Lana Millan - Átkozott Hannah Brown

Hannah Brown televíziós szerkesztő, aki – ha nagyon muszáj – műsorvezetőként is megállja a helyét. Makacs, akaratos, többnyire magával is elégedetlen, esendő nő. Időnként fenemód kritikus, a barátaival is kíméletlen, mégis jószívű, és gondoskodik azokról akiket szeret. 

A boldogság keresése nehéz feladat, főleg ha az ember a saját vágyaival sincs teljesen tisztában. Hannah botladozó, gyakran elbizonytalanodó, ám a céljait és a szerelmet kitartóan kereső, szerethető figura, aki gyakran bajba kerül, de kimászik belőle, hogy a gyökerei kutatásának kellős közepén egyszer csak magát és a társát is megtalálja.
Ismerős a helyzet? Lányok, vigyázzatok!

Ez a hol fanyar-humoros, hol keserű, hol édes, de mindenképpen izgalmas lányregény veletek is megtörténhet! Nem biztos, hogy egy szép napon a kezében karácsonyfatalpat szorongató, félmeztelen szexistent találtok az erkélyeteken, de jobb, ha nyitva tartjátok a szemeteket, mert bármelyik kanyarban rátok kacsinthat az élet egyik pajzán kihívása vagy öröme. 

Kinek-kinek a magáé.

Athenaeum, 2015

Akkora reklámja volt és annyira ájuldoztak érte... s a fülszövege is nagyon tetszetős (és megtévesztő).

Olvasmány a hosszú hétvégére, ha jobb dolgod nincs. Vegyes érzésekkel gondolok rá, azt hiszem rég kinőttem az ilyen típusú könyvekből. Szeretem a chick lit műfajt, de ez még annál is könnyebb, olyan amit például hosszú úton olvasol a vonaton, mert nem köt le annyira, hogy a vonat zakatolása és rázkódása idegesítsen és megzavarja a műélvezeted… vagy olvasod, ha álmodozó tizenéves vagy és még mindig hiszel a királyfiban fehér lovon – bár értesüléseim szerint a Maddox fivérek toronymagassan a fehér lovas herci fölött állnak mostanság.

Ez a könyv egy Londonban játszódó modern tündérmese, csöpögős és giccses. Ugyebár a két családot sújtó átok, amit csak egyféleképpen lehet helyrehozni… a jósnő, a hiper-szuper rendes Clive, aki olyan mint egy herceg: jóképű, dögös, csodálatosan viselkedik… csak valójában egy újabb undorítóan gazdag, nőcsábász fickó.

Nem mondom, hogy nagyon oda voltam a könyvért, háromszor kell elolvasni: először, utoljára és soha többé. Nyomokban fellelhető benne a helyzeti humor, bár ahogy néha Hannah, a főszereplő viselkedik nem igazán mesebeli hősnőre vall és kicsit sem humoros. Semmiképpen nem egy Csipkerózsika, mert undok, szarkasztikus és a kötelező legjobb barátnői sem éppen szerethetőek.

Amit pozitívumként értékeltem az a tény, hogy saját maga fele is  vannak undok megnyílvánulásai. De ennyi, mert ez így, ahogy meg van írva, soha senkivel meg nem fog történni, előre borítékolom.

A szerzőről semmit nem tudni, lehet nem is fogunk több infóhoz jutni, mert első könyves marad.

Mint mondtam, egyszer olvasható, könnyű írás, a humora és a cseppnyi misztérium teszi azzá (bár én azt a családi átkos dolgot sem pontozom)… ha épp más dolgod nincs és jobb nem akad, nézz bele. De hát ízlések és pofonok...

