimbó, hanem 30+ éves, rajta már a vénkisasszony címke és saját vállalkozást működtet, amivel a napi betevőre valót megkeresi. És természetesen nem arisztokrata, de azért a jó körökhöz tartozik.

Minden nyomozáson, gyilkosságon és enyhe romantikán túl, ez egy meglehetősen morbid történet, hiszen annyiszor és annyi módon járja körbe a halál fogalmát, mint soha eddig. Kezdve a memento mori tárgyaktól egészen a temetkezési vállalkozóig, vagy az egyre növekedő áldozatok számáig. És ismét ízelítőt kapunk az amatőr pszichológiából, mert úgy hirtelenjében mindenki alapos ismerője lett a kor pszichológiai felfedezéseinek és pszichiátriai alkalmazásainak… Ugye azt szokták mondani, hogy a nőkhöz és a focihoz mindenki ért, hát mostanában a pszichológiához is.

A fordítás nem volt egy nagy szám, ami azt illeti. Én elhiszem, hogy Miss Langley “shoppingol”, mert megteheti, így írta le a szerző ékes angol nyelven. De ő magyarul vásárolgatni megy, és csupán azért, mert ez nem egy napjainkban játszódó történet, ahol símán elmehet a szleng vagy a napi szinten használatban levő idegen szavak. Ez csak egy példa volt, van ott még más is.

Izgalmas volt, bonyolult, szövevényes, pörgős… egyszóval igazi Amanda Quick remekmű. Hozományvadásztól pszichopátiáig és sorozatgyilkosságig minden van benne. Kis szerelem is és az a már említett csöppnyi erotika is. És nem, nem találtam ki a gyilkost sem az elején, sem a történet közepén. Olyan jól van megírva és annyiszor vezetett tévútra, hogy mégcsak nem is sejtettem ki lesz a hunyó.

Nos, ezt el kell olvasni, s majd mindenki eldönti szerette-e vagy sem, mert ugye az ízlések, meg a pofonok, de nekem ez határozottan jó volt.

Anne L. Green - Törékeny vonzerő

Vajon ​felépülhetünk egy a testünket és a lelkünket ért súlyos sérülésekből?

Adam Avens harmonikus élete semmivé foszlik, amikor a menyasszonya, Cat életét veszti egy tragikus balesetben. A keserű gyász és az emésztő bűntudat érzésében elmerülve teljesen reményvesztetté válik. Ám egy napon váratlanul berobban az életébe a szépséges Chloe. Adamet addig nem ismert vonzalom keríti a hatalmába a titokzatos, vörös hajú lány iránt, akit nem tud száműzni a gondolataiból.

Chloe erőszakkal teli múltja után keményen küzd, hogy a felszínen maradjon, de rendkívül kiábrándult és csalódott. Egészen biztos benne, olyan, hogy igaz szerelem, csak a romantikus könyvekben és mozivásznon létezik. Adam vonzó tekintete és tréfálkozásai iránti sóvárgása azonban erősebbnek bizonyul, mint a félelmei a múlt démonaitól. Mégsem képes egyedül eltépni a láncokat, mindent elfelejteni és újra hinni.

Az első találkozásuk azonban mindkettejük sorsát megpecsételi. Hosszú út áll még előttük, a sebek nehezen gyógyulnak. A szerelem, amelyről már mindketten azt hitték, soha sem lesz részük benne, lassan enyhíteni kezdi a múltjuk fájdalmait. Az éppen sarjadó szerelmüket azonban váratlan fordulatok és fenyegető üzenetek teszik próbára, feltépve a már hegedő sebeket.

Létezhet újrakezdés két megtört ember számára, akik már elvesztették a reményt? Vajon tényleg erősebb a lelkünk vágyakozása a boldogságra, mint a félelmeink?

Az Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Green a 2015. év elsőkönyves felfedezettje legújabb romantikus-erotikus regényének lapjain a korábbiaknál is mélyebb érzelmekkel és borzongással bontakoztatja ki két megsebzett szerelmes vívódásait.

Álomgyár, 2017

„– Olyan furcsák vagytok ti pasik. Ha a férfiagyba bedobok két almát, akkor tuti, hogy egy körtét fog kidobni. Teljesen másképp gondolkodtok.

Ezen kis híján sírva nevettem.

– Hogy micsoda? Neked a férfiak a bonyolultak? Akkor ezt kapd ki! Ha én dobok a te agyadba két almát, abból három csillag, egy rakat cseresznye, és négy háromismeretlenes egyenlet jön ki. A ti agyatok, mint egy szupersztráda. Szinte csak az érzelem vezérel mindent. Ez az egyik oka, hogy mindig minden megragad az agyatokban. Káosz. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik rajtatok.”*

Az első könyvem a szerzőtől. Természetesen tudtam, hogy kicsoda Anne L. Green, mármint azt, hogy magyar szerző és a könyveivel is találkoztam itt-ott. Nem tudom mi fogott vissza attól, hogy bármelyikbe is belefogjak.

