A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blogturné. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blogturné. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. augusztus 3., csütörtök

Abbi Waxman – Felnőttképző



   Abbi Waxman harmadik magyarul megjelent regényének főszereplője rendkívül peches időszakot él át! Ám miután Laura Costelló Nina Hill könyvesboltjába menekül a zivatar elől, a legnagyobb meglepetésére igaz barátokra talál az ott megismert különcökben, akik segítenek újra sínre tenni az életét.
   Tartsatok bloggereinkkel legújabb blogturnénkon, és ne felejtsetek el játszani se, hiszen egy szerencsés olvasónk a kiadónak hála megnyeri a Felnőttképzőt!




   Laura Costellónak meglehetősen rossz napja van. Most bontotta fel az eljegyzését a gimis szerelmével, a szülei nem értik meg, a bérelt lakása leégett, és mindennek tetejébe még bőrig is ázott a Los Angelesben évezredenként egyszer előforduló zivatarban. Nemhogy száraz, de semmilyen ruhája sincsen. Beszalad hát az első helyre, amit menedéket keresve talál. Ez pedig nem más, mint a könyvmoly Nina Hill boltja – és itt, a regények között Laura nem csupán rokon lelkekre, hanem segítőkész barátokra is talál.
   A különc Polly, a felesleges tényeket habzsoló Nina és a hihetetlenül jóképű Bob a segítségére siet – ki-ki a maga őrült, szeleburdi vagy éppen visszahúzódó módján. Laurának pedig pont erre van szüksége ahhoz, hogy valahogy újra összerakja az életét, és számtalan vicces, mégis embert próbáló kalandon át választ találjon arra a legnehezebb kérdésre, hogy mi is akar lenni, ha nagy lesz.




General Press, 2023
Eredeti cím: Adult Assembly Required, 2022





   Abbi Waxman nevével 2017-ben találkoztam először, amikor első magyar nyelven is kiadott könyve, az Új örömök kertje. Az akkori kiadója valamiért nem tartotta érdekesnek folytatni írásai kiadását, így legközelebb tavaly került fel ismét a radaromra, mikor a General Press Kiadó megjelentette Egy könyvmoly élete címmel egy másik írását. Idén pedig itt egy újabb Abbi Waxman könyv, s remélem a Kiadó megtartja a szokását, mert én kedvelem az írásait.
   Ez egy abszolút önálló történet, de... Igen, van egy de, mert Waxman korábbi írásainak ismeretében több kapcsolódási pontot is felfedeztem. Például a közösségi kert fogalmát, meg egyáltalán a kertészkedést, ami központi helyet foglal el az Új örömök kertjében. Vagy azt, hogy az Egy könyvmoly élete szereplői ebben a történetben is megjelennek mellékszereplőként. Nem mondanám, hogy kötelezően ismerni kell a korábban megjelent írásait ahhoz, hogy ezt a történetet élvezni lehessen, de nekem határozottan jót tett, hogy indulásból tudtam ki kicsoda a mellékszereplők egy részéről.

   Annak ellenére, hogy ez egy könnyed, nyári olvasmány, olyan „nőcis limonádé”, ahogy a sznobok mondanák, ez a történet annyi mindenről szól, s ugyanakkor elgondolkodtat is. Mert, ugye, itt van első sorban az emberség. Nem sokan ugranának segíteni egy idegennek, aki bőrig ázva, csatakosan beesik egy könyvesboltba, Hiszen a történet nősnőjével pontosan ez történik: szakadó esőben, bőrig ázva beesik Nina könyvesboltjába, s semmije nincs azon kívül, ami rajta van, mert bérelt lakása kiégett. És segítséget kap. A különc Polly – aki mellesleg egy csodálatos karakter, s a könyv végére kiderül, hogy sokkal több ő annál – szállást szerez neki abban a villában, ahol többetmagával lakik, s aminek a tulajdonosa nemcsak érdekes karakter, hanem nagyon merész is, hiszen hatalmas házának szobáit (és csodálatos kertjét) minimális lakbérért bocsájtja bérlői rendelkezésére, igazi otthonos hangulatot teremtve.

   Mesélnék egy kicsit a történet hősnőjéről is, akire igazán ráfér az újrakezdés. New York-i otthonát hátrahagyva költözött Los Angelesbe, hogy fizioterapeutának tanuljon. Egy olyan családot hagyott hátra, ahol a szülők és testvérei is egyetemi professzorok – sőt, volt vőlegénye is –, s természetesen ezt az akadémiai pályát szánták volna neki is. Laura egy súlyos autóbaleset után döntött úgy, hogy kézbe veszi az életét és nem azon az úton halad, amit szülei kijelöltek. Tele van bizonytalansággal, frusztrációval, önbizalomhiánnyal. S szerintem pont erre házra, erre a közösségre volt szüksége, hogy tovább tudjon lépni, hiszen új barátokra tett szert, akik mindenben mellette állnak, Nina bevonja a kvízes csapatába (akik olvasták az Egy könyvmoly életét, azok tudják miről beszélek), és ismét rátalál a szerelem a sármos kertész, Bob személyében.

