Madeline Hunter – Kártyán nyert szerelem

Fairbourne-kvartett 4

A Kártyán nyert szerelemmel búcsúzik Madeline Hunter Fairbourne-kvartett sorozatától a Blogturné Klub négy bloggere. Kövesd őket turnéjuk során, s ha jó lesz a lapjárás, tiéd lehet a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyike.

Amikor Lady Lydia Thorntont megzsarolják egy régebbi kézirata félreérthető tartalma miatt, a nőnek minden követ meg kell mozgatnia, hogy visszaszerezze a meggondolatlan írást. Hiszen senki sem hinné el, hogy a befolyásos Southwaite grófjának húgaként nem a franciáknak készített részletes listát az angol partoknál gyülekező hadiflottáról. A lady szorongatott helyzetében belemegy egy fogadásba az arrogáns Penthurst hercegével. Bátran kockáztat, hiszen a pókerasztalnál eddig még mindig neki kedvezett a lapjárás. 

Penthurst igazi kalandorként ismerte meg Lydiát – ám még ő is meglepődik, amikor a nő felkeresi, hogy tízezer font ellenében kockára tegye az ártatlanságát. A ladyt pedig a legrosszabbkor hagyja cserben a szerencséje. Lydiának immár nemcsak az egyre telhetetlenebb zsarolójával kell szembenéznie, hanem egy herceggel is, aki semmitől sem riad vissza, hogy behajtsa a nyereményét…

General Press, 2019

Eredeti cím: The Accidental Duchess, 2014

Megrendelhető

A családban mai napig használatos egy, a múlt rendszerből visszamaradt vicc, szállóige: Ne gondolkodj! Ha gondolkodtál, ne mondd ki! Ha kimondtad, ne írd le! Ha leírtad, ne írd alá! Ha aláírtad, ne csodálkozz! Ez érvényes volt akkor is, szerintem ma is az. S hogy ennek mi köze van Madeline Hunter könyvéhez? Nagyon is sok! Ugyanis a Kártyán nyert szerelem hősnője, Lady Lydia Thorton mindezeket elkövette: gondolkodott, leírta, eldicsekedett vele – pont annak, akinek nem kellett volna –, aláírnia már nem is kellett, s aztán bepánikolt, hogy mi történik vele.

Lady Lydia Thortont nem kell bemutatni azoknak, akik figyelemmel követték a Fairbourne-kvartett történéseit, hiszen már az első könyvben is találkozhattunk vele. Ő Southwaite gróf húga, aki kártyaszenvedélyéről ismert. Az a nő, aki lázadó természetét és pengeéles elméjét a kor által megkövetelt bugyuta nő álcája mögé dugja, és aki barátnői körében hangot mer adni a helyzete miatti elégedetlenségének. Nem kell külön elmondani mi ellen berzenkedik Lady Lydia, hiszen a klasszikus romantikus regények olvasói tisztában vannak azzal, milyen volt az arisztokrata nők helyzete az elmúlt századok bármelyikében (ez pedig egy régensség korabeli történet): szépen mosolyogni, férjhezmenni ahhoz, akihez a család hozzáadja és megfelelni a kor társasági követelményeinek.

Nos, ebből Lydia semmit nem akar, az ő vágya a szabadság, a függetlenség, az, hogy az életét érintő döntéseket saját maga hozhassa meg és ne a család férfitagjai. Talán ezzel a függetlenségvággyal magyarázható önfejűsége, amely természetesen történet konfliktusát jelentő gubanchoz vezetett. A makacsság pedig tovább hajszolja, hiszen ő képesnek érzi magát egyedül is kilábalni a bajból – hogyan másképp, mint kártyázással! –, és egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni, hogy minél jobban titkolózik családja és barátnői előtt, annál jobban belebonyolódik a kellemetlen helyzetbe és egyre mélyebbre süllyed. A helyzet tehát megkívánt egy megmentőt, aki meg is érkezik Penthurst hercege személyében.

Penthurst hercege sem ismeretlen a sorozat rajongóinak, hiszen ő a negatív hős, akit a baráti kör kizárt azért, mert párbajban megölte közös barátjukat. A hercegnek most alkalma lesz tisztára mosni a becsületét és teljesen rehabilitálnia magát barátai szemében.

Lydiáról köztudott, hogy mennyire szerencsés a kártyajátékban, és ez a szerencse soha nem is hagyta el, addig a pillanatig, amíg Penthurst hercegével nem kerül egy asztalhoz. És ez már két problémát is jelent az önfejű Lydiának: egyrészt ott van a zsaroló, aki egyre több pénzt követel, másrészt kártyajátékon épp elvesztette szüzességét, a herceg pedig nem engedi el a tartozást.

Lydia, mint szereplő, nem lett a kedvencem. Kicsit túl voltak lihegve a függetlenségi megnyilvánulásai és az önfejűsége, bár nagyon élveztem a pengeváltásait a herceggel, hiszen nem kedvelik egymást, csupán a szükség hozta össze őket. Lydia szüksége…

A herceg természetesen nem maradhat az a kellemetlennek beállított negatív szereplő, akivel az előző részekben itt-ott találkozhattak azok, akik a sorozat valamennyi részét olvasták. Ahhoz, hogy felmentse magát a barátai vádjai alól meg kell ismerni egy másik történetet is, az igazságot, ami a párbajhoz vezetett. S ha azt mondom, hogy Anglia és Franciaország épp háborúban áll egymással, akkor nem nehéz kitalálni mit derített ki a herceg sármos barátjukról. Az, hogy Lydiának is segít kilábalni a saját maga okozta problémahalmazból már csak hab a tortán.

