Melissa Foster – Végre az enyém

Harmony Pointe 1

   Egy férfi, egy nő és egy teraszon hagyott kisbaba. Érdekel a téma? Minket igen! Kövesd bloggereinket turnéjukon, és ha a szerencse is melléd áll, tiéd lehet a Kiadó által felajánlott nyereménykönyv.

   A Sugar Lake-könyvek New York Times bestsellerszerzője, Melissa Foster egy élvezetes új sorozattal érkezik. Két jó barát, egy baba, szóval egy instant család és egy meglepő szerelem története ez.

   Ben Dalton mindennel kapcsolatban őszinte, kivéve a szívügyeket. Örök idők óta szerelmes legjobb barátjába, a pimasz, nagyszájú, okos Aurelia Starkba. Ben azonban mindig túl sokat tervezget, és az időzítés sosem volt az erőssége. Amikor végre eldönti, hogy lépne az ügyben, Aurelia közli, hogy másik városba költözik – ami felér egy ütéssel.

   Aurelia imádja új életét az elbűvölő városkában, Harmony Pointe-ban. Jó a lakása, saját könyvesboltja van, és ami a legjobb, a bűnösen dögös, elköteleződésfóbiás barátja, akibe évek óta bele volt zúgva, már nem egy köpésnyire van tőle. Talán végre túlteheti magát a viszonzatlan szerelmen, amit érzett, és továbbléphet.

   De aztán amikor Ben egy nap egy kisbabát talál a tornácán – egy kisbabát, aki feltehetőleg az övé –, Aurelia ott lesz mellette, hogy támogassa. Egyikük sem tud semmit a babákról, de hát mi lehet olyan nehéz? Ben és Aurelia hirtelen belekerülnek egy világba, mely tele van szeretettel, nevetéssel, a baba anyjának felkutatásával, és még a végén a boldogan, amíg meg nem is a képbe kerülhet… csak épp nem úgy, ahogyan bármelyikük is várná.

   Maxim Kiadó, 2020

   Eredeti cím: Call Her Mine, 2019

   Megrendelhető 

  Új szerzővel ismerkedhettem meg a Maxim Kiadó jóvoltából. Melissa Foster neve teljesen ismeretlen volt a számomra, angolul sem olvastam tőle semmit, magyarul pedig végképp nem, hiszen ez a szerző első magyar nyelven megjelenő könyve.

   A Végre az enyém (eredetiben Call Her Mine) a Harmony Pointe nevű sorozat indítókötete, mely sorozat pillanatnyilag három részből áll – hogy még hány rész fogja ezeket követni, fogalmam sincs, nem jártam utána, és ha be kellene sorolnom valahová, akkor romatikus-erotikus new adulthoz tenném. Igen, van benne erotika, de nem abból a fajtából, ami már a pornográfia határait feszegetné.

   Történet rém egyszerű, s még csak eredetinek sem mondható, mert számtalan olyan könyv létezik a szórakoztató irodalomban, ahol a főszereplő férfi és nő (vagy lány és fiú) a legjobb barátok, miközben titokban egymásért epekednek. Bár azt mondják a nálam okosabbak, hogy férfi és nő között soha nem lehet csak barátság, ott mindig közbeszólnak az érzelmek, vagy azok hiányában a szexuális vágy.

   A szereplők sem szokatlanok: Aurelia – vagy Rels, Relsy, ahogy barátja szólítja –, egyszerű kisvárosi lány, aki elunja hogy mesziről imádja gyerekkori barátját, hogy pattanjon valahányszor annak szüksége van rá. Gondol egy merészet és a szomszédos városkába költözik, ahol könyvesboltot készül nyitni. Csakhogy nem bír ellenállni, amikor barátja ismét segitségét kéri és lényegében akár el se költözött volna, mert állandóan Ben Daltonnal együtt lebzsel.

   Ben Dalton – a történet férfi főhőse – kicsit ellentmondásos személyiség. Az a fajta ember, akinek nem szállt el az agya attól, hogy milliomos lett, továbbra is a helyes szomszéd fiú szerepében tetszeleg, nincsenek költséges hóbortjai, faksznijai. Viszont egyéjszakás kalandokban utazik. S bár többször is elhatározza, hogy lépni fog Aurélia irányába, az időzítés sosem volt jó, vagy nem volt kellő kurázsi benne, hogy megvallja érzéseit. De ezek az érzések nem akadályozzák meg abban, hogy a következő nőt levadássza. Egészen addig, míg egy reggelen a tornácon egy kisbabát találnak, akinek a jelek szerint Ben lenne az apja. Ez még akár vicces is lenne, ha nem két minden tapasztalatot nélkülőző emberre maradna egy alig néhány hetes kislány. Ben cukifiú ázsiója nálam nagyot esett, amikor kiderült, hogy több nő is szóba jöhet, mint potenciális anya, amennyiben ténylegesen ő a kislány apja.

