Ágyő 2016...

... nem mondanám, hogy hiányozni fogsz.

Évet zárunk, olyan volt amilyen. Kinek jobb, kinek rosszabb… Úgy általában nem volt egy jó év, hiszen annyian folytatják pályafutásukat egy másik dimenzióban. S mikor azt hittem, hogy akkor ennyi volt, 2016 még egyszer beintett karácsonykor is. Több formában is.

Lehet jövőre még ilyen sem lesz. Legalábbis Nostradamus szerint. Ismét azt beszélik, hogy állítólag megjósolta: jövőre háború lesz. Abból a nagy, világméretű fajtából… a harmadik. Bár ha jobban belegondolok, a világvégét is megjósolta és néhány ilyen, felvilágosult koponyák által értelmezett és kiszámított dátumot túléltünk már…

S ha már rossz dolgokról beszélünk, essünk túl ezen is. Ez egy állatkerti hír, abból a fajtából, amiről egyesek azt mondják, hogy nagy és Istenke tulajdona, mások meg a túl alacsony kerítésről és nyitva felejtett kapukról beszélnek.

Kedves kolleganők, Szvaziföldön szabályozták a boszorkák repülési magasságát 150 méterben. Nem viccelek, hulla komoly, a HVG is megírta, hogy a seprűvel való repülés törvényesen meghatározott magassága 150 méter, fölötte büntetendő cselekmény, mert zavarja a légiközlekedést… A seprűvel való közlekedés milyen kategóriába tartozik, ha nem a légibe?? Sőt!!! Azt is szabályozták, hogy kosárral sem szabad 150 méter fölött repülni… Hölgyek, aki seprű helyett kosarat újított be, az legyen olyan kedves a rendelkezés erre vonatkozó paragrafusát figyelembe venni. A jó hír az, hogy Aladdin varázsszőnyegére nem vonatkozik az előírás, tehát kérek mindenkit, jussak eszetekbe, amikor a kérdéses repülő szőnyeg akciós lesz valahol… Addig is, amennyiben lehet, kerüljük a Szvaziföld fölötti röpködést…

Akkor ezzel meg is lennénk, térjünk át időszerű és komoly dolgokra. Nem, nem lesz a blog éves összefoglalója, szerény személyem nagyságának és zsenialitásának fényezése sem, sőt még lájkokért sem kuncsorgok – semmilyen formában. Újévi fogadalmakról lesz szó.

Szoktál tenni újévi fogadalmakat?

Én igen. Egyet és azt szigorúan be is tartom. Minden évben megfogadom, hogy nem teszek újévi fogadalmakat. Tehát idén is minden marad a régiben.

Persze, azért kívánságaim lennének… Például, ha kifognám az aranyhalat, tudod, azt a bizonyos három kívánságost, akkor rögtön tudnám mit kell kívánni: egészséget, boldogságot és némi zsetont, hogy a többit meg lehessen venni.

Ezt kívánom Neked (és szeretteidnek) is az új esztendőben: egészséget, boldogságot és némi zsetont, hogy minden mást megvehess.

Boldogabb új évet!

Lauren Blakely - Kőkemény

The Men of Rom Com 1.

Nem elég csak a jó szél, hölgyeim. Az árbóc mérete is számít.
Én pedig mindent beleadok. Nekem tényleg megvan MINDEN szükséges felszerelésem: jó külső, agy, komoly vagyon és egy jó nagy f@sz. 

Alighanem seggfejnek gondolnak. Annak tűnök, nem igaz? Rohadt szexi vagyok, eszement gazdag, pokolian okos, és akkorával vagyok megáldva, mint egy ló. 

De tudják mit? Még nem hallották a történetemet. Talán playboy vagyok, a New York-i pletykalapok annak neveznek. Csakhogy olyan playboy, aki valójában remek fickó. Ezért lettem különleges. 

Az egyetlen gond, hogy apám miatt vissza kell vennem egy kicsit. Konzervatív befektetők akarják megvenni a zászlóshajóját – a Fifth Avenue-n lévő ékszerboltot –, ezért nem csupán kordában kell tartanom a kígyót, hanem elkötelezettnek kell látszanom.