Annak ellenére, hogy Lydia nekem sok volt, kedveltem a történetet, mert pörgött, szellemes párbeszédekkel volt tele, a főhősök kettőse meglehetősen szórakoztató volt. Vérbeli klasszikus romantikus történet volt, ahol a fess herceg a bajba jutott kisasszony segítségére siet, még akkor is, ha azt gondolja az illető kisasszonyról, hogy púp az emberiség hátán.

S azért is kedveltem, mert a történetben epizódikusan megjelennek az előző rész szereplői is. Akár azt is mondhatnám, hogy ez a negyedik könyv nem csak Lydia és a herceg miatt kellett, hanem azért is, hogy valamennyi páros történetét lezárja.

Tehát búcsút veszünk a Fairbourne aukciósháztól és a köré szőtt történetektől, annak a reményében, hogy jövőre jöhet egy újabb Madeline Hunter sorozat. Én szeretném, mert kedvelem a szerző stílusát, történeteit… de ízlések és pofonok.

Kapcsolódó bejegyzések:

A szélhámos szerető

Lady Cassandra meghódítása

A csendestárs

Kártyázzunk! A blogturné minden állomásán egy-egy ismert kártyajáték rövid leírása lesz található. A ti feladatotok az, hogy a leírás alapján kitaláljátok a kártyajáték nevét és beírjátok azt a Rafflecopter megfelelő dobozába.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz

Dél-amerikai eredetű kártyajáték, melyet egyszerre 2-6 ember, két vagy három csomag francia kártyával játszhat. A játék egy gyűjtögetős-lepakolós elven működő, körökre osztott rendszer és célja a 10.000 pont elérése. Minden egyes kör (osztás) akkor ért véget, ha valakinek nem maradt lap a kezében. Ilyenkor ki-ki összeadja a maga aktuális lapjainak pontértékét, majd a pontok adminisztrálása után kezdődhet is az új kör.

Pontszerzés: a 7 lapból álló sorozatok (amiben a lapok szám vagy betűjelének meg kell egyeznie) és tercek gyűjtése. Egy-egy lap jokerrel is helyettesíthető, de soha nem lehet több vagy egyenlő számú joker egy sorozatban, mint amennyi szám vagy betűjeles kártya van benne.

a Rafflecopter giveaway

09.27 - Betonka szerint a világ…

09.29 - Kelly és Lupi olvas

10.01 - Dreamworld

10.03 - Könyvvilág

Veronica Henry – Családi recept

Laura számára a családja a legfontosabb: az otthonát a gyermekei nevetése és a készülő finomságok illata tölti be. Így aztán aggódva várja, hogy a lányai kirepüljenek a családi fészekből. Amikor pedig a házassága is válságba kerül, az asszony lába alól végleg kicsúszik a talaj. Kedvenc hobbijában, a főzésben lel vigaszra: a nagymamája második világháborúból megmaradt receptkönyvét kezdi tanulmányozni. Házias fogásaival és zseniális lekvárjaival már eddig is kisebb hírnévre tett szert a környéken, a receptgyűjtemény hatására azonban olyan ötlete támad, amely óriási sikert és egy új életcélt jelenthet számára. De vajon mindez elegendő ahhoz, hogy újra megtalálja önmagát és a megbocsátáshoz vezető utat?

General Press, 2019

Eredeti cím: A Family Recipe, 2018

Mindent elolvastam, ami Veronica Henrytől magyar nyelven megjelent és mindig fellelkesülök, mikor hír jön egy-egy újabb könyvének várható megjelenéséről. Az elsőt még a megboldogult Ulpius-ház kiadásában olvastam, azóta nagy megelégedésemre a General Press Kiadó vállalta fel írásai megjelentetését, s remélem ezt a jó szokását meg is tartja.

Miért kedvelem a könyveit? Első sorban azért mert felnőtt nőknek ír, nem YA/NA történeket. Bár történetei a romantikus kategóriába sorolhatóak, azért mégsem habos-babosak, nincs rózsaszín köd, hanem egyszerűen hozzák azt a világot, melyben élünk, mellőzve minden divatos klisét. Tehát nincs modern Hamupipőke történet – azaz milliomos pasi plusz tapasztalatlan szegény lány kombó –, nincsenek benne szexuális devianciák, igazándiból erotika sem. Egyszerűen elmésél egy történetet, vagy kettőt, ami abszolút valósághű, olyan, hogy bárkivel megtörténhet. A valós élethelyzetek bemutatása az eddig olvasott könyvei mindegyikére jellemző volt.

Azért is kedvelem a szerzőt, mert nem ír sorozatokat. A történet a könyv végén lezáródik, s annyi. Angol nyelven létezik két sorozata, ha egyáltalán annak lehet nevezni, mert az egyik csupán két könyvből áll, a másik háromból, de a magyar nyelven megjelent könyvei önálló történetek és egymástól függetlenek.

A Családi recept egyszerre két történetet is elmesél, amely két különböző idősíkban játszódik. Kicsit korábban azt írtam, hogy mellőz minden divatos klisét, hát úgy látszik, hogy ezt a két idősíkost mégsem, de ez igazán megbocsátható, ha a történet remek. Ez pedig az volt.