   S hogy növelje a történet cukiság faktorát, természetesen háziállatok s tartoznak a villához: egy szabad szellemű macska (a macskák egyébként mind szabad szellemek) és két kutya, mert „A kutyák mindig jobbá teszik az életet.”
   Nagyon szerethető – és szórakoztató – történet volt emberségről, barátságról, szerelemről, újrakezdésről, a közösség gyógyító erejéről. Én kedveltem, s remélem a jövőben is megjelennek Waxman könyvei magyar nyelven. De ízlések és pofonok...



A szerző nevéhez kapcsolódik:









   A General Press kiadó sok szórakoztató chick littel kedveskedik az olvasóinak, és most azokra szeretnénk felhívni a figyelmeteket. Minden állomáson találtok egy vagy több nevet, melyek a korábban megjelent romantikusok szereplőié, és a ti feladatotok, hogy kitaláljátok a könyvek címét!

   Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.



Megan Taylor


a Rafflecopter giveaway


[Blogturné Klub]
08.01 - Pandalány olvas
08.03 - Betonka szerint a világ…
08.05 - Olvasónapló
08.07 - Kelly és Lupi olvas
08.09 - Könyv és más
08.11 - KönyvParfé
08.13 - Hagyjatok! Olvasok!


2023. július 29., szombat

Rachel Burton – Nyár, fesztivál, szerelem



   Újabb Rachel Burton könyvnek örülhetnek a szerző magyar rajongói, melyet ismét a General Press Kiadónak köszönhetünk. Tartsatok velünk blogturnénkon, és ha szerencsések vagytok, tiétek lehet a Kiadó által felajánlott nyereménykönyv.





   A Könyvesbolti karácsony szerzőjének új könyve.
   Amikor Willow elmenekül a saját esküvőjéről, csak egyetlen helyre mehet: a Wight-szigeti kisvárosba, amelyet egykor otthonának nevezett. De nem csak ő tér vissza, hogy ott töltse a nyarat…
   Willow tizenkét évvel ezelőtt hagyta a háta mögött a szigetet, miután a gyerekkori szerelme, Luc összetörte a szívét. Luc azóta sármos zenész lett, a világot járja, telt házas koncerteket ad, de a nyárra hazatér, hogy ő legyen a fő fellépő a sziget éves zenei fesztiválján – és visszanyerje Willow szerelmét.
   Ahogy Willow kibogozza a múlt kusza szálait, egy váratlan titokra bukkan, amely a feje tetejére állíthatja addigi világukat, és közben élete legfontosabb kérdésével találja szemben magát: képes-e új esélyt adni a szerelemnek?




General Press, 2023
Eredeti cím: The Summer Island Festival, 2021




   Imádom a következetességet! Télen téli könyvet (Könyvesbolti karácsony), nyáron nyári könyvet olvashatunk Rachel Burton tollából, méghozzá magyar nyelven. A szerző bemutatkozó könyve kellemes olvasmány volt, mondanivalója is akadt, tehát borítékolva volt, hogy én ezt a könyvet is akarom majd.
   Nos, az jó, hogy nyomokban sem hasonlít a szerző előző könyvére, ugye? Mert amúgy úgy tudnám a legjobban jellemezni, hogy egy dél-amerikai szappanopera kismiska hozzá képest, annyi kavarás és bonyodalom van benne, legalább is ilyen volt az a szappanopera amit naaaaaagyon sok évvel ezelőtt láttam.
   Minden viccet és iróniát félretéve, ez a könyv néha túl sok volt. De ha nem sok, akkor nem kerek a sztori, mert itt több ember történetéről, életútjáról is szó van. Különösképpen Willow és az anyja történetét ismerhettem meg minden részletében, s velük együtt a többi mellékszereplőét is, hiszen annyira szorosan összefügg minden mindennel.

   A történet hősnője, Willow, megpattan flancos esküvőjéről, ami tulajdonképpen bebetonozná azt az ideálisnak vélt életformát, amelyet az utóbbi 12 évben élt: menő állás egy bankban, menő pasi, rongyrázós anyósjelölt, de ami a legfontosabb: távol a zenétől és szülei világától. S mivel az egyetlen hely ahol meghúzhatja magát az anyja háza, Willow visszatér Wight szigetére, ezzel pedig kezdetét veszi a két idősíkú történet: Willow jelene és visszaemlékezései, valamint anyja, Cathy története az 1980-as évekből. Igazándiból eleinte nem is értettem, hogy miért lenne fontos nekem ismernem mindazt ami akkor régen történt, aztán a történet felénél bekattant, hogy mire jó az. Bár, így utólag visszagondolva, meglettem volna Cathy története nélkül is.
   Ami a hősnőt, Willowt illeti, annyira szánalmas volt az igyekezete, hogy megfeleljen jövendőbelijének és eltöröljön mindent ami amúltjával kapcsolataos, mert az ugye nem menő abban az elitista közegben, ahol mozgott. Minden szánalmassága ellenére Willow az egyetlen ember ebben a sokszereplős történetben, aki nem hazudik, vagy nem titkol valamit. Mert mindenki más igen, s ez a folyamatos hazudozás és titkolózás egy idő után nagyon idegesített. Meg kell említenem a Wight-szigeti folk-fesztivált, az egész körítés, szervezés engem kísértetiesen emlékeztetett a Midsomer Murders (magyartul Kisvárosi gyilkosságok név alatt futott, ha jól tudom) „The Balad of Midsomer County” című epizódjára, azzal a különbséggel, hogy itt nem hal meg senki. És természetesen a fesztivál kitűnő alkalom, hogy mindenki összegyűljön, legyen egy szerelmi szál is... vagy kettő, s haladjunk szépen a boldog végkifejlet felé.