   Nagyon élveztem a kisbabás jelenteket, annak ellenére, hogy az egész kisbaba-ügyet hatásvadásznak tartottam. Aki már húzamosabb időt eltöltött egy újszülöttel, annak már van némi fogalma arról az idétlenkedésről, amit a két teljesen tanácstalan és tapasztalatlan főhős elművelt, miközben megpróbálták ellátni a kislányt.

   Zavaros érzéseim vannak az anya megjelenésével kapcsolatban is. Rendben van, hogy mégiscsak látni akarja lányát, de a motiváció, amiért egy szinte ismeretlen férfi küszöbén hagyta gyermekét – mert azért egy egyéjszakás kalandot nem lehet ismeretségnek nevezni – zavarba hoz. Egyrészt megértem miért tette, másrészt ez a motiváció egy újabb hatásvadász megoldás volt, a drámát fokozandó.

   Két dolog zavart a történetben, illetve több is, de ez a kettő nagyon. Először is nyilvánvaló volt, hogy ez a történet kapcsolódik a szerző egy másik sorozatához, minek következtében hiányérzetem volt. Célzások történtek olyan dolgokra, amik abban a sorozatban történtek, megjelentek itt is annak a sorozatnak a szereplői is, én pedig kapkodtam a fejem, hogy miről is van szó tulajdonképpen? A másik dolog pedig az, hogy miután távolról évekig nyálaztak egymásért és semmit nem tettek azért, hogy tisztázzák a helyzetüket, a történetben nagyon hamar összejönnek. Az én ízlésemnek túl hamar történt meg ez.

   Zárásnak valami nagyon okosat kellene írnom, ami összefoglalja mindazt, amit erről a történetről gondolok. Ez most nem fog összejönni, mert magam sem tudom mit gondoljak róla. Néhol vicces, máshol hatásvadász módon drámai, előfordult az is, hogy a szereplők idegesítettek, időnként a mellékszereplők érdekesebbek voltak, mint maguk a főhősök. Azt mindenesetre pontoztam, hogy nem E/1-ben íródott a történet, és nincs váltott szemszög: megúsztam kevesebb lelki mizériával. Majd mindenki elolvassa és kialakítja a saját véleményét az egész sztoriról, mert nem vagyunk egyformák. A folytatásokkal – ha lesznek – azért megpróbálkozom majd.

Ben és Aurelia története a Maxim Kiadó Passion válogatásában jelent meg, ezért nyereményjátékunk is ehhez kapcsolódik. A turné minden állomásán egy-egy olyan páros nevét találjátok, melyek a Kiadó valamelyik Passion válogatásban megjelent könyvének főszereplői. A ti feladatotok az, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok ennek a könyvnek a címét és szerzőjének nevét.

Figyelem! A beírt válaszokon már nem lehet változtatni. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére a megküldött értesítő levélre válaszolni. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.

Rian Sutter és Pierce Whitfield 

a Rafflecopter giveaway

02.06 - Betonka szerint a világ...

02.08 - Kelly és Lupi olvas

02.10 - Dreamworld

02.12 - Hagyjatok! Olvasok!

Julia Whelan – Egy év veled

   Julia Whelan első regénye egyszerre fejlődésregény, útikönyv és egy szerelmi történet. A fiatal Főszereplőnket Ella Durrant követve megismerkedhetünk Oxforddal és egy különleges emberrel. Tartsatok bloggereinkkel, játsszatok velünk minden állomáson, és megnyerhetitek a Maxim Kiadó jóvoltából ezt a különlegesen szép regényt 

   Az ​amerikai Ella Durran mindig is arról álmodott, hogy az Oxfordon tanuljon. 24 évesen végre teljesül az álma, és ösztöndíjat kap Angliába. Ám ekkor váratlanul felajánlanak neki egy hihetetlen pozíciót egy felemelkedőben lévő politikai sztár elnöki kampányában. És ez a visszautasíthatatlan ajánlat azt jelenti, hogy a lánynak az oxfordi év végén azonnal vissza kell mennie D. C.-be. Ella próbálja minél jobban kihasználni és élvezni ezt a kevés időt, egészen addig, amíg találkozik egy goromba férfivel, akinek túl nagy a szája, és a kocsija már az első nap tönkreteszi a felsőjét. 