Mindkét történet helyszíne ugyanaz: az Egyesült Királyság-beli Bath, meglehetősen ismert fürdőváros. Az egyik történet a második világháború idején játszódik, 1942-ben, és hősnője Jilly, a környék megbecsült orvosának és tanárnőjének egyetlen lánya. Kicsit visszahúzódó, akár magányos is lehetne, ha nem lenne életvidám barátnője, Ivy, aki a háborús körülmények között is megtalálja a szórakozást. Jilly egy bombázás alkalmával elveszíti szüleit, s hogy a történet ne legyen ennyire egyszerű, teherbe esik egy hadba vonuló szinte ismeretlen fiatal férfitől, aki a későbbiekben minden felelősséget elhárít. Jillynek leányanyaként kell szembenéznie a kor előítéleteivel, a háború viszontagságaival és a nincstelenséggel.

A másik történet a jelenben játszódik, pontosabban 2017-ben. Laura épp kisebbik lányát viszi a kollégiumba, amikor véletlenül rájön, hogy férjének viszonya van azzal az ügyvédnővel, aki a férfi építkezési vállalatának ingatlanügyeit intézi. Bár érezte, hogy házasságukban valami nincs rendben, Laura mindezt a céggel járó hercehurcára fogta, az izgalomra, hogy a súlyosan asztmás lányuk kirepül a fészekből és abban reménykedett, hogy idővel dolgaik rendeződnek. Most pedig egyszerűen nem tud mit kezdeni az új helyzettel, a rengeteg szabadidővel és azzal sem, hogy miután férje kiköltözött a házból, neki magának kell valamilyen jövedelemforrás után néznie. És ekkor előveszi a nagyi receptjeit, hogy azt tegye, amiben a legjobb: főzzön, befőzzön és vendégül lásson.

   Hogyan kapcsolódik a két történet egymáshoz? Egyszerűen! A második világháború idején játszódó történet Jilly-je Laura nagyanyja, ő nevelte anyja halála után és kis háza (csupán kilencvenvalahány négyzetméteres apróság) ugyanazon a hatalmas telken áll, ahol Laura lakik. Tulajdonképpen a nagy ház Jilly családi tulajdona, melyet átengedett Laurának és családjának. Jilly a történet jelenében is aktív szereplő.

A kialakult helyzetben a családi ház is veszélyben van, mert Dom, a férj, többszörösen megterhelte kölcsönökkel, Laura pedig jóhiszeműen mindent aláírt, amit a férje az orra alá dugott.

Hogy elneyeri-e a másik nő bütetését, amiért szétzilált egy családot? Nem. Az ügyvédnő egy nagyon magának való, érzelemszegény személy, nem vágyik tartós kapcsolatra, sem családra. Neki az egész üzleti viszony volt extrákkal, melyből előbb-utóbb kiszállt volna, s csak a karrierje érdekli

Nagyon kedveltem a történetet, annak ellenére, hogy voltak hiányosságai. Első sorban a szereplők kora + eltelt idő + korkülönbség matematika sehogy nem akart kijönni. Egy idő után fel is adtam, hogy megtudjam tulajdonképpen hány éves Jilly, Laura, vagy bárki más a történetben, mert teljesen belezavarodtam.

Az is kicsit zavaró volt, hogy mindkét történetben kötelezően kellett lennie egy legjobb barátnőnek, abból a bizalmas fajtából, aki mindent tud a másikról, már szinte családtag. Nem baj, ha az ember lányának van egy-két ilyen barátja, csupán a helyzet ismétlődése zavart.

Amit egyáltalán nem szerettem, az a végén megjelenő idős férfi-epizód volt. Teljesen felesleges volt és sajnálatos módon adott a történetnek egy olyan végkifejletet, ami nálam erősen a giccs határát feszegette.

Ezeket a negatívumokat mellőzve ez egy remek könyv volt, nagyon kedveltem és ajánlom azoknak a felnőtt nőknek, akik megcsömörlöttek már a sablonos történetektől. De ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzések:

Álmaink otthona

Könyvesbolti szerelmek

Hosszú hétvége

Kristan Higgins – Zöld út a szerelemhez

Kék Gém 2

A ​harmincöt éves Honor Holland élete romokban hever. Nem elég, hogy a gyermekkori szerelme nem hajlandó feleségül venni, a férfi a vitájuk után valaki mást jegyez el. Honor a csalódás elől legszívesebben a munkába menekülne, a családi kupaktanács azonban inkább életre és párkeresésre ítéli. Ennél pedig nincs is nehezebb egy olyan kisvárosban, mint Manningsport. Vagy talán nem nézett elég alaposan körül a helyi bárban? 

A pultot ugyanis egy feltűnően jóképű brit professzor, Tom Barlow támasztja, akinek igencsak kapóra jönne egy ízig-vérig amerikai feleség. A férfinak nemsokára lejár a munkavállalói vízuma, így zöldkártyát kell szereznie, hogy az Egyesült Államokban és a nevelt fia közelében maradhasson. 

Adott tehát egy nő, aki féltékennyé akarja tenni a volt szerelmét – vagy legalábbis nem akar lemaradni mögötte –, és egy férfi, akinek mihamarabb meg kell házasodnia. Honort és Tomot az isten is egymásnak teremtette, a bonyodalom pedig ott kezdődik, amikor ezt maguk is elkezdik komolyan így gondolni.

Az Esküvő újratöltvében megismert hóbortos Holland család ezúttal sem hazudtolja meg magát. A felhőtlen kikapcsolódást a romantikus díszletek között olykor ügyetlenül mozgó, igazi fanyar humorral megrajzolt karakterek garantálják.

