Veronica Henry – Családi recept

Laura számára a családja a legfontosabb: az otthonát a gyermekei nevetése és a készülő finomságok illata tölti be. Így aztán aggódva várja, hogy a lányai kirepüljenek a családi fészekből. Amikor pedig a házassága is válságba kerül, az asszony lába alól végleg kicsúszik a talaj. Kedvenc hobbijában, a főzésben lel vigaszra: a nagymamája második világháborúból megmaradt receptkönyvét kezdi tanulmányozni. Házias fogásaival és zseniális lekvárjaival már eddig is kisebb hírnévre tett szert a környéken, a receptgyűjtemény hatására azonban olyan ötlete támad, amely óriási sikert és egy új életcélt jelenthet számára. De vajon mindez elegendő ahhoz, hogy újra megtalálja önmagát és a megbocsátáshoz vezető utat?

General Press, 2019

Eredeti cím: A Family Recipe, 2018

Mindent elolvastam, ami Veronica Henrytől magyar nyelven megjelent és mindig fellelkesülök, mikor hír jön egy-egy újabb könyvének várható megjelenéséről. Az elsőt még a megboldogult Ulpius-ház kiadásában olvastam, azóta nagy megelégedésemre a General Press Kiadó vállalta fel írásai megjelentetését, s remélem ezt a jó szokását meg is tartja.

Miért kedvelem a könyveit? Első sorban azért mert felnőtt nőknek ír, nem YA/NA történeket. Bár történetei a romantikus kategóriába sorolhatóak, azért mégsem habos-babosak, nincs rózsaszín köd, hanem egyszerűen hozzák azt a világot, melyben élünk, mellőzve minden divatos klisét. Tehát nincs modern Hamupipőke történet – azaz milliomos pasi plusz tapasztalatlan szegény lány kombó –, nincsenek benne szexuális devianciák, igazándiból erotika sem. Egyszerűen elmésél egy történetet, vagy kettőt, ami abszolút valósághű, olyan, hogy bárkivel megtörténhet. A valós élethelyzetek bemutatása az eddig olvasott könyvei mindegyikére jellemző volt.

Azért is kedvelem a szerzőt, mert nem ír sorozatokat. A történet a könyv végén lezáródik, s annyi. Angol nyelven létezik két sorozata, ha egyáltalán annak lehet nevezni, mert az egyik csupán két könyvből áll, a másik háromból, de a magyar nyelven megjelent könyvei önálló történetek és egymástól függetlenek.

A Családi recept egyszerre két történetet is elmesél, amely két különböző idősíkban játszódik. Kicsit korábban azt írtam, hogy mellőz minden divatos klisét, hát úgy látszik, hogy ezt a két idősíkost mégsem, de ez igazán megbocsátható, ha a történet remek. Ez pedig az volt.

Mindkét történet helyszíne ugyanaz: az Egyesült Királyság-beli Bath, meglehetősen ismert fürdőváros. Az egyik történet a második világháború idején játszódik, 1942-ben, és hősnője Jilly, a környék megbecsült orvosának és tanárnőjének egyetlen lánya. Kicsit visszahúzódó, akár magányos is lehetne, ha nem lenne életvidám barátnője, Ivy, aki a háborús körülmények között is megtalálja a szórakozást. Jilly egy bombázás alkalmával elveszíti szüleit, s hogy a történet ne legyen ennyire egyszerű, teherbe esik egy hadba vonuló szinte ismeretlen fiatal férfitől, aki a későbbiekben minden felelősséget elhárít. Jillynek leányanyaként kell szembenéznie a kor előítéleteivel, a háború viszontagságaival és a nincstelenséggel.

A másik történet a jelenben játszódik, pontosabban 2017-ben. Laura épp kisebbik lányát viszi a kollégiumba, amikor véletlenül rájön, hogy férjének viszonya van azzal az ügyvédnővel, aki a férfi építkezési vállalatának ingatlanügyeit intézi. Bár érezte, hogy házasságukban valami nincs rendben, Laura mindezt a céggel járó hercehurcára fogta, az izgalomra, hogy a súlyosan asztmás lányuk kirepül a fészekből és abban reménykedett, hogy idővel dolgaik rendeződnek. Most pedig egyszerűen nem tud mit kezdeni az új helyzettel, a rengeteg szabadidővel és azzal sem, hogy miután férje kiköltözött a házból, neki magának kell valamilyen jövedelemforrás után néznie. És ekkor előveszi a nagyi receptjeit, hogy azt tegye, amiben a legjobb: főzzön, befőzzön és vendégül lásson.

   Hogyan kapcsolódik a két történet egymáshoz? Egyszerűen! A második világháború idején játszódó történet Jilly-je Laura nagyanyja, ő nevelte anyja halála után és kis háza (csupán kilencvenvalahány négyzetméteres apróság) ugyanazon a hatalmas telken áll, ahol Laura lakik. Tulajdonképpen a nagy ház Jilly családi tulajdona, melyet átengedett Laurának és családjának. Jilly a történet jelenében is aktív szereplő.

A kialakult helyzetben a családi ház is veszélyben van, mert Dom, a férj, többszörösen megterhelte kölcsönökkel, Laura pedig jóhiszeműen mindent aláírt, amit a férje az orra alá dugott.

Hogy elneyeri-e a másik nő bütetését, amiért szétzilált egy családot? Nem. Az ügyvédnő egy nagyon magának való, érzelemszegény személy, nem vágyik tartós kapcsolatra, sem családra. Neki az egész üzleti viszony volt extrákkal, melyből előbb-utóbb kiszállt volna, s csak a karrierje érdekli

Nagyon kedveltem a történetet, annak ellenére, hogy voltak hiányosságai. Első sorban a szereplők kora + eltelt idő + korkülönbség matematika sehogy nem akart kijönni. Egy idő után fel is adtam, hogy megtudjam tulajdonképpen hány éves Jilly, Laura, vagy bárki más a történetben, mert teljesen belezavarodtam.

