Tara Sue Me - Az alávetett

Alávetett sorozat 1

Abby King a titkos fantáziájának él.

New York a West Industries jóképű és briliáns igazgatójaként ismeri Nathaniel Westet, de Abby többet is tud róla: a férfi egy gyakorlott, szexi domináns, aki új alávetettet keres magának. Abby, aki szeretné egyszerű könyvtárosi életét feldobni, és belevetni magát a gyönyörök világát, felajánlja magát Nathanielnek, hogy teljesítse be legtitkosabb vágyait. 

A Mesterrel töltött egyetlen hétvége után Abby már tudja, hogy még többet akar, és ezért hajlandó alávetni magát Nathaniel feltételeinek. De a gyönyör ellenére, amit a vállalkozó szellemű Abby kap, a szabályok mögé rejtőző Nathaniel mindvégig hideg és távolságtartó marad. 

Ahogy Abby egyre mélyebben bonyolódik bele a hatalom és szenvedély szívfájdító világába, attól fél, hogy Nathaniel szíve sohasem lesz elérhető számára – a sajátját pedig aligha tudja megmenteni…

Művelt Nép, 2016

Eredeti mű: Tara Sue Me – The Submissive

Ettől a könyvtől azt mondod majd: Minek az ötven micsodája? (Southers Fiction Review) – ezzel az idézetel kezdeném, előszeretettel használja a kiadó és még vagy 50 blogger. Nos, szó sincs róla, sokkal nagyobb a füst mint a láng.

Nem ájultam el tőle, itt-ott visszaköszönt néhány más, hasonló könyvből “kölcsönvett” motívum, akár Az ötven árnyalat trilógiából is – mellesleg megjegyzem, hogy ez a "jobb mint… " című reklám csúnya dolog.

Fogalma nincs miről ír… semmivel sincs több információja a domináns-szubmisszív kapcsolatról és viselkedésmódról, mint E. L. Jamesnek, tehát hagyjuk a mellveregető fényezést. Olyan, hogy hétvégi domináns nincs... vagy domináns, vagy hétvégi szerepjátékos. Ráadásul, egy ígéretes történetet a végén elbaltáz egy nyálas, béna magyarázkodással a pasi részéről, aminek, szerintem, semmi keresnivalója nem volt ebben a történetben. Lesznek majd olyanok, akik pont ettől a romantikusnak tűnő magyarázattól lesznek oda… nekem az olyan felesleges volt, mint döglött lovon a patkó.

...és ismét a lelkileg sérült dögös milliomos valamint a szegény lány esete… úgy néz ki, nagyon nagy ez a csont, még mindig lehet rágni. Ez egy akkora koppintás: Nathaniel (nem Nate, szó sincs becenévről!!! - ahogy Christian Grey sem Chris, soha) árva, látta szüleit meghalni autóbalesetben. Nem örökbe fogadják, hanem a nagynéni neveli fel... de ott van a "szürkénél" a motívum. A hölgy pedig Abigail, Abby, mindenki szólítsa Abbynek, könyvtárban dolgozik mert angol irodalmat végzett - ez mihez hasonlít? Csak Ana-hoz? Rendben Ana nem könyvtárban dolgozik, hanem kiadóban. De a többi? Nathaniel csodálatosan zongorázik - ki jut eszetekbe erről?... és csak úgy dobálózik a lírai idézetekkel - rendben, Lauren Rowe A Klub című könyvében a dögös milliomos Plátonból idéz... Nathaniel pont annyira aggódó és törődő mint az Ez a férfi trilógia Jesse Ward-ja, mikor Abby-nak balesete van.

A fordítástól sem ájultam el. Nathaniel-nek többször is vastag haja volt. Bezony, ahogy mondom – meg is néztem volna azt a vastag hajat, ami azt illeti. Ami angolul “thick hair” annak a magyar megfelelője dús haj. Vagy az első fejezet utolsó mondata a könyvben: "– Minden meg van bocsátva!" Az angol eredeti “You are excused”, ami udvarias felszólítás a távozásra és én “Elmehetsz”-nek fordítottam volna. De hát én nem vagyok fordító, csak tudok angolul. Miért spórolnak a kiadók a lektorok fizetésén?? A lektor észrevette volna, hogy ez az utolsó sor úgy kilóg onnan mint egy farok....

Ami kiverte a biztosítékot, az a Moly címkéje volt “szexuális perverzió”. Ha nem tudod mi az, akkor olvass utána, guglizd be, de ne írd le. Egyrészt semmi ilyesmiről szó nincs a könyvben, másrészt a domináns-alávetett viselkedésforma nem kizárólag a szexualitásra vonatkozik, hanem személyiséghez kapcsolódik, nincs számontartva mint szexuális deviancia sem és nem azonos a szado-mazochizmussal, sem a kötözéssel. A "szexuális perverzió" kifejezés pedig nem használatos évek óta.