   Az olvasás egy szubjektív folyamat, ezért mindenki majd maga döntse el, hogyan viszonyul ehhez a történethez. Voltak részei melyek tetszettek, s olyanok is, amiknél felmerült bennem, hogy ezt most minek kelllett? S azt sem mondhatom, hogy kedveltem a szereplőket. Willow kissé bugyuta, mindenki más pedig folyamatosan hazudik és/vagy titkolózik.
   Könnyű, nyári olvasmánynak mindenképpen jó, különösen azok számára, akik szeretik a szövevényes sztorikat. Meg ízlések és pofonok....





   Fesztiválozzunk! Blogturnénk minden állomásán egy-egy híres zenei fesztiválról találtok információt. A ti feladatotok az, hogy a kapott infó alapján kitaláljátok melyik fesztiválra gondoltunk, és a nevet beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába

   Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre szállít, a Rafflecopter dobozban megadott válaszokat pedig sajnos utólag nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük, ezután 72 órán belül kérünk visszajelzést, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.




   1969-ben New York államban egy farmon megrendezett legendás fesztivál, ahol a kábítószer árusítást is engedélyezték.. Az esős hétvégén, a szabad ég alatt harminckét előadó és zenekar lépett fel mintegy 500 000 néző előtt.


a Rafflecopter giveaway








07.29 - Betonka szerint a világ….

07.31 - Kelly és Lupi olvas

08.02 - Hagyjatok! Olvasok!

08.04 - Pandalány olvas


2023. július 22., szombat

T. L. Swan – A megszálló



   A Miles fivérek 2



   A Maxim Könyvkiadó jelentette meg T.L. Swan A Miles fivérek sorozatának második részét, A megszálló címmel. A három fiát egyedül nevelő Claire médiavállalata anyagi gondokkal küzd, nem csoda, hogy Tristan Miles szemet vetett rá. Csakhogy ő nemet mond az üzletre és a randimeghívásra is, mígnem egy konferencián újra összetalálkoznak. Be kell látni, a szenvedélyük egymás iránt tagadhatatlan, vajon le tudják küzdeni a nehézségeket? Kövesd a blogturné állomásait, ha szerencsés vagy, a játékunk során megnyerheted a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet!




   Sosem volt még ilyen jó érzés utálni valakit. Tristan Milesszal akkor találkoztam először, amikor fel akarta vásárolni a néhai férjem cégét. Áradt belőle az erő, arrogáns volt, és már-már idegesítően gyönyörű – minden porcikámmal gyűlöltem. Az évszázad csodájaként három nappal később megkeresett telefonon, és randira hívott. Inkább a halál, minthogy egy ilyen férfival randizzak – bár el kell ismernem, hogy jól esett az egómnak.
   Az év fénypontja volt, hogy elutasítottam.
   Hat hónappal később meghívott vendégként előadott egy franciaországi konferencián, amelyen én is részt vettem. Továbbra is dühített a túlzott magabiztossága, de ezúttal meglepően vonzónak és szellemesnek találtam. Amikor rám nézett, a torkomban dobogott a szívem. Nem, nem szabad!
   Ez az ember egy nőcsábász dögös öltönyben, én pedig egy özvegy vagyok, akinek van három nehezen kezelhető fia. Csak legyen vége ennek a konferenciának!
   Mert mindenki tudja: Tristan Miles mindig megkapja, amit akar – és most engem akar.



