A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önéletrajz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önéletrajz. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 30., csütörtök

Hóvégi klasszikus: Karinthy Frigyes - Utazás a koponyám körül


Találkozásom a szerzővel – persze ezt a találkozást képletesen kell érteni –, még az iskolában történt. Pontosan nem emlékszem hányadikban is volt… talán tizenegy-tizenkettőben valamikor, amikoris a Tanár úr kérem című műve kapcsán említést tettek róla magyar irodalomból a “futottak még” kategóriában. Természetesen a Tanár úr kérem kötelező olvasmány volt, amit valamennyien úgy tettünk félre, ahogy volt. Mentségemre szolgáljon, megpróbáltam, nem jött össze. Mikor senkivel sem lehetett beszélgetni az adott műről, az irodalomtanár az Utazás a koponyám körül-t ajánlotta olvasásra. Hogy végülis hányan kedveltük meg ezt a történetet, nem emlékszem, én az biztos, hogy igen, mert semmi hasonlóval nem találkoztam addig, s ha őszinte akarok lenni, azóta sem.
Túl sokat nem lehet mondani erről a könyvről, hiszen a fülszöveg mindent elmond amit a cselekményről tudni kell. Igen, ez a valóságban is megtörtént, Karinthy agydaganatának felfedezését és gyógyulásának körülményeit írja le, valamint a betegség ideje alatt felmerült személyes gondolatait, érzéseit osztja meg az olvasóval és teszi ezt nem tragikusan, pesszimizmusba merülve, hanem tömény öniróniával.
Arról sem tesz említést a fülszöveg, hogy miért is kerül sor arra a bizonyos klínikai látogatásra felesége társaságában, amikor is motoszkálni kezd fejében a gondolat, hogy talán agydaganata van. A második számú Karinthyné (született Böhm Aranka) ott praktizál a klínikán – bár pontosan meghatározni nem tudnám hogy micsoda is, mert mai mércével nem az a neurológus vagy pszichiáter, aki a 20. százat elején volt, ugyanis a hölgy – Őnagysága, ahogy Karinthy emlegeti –, előbb pszichoanalitikusnak tanult, majd később átnyergelt az orvosi tudományokra. Mindenképpen egy fölöttébb ambiciózus hölgy, aki pontosan tudja mit akar és azt, is hogyan érje el.
Felesége az, aki a megoldást hozza, minden követ megmozgatva, hogy a híres professzor megvizsgálja férjét. És a svéd professzor nagyonis valós személy, ugyanis Herbert Olivecrona a 20. század idegsebészetének kiemelkedő képviselője és munkássága, módszerei szerte a világon ismertek.
Ez egy olyan könyv amit egyszer mindenkinek el kelllene olvasni, szerintem Karinthy legjobb írása. De ez csupán az én véleményem, mert hát az ízlések és a pofonok.

A regény valóságosan megtörtént eseményekről, személyes tapasztalatokról szól: saját agyműtétének körülményeit beszéli el az író. Művészetének általánossá, egyetemes emberi élménnyé emeli az operációt, a betegség történetét. Az író a Centrál kávéházban vonatdübörgést hall, halucinál. Ezt fejfájás, ájulás követi, de sem ő, sem orvosai nem gondolnak komoly betegségre. Barátságos beszélgetések, egy filmélmény és feleségével együtt tett klinikai látogatás ébresztik fel gyanúját: agydaganata van. Az öndiagnózis helyesnek bizonyul. A vakság, a biztos halál és némi reménnyel kecsegtető műtét között nem nehéz a választás. Elutazik Stockholmba, a kor legnevesebb agysebészéhez, Olivecrona professzorhoz. Különlegesen izgalmas, nagyszerű az elbeszélés csúcspontja: a műtét leírása, melyet egyszerre szenved belülről, és szemlél kívülről az író. Az operáció utáni, téren és időn kívüli állapotból, a szürkeségből a fényhez, az élethez visszatérő ember örömével, büszkeségével zárul a mű.