Kimberley Freeman - Vadvirágok lányai

Emma, a londoni balett gyönyörű és sikeres balerinája egy nap súlyos térdsérülést szenved. Ígéretes pályafutásának váratlanul vége szakad, szerelmi élete romokban, álmai szertefoszlanak. Menekülni szeretne a sorsa elől, ha kell, egészen a világ végéig. Egy titokzatos nagymamai örökség azonban mindent megváltoztat, és Emmát a zajos nagyvárosi életből egy varázslatos és ismeretlen földi édenkertbe repíti, ahol minden másképp van. Ami ott várja, az gyönyörű és rémisztő is egyben. Szenvedélyes szerelmek, sötét titkok és kegyetlen hazugságok szövevényes hálója, amit a családja generációkon át hordozott. És egy síron túli üzenet, ami felforgatja az életét, és erőt ad az újrakezdéshez. Megörökölhetőek a titkok? És a fájdalom? Átadhatja egy anya a lányának a boldogságot vagy akár a szerelmet?

Atheneaum, 2013

Eredeti mű: Kimberly Freeman – Wildflower Hill

Nem mostanában olvastam, de az este új olvasnivalót kerestem és ismét megláttam. Határozottan olyan könyv amit újra lehet és kell olvasni, és amit – méltatlanul – kevesen ismernek. Különösen ajánlom Zsu-nak, aki szeret családregényeket olvasni, bár a könyv csak a nagymama és az unoka történetét meséli el.

Ez egy olyan könyv amit olvasnod kell, annak ellenére, hogy nem divatos, szorongásokkal és depresszióval teli amerikai tiniregény, sem erotikától csöpögő, lelkiző szerelmi történet… és nem is könnyű olvasmány.
    A történet két szálon fut: jelen és múlt, Emma - az unoka és Beattie - a nagymama története, kezdve attól a pillanattól, amikor Beattie Blaxland fiatal házasként, jobb élet reményében megérkezik Ausztráliába, egészen addig, amíg Emma a lesérült balerina, megtalálja a saját boldogságát. Ausztrália, a 20-as-30-as évek “ígéret földje”, ami hírével ellentétben pontosan annyira tele van előítéletekkel és képmutató emberekkel mint bármely más hely a világon – ide érkezik Beattie, időben innen indulunk.

    Lesz akinek a történetről Barbara Taylor Bradford Emma Harte saga-ja fog eszébe jutni, de ez a könyv akkor is más (szerintem jobb, pörgősebb – márcsak azért is, mert itt egyetlen kötet elég volt ahhoz, amihez Bradfordnak sok), bár Beattie Blaxland is felépít egy birodalmat a semmiből, akárcsak Emma Harte… és Beattie egy kicsit olyan konok, célratörő és erős nő, mint Scarlett O’Hara.

Nem tudnám megmondani, hogy kit szerettem jobban: Emmát vagy Beattie-t. Más-más személyiségek, más volt az életútjuk, ami pedig közös bennük, az az erő az újrakezdéshez.

Kár lenne kihagynod, mert egy teljesen más világot fogsz megismerni.

Amanda Quick - Alibi jegyesség

Amity Doncaster kisasszony izgalmas kalandokon edződött, magányos világutazó, aki megszokta a kihívásokat. Benedict Stanbridge a technika szerelmese, ám ezúttal titkok őrzőjeként, a Korona szolgálatában is kipróbálja magát.

A véletlen úgy hozza, hogy Amity megmenti Benedict életét és egy óceánjáró hajón hazafelé tartva gondosan ápolja is a férfit. Mire New Yorkba érnek, barátokként válnak el egymástól, ám a hajón kettesben eltöltött idő a társasági pletykák, sőt, egy őrült sorozatgyilkos célpontjává teszik a lányt. Az első támadást megússza ugyan élve, de a szörnyeteg, akit a sajtó csak Vőlegényként emleget, és akinek rendre „rossz hírű” nők esnek áldozatául, nem tesz le gyilkos szándékáról. Benedict, hogy védelmezni tudja a lányt, bejelenti eljegyzésüket.