Maxim, 2023
Eredeti cím: The Takeover, 2020




   Kicsit több mint fél évvel a Miles fivérek sorozat első része után (A szédítő), a Maxim Kiadó máris megörvendeztette a zsáner kedvelőit a következő könyvvel is. Szeretjük, amikor nem kell éveket várni arra, hogy egy sorozat folytatása magyar nyelven is megjelenjen.
   Vegyes érzéseim vannak a történettel kapcsolatban, mert ezt könyvet a szerző pornósabbra vette az előzőhöz képest. Bármennyire is szeretném szebben megfogalmazni, nem tudom, mert ebben a történetben oroszlánszerepe van a szexnek, minden részletében leírva. Tudom, hogy vannak akik kifejezettem rajonganak az ilyen történetekért, nekem ez már túl sok volt. Nincs semmi bajom a szexszel, de azt csinálni kell, nem szórakoztató irodalmat olvasni róla.
   A másik dolog, ami miatt fenntartásaim vannak, az a két főhős személye. Amikor tavaly decemberben az első könyvről írtam, azt mondtam hogy Tristan (jelen rész főhőse), aki epizódikusan megjelent a történetben, klasszisokkal normálisabb fickó, mint Jim/James. S nagyobbat nem is tévedhettem volna, hiszen most alkalmam volt jobban megismerni, és Tristan minden, amit egy férfiben visszataszítónak találok. Nincs azzal semmi baj, ha gazdag, jóképű és magabiztos (bár lassan ez is csak egy klisé), akkor, ha ez nem lép túl bizonyos határokat. Tristan Miles viszont minden határt túllép: ő a Teremtés Koronája – így nagybetűvel. Ó, említettem már, hogy a farka mérete már anatómiai abszurditás? (Kívánom minden szerzőnek, aki ilyen méretű péniszekről álmodozik, hogy legalább egyszer legyen dolga jó keményen egy ilyen mérettel)

   S akkor beszéljünk a női főhősről is: Claire Anderson, a kis Anderson médiavállalat vezére, özvegyasszony, három fiú édesanyja, néhány évvel idősebb a főhősnél. És betegesen ragaszkodik volt férje emlékéhez még öt évvel a halála után is. Annyira, hogy ennek a kitartó gyásznak a hatására rossz döntéseket hoz, s a cég állandóan a csőd szélén egyensúlyoz. Antipatikus volt. Értem én, hogy ott volt férjével a nagy, tökéletes szerelem és fáj a veszteség, de öt évvel később az ember már rég összeszedte magát, mert az élet nem áll meg.

   Ez a két, számomra rém visszataszító ember, akkor találkozik össze, mikor Tristan fel akarja vásárolni az Anderson vállalatot. És itt kezdődik a hosszas húza-vona közöttük, ami egy franciaországi konferencián testiséggé is materializálódik. S ami Franciaországban történik, az ott is marad, csakhogy Tristan ennél többet akar majd, s itt kezdődnek a bonyodalmak.
   S apropó konferencia, megosztanám kedvenc idézetem:

   “– Tudod, hogy nem értek én a motivációs dumákhoz. – Felállok, és nekilátok elpakolni a dossziékat. – Akkora hülyeségeket mondanak, hogy új szintre emelik a baromságot.”


   Ennyi negatívum után azt gondolná az ember lánya, hogy nem szerettem a könyvet, ami nem igaz. Sok dolog volt benne, amit igenis kedveltem. Például azt, hogy ez egy hosszabb időintervallumot felölelő történet, nem olyan két hét alatt egymásba szeretünk, kicsit nyavalygunk némi lelki mizéria miatt, s boldogan élünk, míg meg nem halunk. S ezek után lelkesen beszélünk jellemfejlődésről is, mert milyen nagy utat tettek meg a szereplők az alatt a két hét alatt. Igen, mindenki tudja, hogy mi lesz a vége, de odáig el kellett jutni, s az odavezető út nem volt egyszerű és bonyodalommentes. És van jellemfejlődés is, mert Tristan idővel a Teremtés Koronájából aggodó családapává válik, úgy, hogy még észre sem veszi.

   Azt is kedveltem, hogy már-már szinte beteges humora van. Komolyan mondom, hogy sokszor fülig érő vigyorral olvastam. Ott vannak például az Anderson család háziállatai: Vau, a kutya és Muff, a macska, akit Tristan előszeretettel Muffmacskának nevez. Ha valaki nem lenne járatos a szlengben, muff az célzás a női nemi szervre. És Muffmacska megéri a pénzét! Ami pedig Claire gyermekeit illeti, ők egyszerűen imádni valók és nem könnyítették meg Tristan dolgát egy kicsit sem.
   Annak ellenére, hogy a főhősöket ki nem állhattam, én jól szórakoztam ezen a történeten. Ha az ember túlnéz a rengeteg explicít szexen, ez a történet annyi mindenről szól: családról, előítéletekről, fel nem dolgozott gyászról, újrakezdésről, és természetesen szerelemről.


A sorozat első részéről itt olvashatsz: A szédítő




   A regény beleolvasóját érdemes elolvasnotok ahhoz, hogy könnyedén megválaszoljátok a kérdéseinket. Minden állomáson írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába a választ!

   Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre szállít, a Rafflecopter dobozban megadott válaszokat pedig sajnos utólag nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük, ezután 72 órán belül kérünk visszajelzést, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.



A múlt hónapban hányszor hívta Tristan telefonon Claire-t?




a Rafflecopter giveaway





07.18 - Kelly&Lupi olvas

07.20 - Veronika’s Reader Feeder

07.22 - Betonka szerint a világ…


2023. június 25., vasárnap

Emily Henry – A könyvek szerelmesei


   Könyvek, szerelem és még több könyv! Adj hozzá egy antihősnőt, egy morgós fickót, és máris megvan a nyerő recept a Central Könyvek legújabb romkomjához. Ha szeretnétek egy példányt a könyvből, akkor kövessétek blogturnénkat és vegyetek részt nyereményjátékunkban!