Eredeti megjelenés: Athenaeum, 1937 és utána még huszonháromszor, legutóbb 2015-ben a Kossuth Kiadónál nyomtatott formában és hangoskönyvként a 2016-ban Hungaroton gondozásában, Mácsi Pál tolmácsolásában

“Előveszem az órám, leteszem az asztalra. 
– Morfiumot kérek – mondom nagyon nyugodtan és hidegen és ellenségesen. 
– Nem lehet! Tudja, hogy nem lehet! Mi jut eszébe? Mit akar azzal az órával? 
– Három percen belül morfiumot kérek. 
Habozva, nyugtalanul néznek rám, senki se mozdul. Három perc elmúlik. Utána még tíz, ekkor nyugodtan elteszem az órát, és imbolyogva felállok. 
– Vigyenek a Fiakker bárba. Ma este szórakozni szeretnék, azt mondják, nagyon jó.
Felszabadulva ugrálnak fel. 
Senkinek nem árultam el, azóta se: a három perc elteltével el voltam szánva – először és utoljára életemben –, hogy amennyiben további tíz percen belül nem áll ki a fejfájás, a legközelebbi villamos elé vetem magam. 
Soha nem derül ki, megtettem volna-e? Mert a fájás hirtelen, villanásszerűen kiállt.”
(Karinthy Frigyes – Utazás a koponyám körül)

2016. március 19., szombat

Sylvia Plath - Az üvegbura


„Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.” Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. „Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.” A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokkterápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében, 1963-ban Sylvia Plath öngyilkos lett.

Európa, 2014, 2010, 2002, 1983
Kriterion 1981
Eredeti mű: Sylvia Plath – The Bell Jar, 1963

Monica Carrot A gyöngyszürke olvasásakor jutott eszembe ez a könyv, akkor említettem is, s mivel mostanság olvastam a folytatását, A szivárványszürkét ismét eszembe jutott. Egy olyan mű, amit minden könyvmolynak legalább egyszer el kell olvasnia - és nemcsak nekik. Lehetőleg felnőttként (is). Nem véletlenül szerepel az 1001-es listán és minden időben, mindenhol aktuális marad. Ez nagybetűs irodalom. Ha csak magyar nyelven ennyiszer adták ki, vajon hány kiadása lehetett úgy összesen az idők folyamán?
Nem mondanám, hogy nyomasztó történet, hisz a maga módján még humora is van, a cselekmény gördülékeny, nincs benne felesleges időhúzás. A történet meglehetősen objektív módon van elmesélve egy depresszív személyhez képest. Elképzelhető, hogy idegesíteni fog a főszereplő, mert hát rámosolyog a fene-nagy szerencse, de ő nem tudja értékelni és lelkesedni érte. Rengetegen szeretnének a helyében lenni, hiszen abban a korban a nők helyzete teljesen más volt, mint ma. S hogy jobb-e azóta vagy csak áltatjuk magunkat a látszattal, azt mindenki döntse el saját maga.
   Lehet maga a történet nem fog megérinteni, hisz több mint ötven éve írták, a régi idők Amerikájában játszódik. Más kor, más világ, még meg sem születtél akkor (én biztosan nem) mi közöd hozzá? – gondolhatod. Mi ennek a nőnek a zavara egy világégéshez vagy az emberéleteket követelő ilyen-olyan katasztrófákhoz képest, de aztán lassan rájösz, hogy bár egy önéletrajzi írás, ez mégsem kizárólag Esther Greenwoodról szól (vagy Sylvia Plathról), hanem valamennyi olyan emberről, akit befogott üvegbura… Van aki ki tud jönni alóla, van akit elnyel. S ha te magad nem is vagy alatta (vagy soha nem is voltál), attól még megvan a magad Esther Greenwoodja, lehet nemcsak egy, hanem több is.
Először még érettségi előtt olvastam a könyvet, különösebben nem érintett meg, mit tudtam én akkor, tizenévesen, mit jelent az, amikor semmi sem jó, amikor mindenkit elmar maga mellől az ember, akár mondva-csinált okokkal is. Mostanra már tudom mit szimbolizál az üvegbura, bár - eddig - még nem szippantott be. Néha előveszem és beleolvasok a könyvbe, különösen olyankor, amikor belefutok egy-egy "Esther Greenwood"-ba, mert "Esther Greenwood"-ok mindig voltak és mindig lesznek.
Akivel most utóbb találkoztam még ott van a bura alatt. A maga kis álomvilágában él, körbeveszi magát olyanokkal akik ezt elhiszik, olyanokkal akik nem kérdőjelezik meg létének fontosságát, és akik még véletlenül sem mondják el, hogy a bura alatt teljesen egyedül van, és ők, a többiek, mind az üvegen kívül vannak, vagy épp a saját burájukkal vannak elfoglalva és nem látják az üvegharang alatt kínlódó megkeseredett, magányos személyt. Ott lesz, amíg egy nap a bura teljesen elnyeli, mert ő nem a kiszabadulós fajta… és mikor ez megtörténik, senki még észre sem fogja venni, hogy a bura eltűnt, vagy már nincs alatta senki. Mert ilyenek vagyunk...