Az is kicsit zavaró volt, hogy mindkét történetben kötelezően kellett lennie egy legjobb barátnőnek, abból a bizalmas fajtából, aki mindent tud a másikról, már szinte családtag. Nem baj, ha az ember lányának van egy-két ilyen barátja, csupán a helyzet ismétlődése zavart.

Amit egyáltalán nem szerettem, az a végén megjelenő idős férfi-epizód volt. Teljesen felesleges volt és sajnálatos módon adott a történetnek egy olyan végkifejletet, ami nálam erősen a giccs határát feszegette.

Ezeket a negatívumokat mellőzve ez egy remek könyv volt, nagyon kedveltem és ajánlom azoknak a felnőtt nőknek, akik megcsömörlöttek már a sablonos történetektől. De ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzések:

Álmaink otthona

Könyvesbolti szerelmek

Hosszú hétvége

Kathryn Taylor – Ahol a szívem rád talál

A sebzett szívek begyógyulnak…

Cara Connelly autója egy hirtelen kitört viharban lerobban, ezért nemcsak segítséget, de menedéket is kell keresnie az elhagyatott vidéken. Egyetlen lehetőségként egy erdei ház ajtaján kopogtat, amelynek házigazdája, Liam O'Byrne igencsak kelletlenül engedi be. Carában felébred a kíváncsiság: miért él ez a vonzó férfi ilyen visszavonultan? A lány hamar felismeri, hogy vendéglátója mogorvasága csupán külszín, és szenvedélyesen beleszeret a magányos, harmincas évei elején járó erdőlakóba. Kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, Liam azonban nem ébreszthet Carában reményt a közös jövőre, mert életét immár hat éve beárnyékolja egy szörnyű rejtély, amelyről maga sem tudja, hogy igaz-e, vagy sem…

Kathryn Taylor izgalmas, fordulatokban gazdag családregényében Írország varázslatos vidékére kalauzolja az olvasókat.

Kossuth, 2019

Eredeti cím: Wo mein Herz dich findet, 2018

Kathryn Taylor neve sokak számára ismerősen cseng, hiszen Ahol a szívem rád talál a szerző nyolcadik magyar nyelven megjelent regénye.

Első találkozásom a szerzővel A szerelem színei sorozattal történt, amit két rész után abba is hagyott kiadója. Én ezt egy kicsit sem sajnáltam, mert szépen besorjázot a “szürke”-trendbe a maga kis problémás milliomosával, akinek különös szexuális preferenciái vannak, valamint a fiatal kis gyakornok női főszereplővel. Mondom, én nem bántam, hogy nem jöttek a folytatások, mások annál inkább.

Taylor német nyelven ír, kiadója is német, de akik ismerik írásait, azok már tudják, hogy történeteit nagy előszeretettel helyezi angolszász környezetbe. Most, kivételesen nem Angliába vitt el, hanem Írországba, de akár Skócia is lehetett volna, hiszen a történetben semmilyen specifikus ír dolgot nem használ fel.

Nem könnyű erről a történetről úgy írni, hogy ne áruljak el belőle túl sokat. Ugyebár ez egy családregény, melynek központjában a Connelly család tagjai állnak, de rengeteg szereplője van és mindenkinek megvan a maga jól meghatározott helye a történetben..

Connellyék családi vállakozás keretén belül szállodaként működtetik a Kerryhead nevű kastélyt. Tulajdonképpen csupán a szülők és fiúk, Patrick az, aki a családi bizniszben részt vesz, hiszen nagyobbik lányuk néhány évvel korábban egy tűzesetben életét vesztette, a kisebbik pedig épp egyetemi hallgató.

A történet ott kezdődik, amikor Cara Connelly, a kisebbik lány vakációra tér haza a kastélyba. S mivel kitérőt tesz, kocsija egy erdő közepén robban le. Így ismerkedik meg a remeteként élő Liam O’Byrne-nel, aki pontosan olyan közhelyes, mint a remeték: antiszociális, enyhén vad kinézete van, sebhelyeket hordoz magán kívül és belül, s mindezt megfejelve még bűntudattól is szenved. Bár a férfi segít Carának folytatni útját hazafele, nyilvánvaló, hogy nem látja szívesen, de ez nem gátolja meg a lányt abban, hogy a későbbiekben is visszajárjon.

Cara az a típusú pozitív hős, akit egyszerre lehet kedvelni és utálni  saját belső konfliktusai és megfelelési kényszere miatt. Előtte van nővére példája, aki nemcsak csodaszép volt, hanem zseniális joghallgató és elkötelezett állatvédő – bár ez szerintem lassan már a fanatizmus határát súrolta. Cara álma-vágya a cukrászmesterség, de mégis a jogi egyetemet választja, hogy szülei büszkék lehessenek rá. Csakhogy egyre kevésbé tud helyt állni és most, amikor mindenki a jogi diplomájával várja haza, neki meg kell mondania a családnak, hogy vizsgái nem sikerültek és nem is áll szándékában újra próbálkozni.

Ez egy romantikus-szerelmes regény melyben egyszerre két történetet is kaptam. Az egyik nyilvánvalóan Cara és a remeteként élő Liam O’Byrne története, ami nem egy sétagalopp. Hogy miért és hogyan kapcsolódik Liam O’Byrne és családja által működtetett whiskey-lepárló a Connelly családhoz, az természetesen kiderül a történetből, hiszen ez egyike a történetben felmerülő konfliktusforrásoknak.