   Amikor Ella rájön, hogy az angol irodalmat nem más tartja, mint ugyanaz a férfi, akibe belefutott, Jamie Davenport, életében először arra gondol, talán mégsem az Oxford az ő helye. Azonban egy késő esti ital mellett rájönnek, olyan kapocs van köztük, amire sosem számítottak, és a kezdeti könnyed flörtből hamar valami komolyabb válik. Azonban Jamie-nek van egy fájdalmas titka, és amikor Ella kideríti, mit rejteget, azonnal érzi, hogy az egész élete meg fog változni. 

   Maxim, 2020 

   Eredeti cím: My Oxford Year, 2018 

   Megrendelhető 

   Kicsit átvertem magam ezzel a történettel, mert a chick lit címkére buktam – fülszöveget el sem olvastam, mert elég az, hogy chick lit és Oxford –, és valamiért azt gondoltam, hogy a szereplők idősebbek lesznek. Elvégre ösztöndíjat bármilyen korban lehet kapni. Végül is nem bantam meg, hogy elolvastam, mert igazán szórakoztató történet volt, s még mondanivalója is van, csak ez a fiatalabb korosztálynak szól, abból én már kinőttem.

   Történet rém egyszerű, s a fülszöveg eleget el is árul belőle, tehát nem fogom lelőni a poént: az amerikai Ella Duran ösztöndíjat kap, és egy évet Oxfordban tanulhat, ami örvendetes, hisz ez szíve vágya (kinek nem?). Annak ellenére, hogy politikai pályán mozog – bár csak a szamárlétra legalján –, Ella az angol irodalmat választja tanulmányai témájának. S hogy a dolgok ne menjenek olyan símán, szinte azonnal egy olyan ajánlatot kap Washingtonból, amely a szakmájába vág, és aminek nem lehet ellenállni: egy politikai jelölt kampányának szervezésében kell részt vennie, amit egyelőre távmunkában old meg.

   Azzal sem mondok újat – legalábbis azoknak nem, akik tőlem eltérően a fülszöveget is elolvasták –, hogy Ella nagyon gyorsan megismerkedik Jamie Davenporttal, aki eleinte csupán az az arrogáns fickó, aki egy méregdrága kocsiban furikázik oldalán egy plázacicával, és akivel gyorsan összetűzésbe is kerül. Később viszont a férfiről kiderül, hogy tulajdonképppen a tanára. A férfi a doktorátusát írja és helyettesíteni kell azt a professzort, aki miatt Ella a hosszú útat megtette.

   A történet többnyire Oxford és a diákélet leírása, minden velejárójával. És ez nagyon jól esett, mert nosztalgiázhattam, ugyanis az első egyetemet én is ösztöndíjasként külföldön végeztem – sajnos nem Oxfordban. S mindaz, amit a diákéletről leírt, annyira hiteles volt, és annyi emléket idézett fel bennem. S természetesen közbeszól a szerelem is, mert nyílvánvaló, hogy Ella és Jamie vonzódik egymáshoz, és ennek a vonzalomnak nem tudnak ellenállni, viszont ez egy nagyon fura és nagyon ellentmondásos viszony volt tanár és diák között, mely mintha csak a szexuális vonzalomra lett volna kihegyezve.

   A szereplőkben semmi különös nem volt (bár Jamie a felső tízezerhez tartozó családból származik), random emberek, s ez így van jól. Ella öntudatos fiatal nő, tudja mit akar elérni az életben és mindent meg is tesz ennek érdekében. Oxford csak egy kitérő, egy olyan dolog, amire mindig vágyott, s két kézzel kapott a lehetőségen. Tudja, hogy az év elteltével vissza kell mennie Washingtonba, ahol fizikai jelenlétével is be kell kapcsolódnia a kampányba. Jamie pedig egy léha dzsigolónak tűnik viselkedésével. Halmozza az élvezeteket, megbízhatatlan, teljes intenzítással éli az életet, és minek kerteljek: hazudozik is. Egészen addig, míg a történet egy nem várt csavarral teljesen más irányt ad az egésznek. Nem mintha ettől Jamie szerethetőbb lett volna a számomra, csak megértettem, hogy mit miért tesz.

   Ez, ahogy a cím is mutatja, egy egy évre szóló kapcsolat története. Élvezhető, szórakoztató volt, kellő drámával, melyet akkor épített be a történetbe a szerző, amikor a legkevésbé vártam. Nekem bejött, annak ellenére, hogy nem rajongok a new adult történetekért.