General Press, 2019

Eredeti cím: The Perfect Match, 2013

Kedvelem Kristan Higgins írásait, legalábbis eddig kedveltem. Könnyed stílusban írt, enyhén erotikus történetei szórakoztatnak és nem kevés humort is tartalmaznak. Nem igazán verbálisat – tehát nem találkozhatunk szellemes párbeszédekkel –, hanem inkább a helyzeti humort alkalmazza. Eddig. Mert most esetleg kínomban nevethettem volna.

A Zöld út a szerelemhez (s ha már kreatív könyvcímfodítás, akár Zöld kártya a szerelemhez is lehetett volna) az öt részből álló Kék Gém pincészetről szóló sorozat második könyve. Ennek ellenére önállóan is olvasható történet, mert van elég utalás az első részben történtekre ahhoz, hogy hiányérzet nékül olvasható legyen. De kár lenne, mert az én olvasatomban az első rész sokkal szórakoztatóbb volt ennél, ami már kínosan rágörcsölt nem egy, hanem egyenesen két komoly témára is, de akár három is lehetne, mert miért ne halmozzuk az élvezeteket.

Ha a Kék Gém pincészet, akkor természetesen ez a történet is a tulajdonosokról szól, a különc Holland családról. Ém legalábbis különcöknek találom őket: a nagyszülők állandóan marják egymást, s teszik ezt hatvan évi házasságon keresztül, az apa mintha egy párhúzamos univerzumban élne, ha a magánéletéről van szó, s az is kicsit fura, hogy míg fiúgyermek csak símán Jack, addig a Holland család lányainak “beszélő” nevei vannak, A legidősebb Prudence (óvatosság) – és Prudence minden, csak óvatos nem, majd következik Honor (becsület) és végül Faith (hit), akinek a türténetével már az előző részben megismerkedhetett a nagyérdemű. Nem nagy filozófia kitalálni, hogy most Honor következik, írja a fülszöveg is.

Akik olvasták a sorozat első könyvét, azok már ismerik a hősnőt. Ő a Kék Gém nevű családi borászat gazdasági vezetője. Mindent tud a bor-biszniszről és sikeres abban amit csinál. Látszólag az egész élete erről szól, de már az előző részben sejteni lehet, hogy azért neki is van magánélete és ahhoz természetesen egy férfi is jár. De erről a családja semmit sem tud, nem is sejt. Az egyetlen, akivel Honor megosztja ezeket az információkat az Dana, a fodrászatban dolgozó, kissé egocentrikus barátnője.

“Azon a napon, amikor Honor Grace Holland betöltötte a harmincötöt, ugyanazt csinálta, mint minden születésnapján.

Elment rákszűrésre.”

Ezekkel a mondatokkal kezdődik a könyv és Honor története. Mert ez a rákszűrés az, ami teljesen felforgatja az életét és egyik bonyodalmat hozza a másik után. Ó, nem! Honor egészséges és semmilyen alattomos kór nem fenyegeti, viszont orvosa elejt egy finom célzást az öregedő petesejtekről, biológiai óráról, mely vészesen ketyeg. Tehát meglobogtatta Honor előtt a vörös posztót, és ez a józan üzletasszonyból egy bepánikolt nőt csinált, akinek rögtön fontos lett a férjhezmenetel és a gyermekvállalás. Mi több, a petesejtjei átveszik élete felett az uralmat és szabályosan üzengetnek neki. Néhol ez vicces volt, máshol nagyon kínos, s tulajdonképpen E.L. James Anastasia Steele-jét és az ő bukfenceket hányó belső istennőjét juttatta eszembe.

A logikus következtetés az lenne, hogy Honor és titokzatos barátja már alapokra helyezik kapcsolatukat, mely bizont nagyon sok éve tart, csakhogy ez a kapcsolat Brogannal, a sármos celebfotóssal inkább barátság extrákkal, és Honornak nemcsak a férfiba kell csalódnia, hanem bizalmas barátnőjében is – mekkora klisé!

Honornak férj kell, a gépészmérnök Tom Barlownak meg zöld kártya, a többit könnyű kitalálni, ahogyan a történet végkifejletét is, bár míg oda eljutottam, azért volt néhány felesleges bonyodalom is. Igazándiból a férfi ragaszkodását sem értettem az úgynevezett nevelt fiához. A férfiak ijjesztően nagy hányada – le sem merem írni, hogy ez statisztikailag mit jelent – arra görcsöl rá, hogy a saját génjeit örökítse át az utódba, és nehezen, vagy egyáltalán nem fogadja el egy másik férfi gyermekét. Ez a társadalom fejlettségi fokától független, bár azt is el kell ismerni, hogy európai szinten minél keletebre jövünk, annál nagyobb ez a százalék. Tom Barlow pedig egy olyan gyermekért harcol, akinek esetleg a nevelőapja lehetett volna, aki őt hibáztatja anyja haláláért és tulajdonképpen egy elutasító kamasz. Ő az ok amiért az Egyesült Államokban akar maradni és nem tér vissza Angliába, kényelmes egyetemi állásába.

A cselekmény során az egész Holland család jelen lesz kisebb-nagyobb epizodikus szerepekben és természetesen jelen vannak a barátok is, tehát ez ismét egy sokszereplős történet.

