Lori Nelson Spielman - Édes megbocsátás

Elég bátor vagy a megbocsátáshoz?

New Orleans csinos és fiatal tévésztárja, a népszerű műsorvezető Hannah Farr foggal-körömmel óvja a magánéletét. Erre minden oka megvan, hiszen egyrészt a város főpolgármesterével jár, másrészt pedig egy régi konfliktust követően sosem sikerült rendeznie megromlott viszonyát az édesanyjával.

Múltjának sötét titkát két évtizede őrizgeti a lelke mélyén, de ez a titok most óvatlansága miatt napvilágra kerül. Hannah a saját műsorában, a kamerák kereszttüzében mesél az édesanyjával való konfliktusáról, melynek következtében azóta nem is beszélnek egymással. A lány ezek után rajongói biztatására, barátai féltése és a pasija vádaskodásai miatt kénytelen-kelletlen nyilvános megbocsátási zarándoklatra indul.

A múlt emlékei sorra térnek vissza, és Hannah addigi megingathatatlan igazsága kibillen biztos talapzatáról. Minden ködössé, kérdésessé válik. Egyre kevésbé tudja már eldönteni, valójában kinek kell bocsánatot kérnie kitől, ám arról meg van győződve, ha nem akarja végleg elveszíteni az édesanyját és a reményt egy boldog, őszinte életre, akkor bizonyos lépéseket nem halogathat tovább. Márpedig éppen ehhez kell a legnagyobb bátorság.

Magnólia, 2015

Eredeti mű: Lori Nelson Spelman – Sweet Forgiveness, 2015

Ha azt hiszed, hogy ez egy habos-babos könnyű kis történet, akkor óriási tévedésben vagy. Bár könnyed stílusban – néha már ironikusan írja le az eseményeket, itt azért többről van szó mint a kis celeb tévés hölgyemény életéről. Miközben lassan megismerjük a szétzilált család történetét, olyan dolgok kerülnek terítékre mint válás, hogyan manipulálják a válófélben levő szülők a gyermeküket és hangolják a másik fél ellen, pedofília, hogyan helyezik a politikai érdekeket és a lászatot a párkapcsolat elé… vagy hogy mennyi aljasságra képes a látszólag tündéri kolleganő, aki tulajdonképpen felér egy halálos ellenséggel.

Nem fogok belemenni a cselekmény kitárgyalásába, mindenki utálja, ha előre lelövik a poént, mert akkor már minek elolvasni a könyvet. Viszont elmesélem mi indította el a lavinát ami Hannah életét hazavágta…

Valamikor, régen, mikor Hannah még sulis volt, egy frusztrált kis önjelölt díva osztálytársnője (nevezzük Fionának) kipecézte magának és szabályosan a földbe döngölte. Két év kiközösítés, megalázás és egyedüllét után Hannah dalolva hagyta ott az illető városkát, az sem igazán érdekelte, hogy szülei válnak, csak szabaduljon.

Sok sok évvel később ugyanez a Fiona (nappal ügyvéd, éjjel költő) kitalálja a bocsánatkérő köveket, amivel divatot teremt és életeket, karriereket, barátságokat, családokat tesz tönkre. Képzelj el egy olyan jellegű szociális hisztériát, mint nemrég az a jegesvizes kihívás: mindenki benne akart lenni. A dolog rém egyszerű veszel két követ (4-6-8-… ahány személytől bocsánatot kell kérned), beteszed egy zsákocskába és elküldöd valakinek, aki ellen valamikor valamit vétettél egy bocsánatkérő levél kíséretében, amiben elmagyarázod, hogy mi a te nagy bűnöd, szánod bánod tetted és bocsánatért esedezel. Ha az illető megbocsátása jeléül visszaküldi neked az egyik követ, akkor minden rendben van… a másik kővel pedig neki magának kell bocsánatot kérnie valakitől… ezzel zárul a Nagy Bocsánatkérő Kör – nem így hívják, saját elnevezés. Hogy ez kinek jó, majd eldöntöd te magad.

Nos, Fiona Hannah-nak is küld egy ilyen zsákocskát, és egyik dolog következik a másikból, egészen addig… nos, ezt megtudod, amikor a könyvet olvasod.

