Hóvégi klasszikus: Charlotte Brontë - Jane Eyre

Ez egy abszolút szubjektív írás, nem értékelés, nem kritika, csupán egy elfogult vélemény egy kedvencről, mellőzve minden szabályt és klisét, amit ilyenkor elvárnak az ember lányától.

Brontë kisasszony maradandót alkotott, hiszen romantikus párosban a Jane Eyre főhősei méltón veszik fel a versenyt Jane Austen sokat emlegetett Büszkeség és balítélet című könyvének Elizabeth Bennet-Fitzwillian Darcy párosával. Hogy mennyire volt hatással a szerzőre Jane Austen munkássága, nem tudom, nem olvastam utána, de valószínűleg ismerte írásait, hiszen a 19. század nem bővelkedett női alkotókban. Mellesleg Brontë szinte fél évszázaddal Austen után kezdett írni.

Nem véletlenül említettem Jane Austen nevét Charlotte Brontëval kapcsolatban, hiszen azon túl, hogy mindketten a romantikus műfajban alkottak a 19. században, még van egy közös pontjuk: mindketten vidéki paplányok és népes családból származnak. S mindketten fiatalon haltak meg. Viszont, míg az Austen családban csupán Jane volt az akinek írói próbálkozásai sikert arattak, a Brontë nővérek közül háromnak is megadatott ez a dicsősség, Charlotte mellett Anne és Emily könyvei is mai napig ismertek.

Jane Eyre. Így hívják a történet női hősét. Árva gyerek akit egy emberi érzésekre képtelen nagynéni nevel, majd árvaházba küld. Meg kell a szívnek szakadni, de talán ez volt az egyetlen jó, amit az anyátlan-apátlan árvával valaha is tett, hiszen ennek köszönhetően tud később Jane nevelőnőként elhelyezkedni a Rochester-házban. S ekkor kezdődik az igazi kaland, hiszen a Rochester-ház – ami tulajdonképpen egy kastély – tele van titkokkal és furcsa lakókkal. Maga a ház ura is fura, titokzatos és kicsit sem jóképű:

“Szerető szem kell hozzá, semmi egyéb. Aki szeretettel nézi az arcát, az szépnek fogja találni. Azt is mondhatnám, hogy a férfias erő és bátorság nagyobb hatalom, mint a szépség.”

Maga Jane sem szép, s ez az amit nem tudtam soha megérteni. Ha valaki nem felelt meg a kor szépségideáljának – bármilyen is legyen az – azt csúnyának bélyegezték, kiváltképpen ha a szépítéshez nem járult hozzá sem tekintélyes hozomány, sem hangzatos nevekből álló rokonság. Jane nem egy kényeskedő, önsajnálatban dagonyázó liba, hanem okosan és kitartóan, egészséges kiváncsiságtól hajtva próbál helyzetéből a lehető legtöbbet kihozni. Az ő történetén keresztül ismerjük meg a 19. századi elít nagy részére jellemző képmutatást és szociális érzéketlenséget.

A gazdag Rochester és a szegény nevelőnő természetesen egymásba szeret, tehát Jane egy teljesen új érzéssel találkozik, hiszen eddigi életében a szeretet szó semmilyen formájával nem találkozott. De eljutni a boldog végkifejletig nem lesz egy fáklyásmenet, hiszen a ház és a lakói titkokat rejtenek.

Természetesen a filmeseket is megihlette az alkotás, nem is egyszer. Volt már belőle tévéfilm és minisorozat is többször is, sőt opera és musical változatai is ismertek. Inspirációforrásként szolgált későbbi műveknek és több későbbi szerzőt is folytatások megírására késztetett (forrás: Wikipédia), bár ezek közül egyet sem olvastam.

Ez egy újabb könyv, ami az 1001-es listán szerepel, és amit a klasszikus irodalom és romantika kedvelőinek olvasni kellene (ha még nem tették meg), és nem csak nekik. Nem annyira romantikus mint Jane Austen, de nem is annyire nyomor-központú mint Charles Dickens.

