Jonas Jonasson új regényében egy kreatív svéd reklámszakember cége, az Édes a Bosszú Rt. vállalja különféle sérelmektől szenvedő ügyfelei részére a bosszúállás lebonyolítását – a törvényesség határain belül.
Egy fiatal fehér nő és egy fekete fiú a cégtulajdonos segítségével szeretne bosszút állni az életüket tönkretevő, gátlástalan neonáci műkereskedőn. De ahogy megszokhattuk már a svéd író történeteinél, ez nem olyan lesz egyszerű. A jonassoni fordulatokban gazdag cselekménynek rajtuk kívül fontos szereplője még egy afrikai javasember, továbbá Irma Stern, a világhírű dél-afrikai festőművésznő és egy nyugdíjazás előtt álló rendőrnyomozó. A szerző humora Kúnos László sziporkázó fordításában ezúttal is ellenállhatatlan, világszemlélete fájdalmasan aktuális és lényeglátó.
Athenaeum, 2020
Eredeti cím: Hämden är ljuv AB, 2020
Ha jól számolom, az Édes a Bosszú Részvénytársaság Jonas Jonasson ötödik magyar nyelven megjelent könyve. Eddig még semmit nem olvastam a szerzőtől, és aljas módon ennek is a címe vonzott, mert legyünk őszinték: legalább egyszer mindenkinek megfordult a fejében, hogy meg kellene torolni valakin az őt ért sérelmeket. Ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy milyen kevés skandináv szerzőt olvasok-olvasunk, mert a magyar könyvkiadás nem jeleskedik a műveik kiadásában. Kivétel, persze, a skandináv krimik, melyeknek nagy rajongótábora van, de én nem vagyok krimirajongó, és sokan mások sem.
Jonasson könyve akkor jött velem szembe, amikor szükségem volt valami másra, valami újra, ami lehetőleg megnevettet, a szerzőről pedig azt olvastam, hogy könyveit meglehetősen sajátos humor szövi át. – köszönet az Athenaeum Kiadónak a recenziós példányért. Tehát abszolút nyitottan álltam hozzá, hogy befogadjam a Jonasson-jelenséget, és a rá jellemző abszurd humort.
Engedtessék meg, hogy beidézzem a történet prológusát, mely finoman céloz arra, hogy az abszurd helyzetek és különleges szereplők által generált humor mellett mire akarja a szerző felhívni a figyelmet: nacionalizmusra és fajgyűlöletre.
“Élt egyszer az Osztrák–Magyar Monarchiában egy szerény képességű festőművész. Adolfnak hívták, és nevét nem a művészete tette ismertté a világban.
Az ifjú Adolf azt gondolta, az igazi művészetnek a szemmel látható valóságot kell ábrázolnia. Nagyjából úgy, ahogy a fénykép, csak színesben. „Az szép, ami igaz”, mondta, és ezzel egy francia ember mondását idézte, akiről egyébként hallani sem akart.
Jóval később, amikor már nem volt ilyen fiatal, Adolf gondoskodott róla, hogy könyveket, műtárgyakat, sőt, embereket is égessenek a helyes világfelfogás nevében. Ebből lett a továbbiakban a világtörténelem eddigi legnagyobb háborúja. Adolf elveszítette a háborút, és meghalt.
A világszemlélete azóta a téli álmát alussza.”
Ha valaki megkérdezné, hogy ki ennek a könyvnek a főhőse, nem tudnék egyértelmű választ adni, mert ez egy sokszereplős történet, és mindenki fontos a maga nemében. Először is Stockholmban van egy nagyon kreatív reklámszakember, aki megunja azt amit csinál és kitalálja az Édes a Bosszú Részvénytársaságot, ahol ő az egyedüli részvényes. Valahol Afrika mélyén, egy nagyon primitív faluban, melyet az emberi korlátoltság tart a primitivitás szintjén, van egy javasember és egyben rettenthetetlen maszáj harcos, akit a sors csak lánygyermekekkel áldott meg.
Ugyancsak Stokholmba van egy Victor nevű simlis fazon, aki egyformán gyűlöli a külföldieket, a bevándorlókat, a más fajhoz tartozókat és a nőket. Minden amit tesz érdekből van, így halad előre a szamárétrán, vágja át munkáltatóját, a műkereskedőt és annak naív lányát, míg végül sikerül teljesen kisemmiznie a világ dolgaiban teljesen járatlan nőt. A simlis Victor a város egyik elismert galériájának a tulajdonosa lesz és egyben műkincs kereskedő. Victor nacionalizmusa és fajgyűlölete nem terjed ki arra, hogy naiv felesége mellett egy színesbőrű szeretőt tartson, de arra már igen, hogy a kapcsolatból származó gyermeket megtagadja, sőt lehetőleg el is veszítse.
Ezeknek az embereknek látszóag semmi közük egymáshoz, addig a pillanatig, míg Victor a gyermekét nem pont Afrikába „veszíti el” és azt a maszáj kuruzsló találja meg. És ameddig a fiú fejében meg nem fogan a bosszú gondolata, és visszaszökve Svédországba az átvert feleséggel nem szövetkezik. Csakhogy a maszáj harcos nem akar lemondani égből pottyant fiáról és utánaered a nagyvilágba. Svédországba érve egy újabb fura és szórakoztató karakterrel bővül a történet: egy elfásult, nyugdíjazás előtt álló rendőrrel. S természetesen nagyon fontosak Irma Stern dél-afrikai festőnő alkotásai, melyek meglehetősen nagy kavarodást okoznak a cselekmény során, s melyek nélkül ez a történet szegényebb lett volna.
A cselekmény intenzítása hullámzó volt. Néhol elült, látszólag felesleges információkkal árasztva el az olvasót, máskor pörgött, de a humor végig jelen volt. Egyszerre több szálon is fut, hogy majd a végére legyen teljes a kép, és mindenki megértse, hogy mire is voltak jók, azok a látszólag felesleges információk. Szereplői többnyire két kategóriához sorolhatóak: a naívak és a helyezkedő kreatívak, de mindenképpen színesek és többségük szerethető is, mert teljesen átlagos emberek.
Nagyon szórakoztató történet volt, s teljesen biztosan nem az utolsó Jonas Svensson könyv amit olvastam.