   Julia Whelan díjnyertes hangoskönyv felolvasó. A játékban olyan könyvek fülszövegéből idézünk, amelyeknek angol változatánál ő volt a narrátor. Megfejtésként a könyv szerzőjét és magyar címét kérjük a megfelelő sorba írni. 

   Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz. 

   “A közös fedél estéről estére mégis összehozza a furcsa párost, és a vidám sztorizgatással, nevetéssel töltött hónapok alatt lassan barátság szövődik köztük, sőt talán valami több is. De vajon a bimbózó románc elég ahhoz, hogy maguk mögött hagyják a múltat? Talán ahogy a baseballban, úgy az életben is mindig van esély fordítani, amíg le nem fújják a meccset…”

a Rafflecopter giveaway

01.23. Könyvvilág
01.26. Olvasónapló
01.29. Deszy könyvajánlója
02.01. Veronika’s Reader Feeder
02.04. Betonka szerint a világ

Judith Pollack – Óhaza, Újvilág

   Utak és álmok 1, 2 

   Az eddigiektől eltérően ez egy kicsit rendhagyó bejegyzés lesz. Több okból is. Előszőr is azért, mert egy bejegyzésben írok egy sorozat eddig megjelent két részéről – ritkán szoktam ilyesmit elkövetni. S azért is szokatlan, mert  fura volt a találkozásom a könyvekkel, ugyanis néhány napja a második rész került kezembe (Újvilág) és akkor fedeztem fel, hogy ez tulajdonképpen egy sorozathoz tartozik. De akkor hol van az első rész – mint utóbb kiderült már második kiadásánál tart –, és én még miért nem hallottam róla? (mintha minden megjelenésről tudnék...) A kiadót ismertem, hiszen a gondozásukban jelenik meg Rita Falk Franz Eberhofer, a bajor antirendőr szerfelett mulatságos történeteiről szóló sorozat (apropó, a következő rész mikor?), a szerző neve teljesen ismeretlen volt, de hát Google a barátom, hajrá. 

   Google ez esetben nem segített, legalább is nem úgy, ahogy én szerettem volna, mert találtam ugyan egy Judith Pollack Schneyer nevő szerzőt az Amazonon, de nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az a Judith Pollack nem ez a Judith Pollack, mint ahogy az ajánlásban leledző Deutschtaler Literarische Zeitung sem található sehol, és a könyvek eredetinek feltüntetett német címei (Träume und Wege – In der alten Heimat, 2015 valamint Träume und Wege – In der Neuen Welt, 2019) sem hoznak semmilyen találatot. A logikus következtetés az lenne, hogy akkor egy magyar szerzővel állok szemben, akinek identitását így igyekszik eltitkolni kiadója (vagy akár ő maga), hogy kerülje a magyar szerzőkkel szembeni előítéletet. 

   Nos, akármi is lenne az igazság, a két kötetet három este (és fél éjszaka) alatt olvastam ki, s hozzá kell tennem, hogy ez közel 900 oldalt jelent. A történet családregény, melynek központi alakja Josephine „Josh” Pickerington, és a 19. század első felében kezdődik Angliában, hogy majd a második könyvben a felnőtt Josht követhessük Montanában, ami akkor az amerikai vadnyugatnak számított. 

Óhaza 

„Lenyűgöző történet egy fiatal nőről, aki nem hagyja magát letéríteni az álmai felé vezető útról.” 

(Deutschtaler Literarische Zeitung) 

   Josephine „Josh” Pickerington okos, érzékeny fiatal leány, akinek gyermekkora óta nagy vágya, hogy tanítónő lehessen. Ez azonban nem könnyű a XIX. századi Angliában, s Josh számos akadályt kell leküzdjön az álmai beteljesüléséhez vezető úton.  

   A regénytrilógia első részében, az Óhazában a főszereplő elbeszélésében ismerjük meg Josh gyermekkorának és felnőtté válásának történetét, otthona, a jellegzetes angol vidéki kisváros lakóit, életüket s a forradalmi újdonságokat, amelyek bámulatos gyorsasággal alakítják át az évszázadok óta változatlan mindennapokat… 

   Magistra, 2020, 2018 

   A fülszöveg meglehetősen pontosan megfogalmazza, hogy mi is várható a történet első részétől: Josh Pickerington kisasszony gyermekkorát és felnőtté válásának történetét ismerhettem meg, egy olyan gyermek, fiatal nő történetét, aki a kor (ne feledkezzünk meg róla, hogy mindez az 19. század eleji Angliában játszódik) áldozata. Bár nagyon tehetséges, minden kvalitása megvan, hogy álmait követve tanítónő lehessen, a társadalmi követelmények által neki kijelölt út teljesen más, hiszen abban az időben a nők csak nagyon kivételes esetekben tanulhattak tovább az elemi iskola után – már akinek az elemi iskola luxusa is megadatott. 