   A ​romantikus komédia műfajának koronázatlan királynője harmadik regényében könyvrajongókról írt – könyvrajongóknak!
   Egy nyár, két ellenlábas és egy cselekményfordulat, amit egyikük sem látott előre.
   Nora Stephens élete a könyvek körül forog. Elolvasott mindent, ami elolvasható, ő maga viszont egyáltalán nem egy tipikus regényhős. Azaz nem hetyke, pimasz, merész csaj, nem laza, nyugis álomnő, és a legkevésbé sem cukorfalat. Hanem kőkemény irodalmi ügynök, aki legfeljebb az ügyfelei szemében hősnő.
   És akinek a vadvirágos réten piknikezés, a jóképű vidéki doki, a deltás pultos vagy más hasonló figurák helyett Charlie Lastrát, a mogorva New York-i könyvszerkesztőt dobta a gép. Igazi cuki találkozás lehetne ez hős és hősnő között, ha nem futottak volna már össze többször New Yorkban, és a megismerkedésük nem lett volna híján mindennemű cukiságnak.
   Nora jól tudja, hogy korántsem ideális regényhősnő, és Charlie is tisztában van vele, hogy nem ő a nagybetűs álomférfi. De miután újra és újra egymásba botlanak – a véletlenek olyan összjátéka folytán, amely cselekményszálat minden valamirevaló szerkesztő kukázna –, felfedeznek valamit, ami alapjaiban rengeti meg az önmagukról írt, gondosan megkomponált sztorijukat.


Central Kiadói Csoport, 2023
Eredeti cím: Book Lovers, 2022





   A Strandkönyv és Nyáron a párom után egy újabb Emily Henry romantikus komédiát vehetünk kézbe magyar nyelven is, mert ugye nyár van és ilyenkor az ember lánya hajlamosabb a könnyedebb olvasmányok élvezetének hódolni (én bármikor hajlamos vagyok rá, évszaktól függetlenül).
  A szerző most ismét a könyvek világához nyúl, több szempontból is. Először is ott a testvérpár (Nora és Libby) akik a „könyvek szerelmesei”, hiszen zaklatott gyermekkoruk nagy részét egy könyvesboltban töltötték, másrészt a szerelmi szál főhősei is a könyvek világához kapcsolódnak. Nora irodalmi ügynök – ami nem is csoda, tekintve a könyvekhez kapcsolódó gyermekkorát –, a férfi főhős (Charlie Lastra) pedig a szakma egyik legkeményebb szerkesztője, akiről azt beszélik kiadói körökben, hogy amihez hozzányúl, abból sikerkönyv lesz.

   Nora atipikus romantikus hősnő, és ezt kemény öniróniával többször is az olvasó tudomására hozza. Nem egy kecses, édi-bédi szomszédlány típus, hanem kemény nagyvárosi nő, aki imádja a munkáját – és irodalmi ügynöknek lenni nem való finomlelkű, érzékeny hölgyeknek –, imádja New Yorkot, és a húgát, Libbyt, teljes családjával együtt. S pont ez a szoros testvéri kapcsolat veszi rá, hogy engedjen testvére unszolásának és elutazzon vele Sunshine Fallsba, Észak-Karolinába, ahol egyik sikerszerzőjének bestsellere játszódik. Ott pedig kit fúj útjába a szél? Charlie Lastrát, a mogorva, mondhatni antiszociális szerkesztőt, aki nem rajongója a szülővárosáról írt könyvnek, és a szerzőjének sem.

   Mondanom sem kell, hogy Nora és Charlie nem kedvelik egymást, és a kettejük közötti adok-kapok rendesen feldobja a könyv hangulatát. Ezek nem rosszindulatú beszólások, hanem szellemes odamondogatások, melyeknek élét nagyban elveszi a humor és sokszor az önirónia is.
   Ez a történet annyi mindenről szól. Első sorban könyvekről, hiszen minden körülöttük forog, a két főhős is a szakmában dolgozik, ezért egy kis bepillantást nyerhettem abba is, hogy milyennek képzeli el a szerző egy irodalmi ügynök és egy szerkesztő munkáját – aminek nem kis valóságalapja lehet, hiszen minden bizonnyal, neki van irodalmi ügynöke és szerkesztője is. És szól még testvéri szeretetről, bonyolult családi kapcsolatokról, újrakezdésről és természetesen szerelemről.

   Én nagyon kedveltem a történetet. Szerettem, ahogy a szerző Nora karakterén keresztül ironizálja a romantikus történeteket és azok kliséit, ahogy pont egy olyan helyre viszi el a párost, amitől mindketten hidegrázást kapnak, szerettem a finom humorát. 
   Nagyon szórakoztató, nagyon szerethető, s csak ajánlani tudom a zsáner kedvelőinek.