Az “egynek elmegy” kategóriába soroltam. Jön majd a folytatása, A domináns, ugyanaz még egyszer, csak most a fickó szemszögéből elmesélve. Sőt egy harmadik rész is van, az a közös életükről szól majd és felváltva mesélik el – egy ismerősöm már olvasta mindhármat, tőle hallottam.

Tudod, ízlések és pofonok...

Második része, A domináns, június elején várható magyar nyelven

3. The Training, mikor lesz magyarul, arról még nem szól a fáma.

Jamie McGuire - Véletlen szerelem

Véletlen sorozat 1

Jamie McGuire egy letehetetlen YA regénnyel tér vissza, melynek főszereplője Erin Easter, a három végzős Erin nevű kishölgy egyike, akik a vidéki Blackwell Középiskolába járnak, és nem csupán nevükön, de születésnapjukon is osztoznak. Eastert felelőtlen, egyedülálló édesanyja nevelte fel, és plátói szerelmet táplál Weston Gates iránt. A két másik Erin, Erin „Alder" Alderman és Erin „Sonny" Masterson a közösség kedvencei: a város két leggazdagabb családjának sarjai, legjobb barátnők, szurkolólányok, és minden megvan nekik, ami Erinnek nincs. Ezt mások is tudják, és nem hagyják feledésbe merülni. Alder is már a nyolcadik osztály óta kinézte magának Westont, Easter szívének vágyát.

Weston egy közkedvelt sztáratléta, két kiemelkedő ügyvéd gyermeke. Nap mint nap küzd az elvárásokkal, amiknek meg kell felelnie, ha fel akar érni családja nevéhez, titokban pedig együtt érez Easterrel, hiszen ő is úgy érzi, máshova tartozik; egy másik életben. Ahogyan elkezd kiszökni esténként, hogy Easterrel lehessen, úgy nő meg bátorsága, ellenáll az elvárásoknak és beismeri érzéseit… Ezt mind a saját, mind Easter jövőjéért teszi.

Maxim, 2015

Eredeti mű: Jamie McGuire – Happenestence, 2014

Megjelenés után olvastam – túlzás, mert egy ideig olvastam, aztán lapozás jött – és annyira nem hagyott bennem nyomot, hogy tegnap ismét a kezembe vettem, azzal a felkiáltással, hogy ni, ezt kihagytam. Le is tettem azon perc, amikor bekattant miről szól.

Ez egy ifjúsági könyv, nagyon ifjúsági amerikai irodalom. A végzősők mizériája, ahogy a menő pompon-lányok kipecéznek maguknak egy áldozatot és a elérik azt is, hogy az illető megbánja, hogy megszületett. Tizenkettő egy tucat, folyik az ilyen témájú könyv és hollywoodi film mindenhol. Ne képzeld, hogy ez a jelenség csak Amerikára jellemző, pontosan ugyanúgy szemétkednek egymással a tinik mindenhol a világon, nincs értelme tagadni.

Rövid kis történet, olyan, amit mások “feles” részként jeleznek. Van egy olyan érzésem, hogy megírhatta volna egyben az egészet és nem kellett volna trológiát csinálni belőle, de hát akkor, hol a bevétel?

Maga a téma nem lenne rossz, hisz három azonos keresztnevű lány születik ugyanazon a szülészeten, ugyanazon a napon – mekkora ennek a valószínűsége, ha nem egy milliós nagyságú városról beszélünk? Kettőt közülük összecserélnek, az egyik összecserélt gyerek élve marad, a másik kettő meghal egy balesetben kevéssel tizennyolcadik születésnapjuk után… hogy ki az élve maradt Erin nem mondom meg, olvasd el a történetet, ha tudni akarod.

Van két további része angolul. Hogy meg fog-e jelenni magyarul is, nem tudom, nem is érdekel. Nem áll szándékomban elolvasni, mert nekem ebből bőven elég volt.

Így hívják őket: Happenestence 2 és 3

Jill Mansell - Nem zörög a haraszt

Tilly Cole belevaló, szókimondó lány, és egyáltalán nem szokása halogatni a döntéseket. Amikor elhagyja őt a barátja, Tilly elutazik pár napra vigasztalódni Roxboroughba a legjobb barátnőjéhez. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve ott marad a kisvárosban. Hiszen a vidéki élet nyugalmas, egyszerű és őszinte. Tehát az ideális megoldás Tilly számára. Vagy mégsem? 

Hamar kiderül, Roxborough nem egy átlagos kisváros. Jóval inkább a pletykák és a rivalizálás melegágya. Ennek pedig a legfőbb oka a szexis agglegény, Jack Lucas. A pasi totál ellenállhatatlan: okos, kedves, figyelmes és bezsongatóan jóképű. Nem csoda, ha a nők megvesznek érte. 