Rendben. Ennyit megtehetek apáért. Elvégre neki köszönhetem a családi ékszereket. Szóval megkérem a legjobb barátomat és üzlettársamat, hogy a következő hétre legyen a menyasszonyom. Charlotte benne van a dologban – azért mond igent, hogy viselhesse ezt a jókora követ. 

Ám hamarosan a nyilvánosság előtti színlelés a hálószobában egyáltalán nem lesz megjátszás, hiszen Charlotte képtelen lesz majd tettetni a lábujjgörbítő, ablak rezegtető orgazmus-sikolyait, miközben új magaslatokba röpítem majd a lepedők között. 

De azt hiszem, én azt nem tudom majd színlelni, hogy érzek iránta valamit…
Mi a csudába sodortam magam ezzel a… kőkemény dologgal itt?

Művelt Nép, 2016

Eredeti mű: Lauren Blakely – Big Rock

   Hogy sorozat-e vagy sem, nem tudtam eldönteni… A szerző bármilyen sorrendbe olvasható romatikus komédiák közé sorolja további négy címmel együtt. A Moly magyar nyelven nem sorolja sehová, az angol változat a The Men of Rom Com sorozat részeként említi, ami – szerintük – három részből áll. Lényegében mindegy, nem? Mindenki oda sorolja ahová akarja és olvassa vagy sem.
   Ezt már egyszer elmondtam, de úgy néz ki továbbra is aktuális marad: fura világban élünk, mert ugye pornót nézni snassz és megvetendő, de pornót olvasni szinte kötelező. Tudtam, hogy hozzávetőleg mi várható a könyvtől, s ami végülis rávett, hogy elolvassam, az a sokak által emlegetett humor volt.

Finom és érzékeny lelkű hölgyek itt és most abbahagyhatják az olvasást, mert amit mondani szeretnék ezzel a könyvvel kapcsolatban azt nem lehet finoman fogalmazni. Igazándiból nem is akarom, mert szóból ért az ember.
   Kedves Ms. Blakely!

 Nem ismerem sem Önt, sem a munkásságát, sem a magánéletét, meg a szexuális preferenciáit sem. Viszont vannak anatómiai ismereteim, és tisztában vagyok azzal, hogy a női nemi szerveket nem a ló méreteire tervezték. Azt is tudom – s véleményem szerint minden nő tisztában van ezzel –, hogy a férfiak egoja és a farkuk mérete egyenesen arányos, mert azt hiszik ettől férfiak és nem az Y kromoszómától. Nem tudom Ön mennyire ragaszkodik belső szervei épségéhez, én nagyon… Igazándiból szeretnék Önnel elbeszélgetni, miután fizikailag is találkozott főszereplője méretes-véreres 30 centijével egy, a könyvben Ön által leírt akció keretén belül, és arra lennék kiváncsi, hogy továbbra is fentartaná kvantitatív elméletét a férfi nemi szervek méretét illetően…

Nincs mit ködösíteni s szépíteni, a történet nem igazán eredeti. Osztom azoknak a véleményét, akik egy erotikával jól felturbózott Romana/Júlia történethez hasonlították: fal eljegyzés a régi baráttal és üzlettárssal, hogy apuka eladhassa puccos ékszerboltját egy elméletileg családcentrikus és erkölcsileg fedhetetlen üzletembernek, akiről a későbbiekben kiderül, hogy a szexsovinizmus élharcosa és zsarnokként uralkodik családja nőtagjai felett.

   Nem kell lángésznek lenni ahhoz, hogy előre megjósold mi fog történni, hogy mennyire kiszámítható, hogy a végére a két főszereplő megszereti egymást és valósággá válik mindaz, ami az elején csak megtévesztés volt.

Hogy hol volt benne a mások által sokat emlegetett humor? Fogalmam nincs. Nem igazán találtam humorosnak sem magát a történetet, sem a főszereplő Spencer Holidayt, akinek farkánál csak az önimádata volt nagyobb. Elképzelhetően lesznek olyanok, akik viccesnek és szórakoztatónak találják flegma, lekezelő stílusát, de ő csak egy beképzelt, gazdag köcsög, aki azt hiszi körülötte forog a világ. Sajnos a történetben semmi olyasmi nem történik, ami kicsit is a megvillantaná előtte azt a valóságot amiben a világ nagy része él.

