Kristen Callihan – Idol

VIP 1

“A zene a barátoddá válik, ha nincs egy sem, a szeretőddé, ha éppen arra vágysz. A haragoddá, a bánatoddá, az örömöddé, a fájdalmaddá. A hangoddá, ha nem találod a szavakat. Csodálatos dolog részesévé válni mindennek, szerepet játszani valaki más életének zenei aláfestésében.”

Ismét dübörög a rock! A Blogturné Klub hét bloggerével tartva megismerkedhetsz a Könyvmolyképző Kiadó VIP sorozatának első részével, egy csodálatos szerelmi történettel, mely a rockzenészek világában játszódik.  Ha pedig velünk játszol, tiéd lehet Kristen Callihan: Idol című könyvének egyik példánya

  

LIBBY

Amikor rátaláltam Killianre, valami elveszett hercegre emlékeztetett, és épp részegen hevert az udvaromon. Az arca, akár egy istené, és pont olyan arrogánsan is viselkedett. Nem volt hajlandó elmenni. Szexi, elbűvölő és egy icipicit mocskos a fantáziája – szép lassan ledönti a falaimat, és én egyre többre vágyom.

Az enyém lehetne, ha lenne hozzá bátorságom. A probléma az, hogy az egész világ őt akarja. Hogyan tartsak meg egy bálványként imádott rocksztárt, amikor mindenki azon mesterkedik, hogy elvegye tőlem?

KILLIAN

A világ egyik legnagyobb rockbandájának énekeseként áloméletet éltem. De egyetlen végzetes döntés elég volt hozzá, hogy mindez a darabjaira hulljon.

Most minden romokban hever.

Aztán megismertem Libertyt. Morcos, magának való lány – de egész aranyos. Á, kamu. Az igazság az, hogy ha csak hozzáérek, eszméletlenül dögössé válik, és sokkal jobban vágyom rá, mint bármelyik, a nevemet sikító rajongómra valaha is.

A világ hangosan követeli, hogy álljak vissza a színpadra, de nem vagyok hajlandó elhagyni őt. Ki kell találnom, hogyan csalogassam ki a csigaházából, hogy velem maradjon.

Mert mióta megismertem Libbyt, minden megváltozott. Minden.

Könyvmolyképző Kiadó, 2018

Eredeti mű: Kristen Callihan – Idol

Megrendelhető              Olvass bele

Eredetileg nem volt tervben, hogy én ezt a könyvet elolvasom. Lehet ezért sokan fognak követ dobni rám, de nekem a korábban megjelent Stage Dive sorozat nem lett a szívem csücske, tehát kicsit fintorogtam is, hogy megint egy zenészekről-rockerekről szóló történet.

Kellemesen meglepődtem, mert az Idol, a VIP sorozat első része jobban tetszett, mint a Stage Dive sorozat bármelyik része, vagy akár az egész együtt… vagy az is lehet, hogy csak jókor talált meg.

Nem tudom, hogy a szerző olvasta-e a már említett Stage Dive sorozatot – akár olvashatta is, hiszen az már korábban megjelent, ez pedig egy most íródó sorozat –, nekem néhány dolog nagyon ismerősnek tűnt, tehát megtörtént a másik sorozat cselekményének valamelyik pontján. Például a két főhős az alkoholnak köszönhetően ismeri meg egymást. A Stage Dive első részében David és Evelyn Vegasban erősen alkoholos állapotban találkozik és köt házasságot. Az Idolban Killian részegen bemotorozik Libby kertjébe. Hoppácska! Kerítés is volt...

Mindkét sorozat első részében a férfi főhős (és a zenekar) épp szünetet tart a nyilvános szereplésben, a zenekar valamelyik tagja erős drog- és alkoholfüggőségben szenved és túlesik legalább egy elvonókúrán, valamilyen formában a zenekarhoz tartozik a frontember egy nőrokona (a Stage Diveban a ronda húg, az Idolban a szimpatikus unokatesó), betekintünk a zenekar életébe, a koncertezésbe, a kulisszák mögé, a rajongói hisztériába és sokszáz oldalnyi navalygás után jutunk el a boldog végkifejletig. Nincs ezzel semmi gond, ilyen sztereotíp életet élenek a rockzenészek, legalábbis a könyvek oldalain.

Mit kaptam pluszban, ami miatt jobban kedvelem ezt a történetet? Első sorban a hősnőt. Zenészcsaládból származó fiatal nő, két lábbal a földön jár és a zene az csak hobbi a számára, egyrészt azért mert szülei elrettentő példaként mutatták meg saját életvitelükkel, hogy mit jelent a zenészélet, másrészt mert a nyilvános szereplést nem neki találták ki, hiszen nem tud az ezzel járó izgalman és stresszen túllépni. Mikor kiderült, hogy Libby zenél is és Killian hatására karrier-próbálkozásai is vannak, fintorogtam egyet, hát persze, rögtön sztárt kell csinálni belőle, ő lesz majd a zenei élet csiszolatlan gyémántja. Ekkor szinte félbe is hagytam az olvasást, de kellemesen meglepett a történet alakulása.