   Nyereményjátékünkban a Central Könyvek kiadványai között mazsolázunk. A turné minden állomásán egy szerző nevét találjátok, a feladatotok pedig az, hogy a rafflecopter megfelelő dobozába írjatok egy könyvcímet, mely a szerzőtől a kiadó gondozásában jelent meg.
   Az értesítő levél megküldése után a nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!




Kate Spencer 



a Rafflecopter giveaway





06.23 - Könyvvilág 06.25 - Betonka szerint a világ… 06.27 - Könyv és más 06.30 - Csak olvass 07.02 - KönyvParfé 07.03 - Fanni’s Library 07.04 - Hagyjatok! Olvasok! 07.05 - Zakkant olvas 07.06 - Veronika’s Reader Feeder 07.08 - Olvasónapló 07.09 - A Szofisztikált Macska 07.10 - Szembetűnő


2023. június 23., péntek

Kylie Scott – Twist – Csavar



   Csehó 2


   Kylie Scott rajongói örülhetnek, mert nemrég megjelent az író legújabb romantikus-erotikusa, amelyben Joe, a dögös csapos belép elhunyt testvére online randi fiókjába, és hamarosan egy heves levelezésben találja magát, Alexszal, aki az Államok másik felén él. Vajon keresztezik egymást az útjaik? Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, mit gondolnak bloggereink A Csehó-sorozat második részéről, kövessétek a turné állomásait és játsszatok a Könyvmolyképző kiadó által felajánlott nyereménypéldányért!






   A józan észnek esélye sem volt…
   Amikor az öccse elveszti érdeklődését az online randizás iránt, a dögös, szakállas csaposnak, Joe Collinsnak csak annyi a szándéka, hogy bejelentkezik a fiókjába, és megszünteti azt.
   Csakhogy elolvas egy üzenetet, ami a testvérének érkezett.
   Alex Parks vicces, lenyűgöző, és nagyjából pont olyan, amilyen nőre Joe vágyik – leszámítva, hogy az Államok másik felén él. Hamarosan viharos e-maileket váltanak egymással, és elmesélik egymásnak a legmélyebb, legsötétebb titkaikat… kivéve azokat, amik igazán számítanak.
   Amikor azonban Alex meglepetésszerűen meglátogatja Joe-t, mindketten rájönnek, hogy ha szerelemről van szó, mindig jobb, ha van benne egy nagy csavar.



Könyvmolyképző, 2023
Eredeti cím: Twist, 2016




   Egy vallomással kezdeném: nem szerettem a Csehó első könyvét (Dirty – Húzós), mert annak idején, olvasás után úgy éreztem, hogy meg sem közelíti a szerző korábban olvasott sorozatát a különc zenészekről (Stage Dive sorozat). Nem is született belőle blogbejegyzés. Mivel minden és mindenki megérdemel egy második esélyt, kézbevettem a folytatást, hátha…
   Indulásból elmondom, hogy annak ellenére, hogy nem volt tökéletes, a Twist – Csavar lényegesen jobban tetszett, mint az elődje, és még meg sem tudnám indokolni, hogy miért. Csak.
   A történet alapja egy átverés: Joe Collins (a történet főhőse) felületes öccse helyett folytatja a navigálást egy társkereső oldalon, mert annyira megtetszik neki Alex Parks, a történet hősnője, hogy nem szívesen szakítaná meg vele a kapcsolatot. Ez eddig nem is lenne baj, csakhogy Joe a saját öccsének adja ki magát. Mindaz amit megoszt a lánnyal nem róla szól, hanem öccséről, s nem is igazán csinál ebből lelkiismereti problémát, hiszen az ország két különböző végében élnek, a személyes találkozás esélye kábépersacc a nullával egyenlő. Csakhogy nem számol Alexszel.

Alex Parks számítógépes dizájner. Másképp nem tudom nevezni azt, amit csinál, bár szíve csücske azért a belsőépítészett lenne. Teljesen belezúgott a pasiba, akit online ismert meg, akivel személyes dolgokat osztott meg, és nem is keveset. Csakhogy az álompasi szőrén-szálán eltűnik, pont akkor, amikor már nagyon közel lenne egy személyes találkozás is. Így Alex gondolt egy merészet, és barátnője tanácsára felkerekedik, hogy születésnapi meglepetésként meglátogassa az ország másik felében. Minek az embernek ellenségek, ha ilyen barátai vannak?

A Csehó a régi. Mármint olyan, mint amilyennek az első könyvben megismertem, s jelen vannak a korábban megismert szereplők is, tehát betekintést kaphattam sorsuk alakulásába is, és bizony zajlik az élet ezerrel.
   Ide érkezik meg alaposan kirittyentve Alex, s nyakát tenné rá, hogy jó helyen jár, hiszen a Csehóban zajos szülinapi buli zajlik. Csakhogy a címlapfiúnak fogalma sincs róla, hogy ki ő, és helyette Alex kapott egy szakálas fickót, akinek enyhén szólva is olyan a kinézete, mint egy kanadai favágónak.