Volt ez kötelező házi olvasmány is – nem tudom, hogy az-e még, nekem az volt, de természetesen nem akkor olvastam el, hanem felnőttként. És sosem bántam meg… de az ízlések és a pofonok…

A regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége révén nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja a lowoodi árvaházba. Jane tanítói oklevelet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A bonyodalmak viszont főként ezután kezdődnek… A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az ő tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést.

Eredeti mű: Charlotte Brontë – Jane Eyre, 1847

Magyarul először 1959-ben jelent meg és azóta még huszonháromszor, utoljára 2015-ben a szegedi Lazi Kiadónál.

Rövidített és átdolgozott kiadása A lowoodi árva címmel jelent meg 1967 és 2007 között összesen hétszer

Hóvégi klasszikus: A. J. Cronin - Réztábla a kapu alatt

“Bármit mondjanak is a cinikus emberek, a boldogság belső ügy, egy teljesen szellemi, lelki állapot, mely független minden vagyontól, birtoktól, világi kincstől”*

Ezt a könyvet többször is olvastam, s valahányszor olvasom, mindindig meg tud lepni egy-egy olyan dologgal, amit az előző olvasásnál nem vettem észre, vagy egyszerűen nem voltam eléggé érett, hogy megértsem.

Film, sorozat is készült belőle, nem is egy. Nem is olyan rég az egyik magyar nemzeti adó folytatásokban sugározta az egyik, információim szerint a legújabb sorozatfilmet.

Orvosregény – ezt jelzi a címe is, hiszen abban az időben, az orvosok nevét réztáblán tüntették fel a ház falán, a kapu alatt – a szerző talán legismertebb, leghíresebb műve.  S mivel a szerző maga is orvos volt a 20. század ’20-’30-as éveinek Egyesült Királyságában, a könyvben fellelhető orvosi- és az ehhez kapcsoló szociális és társadalmi információkat meglehetősen hiteles forrásból kapjuk. Hogy ezek ismeretében, a történet menyire fikció és mennyi belőle a  valós, a szerző által átélt események, nem tudom. Nem ismerem részleteiben sem a szerző életrajzát, sem más regényeit nem olvastam… eddig.

Annak ellenére, hogy ez lassan száz éve íródott, a téma mindig aktuális lesz, talán most aktuálisabb, mint bármikor, és azok a … nevezzük bölcsességeknek vagy tanulságnak, amiket a szerző itt-ott, szinte észrevétlenül elpotyogtat, egyetemesen érvényesek bármikor és bárhol.

“Az emberek zöme olyan műveletlen, értelmetlen és elfogult, hogy még saját egészségüket, saját létérdeküket sem lehet rájuk bízni.”*

Miről is szól ez a történet? Az orvosról, az emberől. Arról a dr. Andrew Masonról, aki idealisztikus álmait az emberek megmentéséről fokozatosan felcseréli a pénz által mozgatott puccos világgal és az anyagi jóléttel, az egyszerű asszony szeretetét az ünnepelt díva pártfogásával. Addig, ameddig a sors kereke ismét fordul egyet és minden, amit addig a pillanatig elért – úgy szakmai, mint magán vonatkozásban –, veszélybe kerül.

Ez egy klasszikus mű, amit mindenkinek érdemes lenne elolvasni legalább egyszer, amennyiben lehet 25+ évesen. Mert azelőtt senkit nem fog érdekelni ennek a műnek a mondanivalója.

A klasszikus szépirodalom kedvelőinek ajánlott, de természetesen az ízlések és a pofonok.

Archibald ​Joseph Cronin nevét régóta ismeri a magyar olvasó. A harmincas években divatos orvosregényének legsikeresebb művelőjének kilenc könyve jelent meg nálunk 1934 után. Bizonyára sokan emlékeznek még A Kalapkirály-ra, a Három szerelem-re vagy az Egy orvos újtá-ra. Cronin maga is orvos volt – katonaorvos, hajóorvos, majd bányaorvos, utóbbi minőségében éppen Walesben, ahol a Réztábla a kapu alatt egy része is játszódik.