Nagyon kedveltem azt a humort is, ami a történet első felére jellemző volt. A folytatás sajnos már sok lelki mizériával volt tele, amit a két hős saját maga okozott azzal, hogy gyávaságból, tapintatból, vagy ki tudja miből fakadóan nem beszélték meg a dolgaikat, hanem hosszasan mellébeszéltek. Ezzel sincs semmi baj, az vesse az első követ, aki soha nem esett ebbe a hibába, csahogy nem föltétlenül szeretem ezt annyi oldalon keresztül olvasni.

Kedveltem azt is, hogy nem volt egy csatakosan erotikus történet. Pontosan annyi erotika volt benne amennyi a cselekményből természetesen adódik, anélkül, hogy azt az érzést keltené, hogy ez most azért van ott, hogy eladja a történetet, bár ami azt illeti, azt a biztonságos szex dolgot kicsit eltúlozták, bármilyen dícséretes is az, hogy gondoltak a védekezésre.

Ami viszont véglegesen az Idol javára billentette a mérleg nyelvét, az a történetben epizodikusan megjelenő Scotty volt, a zenekar menedzsere. Róla tudni kell, hogy elegáns mint egy angol lordba oltott bankár, és ha a zenekart érintő dolgokról van szó, akkor kíméletlen, mint egy chicagói gengszter. S azt is tudni kell, hogy nincs még harminc éves sem. Nagyon reméltem, hogy a szerző majd meglep minket az ő történetével is, és örömmel nyugtáztam, hogy a sorozat következő része Scottyról fog szólni, mert az a szereplő volt, akit a főhősöknél is jobban kedveltem.

Nem tudnám megmondani a szerző hány részesre tervezi a sorozatot. Ahogy már említettem, a következő rész Scotty, a zenekar menedzserének története lesz, az azt követő pedig Jax-é – ha elolvasod a történetet, akkor tudni fogod kicsoda is Jax és milyen szerepet játszik a zenekat életében –, de annak angol nyelvű megjelenéséről sem lehet pontos dátumot tudni… még.

Tökéletes nem volt, de összességében kedveltem a történetet, a szereplőket, a zenét… igen, köszönet a könyvben szereplő zenéért. A szerző a Beatlestől a Nirvanáig, Sinead O’Connortól Prince-ig vagy Bon Jovi-ig, több világhírű zenész, együttes dalait is felvonultatta.

Ez egy new adult történet, én viszont nem zárnám korlátok közé. Szerintem ez korhatár nélkül olvasható, élvezhető (legalábbis felső korhatár nélkül), de természetesen ízlések és pofonok…

A sorozat, egyelőre csak angol nyelven olvasható második része:

Managed, 2016

Mivel Libby borítótervezéssel keresi meg a napi betevőre valót, játékunk is a könyvborítókhoz kapcsolódik. A turné minden állomásán egy-egy, a Könyvmolyképző Kiadó által már megjelentetett könyv borítójának részletét láthatjátok, a feladat pedig az, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a szerző nevét és a könyv címét.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

03.26 - Angelika blogja

03.28 - Sorok között

03.30 - Könyvvilág blog

04.01 - Betonka szerint a világ…

04.03 - Kristina Blogja

04.05 - CBooks

04.07 - Dreamworld

Pam Godwin - Vágyakra hangolva

„Mondhatod, hogy könnyűvérű vagyok. Talán igazad is van. Néha csinálok olyan dolgokat, amiket megbánok. Néha a férfiak csinálják ezt velem, kérdezés nélkül. Mi van nekem? A zene. Egy évem van hátra a középiskolából és van egy tervem. Egy céllal. Emeric Marceaux. Ő az, aki megmondja, mit akarok, átveszi az uralmat felettem, és vágyakra hangol. Amikor játékra parancsol, mindenemet neki adnám. Térdelek a büntetésért, remegek egy érintéséért. Mindent feladnék egy titkos közös pillanatért. Ő az én rögeszmém, a mesterem, a zeném. És a tanárom.”

Pam Godwin New York Times és USA Today bestseller szerző romantikus-erotikus regénye egy titkolt tanár-diák kapcsolatba repíti el az olvasót. Az első oldaltól lebilincsel…

Álomgyár, 2018

Eredeti mű: Pam Godwin – Dark Notes, 2016

“A KIADÓ ELŐSZAVA A MAGYAR KIADÁSHOZ

Egy kiadónak nemcsak feladata, hanem felelőssége is, hogy a szórakoztatás mellett megosztó és kényes témákat is felkaroljon. Mi a kiadónál fontosnak tartjuk, hogy érzékeny kérdésekre is felhívjuk a figyelmet, beszéljünk róluk.

A Vágyakra hangolva című könyvben a szerző egy megosztó témát dolgoz fel egy nehéz sorsú lányról, akit a tanára meghódít és hatalmába kerít. Ez akár velünk, rokonainkkal és barátainkkal is megtörténhet. Az áldozatok sokszor nem mernek megszólalni, és néha rajtunk is múlhat, hogy napvilágra kerüljön.