   A főhősnő életútja mellett a történet tökéletes korkép is arról, hogy milyen volt a 19. századi társadalom, milyenek voltak az elvárások és követelmények, mennyire idegenkedtek az újtól, a fejlődéstől, valamint kitűnő példája az egyház visszahúzó erejének. 

   Josh Pickerington nagyon pozitív hősnő, néha már émelyítően az lenne, ha nem lenne egyben áldozat is. Korának és családjának áldozata, a sors sem kényeztette el, bár szűkölködnie soha nem kellett. Családja és a kor követelményei megakadályozzák továbbtanulását, mikor lehetőség nyilna rá, és harmincon túl Josh ott találja magát egyedül, “szegény Josh”-ként emlegetett vénkisasszonyként, aki csak kívülröl szemléli szűkebb-tágabb családjának boldogságát, miután szinte mindenkiért áldozatokat hozott, és lassan feladja azt az álmát is, hogy valaha is megtalálja a párját. Ekkor gondol egy merészet, és csatlakozik az anglikán egyház missziójához, hogy az amerikai kontinensen tanítónő lehessen egy eldugott kis településen. De ez már a második könyv története. 

Újvilág 

   Az „Utak és álmok” trilógia első részében ("Óhaza") megismert okos, érzékeny fiatal nő, Josh Pickerington otthonát és addigi, békésen eseménytelen életét hátrahagyva Amerikába utazik, hogy az Anglikán Misszió szervezésében tanítónőnek álljon egy vadnyugati kisvárosban. Új, ismeretlen világba érkezik, amely egészen más, mint megszokott, jól ismert angliai otthona – egy kihívásokkal teli, minden napra új élményeket tartogató világ. Josh lelkesen lát munkához, s új barátai – közöttük egy Berlinből kivándorolt német család és egy titokzatos múltú, magányos farkas vadnyugati seriff – segítségével nemcsak a városka életét változtatja meg, de hosszas várakozás után talán a szerelem is rátalál végre… 

   Magistra, 2020 

   A második könyv nyilvánvalóan Josh újvilági kalandjait mutatja be. Kicsit sem rajongok az ilyen vadnyugati történetekért, de be kell vallanom, hogy ez bizony nagyon jó volt. Részletes leírást kaptam a hosszas utazásról Angliából egészen a Montana állambeli Camilla településig, ahol a hősnő lesz a városka első iskolájának tanítőnője. Igazi vadnyugati történet volt telepesekkel, bevándorlókkal, randalírozó banditákkal és egy nagyon fess seriffel. 

   Az ország néhány évvel a polgárháború után van, még mindig fájnak az akkor szerzett sebek, néhányan még mindig reménykednek az aranyból való hirtelen meggazdagodásban, és akkor még ott van az indián őslakosok kérdése is, bár ezt a témát épp csak érintette a szerző. Ez a hely, ahol az angliai „szegény Josh” kivirágzik, otthonra talál és megtalálja önmagát, az életcélját is, bár a honvágy időnként erőt vesz rajta. Ez egy épülő közösség története, úgy, ahogy egy teljesen más világból érkező fiatal nő látja.

   A történet – és ez mindkét részre érvényes – E/1-ben íródott, Josh meséli el a maga történetét, a maga szemszögéből. Nagyon olvasmányos, nagyon részletező, csodálatos nyelvezettel és még csodálatosabb leírásokkal. S ami a legfontosabb: elhittem, hogy mindez így megtörténhetett, annak ellenére, hogy fogalmam sincs mennyire hiteles volt mindaz, amit a szerző például az angol ipari forradalomról, a tömeges kivándorlásról, vagy az amerikai polgárháborúról leírt – annyira azért nem vagyok otthon a témában. Mellőz minden divatos klisét, nem játszik rá arra, hogy erotikával adja el a történetet, mert ebben bizony egy szikra erotika sincs, bár nem iktatja ki a szerelmet a történet egyik részéből sem. Mondhatnám azt is, hogy ez egy régimódi stílusban megírt család- vagy kalandregény, mely felüdülést hozott a sok kortárs romantikus-erotikus sablontörténet után. 

