2016. október 11., kedd

Kat French - A zongoristaprojekt

Imádni valóan romantikus, szívet melengető olvasmány mindenkinek, aki valaha is az Igazit kereste, ám végül sokkal jobbat talált.
Te: kedves, zongorázni tudó szexisten 
Én: reménytelenül romantikus adománybolti eladó
Honeysuckle Jonesnak van egy nem is olyan apró gondja, legjobb barátnőinek, Nellnek és Tashnek pedig eltökélt szándéka segíteni ezen. Egy férfira van szüksége, aki figyelmes, intelligens és jó a humora. De mindenekelőtt ügyes kezű. 
Szerencsére Honey új szomszédja – a zsémbes, kiállhatatlan ex-séf Hal – egyetlen szempontnak sem felel meg. Noha a vonzalom valósággal szikrázik kettejük közt, Hal nyilvánvalóan a lehető legrosszabb választás lenne. 
Ám amikor Honey megtudja az okát, miért is vált ilyen keserűvé, úgy dönt, ad neki még egy esélyt. Közben pedig rádöbben, hogy a legjobb dalban sincs mindig a helyén minden hang.

Harlequin, 2016
Eredeti mű: Kat French – The Piano Man Project, 2015

Húúú! Nem is tudom hogyan mondjam el…. Tökéletes nem volt, de most nagyon kellett ez. S azért vannak vegyes érzéseim, mert nézőpont kérdése, hogy ez a könyv jó vagy rossz, nyári limonádé, ami a szórakoztatásra szolgál, vagy a vicces megfogalmazás olyan élettörténeteket takar, amiken érdemes elgondolkozni. Mert ez, tulajdonképpen, minden lehet.
Történet rém egyszerű: főhősnő Honeysuckle (nem vicc, így hívják és a neve loncot jelent) az öregek otthona melletti adományboltban dolgozik, a főhős egy baleset következtében megvakult sztár-séf (köszönöm szépen, most már bolgnai spagettit is tudok főzni!), aki a szomszéd lakásba költözik be. Ez a történet érzelmi szála, az akciót az öregotthon bezárásának híre szolgáltatja. S történik mindez egy angliai kisvárosban…
Honey-nak természetesen van két, korabeli barátnője – elmaradhatatlan, ugye? (ezért fekete pont a szerzőnek): az összeszedett Nell, aki a helyi iskolában tanár, és a frivol Tash, a légikísérő, aki a pasikat a pénztárcájuk szerint válogatja, és az a típus akiről a “ribanc” az első jelző, ami eszedbe jut. Most épp egy Yusuf nevű fickóval lóg, akit a dubai-i járaton szedett fel. De a főhősnőnek az öregek otthona lakói közül is van két idős barátnője. S valamennyien összefognak, hogy megmentsék az idősotthont – amiről mellesleg sosem derül ki, hogy miért akarták eladni, vagy mi szerepe volt az egészben az otthon vezetőjének.
Miért "zongoristaprojekt"? Mert egy baráti beszélgetés alkalmával – ami megjegyzem egy szex-shopban történik –, Honey elszólja magát, hogy még sosem volt orgazmusa, barátnői pedig rögtön eldöntik, hogy egy zongoristára van szüksége, aki a kitűnő ujjtechnikának köszönhetően majd összeismerteti Honey-t és a Nagy O-t. S a gondolatot tett is követi, mert be is szerveznek néhány fazont a főhősnőnek. – még egy fekete pont: miért kell a barátnőknek mindig erőszakosnak lenni, rendezni mások életét. Nem tudnának csak egyszer a saját nyomorukkal törődni?
S akkor még ott van Hal, a szomszéd sztár-séf aki a világ elől bújkál. Értem én, hogy betegre issza magát, mert a baleset következtében az élete fenekestől felfordult, s ezért senki el nem ítélheti. Azért sem, hogy általában rondábban viselkedik, mint a sokévi átlag. Azt viszont szeretném tudni, hogy alíg néhány hónappal a baleset után, hogyan tud mindenféle segédeszköz nélkül teljesen biztonságosan mozogni teljesen ismeretlen terepeken – mert van ilyen jelenet nem is egy, amikor a szerző megfeletkezik arról, hogy Hal tulajdonképpen vak, és fizikai lehetetlenség azt ott és úgy véghezvinni. Ha nem hiszel nekem, kösd be a szemed és próbálj csak öt percig közlekedni a saját lakásodban, aminek, nyitott szemmel, minden apró szegletét ismered… s másnap számold meg a kék foltjaid, meg az összetört tárgyakat. Szóval, ez egy újabb fekete pont a szerzőnek.
Viszont amit nagyon pontozok, az, hogy nincs univerzális, mindenre kiterjedő happy end. Például nem fedeznek fel egy csodagyógyszert-módszert, amitől Hal visszanyerné a látását.
Egyszer mindenképpen el lehet olvasni, nem mondom, hogy megrengeti a világod, de könnyű és szórakoztat, erotika is annyi van benne amennyi kell és nem mindent lehetet előre kitalálni. A harmincadik oldal környékén én azt gondoltam, hogy majd Hal fogja megvenni az öregotthont és minden szuper lesz – hát nem! Vagy akár jó fricska lehet a sok kötözős-szexelős könyvnek, hiszen az idősotthon lakói tiritarka bilincsekkel a kerítéshez kötve tiltakoznak az otthon bezárása ellen. Ezt azért megnéztem volna.
S most jönnek a megszokott ízlések és pofonok… Ja, és a vintázs… nem lehetett ennél jobb szót kitalálni a vintage-re?