Figyeljünk és vigyázzunk egymásra!”

(Pam Godwin – Vágyakra hangolva, Álomgyár, 2018)

Nem állt szándékomban elolvasni ezt a történetet, csakhogy jött a sok pozitív visszajelzés, a szuperlatívuszok sokasága, hogy nem az aminek látszik. Hallgatnom kellett volna a megérzésemre, mert ez az, amire számítani lehet a fülszöveg elolvasása után: egy újabb olyan történet, ahol a férfinak büntetni kell, hogy a férfiasságát bizonyítsa, a nő meg vígan s dalolva megy bele, annak ellenére, hogy fogalma sincs a játék szabályairól. Az egyetlen különbség a több hasonló felállású könyvhöz képest az, hogy itt a történet pikantériáját a tanár-diák viszony adja meg.

E/1-ben megírt történet, váltott szemszög, tehát mindkét főhős gondolatait megismerhetjük. Szerencsére kiegészítik egymást, nem ismétlődnek a történések. Ennek ellenére kicsit elkapkodottnak, átgondolatlannak, erőltetettnek éreztem az egészet.

Renden van az, hogy titkolni kell egy tanár-diák viszonyt. Ilyent az oktatás semmilyen szintjén nem tűrnek el, ennek ellenére létezik. Ebben a történetben egy 17 éves végzős lány és 27 éves zongoratanára szeret egymásba, bár nem igazán tudnám szerelemnek nevezni mindazt ami közöttük történik.

Ugye itt van Ivory, a 17 éves félárva zongorazseni, az előkelő zenetanoda diákja annak ellenére, hogy szegény mint a templom egere. Mindenért prostituálja magát, amióta 13 éves korában bátyja barátja megerőszakolta. S a férfi teszi ezt azóta is folyamatosan, csakhogy Ivorynak senki nem hisz, amikor ezt szóvá teszi. Ivory a pozitív, önfeláldozó hős, aki egymaga fizeti a család számláit, nehogy már anyja és bátyja az utcára kerüljön, s teszi ezt abból a pénzből, amit a teste árulásából szerez. Még véletlenül sem választaná az egyenes utat, miután családjában senki nem hallgatja meg, nem fordul a hatóságokhoz, hanem a jobb jövőről álmodozik, ha majd bejut a még előkelőbb zeneakadémiára. Két pozitív dolog van az életében: Schubert, a macskája és a lepukkant zenebolt, ahol az idős tulaj jóvoltából nap mint nap gyakorolhat.

Az utolsó év megfosztja kedvenc zenetanárától és helyébe a fiatal Emericet hozza, akinek már távoznia kellett egy hasonló intézményből, mert szexuális viszonyt folytatott munkatársával. Ebben az iskolában is csak azért kapott állást, mert az igazgatónőnek szüksége volt családja befolyására, hogy fiát bejuttassa az előkelő zeneakadémiára. Mindenki tisztában van azzal, hogy Emericnek miért kellett előző munkahelyéről távozni. A férfinak lényegében nincs is szüksége arra, hogy dolgozzék, családja gazdag és tovább gazdagodik, és már az első órán kinézi magának a bögyös-faros Ivoryt, aki fizikailag koránál sokkal fejlettebb.

Hogy Ivory miért megy bele ebbe a kapcsolatba?  Nem nehéz kitalálni. Neki első sorban kell a tanári ajánlás a zeneakadémiára, nélküle labdába sem rúghat, még a felvételiig sem jutna el. És mert szeretethiánya van, mert arra vágyik, hogy valaki törődjön vele, valakinek fontos legyen. 

Mocskos játékokkal teli történet, s ki-ki eldönti majd hogyan viszonyul hozzá. Nekem csalódás volt, mert a szerző annyira a pár tagjaira koncentrált, hogy egyszerűen elhanyagolta a környezet éberségét, amikor szerinte a történet úgy kívánta meg. Mondhatnám úgy is, hogy mintha hülyéknek nézte volna a pár környezetét. Elképzelhető, hogy sikerül eltitkolni, hogy egy idő után egy házban laknak, de az már senkinek nem tűnik fel, hogy az addig szakadt Ivory csak úgy egyből dizájner-cuccokban kezd járni és Porshe-t vezet? Ez csak egy példa volt a sok kis apróság közül, amik úgy nem találtak bele a történetbe.

Nem kedveltem a két főhőst sem. Ivoryt a túlzott önfeláldozása, saját maga viktimizálása  miatt – értsd: ő mindennek és mindenkinek az áldozata. Emeric pedig olyan, mint aki magát isteni ajándéknak tartja minden nő számára. Felelőtlen, beképzelt, öntelt és kisebbségi komplexusát dominanciával takarja, ami inkább szadizmus, hiszen fájdalmat okoz Ivorynak akkor is, amikor nem bünteti. Szóval ez a BDSM beütés ismét felületes ismereteket takart és a hatásvadászat számlájára írnám.