   Bárki is rejtőzne Judith Pollock neve mögött, abba ne hagyja az írást, mert én mindkét történetet nagyon kedveltem, és nagyon várom a trilógia befejező részét. Nálam ez a sorozat a maradandó élmény kategóriában fut. 

   Imádtam, ajánlom!

Ötödik születésnap

   Amikor öt évvel ezelőtt megírtam az első szösszenetet egy könyvről, nem gondoltam volna, hogy ez – mármint a bloggolás – tartós lesz. Akkoriban volt egy meglehetősen jelentős változás az életemben, és mondjuk úgy, a bloggolással kompenzáltam. A „mi lenne, ha...” már korábban is megvolt, csak hiányzott az utolsó löket, ami útjára indította volna. 

   Ha a helyzet pillanatnyi állását tekintjük, akkor igazándiból még meg sem felelek a most divatos blogger sztereotípiájának, hiszen én régimódi maradtam. Nem szerepelek Instán, Twitteren, Bloglovinon, Tik-Tokon, YouTube-on – és még ki tudja milyen közösségi oldalon a Facebook kivételével. Én egy egyszerű olvasó vagyok, aki leírja a véleményét, semmi több. 

   Nem szoktam évzáró összegzéseket írni, mert sem időm, sem kedvem hozzá, plusz annyian megteszik, hogy az már közhely. Nem kell mindig a nyájjal menni. A blog születésnapja amúgy is januárban van, tehát akár ez is lehetne egy visszatekintés arra, hogy milyen volt az évem. 

   A tetves vírus természetesen rányomta bélyegét az olvasási-bloggolási szokásaimra is. Bár kétszáznál is több könyvet olvastam el az év során (mire jó a kijárási tilalom és a karantén?!), arra már nem volt kedvem, hogy blogbejegyzést is írjak mindegyikről. A blogturnék számát is erősen visszafogtam, mert ezzel a rohadt járvánnyal az ember lánya soha nem tudhatja, hogy mikor vonodik ki a forgalomból, a blogturné pedig felelősséggel jár a könyv kiadója, és különösen a bloggertársak felé, hiszen nem lehet x+1 ember munkáját, időbeosztását megzavarni az ember kénye-kedve szerint. Hogy az olvasókról már ne is beszéljünk, hiszen ők a „fogyasztók”, s sokszor jobban tudják kinek mikor kell posztolnia a recenzióját, mint mi magunk. 

   Egy nagyon fontos dolog, amit az elmúl év során megtanultam, az a „jótét helyében jót ne várj”, mert ugye mindig könnyebb valakibe belerúgni, mint azt mondani, hogy valamit jól csinál. Ugyanakkor az is ismételten szembejött velem, hogy egyeseknek a szőlő még mindig savanyú, bejegyzéseket és ötleteket lopni, lemásolni természetes dolog, és rácsodálkoztam arra, hogy mit hoz ki az emberekből egy ingyen könyv lehetősége. 

   Az elmúlt év során 79 blogbejegyzést írtam és 23 blogturnéban vettem részt, ami nem rossz, de nem is jó, ha az előző évekhez viszonyítom, s akárcsak az korábbi években, most is a romantikus-erotikus írásokról szóló bejegyzések vonzották a legtöbb olvasót, mintha a világ csupa erotikából (vagy annak hiányából) állna. A legtöbbet olvasott bejegyzés Kendall Ryan Az éjszaka ura című könyvéről szólt, pedig azt még 2019-ben írtam. 

   S akkor nézzük a „leg”-ek kategóriáit az én olvasatomban: 

Legunalmasabb könyv 

Frédéric Martel: A Vatikán kínos titkai (Park Kiadó) 

Legnagyobb csalódás: 

T. M. Frazier: Tyrant – Zsarnok (Könyvmolyképző) 

Sawyer Bennett: A vadember – Uncivilized (Könyvmolyképző) 

Legrosszabb könyv: 

Blanka Lipinska: 365 nap (Művelt Nép) 

Legjobban várt könyv: 

Elizabeth Hoyt: A bűn hercege – Maiden Lane 10 (General Press) 

Gail Carriger: Időtlen – Napernyő Protektorátus 5 (Könyvmolyképző) 

Sarah MacLean: A Lepke és a Láng – Keményöklű gazfickók 1 (Könyvmolyképző) 

Megnevettetett 

Rita Falk: Savanyúkáposzta-kóma – Franz Eberhofer 5 (Magistra) 

Rita Falk: Szilváspite-összeesküvés – Franz Eberhofer 6 (Magistra) 