A másik szerelmi történet főszereplői Patrick, Cara bátyja, és Amy, a lány gyerekori barátnője, aki szinte családtagnak számított Connellyéknél, és aki egész életében szerelmes volt a férfibe. Amy elhagyta a kastélyt röviddel a tűzeset után, melyben Cara nővére életét vesztette, most pedig barátnője hívására visszatér. Mondhatni kényszerből, hiszen gyermeke súlyosan beteg és el kell hoznia a nagyváros szennyezett levegőjéből. És az anyagi lehetőségei sem a legjobbak. Abban reménykedik, hogy munkát kaphat a szállodában és talpra tud állni. Csakhogy nem számol régi riválisával, Jessicával. Jessica pincérlányből mostanra már jól felkapaszkodott a szamárlétrán, mi több, rövid időn belül Patrick felesége lesz, hiszen már az esküvő dátuma is vészesen közeleg. Jessica a negatív hőse a történetnek, az a fajta, aki ha egy kicsi hatalomhoz is jut, rögtön vissza is él vele, bár elképzelhetően lesznek olyanok is, akik majd csodálják azt a kitartást, amivel a kitűzött célt üldözte. S most egy lépéssel a cél előtt vissztér Amy.

Unalmas semmiképpen nem volt, mert tele volt valós konfliktusokkal, intrikákkal, a szereplők belső vívódásaival, tragédiákkal. Pörgött és olvastatta magát, csak sajnos előre borítékolhatóak voltak a történések és a végkifejlet. Mert a végére természetesen helyére kerülnek a dolgok és a nagy rózsaszín ködben mindenki megtalálja a boldogságot.

Egyszer mindenképpen el lehet olvasni, mert kedvelhető, szórakoztató olvasmány, a szerző azon igyekezete ellenére, hogy a habos-babos romantikát személyes tragédiákkal ellensúlyozza. Néhány estére kellemes szórakozást nyújthat, melyben izgalomból sincs hiány.

A romantikus történetek szerelmeseinek ajánlom… meg ízlések és pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Lecsupaszítva (A szerelem színei 2)

Daringham Hall trilógia

1. Az örökös        2. A döntés       3.  A visszatérés

Karácsonyi küldetés

Vadvirágos nyarak

Mary Alice Monroe – Ház a parton

Ház a parton 1

Amikor Cara elveszíti a chicagói állását, és szakít a barátjával, úgy érzi, az élete romokban hever. Épp jókor érkezik tehát az édesanyja telefonhívása, aki arra kéri, látogassa meg őt a mesés dél-karolinai tengerparton álló nyaralójában, és töltse vele a nyarat. Habár az anyjához fűződő viszonya korántsem felhőtlen, Cara visszatér a gyermekkora helyszínére. Ekkor még nem sejti, hogy ez a lépés gyökeres életmódváltást hoz számára. Nemsokára ugyanis magával ragadja a festői táj szépsége, a természet közelségétől a szíve kinyílik az új élményekre, és olyan érzésekre figyel fel a lelkében, amiket korábban sohasem engedett meg magának. A nyaraló felújítása közben esélyt kap arra, hogy kibéküljön az édesanyjával – de vajon sikerül-e megtalálnia önmagát és a régóta vágyott boldogságot?

General Press, 2019

Eredeti cím: The Beach House, 2002

Nem különösebben kedvelem Mary Alice Munroe írásait, olyannyira nem, hogy a korábban megjelent Nyári emlékek sorozatát végig sem olvastam, feladtam a negyedik rész elején, az ötödik pedig már szóba sem jöhetett. Arról a bizonyos "déli" világról ír, ami Scarlett O'Harának jól állt, kortárs történetként már kicsit bizarr és nem is tartozik az érdeklődési körömbe – még szórakozás szinten sem..

Azt szoktam mondogatni – s a blogon is már többször is leírtam –, hogy mindenki megérdemli a második esélyt is (azta! de nyálasan hangzik ez így!). Ez volt Mary Alice Monroe második esélye, hiszen mindenkivel előfordulhatott, hogy nem kedvelte egy szerző valamelyik írását, sorozatát, viszont egy másik könyvét igen.

Fura lenne a Ház a partonról azt mondani, hogy az azonos nevű sorozat része, indítókötete, akármije, hiszen csupán két könyvről beszélünk, s a szerző nem is mostanában írta őket, tehát tovább folytatások valószínűsége csekély, de nem lehetetlen. Igazándiból azt sem tudnám megmondani, hogy mivel lehetne ezt még folytatni, hisz ez a könyv is eljut a boldog végkifejletig, a következő pedig Toy történetét hozza – hogy kicsoda Toy, az kiderül majd a történet során.

Vitatható az, hogy miről is szól ez a történet, vagy éppen kicsoda a főhőse, mert Monroe annyi mindent zsúfolt bele kicsivel kevesebb mint ötszáz oldalba, hogy több könyv is lehetett volna belőle. Ez volt az egyik dolog amiért nem kedveltem ezt a történetet.

A másik dolog, ami határozottan idegesített az a párbeszédek hiánya volt. Van elég szereplő ebben a történetben, de a közöttük levő kommunikáció minimális, a történet nagy része leírásokból, belső monológokból és visszaemlékezésekből áll. Szó se róla, Monroe nagyon szépen fogalmaz – erre gondolom a fordító is rásegített a maga rátermettségével, de mindennek van egy határa.

S akkor ott van még az is ami egyenesen dühössé tett: a drága jó déli mentalitás, azaz egy nőnek egyetlen célja lehet az életben: jól férjhezmenni és hagyni, hogy a férj gondoskodjon róla, neki pedig egyetlen feladata lenne, kiszolgálni a teremtés koronáját és mindenben alávetni magát az akaratának és döntéseinek. Aki pedig másképp gondolkodik vagy  – Uram bocsá! – másképp cselekedik, az megvetésre méltó, büntetést érdemel. A bennem lévő feminista és dolgozó nő szabályos viszketegséget kapott ettől. Helló! Hol élünk? A sötét középkorban?