Nem kedveltem a történetet, mert nem így kellett volna megoldani egy nagyon is valós témát, amit, ugye a szerző egy ál-BDSM történet szintjére degradált, egy olyan férfi főhőssel, aki egy egész pszichiátriai klínikának adna munkát éveken keresztül. Nem csak a pszichopaták kezdenek viszonyt tanítványaikkal, bármennyire is etikátlan ez.

Az erotika rajongói minden bizonyal kedvelni fogják ezt a történetet, hiszen erre a kategóriára hajt rá a cím nagyon kreatív fordítása is: Sötét hangjegyek helyett Vágyakra hangolva, de természetesen ízlések és pofonok…
   Viszont jó a zene...

Colleen Hoover - Egy nap talán

Egy nap talán 1

A huszonkét éves Sydney élete maga a tökély: egyetemre jár, jó állása van, stabil kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan tovább. 

Sydney egyszer csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, Ridge-hez. Nem tudja levenni róla a szemét, és valósággal megbabonázza a fiú szenvedélyes gitárjátéka esténként az erkélyen. Ridge sem közömbös iránta, és hamarosan ráébrednek, hogy több szempontból is szükségük van egymásra. 

Az Egy nap talán egy szenvedélyes történet barátságról, megcsalásról és szerelemről, ami az első oldaltól kezdve beszippantja az olvasót Sydney izgalmakkal teli világába.

Könyvmolyképző Kiadó, 2017

Eredeti mű: Colleen Hoover – Maybe Someday, 2014

"Hiszem, hogy az életben találkozunk néha olyanokkal, akiknek a lelke teljesen kompatibilis a miénkkel. Egyesek lelki társaknak nevezik őket, míg mások igaz szerelemnek."

 (Colleen Hoover - Egy nap talán, Könyvmolyképző, 2017)

Az első könyvem a szerzőtől. Hosszú ideig hallgattam az ismerősök dícsérő szavait és olvastam ultrapozitív kritikákat, így elcsábultam.

Egy dolog biztos: Colleen Hoover nem nekem ír. Egy újabb alig-huszonévesekről szóló történet, abból az amcsi-ifi standardból, jól megfejelve lelki mizériával és dagonyázással az önsajnálatban, kavarással, megcsalással, kettős értékrenddel és testi fogyatékkal, hogy tovább legyen fokozva az, ami e nélkül is már túl sok volt. És persze a zene, mert az milyen jól eladja majd a terméket.

Adott a főszereplő Sydney, aki dalszövegeket ír és, ó szegénykém, maga keresi meg a betevőre valót, hiszen szülei nem támogatták karrierálmait, mivel ebben az álomban nem a jogi egyetem szerepelt. Magától értetődően van neki barátja is, legjobb barátnője is, és boldog tudatlanságban él, míg a szomszéd srác, Ridge – a főhősünk,  felhívja a figyelmét a szarvaira. Sydney csodálatos példát mutat az olvasóknak és korosztályának: pofozd fel a legjobb barátnőd, ha az a pasiddal kavar a hátad mögött. Mintha az agresszívitás meg nem történté tenné a félrelépést. A finom lelkű és érzelmes dalszövegeket írogató Sydney olyan pöcre pattanó, agresszív személyiség.

S akkor már miért ne költözne be a főhőshöz, akinek épp van egy üres szobája, és akivel amúgy is együtt zenélnek, annak ellenére, hogy Ridge súlyos hallássérült – nem szeretem a siket szót. Igen, létezik ilyen, ez nem kitaláció: a hallássérültek is tudnak zenélni, táncolni, mert ők másképp fogják fel a hangokat, rezéseket, ritmust. Ha már Sydney és Ridge együtt zenélnek, akkor miért ne csinálnának mást is, bár az ifjú titánnak stabil kapcsolata van egy szintén hallássérült leányzóval, akinek cisztás fibrózisa is van ráadásul, csak azért, hogy még jobban fokozzuk a testi-lelki mizériát. S ha ez még mindig nem lenne elég, akkor a kégliben lakik Warren is, az élő lelkiismeret, aki mindig emlékezteti Ridge-t beteg barátnője iránti kötelességére. Milyen kapcsolat az, amit csak a sajnálat (vagy szánalom???) és kötelességtudat tart össze?

Nagyon kedves volt a szerzőtől, hogy zene-listát is adott a könyvéhez, mi több elérhetőséget is, lehet az okostelefonokkal bűvészkedni. Aki azt hiszi, hogy azokat a dalokat hallgatva ugyanazt fogja átélni/érezni a könyv olvasása közben, mint amit a szerző szugerál, hát gyorsan ébredjen fel, mert minden ember egyedi és megismételhetetlen, s ebből kiindulva mindenki a maga sajátos módján viszonyul az adott műhöz, legyen az a művészet bármelyik formája. És a pillanatnyi hangulatról még nem is beszéltünk... De attól a zenét meg lehet hallgatni.

S nemcsak dalokat kapunk, hanem dalszövegeket is, részei lehetünk az alkotófolyamatnak, olvashatunk ezernyi SMS-t és üzenetet a szereplők között.