Őszintén modom, hogy nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését, mert az első részt kedveltem. Ezt már nem annyira. Túlságosan rágörcsölt a gyermekvállalás/ketyegő biológiai óra témájára. Meg a zöldkártya-téma sem volt piskóta. Többszörösen is szájba rágta, hogy illegális zöldkártyáért házasságot kötni és milyen büntetés vár azokra, akik mégis megteszik. S akkor még ott van a nagyszülők és az öregotthon szál, amivel nem igazán tudok mit kezdeni, a drámai megoldással sem, hogy a régi háznak le kellett égnie ahhoz, hogy az öregeket otthonba dugják – mert ott jobb lesz nekik! –, és hogy a hősök egymásra találjanak.

A következő rész a kocsmáros Colleen O'Rourke története lesz és jobb esetben is egy évet kell várni, míg magyar nyelven megjelenik. 

Nekem a Zöld út a szerelemhez egyszerolvasós, többet/mást vártam Honor történetétől, és nem szórakoztatott annyira, mint a sorozat első könyve. De természetesen ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzés:

Esküvő újratöltve

Beth O'Leary – Az ágybérlő

Tiffy és Leon egy lakásban laknak. 

Tiffy és Leon ugyanabban az ágyban alszanak. 

Tiffy és Leon még sosem találkoztak…

Tiffynek egy olcsó albérletet kell találnia. Méghozzá azonnal. Leon éjszakánként dolgozik, és meglehetősen pénzszűkében van. A barátaik azt gondolják, hogy elment a józan eszük, de ők úgy érzik, megtalálták a tökéletes megoldást: amíg Tiffy dolgozik, a férfié az egyágyas lakás, a fennmaradó időben viszont a nőé. 

A helyzetüket tovább bonyolítja egy megszállott expasi, egy követelőző ügyfél, nem beszélve egy igazságtalanul bebörtönzött fivérről, így hamar rá kell jönniük, hogy ha jól akarják érezni magukat az otthonukban, akkor minden szabályt fel kell rúgniuk…

General Press, 2019

Eredeti cím: The Flatshare, 2019

“– Mindenki tudja, hogy a közös albérlet első aranyszabálya, hogy nem szabad együtt aludni a lakótárssal!”

Beth O’Leary neve teljesen ismeretlen volt számomra, míg a kiadó reklámozni nem kezdte könyvét. Mondjuk ez nem is csoda, hiszen Az ágybérlő a brit szerző bemutatkozó regénye. Angol nyelven is az idén jelent meg, tehát értékelendő az a gyorsaság, amivel a kiadó a magyar olvasók számára is elérhetővé tette. S mivel kedveltem, remélem, hogy a szerző következő könyvét is pont ilyen hamar olvashatom, de indulásból tudom, hogy erre legalább a jövő évig várni kell, hiszen akkorra várható az angol nyelvű megjelenés.

Ez az a típusú történet, amiről már a fülszöveg olvasása után mindenki tudja hogyan fog végződni: Tiffy és Leon a történet végére összejön és boldogan élnek míg meg nem halnak. Csakhogy az ami az ágymegosztás (senki ne gondoljon semmi sikamlósra, hiszen felváltva használják az ágyat!) és a boldog végkifejlet között történik az egyszerre vicces és szórakoztató, elgondolkodtató és meghökkentő. A nyilvánvaló kezdet és végkifejlet közé O’Leary egy meglehetősen eredeti történetet szőtt egy meglehetősen eredeti stílusban.

A történet váltott szemszögben íródott, a két főhős – Tiffy és Leon – meséli el felváltva. Eddig semmi új, ilyen típusú történetekkel tele a padlás. Itt viszont a két szereplő két különböző stílusban mesél: Tiffy a megszokott E/1-ben, párbeszédekkel és mindennel, ami a stílusra jellemző. Leon részei viszont forgatókönyv formában íródtak, ami első ránézésre kicsit meghökkentett, aztán hozzászoktam. S ezt a szerző még megfejeli a kettejük között váltott üzenetekkel is, ami egy újabb színfoltot visz a történetbe. No, de kicsit előreszaladtam a történettel, hiszen az üzenetváltásokig még össze kell költözniük.

Tiffy, a történet női hőse teljesen átlagos fiatal nő. Segédszerkesztőként dolgozik egy kis kiadóban, mely hobbitevékenységekről szóló könyveket ad ki. Bár jobban fizető munkát is találhatna egy nagyobb kiadónál, Tiffy nem vált, mert ő tényleg rajongásig szereti azt, amit csinál. Csakhogy közbeszólnak a piszkos anyagiak és egy még piszkosabb ex. Tiffy ugyanis évek óta olyan se veled se nélküled párkapcsolatban él(t) Justinnal, egy tehetős, nárcisztikus fazonnal, akinek kedvenc szórakozása az volt, hogy Tiffyt manipulálja, mocskos kis játékokat játszon vele és még jobban aláássa a fiatal nő amúgy is ingatag önbizalmát. Tiffynek – az épp aktualis szakítás alkalmával – Justin utasítására el kell hagynia a lakást és anyagi lehetőségeit tekintve, nem sok mindent engedhet meg magának.

Itt lép be a képbe Leon, a hospiceházi szakápoló, aki a több pénz miatt éjszakai váltásokat vállal. És jól jönne neki egy ágybérlő, hogy az onnan befolyt jövedelem egy abszolút alkalmatlan ügyvéd zsebébe vándoroljon. Ugyanis Leon öccsét bevarrták egy olyan dologért, amit el sem követett. Az öcsi kicsit zavaros múltja és színesebb bőre tökéletes bűnbakkot csinált belőle, Leon viszont hisz ártatlanságában és mindent megtesz, hogy sikerüljön megfellebezni a bírósági határozatot. S Leonnak barátnője is van.