Igen, tudom, hogy a történet fikció, viszont azt is tudom, hogy a valóságban is nagyon is jelen van ez a mentalitás, az úrinő fogalma, mely generációról generációra öröklődő – mondjuk a mi tájainkon kevésbé (bár nem kizárt), de a nyugati társadalom tehetősebb részeiben annál inkább.

Nos, a történet egyik szereplője, Olivia (Lovie a történetben) Rutledge egy ilyen déli úrinő. Azt hiszem az életben nem gyűlöltem ennyire hősnőt, mint őt, és egyetlen pillanatig sem tudtam sem szimpátiát, sem sajnálatot érezni iránta, s ami azt illeti mentegetőzéseit és motivációját sem tudtam elfogadni. Ugyanis Olivia Rutledge hagyta, hogy erőszakos férje terrorizálja őt és gyermekeit, végignézte, amint ugyanaz az erőszakos fazon bátalmazza gyermekeit, hagyta magát kisemmizni vagyonából és ami számomra megbocsáthatatlan: különbséget tett gyermekei között csupán csak azért, mert az egyik fiú volt, a másik meg lány. És aki még az utolsó tulajdonáról is gondolkozik, kire hagyja, netán a fiától származó unokákra? Vagy a környezetvédőkre? 

   S mindezt, most, a huszonnegyedik óra utolsó perceiben el akarja intézni, jóvá akarja tenni. Mert Olivia Rutledge haldoklik, hetei vannak hátra és megszólalt a lelkiismerete. S hogy csinálja, hogy titkai ki ne derüljenek? Mert fél lábbal a sírban is az a legnagyobb gondja, hogy nehogy már a külvilág fele mutatott tökéletességére folt essen.
   A környezetvédelem – helyesebben a határtalan teknősimádat – volt amivel szintén túlzásba esett a szerző – legalábbis az én olvasatomba. Szép dolog a környezetvédelem, a veszélyeztetett fajok mentegetése, de aki ezt a saját gyermeke elé helyezi… Azt is megértettem, hogy ez volt Olivia mentsvára, de talán nem kell az ilyesmit a fanatizmusig elvinni. Én is szeretem a kutyákat-macskákat, de attól még a gyermekemet nem egy állatfajról neveztem el, mint Olivia. Lányát ugyanis Carettának hívják, ami az álcserepes teknős tudományos neve, Olivia pedig fanatikus teknősmentő.

Említettem már, hogy a történetnek rengeteg szereplője van, hiszen ugyanolyan fontos szerephez jut Cara, Olivia lánya, aki húsz év után tér haza a szigetre és teljesen más mint anyja, valamint Toy, a tizenéves lány, akit Olivia befogad a házába. S mellettük felbukkannak a család további tagjai, régi barátok s természetesen a teknős-brigád tagjai is.

Összességében ez a történet a déli mentalitásról szólt és a környezetvédelemről… meg agymosott, önbecsülés nélküli nőkről, és minden sorát gyűlöltem. Az hiszem, lassan kijelenthetem, hogy Mary Alice Monroe nem nekem írja történeteit, de hát nem vagyunk egyformák... meg ízlések és pofonok...

Kapcsolódó bejegyzések:

Nyári emlékek

Nyári fuvallat

Nyárutó

Dorothea Benton Frank – Belépés csak meghívóval!

STOP! ​Barackra van szükséged! 

STOP! Pitére van szükséged! 

STOP! A könyvre van szükséged!

Limuzinok vagy teherautók? Kaviár vagy a jól bevált, vidéki házikoszt? Chicagói felhőkarcolók vagy a dél-karolinai Lowcountry virágzó barackfái? Kipufogógáz vagy a kerti nyárson sült hús illata? Elegáns parti a belvárosi klubban vagy vad szex egy vidéki lakókocsiban a nászasszonyunk öccsével? Méregdrága lepkefelhő vagy a konyhában kotkodácsoló tyúk? 

Dorothea Benton Frank a New York Times bestsellerlistáinak állandó szereplője. Újabb fergeteges könyvében két fiatal egybekelésének történetét meséli el, két család, egyben a nagyváros sznob üzleti elitjének és a dél-karolinai ültetvényeknek a világát ütköztetve. 

Eljegyzési parti, próbavacsora, esküvő, temetés… üzleti csőd, börtön, egy kisbaba születése. Találkozások a holdfényben, a dél-karolinai nap barackot és szerelmeket érlelő, családokat egyesítő ereje – az ifjú pár szüleinek személyiségrobbanásával megfejelve. 

Kalandos regény a generációk és kultúrák különbségéről, kudarcokról és újrakezdésről, a boldogság iránti vágyunkról. Lélekkel, humorral, önmagunk és az igazságaink érzékeny keresésével. 

Belépés csak meghívóval – nem csak klubtagoknak! 

New York Times bestseller! 

Dorothea Benton Frank Dél-Karolinában, a Sullivans-szigeten nőtt fel. New Yorkban él a férjével.

XXI. Század Kiadó, 2019

Eredeti cím: By Invitation Only, 2018

Annyira megtévesztő tud lenni egy fülszöveg és ezt már mindenki nagyon jól tudja. Valami könnyű, humoros olvasmányra vágytam – írja a fülszöveg, hogy “Kalandos regény a generációk és kultúrák különbségéről, kudarcokról és újrakezdésről, a boldogság iránti vágyunkról. Lélekkel, humorral, önmagunk és az igazságaink érzékeny keresésével” – és teljesen más volt, amit kaptam, mert a humor, ami miatt nekem fetrengenem kellett volna a vihogástól, nem volt sehol, legalábbis nem úgy, ahogy én elképzeltem. Ami nem jelenti azt, hogy rossz volt, mert távolról sem volt az, csak más, mint amire eredetileg vártam. Engem annyira beszippantott a történet, hogy le sem tettem míg vége nem lett, s történt ez valamikor hajnalban.