Jonas Jonasson: Édes a Bosszú Részvénytársaság (Athenaeum) 

Maradandó élmény: 

Lucinda Riley: Pillangószoba (General Press) 

Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete (Park Kiadó)

Kimberley Freeman: Duett (Athenaeum) 

Legbugyutább könyv: 

Rachel Wells: Mindenki macskája, Alfie (Lettero)

Legőrültebb könyv

L. J Shen: A jövő zenéje (Álomgyár) 

   Nehéz tervekről beszélni, mikor a vírus mindenre rányomta a bélyegét – tehát a könyvkiadásra is –, tehát nem sorolom fel mi mindent szeretnék az idén elolvasni, mert kevés kivétellel, azt sem lehet tudni biztosra, hogy mi fog megjelenni. De ez nem is baj, mert szeretem a meglepetéseket. Viszont nagyon szeretném már J. R. Ward A bourbon királyai sorozatának utolsó részét olvasni. Három éve várok rá, s nem vagyok ezzel egyedül. S kimondottan kerülni fogom azokat az írásokat, melyek gyorsan meglovagolták a járványt és annak következményeit.

   Köszönöm ha olvasol, és ismét köszönöm annak a maroknyi embernek, akinek a támogatása nélkül nem lenne ez a blog.

Frédéric Martel – A Vatikán kínos titkai

   Homoszexualitás, hatalmi játszmák, képmutatás 

   „A ​papságon belüli homoszexualitás nagyon komoly kérdés, ami aggodalommal tölt el.”

Ferenc pápa 

   Papi cölibátus, az óvszerhasználattal szembeni egyházi tilalom, a szexuális visszaélések rendszeres eltussolása, XVI. Benedek pápa lemondása, a klérus nőgyűlölete, a papi hivatások számának drasztikus visszaesése, a Ferenc pápa elleni áskálódások – Frédéric Martel szerint ezeket a jelenségeket egyetlen titok köti össze, mely sokáig kimondhatatlan volt. A neve: Szodoma. A bibliai Szodoma városát a hagyomány szerint Isten azért pusztította el, mert lakosai homoszexuális gyakorlatot folytattak. Csakhogy korunkban éppenséggel a Vatikánon belül található a világ egyik legnagyobb homoszexuális közössége. 

   A francia szerző négy éven át belülről követte a Vatikán életét és nagyjából harminc országra kiterjedően folytatta nyomozásait. Több tucat kardinálisnak tette fel kérdéseit, több száz püspökkel és pappal találkozott. 

   Könyve, A Vatikán kínos titkai, az egyház rejtett oldalát tárja fel: azt a legkisebb papi szemináriumoktól a Vatikánig felépülő rendszert, amelyet egyszerre jellemez a homoszexuális kettős életvitel és a legradikálisabb homofóbia. A katolikus egyház Martel állítása szerint mélyen skizofrén: minél nyíltabban homofób egy papi méltóság a társadalom előtt, annál valószínűbb, hogy a magánéletében homoszexuális. 

   Park, 2020 

   Eredeti cím: In the Closet of the Vatican, 2020 

   Mielőtt bármit is mondanék Frédéric Martel könyvéről, előre szeretném bocsátani, hogy nem vagyok különösebben vallásos… és katolikus sem. Istenben való hit és a vallás mindenkinek magánügye (a szexuális hovatartozás is), és a kettő nem tévesztendő össze. Istenben vagy hisz valaki, vagy nem. Ez személyes választás kérdése, bár erre a választásra befolyást gyakorol a családi minta, a szociális-társadalmi megfelelési kényszer, és még sok minden más is. A vallást pedig emberek találták ki embereknek, és egyre gyakrabban akarják elhitetni velünk, hogy akik nem hódolnak neki, azok rossz emberek – legyen szó bármilyen vallásról. 

   Martel kényes témához nyúlt, mert időtlen idők óta az egyház, különösen a katolikus, az erkölcsi normák meghatározója volt – legalábbis ezt mutatták kifele, a hívők, a tömegek fele. Ezzel szemben Martel megdönteni igyekszik ezt az emberekben kialakult képet, azzal, hogy belenyúl a darázsfészekbe, és azt a látszatot próbálja kelteni, hogy a Vatikánban szinte mindenki korrupt, képmutató és homoszexuális. És homofób is. Írásában többször is kihangsúlyozza, hogy a Vatikánon belül található az egyik legnagyobb homoszexuális közösség, ami azért is vicces, mert a katolikus egyház (és igazándiból bármilyen egyház) meglehetősen elutasítóan viseltetik a homoszexualitás és egyáltalán a szexuális másság fogalmával. Amennyiben a könyvben leírtak igazak – és miért ne lennének igazak, hiszen négy évi kutatómunka és számtalan beszélgetés, interjú eredménye, nevekkel és helyszínekkel dokumentálva –, akkor az az egyik állítás máris igaznak bizonyul: a Vatikán képmutató. 