Kiszámítható történet… egynek elmegy s felejtsük-kategória, ha jobb nincs. Pontosan azt kapod, amire a fülszöveg olvasása és a borító vizionálása után számítasz: erotikus történet egy önimádó gazdag ficsúrról. Az idén mintha egy kicsit túlzásba vittük volna a felnőtteknek szóló szórakoztató irodalmat. De hát ízlések és pofonok….

Sorozat-e vagy sem, a szerző következő, magyarul is tervezett könyve a Mister O - valamikor 2017 tavaszán várható. 

Ugyancsak a "bármilyen sorrendben olvasható romantikus komédiák"-hoz sorolja a szerző:

Well Hung

Joy Stick

Full Package - ez 2017-ben jelenik meg angolul

Christina Lauren - Gyönyörű játékos

Gyönyörű rohadék 3

Egy bombázó könyvmoly. Egy javíthatatlan nőcsábász. És egy botrányos kémiaóra, ami nem iskolába való.

Mikor Hanna Bergstromot megfeddi az életvitele fölött őrködő bátyja, amiért a társasági életet hanyagolva kizárólag az egyetemi tanulmányainak él, Hanna elhatározza, hogy végrehajtja a ráosztott feladatot: eljár szórakozni, barátokat szerez, és belevág a pasizásba is. És ki tudná jobban megtanítani őt a csábítás trükkjeire, mint a bátyja legjobb barátja, a szívtipró Will Sumner, aki amellett, hogy jól menő kockázatitőke-befektető, megrögzött playboy is?

Will számára a kockázat életforma, de a Hanna-projekttel kapcsolatban mégis meglehetősen szkeptikus míg egy vad éjszakán az ártatlanul csábító tanítványa ágyba csalja őt és megtanítja a nőkkel kapcsolatban egy-két olyan dologra, amit sohasem fog elfelejteni. Most, hogy Hanna is felfedezte nőiességének erejét, Willen van a sor, hogy bebizonyítsa: ő az a férfi, akit Hanna mindig is keresett.

Csak felnőtt olvasóknak!

Lilith Könyvek, 2016

Eredeti mű: Christina Lauren – Beautiful Player, 2013

A szerzőpáros újabb magyar nyelven megjelent regénye, meglehetősen hosszasan vártunk rá. Azért szerzőpáros, mert a Christina Lauren név két írót takar: Christina Hobbs és Lauren Billings, így, együtt írva sikeresek.

A kivételes dolgok kivételes embereknek valók. – ez a Nietzsche idézet néhányszor elhangzik a könyvben, mint egy mottó, vagy akár életfilozófia. Ki-ki eldölti, hogy egyetért-e vele vagy sem. Én nem. Mindenkivel történhetnek kivételes dolgok. De ha abból indulunk ki, hogy a maga módján mindenki kivételes, akkor Nietzsche-nek határozottan igaza volt.

Nos, hosszas várakozás, megjelenik-nem jelenik találgatás után itt a Gyönyörű játékos, a Gyönyörű rohadék sorozat harmadik része.

Hogy milyen? Pont olyan, amilyenre vársz, ha elolvastad az első két részt – meg egyes részeinek itt-ott fellelhető rajongói fordításait. Erotikus és annyi.

Maga a cselekmény egyszerű: a playboy, aki egyidőben két nővel is szexre alapuló viszonyt folytat, sok év után ismét találkozik barátja húgával és összejönnek. Előbb csak azért, hogy Hanna kimozduljon a saját világából és ismerkedjen, barátkozzon, később már egymás iránti érzéseik is beleszólnak. Kis kavar, kis lelkizés és ott a happy end!

A történet egyes szám első személyben íródott. Egyes fejezeteket Will mesél el, másokat Hanna szemén keresztül látjuk. Túl sokat nincs mit mondani a történetről, a szereplőkről mondanék néhány szót.

Hogy Hanna könyvmoly lenne, ezt erősen kétségbe vonom, ő egy zseni, aki el van foglalva a saját világával, mint a zsenik általában. Ezt mutatják bizarrul hangzó, zavarba ejtő kérdései, a tény, hogy fogalma nincs mikor mit kell vagy illik mondania, hisz a társasági kapcsolatokban nulla. És mindig is rajongott Will Sumnerért, annak ellenére, hogy tisztában volt a pasi viselt dolgaival.