Néhány alapigazsággal mindenképpen maradsz a könyv olvasása után:

- a munkahelyen nincsenek barátok, csak munkatársak és ellenfelek, tisztelet a kivételnek

- két ember kapcsolatát csak és kizárólag ők ketten ismerik, senki más

- senki nem döntheti el  önkényesen más helyett, hogy mi jobb az illető személynek, legyen az a gyermeke, barátja, ismerőse, bárki

- a politikusok a világ minden táján egyformán képmutatóak és a saját érdekeiket helyezik előtérbe

- vannak titkok, vétkek, amikről jobb hallgatni míg a világ, mert egyszer már megbántottál valakit amikor ellene elkövetted azt a bizonyos dolgot, hát ne bántsd meg másodszorra is azzal, hogy önző módon könnyíteni akarsz a lelkiismereteden.

Olvasd el Lori Nelson Spielman könyvét, megéri az időt, amit rászánsz.

Sylvia Plath - Az üvegbura

„Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.” Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. „Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.” A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokkterápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében, 1963-ban Sylvia Plath öngyilkos lett.

Európa, 2014, 2010, 2002, 1983

Kriterion 1981

Eredeti mű: Sylvia Plath – The Bell Jar, 1963

Monica Carrot A gyöngyszürke olvasásakor jutott eszembe ez a könyv, akkor említettem is, s mivel mostanság olvastam a folytatását, A szivárványszürkét ismét eszembe jutott. Egy olyan mű, amit minden könyvmolynak legalább egyszer el kell olvasnia - és nemcsak nekik. Lehetőleg felnőttként (is). Nem véletlenül szerepel az 1001-es listán és minden időben, mindenhol aktuális marad. Ez nagybetűs irodalom. Ha csak magyar nyelven ennyiszer adták ki, vajon hány kiadása lehetett úgy összesen az idők folyamán?

Nem mondanám, hogy nyomasztó történet, hisz a maga módján még humora is van, a cselekmény gördülékeny, nincs benne felesleges időhúzás. A történet meglehetősen objektív módon van elmesélve egy depresszív személyhez képest. Elképzelhető, hogy idegesíteni fog a főszereplő, mert hát rámosolyog a fene-nagy szerencse, de ő nem tudja értékelni és lelkesedni érte. Rengetegen szeretnének a helyében lenni, hiszen abban a korban a nők helyzete teljesen más volt, mint ma. S hogy jobb-e azóta vagy csak áltatjuk magunkat a látszattal, azt mindenki döntse el saját maga.

   Lehet maga a történet nem fog megérinteni, hisz több mint ötven éve írták, a régi idők Amerikájában játszódik. Más kor, más világ, még meg sem születtél akkor (én biztosan nem) mi közöd hozzá? – gondolhatod. Mi ennek a nőnek a zavara egy világégéshez vagy az emberéleteket követelő ilyen-olyan katasztrófákhoz képest, de aztán lassan rájösz, hogy bár egy önéletrajzi írás, ez mégsem kizárólag Esther Greenwoodról szól (vagy Sylvia Plathról), hanem valamennyi olyan emberről, akit befogott üvegbura… Van aki ki tud jönni alóla, van akit elnyel. S ha te magad nem is vagy alatta (vagy soha nem is voltál), attól még megvan a magad Esther Greenwoodja, lehet nemcsak egy, hanem több is.

Először még érettségi előtt olvastam a könyvet, különösebben nem érintett meg, mit tudtam én akkor, tizenévesen, mit jelent az, amikor semmi sem jó, amikor mindenkit elmar maga mellől az ember, akár mondva-csinált okokkal is. Mostanra már tudom mit szimbolizál az üvegbura, bár - eddig - még nem szippantott be. Néha előveszem és beleolvasok a könyvbe, különösen olyankor, amikor belefutok egy-egy "Esther Greenwood"-ba, mert "Esther Greenwood"-ok mindig voltak és mindig lesznek.

Akivel most utóbb találkoztam még ott van a bura alatt. A maga kis álomvilágában él, körbeveszi magát olyanokkal akik ezt elhiszik, olyanokkal akik nem kérdőjelezik meg létének fontosságát, és akik még véletlenül sem mondják el, hogy a bura alatt teljesen egyedül van, és ők, a többiek, mind az üvegen kívül vannak, vagy épp a saját burájukkal vannak elfoglalva és nem látják az üvegharang alatt kínlódó megkeseredett, magányos személyt. Ott lesz, amíg egy nap a bura teljesen elnyeli, mert ő nem a kiszabadulós fajta… és mikor ez megtörténik, senki még észre sem fogja venni, hogy a bura eltűnt, vagy már nincs alatta senki. Mert ilyenek vagyunk...

Mary Jo Putney - Fekete özvegy

Elveszett lordok 7.