Szükség törvényt bont alapon Tiffy beköltözik a kissé lepukkant házba, ahol a szomszédság is olyan lepukkant, amilyen maga az épület, ahol egész rókacsaládok tanyáznak a kukák körül, és elárasztja Leon agglegény-lakását a maga kis női kacatjaival… és a babzsákfoteljével. Hosszú ideig nem találkoznak, kommunikációjuk a lakás különböző pontjain hagyott üzenetekből áll, később főznek is egymásnak, míg egy nap Tiffy a vártál korábban érkezik haza és rányit Leonra. Hol máshol, a fürdőben, ahol Leon teljes natúr szépségében zuhanyozik.

Nagyon szótakoztató volt olvasni kettejük ismeretségének alakulását, azt, ahogyan magukon, egymáson és másokon is próbálnak segíteni, akár a barátaik közreműködésével is, ahogy az életeik alakulnak. Lényegében az egész történet nagyon kedvelhető, úgy a főhősök, mint a mellékszereplők szerethetőek az egy Justin kivételével. De nélküle a történet nem is lett volna kerek, hiszen hiányzott volna belőle a negatív hős. Mert Justin nem adja fel. Neki a szakítás csak egy újabb húzás a játszmájában és mikor rájön, hogy a játékot már nem ő irányítja és kedvenc játékszerét most már ténylegesen elvesztette, akkor újabb terveket kovácsol. Isten őrizzen az ilyen Justinoktól!

Ez egy remek történet volt barátságról, szerelemről, emberségről. Olvastatta magát, pörgött, néha vicces volt, máskor megható vagy elgondolkoztató. Mondhatnám azt is, hogy egy könnyed, nyárra való olvasmány – tehát pont aktuális lenne –, de ez azért sokkal több annál.

Imádtam!... és ízlések meg pofonok….

Mary Alice Monroe – Ház a parton

Ház a parton 1

Amikor Cara elveszíti a chicagói állását, és szakít a barátjával, úgy érzi, az élete romokban hever. Épp jókor érkezik tehát az édesanyja telefonhívása, aki arra kéri, látogassa meg őt a mesés dél-karolinai tengerparton álló nyaralójában, és töltse vele a nyarat. Habár az anyjához fűződő viszonya korántsem felhőtlen, Cara visszatér a gyermekkora helyszínére. Ekkor még nem sejti, hogy ez a lépés gyökeres életmódváltást hoz számára. Nemsokára ugyanis magával ragadja a festői táj szépsége, a természet közelségétől a szíve kinyílik az új élményekre, és olyan érzésekre figyel fel a lelkében, amiket korábban sohasem engedett meg magának. A nyaraló felújítása közben esélyt kap arra, hogy kibéküljön az édesanyjával – de vajon sikerül-e megtalálnia önmagát és a régóta vágyott boldogságot?

General Press, 2019

Eredeti cím: The Beach House, 2002

Nem különösebben kedvelem Mary Alice Munroe írásait, olyannyira nem, hogy a korábban megjelent Nyári emlékek sorozatát végig sem olvastam, feladtam a negyedik rész elején, az ötödik pedig már szóba sem jöhetett. Arról a bizonyos "déli" világról ír, ami Scarlett O'Harának jól állt, kortárs történetként már kicsit bizarr és nem is tartozik az érdeklődési körömbe – még szórakozás szinten sem..

Azt szoktam mondogatni – s a blogon is már többször is leírtam –, hogy mindenki megérdemli a második esélyt is (azta! de nyálasan hangzik ez így!). Ez volt Mary Alice Monroe második esélye, hiszen mindenkivel előfordulhatott, hogy nem kedvelte egy szerző valamelyik írását, sorozatát, viszont egy másik könyvét igen.

Fura lenne a Ház a partonról azt mondani, hogy az azonos nevű sorozat része, indítókötete, akármije, hiszen csupán két könyvről beszélünk, s a szerző nem is mostanában írta őket, tehát tovább folytatások valószínűsége csekély, de nem lehetetlen. Igazándiból azt sem tudnám megmondani, hogy mivel lehetne ezt még folytatni, hisz ez a könyv is eljut a boldog végkifejletig, a következő pedig Toy történetét hozza – hogy kicsoda Toy, az kiderül majd a történet során.

Vitatható az, hogy miről is szól ez a történet, vagy éppen kicsoda a főhőse, mert Monroe annyi mindent zsúfolt bele kicsivel kevesebb mint ötszáz oldalba, hogy több könyv is lehetett volna belőle. Ez volt az egyik dolog amiért nem kedveltem ezt a történetet.

A másik dolog, ami határozottan idegesített az a párbeszédek hiánya volt. Van elég szereplő ebben a történetben, de a közöttük levő kommunikáció minimális, a történet nagy része leírásokból, belső monológokból és visszaemlékezésekből áll. Szó se róla, Monroe nagyon szépen fogalmaz – erre gondolom a fordító is rásegített a maga rátermettségével, de mindennek van egy határa.

