2016. február 18., csütörtök

Kelley Armstrong - Bitten - Megmarva


Elena Michaelsnek fogalma sincs arról, hogy Clay, a kedvese, vérfarkas, amíg az meg nem marja, és ezzel mindörökre megváltoztatja az életét. Elárulva érzi magát és feldühödik: képtelen tudomásul venni az átalakulását, és nem tervez semmilyen kapcsolatot a Falkájával – karizmatikus vérfarkas társainak csapatával, akik azt állítják, segíteni akarnak.
Amikor azonban a Falkát brutális gyilkosságsorozat fenyegeti, Elena képtelen választásra kényszerül. Sorsára hagyja-e az egyedüli embereket, akik valóban megértik újonnan szerzett természetét, vagy segítsen nekik régi kedvesének a megmentésében, aki nemcsak tönkretette az életét, de még mindig vissza akarja szerezni Elenát, mindenáron.

Könyvmolyképző, 2015
Eredeti mű: Kelley Armstrong – Bitten

Jesszusom… ki a bánat tett oda, hogy én ezt elolvassam, mikor tudtam, hogy vérfarkasos, én pedig messze futok mindentől ami paranormális? Elnézést a műfaj kedvelőitől, de…
Szerelmi történet – tulajdonképpen szerelmi háromszög - egy nőstény vérfarkas, a jövendő társa és egy ember között (bár szerintem az “ember” ebben a történetben inkébb az apa-pótlék) - és némi hatalmi harc, hogy legyen akció és vérfolyás is benne.
Elena Michaels, a történet főhősnője, az egyetlen nőstény a falkában és a föld kerekén egy okoskodó, akaratos, önfejű, beképzelt liba. Igen, liba! Mindent megkérdőjelez, mindent a saját feje szerint csinál és köpik rá, hogy mik lesznek a következményei a falkára nézve. Hosszas kalandok és idétlenkedés után, természetesen fajtársát választja és ásó kapa meg a nagyharang.
Guszta kis könyv, nem mondom, tele olyan dolgokkal amitől egy gyengébb gyomrú egyén hosszas tangózásba kezd a vécékagylóval: “eau de oszladó hús”, a földön fetrengő pasinak kibomlott a övje… hoppá! második pillantásra az nem is a nadrágszíj volt hanem fél méternyi pulzáló bél… vagy egy hollók és keselyűk által megcsonkított hulla állapotának részletes leírása.

Ez volt az első vérfarkasos olvasmányom, úgy gondolom, hogy az utolsó is… de legalább tudom, hogy a vérfarkas-gén csak a hímnemű utódokon keresztül öröklődik tovább…