Daniel Herbert egy londoni estélyen pillantja meg Jessie Kelhamet. A koromfekete, visszafogott báli ruha ellenére Jessie pillantásában valami sokat sejtetőt és valami ismerőset vél felfedezni. Találkoztak már vajon korábban is?
Az asszonyt rögtön a szájára veszi a város: karikatúra készül róla, amint halálos csókú özvegyként új áldozatra vadászik. Daniel nem tudja, hogyan viszonyuljon Jessie-hez, vonzza, ugyanakkor tart is tőle, úgy érzi, nem hozzá való. És bár a legszívesebben visszamenekülne orvosi hivatása védőbástyái mögé, úgy dönt, az összes kockázatot vállalva szívét adja a nőnek.

Maga sem tudja azonban mi vár rá: újabb és újabb titkok tárulnak fel Jessie korábbi életéből, a múlt árnyai mindig az asszony után nyúlnak. Lehet-e egyáltalán esélyük így a boldogságra?
   Mary Jo Putney regénye finoman és érzékenyen ábrázolja azt, hogy két óvatos, a múltban sokat szenvedett ember is képes az újrakezdésre, és a régi fájdalmakat leküzdve boldog szövetségben élhet.

Eredeti mű: Mary Jo Putney – Not Always a Saint , 2015

General Press, 2016

Itt a vége, s boldogan éltek, míg meg nem haltak… valamennyi elveszett lord (és b. nejeik őnagysága), számszerint mind a heten, mert ennyi kötetes Mary Jo Putney Lost Lords sorozata.

Kezdeném azzal, hogy ez egy nem tetszetős könyvborító, sőt, az eredetihez képest kivételesen ronda, de ugye nem a borítója szerint ítélünk meg egy könyvet?

Emlékszel a hatodik részből a doktorra (aki mellesleg felszentelt pap is – halmozza az élvezeteket és az oxfordi diplomákat), akinek a húga a grófhoz ment férjhez? Ez a könyv róla szól, mert isten és egy vírus kegyelméből főrend lesz. Bárói rangot örököl, miután egy járvány az öröklési rendben minden előtte lévőt kiiktat – tiszta véletlen, fel sem merül a gyilkosság lehetősége. Partnere pedig a későbbi “fekete özvegy”, akivel már rég ismerik egymást, bár az első és második találkozásuk között 8 év telik el és a hölgy időközben két férjet is elfogyaszt.

19. század Angliája, tehát az úri közönség a látszatnak él. Kalandos történet, melyet sértett örökösök, állandóan kísértő múlt, csipetnyi erotika és az előző részekből fel-felbukkanó szereplők tesznek élvezhetővé. 
    Ha az előző részeket olvastad, akkor ezt igazán kár lenne kihagynod. Ha pedig még nem olvastad a sorozatot, akkor ideje nekifogni, ha szereted a "töri-romi"-t, a 19. századi Angliát és a romantikát. A sorozat kötetei külön-külön is megállják a helyüket, de ha az egész sorozatod tervezed olvasni, akkor jó lenne sorba venni őket.

A sorzat előző részei, valamennyi részt a General Press Kiadó jelentette meg a Romantikus Regények sorozatban

1. Elveszett szerelem, 2010

2. Egy igaz hölgy, 2011

3. Egy hamis hölgy, 2012, 2014

4. Egy hamis úr, 2013

5. Leányrablás, 2014

6. A kém szerelme, 2015

Monica Carrot – A szivárványszürke

A Sebastian Hammersmith bűvkörébe kerülő, megbomlott elméjű Izabell, miután súlyos gyilkossági, majd öngyilkossági kísérletet hajt végre, áldozatával együtt kórházba kerül, ahol a további rendőri intézkedésig megfigyelés alatt tartják. A történtek felderítésével a munkájába temetkező Harlan Checkert bízzák meg, aki éjszakába nyúlóan, megszállottan nyomoz az ügyben.

Az áldozat és az elkövető kihallgatása után a hadnagy igyekszik minden olyan, további információt összegyűjteni, amellyel választ kaphat a brutális bűntett miértjeire, így belefog a Sebastian által írt erotikus elbeszélések és Izabell sötét titkokkal teli naplórészleteinek tanulmányozásába. Ahogy egyre több történetet olvas el, baljós előérzete támad, majd néhány régi, már lezárt aktát megnyitva szörnyű felfedezést tesz: a novellák valós eseményeken alapulnak, szereplőik egykor valóban léteztek.
Miközben Harlan lázasan nyomoz, a befolyásos Hammersmith család olyan információval áll elő, amely minden addigi, tényként elkönyvelt adatot megkérdőjelez…

TotHál, 2016

Ha azt hiszed, hogy A gyöngyszürke -vel már mindent láttál és olvastál, akkor naaaaaagy tévedésben vagy.