Mielőtt a Törékeny vonzerőt magamévá tettem volna körbenéztem, véleményeket olvastam – ugye ez egy 2017-es, de azért nem tegnap megjelent könyv. A Molyon kizárólag szuperlatívuszokat lehet olvasni róla, de hát nyilvánosan kevesen vállalják fel a véleményüket, főleg ha negatív, ezért a haveri körben is érdeklődtem, főleg arról, hogy milyen korosztályt céloz meg írásaival a szerző és megelégedéssel fogadtam, hogy nem a tizenéveseket. Azt is pontoztam volna, ha valaki szól, hogy ez a történet valamilyen formában kapcsolódik a szerző egy korábbi könyvéhez (A remény hajnala), és többször is utalások lesznek az ott történtekre.

Nekem ez a történet sok volt, de semmiképpen nem szabad mellőzni, leírni. Sok, úgy terjedelemben, mint tartalomban, s ha őszinte akarok lenni a két főhős sem lett a szívem csücske. Szerettem, mert a szerző egyszerű, hétköznapi embereknek írta le őket, és ugyanakkor nem kedveltem őket, mert a történet egy-egy pontján és külön-külön hősöket csinált belőlük. Adamből kétszer is.

Adam és Chloe története, véletlenszerű megismerkedésüktől egészen a boldog végkifejletig. Két lelkileg megviselt ember próbálkozása a normalitás, a bizalom, a boldogság megtalálására, miközben egy személyiségzavaros, őrült személy liheg a tarkójukba és mindent rombolni próbál, amit addig felépítettek, s még az életükre is tör. Chloe horrorfilmbe illő házasságából lábadozik – remek szemléltetése annak, hogy a pszichiáter is ember, ugyanúgy nőből van, mint bárki más, és házasságában ugyanazokat a hibákat követi el, mint más, közönséges halandó. Adam pedig teljesen feleslegesen hibáztatja magát egy olyan dolog miatt, amiről lényegében nem tehet, és magát bünteti azzal, amikor visszatér a seregbe és életét veszélyeztető akciókba vesz részt.

Ugye ez Adam és Chloe (Eperke, ahogy Adam becézi vörös haja miatt) története, s felváltva mesélik el. Már többször is mondtam/írtam, hogy a halálom, amikor egy női szerző a férfi szereplője szemszögéből meséli el a történetet. Le a kalappal Anne L. Green előtt, mert egyetlen pillanatra sem éreztem, hogy amikor Adam mesél nyálas lenne, túlságosan lelkizős, olyan nagyon „nőcis”. És amit igazán pontoztam, hogy a két szempont kiegészítette egymást és nem ismételte a történetet.

Viszont a címét nem értettem, de hát nem is fontos... és az ízlések meg pofonok....

„Emlékszem, amikor pár évvel ezelőtt a házassági évfordulójukon a bácsikám az asztalnál elmerengve megkérdezte a nénikémet:

– Ha visszatekerhetnénk az időt az esküvőnk előtti napra, amikor még nem mondtad ki az igent, akkor is hozzám jönnél még egyszer?

A nénikém felé pillantva gondolkodás nélkül felelt.

– Nem.

A bácsikám kétségbeesett, meglepődött arckifejezését látva folytatta.

– Ahhoz az emberhez, aki akkor voltál, nem mennék hozzá, de ahhoz, aki most vagy, igen. Ennyi év után értettem csak meg. A változás nem rossz, sőt jó, ha együtt változunk a párunkkal. A nehézségek, melyeken keresztül kell mennünk, nem feltétlenül kell, hogy eltávolítsanak bennünket egymástól, össze is kovácsolhatnak.”*

* Anne L. Green – Törékeny vonzerő, Álomgyár, 2017

Hóvégi klasszikus: Karinthy Frigyes - Utazás a koponyám körül

Találkozásom a szerzővel – persze ezt a találkozást képletesen kell érteni –, még az iskolában történt. Pontosan nem emlékszem hányadikban is volt… talán tizenegy-tizenkettőben valamikor, amikoris a Tanár úr kérem című műve kapcsán említést tettek róla magyar irodalomból a “futottak még” kategóriában. Természetesen a Tanár úr kérem kötelező olvasmány volt, amit valamennyien úgy tettünk félre, ahogy volt. Mentségemre szolgáljon, megpróbáltam, nem jött össze. Mikor senkivel sem lehetett beszélgetni az adott műről, az irodalomtanár az Utazás a koponyám körül-t ajánlotta olvasásra. Hogy végülis hányan kedveltük meg ezt a történetet, nem emlékszem, én az biztos, hogy igen, mert semmi hasonlóval nem találkoztam addig, s ha őszinte akarok lenni, azóta sem.

