2017. december 28., csütörtök

Emily Bold - Amikor a szerelemnek csokoládéíze van


Édes történet szerelemről, újrakezdésről és a múlt titkairól.
Amy Bishop váratlanul megörökli nagyapja csokoládéüzemét. Nemsokára kiderül, a bonbonokkal együtt egy jó adag probléma is a nyakába zúdul. A kis üzem a csőd szélén áll. A Sugar Tale Corporation nagyvállalat szeretné átvenni és modernizálni. Ezért elküldik a jóképű Ryan Scandrik gazdasági szakembert, hogy átszervezéseket hajtson végre.
Amy elszántan küzd Ryan tervei ellen. Ám a nagy viták hevében rá kell döbbennie, hogy egyre jobban bejön neki ez a lehetetlen alak. Hogyan lehet valaki ennyire szexis, vonzó, mégis hidegfejű? Vagy valójában Ryan mégsem olyan szívtelen, mint amilyennek látszik?
Amy tanácsért fordul Kendrához, a nagyapja egyik barátjához. De nem sejti: az idős hölgy hajdan feláldozta a szerelmet ugyanezért a csokoládéüzemért.
Vigyázat, éhesen ne kezdj bele!


Lettero, 2017
Eredeti mű: Emily Bold – Wenn Liebe nach Pralinen schmeckt, 2016



“A praliné olyan, mint a szerelem:
édes, és boldoggá tesz mindenkit, aki él vele.
Bár aprócska, feltétlenül érdemes megízlelni.”*


Szó ami szó, ezt a könyvet tényleg nem szabad éhesen olvasni, mert rendesen beindítja a pavlovi nyálazást. Most, hogy karácsony és a szilveszteri mulatság között vagyunk, telítődve minden földi jóval és undorral gondolunk az ennivalóra – bármi legyen is az – pont optimális ezzel a történettel megismerkedni. Bár a csokoládéra undorral gondolni az csakis pillanatnyi elmezavar eredménye lehet.
Igen, csokoládéról lesz szó, pontosabban pralinéról. Méghozzá egy egész pralinégyárról, a kezdetektől egészen a jelenig, amikoris mindaz, amit a múltban Archer saját kezüleg felépített a csőd szélére jut és felvásárlással, beolvasztással fenyegeti a kis vállalkozást a Sugar Tate Corporation. Ez pedig sok ember életét negatívan befolyásolná, hiszen a cégóriás elköltözteti a gyártósort, ez pedig munkanélküliséghez vezet. Ez egy Egyesült Államokban játszódó történet, tehát teljesen természetes, hogy a kis céget be kell kebeleznie egy nagy, csúnya óriásnak, ami a hatékonyság és profit jegyében a mennyiséget majd a minőség fölé helyezi. Az ilyesmiről már annyi hollywoodi filmet láttunk, tehát nem nehéz vizualizálni milyen az, amikor a kis, családias hangulatú cégben megjelenik a bekebelező cég képviselője, aki  magabiztos, szigorú és a szíve helyén a kasszagép pittyeg.
Természetesen szerelem is van a történetben, egyszerre két történet is. Az egyik az Eredeti Archer Paraliné alapítójának és Kendrának (Kiki néven is említik) a történetete. Ez önfeláldozásról szól, bár nem mondanám azt, hogy a körülmények ellenére Archie és Kendra boldogtalan volt. S annyira szép és megható az a napi egy praliné, annál szebb szerelmi vallomás nem is kell.
A másik szerelmi szál Amy Bishop, Archer unokája és az Eredeti Archer Praliné jelenlegi vezetője, valamint Ryan Scandrick, a Sugar Tate Corporation által küldött gazdasági szakember között bontakozik ki. Idővel, természetesen, mert megismekedésük viharos pillanatától (szószerint értendő) Amy azért dolgozik, hogy a céget megmentse, Ryan pedig, a nagy cég érdekeit képviselve, a teljes átvételre és gazdaságossává tételére törekszik.

“– Mintha a munkáddal jegyezted volna el magad – korholta Kiki. 
– De az legalább nem tántorog haza éjfél felé egy focimeccs után, hogy telehányja a kéglit – adta meg egy szemhunyorítással a csattanós választ Amy. 
Csakhogy Kendra nem mosolygott: 
– A munkád viszont nem melenget és vigasztal meg, ha rosszul érzed magad. 
– Pralinéüzemben dolgozom! Ha már ez sem elég a boldogsághoz… “*

Felváltva járunk múltban és jelenben, így csupán a könyv végére lesz kerek a történet és tiszta a kép arról, hogy hogyan indult az Eredeti Archer Praliné, kinek mit kellett feláldoznia a sikerért. Szereplői szerethetőek, bár nem mindenki, mert aki pénzen vesz magának férjet, kihasználva annak sebezhetőségét és rászorultságát, az nálam labdába sem rúghat.
Humor is van a történetben, hiszen Amy és Ryan huzakodása meglehetősen sajátos keretek között folyik és nem nélkülözi a megmosolyogtató helyzeteket. S nemcsak humora van, hanem komoly mondanivalója is: néha nem szabad görcsösen ragaszkodni a múlthoz, a hagyományhoz, nem szabad mindenáron megmenteni valamit, ami enyészetre van ítélve, hanem el kell engedni ahhoz, hogy ismét fel tudjunk állni a padlóról.
Könnyed történet sok szerelemmel, ami – gondolom – a vállalkozó kedvű olvasóit majd házi pralinégyártásra fogja ösztönözni. Állítólag nem is olyan bonyolult dolog, de ez nálam akkor is teljességgel kizárt. Most, ebben a punnyadós időszakban pont ajánlott olvasára azoknak, akik kedvelik a romantikus történeteket és a boldog befejezéseket,. Egy-két este el lehet olvasni. 
Zárójelben megjegyzem, hogy a legjobb pralinét Brüsszelben ettem a Leonidasban… de természetesen az ízlések és a pofonok. Ha valakinek jobb forrása van, megköszöném, ha jelezné egy üzenetben, mert alkalomadtán megkóstolnám.

“A kulcsszó: praliné.
Jelentése: falatnyi töltött csokoládé.
Eredete: pörkölt mandula, amelyet Franciaországban készítettek először.
A praliné névadója: Plessis-Praslin tábornok, az ő cukrásza kísérletezte ki az ínyencséget az ura számára.”*

* Emily Bold – Amikor a szerelemnek csokoládéíze van, Lettero, 2017