Will, mint mondtam, egyszerre két nővel is szexel, rendesen beosztott program szerint (kedden egyik, szombaton a másik), majd Hanna felé irányul figyelme előbb szivességből, aztán közbe szólnak az érzelmek, és ettől rendesen beijed. S barátai sem igazán segítenek neki, hiszen drága jó szokás szerint mindenki jobban tudja mit kell tennie, mit érez és beleszólnak, tanácsot adnak, együtt éreznek és kavarnak...

Mi volt az ami zavart...? Ugye mondtam, hogy Hanna a tipikus zseni, aki a laborban, érzi a legjobban magát, a kutatásaival, mert az a saját közege. Akkor amikor a család kérésére és legyünk őszinték, nyomására kibújik a csigaházból, és Will összeismerteti barátaival, akkor a visszahúzódó Hanna elsőre megtalálja a hangot úgy a nőkkel, mint a férfiakkal és rövid időn belül gyökeresen változtat gardróbja tartalmán, szokásain... ez nem igazán működik így a valóságban. Egyik pillanatról a másikra nem lesz senkiből sem divatos bombázó, sem sziporkázó társalgó, vagy partiarc, ha előzőleg kizárólag egy laboratóriumban és a tudomány világában érezte jól magát.

A sorozat meglehetősen hosszú, vannak további részek, kiegészító novellák, rövidebbek, hosszabbak, akár kisregénynek is bevállnának. Hogy lesz-e több is magyar nyelven és mikor, nem tudom. Annyira nem tetszett, hogy utánajárjak. Igazándiból az első rész volt a jobb, valószínűleg pontosan azért mert az első volt és más mint amit addig olvastunk. De hát ízlések és pofonok...

„– Az én elméletem szerint visszatérőben vannak az ősemberek. Mindenki olyan pasikról akar olvasni, akik megkötözik a nőket, erőszakosak velük, és féltékenyek, ha ne adj isten, a nők valami szexi dolgot viselnek a hálószobán kívül. A nők feltehetően szeretik ezt, nem igaz?” (Christina Lauren – Gyönyörű játékos, Lilith Könyvek, 2016) – mondja Hanna a könyv egy bizonyos pontján. És milyen igaza van!

 Magyarul is elérhető/olvasható részek:

1 Gyönyörű rohadék

Lilith Könyvek, 2013

Beautiful Bastard, 2013

2 Gyönyörű idegen

Lilith Könyvek, 2013

Beautiful Stranger, 2013

A sorozat további, angol nyelvű részei:

1.5 Beautiful Bitch, 2013

2.5 Beautiful Bombshell, 2013

3.5 Beautiful Beginning, 2013

3.6 Beautiful Beloved, 2015

4 Beautiful Secret, 2015

4.5 Beautiful Boss, 2016

5 Beautiful, 2016

Boldog karácsonyt!....

 ... és ne feledjétek: a világ legjobb dolgai ingyér' vannak, károsak az egészségre, erkölcstelenek és hízlalnak!!

... s üzent a macskátok is...

S szóljon a dal, amiről azt hittem, egy Purcell-korál feldolgozása, pedig eredetileg egy hagyományos ukrán karácsonyi dal. 

Mondjuk a magunkét... Ashley Carrigannal

Négy év, tizennégy könyv, s mellé még néhány kiadatlan kézirat. Nem olvastam Ashley valamennyi könyvét, sőt, ha őszinte akarok lenni, csak két címet pipálhatok ki, mert a fantasy nem az én asztalom, ő viszont imádja... írni és olvasni is.

Ismeretségünk – ha annak lehet nevezni –, akkor kezdődött, amikor egyik könyvéről írtam a blogban, és egy ideje, időnként szoktunk “beszélgetni”… úgy mindenről ami eszünkbe jut.

Az ő tudtával és beleegyezésével kerül a nagyérdemű elé ez a beszélgetés… nem interjú, attól ez olyan messze áll, mint Makó Jeruzsálemtől. S hogy miért…? Csupán annyit mondhatok, hogy nekem személyes érdekem, minden további magyarázat etikátlan, vagy akár sértő is lehet mások számára. Semmiképpen nem reklámból – nem is hinném, hogy Ashley Carrigannek szüksége lenne az én reklámozásomra. És ingyen könyvet sem szoktam tőle kapni. Tisztázzuk indulásból.