E kétségkívül leghíresebb regényének főszereplője, dr. Adrew Manson, friss dimpomával a zsebében érkezik Skóciából a walesi bányavidékre. Hamar ráébred, hogy elméleti képzettsége veszélyesebb, mintha teljesen tudatlan volna, ezért igyekszik minél több tapasztalatot szerezni s a gyakorlatból tanulni, hogy igazán jó és hasznos orvos váljék belőle. Segítségére van ebben áldozatos felesége és egy hányatott sorsú kollégája is.

Hét esztendővel később Londoban találjuk – ahol megszédíti az anyagi gyarapodás lehetősége. Amit eddig elkerült, holott megkönnyítette volna helyzetét: feladja az elveit. Türelmesen hallgatja a gazdag hipochondereket, és észre sem veszi, hogy a valódi betegek számára már nincs ideje. A jómód felé vezető erkölcsi züllés útján egy tragédia állítja meg. De idejében-e? Minden idők egyik legsikeresebb bestsellerét veheti – ismét – kezébe a magyar közönség.

Eredeti mű:  The Citadel, 1937

Magyar nyelven szintén 1937-ben jelent meg a Dante Kiadó jóvoltából. Összesen kilenc kiadást ért meg magyar nyelven, utoljára 1999-ben az Alexandra kiadásában látott napvilágot.

* A. J. Cronin – Réztábla a kapu alatt

Marian Keyes - Lucy Sullivan férjhez megy

Lucy Sullivan férjhez megy… vagy mégse?

Lucy igazi átlagos mai lány. Munkatársnői elhurcolják egy jósnőhöz, aki megjövendöli, hogy egy éven belül férjhez fog menni. Ő csak nevetni tud ezen, hiszen egyetlen épkézláb, szerethető pasi sincs az életében.

Ám a barátnőinek adott jóslatok kezdenek sorra beteljesülni…

Marian Keyes a modern női irodalom koronázatlan királynője. Első öt regényét huszonhét nyelvre fordították le, és több mint hétmillió példányban adták el. Pincérlányból és alkoholfüggő, kallódó nőből ünnepelt világsztárrá küzdötte fel magát. Akárcsak Lucy Sullivan, ő is humorral és mérhetetlen akaraterőből csetlik-botlik a modern nagyvárosi lét útvesztőiben, keresi önmagát, a szerelmet és a boldogságot.

Lucy Sullivan hol vidám, hol megható története, melyből tizenhat részes tévésorozat is készült, a Nők lapja Regények sorozat méltó indítása. Kedves, szeretni való könyv. Sírni és nevetni tudunk Lucy Sullivanen – önmagunkon. És megtanulunk örülni a legkisebb jónak is életünkben.

Ulpius-ház, 2002

Erdeti mű: Marian Keyes - Lucy Sullivan is Getting Married

 Naaaagyon  hosszú volt. Nem rossz, csak hosszú. 
A történet központjában természetesen Lucy Sullivan áll, de nem kizátólag róla szól a könyv, hanem a kis közösségekről - és azok tagjairól - amelyekhez tartozik: család, munkahely, lakótársak, baráti kör.
Természetesen van benne egy adag Marian Keyesre jellemző egészséges ír nacionalizmus. Az általam eddig olvasott könyvei kivétel nélkül írekről szóltak - nagy csoda! hisz ő maga is ír - és mindig volt egyvalaki akiben túltengett a hazaszeretet. Ebben a könyvben Lucy alkoholista apja az.
Hogy szórakoztató volt-e? Igen, a hossza ellenére. Nem voltak benne nagy durranások, sem nagy drámák. A történet központi témája néhány nő görcsös igyekezete a tökéletes férfi, kapcsolat és potenciális férj megtalálására. Azt is érdekes megfigyelni, ahogyan a kinyilatkoztatott magasröptű eszmék, erkölcs és önbecsülés hogyan változik amikor az érintett személy érdeke megkívánja.
Annak ellenére, hogy kiszámítahó volt a végkifejlet, az út odáig nem volt épp egyenes. Ha lenne a női hülyeségnek szobra, azt biztosan Lucy Sullivanról mintáznám, aki, az utolsó néhány fejezet kivételével, mindenkinek a felmosórongya volt.
És igen... ott a fotón középen az Gerard Butler, ő játszotta a szemétláda Gus szerepét a könyből készült mini-sorozatban