A „jegyesek” egyesítik erőiket, hogy véget vethessenek a Vőlegény rémuralmának, ám miközben a kiszámíthatatlan bűnözővel való összecsapásra készülnek, olyan érzésekkel szembesülnek, amelyek elől nincs hová menekülniük…

Maecenas Kiadó, 2016

Eredeti mű: Amanda Quick – Othewise Engaged, 2014

Ördög és pokol!

Bezony! Megjelent Amanda Quick újabb regénye és most sem mondott le kedvenc szavajárásáról. Ezt különben nem én vettem észre, hiszen nem olvastam olyan sok Amanda Quick könyvet, mint például Kövecske, aki felhívta rá a figyelmem (nem írom le a nevét, mert megrúgdossa az ülőkémet)

Ha Amanda Quick, akkor “történelmi romantikus”, és a ködös Londonban játszódik. A cselekmény időbeni elhelyezése nincs pontosítva, de a hölgyek még fűzőt viselnek és legyezőt hordanak magukkal, ki divatból, ki fegyverként – tehát nem véletlenül van a könyv borítóján a legyező, mint ahogy a menyasszony sem, hiszen a fülszöveg már célzott a Vőlegényre, aki fiatal nőket gyilkol. S ha már az időről beszélünk, akkor elmondanám, hogy sejtéseim szerint abban a korban (körülbelül viktoriánus lehet) nem ismerték a rákot mint betegéget… legalábbis nem ezen a néven futhatott. Tehát hiba ezt így emlegetni a könyvben. Ha nem így lenne, bocsi, írjatok és világosítsatok fel. Valamint azt sem hinném, hogy abban a korban a pszichológiai megfigyeléseket – mert kutatásokról nem beszélhetünk még – alkalmazták a bűnüldözésben. A napenergia felhasználását meg jobb, ha hagyjuk…

No, de vissza a könyvhöz, ami bővelkedik eseményekben: sorozatgyilkos, kémkedés, pszichés betegek, képmutató gazdagok, akik a látszatért élnek és a hiper-szuper főhősök, akik mindenhez értenek, minden rejtélyt megoldanak és a végén boldogan élnek amíg meg nem halnak. Mind a négyen. Azért négyen, mert a főhősnő Amity Doncasternek van egy frissen megözvegyült húga, aki papírforma szerint beleszeret a Scotland Yard nyomozójába.

Szerintem egy túlbonyolított történet, túl sok fölösleges elemmel, ami elvonja a figyelmet a történet lényegéről. De mindenképpen olvasható, a műfaj és az írónő rajongói szeretni fogják.

Szokás szerint bajom van a fordítással. Kezdve azzal, hogy nem értem a címet – bár ezért nem a fordító a hibás. Mihez biztosít alibit ez a jegyesség? Mert ez nem alibi, hanem porhintés a puccosék szemébe, azt teszik amit a kor szelleme megkíván: hogy mentsék a nő jóhírét bejelentenek egy eljegyzést, bár a vád, hogy összeszűrték volna a levet a hajóúton nem igaz. Ezzel meg is érkeztünk a másik dologhoz ami zavart: el kellene dönteni, hogy a londoni sznobok krémjét Társadalom vagy Társaság néven emlegeti, mert mindkettő előfordul a szövegben. Többször olvastam már más bloggerektől, hogy kiborulnak a szöveg fordítása miatt, mert az angolul nem így van írva. Minek idegeskedni az angol szöveg fordításán ha olyan banális dolgokat sem használ helyesen mint az ide-oda mutatószavak?

Szóval nem volt nagy dobás a könyv, nem lett kedvenc, olvastam jobbat, szórakoztatóbbat is az írónőtől... de ha a kezedbe kerül ne hagyd ki.

Ez egy spanyol flamenco-legyező. Minden bizonnyal méregdrága, de akkor is gyönyörű!

Boldog nőnapot!