Továbbá kérjük ezt tiszteletben tartani:

© Ashley Carrigan

© Betonka

Hát akkor mondjuk a magunkét… Ashley Carrigannal.

– Mesélsz nekem?

– Miről is?

– Bármiről... ami eszedbe jut. Még mindig jobb, ha te mesélsz, mintha én kérdeznék... Például mesélj nekem arról, hogy kicsoda Ashley Carrigan, amikor nem Ashley Carrigan...

– Hiába ez egy álnév, az író páncélja, már nincs olyan, hogy felöltöm/leveszem. Mindig író vagyok, fejben, lélekben. Amikor a civil munkámat végzem, akkor stresszes, kapkodós, idegbajos a tempó – sajnos. Nem ideális. Az nem én vagyok. A nagypofájú, pöccre robbanós, harcias hárpiaszerepet "az élet" rántja elő belőlem. De amint visszaereszkedek a saját terepemre, minden nagyon, de nagyon oké. Tök hétköznapi vagyok, nem túl színes, nem társaságkedvelő, nem feleslegesen fecsegő és nincs szükségem mesterséges ingerekre. Nekem van saját fantáziám, hogy felragyogtasson. Mint egy jól megsodort joint. ☺ Ilyesmire gondolsz?

– Én nem gondolok semmire... te mesélsz nekem, amit akarsz... Ez most nagyon hülyén fog hangzani, de mindig tudtad, hogy írni akarsz?

– Nem hangzik hülyén. Tény, hogy általánosban már javában kitaláltam történeteket és zsibbasztottam vele a többieket. Mindig hosszú fogalmazásokat írtam a suliban és mindig a magyar vizsgákon, nekem kellett plussz papírért kimenni a tanári asztalhoz. ☺ De gyerekkori barát is felemlegette már rólam, hogy ő emlékszik, milyen jó kis sztorikat meséltem neki a sötét szobában, amikor kiscsajok voltunk. És tényleg, rémlik is valami. De a legcukibb dolog, amit az anyukám szokott felidézni. Állítólag lehettem olyan hároméves körüli, amikor arra jött be a szobába, hogy nagyban dumáltam. Megkérdezte, hogy kihez beszélek?(mert nem volt ott senki). Én pedig azt feleltem, hogy hát mesélek a kitalált babáknak. Unatkoztam és feltaláltam magam ilyen kis szórakozással. Szóval, azt hiszem, lógott valami a levegőben, csak nagyon hosszú idő kellett hozzá, hogy a dolog úgy istenigazából kiforrhassa magát. ☺ Mert hiába írogattam én 13 éves koromtól, nem mutogattam senkinek. Ez az én külön bejáratú szórakozásom volt, és titkom is.

– Rendes anyukád van... az enyém csak azt emlegeti, hogy öt éves koromig állandó bérletünk volt a sebészetre és hányszor férceltek össze itt-ott. A családban még volt "nagy mesemondó", vagy te voltál az első?

– Enyém a világ egyik legjobb anyukája és apukája. ♥Én vagyok ilyen "hengerfejes". A többiek aránylag normálisak. Nekem nem lett dicső, okos nagy karrierem, (amivel lehet villogni) mert nem voltam hajlandó olyasmire pazarolni az időmet, ami nem érdekel. Most sem.

– Feltételezem, hogy úgy tekintesz az írásaidra, mint a saját gyermekeidre – mondd, ha nem így van! Nehéz volt megmutatni a világnak őket? Egyáltalán mi, vagy ki vett rá arra, hogy mindazt, ami addig csak a tiéd volt másoknak is megmutasd, és ezen konkrétan a kiadásra gondolok.

Az első kiadott könyv: Halál és Gloria, Publio, 2012

– Pont így van. Önkéntelenül is túl sokat tesz bele az ember saját magából, aztán amikor erre rádöbbensz, akkor már nem is annyira van merszed tök idegeneknek megmutogatni, mert azért ez egyfajta kitárulkozás is. Nagyon sokáig csak alig egy szűk maroknyi ember olvasta az írásaimat. Olyanok, akikben megbíztam, vagy tőlük nem fájt volna annyira, ha nem tetszik nekik. (De tetszett.) Azóta ez sokat változott. Már nem majrézok ilyeneken. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs bennem egy egészséges izgalom, hogyan fogadják az új munkáimat.