Jack egy idő után szemet vet Tillyre. Ám vigyázat, mert a férfiról mindenki azt rebesgeti, megrögzött nőfaló, és amint ágyba vitte aktuális hódítását, máris továbblép.
Tillynek esze ágában sincs új trófeának lenni Jack gyűjteményében. De jól dönt-e, ha a pletykákra hallgat? Vagy pont ebben az esetben kihagyja élete nagy szerelmét?

Jill Mansell az egyik legnépszerűbb angol írónő. Regényeit életszerű helyzetek, csavaros történetek és humoros csattanók teszik letehetetlenné. Műveit eddig több mint 5 millió példányban adták el, stílusát a kritikusok Marian Keyes, Sophie Kinsella és Nora Roberts könyveihez hasonlítják. Magyarul megjelent kötetei: Szerepcsere, Az első az utolsó?, Újrakezdés, Szólóban, Miranda nagy tévedése, Vegyespáros, Keresd a párod!, Titkok közt.

Kulinária, 2015

Eredeti mű: Jill Mansell – Rumour Has It, 2009

A történetet három évvel ezelőtt olvastam, ugyanis 2011-ben megjelent egy Reader’s Digest antológiában. Amikor tavaly egy ismerősöm meglepett vele, nevét imába foglaltam, hisz imádom Jill Mansell írásait, nekem ő a chick lit kitálynő, tehát elfogult vagyok és nem is kicsit.

Nos, amikor rájöttünk, hogy ez azonos azzal amit a Reader’s Digest Azt beszélik címen futtatott, fintorogtunk egy jó nagyot, hisz mindketten tudtuk már miről szól. Én félretettem egészen tegnapelőtt estig, bár tisztába voltam, hogy ami az antológiában jelent meg egy rövidített változat.

Vihorásztam rajta. Nem egy díjnyertes iromány, de teljesen biztosan ellazít, és ha nem is fogsz kacarászni, de biztosan megmosolyogtat. Roxborough, ahol a történet játszódik, létezik, csak nem Angliában, hanem Írországban, Coloradoban és Pennsylvaniában, Jamaikán... lehet választani melyiket szeretnéd meglátogatni.

Ha a kezedbe kerül, ne hagyd ki, akkor sem, ha a rövidített változatát már olvastad. Garantáltan feldobja a napod, de hát ízlések és pofonok... s ahogy mondtam, Jill Mansell írásaival szemben elfogult vagyok. Nem emlékszem, hogy az antológiás válozatban ennyi finom angol humor lett volna. Vagy volt??

Egy kis kedvcsináló a 31. fejezetből:

– Nehogy még egyszer eláztass! – emelte fel a kezét Tilly védekezőn.

– Nem teszem. Mellesleg elnézést az arcod miatt.

– Miért? Mi a baj az arcommal?

– Hát… egy kicsit… tudod, milyen lett – vont vállat Lou bocsánatkérőn.

Atyavilág! Miután Tilly megnézte magát a visszapillantó tükörben, már egyáltalán nem érezte magát istennőnek.

– Nem én akartam – mentegetőzött Lou. – Csak éppen kéznél volt az a vödör a kerti csap alatt. Azt meg nem vettem észre, hogy sár és motorolaj van az alján.

Jill Mansell - Nem zörög a haraszt, Kulinária, 2015

Lucy Dillon - Elveszett kutyák, magányos szívek

Rachel, a londoni üzletasszony örökölt egy házat vidéken és hozzá egy kutyamenhelyet, pedig nem az a kimondott állatbarát, saját bevallása szerint sem. Aztán, miközben megpróbál új gazdát találni a menhely lakóinak, rájön, hogy talán a vidéki élet mégsem áll annyira távol tőle, mint gondolta. 

Natalie és Johnny hosszú ideje szeretnének gyereket, de hiába, és a kudarcra lassan rámegy a házasságuk. Vajon azzal, hogy befogadják Bertie-t, a csintalan basset houndot, aki előszeretettel fosztogatja a hűtőszekrényt és dúlja fel a házat, sikerül megmenteni a kapcsolatukat? 

Zoe volt férje egy labrador kölyköt ajándékoz két fiúknak, azaz Zoe-nak, akire a kutya gondozása marad. Zoe úgy érzi, ez már sok, ereje végén jár. Ám ekkor megismerkedik Billel, a jóképű orvossal, aki számára az ideális társ talán mégsem az, akit elképzelt magának. 

Ahogy az új kutyatulajdonosok útja keresztezi egymást, és sorsuk összefonódik, mindannyian ­sokat tanulnak a hűségről, az újrakezdésről és a feltétel nélküli szeretetről. 