Jojo Moyes - Mielőtt megismertelek

 Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 

Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 

Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és – pusztán a másik kedvéért – újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?

Cartaphilus, 2012

Eredeti mű: Jojo Moyes – Me Before You, 2012

Ismét aktuális beszélni róla, mivel hamarosan megjelenik a mozikban a könyv alapján készült film. A hivatalos előzetes már több csatornán is látható.

Egyike a legjobb könyveknek amit valaha olvastam. Egy időben azt hírlett, hogy a rajongók addig nyaggatták az írónőt, amíg beadta a derekát és megírja a folytatást. Nos a hír igaz: 2015 szeptemberében megjelent a folytatás After You címmel, tudomásom szerint egyelőre nincs magyar fordítás – ha valaki másként tudja, húzza meg a fülem.

Annyira korrekt a fülszöveg, hogy felesleges a cselekményt osztani-szorozni. Csak elrontanám az olvasás-élményét annak, aki ezután fog majd bele. Hogy mennyire támaszkodik valós történetre, meg nem tudnám mondani, de akár egy az egyben igaz lehetne minden, ami ebben a könyvben szerepel.

A szereplők nagyon jól formáltak. Aki nem csak néhány napra ugrott át Angliába túristáskodni, hanem hosszabb időt ott töltött az tanúsíthatja, hogy Louisa tipikus angol lány, pontosan olyannak írta le a szerző mint amilyen a többség: nem túl sok iskola, zavaros családi körülmények, folyamatos anyagi gondok. Louisa örökös második a brilliáns elmének tartott nővére mögött. De fejlődőképes és tele van szeretettel, jóindulattal… ez sajnos nem jellemző a többségre. Nem akarja feladni, mindent megtesz Willért és az utolsó pillanatig reménykedik abban, hogy mégiscsak létezik a csoda és Will talpra áll, vagy legalább javul az állapota.

A legjobb dolog ami Will-lel történhetett az adott helyzetben, az Lou volt. Bár nem mindig úgy sült el, mint ahogy tervezte, Lou elviselhetőbbé, mondhatni elvezhetővé tette Will utolsó hónapjait. Will pedig egy új élet reményét csillantja meg Lou előtt, adok-kapok helyzet, amiből mindketten jól jönnek ki.

A svájci Dignitas klínika, ahol Will saját kérésére földi pályafutását szándékszik bevégezni, nagyonis valós hely és szigorú szabályok szerint segítenek nagyon beteg embereknek megszabadulni földi kínjaiktól. Nem célom reklámot csinálni az intézménynek, csak jeleztem, hogy ez a hely nem kitaláció. Természetesen hosszan lehetne azon vitatkozni, hogy ki volt az önzőbb: Will, amiért úgy döntött, hogy nem akar tovább másokra utaltan kínlódni, vagy az anya, aki minden erejével azon van, hogy lebeszélje a döntő lépésről. Vagy akár arról is beszélhetnénk, hogy mennyire etikus egy ilyen intézmény létezése, kinek van joga dönteni élet és halál kérdésében – sem a hely, sem az idő nem alkalmas erre, de érdemes rajta elgondolkozni.

Nem vagyok egy bőgős fajta, de ezt a könyvet megkönnyeztem. És pontosan azért mert ennyire szerettem a könyvet, a filmet nem fogom megnézni. Majd elmesélitek, hogy milyen volt.