Tíz évig aztán nem látta senki a közben elkészült könyveimet. Csak szaporodtak a kéziratok a szekrényben. Néha én elolvastam belőlük valamit.

Mi vett rá? Azt hiszem, gyűlt bennem a vágy, hogy más is olvassa. Aztán volt egy ismerős, aki felvetette a blog lehetőségét. Hogy miért nem teszem fel a könyveket blogra, ahol a "nép" olvashatja? Mi bajom eshet? Addigra már készen volt legalább úgy öt regényem. Szerettem volna visszajelzést kapni, miután akkoriban már a kiadókhoz is küldözgettem a kéziratokat, teljesen hiába. Így kerültek fel a vámpíros Morwen sorozat első kötetei blogra, ahol online olvashatóak voltak. Nagyon izgalmas időszak volt. Szerettem. Jöttek a visszajelzések, a pozitív vélemények és sok olyan ismerőst, barátot abból az időből kaptam pont a blogon keresztül, akik ma is mellettem vannak. Biztattak a kiadásra. De ugyebár a kiadóktól még egy nemleges válasz sem jött, illetve olyan helyről jött kedvező ajánlat, amelyik mára megszűnt. Felszívtam magam és akkor megkaptam a Publio linkjét. 2012-ben pedig bepróbálkoztam a self publishing keretein belül az első regényemmel a nyilvánosság előtt.

– Tegyünk félre udvariasságot, álszerénységet, meg minden ilyen embertévesztő katyvaszt. Ha a tükörbe nézel egy sikeres nő néz vissza onnan?

– Még nem. Ahhoz még sokat kell dolgoznom és többet elérnem.

– A te értékrendszered szerint mikor leszel sikeres? Vagy elégedett magaddal?

– Akkor leszek elégedett, amikor a saját elképzeléseim szerint alakíthatom a mindennapjaimat és nem mások szabályait kell követnem. Értsd: a saját magam által fontosnak tartott munkával el tudom magam tartani és az időm jelentősebb részét arra fordíthatom. Az már a sikert is jelentené. A sikernek valamilyen jelentős, lehetőleg pozitív változást kell hoznia. Még nem tartunk itt. Azonban piszok keményen elhatároztam, hogy teperek érte.

– Ezt értsem úgy, hogy az írás lépne elő főfoglalkozássá egy ideális világban?

– Az szuper lenne! Igen! ☺ Pattog a zománc... Hát nem minden önjelölt írónak ez a titkos vágya? Képes lennék rá. Ötletben/ihletben nincs hiány.

– Tudom, hogy nem illik ilyent kérdezni, de melyik könyved áll hozzád a legközelebb? Ami igazán a szíved csücske...

– De illik, miért ne? Tudtam, hogy egyszer eljön ez a kérdés és nagyon nem fogom tudni rávágni, melyik is. Az egyik ezért kötődik hozzám jobban, a másik azért. Talán mindig, amelyiket éppen írom. De ez így túl sablonos. Morwent nagyon közelinek érzem, de ez nem is csoda, hiszen nyolc kötet és sok-sok év erősen összeolvasztott vele és a társaságával. Rengeteg mindenen mentünk keresztül együtt és csúcs szuper volt. Vele lélegeztem, rezdültem, még a hülye hibái is az enyémek voltak. A sorozat befejezése után is, ha új könyvön dolgoztam, azon kaptam magam, hogy Morwenként gondolkozok, az ő figurája reagálja le az új sztoriban az eseményeket. Igazi jó kis meghasonulás. Nagy kedvencem az Igézők, de van olyan is, ami még nem jelent meg, a Bittersweet. Azt pedig már most érzem, hogy a soron következő könyvemet is nagyon szeretni fogom. Annyi viszont biztos, hogy nem az a kedvencem, ami a legnagyobb úgymond sikert hozta.

– A Két lépésre a mennyországtól.... mi bajod van vele? Persze, azon túl, hogy nem fantasy, tehát alapból nem lehet a szíved csücske....

– Kicsit túl érzelgős lett, túl nyálas - nekem. Nem is tudom, hogyan történhetett. Szabályosan kirobbant belőlem, ahogy a sárkány pofájából a tűzgolyó. Három hónap alatt pakkra megírtam. Elhiheted, nálam jobban senkit sem lepett meg, hogy mennyire jó lett a fogadtatása. Persze, kapott hideget-meleget, de ez így van rendjén. A való életben Sayidot szétcsaptam volna, de a karakterével jól lehetett dolgozni.