„Imádtam ezt a könyvet! Szívet melengető, valóságos és szórakoztató.” – Katie Fforde

Ulpius-ház, 2013

Eredeti mű: Lucy Dillon – Lost Dogs and Lonely Hearts, 2009

Egy újabb könyv, amit olvasás előtt hosszasan tologattam és magam sem tudom miért. Ha szereted az olyan történeteket, amelyek nem kimondottan egy párról, hanem egy közösség életéről szólnak és rajongsz a kutyákért, akkor olvasd el. Jó hír, hogy nincs benne újabb, sérült lelkű dögös milliomos és zseniális, világszépe szegény lány, hanem igazi, kivárosi hús-vér emberekről szól, bármelyikünk ott lehetne a szereplők között.

Imádni éppenséggel nem imádtam, nem egy pörgős cselekményű könyv, de olvasható, elgondolkoztató és semmiképpen nem fog felzaklatni semmilyen módon. Ez a könyv emberi kapcsolatokról szól, és arról, hogy bárhol élnénk is, bizonyos dolgokra oly egyformán reagálunk.

A fülszöveg három női nevet említ: Rachel, Natalie és Zoe, igaz róluk és az életükről több szó esik, kapcsolatban is állnak egymással, hisz minden az állatmenhely körül forog, de ezen túl megismerhetsz másokat is, a tipikus angol kisvárost (inkább falunak nevezném), ahol mindenki ismer mindenkit és természetesen mindenki mindent tud a másikról, sőt feljogosítva érzi magát a véleménynyílvánításra és a beleszólásra.

Mindhárom nő a maga módján sérült, nem is valami erős egyéniségek, akik képesek lennének kiállni magukért és a maguk igazáért. Zoe-val, például, a volt férje minden esetben sikeresen feltörli a földet, mert a konfliktusokból ő jön ki vesztesen, a gyerekek szemében a férfi az isten, az anyjuk pedig a gonosz aki megtilt mindent.

Vagy Natalie.  Miért van az, ha egy párnak nem lehet gyereke, akkor természetes módon elsőként a nőt hibáztatják? Képzelj el egy ilyen kettős mércét: a férj a teszteredmények előtt jön egy ilyen szöveggel, hogy bármi is lenne az eredmény, azt nem kell túldramatizálni, attól semmmi sem változik és pont ugyanannyira fogja szeretni Zoe-t mint annak előtte. De amikor kiderül, hogy nem Zoe, hanem ő a hunyó, akkor teljesen magába fordul, depresszió kerülgeti és eljött a világvége, mert ő, a teremtés koronája, teljesen haszontalan teremtmény, hiszen még gyermeket sem képes nemzeni. Neki szabad túldramatizálni, ugye?

Rachel… hát ő egy teljesen más kategória. Többször megráztam volna, hogy ébredjen fel az önsajálatból és terelődjön már a gondolkodása egy pozitívabb síkba. S hogy ennyire negativista és határozatlan, abban az anyjának oroszlánrésze van. Az a nő egy szörnyeteg, kezdve onnan, hogy különbséget tesz a két gyermeke között, és Rachelt kevésbé szereti, mert hasonlít a nővérére, akivel szemben neki mindig is kisebbségi komplexusa volt.

Minden emberi gond és nyomor mellett azért van humor a könyvben és ezt közvetve, vagy közvetlenül a kutyák szolgáltatják, közöttük is Bertie (ha rossz fát tesz a tűzre, akkor Bertram) viszi a prímet. A nagy melák állatorvos sem szégyell a szomszédba menni egy jó kis fricskáért. Majd, ha egy könnyebb idegösszeroppanást szeretnék magamnak, akkor föltétlenül beszerzek egy ilyen jópofa basset houndot, aki leeszi a homályt is az ablakról és akkor nyomja a panaszos “arrróóóóó” üvöltést, amikor igazán semmi szükség rá. 

Nem meséltem el mindent, a fülszöveg sem, tehát van ott még történés bőven. Természetesen happy end a vége, de nem az az előre kiszámított, habos-babos vég, amiben mindenkinek minden vágya teljesül. Inkább olyan kompromisszumos happy end.

Nem mondanám, hogy kedvencem lett, nem is egy letehetetlen valami, de mindenképpen jó, olvasható és belefér egy-két nyugodt estébe. Olyan “egynek elment” kategória, de hát ízlések és pofonok... Ó, és Longhamptonba se készülj kutyanézőbe, mert ilyen nevű település nincs Anglia térképén.

A magyar költészet napja

    Április 11, József Attila születésnapja és 1964 óta a magyar költészet napja is. Nem rajongok különösebben a versekért, de e jeles nap alkalmából megosztanám veletek a kedvencem:

József Attila: Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek,

kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg.

Szalmazsákomra fektetlek,

porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,

amikor akad más is.

Hanem, akkor hagyj nékem is,

én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek,

kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.