S akkor ott van még az is ami egyenesen dühössé tett: a drága jó déli mentalitás, azaz egy nőnek egyetlen célja lehet az életben: jól férjhezmenni és hagyni, hogy a férj gondoskodjon róla, neki pedig egyetlen feladata lenne, kiszolgálni a teremtés koronáját és mindenben alávetni magát az akaratának és döntéseinek. Aki pedig másképp gondolkodik vagy  – Uram bocsá! – másképp cselekedik, az megvetésre méltó, büntetést érdemel. A bennem lévő feminista és dolgozó nő szabályos viszketegséget kapott ettől. Helló! Hol élünk? A sötét középkorban?

Igen, tudom, hogy a történet fikció, viszont azt is tudom, hogy a valóságban is nagyon is jelen van ez a mentalitás, az úrinő fogalma, mely generációról generációra öröklődő – mondjuk a mi tájainkon kevésbé (bár nem kizárt), de a nyugati társadalom tehetősebb részeiben annál inkább.

Nos, a történet egyik szereplője, Olivia (Lovie a történetben) Rutledge egy ilyen déli úrinő. Azt hiszem az életben nem gyűlöltem ennyire hősnőt, mint őt, és egyetlen pillanatig sem tudtam sem szimpátiát, sem sajnálatot érezni iránta, s ami azt illeti mentegetőzéseit és motivációját sem tudtam elfogadni. Ugyanis Olivia Rutledge hagyta, hogy erőszakos férje terrorizálja őt és gyermekeit, végignézte, amint ugyanaz az erőszakos fazon bátalmazza gyermekeit, hagyta magát kisemmizni vagyonából és ami számomra megbocsáthatatlan: különbséget tett gyermekei között csupán csak azért, mert az egyik fiú volt, a másik meg lány. És aki még az utolsó tulajdonáról is gondolkozik, kire hagyja, netán a fiától származó unokákra? Vagy a környezetvédőkre? 

   S mindezt, most, a huszonnegyedik óra utolsó perceiben el akarja intézni, jóvá akarja tenni. Mert Olivia Rutledge haldoklik, hetei vannak hátra és megszólalt a lelkiismerete. S hogy csinálja, hogy titkai ki ne derüljenek? Mert fél lábbal a sírban is az a legnagyobb gondja, hogy nehogy már a külvilág fele mutatott tökéletességére folt essen.
   A környezetvédelem – helyesebben a határtalan teknősimádat – volt amivel szintén túlzásba esett a szerző – legalábbis az én olvasatomba. Szép dolog a környezetvédelem, a veszélyeztetett fajok mentegetése, de aki ezt a saját gyermeke elé helyezi… Azt is megértettem, hogy ez volt Olivia mentsvára, de talán nem kell az ilyesmit a fanatizmusig elvinni. Én is szeretem a kutyákat-macskákat, de attól még a gyermekemet nem egy állatfajról neveztem el, mint Olivia. Lányát ugyanis Carettának hívják, ami az álcserepes teknős tudományos neve, Olivia pedig fanatikus teknősmentő.

Említettem már, hogy a történetnek rengeteg szereplője van, hiszen ugyanolyan fontos szerephez jut Cara, Olivia lánya, aki húsz év után tér haza a szigetre és teljesen más mint anyja, valamint Toy, a tizenéves lány, akit Olivia befogad a házába. S mellettük felbukkannak a család további tagjai, régi barátok s természetesen a teknős-brigád tagjai is.

Összességében ez a történet a déli mentalitásról szólt és a környezetvédelemről… meg agymosott, önbecsülés nélküli nőkről, és minden sorát gyűlöltem. Az hiszem, lassan kijelenthetem, hogy Mary Alice Monroe nem nekem írja történeteit, de hát nem vagyunk egyformák... meg ízlések és pofonok...

Kapcsolódó bejegyzések:

Nyári emlékek

Nyári fuvallat

Nyárutó

Mary Jo Putney – Menekülés a háremből

Jó útra tértek testvérisége 3

A General Press jóvoltából megjelent Mary Jo Putney Jó útra tértek testvérisége című sorozatának harmadik kötete, a Menekülés a háremből. Ennek örömére a Blogturné Klub három bloggere hajóra száll a képzelet tengerén, hogy bemutathassa nektek Rory és Gabriel fordulatokkal teli kalandjait, melyekből a kalózok sem hiányozhatnak.

A ​független, szabad szellemű Lady Aurora Lawrence épp a görögök földjét fedezné fel az unokatestvérével, amikor is kalózok ütnek rajtuk, és fogságba ejtik a két hölgyet meg a hajójuk teljes legénységét. Rory retteg attól, hogy a hátralévő életét egy háremben kell töltenie. Az egyetlen reménye egy bátor és tettre kész hajóskapitány, aki azért érkezik a berberek földjére, hogy a kiszabadulásuk feltételeiről tárgyaljon – és akibe első látásra beleszeret. 

Gabriel Hawkins, egy büszke hajós dinasztia sarja egy sajnálatos esemény miatt kénytelen otthagyni a királyi haditengerészetet. A férfit azonban kemény fából faragták: saját hajóra tesz szert, amellyel bejárja a világot, és megtanulja, miként boldoguljon az életben. Elképzelni sem lehetne nála alkalmasabb embert a feladatra, hogy Lady Lawrence megmentésére siessen. 

A lány által megigézett kapitány merész tervet eszel ki: megegyezik a kalózok vezérével, és egy kalandos, megannyi fordulattal, kihívással teli utazásra indul a kalózok és a saját legénységével, valamint a két angol hölggyel. Vajon az összezártság miként hat majd a két fiatal közt bimbózó érzelmekre? Képesek lesznek ellenállni a vágy csábításának? És ha sikerül kiszabadítaniuk a hölgyeket, vajon miféle jövő várhat rájuk? 