– Rohadtul unalmas lenne, ha mindenki szeretné a könyveid, nem gondolod? Így legalább érzed, hogy élsz. Én a buta emberektől pöccenek be. Te mitől?

– Az aljasságtól

– Tág fogalom. Kifejtenéd?

– Ha valaki szánt(hátsó)szándékkal, alattomosan árt a másiknak. Az ilyeneknek mindig meg kellene kapniuk cserébe, ami nekik jár.

– Akkor most még egyszer megkérdezem kicsoda Ashely Carrigan... hogy issza a kávéját? Mit csinál mikor nem dolgozik és nem is ír? – ne mondd, hogy alszol, mert visítok!!!

Ó, igen! Ezt Ashley Carrigan rajzolta...

– 22 éve sehogy sem issza a kávét. Sajnos nem alszik. Pedig szeretne. Ha éppen nem ír, akkor megpróbálja kilazítani az agyát némi pazar, úri semmittevéssel, mint a filmnézés, online barangolás, esetleg olvasás és fejből kibámulással. Semmi extra. Régebben sokat rajzoltam és nyomtam éjszakákon át a Tomb Raidert, de erre már nincs időm.

– Mit szoktál olvasni?

– Anne Rice, őt bármikor, akárhányszor. Nekem Ani néni a királynő. Szeretem a misztikus regényeket, a klasszikus romantikusokat, kiváló történelmi regényeket. Sokat olvastam az ókori Egyiptomról szakkönyveket és regényeket is. Ha igazán ki akarok kapcsolódni, akkor Rejtő. Régebben sok sci-fit is faltam és komoly gyűjteményem van Vavyan Fable könyveiből. Kortárs írók könyveire nagyon kevés időm jut, pedig hosszú a lista, akiktől mindenképpen szeretnék olvasni. Különösen azoktól a magyar szerzőktől, akiket ismerek is.

– Legféltettebb titkod?

– Hehe! Ügyes próbálkozás! Az az is marad.

– Az ember próbálkozik... Szerintem most már elmondhatjuk azt, hogy az olvasók tudják, hogy Ashley Carrigan magyar író. Azt is bátran kijelenthetjük, hogy nem igazán keringenek információk arról, hogy kicsoda vagy a magánéletben. Mit mondanál magadról, ha egyetlen mondatnyi lehetőséged volna rá?

Bekukkantás az Ígézők 2 kéziratába

– Mert a magánélet nem tartozik a közönségre. ☺  De ha a tervek jól valósulnak meg, akkor hamarosan kicsit többet mutathatok meg magamból. Igen, remélem, hogy lassan szétszivárog, hogy magyar szerzőt takar a név. Realista vagyok, az összes többit kiélhetem a könyveimben. Ehhez a ponthoz eszembe jutott egy nagyon kedves eset, amikor valaki megjegyezte az olvasói véleményében, hogy jó a fordítás. ☺

– Nem is volt az marhaság. Olvastam könyvet, ami megbírt volna egy fordítást magyarról magyarra. Tudom, hogy még nem beszélhetünk a tervekről... illetve konkrétan nem mondhatunk ki bizonyos dolgokat, de mi lesz a következő könyv és mikorra várható?

– Egy olyan könyvről van szó, ami eredetileg romantikus/erotikus műfajnak indult, de menet közben hangsúlyosan átszőtték az akciódús események. Így kicsit többet ad majd. Remélhetőleg tavasszal. *Fingers crossed*

– Köszönöm szépen a beszélgetést... akkor most igyunk, az legalább meglátszik rajtunk. Pálinkát?

– Ó, igen! Mindenképpen. Egi! Én köszönöm szépen!

– Volt még valami, amit elmondtál volna és én nem kérdeztem meg?

– Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a magyar szerzők felé nyitottabb és elfogadóbb hozzáállás sokat segítene. Hiszen csodálatos magyar íróink voltak, vannak és lesznek. Most már sokadszorra futok bele olyan kijelentésekbe, hogy "magyar írótól amúgy sem olvasok semmit". Miért is?

– Jó, jó… akkor most már ihatunk?