Al Jannah, a kitalált modern keleti ország gyönyörű környezetében játszódó történet egy keményfejű vonzó sejk és egy konok angol írónő kusza kényszerházasságáról. Figyelem! A könyv szenvedélyt és erotikát tartalmaz! Fülledt romantikát kedvelőknek szigorúan ajánlott olvasni! Al Jannah, a mesés szépségű közel-keleti ország ókori romhelyei izgalmas utazásra csábítják a sikeres angol írónőt, Mesmirát. A körút azonban váratlan fordulatot vesz és egészen más kalandokat hoz, amiket a lány még legmerészebb regényeiben sem képzelt el. A turista csoportot sivatagi banditák támadják meg és Mesmirát elrabolják. Rabságából egy helyi férfi vásárolja ki, így egyik fogva tartótól kerül a másikhoz. A helyzete reménytelen. Megfosztják minden esélyétől, hogy visszatérhessen a hazájába. A titokzatos, szép idegen ország aranykalitkává válik, ahonnan nincs szabadulás. A megmentője csalással ráveszi Mesmirát a házasságra és eltökéli, hogy engedelmes feleséget nevel belőle, bármi áron. A lány a neves és elismert Ashgar család tagja lesz és saját bőrén tapasztalja meg, milyen is egy szigorú szabályokkal és szokásokkal terhelt országban arab feleségként élni. Sayid Ashgar nem retten vissza semmilyen eszköztől, hogy elérje a célját és kikényszerítse Mesmirából az odaadást és a vágyott érzelmeket. Helyette csak gyűlöletet és elutasítást kap. Kettejük szüntelen harcát és a kényszerű összezártságban életre hívott érzelmi viharait kísérhetjük végig. Két erős és konok személyiség csap össze, hogy fájdalmas, olykor szenvedélyes párbajok során keresztül tapasztalják meg, hogy a szerelem nem csikarható ki zsarolással, hatalommal, vagy fenyegetőzéssel. Mesmira és Sayid finom erotikus egymáshoz feszülései pattanásig feszítik a hangulatot közöttük ebben a kihívó játszmában. A „Szépség és Szörnyeteg” meséjét ismerhetjük meg teljesen új változatban, varázslatos környezetben, ahol a szereplők szívfájdító mélységeket és magasban szárnyaló érzelmeket élnek át.
Publio, 2014
Bár nem is olyan rég azt mondtam nem fogok soha írni róla, most mégis megteszem, mert egyike a kedvenceimnek és nem tudom megállni, hogy ne áradozzak róla.
Valamikor, nem sokkal a
megjelenése után olvastam ezt a könyvet. Először. Egyetlen éjszaka alatt
kiolvastam és annyira a hatása alatt voltam, hogy két napig nem vettem más könyvet
a kezembe. Azóta újraolvastam már, nyugisabb tempóban és minden bizonnyal valamennyi idő eltelével ismét elolvasom.
Nekem ez egyszerűen
brilliáns. Komolyan mondom, de hát nem vagyunk egyformák, ízlések és pofonok... Nagyon sajnálom, hogy az írónőhöz a fantasy műfaj (Morwen sorozat) közelebb
áll mint a romantikus, mert így nem fogok túl sok könyvet olvasni billentyűzetéből,
én inkább a földhözragadtabb dolgokat szeretem. Ha jól tudom ezen kívül még
csak a Farkasok között tér el az írónőnek oly kedves fantasytől – az is jó, de
nekem ez a befutó kedvenc.
Nincs értelme
osztani-szorozni a cselekményt, a fülszöveg több mint eleget mond róla. Ezt a könyvet
egyszerűen el kell olvasni és kész. Az biztos, hogy nem szempillarebegtető, ájuldozós libákról ír, hisz Mesmira nem egy mimóza, és nem is olyan idegesítő, hogy
állandó késztetést érezz az arca átdizájnolására a szeneslapáttal. Annak
ellenére, hogy ez egy nemlétező helyen játszódik, az arab világ leírása hiteles és semmivel nem marad el attól, amit ilyen-olyan
forrásokból már ismerünk.
A Szépség és a Szörnyeteghez sem hasonlítanám, semmilyen változatban. Nem vitás, Sayid egy szörnyeteg, egy emberi nulla, akinek érzékeny testrészét szemrebbenés nélkül el tudnám kapni a diótörővel és nem túl erősen, de annál kitartóbban szorongatnám. Nem tudom, mihez lehetne hasonlítani... szerintem semmihez, ez a Két lépésre a menyországtól és annyi.
A Szépség és a Szörnyeteghez sem hasonlítanám, semmilyen változatban. Nem vitás, Sayid egy szörnyeteg, egy emberi nulla, akinek érzékeny testrészét szemrebbenés nélkül el tudnám kapni a diótörővel és nem túl erősen, de annál kitartóbban szorongatnám. Nem tudom, mihez lehetne hasonlítani... szerintem semmihez, ez a Két lépésre a menyországtól és annyi.
Az egyetlen
dolog ami nekem nem nem tetszett az a vége volt. Az utolsó öt-tíz oldalt nem
írtam volna meg, és a történet akkor is szép és kerek marad volna, csak nem
lett volna “happy end”. El is gondolkoztam azon, hogy ez a vég, az
egymásratalálással és a “boldogan éltek míg meg nem haltak” motívummal tényleg
az eredeti tervhez tartozik, vagy esetleg a kiadó úgy gondolta, hogy milyen
szép lenne egy boldog befejezés? Nem az első eset lenne, hogy a kiadó beleszól a történet alakulásába, nagyon nagy nevekkel is előfordult már, utána lehet olvasni. Persze, nincs ebből gond, van akinek igénye
van a boldog végkifejletre… de vannak dolgok amiket nem lehet megbocsátani,
akkor sem, ha közbeszól a szerelem.
Ha valaki nem
tudná még, Ashley Carrigan írói álnév és mögötte egy magyar írónő van. Rá lehet
keresni a guglival és a közösségi oldalakon is. De ez ne befolyásoljon téged semmilyen irányban. Amennyiben még nem olvastad a könyvet és szereted az egzotikumot, akkor itt a kitűnő alkalom, hogy megtedd, mert érzelmeket vált ki belőled, s mi kell ennél több?
A könyvről ez a zene jut eszembe, és erről a zenéről a könyv... hogy Ashley Carrigan mit hallgatott a megírása közben, nem tudom. Ha gondolod, kérdezd meg tőle.
A könyvről ez a zene jut eszembe, és erről a zenéről a könyv... hogy Ashley Carrigan mit hallgatott a megírása közben, nem tudom. Ha gondolod, kérdezd meg tőle.