Tisztázzuk indulásból: ez nem az ifjúságnak szóló regény, mert kellő élettapasztalat hiányában egy tizen-huszonéves nem tudja átérezni mindazt, amin két ötven körüli nő keresztülmegy. S bizony nem kis dolgok ezek, hiszen családjaikra is nagy hatással vannak, mondhatni egy év leforgása alatt mindenki élete fenekestől felfordul..

Ez egy családregény, azt is mondhatnám, hogy óda a farmélethez, mert a cselekmény nagy része egy dél-karolinai farmon játszódik, ahol többek között barackot termelnek. A szerző maga is Dél-Karolinából származik, tehát nagy valószínűség szerint meglehetősen hiteles az a kép, amelyet a helyről fest. Itt él szülei farmházában Diane English-Stiftel, szüleivel és öcsével (meglehetősen eredeti figura!), aki a történet jelenéig már két feleséget is elfogyasztott. Diane maga is elvált asszony, egyetlen fiát, Fredericket egyedül nevelte fel, ex-férje és annak családja semmilyen érdeklődést nem mutatott irántuk a válást követően. Az egyetlen apafigura az ifjú Fred számára Floyd, Diane testvére, no meg Diane apja, akit sajnálatosan el is veszítünk a történet során. Fred kivételével az egész család a farmon él, itt dolgozik, ebből él meg.

A történet másik szála Chicagóhoz kötődik, ugyanis itt él a történet másik hősnője: Susan Kennedy-Cambria, a milliárdos bróker kirakatfelesége, aki napjait tömény sznobériából fakadó parádézással tölti, meg mindazzal, amit már olyan jól ismerünk a hasonló felállású regényekből-filmekből: jótékonykodás, alapítványi gyűlések, vacsorák, partik, magánklubok. S természetesen nagyon büszke egyetlen lányára, Shelbyre

Hogy mi köze van ennek a két nőnek egymáshoz, mikor két teljesen ellentétes életet élnek? Nem nehéz kitalálni: gyermekeik az egyetemen megismerkedtek, egymásba szerettek, és most hivatalossá tennék a kapcsolatukat. Ez pedig egy pusztító lavinát indít el, egy vérre menő csatát a nehéz sorsból felkapaszkodott sznob Susan és a két lábbal a földön járó Diane között.

Aki valaha is aktívan részt vett egy családi esküvő szervezésében, azt pontosan tudja, hogy semmi nem túlzás, ami ezzel kapcsolatban leíródik, különösen, ha a két család ennyire különböző életformát folytat. Igen, ebből azért adódtak vicces jelenetek, különösen mikor a sznob chicagói bagázs megérkezett a farmon rendezett eljegyzési ünnepségre, és az sem volt piskóta, amikor Susan megrendezte a maga puccos eljegyzési partiját, ahogy túlzásokba esett lánya esküvőjének szervezésében, melyet kitulajdonított és a magáénak tekintett.

S nem csak boldogságról és esküvőről szól ez a történet, hanem tragédiákról is, amely egyik családot sem kerüli el, tehát nem egy habkönnyű, rózsaszín köd az egész.

A történet E/1-ben íródott és Diane, Susan és Shelby, a menyasszony meséli el, bár ez utóbbi kevés teret kap arra, hogy a történteket a saját szemszögéből ismertesse. Szerencsére a váltakozó szemszögek kiegészítik és nem ismétlik egymást.

A szereplők szerethetőek voltak – a nagymama tündéri a maga sajátos módján –, előkerült egy-egy kedvenc háziállat is, hogy feldobja a hangulatot, páldául Gus, az öreg kandúr, aki mindig láb alatt van,  vagy Molly, a csirke, akit még Chicagóig is elvittek. S bár teljesen erotikamentes volt, azért bőven helyt kapott benne a szerelem is.

Nagyon jól megírt történet volt, sok lelki vívódással, belső monológokkal, csodálatos leírásokkal. Nyugis, lassan csordogáló cselekményű családregény az élet dolgairól, mely a lassúsága ellenére sem volt unalmas egyetlen percig sem. Tetszett a szerző stílusa és szívesen olvasnék tőle más történeteket is.

S hogy miért Belépés csak meghívóval! a történet címe? Hát, aki elolassa magától is rájön, elmondani nem fogom. Annyit viszont elárulok, hogy semmi köze a Susan által megálmodott nagy, puccos esküvőhöz. 
   Kedveltem, mert az a fajta könyv, amivel jó bekuckózni egy nyugis este reményében, vagy csak jókor talált meg, de természetesen ízlések és pofonok…

.

Lisa Kleypas – A barna szemű lány

Travis testvérek 4

A ​rendezvényszervező Avery Crosslin lehet a houstoni társaság feltörekvő csillaga, de ő maga nem hisz a szerelemben… legalábbis abban nem, hogy számára is létezik. Amikor találkozik Joe Travisszel, a gazdag agglegénnyel, akit esküvői fotósnak vél, egyáltalán nem áll szándékában hagyni, hogy a férfi levegye a lábáról. Ám Joe olyan férfi, aki megszerzi, amit akar, és Avery nem tud ellenállni egy vonzó déli férfiú és egy forró nyári este kísértésének.

Az egyéjszakás kaland után azonban Avery szilárdan elhatározza, hogy a dolog nem történhet meg többször. A Joe-hoz hasonló férfiak csakis bajt okozhatnak a hozzá hasonló nőnek, és ő nem engedheti meg magának, hogy elvonják a figyelmét, mivel őt bízták meg az év esküvőjének megszervezésével, amelyen a karrierje áll vagy bukik.

De a bonyodalmak ijesztő gyorsasággal szaporodnak, veszélybe sodorva az esküvőt, különösen, miután a menyasszony megdöbbentő titkai napvilágra kerülnek. S mivel közben Joe világossá teszi, hogy nem fogja könnyen feladni, Avery kénytelen szembenézni félelmeivel, amelyek a múltjában gyökereznek, és amelyekről legszívesebben megfeledkezne.