Tovább nem mesélek a történetről, aki kiváncsi rá, elolvassa, s különben is nem nagy filozófia kitalálni mi less a vége. Viszont mesélnék egy kicsit a hősnőről, aki nekem nem volt szimpatikus, nem beszélve az értelmi képességeiről. Mert melyik épeszű nő indul neki a nagyvilágnak, miután a virtuális térben megismert pasi hosszú ideig semmire nem reagál, nem üzen, nem ír, hanem egyszerűel csak eltűnik? Dobva vagy, nyeld le a békát és annyi.  Fokozzuk: miután szembesül az átveréssel, melyik épeszű nő marad a megaláztatása helyszínén sebeit nyalogatni?

Ami a főhőst illeti, ő egy csoda – leszámítva ezt a csúnya átverést –, s bármikor hazahoznám. Még mentséget is találok a viselkedésére, hiszen a nőknél ő mindig a sármos, de felelőtlen öccse mögött állt a sorban, neki felelősségtudta van, segíti idős szüleit, és át akarja venni a családi vállalkozást. Tehát Joe alapjában véve egy feleősségteljes, rendes fickó. Olyan nagy bűn, hogy arra vágyott, egyszer érte is rajongjon valaki, még akkor is, ha igazándiból átverés az egész?

   Tetszett, hogy a nem éppen ideális indítás után Alex nem könnyen adja magát, nincs instant átállás egyik férfiről a másikra, hanem Joe-nak meg kell dolgoznia azért, hogy a lány ismét bízzon benne. Nem beszélve arról, hogy fizikailag Joe nem is Alex zsánere, hiszen a lány a szépfiúkra bukik. A közös érdeklődés, a közös munka az első lépés azon az úton, amin esetleg elindulhatnak.
   Könnyen olvasható, szórakoztató történet apró személyes drámákkal megspékelve, de ízlések és pofonok…





A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések









   Kylie Scott 8. magyarul is megjelent regényét sok rajongó várta, többek közt bloggereink, így nem volt nehéz egy, a korábbi könyvekhez kötődő játékot kieszelniük. Minden állomáson találtok egy idézetet, és rá kell jönnötök, melyik könyvből származik. A megfejtésként a könyv címét várjuk!
   Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.



“– Ha még valamit hozzám merészelsz vágni, Jimmy, a hétcentis tűsarkamat műtéti úton kell majd eltávolítani a seggedből!”

 


a Rafflecopter giveaway




:

06.21. Dreamworld ~ kedvcsináló idézetek
06.23. Betonka szerint a világ…
06.25. Hagyjatok! Olvasok! ~ borítómustra
06.27. Hagyjatok! Olvasok!
07.01. Dreamworld

2023. május 20., szombat

Helena Hunting – Legyél a kalandom



Shacking up 2


   A Maxim Könyvkiadónál jelent meg Helena Hunting új regénye: Legyél a kalandom! címmel. A Shacking up sorozat második részében a friss házasként rögtön megcsalás áldozatává vált menyasszony, Amelie Whitfield és az őt védelmező régi ismerős, Lexington Mills hotellánc örökös viharosan alakuló kapcsolatáról olvashatunk jó adag erotikával fűszerezve. Kövesd végig a blogturné állomásait, játssz velünk, és ha szerencséd lesz meg is nyerheted a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet!




   Amalie ​Whitfield maga a megtestesült piruló menyasszony az esküvői fogadásán – csak épp nem örömében pirul. Ugyanis ahelyett, hogy kinyilatkoztatná sírig tartó szerelmét, újdonsült férje Amalie és az összes vendégük füle hallatára éppen valaki mással kéjeleg. Amie-nek tehát minden oka megvan rá, hogy kiboruljon. Pillanatnyi elmezavarában ráveti magát az első pasira, aki az útjába kerül, a férfinak azonban esze ágában sincs a bosszú eszközévé válni.
   Miután más vágya sincs, mint hogy megmeneküljön az esküvőt követő dráma elől, Amalie úgy dönt, hogy egyedül utazik el a nászútjára. A repülőn azonban kénytelen szembesülni azzal, hogy a férfi, aki visszautasította őt az esküvőn, szintén ugyanarra az aprócska szigetre tart munkaügyben. Amalienak lehetne több esze is annál, mint hogy újra próbálkozik, de egyszerűen képtelen türtőztetni magát. A férfi pedig ezúttal nem áll ellen neki. És bár megegyeztek abban, hogy ami a szigeten történik, az a szigeten is marad, egyikük sem tagadhatja, hogy a testi vágynál több köti össze őket.
   Telve szórakoztatóan botrányos helyzetekkel és annyi szexuális kémiával, amennyivel akár egy repülő is eljuthat New Yorkból Bora Borára, a Legyél a kalandom! a szerző legújabb, hangosan nevetős, romantikus vígjátéka a Piszkosul akarlak és a Költözz az ágyamba! után.