A szerző világa - s ezen belül a szereplői világa is - nagyon távol áll tőlem. Hatásvadász, eltúlzott lelki mizériát felvonultató mű, lehet rajta vigyorogni, lehet rajta sírni. Ezt vagy szereted, vagy utálod, köztes megoldás nincs. Én nem kedvelem a stílust, ami a szerző sajátja. De attól más még rajonghat érte. Például azok, akik szeretik a mondva csinált konfliktusokat, a kihangsúlyozott lelki mizériát, a zenész-sztorikat, azonos mintát követő amerikai fiatalokról szóló írásokat... mert ugye az ízlések és pofonok…

Kiegészítő novella - Warrenről, a lakótársról szól: 

1.5 Maybe Not

Gill Hornby - És most együtt

Bridgeford ​válságban van. A főutca félig elnéptelenedett, az üzletek bezárnak, a polgári büszkeség gondolatát ódivatúnak találják a munkából egyenesen hazaszáguldó ingázók. A kisváros mintha elcsüggedt volna. 

Akad azonban egy dolog, ami összehozhatja a lakosokat: a zene. A bridgefordi városi kórusnak esélye lehet arra, hogy megnyerje a megyei kórusversenyt. Az énekesek kis csapatának azonban először új tagokat és egy egészen megújult hangzásvilágot kell találnia magának. 

Ezen a ponton lép a színre Tracey – született szólista, aki eltitkolt múltját rejtegeti; Bennett – hajdani templomi kóristafiú, aki értetlenül szemléli a modern világot; és Jazzy – aki a hangját útlevélnek tekinti, amelynek segítségével maga mögött hagyhatja a várost, és elindulhat a jövendőbeli hírnév és gazdagság felé. Sikerülhet-e beilleszkedniük az olyan régi, megbízható kórustagok közé, mint amilyen Annie? Megtanulhatnak-e közösen dolgozni, megmenthetik-e az énekkart, sőt, talán az egész közösséget is?

Az És most együtt humoros, éles szemű megfigyeléseken alapuló, de megható regény, amely az éneklés örömeiről, az együttélésről, a szerelemről szól… de legfőképpen arról, mennyire fontos, hogy az ember rátaláljon saját, igazi hangjára.

Gill Hornby író és újságíró. Férjével, Robert Harrisszel és négy gyermekükkel a berkshire-i Kintburyben él. Első regénye, a Méhkas felkerült a Sunday Times bestsellerlistájára.

Gabo, 2016

Eredeti mű: Gill Horby – All Together Now, 2016, 2015

Gill Hornbynak két könyve jelent meg magyar nyelven, az első a Méhkas volt, sajnos elsiklottam fölötte, de idővel pótolni fogom. Tehát ez az első írás amit tőle olvastam, s az igazat megvallva már néhány hete túl vagyok rajta, csak valahogy mindig más olvasmányom élményét osztottam meg és ez maradt a sufniban.

Nehezen fogott meg a történet, nem is igazán értettem mit akar ott ez a rengeteg ember, hiszen a főhősökön kívül egy egész közösséggel ismerkedünk meg.

A cselekmény egy idillikus angliai kisvárosban játszódik, itt él:

a főhősnő, a zárkózott és kissé antiszociális Tracey és szárnyait bontogató fia, Billy, akit egyedül nevelt fel

a fess Bennett, aki átszervezések következtében munkanélküli lesz, és akit meglehetősen rosszindulatú felesége rögtön elhagy, mi több, felnőtt gyermekeit is ellene próbálja hangolni

Annie, a buzgó mócsing, aki mindenkinek az életébe beleszól és kérés nélkül rendezni próbálja mások dolgait, valójában a saját családi gondjaival sem bír megbírkózni

a tohonya Lewis és tolókocsiban ülő lánya, Katie, aki mesés sütiket készít, amikor jó napja van

Jazzy, a zavaros családi háttérrel rendelkező 19 éves pincérlány, aki hangját a világhírnévhez szóló belépőnek tekinti

a kisváros főterén levő emlékműnél ücsörgő fiatalok, akik csak úgy ott vannak, mert ez menő

Pat és Lynn, a két idős és furkálódó pletykakirálynő

és temészetesen Constance (a drága Connie), a helyi kórus vezetője, aki történetünk elején autóbalesetet szenved –, meg a kegyes hazugság, hogy a drága Connie jobban van és hamarosan felépül, valójában vegetatív állapotban fekszik és gépek tartják életben.

Mi a közös ezekben az emberekben? A zene, hiszen valamennyien a városi kórus tagjai… vagy azok lesznek. Ki hogyan és miért kerül be a haldokló kórusba, mi a története és ki épp mit titkol, rajtad áll felfedezni.

Mind modtam/írtam, nehezen fogott meg, eleinte nem is igazán értettem hová akar kilyukadni a sok szereplővel és történeteikkel. Nem tudom mikor, egy ponton szórakoztatóvá és letehetetlenné vált a történet, legalábbis számomra. Szabályosan szurkoltam egy-egy szereplőnek… például annak is nagyon szorítottam, hogy Bennett volt felesége essen jól pofára…

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik az olyan, angliai kisvárosokban játszódó történeteket, amik nem egy-két emberről szólnak, hanem inkább közösségekről. Ajánlom azoknak is, akik szeretik a nyugis, humoros írásokat, azoknak is, akik kedvelik Jill Mansell, Milly Johnson vagy Katie Fforde könyveit. 