2016. február 1., hétfő

Emma Sayle - A maszk mögött

A zártkörű Killing Kittens erotikus klub alapítójának igaz története

Egy hírhedt klub, ahol a titkos partik vadabbak, mint A szürke ötven árnyalata… 
Egy hely, ahol az elegáns álarcok mögé rejtőzve szabadon engedheted legtitkosabb vágyaidat… 
Orgiák, ahol a nők irányítanak…
Emma Sayle átlagos lány: szerető otthonban nevelkedett, boldog gyermekkora volt, és állandó barátja van. Saját vállalkozását irányítja: partikat szervez. Ám Emmának van egy mocskos kis titka: ezek a partik nem szokványos összejövetelek. Dekadensek, hedonisták, és titkos helyszíneken kerülnek megrendezésre; ezek a partik a vágy és bujaság világába invitálnak, és a nők öröme áll a középpontjukban. Ezeken a partikon bármi megtörténhet.
Míg maga Emma szigorúan távol marad az események sűrűjétől, izgatottan látja, hogy minden egyes éjszaka vadabb, extravagánsabb és népszerűbb, mint az előző. Az már biztos, hogy jóhírét kockáztatnia kifizetődött. Ám minden változni kezd – és a következmények katasztrofálisak is lehetnek. Emma ugyanis megtudja, hogy a barátja megcsalja egy klubtaggal. Az élete kezd darabokra hullani… A szenvedély és gátlástalan bujaság örvényében van-e még remény, hogy egy napon rátalál az igazira?
Emma Sayle, a jó családból való úri lány, aki Katalin hercegnével járt egy iskolába, ebben a könyvében őszintén vall arról, hogyan hozta létre Nagy Britannia egyik legnépszerűbb erotikus klubját.

Art Nuveau, 2015
Eredeti mű: Emma Sayle, Suzanne Kerins – Behind the Mask, HarperCollins, 2014

Nagyon vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Nem azért amit képvisel, hanem azért mert ez egy öntömjénező, magafényező, képmutató önéletrajzi írás – ha egyáltalán  önéletrajznak lehet nevezni. A könyv több mint felét a részletesen leírt ilyen-olyan szexpartik töltik meg, ha nem lennének, az egész történet beleférne egy Harlequin-füzet méretű könyvbe.
Emma Sayle felfedezte a szex-ipar hiányzó szegmensét és azt pótolja. – brávó neki. A Killing Kittens nem kitaláció, létező vállalkozás, be lehet guglizni – én megtettem.
Az elején, amíg tényleg magáról beszél, hogy kicsoda, hogyan lett az aki és főleg miért,  még arra gondoltam, no, ez egy szimpatikus, jó humorú írás lesz. Utána a szexpartik leírása közötti szüneteket a saját szerelmi élete kitárásával tölti és dagonyázik az önsajnálatban, amiért sorozatosan minden pasija kihasználta és elhagyta. Nem vall túl nagy intelligenciára, ha azt képzeli, hogy valaha is el lehet vonatkoztatni attól, hogy ő milyen vállalkozást működtet, különösen, hogy ezt nyíltan felvállalta. Állítása szerint ő csak rendezi ezeket az orgiákat, de sosem aktív résztvevője, s hogy ezt nem igazán hiszik el neki, pech! Ilyen az emberi természet, tele van előítélettel és álszeméremmel.
Hogy a leírt orgiák vadabbak lennének mint A szürke ötven árnyalata erősen kétségbe vonom. Ezek orgiák, és semmi közük nincs az elmített könyvben szereplő szexuális viselkedési formához.
Zavar a kettős mércéje: elítéli a barátnőjét, Miss D.-t amiért arra használja az orgiákat, hogy gazdak pasikat szedjen fel, de azért ő sem különb: minden férfi akivel kapcsolata van dúsgazdag bankár vagy vállalkozó.
Továbbá az is zavar, hogy míg a könyvben szereplők nevét nem írja le – beceneveken futnak identitásuk megőrzése céljából –, addig nyugodtan és többször leírja Kate Middleton-ét. Igen, arról a Kate Middletonról van szó, akinek kinéz a korona. Vele miért tesz kivételt? Mert milyen jól el lehet adni a könyvét, ha szerepel benne egy jócsengésű név?

Emma Sayle létrehozott egy vállalkozást, ahol a nők szexuális igényein van a hangsúly. Ne izgasd magad feleslegesen, nem neked hozta létre, hanem a szépeknek és gazdagoknak… és első sorban a saját zsebének. A könyvet is azért írta....