Túl sokat nem lehet mondani erről a könyvről, hiszen a fülszöveg mindent elmond amit a cselekményről tudni kell. Igen, ez a valóságban is megtörtént, Karinthy agydaganatának felfedezését és gyógyulásának körülményeit írja le, valamint a betegség ideje alatt felmerült személyes gondolatait, érzéseit osztja meg az olvasóval és teszi ezt nem tragikusan, pesszimizmusba merülve, hanem tömény öniróniával.

Arról sem tesz említést a fülszöveg, hogy miért is kerül sor arra a bizonyos klínikai látogatásra felesége társaságában, amikor is motoszkálni kezd fejében a gondolat, hogy talán agydaganata van. A második számú Karinthyné (született Böhm Aranka) ott praktizál a klínikán – bár pontosan meghatározni nem tudnám hogy micsoda is, mert mai mércével nem az a neurológus vagy pszichiáter, aki a 20. százat elején volt, ugyanis a hölgy – Őnagysága, ahogy Karinthy emlegeti –, előbb pszichoanalitikusnak tanult, majd később átnyergelt az orvosi tudományokra. Mindenképpen egy fölöttébb ambiciózus hölgy, aki pontosan tudja mit akar és azt, is hogyan érje el.

Felesége az, aki a megoldást hozza, minden követ megmozgatva, hogy a híres professzor megvizsgálja férjét. És a svéd professzor nagyonis valós személy, ugyanis Herbert Olivecrona a 20. század idegsebészetének kiemelkedő képviselője és munkássága, módszerei szerte a világon ismertek.

Ez egy olyan könyv amit egyszer mindenkinek el kelllene olvasni, szerintem Karinthy legjobb írása. De ez csupán az én véleményem, mert hát az ízlések és a pofonok.

A regény valóságosan megtörtént eseményekről, személyes tapasztalatokról szól: saját agyműtétének körülményeit beszéli el az író. Művészetének általánossá, egyetemes emberi élménnyé emeli az operációt, a betegség történetét. Az író a Centrál kávéházban vonatdübörgést hall, halucinál. Ezt fejfájás, ájulás követi, de sem ő, sem orvosai nem gondolnak komoly betegségre. Barátságos beszélgetések, egy filmélmény és feleségével együtt tett klinikai látogatás ébresztik fel gyanúját: agydaganata van. Az öndiagnózis helyesnek bizonyul. A vakság, a biztos halál és némi reménnyel kecsegtető műtét között nem nehéz a választás. Elutazik Stockholmba, a kor legnevesebb agysebészéhez, Olivecrona professzorhoz. Különlegesen izgalmas, nagyszerű az elbeszélés csúcspontja: a műtét leírása, melyet egyszerre szenved belülről, és szemlél kívülről az író. Az operáció utáni, téren és időn kívüli állapotból, a szürkeségből a fényhez, az élethez visszatérő ember örömével, büszkeségével zárul a mű.

Eredeti megjelenés: Athenaeum, 1937 és utána még huszonháromszor, legutóbb 2015-ben a Kossuth Kiadónál nyomtatott formában és hangoskönyvként a 2016-ban Hungaroton gondozásában, Mácsi Pál tolmácsolásában

“Előveszem az órám, leteszem az asztalra. 

– Morfiumot kérek – mondom nagyon nyugodtan és hidegen és ellenségesen. 

– Nem lehet! Tudja, hogy nem lehet! Mi jut eszébe? Mit akar azzal az órával? 

– Három percen belül morfiumot kérek. 

Habozva, nyugtalanul néznek rám, senki se mozdul. Három perc elmúlik. Utána még tíz, ekkor nyugodtan elteszem az órát, és imbolyogva felállok. 

– Vigyenek a Fiakker bárba. Ma este szórakozni szeretnék, azt mondják, nagyon jó.
Felszabadulva ugrálnak fel. 

Senkinek nem árultam el, azóta se: a három perc elteltével el voltam szánva – először és utoljára életemben –, hogy amennyiben további tíz percen belül nem áll ki a fejfájás, a legközelebbi villamos elé vetem magam. 

Soha nem derül ki, megtettem volna-e? Mert a fájás hirtelen, villanásszerűen kiállt.”

(Karinthy Frigyes – Utazás a koponyám körül)