Én szerettem… és hát az ízlések, meg a pofonok…

Vivi Greene - Sing

Csillogás, fényűzés, ismertség és rajongás? T., a világszerte ismert popsztár egy időre elbújik a világ elől, és a nyugodt, barátságos kis halászfaluban nemcsak békére, de szerelemre is lel. Idővel azonban választania kell.

Maxim, 2016

Eredeti mű: Vivi Greene – Sing, HarperCollins, London, 2016

Lily Ross, a popsztár, ismét egyedül marad. Aktuális barátja (a szintén popsztár Jed)  lapátra teszi mert beijed az elköteleződés kilátásától. Ezért a leányzó egy időre elvonul a világtól egy szigeten lévő házba (barátnő tulajdona) sebeit nyalogatni, dalokat szerezni, új albumot írni – a kész, megjelenésre váró album már nem aktuális, hiszen azt Jed inspirálta és épp véget ért  “Mindörökké” tartó szerelmükről szólt volna.

Ebben a vállalkozásban partnere két legjobb barátnője, mert természetesen lennie kell a történetben legjobb barátnőnek is. Ebben mindjárt kettő is van, és a politka korrektség szellemében az egyikük leszbikus, ha már színesbőrű nem lehet.

És mivel Lily egy szerelmesebb fajta lány, az elvonulását megédesíti egy újabb érzelmes barátság a sziget lefessebb srácával. Tehát új érzések, új élmények és megy is a dalszerzés, mint a karikacsapás. Továbbá sok-sok oldalon keresztül sajnálkozhatunk azon, hogy milyen nehéz is szegény popsztárnak az élete, mennyire nincs intimitása és mindenki szeretne egy darabot belőle… még az exek is.

Nos, hát ez a hírnév átka, és körülbelül ennyi is az, amit erről a könyvről mondtani/írni lehet. Talán még annyit, hogy a pozitív kritkákat olvasva másra, ennél sokkal jobbra vártam.

Egyszer olvasós kis semmiség, gyorsan túl lehet lenni rajta. Nagyon ifjúsági, nagyon csajos és aki szereti a zenészekről szóló történeteket valószínűleg ezt is kedvelni fogja – bár messze alulmarad például Kylie Scott Stage Dive sorozatához képest.

Nekem nem jött be, de hát ízlések és pofonok

Jut eszembe, ki az a T. akiről a fülszöveg említést tesz?

Hóvégi klasszikus: George Sand - Consuelo, Rudolstadt grófné

“… nem színházakban játszák a legjobb komédiákat…”

George Sand, Consulo

Amandine Aurore Lucile Dupin, Baronne Dudevant (Párizs, 1804-1876) ismert írói nevén George Sand, francia írónő, novellista. A nő, akinek volt mersze másnak lenni.

Előszőr kiskamaszként találkoztam George Sand nevével egy Chopinről szóló életrajzi filmalkotásban és csodálkozva kiáltottam fel: Jesszusom! Ez a pasi nő! Ami nem volt semmi a 19. században, még Párizs művészvilágában sem. Híres volt Chopinnel valamint Alfred de Musset-vel folytatott viszonyairól, bár ezek idején hivatalosan még Dudevant báró felesége és két gyermekének anyja. Ez a házasság később felbomlik Sand  a nők szexuális egyenjogúságáról vallott eszméi miatt, ugyanis több szeretője is volt, sosem titkolta viszonyait, ha kedve úgy tartotta, akkor férfiruhákba öltözött egyenjogúságát kifejezendő és a 19. századi Párizs dekadens művészvilágával vegyült.

Consuelo és Rudolstadt grófné, így a kettő együtt, mert így teljes a történet. Zárójelként megjegyzem, nem értem miért kategorizálja a Wikipédia mindkét művet novellának mikor regény a javából, különösen terjedelmüket tekintve.

18. században játszódó történet, a francia romantika gyöngyszeme és cselekménye Európa nagy részét beszövi. Történet egy csúnyácska, kétes származású lányról, akinek egyetlen vágya és reménye az éneklés, ez tudja majd kiemelni a szegénységből, nyitja meg a kapukat előtte. És ez hozza el a szerelmet is, amiről már oly régen lemondott. Szerelmese, és későbbi férje, a huszita Albert gróf meglehetősen eredeti figura a maga módján.

Romantika, szerelem, némi történelmi áttekintés és miszticizmus, valamint sok-sok korabeli zene, a zeneművészet és a színpad csillogó világa, a vele járó féltékenységekkel és intrikákkal. Erről szól Consuelo és Rudolstadt grófné. S ha belefogsz, akkor vértezd fel magad nagy türelemmel, mert nem egy könnyű olvasmány, első sorban a terjedelme miatt. Helyenként túlságosan részletező és emiatt vontatottnak tűnhet, de ennek ellenére érdemes vele megpróbálkozni a klasszikus romantika kedvelőinek.