Új szereplő érkezik a történetbe: Harlan Checker hadnagy, akit az ügy felderítésével, nyomozásával bíznak meg. Checker… angolul azt jelenti “a személy aki ellenőriz”, vajon predesztinálja a név arra, hogy olyasmiket fedezzen fel, amire más mégcsak nem is gondol?

Izabell nem hal meg, s Christiannal sem sikerül végeznie, én pedig már a tizedik oldalon pofára estem egy váratlan felfedezés miatt, aztán kombináltam és kombináltam… és semmi nem jött be, ahhoz, hogy végülis bebizonyosodjon, hogy az első könyv olvasása utáni feltételezéseim voltak a helyesek… pillanatnyilag.

Ha a történet itt véget ért és nem lesz egy harmadik kötet – mert ugyebár ez epilógussal végződik –, akkor azt mondom, hogy összecsapott, beleunt a mizéria írásába, variálásába és már nem volt több ötlete a szex-történetekhez. És azért mondanám ezt, mert nem kaptam meg a választ minden, a könyveben felmerülő kérdésre, például ki volt Izabell Voegel/Phoenix, mi volt a valódi kapcsolata Benjaminnal és a szülei… jó, jó, nem lövök le mindent előre, de van egy csomó kérdés ami még válaszra vár.

   Ez a könyv egy erotikus pszicho-thriller. Nagyon erotikus… tizen-sok klasszikus szexuális aktust ír le férfi és nő között minden részletében, amelyben a férfiak valamennyien jól felszereltek és bírják a strapát, a nők pedig, egy-két kivétellel, hatalmas mellbőséggel és szexuális étvággyal rendelkeznek. Szex vízben, irodában, kocsiban, furgonban... mindenhol, néha ágyban is. 

A szerzőről továbbra sem tudni semmit, azon kívül, hogy ez a második magyar nyelven megjelent könyve… meg egyáltalán megjelent könyve, mert Monica Carrot semmi mással nem hozható kapcsolatban e két magyar nyevű könyvön kívül. Akkor talágatok: a szerző magyar? És férfi?

... és mégis olvasni fogjuk

   

Néhány nappal ezelőtt volt egy rövid összefoglalóm arról, hogy milyen könyv-sorozatok maradtak abba és valószínűleg soha nem fogjuk a folytatásaikat olvasni. Pontosan itt siránkoztam: Ezt sem fogjuk olvasni A betyárbecsület úgy kívánja, hogy pontosítsak, hisz jó hírek keringenek könyes berkekben.    Például a Gabo Kiadó megosztotta kiadásra tervezett romantikus könyveinek listáját - botorság és nagyképüség lenne azt hinni és állítani, hogy azért, mert olvasták múltkori hőzöngésem, hisz ki vagyok én, hogy hatással lehessek rájuk? El lehet látogatni a kiadó romantikus regényeinek blogjára és meg lehet tekinteni a kínálatot minden részletében (ez itt nem a reklám helye), én csupán néhány dolgot említek, olyasmit amit hiányoltam. 

Lesz Lisa Kleypas könyv, sajnos nem a Hathaway sorozat folytatása, ami abbamaradt a negyedik rész kiadása előtt, hanem más. Egy egész sorozat, hat részből: Wallflowers, magyarul mi lesz a neve és a kötetek címe, valamint a megjelenések dátumáról nincsenek pontosabb információk, de a hír bíztató, nem?

Továbbá a kiadó folytatja a tavaly kiadott Daniela Sacerdoti Glen Avich sorozatát, melynek első kötete a tavaly jelent meg Vigyázz rám címmel, és nyűgöltem a folytatásért  ezen a linken De nem lehetne a második résszel folytatni a harmadik helyett? Biztos nem véletlenül felejtették el megemlíteni azt a bizonyos második részt is a harmadik és negyedik mellett?

Az év folyamán lesz néhány Nora Roberts könyv - az írónő rajongói örülhetnek, Julia Quinn két rövid sorozata és vadiúj regénye ami a Bridgertonokhoz kapcsolódik, újabb két kötettel folytatódik Kristen Ashley Álompasi sorozata (tavaly olvastuk az első kettőt), és új írók is megjelennek a kínálatban.

Erre emlékszel? A bizonyos harmadik rész ami sosem jelent meg, nyálaztunk a borítója láttán és morogtunk amiért a kiadó bemondta az unalmast. Eléggé megbízható forrásból hallottam, hogy a Könyvmolyképző megvette a jogokat, mikor lesz belőle megjelenés ne tőlem kérdezd.

Unni nem fogjuk magunkat, az biztos!