Végül a pattanásig feszült helyzetben Avery élete legkeményebb döntésére kényszerül. Mindent – beleértve a karrierjét és jól őrzött szívét is – kockára kell tennie, hogy megtudja, mi az, ami igazán számít.

Gabo, 2019

Eredeti cím: Brown-Eyed Girl, 2015

A Gabo Kiadó egyedülálló tulajdonsága, hogy nem húzza-nyúzza egy-egy sorozat részeinek kiadását, hanem néhány hónap leforgása alatt valamennyi rész az olvasó kezébe kerül. Ezt a felbecsülhetetlen tulajdonságot ajánlanám más kiadók figyelmébe is. Nem valami lélekemelő, mikor az ember lánya tudatában van annak, hogy az épp aktuális kedvencének folytatására egy évet kell várni – jobb esetben.

A másik dolog, amit említeni szeretnék, az a borító. Akik rendszeresen olvassák a blogomat tudják, hogy nagyon ritka az, amikor én egy könyv borítójával cikizek, s mikor ez megtörténik, nem azért van, mert épp a filmes borítót szeretném, vagy az eredeti csomagolásért hisztériázom, hanem, mert kézzel fogható oka van. Szép, szép a borító, ott is van a barna szemű lány, csakhogy ez a barna szamű lány nem az a barna szemű lány, akiről a történet szól. Ez a lány a borítón inkább Lara Croft, és semmiképpen nem Avery Crosslin. De kicsire nem adunk, amúgy is a tartalom az érdekes nem a csomagolás, ugye?

A barna szemű lány Ms. Kleypas Travis testvérek sorozatának negyedik, egyben záró része is. Nincsenek kiegészítő novellák, nem került elő egyetlen csellengő, bal kézről született Travis-gyerek sem, hogy a folytatás lehetősége felmerülhessen. S ebben a történetben a család pátriárkája, Churchill Travis már halott, tehát még az ő újranősülése sem lehetne támája egy újabb kötetnek.

A szerzőtől a klasszikus romantikusokat szoktuk meg, ez a sorozat kortárs történeteket tartalmaz, és nem mondanám, hogy az újraolvasósok közé sorolnám, bár vannak részei, melyek jobban sikerültek. Ez a rész nem tartozik közzéjük.

A barna szemű lány a rendezvényszervezők elcsépelt világába viszi olvasóját, ugyanis Avery Crosslin egy ilyen céget működtet egyik féltestvérével, Sofiával. Nem fogom részletezni, hogy szegény Averynek milyen nyomorult gyermekkora volt, s hogy a pech-széria hosszan követte élete során. Aki elolvassa a könyvet, minden részletében ismerni fogja Avery múltját, jelenét, jövőjét.

Nos, egy puccos esküvőn, amit épp az ő cége szervez, Avery megismerkedik az utolsó nőtlen Travisszel, Joe-val. S hogy legyen valami érdekes is a történetben, eleinte ellenáll neki. S, hogy némi mesterséges konfliktus is legyen a történetben, Avery-t megsuhintja a siker szele, a naggyá, sőt sztárrá válás lehetősége, amiért fel kellene adnia friss kapcsolatát a fotóművész Joe Travisszel.

Ha őszinte akarok lenni, akkor a történet dögunalmas és több mint kiszámítható volt, felesleges, időhúzásra szánt epizódokkal a Travis família szereplésével, tömény rózsaszín köddel és habos-babos romantikával. Volt benne néhány viccesnek szánt jelenet, némi Travis-féle erőfitogtatás és természetesen erotika. S mivel mostanság minden könyvnek valamilyen formában hatnia kell olvasója szociális és/vagy morális érzékenységére, ez a történet a gazdátlan-menhelyeken levő állatok sorsára tesz finom kis utalásokat… okés, nem is olyan finomak azok az utalások.

Összességében nem mondanám, hogy vizesre sírom a párnám, amiért véget ért a sorozat, nekem még mindig Lisa Kleypas klasszikus romantikus történetei jönnek be jobban, de természetesen ízlések és pofonok.

A sorozat előző részei:

1.      A pártfogó

2.      A kék szemű ördög

3.      Szép szavű idegen

Lisa Kleypas – Szép szavú idegen

Travis testvérek 3

Nem ​tartozik felelősséggel senkinek… 

Soha senki sem érintette még meg Jack Travis szívét vagy lelkét… amíg Ella Varner az útjába nem kerül. Ella egy nap megjelenik a küszöbén, a tekintete haragos, a karjában egy csecsemőt tart. Zaklatott húga az anya, és Ella szerint Jack Travis az apa. De amikor a lány azt követeli, hogy Jack életében először vállalja a felelősséget, a férfi végül sokkal többet tesz puszta felelősségvállalásnál…

Senkiben sem bízik… 

Ella Varner megbízható és fegyelmezett nő. Még gyerekkorában megtanulta, hogy a szerelem olyan érzés, amelyet jobb elkerülni. Így van ez egészen addig, amíg Luke fel nem bukkan az életében, miután Tara, Ella nemtörődöm húga elhagyja a kisfiút. Luke-nak biztonságra van szüksége, és Ella, aki egyre jobban kötődik a gyámoltalan csecsemőhöz, elszántan igyekszik mindent megtenni a cél érdekében. Houstonba utazik, hogy megkeresse Luke apját, de amit ott talál, örökre megváltoztatja az életét…

És amikor kettejük közt fellángolnak az érzelmek, a beszéd ideje rég lejárt…
A Travis család legújabb kötetében Lisa ismét szikrázó hangulatot teremt. A perzselő érzékiséggel és szenvedélyes érzelmekkel teli történet az első pillanattól fogva lebilincseli az olvasót.