Consuelo tüneményes tehetségű énekesnő, de életét és a velencei társaságba való befogadását több ellentmondás is nehezíti: spanyol, részben cigány származású, de a velencei stílus hibátlan értője, szerelemgyerek, csúnya leány, akit a tehetség és jóság mégis valósággal gyönyörűvé varázsol, az opera csillogó világa éppúgy vonzza, mint az érzéki szerelem, de fokról-fokra megcsömörlik mindkettőtől, egyre inkább lelki, megnemesült vonzalomra vágyik, s a tetszés és a siker közegéből a jószolgálat és a társadalom-jobbítás övezetébe lép át. Az önéletrajzi ihletésű regény eltávolítva egy történelmi időegység viszonylatába beleszőve a 18. század közepének története. A hősnő Velencéből Csehországba jut, majd Bécsbe, Poroszországba; feltárulnak előtte fejedelmi paloták, paplakok, összeesküvők földalatti rejtekhelyei. Értelme és jósága választatja vele Albert grófot, aki huszita. Férje halála után Rudolstadt grófné lesz, de ez már a könyv második kötetében (Rudolstadt grófné címmel) olvasható.

Eredeti mű: Georges Sand – Consuelo, 1842

Első magyar nyelvű kiadás 1875, Franklin-Társulat, azóta még négyszer, utoljára 1986-ban adta ki a bukaresti Kriterion kiadó

Legnépszerűbb ​​regénye, a Consuelo folytatásában George Sand a páratlan képességű velencei énekesnő mesés élettörténetét szövi tovább. A titkos házasság révén grófnévá lett Consuelo férje halála után Berlinbe költözik. Miközben továbbra is elkápráztatja a közönséget művészetével, a királyi udvarban fondorlatos összeesküvés szövődik körülötte, melynek akaratlan részeseként egyre inkább gyanúba keveredik. Végül kegyvesztett lesz: korábbi pártfogója, Nagy Frigyes rideg számítással börtönbe záratja. A meleg szívű lányról azonban igaz barátai nem feledkeznek meg. Mikor erényét a várbörtönben már komoly veszély fenyegeti, veszélyes kalandra vállalkozva megszökteti egy titokzatos idegen. Menekülés közben Consuelo szívében romantikus szerelem ébred az életét őérte kockára tevő Liverani lovag iránt. Kiszabadítója a lányt az üldözők elől egy távoli várkastélyban bújtatja el, mely titokban egy egész Európát behálózó titkos társaság vezetőinek székhelye. A társaság tagjait megismerve Consuelo megdöbbentő felfedezést tesz, és ennek fényében élete utóbbi néhány évének eseményei teljesen új értelmet nyernek. Az elképesztő fordulat ugyanakkor végre az oly régóta várt boldogságot is meghozza a lány életében. A zenei ihletésű regény megkapó szépségű, egyszersmind filozofikus mélységeket feltáró záró szakasza a forrongó szellemű XVIII. század elkötelezett erkölcsiséget tükröző áttekintését kínálja. A Rudolstadt grófné méltó kiegészítője és lezárása a francia romantika kiemelkedő alakjától ránk maradt legjelentősebb műnek.

Eredeti mű: Georges Sand – La Comtesse De Rudolstadt, 1843

Magyarul háromszor jelent meg az Európa Kiadó gondozásában, 1971, 1972 és 1978-ban

Kylie Scott - Lead - Szóló

Stage Dive 3

Megszelídítheti a szerelem a rock n’ roll leghírhedtebb fenegyerekét?
A Stage Dive énekese, Jimmy Ferris megszokta, hogy azonnal megkap mindent, amit csak akar – egész eddigi élete a vad bulizásról és könnyű csajokról szólt. Végül azonban túltolja a rock n’ rollt, és az elvonón találja magát, utána pedig megkapja személyi asszisztensnek Lenát, akinek egyik legfontosabb feladata megakadályozni, hogy visszaessen. 

Lena nem hajlandó elviselni szexis főnöke allűrjeit, és annak ellenére, hogy az első pillanattól kezdve szinte izzik körülöttük a levegő, elhatározza, hogy a kapcsolatukat szigorúan szakmai alapon tartja. Jimmy azonban túlságosan messze megy, és a fenegyerek hirtelen rádöbben, hogy nagyon könnyen elveszítheti a legjobb dolgot, ami az életében valaha történt. Vajon meg tudja győzni makacs asszisztensét, hogy vállalják a kockázatot, és hagyja, hogy a szíve vezesse?

Könyvmolyképző Kiadó, 2016

Eredeti mű: Kylie Scott – Lead, St. Martin’s, London, 2014

Az előző rész után azt mondtam ennyi volt, és mégis elolvastam … túlzás! Átlósan olvastam sűrű lapozással. Úgy gondolom jobb lett volna megmaradni az eredeti elhatározásom mellett, mert voltak pillanatok amikor nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek.