Mary Jo Putney a Jó útra tértek testvérisége című sorozatának harmadik kötetében megmutatja, milyen is az, amikor két szabad szellem útjai találkoznak és végleg összefonódnak a szenvedély, a szerelem égisze alatt.

General Press, 2019

Eredeti cím: Once a Scoundrel, 2018

Megrendelhető

Harmadik részéhez érkezett a szerző Jó útra tértek testvérisége című sorozata. Hogy pontosan hány rész is lesz belőle, nem tudom. Sajnos már nem emlékszem hányan is voltak a történet elején az úriemberek, akik végülis jó útra tértek, annyi biztos, hogy idén jelenik meg a sorozat negyedik könyve, természetesen angol nyelven.

Mindent elolvastam, ami a szerzőtől magyar nyelven az idők során megjelent, de ez a sorozata valahogy nem lett a szívem csücske. Nem tudnám megindokolni, hogy miért, mert hiszen kedvelem a klasszikus romantikus történeteket, a szerző írásait is – nagyrészt –, de ez a sorozata valahogy nem áll közel hozzám s ahhoz, amit én egy ilyen zsánerű történettől várok.

A Menekülés a háremből akkor is olvasható és érthető, ha valaki nem ismeri a korábban megjelent két részt, hiszen mindegyik önálló történetként is megállja a helyét. Csupán a férfi főhőseiknek van egy közös epizódjuk: a kivégzésük elötti éjszaka együtt szöknek meg az ellenség börtönéből, és ez egy életre szóló szövetséget jelent közöttük.

A harmadik történet főhőse Gabriel Hawkins, aki annak idején a királyi hadiflottában tevékenykedett, mint megannyi őse, hiszen ő egy hajósdinasztia leszármazottja és büszke is rá. Karrierje akkor tört ketté, amikor a szabályzat helyett a lelkiismerete szavát követte. Leszerelték, apja, aki ragyogó karriert futott be szintén a hadiflottánál, hallani sem akar róla. Gabriel pedig nem fordít hátat a hajóséletnek, hanem mondhatni kereskedelmi hajózást folytat, meglehetősen sikeresen és vakmerően.

S van a történetenek egy női főhőse is: Lady Aurora (a történetben többnyire Rory) Lawrence, egy gróf sokadik gyermeke, akinek már nem jut hozomány, és a meglehetősen önfejű és libertínus lady egy rokontól származó örökségét utazásra használja fel. Erre az útra kíséri el egy távoli rokona, egy fiatal özvegy és a két hölgy nyugisan utazgat szerte a nagyvilágban, közben romantikus kalandregényeket írogatnak, míg egy kalózkapítánynak meg nem csillan a váltságdíj lehetősége, és háremébe viszi őket.

A két hölgy szabadítására indul a derék Hawkins kapitány hiper-szuper hajójával, és tudja, hogy gyorsan kell cselekednie, hiszen maga is ismeri milyen az, amikor kalózok fogságába esik az ember. Ő évekkel korábban szökött meg hasonló helyzetből, és tisztában van azzal, hogy milyen sors vár a két hölgyre, ha nem érkezik idejében.

Malek kalózkapitányhoz érve kiderül, hogy a dolgok nem igazán úgy állnak, ahogy képzelte. A két hölgy kitűnő bánásmódban részesül, viszont egy újabb mentési akcióra kell készülni, olyan személyeket kell kiszabadítani, akik miatt tulajdonképpen hölgyeket a váltságdíj miatt elrabolták.

A szerző mindent bevet a siker érdekében, így Malek kalózkapitány fura állatkertjét is, ahol különleges és ritka, mini méretű állatok találhatóak. Ennek ellenére nekem mégis a Hawkins-hajó macskája volt szimpatikus, aki indulásból próbamunkával jelentkezett szolgálatra, azaz egy hatalmas patkányt tálalt eljövendő munkáltatójának. És ezt a szolgáltatást többször is megismételte a mentőakció során, bebizonyítva nélkülözhetetlenségét és jelenlétének szükségességét..

Maga a cselekmény izgalmas volt, de elnagyolt, és a lényeg elveszlődött a sok apró történés között. A romantikus szál abszolút kiszámítható volt, a főhősök pedig nagyon gyorsan haladtak a megismerkedéstől a lepedőszaggatásig, ami nem baj, csak ez azért mégiscsak egy 19. századi történet. S ugye ott van mellékszereplőnek a csinos, fiatal özvegy, aki szintén nagyon gyorsan szerelembe esett a kapitány első tisztjével, egyben barátjával.

Lényegében nem volt egy rossz történet, de kedvenc, újraolvasós sem. Ezen túl meg ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzések:

Az amazon és a katona

A lázadó özvegy

A Rory-t fogvatartó kalózkapitány vádalkujában kiemelt szerepet kap néhány különleges állatfaj. Így hát mostani játékunkban övék lesz a főszerep.
Minden állomáson láthattok egy fotót és némi információt az állatokról, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni a nevüket, majd beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. De vigyázat, nem elég annyi, hogy “kecske”, ha az állat valójában “törpe kecske”.

Fontos! A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük; amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

   Felnőtt társaikhoz hasonlóan arányosak, csupán méretükben különböznek. Marmagasságuk maximum 86 cm lehet.

   

a Rafflecopter giveaway

05/17 Betonka szerint a világ…

05/19 Dreamworld

05/21 Insane Life