Gabo, 2019

Eredeti cím: Smooth-talking Stranger, 2009

“Az, hogy egy nőnek gyereke születhet, még nem teszi anyává.”

A fenti idézet lehetne tulajdonképpen ennek a történetnek a mottója. Egyrészt mert a könyv cselekménye az anyaság témáját járja körül, a negatív példákat helyezve előtérbe megspékelve némi pozitívummal is. Másrészt meg azért, mert – tetszik, vagy sem – ez az élet nagy igazsága, csak annyira elmélyültünk a bennünket körülvevő szociális megfelelési kényszerbe és a sztereotípiákba, hogy hajlamosak vagyunk tartani a nyájjal.

A történet hősnője, Ella Varner, komoly, független nő, bár évek óta kapcsolatban él Dane-nel, az egész viszonyuk nagyon felszínes. Ők ugyan nyitott kapcsolatnak nevezik, mely semmiképpen nem végződhet egymás iránti elköteleződésben, de nevezzük nevén a gyereket: dugópajtások és ebben a kapcsolatban Ella az, aki a rövidebbet húzza, hiszen ő az, aki a férfihez idomul és átveszi annak értékrendszerét, viselkedési szabályait és még étkezési stílusát is. Ez rögtön meg is látszik, mert amint kikerül a férfi befolyása alól, Ella egészen közönslges halandó lesz, magasztos elvek nélkül.

Ella “Független nő” név alatt párkapcsolati tanácsokat osztogat egy lapban – bár csupán újságíró és nem szakember, de sikeres és népszerű a rovata.

Nyugodt élete (nevezhetnénk unalmasnak is) akkor fordul fel fenekestől, mikor húga házasságon kívül életet ad egy kisfiúnak, titkolja az apa kilétét és gyorsan be is vonul egy egészségközpontba depresszióját kezelni. Ella Houstonba utazik, hogy gondját viselje újszülött unokaöccsének, annak ellenére, hogy mindenki – az élettársa is – azt mondja, hogy ne tegye, hanem bízza a rendszerre a probléma megoldását. S pont élettársa az, aki elsőként hátat fordít neki azzal, hogy nem hajlandó segíteni a kisfiú gondozásában, míg annak anyja kezelteti magát. Munkáját bárhonnan és bármikor el tudja végezni, szóval ez nem akadályozza meg a hősnőt abban, hogy felelősséget vállaljon az újszülöttért.

Az, hogy Ella és Tara lelkileg milyen nagy mértékben sérült, hányatott gyermekkoruknak tudható be. Különösen anyjuk hatása érezhető, aki nálam rendesen ki is verte a biztosítékot, hiszen egy a saját lányaira is féltékeny, tupírfejű ostoba liba, aki nem tudja elfogadni, hogy felette is eljárt az idő, és akinek egyetlen gondja az, hogy ki legyen a következő fazon akivel eltartatja magát. S természetesen az unokája sem érdekli, mert ő nem lehet nagymama, az rontaná az esélyeit az épp aktuális pénzeszsáknál.

Ella és Jack Travis találkozása csak egy abból a sokból, amit a lány tervez, hiszen sorra meg akarja keresni a potenciális apajelölteket. Hogy ebből a találkozásból mi lesz, könnyen kitalálható. Kicsit erőltetett volt az, hogy egy ilyen dúsgazdag és befolyásos férfi csak úgy első szóra segíteni kezd egy idegen nőnek, noha tudja, hogy semmiképpen nem lehet a gyermek apja. 

De Jack Travis nem vágja ki Ellát az irodájából, hanem a sármos nőfaló példamutatóan segít. S róla még azt is tudni kell, hogy önerőből lett az aki, nem a családi vállalkozásban tevékenykedik, hanem saját bizniszt épített ki - ezt már az előző részből is tudni lehet –, bár az sem ártott, hogy Travisnek hívták. S annyira tökéletes, amilyen csak egy regényhős lehet, néha már émelyítően az.

Innen már nem nehéz kitalálni, hogy mi történik, a többi csak sok-sok erotika és klisé.

Persze megható egy apró ember fejlődését figyelni, azt is, ahogy Ella szabályosan beleszeret a kis Luke-ba, és van néhány elgondolkoztató dolog az anyaságról is, de ez a történet akkor sem volt nagy szám. Jobb volt, mint a sorozat első része – azt nem is nehéz überelni –, de még mindig jobban kedvelem Ms. Kleypas klasszikus romantikus történeteit, mint a Travis testvérek sorozatát.

S ha már a sorozatról esett szó, ez a harmadik rész, egy még hátra van, de valamennyi rész önállóan is olvasható.

Olyan “egynek elment” típusú történet volt, sok rózsaszín köddel, a Travis család tagjainak ismételt felvonultatásával és némi nagyon kierőszakolt izgalommal. De – ahogy mondani szoktam –, ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzések:

A pártfogó

A kék szemű ördög

Bella Andre – Csak rád gondolok

A Sullivan család 8

Grayson Tylert három évvel ezelőtt egy személyes tragédia arra sarkallta, hogy maga mögött hagyja New Yorkot, és a kaliforniai partvidék vadregényes hegyei közt kezdjen új életet. Már majdnem sikerül elhitetnie magával, hogy többé semmi másra nem lesz szüksége az életben, csak a kék égre, a végtelen legelőkre és az óceán tajtékzó hullámaira, amikor egy szép napon betoppan az életébe Lori Sullivan. A családja körében csak Huncutként emlegetett lány szélviharként forgatja fel Grayson érzelemmentes, magányos világát, és a férfi menthetetlenül beleszeret. De Lorinak vajon sikerül-e meggyőznie a bizalmatlan Graysont, hogy neki adja a szívét, és elhiggye, az örökké tartó boldogság nem pusztán hiú ábránd?