Maxim, 2023
Eredeti cím: Hooking up, 2017





   Juhéé! Egyenesbe jöttünk a Shacking Up sorozat részeivel, s igazándiból nem is értem miért kellett sorozatnak nevezni a már megjelent három részt, mert lényegében semmi közük egymáshoz, mert önálló történetek. Okés, ebben a történetben futólag előfordulnak az előző rész szereplői is (Francesca, az illegális görény gazdái), mert a férfi főhős egy Mills-fiú, de mindössze ennyi, semmi további kapcsolódás.
   Indulásból azt is el szeretném mondani, hogy én ezt a történetet még viccesnek sem találtam, hangosan nevetős vígjátéknak meg aztán végképp nem, bár elképzelhető, hogy vannak olyan emberek, akik kitűnően szórakoznak mások nyomorán, elvégre a káröröm majdnem olyan jó, mint egy orgazmus. S ha már az orgazmust emlegettem, akkor azt is elmondanám, hogy az eddig megjelent Helena Hunting könyvek közül eddig ez a legerotikusabb, sőt, azt is ki merem jelenteni, hogy ha kiiktatnánk a lepedőszaggatást, akkor lényegesen megrövidülne az egész. .

   Mit kedveltem a történetben? Hogy nincsenek benne egyértelműen pozitív karakterek. Van ugyan egy „szerelmi” háromszög két férfi és egy nő között (ne örülj, nem lesz „édes hármas” szexjelenet a történetben), de nem tudnám határozottan állítani azt, hogy akkor most ki a jófiú az egész sztoriban. Mondjuk úgy, Lex egy-két fokkal jobb mint Armstrong, mert tisztába van azzal, hogy a kettetük közötti ostoba rivalizálás már minden határon túlment. Lex és Armstrong közeli rokonok és szinte egész életük a rivalizálással, egymás szívatásával telt el.


   Kedveltem-e a hősnőt? Nem. Kicsit ostobácska, önbizalomhiányos nő, aki még mindig a szüleinek akar megfelelni. Inkább homokba dugja a fejét és nem néz szembe a nyilvánvalóval, ami Armstrongot illeti, csakhogy végre jó pontot szerezzen a szüleinél. Komolyan, mennyire kell hülyének lenni, hogy egy teljesen ismeretlen fazon szavait készpénznek vedd?
   Valahogy nem passzolt Amie kettőssége sem, mert túl meredek. Tehát van a jókislány Amie, aki a szüleinek akar megfelelni és kifordul önmagából, hogy ezt elérje, és van az „Anarchia Amie”, az aki ő valójában, az összes ballépésével, rossz döntésével, vakmerőségével és heves vérmérsékletével. Kár, hogy ebből nem sok látszik akkor, amikor az esüvői fogadáson friss férje orális élményeit kellene megtorolni. Ami pedig a repültéri szexjáték-bőröndös jelenetet illeti, hát az inkább kínos volt, mint vicces. És Amie szexuális túlfűtöttsége is kínos. Igen, tudtam, milyen stílusban ír Hunting és mekkora hangsúlyt fektet az erotikára, de nekem ez eggyel több volt, mint kellett volna.

   Ami a történet érzéki mércéjét illeti, hát az nagyon magasan van, bár a bőröndnyi szexjáték után egészen konvencionális volt a szex Lex és Amie között. Az erotika rajongói nagyon kedvelni fogják a történetet, mert a mennyiséggel itt nem lesz baj.
   Annak elenére, hogy nem ájultam el a szereplőktől, ez egy meglehetősen érdekesen felépített történet, mert ugye az ember lánya az esküvői harangokra vár a romantikus sztori végén. Itt az esküvői harangok mindját az elején megszólalnak, csak nem a megfelelő férfival – mellesleg Armstrong akkora szemétláda, amilyent ritkán látni. Pozitívumként említeném meg azt is, hogy ez nem egy instant szerelmi történet. Igen, megvan a vonzódás Amie és Lexington között, és nem csak a testiségre gondolok, de a szerző időt ad, hogy ez az érzelem nőjön, kibontakozzon, s közben megoldódjanak Amie problémái is.
   Egzotikus helyszínekben sincs hiány, mert ki ne szeretne bár egyszer Bora Borára utazni (majd ha nyertek a lottón!), s bár nyafogtam itt eleget, hogy nem tetszett ez, nem tetszett az, összeségében ez egy könnyen olvasható történet, kikapcsol és nem kell túl sokat filózni rajta. Ez a történet több, mint egy kaland.



Több Helena Hunting:


Piszkosul akarlak (Shaking Up 3)

Költözz az ágyamba (Shaking Up 1)




   A regény nagy része Bora Bora szigetén játszódik, a kérdéseink is ehhez kapcsolódnak. Minden állomáson találtok egy állítást a szigetről, döntsétek el, hogy igaz vagy hamis! A válaszotokat írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
   Az értesítő levél megküldése után a nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!


   Az egyedi és értékes fekete gyöngyök kizárólag Bora Borán találhatók. Mivel rendkívül ritkák, egy fekete gyöngyökből álló nyaklánc ára elérheti az 50 ezer dollárt is.


a Rafflecopter giveaway




Blogturné Klub

05.16 Kelly és Lupi olvas

05.18 Angelika blogja

05.20 Betonka szerint a világ...