Cynthia Ellingsen - Hab a tortán

Három nő, három generáció, három döntéshelyzet. A problémák közös forrása pedig – természetesen a férfiak. JUNE, a cserfes nagyi a helyi madzsongklubban köszörüli nyelvét a barátnői kör tagjain, és néhai férje halála óta hallani sem akar férfiemberről. A rendezett életet élő KRISTINE sóvárogva gondol a férjével eltöltött fiatal évekre, akivel éppen egy életközepi válság kellős közepén vannak.

A tornacipős CHLOE nagy tudatossággal tervezi jövendő pszichológus karrierjét, amiben nincs helye esküvőnek – még csak az kéne…! A három grácia együtt botladozik egy rokonuk szabadtéri esküvőjére a Michigan-tó homokdűnéi között, és a véletlen úgy hozza, hogy az elhajított menyasszonyi csokor egyszerre landol mindhármuk kezében. Azonban a férfiakkal baj van… June szomszédjának szép lugasa beárnyékolja a nő életét, Kristine férjének lelkét komoly titok nyomja, Chloe jóképű pszichológiatanára pedig csődöt mond saját gyereke nevelését illetően.

Hogy mi sülhet ki mindebből? Ezt meséli el Cynthia Ellingsen humoros bestsellere, amelyben nincs hiány szakításból, esküvőből, szerelemből és váratlan fordulatokból.

Erawan, 2014

Eredeti mű: Cynthia Ellingsen – Marriage Matters

Karácsony környékén olvastam, de most ismét a szemem elé került a könyv. Keser-édes regény egy család három nőtagjáról – akik ráadásul három kölönböző generációhoz tartoznak –, szerelmeikről, életfelfogásukról és sok-sok esküvő körüli hisztériáról.

June, a nagymama, aki bizarr viselkedésében néha a huszonéves unokáján is túltesz, önző, rég megözvegyült nő. Mindent és mindenkit az ellenőrzése alatt akar tartani, egy kicsit sznob is, minden jópofasága ellenére igazi sárkány, akinek nem szabad kereszetezni az útját és érdekeit.

Kristine, a lánya, válságban levő házasságát próbálja megmenteni a maga módján. Nem különösebben színes egyéniség, egyetlen határozott fellépése anyjával szemben az volt amikor a maga választotta férfivel házasosott össze.

Chloe, az unoka, örökké rohan, a nap 24 óráját 25-re nyújtaná, de ha lehetne akkor inkább 26-ra és még az sem lenne elég. Élete fontos pillanatait éli: záróvizsga az egyetemen, karrierindítás és örlődik gyermekkori legjobb barátja,  Ben és a friss szerelem, Geoff iránti érzelmei között.

Tradicionális amerikai családról szól (a cselekmény Chicagóban játszódik), arról, hogy bármi áron meg kell tartani ezt a modellt, valamint, hogy szép és jó, ha egy nőnek van karriere, de a helye akkoris egy férfi oldalán van, lehetőleg gyerekkel kapaszkodva a szoknyájában.

Szó se róla, szórakoztatott, néha a hangos vihorászásig is, de nem mondanám, hogy kedvenc lett, azt sem, hogy újra fogom olvasni. Nem voltak benne nagy durranások, a cselekmény kiszámítható volt, bár a papírforma néha váratott magára. Határozottan idegesített a nagymama, aki mellett lánya és unokája mamlasz bábnak tűnt. Túlzottnak tartom a menyasszonyi csokorból származó rázsák szimbolisztikáját és ahogy minden lehetséges alkalommal emlékeztet arra, hogy honnan származnak azok a virágok és mit jelképeznek. – ha elolvasod, tudni fogod milyen rózsákról beszélek.

Egynek elment… de hát ízések és pofonok! Ha könnyű szórakozásra vágysz, ez a te könyved.

Erről a dalról többször is szó esik a könyvben... Louis Armstrong - I Ain't Got Nobody, érdemes meghallgatni.