   Mit kaptam Martel könyvétől? Igazándiból sokat nem. Az utóbbi években azért már több, a katolikus egyházat érintő botrány is kipattant, megszellőztették a médiában, közfelháborodást okozott. Aki egy kicsit is odafigyelt, azt már tudta, hogy a Vatikán nem olyan hótiszta, mint amilyennek mutatja magát, hiszen védelmébe vett pedofíliával vádolt papokat, nem is egyszer. És itt most nem a falusi plébánosról van szó, hanem magas rangú egyházi méltóságokról. Azt is tudtam, hogy a kenetteljes hangon előadott prédikációk mögött a gyűlölet különböző fajtái lapulnak meg, azt viszont nem, hogy például II. János Pál elvakult nőgyűlölő volt (ugye, már nem is olyan szent?), mint ahogy az egyházi főméltóságok nagy része is az. 

   Martel monumentálisnak szánt műve – szinte 600 oldal – a múlt század első feléig megy vissza, magyarázatot keresve arra, hogy mi az oka ennek a nagy homoszexuális tömörülésnek a katolikus egyházon – különösen a Vatikánon – belül. Állítása szerint az utolsó öt pápa közül három nagy valószínűséggel homoszexuális volt. Nem térek ki a következtetéseire, akit érdekel, majd elolvassa a könyvet. 

A szerző nem csak a Vatikánon belüli titkos homoszexualitással és az ebből adódó nyilvános homofóbiával foglalkozik könyvében, hanem részletesen leírja a kényesnek minősülő ügyek eltitkolásának módozatait, hogyan és hová járnak az egyházi főméltóságok, amikor férfi prostituáltat akarnak felcsípni, valamint azt is, hogyan hajtanak rá a fiatal szeminaristákra vagy a svájci gárda tagjaira, akiknek kemény titoktartási szerződést kell aláírniuk – olyan szerződést, mely a Vatikánon kívül, minden más állam jogrendszerével ellentkezik. Ugyanakkor kitér a korrupcióra, a hatalmi játékokra, a vitatható módon való meggazdagodásra és néhány egyházi főméltóság luxus iránti imádatára is. (Ugye mindenki emlékszik XVI. Benedek sikkes kis piros Prada cipellőire?) 

   S miközben a Vatikán belső ügyeit tárja fel – vagy legalább is megpróbálja – Martel megcsillogtatja saját műveltségét, és abszolút irreleváns részletekben veszlődik el, csapong és ismétel. Saját bevallása szerint könyve egyszerre húsz országban fog megjelenni, és arra vártam, hogy hatalmas botrányt kelt majd, nyilvánosan elégetik, bedarálják, tiltakoznak ellene – lásd a Meseország mindenkié című alternatív mesekönyv megjelenését övező botrányt Magyarországon. Ehhez képest nagy csend övezi megjelenését, igaz reklámja sem igazán volt. Bár az is lehet, hogy az érintettek inkább hallgatnak, nem foglalnak állást, hátha akkor észrevétlenül eltűnik ez a könyv, mert ugye a rossz reklám is reklám, s talán jobb lenne nem felhívni a figyelmet egy ilyen, leleplezésnek, tényfeltárásnak szánt írásra.

   Nehezen emészthető olvasmány. Bevallom, hogy egyszerre csak 40-50 oldalt tudtam olvasni belőle a felesleges részletessége, a témától gyakori eltérése miatt. Nem vitatom Martel hozzáértését, sem a befektetett munkát. Hogy nyomozást folytatott volna? Azt erősen kétlem. Ez, ebben a megfogalmazásban nem állja meg a helyét. Ő kutatást végzett a témában, s nem is egyedül tette, hanem számos munkatársával együtt. Egy biztos: bár a nagy tömegeknek szánták, mégsem nekik íródott, mert a szerző – tudását csillogtatva – olyan filozófiai, egyház- és kánonjogi dolgokba merül el, melyek egy egyszerű olvasó számára nem ismeretesek, és igazándiból nem is vonzóak. 

   Nekem túl hosszú volt, dagályos és néhol unalmas, de nem vagyunk egyformák. S mennyire igaz a szólás, hogy vizet prédikál és bort iszik...