Kossuth, 2019

Eredeti cím: Always On My Mind, 2013

Véget ért a San Franciscó-i Sullivanek története. Tulajdonképpen nem is ezzel a nyolcadik résszel, hanem a tavaly már magyar nyelven is megjelent kilencedikkel (Csók a fagyöngy alatt). Fura, hogy hamarabb egy későbbi kötetet jelentetett meg a kiadó, de fogjuk a karácsonyi történetre, s arra, hogy mennyire menő lett az év második felében az ünnephez kapcsolódó történetekkel bombázni a nagyérdeműt.

Bevallom, nem olvastam el a kilences számú Sullivan történetet, mely visszatérés az időben és Mary-ről, a nyolc Sullivan-gyerek anyjáról szól, nem is áll szándékomban. Azt hiszem egy korábbi résznél már írtam, hogy a sorozat felépítése engem kísértetiesen emlékeztet Julia Quinn Bridgerton sorozatára, azzal a különbséggel, hogy az egy klasszikus romantikus, ez pedig napjainkba játszódó, modern történet. Nem elhanyagolandó az sem, hogy ez lényegesen több részből áll, hiszen nem gond ha kiveséztük a San Franciscó-i Sullivaneket, van belőlük Seattle-ben is éppen elég. A sorozat éppen a tizenkilencedik résznél tart, s akkor még nem említettem a kiegészítő novellákat. Hogy meg fogunk-e ismerkedni a család másik ágával is? Fogalmam sincs, nem ismerem a kiadó további terveit, de néhány seattle-i Sullivan már feltűnedezett ilyen-olyan nagy, össznépi rendezvényen, és ennek a történetnek a végén is finoman a szánkba rágódik, hogy kiről lesz szó a következőben.

Azt is el kell mondanom, hogy az első két-három résznél még kedveltem a sorozatot, aztán ahogy haladtunk előre, egyre kevésbé rajongtam érte. Egyre több volt a klisé, egyre kiszámíthatóbbá vált és lassan olyan lett, mint egy erotikával jól felturbózott regény, melyből egy másik kiadó havi rendszerességgel többet is megjelentet. S igazándiból mindazt ami ebben a könyvben történik egy füzetes regény terjedelmében is el lehetett volna mesélni, kevesebb klisével, visszaemlékezéssel és fölösleges lelkizéssel, nem kellett volna hozzá 376 oldal.

Ezek után felmerül a kérdés, hogy miért olvastam el mégis? Mert kiváncsi voltam az utolsó Sullivan-gyerek történetére, és mert a hősnő az egyik legellentmondásosabb, legérdekesebb karakter a testvérek között. Igazándiból vártam a nagy durranásra, ami sajnálatos módon nem jött.

Akik képben vannak a sorozattal és szereplőivel, azoknak nem ismeretlen Lori Sullivan. Időnként fel-feltűnt az előző részekben is, akárcsak testvérei, attól függetlenül, hogy épp kinek a története volt soron. Sullivanéknál amúgy is kőbe vésett szabály a havonként egyszeri családi ebéd és ezen könyvenként legalább egyszer végig kell menni.

Loriról azt kell tudni, hogy élete és hivatása a tánc, s ikertestvérével, Sophie-val, ők a Sullivan-klán lányai, ami nem könnyíti meg az udvarlóik dolgát, hiszen a hat idősebb testvér sportot űz abból, hogy húgaik potenciális udvarlóit megfutamítsák. S az ikerpárnak beceneve is van: Lori a Pajkos, Sophie pedig a Barátságos. Bármennyire idegesített a becenevek használata – lényegében felnőtt nőkről beszélünk a történet idején –, a szerző kitartott mellette hét könyvön keresztül, aztán a nyolcadikban a fordító gondolt egyet és a Pajkosból és Barátságosból Huncut és Cuki lett. (Van valakinél kölcsönben egy repülős zacskó?)

Nos, Lori sokadszorra is szakít táncos barátjával, aki többszörösen átverte, megcsalta, megfúrta és meg sem áll Grayson Tyler farmjáig, ahol mindenesnek áll be. Eddig semmi gond nem volt a történettel, a nyáltenger és a giccs ezután jött, kezdve a klisével, hogy Grayson az üzleti életet és a sok pénzt hagyta ott három évvel korábban, hogy friss özvegyként a biogazdálkodásnak szentelhesse magát és nyalogassa lelki sebeit.

Kettes számú klisé: a két főhős azonnal őrült és ellenállatatlan vágyat érez egymás iránt, aminek egy ideig ellenáll, aztán jöhet a lepedőszaggatás, majd Lorinak sikerül a visszavonultan élő farmer kirángatni önként vállalt magányából és hatással lesz szocializációs képességeire is. S persze ott a mély dilemma: tánc vagy szerelem? Térjen vissza a színpadra, vagy maradjon a farmon, merüljön el az önsajnálatban és a lepedőszaggatásban? Mert lepedőszaggatás van benne bőven, még több is mint kellene.

Persze vicces volt olvasni Lori farmerlány kalandjait, mi több, az öreg macskusz halálán még szipogtam is egy keveset, de hát azt is el kellett baltázni a későbbiekben egy közhelyes megoldással. De ez a történet akkor sem volt nyerő.

Bár egy sorozat nyolcadik része, önálló kötetként is olvasható, s amennyi visszaemlékezés, utalás van az előző részekre (hadd teljen a papír!) elég ezt az  egyet elolvasni és mindenki képben lehet mindazzal, ami az előző hét részből említésre méltó a Sullivanok életéből.

Nekem ez egyszerolvasós, közhelyes, kiszámítható és unalmas volt, de természetesen ízlések és pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Örökké a tiéd (A Sullivan család 4)

Csak téged látlak (A Sullivan család 5)

Hadd legyek az Igazi (A Sullivan család 6)

Te vagy az egyetlen (A Sullivan család 7)