Benéztem ilyen-olyan fórumokra, mindenki el van ájulva tőle, ki vannak feküdve, ilyen jó, olyan jó és egyik szuperlatívusz a másik után… Nem ugyanazt a könyvet olvastuk? Tudom, hogy ízlések meg pofonok, de akkor is...

Rendben, a történet akár jó is lehetne: a rock fenegyereke javulni akar, kijár egy elvonót és ez arról szólna milyen nehéz túlélni az azt követő időszakot. Csak nem kellett volna ekkora nyáltengert csinálni belőle és talán a nyelvezetén is dolgozni kellett volna egy keveset, a szereplők értelmi szintjéről nem is beszélve. Értem én, hogy a rock istenei és őket más mércével mérik, de sokszáz oldal belőtt haj, király, aha és kúrás, valamit a többszörösen előadott, egymás nemiszervéről szóló dícshimnusz azért kicsit sok volt.

Teljesen kiszámítható történet Jimmy Ferris-ről, a Stage Dive banda énekeséről és frissen alkalmazott asszisztenséről, Lenáról. Túlzásba vitt lelkizés és libidó, némi erotika. A férfi főszereplő természetesen egy kőgazdag, szexis félisten, akkora farokkal mint a mesében – fekete pont, ilyen minden könyv férfi főszereplője mostanában, a női főszereplő átlagos lány – piros pont lenne, ha az előző két részben nem ugyanezt kaptuk volna: dögös félisten-átlagos lány kombináció. Ebből tizenkettő egy tucat.

A történet egyes szám első személyben íródott, Lena meséli el – a női főszereplő, akárcsak az előző könyveket –, és bár szexre csak a könyv utolsó harmadában számíthatsz, Lena libidójának pillanatnyi állapotával a könyv minden fejezetében tisztában lehetsz.

Miről szól ez a könyv? Semmiről. Abszolút semmi nem történik azon túl, hogy Jimmy és Lena összejön. Még  a párválasztás is közhelyes, hiszen tudjuk az előző részekből, hogy Jimmynek semmi sem volt szent, így az öccse barátnői sem, hát most egy olyan lánnyal áll össze, akinek a nővére lenyúlta a pasiját és most épp férjhezmegy hozzá.

Az is fura, hogy az együttes tagjai ennyi ideig szinglik maradtak, s most szinte egyidejűleg egy életre elkötelezik magukat, mert a nyakam rá, a következő részben Ben is a párjára talál és az is időben egyszerrel történik valamennyi előző könyv cselekményével. Sőt, aki odafigyel, az már sejti is mi történik és főleg kivel, nem nagy filozófia kitalálni.

A nyelvezete továbbra is kendőzetlen és triviális, a szereplők viselkedése is. Az előző résznél azt mondtam/írtam, hogy soha infantilisabb irományt, úgy a történet, mint a szereplők szempontjából. Hát visszavonom, mert ez übereli.

A fordítás sincs a csúcson. Nem rossz, de van néhány mellényúlás és hiányoznak azok a finom árnyalatok, amit ismerie kellene annak, aki ilyesmire adja a fejét,  amik igazán jóvá tennék… mint például Jimmy “néhány mérettel nagyobb farka” – néhány számmal esetleg? A “size”-ot így is lehet fordítani.

…kinyújtottam felé a kezem, hogy adja oda a távirányítót – Kedves fordító! Ez elméletileg egy műfordítás, és bár sosem lesz egy ígényes, szépirodalmi mű, azt azért illene tudni, hogy mikor használatos az ide és mikor az oda.

basszgitáros, basszer – talán basszusgitáros, az előző részben csak “basszer” volt, hát ez sem jobb…

Még hátra van Ben, a basszusgitáros története, mikor várható a magyar nyelvű megjelenése fogalmam sincs. Az idén nem hiszem. Nem mondom, hogy nem fogom elolvasni, azt sem, hogy igen…

A sorozat előző részei:

1 Lick - Taktus

Könyvmolyképző Kiadó, 2015

2 Play - Futam

Könyvmolyképző Kiadó, 2016

Ma lenne 70 éves Freddie Mercury...

…született Farrokh Bulsara, Zanzibár, 1946. szeptember 5, - meghalt: London, 1991. november 14., pársziindiai származású brit énekes és zenész, a Queen rockegyüttes egykori énekese és dalszerzője. Fő dalszerzőként jelentősen meghatározta az együttes stílusát, a legtöbb sikeres dalukat ő írta. Az 1980-as évek közepén szólókarrierbe kezdett, és Montserrat Caballé operaénekesnővel közösen operai hatású könnyűzenei albumot készített Barcelona címen. Gyakran azonosítják magával az együttessel, népszerűsége többször háttérbe szorította az együttes többi tagját. Általános vélekedések szerint az egyik legtehetségesebb hangú könnyűzenei énekes, és kivételes tehetségű frontember és koncertzenész volt. Bár a halála pillanatáig titkolta mind a betegségét, mind a szexuális irányultságát, mégis az egyik leghíresebb biszexuális zenei előadó lett, valamint az AIDS betegség egyik leghíresebb áldozata.

(forrás: Wikipédia)

A jók mindig fiatalon mennek el...

... és személyes kedvencem: