2018. október 30., kedd

Könyvmolyképző Kiadó - őszi megjelenések - 3. rész, és még mindig folyt. köv.


Újabb remek könyvek lettek előrendelhetőek a Könyvmolyképző Kiadónál, és abba is belekukkanthattam, hogy mik vannak az előkészületek utolsó száz méterén, tehát hamarosan megrendelhetőek lesznek. Az ismert, vagy éppenséggel bemutatkozó külföldi szerzők mellett néhány magyar író által jegyzett könyv is elérhető lesz a közeli jövőben.
Tehát következzék egy újabb ismertető arról, hogy mire költjük majd a pénzünket még a karácsonyi nagy, össznépi vásárlóroham előtt.



Chiara – Pillangólány


Virágnak különös titka van, ami elszigeteli mindenkitől. Olyan, mint egy kecses, sötét árnyék, aki a homályban rejtőzik, és keresi a feledést.
Belé bárki hatolhat, de megközelíteni nem hagyja magát.
Vonzódik a tanárához, de mégis kerüli őt.
Ám egy véletlen találkozás meglepő helyzetbe fordul át.
Gábor, aki sötét, bűnös titkot cipel a szívében mintha lelátna a lány lelke mélyéig, és érezné minden rezdülését. Szokatlan módon találnak közös hangot: verseken keresztül üzennek.
Az érzések egyre forróbbak és felkavaróak, ám vallhatnak-e arról, amiről nem lenne szabad?
Kialakulhat-e szerelem tanár és tanítvány között?
Mi lesz, ha Gábor rájön Virág megdöbbentő titkára?
A sodró lendületű, szenvedélyes erotikus regény a magyar költészet útjain barangol, Kia, a szerző könnyű kézzel vezeti az olvasót; a mágikus realizmusba hajló történet hatalmas élmény lesz a különleges romantikára vágyó női olvasóknak.
A regény a 7. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes kötete.
Veszélyes vágy és pusztító szenvedély – egy tiltott szerelem magával ragadó története.
Ismerd meg sorsukat!

Sorozat: Rubin pöttyös



Eszes Rita – Rókatündér


Ha igazán szereted, elengeded?
Midori nem hétköznapi lány – persze, minden tizennyolc éves így érzi. Ám ő az erdőben nevelkedett a kétszáz éves nagyanyóval, aki rókává tud változni. Midori is kicune, de még csak próbálgatja a képességeit.
Egy nap meglátja a vonzó és különleges Akirát. A fiú mesél magáról a rókának, de sejtelme sincs, hogy az érti minden szavát.
Csakhogy nagyanyó nem nézi jó szemmel Midori és Akira barátságát, ezért Oszakába küldi a lányt, hogy belekóstoljon a városi kamaszok életébe – és eltávolodjon Akirától.
Midori egy csapat külföldi cserediákkal együtt kipróbálja a japán középiskolások mindennapjait. Szert tesz két új barátra: a szívtipró Tristanra, és a lázadó Reire, akik ki nem állhatják egymást.
Mennyi titok szövi át a rituális szabályokat követő, fegyelmezett japánok életét?
Hogy érzi magát egy félénk rókatündér a gimnáziumban?
És mi történik, ha Akira egyszer csak felbukkan Oszakában?
Az év legizgalmasabb, Japánban játszódó YA története.
Ez a könyv különleges csemege. Japán kulturális körkép egy olyan magyar írótól, aki maga is oda járt iskolába. Mellette viszont egy csodálatos, finoman megrajzolt, visszafogott szerelmi történet, ahol minden szónak súlya van.
Tarts Midorival egy olyan világba, ahol minden döntésnek ára van!


Sorozat: Vörös pöttyös



Rachel Higginson – Szerelem öt lépésben


Tagadás – Harag – Alkudozás – Depresszió – Elfogadás
Ez a történet nem arról szól, hogyan szerettem bele valakibe.
Ez a történet arról szól, hogyan tanultam meg ismét élni, miután a szerelem elhagyott.
Elizabeth Carlson a poklok poklát járja – más szóval gyászol.
Nyolc évig volt Grady felesége, négy gyereket szült neki, ő élete szerelme, csakhogy a férfi meghalt. A prognózis kezdetektől fogva borzasztó volt, ám Liz sosem adta fel a reményt, hogy Grady meggyógyulhat. Hogyan is tehette volna, ha egyszer ő volt a mindene?
Fél évvel később igyekszik összeszedni széthullott életei darabkáit, és időben eljuttatni a gyerekeket az iskolába. Mindkettő lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Manapság mintha minden lehetetlen lenne.
Amikor Ben Tyler beköltözik a szomszédba, Liz bánatban és fájdalomban fuldoklik, a gyerekei lázadoznak, úgy érzi, sosem éri utol magát. Nincs ideje kíváncsi barátokra, nem vágyik kéretlen segítségre, ám Ben mindkettővel megajándékozza. És nem csak az udvaron meg a fűnyírásban akar segíteni. Ben többet akar Liztől. Sokkal többet, mint amennyit ő valaha is adni képes a történtek után.
Liz igyekszik feldolgozni a férje halálát, keresztülvergődi magát a gyász öt szakaszán, és rádöbben, hogy jóval többet képes adni, mint azt korábban gondolta. Új szerelem kél a szívében, miközben lehántja a bűntudat és a fájdalom kérgét, és rádöbben, hogy az élet sokkal fontosabb, mint a halál.


Sorozat: Arany pöttyös
Eredeti cím: The Five Stages of Falling in Love



Jenny Han – Örökkön örökké: Lara Jean 
(A fiúknak, akiket valaha szerettem 3)


A legszerethetőbb történet fiatalokról, fiataloknak és lélekben fiataloknak!
Lara Jean a legjobb végzős évét tölti. És még annyi minden áll előtte: egy osztálykirándulás New Yorkba; a végzősbál a barátjával, Peterrel; egy tengerparti hét a ballagás után. Aztán átköltöznek az egyetemre, ami elég közel esik az otthonához ahhoz, hogy hétvégenként hazaugorjon csokidarabos kekszet sütni.
Az élet nem is lehetne ennél tökéletesebb!
Legalábbis Lara Jean így gondolja… egészen addig, amíg váratlan híreket nem kap.
Most a lánynak, aki fél minden változástól, újra kell gondolnia a terveit. De ha a szív és az ész két különböző dolgot súg, melyikre érdemes hallgatni?
A fiúknak, akiket valaha szerettem sorozat nem csak top helyezett a New York Times sikerlistáján, de már tévésorozatban is hódít!
Íme a trilógia meglepetés lezárása!
Lara Jean levélíró napjai folytatódnak ebben a magával ragadó történetben.
Légy részese örömeinek!


Sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Always and Forever, Lara Jean



Leigh Bardugo – Hat varjú 
(Hat varjú 1)


Ketterdam: nyüzsgő nemzetközi kereskedelmi csomópont, ahol jó pénzért minden megkapható Ezt pedig senki nem tudja jobban, mint Kaz Brekker, a kivételes tehetségű bűnöző. Kaz veszélyes küldetésre kap megbízást, és cserébe olyan gazdagságot kínálnak neki, ami legvadabb álmait is felülmúlja. Egyedül viszont képtelen sikerre vinni a vállalkozást…
Egy bosszúszomjas elítélt.
Egy szerencsejáték-függő mesterlövész.
Egy különleges múltú szökevény.
Egy Kísértet néven ismert kém.
Egy varázserejét a nyomornegyedben kamatoztató szívtörő.
Egy tolvaj, aki a leglehetetlenebb helyzetekből is kiszabadul.
Hat veszélyes törvényenkívüli és egy lehetetlen vállalkozás. Kaz csapata az egyetlen, ami megmentheti a világot a pusztulástól – ha előbb ki nem nyírják egymást.


Sorozat: Vörös pöttös
Eredeti cím: Six of Crows



Lara Adrian – Az éjfél fogságában 
(Az éjfél szülöttei 8)


A halál és a vágy mezsgyéjén egy nő olyan gyönyörbe kóstol bele, amit egy halandó túl nem élhet.
A fagyott alaszkai pusztában Jenna Darrow egykori rendőr túléli teste-lelke elmondhatatlan sérülését. Ám a hajszálon múlt megmenekülése még nagyobb kihívást hoz magával. Különös változások sora zajlik benne, s közben azért is küzd, hogy megértse és uralni tudja újonnan támadt éhségét. Mindezt – eleinte akarata ellenére – a Rend bostoni központjának menedékében éli át, ősöreg vámpírharcosok között, akiknek a puszta létezését is rejtély fedi. Talán közülük is Brock a legtitokzatosabb, a komor, sötét szemű alfa, aki képes arra, hogy megnyugtassa, meggyógyítsa… és felizgassa.
Miután Jenna Brock gondoskodásának köszönhetően felgyógyul, ráébred, hogy vonzza a Rend küldetése: megakadályozni a könyörtelen ellenséget és orgyilkosseregét abban, hogy rászabadítsák rémuralmukat a földre. Bár hadakoznak ellene, Brock és Jenna hamarosan egy pusztán testi kapcsolat kötelékében találják magukat, ahol a vágy forróbb az életnél és erősebb a halálnál. De vajon mi történik, amikor a Brock múltjában rejlő titok és Jenna halandósága aláveti a kapcsolatukat a végső tűzpróbának?


Sorozat: Zafír pöttyös
Eredeti cím: Taken by Midnight



Tracy Brogan – A legjobb orvosság 
(Bell Harbor 2)


A tett halála az okoskodás?
Bell Harbor összes lakója férjet akar szerezni a karrierista plasztikai sebésznek,
Evelyn Rhoadesnak. Mindenki, kivéve Evelynt… talán.
Még ha férjhez is akarna menni (amit, ugye, nem akar… legtöbbször), a leendő férje személyét soha nem bízná olyan bizonytalan tényezőre, mint a sors. Nem, ha már arra adja a fejét, hogy talál valakit, akivel összeköti az életét, azt bizony tudományosan fogja tenni: alaposan átgondolt követelménylistával és egy internetes randi oldalon.
Ám amikor az ittas, törvényszegő Tyler Connelly egy lopott jet-ski jóvoltából berobban az életébe, rakoncátlan érzelmek csendesítik el a józan ész hangját. Nem kétséges, hogy a férfi szexi, sármos, és eltökélte, hogy felhívja magára Evelyn figyelmét; de minden bizonyíték azt erősíti, hogy a lehető legrosszabb jelölt. Túl fiatal a nőhöz. Túlságosan is ellenállhatatlan. Iskolázottságban viszont alulmarad. És ó, igen, ráadásul Evelyn páciense.
De Tyler első kézből tudja, hogy a legjobban kidolgozott tervek is összeomolhatnak a végzet súlya alatt. Most már csak annyi a dolga, hogy megtanítsa Evelynnek, szívügyekben a szerelem győz a logika felett.
Éld át pezsdítő kalandjukat!


Sorozat: Arany pöttyös
Eredeti cím: The Best Medicine
Megrendelhető                Beleolvasó 






Bessenyei Gábor – Az első csók és egyéb démonok


Kíváncsi vagy a titkaimra?
Patrik tizenhat éves, és úgy érzi, már nagyon ideje lenne járni valakivel. Amikor észreveszi, hogy Emma, a suli egyik legszebb lánya egyre biztatóbb jeleket küld felé, alig hisz a szerencséjének.
Minden szuperül alakul, ám egy éjszaka a halott kutyájának szelleme megjelenik a kollégiumban.
De mit akar a frissen eltemetett házi kedvenc? És miért beteg Patrik édesanyja, ha az orvosok nem találják az okát?
Patrik elkezd nyomozni.
Felkeresi egyik régi iskolatársát, Lilit, akiről azt pletykálják, hogy igazi boszorkány.
Szellemek, átkok, éjszakai szeánszok -- kiderül, hogy a lánynak mindez meg sem kottyan, de a sötét erő, ami Patrik családját fenyegeti, sokkal kegyetlenebb, mint bármelyikük sejtette volna.
Patrik úgy érzi, kettészakad az élete.
Odahaza egy ismeretlen misztikus fenyegetés telepszik rá, miközben a kollégiumban próbálja teljes szívvel belevetni magát az első párkapcsolatba, túlélni az első ügyetlenkedéseket, a bizonytalanságot, és a rosszindulatú szobatársa kötekedéseit.
Lehet esélye a szerelemre, ha közben egy alattomos túlvilági lény a családjára tör?
Vajon mi az ijesztőbb: egy szellem vagy élete első csókja?


Sorozat: Vörös pöttyös
Megrendelhető




Róbert Katalin – 6 hét a világ

Te mit tennél meg, hogy elnyerd a kamaszkori bálványod szerelmét?
Nelli évek óta álmodozik a nagy Őről, akit még a gimnáziumi színjátszókörben ismert meg. Az iskolában vonzalom ébred köztük, de K.M. leérettségizett és elballagott, a kapcsolatuknak vége szakadt, még mielőtt igazán elkezdődhetett volna. Az egykori tehetséges fiúból mostanra körberajongott színész lett, aki estéről estére a színházban kápráztatja el a közönséget.
Nelli csak távolról sóvároghat K.M. után, de a lelke mélyén biztos benne, hogy egyszer újra összehozza őket a sors. Amikor színház gyakornoki programot hirdet, a lány tudja, hogy elérkezett az ő ideje. Belecsöppen a színészek, rendezők, ügyelők, súgók titokzatos világába. Megismeri az extravagáns, csupaszív Dittát, a gyönyörű és ravasz Biát, aki nemcsak az álompasit kész lenyúlni, de talán még az állását is. Na és még valakit, aki valahogy mindig ott van a közelében…
Ám az apja ultimátumot ad: Nelli csak hat hetet tölthet el a színházban, utána a cégénél kell elhelyezkednie.
Mire elég ez a néhány hét? Megtalálja a helyét a színházban?
Vajon lángot szíthat abból a szikrából, ami kamaszként olyan sokat jelentett?
Az egyetlen magyar színházas YA regény!
Less be a színfalak mögé, kövesd Nelli szívének útjait egy különös, csodálatos világban!


Sorozat: Vörös Pöttyös
Megrendelhető


Előkészületben:



Rácz-Stefán Tibor – Kapcsolatpróba 
(Szállj a dallal 2)


Te képes vagy megnyitni a szíved?
Hanna azt hitte, megtalálta a tökéletes srácot. De miközben a barátaival az énekverseny következő megmérettetésére készülnek, a lánynak másvalakin jár az esze: Mátén, a rosszfiún, aki egyre kedvesebb hozzá…
Kiderülhet, hogy mégsem az a nagy Ő, akit álmaid pasijának hittél?
Máté nagy lehetőséget kap: egy újabb műtéttel ugyanúgy zongorázhatna, mint régen, feltéve, hogy nem bénul le a keze az operáció következtében…
Megéri mindent kockáztatni az álmaidért?
Dávid és Áron most külön utakon járva próbálják legyőzni a démonaikat: Áron a cukorbetegségével és az identitásával küzd, míg Dávid a teste gyengeségével.
Elég erősek lesznek ahhoz, hogy az első szerelem az utolsó maradjon?
Xiara már nem az a magabiztos, népszerű lány, aki egykor volt.
Társai kiközösítik, és retteg attól, hogy a múlt tönkreteheti a megújult kapcsolatot a szüleivel.
A tánc és a barátai szeretete elég erőt ad neki ahhoz, hogy elfogadja önmagát?
Az öt barát továbbra is egymás mellett áll, és a zenei vetélkedő következő fordulójára készülve küzdenek az álmaikért.
Van egy pont, amikor a szerelem lehet az egyetlen megoldás.
Kövesd a szíved dallamát!

Sorozat: Vörös pöttyös





2018. október 27., szombat

Mary Balogh – Az útitárs


Túlélők klubja 3


A Túlélők Klubjának újabb tagja mutatkozik be főszereplőként Mary Balogh történelmi romantikus sorozatának 3. részében. Az útitárs című könyvben Sir Benedict Harper és Samantha McKay találnak egymásra és szórakoztatják az olvasót.



   A napóleoni háborúkat követően Sir Benedict Harper nehezen tudja újrakezdeni az életét, és mind a lelkének, mind a testének szüksége lenne arra, hogy valaki begyógyítsa a sebeit. Nem is sejti, hogy a segítség egy gyönyörű, ám sok megpróbáltatást elszenvedő asszony képében érkezik majd. Miután Samantha McKay megözvegyül, zsarnoki apósa és sógornője igencsak megkeserítik az életét. Egészen addig, amíg egy napon a vágyálma, hogy önálló életet élhessen, a Walesben megörökölt ház révén a beteljesedés ígéretével nem kecsegtet. Noha Ben és Samantha meglehetősen veszélyes körülmények között ismerkednek meg, hamarosan mindketten vonzódni kezdenek a másikhoz. Az asszony kész arra, hogy kövesse azt az utat, amelyet a végzet jelölt ki számára, Ben pedig úriemberként ragaszkodik hozzá, hogy elkísérje őt a sorsfordító utazásra. De mégis mit adhat egymásnak ez a két sebzett lelkű ember? Lehet egyáltalán közös jövőjük? Elképzelhető, hogy a válaszra épp egymás karjában találnak rá?
Mary Balogh a Túlélők Klubjának legújabb kötetében, a vágyakozás és a beteljesülés megindító regényében egy reményekkel teli özvegy és egy új életre vágyó katona sorsának összefonódását tárja elénk.


Kiadó: General Press, 2018
Eredeti cím: The Escape, 2014



A Túlélők klubja hét részes sorozat, mely tagjainak, hat férfi és egy nő, történetét meséli el, hét könyvben (ki gondolta volna!) és néhány kiegészító novellában. Azon kívül, hogy valamennyien az angol arisztokráciához tartoznak, a Túlélők klubjának tagjait egyetlen dolog köti össze: valamennyien a napoleoni háboruk testi-lelki áldozatai, Stanbrook herceg rezidenciáján töltött hosszú lábadozásuk pedig különös bajtársiasságot eredményez.
Kettejük történetét már megismertuk a sorozat előző részeiben: a Lánykérésben Hugo Eames, Lord Trentham találta meg párját, Az egyezségben pedig a vak Vincent, Darleigh vikomtja lép túl fogyatékán és leli meg a szerelemet.
Az útitárs főhősét már az előző részekből is ismerhetik azok, akik nyomon követik a sorozat történéseit. Sir Benedict Harpernek a lábai roncsolódtak a háborúban, embertelen erőfeszítések árán, két mankóra támaszkodva vonszolja magát. S ő az, akiről az előző részben senki semmit nem tud, hiszen minden ígéret ellenére nem érkezett meg Darleigh vikomt esküvőjére, mi több, családtagjai sem ismerik tartózkodási helyét. Ebből a történetből kiderül, hogy mivel is foglalkozott a vikomt, mikor családja és barátai azt hitték, hogy utazással múlatja idejét: szükségben levő fiatal hölgyeket ment meg.
Samantha McKay bajban van, s ez egy szinte állandósult állapot, hiszen akkor keződött, amikor nagyon fiatalon az egyenruha csábításának csapdájába esett és férjhezment egy olyan tiszthez, egy gróf második fiához, akit alig ismert. A boldogság rövid ideig tartott, egyrészt, mert az ifjú férj nem a hűségéről volt híres, másrészt, mert a katonai karrier is gyorsan véget ért egy sebesülés miatt, Samanthanak pedig évekig kellett ápolnia őt és elviselnie férje purtián erkölcsű családjának szigorúságát. S mikor az ifjú özvegyet arra kényszerítenék, hogy hagyja el a házat, ahol férjével élt és költözzön a grófi kastélyba, Samanthának eszébe jut az, amit mindig igyekezett titkolni: anyja családja, Wales és a menekülés lehetősége. Ebben lesz segítségére a szomszédban, nővérénél tartózkodó Sir Benedict Harper.
Nem mostanában kezdtem el ilyen típusú klasszikus romantikus történeteket olvasni, de nem emlékszem, hogy valaha is valamelyik ennyire kivágta volna a biztosítékot nálam. Kéretik nem félreérteni, a történet nagyon jó, annak ellenére, hogy nem érdemes fogadásokat kötni a végkifejletre, mert mindenki tisztában van vele, hová is vezet ez a közös utazás. A hősnő kiszolgáltatottsága dühített fel, és a bennem levő feministának üvölteni lett volna kedve. Abban a korban egy nőnek minden szempontból alá kellett rendelnie magát férje, apja, legközelebbi férfirokona akaratának, önként és dalolva át kellett adnia neki vagyonkáját, hogy az illető úr esetleg kártyán elverje. Sőt! Elképzelhetően alacsonyabb rangú származása miatt is csendben szégyenkeznie kellett, ha nem felelt meg az új család követelményeinek. Természetesen ezeket a dolgokat eddig is tudtam, ezért nem is értettem, hogy miért esik annyira rosszul az az igazságtalanság ami a hősnővel történik.
   Samantha McKay nem felet meg férje családjának, hiszen sem nemesi származása nem volt, sem tiszta angol vére, mivel anyja családja Walesből származik, ereiben cigány vér is folyik, tehát ő maga is korcs, akárcsak a kutya, melyet befogadott… rosszul mondom, a kutya, mely önkényesen beköltözött hozzá. Ő csak a család feketebárányának újabb húzása, hogy a grófi atyját felbosszantsa, de mikor erre Samantha rájött, akkor már rég késő volt változtatni.
   Ez a történet az újrakezdésről szól. Van benne szerelem is némi erotikával társítva, de a központban az új kezdet van, a megbocsátás, az elfogadás. És ez érvényes úgy Samantha McKayre, mint Benedict Harperre is, hiszen mindkettőjüknek rendbe kell tenniük az életüket, és rájuk fér egy új kezdet, meg némi boldogság.
Kedveltem a történetet, a szereplőket, a helyszíneket, a kutyát, lényegében mindent kedveltem, kivéve a puritán grófi családot, mert őket rühelltem kicsitől nagyig. Sajnálom, hogy legalább egy évet kell várni, míg a Túlélők klubjának egy újabb része megjelenik. Régebben azért több kötet jelent meg a kiadó Romantikus Regények sorozatában, most jó, ha egy évben tíz kerül az olvasókhoz, és ez annyira igazságtalan, főleg ha a következő évig kell várni egy-egy sorozat folytatására.
A szerző és a klasszikus romantikus történetek kedvelőinek ajánlom, de természetesen ízlések és pofonok...





Kapcsolódó bejegyzések:









Mary Balogh történelmi romantikus műfajban sok olvasó szívét hódította már meg. Játékkal ismertetjük meg veletek korábban magyarul megjelent történeteit. Fülszövegekből találtok részleteket a turné állomásain. A rafflecopter dobozba kérjük írjátok be az adott blogon található Mary Balogh könyv címét. A játék végén a General Press Könyvkiadó felajánlásának köszönhetően egy példányt sorsolunk ki Mary Balogh Az útitárs c.könyvből.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.





“Amikor botrány fenyeget, nincs más kiút, mint a házasság.”








10/27 Betonka szerint a világ…
10/29 Kristina blogja
11/2 Dreamworld

2018. október 24., szerda

Sally Thorne - Gyűlölök és szeretek

A Könyvmolyképző Kiadó őszi megjelenéseivel érkezik Sally Throne Gyűlölök és szeretek című könyve. A történetben két ellenséges kiadó összeolvadása miatt egy irodában dolgozó páros különös játékokkal teli mindennapjait ismerhetjük meg. Lucy és Josh a két ellentétes oldalon állnak, más értékeket képviselnek, és természetesen szívből gyűlölik egymást. Vagy mégsem? Nos, ha követitek a turnét, talán ez is kiderül, de annyit előre mindenképp leszögezhetünk, hogy a gyűlöletet bizony nem sok választja el a szerelemtől. Tartsatok velünk!



Nemezis (fn)
a) Ellenfél, rivális, akit képtelenség legyőzni
b) Valakinek a veszte
c) Joshua Templeman

Lucy Hutton és Joshua Templeman ki nem állhatják egymást. Nem csupán ellenszenvesek egymásnak. Nem épp hogy csak megtűrik egymást. Hanem gyűlölik a másikat. Az sem okoz nekik problémát, hogy ki is mutassák az érzéseiket egy sor rituális, passzív-agresszív játékon keresztül az irodában, ahol egy kiadó társigazgatóinak asszisztenseiként egymással szemben ülve dolgoznak. Lucy nem érti Joshua karót nyelt, ideges, aggályoskodó hozzáállását a munkához. Joshua pedig egyértelműen nem tudja hova tenni Lucy hóbortos ruháit, különcségét és túlzott derűlátását.
Most ugyanazért az előléptetésért versenyeznek, és elszánt küzdelmüket immár semmi sem fékezheti meg. Lucy nem hajlandó meghátrálni, annak ellenére sem, hogy legújabb játékuknak álmai munkája lehet az ára…
Ám pont amikor a köztük lévő feszültség a tetőpontjához közeledik, Lucy rájön, hogy talán nem is utálja a férfit. És talán a férfi sem utálja őt.
Vagy lehet, hogy ez is csak egy újabb játék?
Ismerd meg izgalmas szabályait!


Könyvmolyképző Kiadó, 2018
Eredeti cím: The Hating Game 2016
Megrendelhető               Beleolvasó:




“A szerelem és a gyűlölet ugyanannak a játéknak a része, és ebben a játékban muszáj nyernünk. Hogy miért? A szívünk és az egónk miatt.”

A Könyvmolyképző Kiadó elhozta nekünk az ausztrál Sally Thorne első és eddig egyetlen regényét, s szerény véleményem szerint ezt nagyon jól tette. Általában nem szokott az ilyesmi érdekelni, de most, a történet ismeretében valahogy nem vagyok kibékülve a cím fordításával, hiszen a két főhős végig ilyen-olyan nevű játékokat játszik egymással – jobban mondva egymás idegrendszerével. Tehát szívesebben vettem volna valamilyen, az eredeihez közelállóbb címet. És ami azt illeti a csomagolástól sem vagyok elájulva, de ezek jelentéktelen részletkérdések, hiszen a tartalom a fontos, nem a borító.
Sally Thorne története a könyvkiadás világába viszi el olvasóit, de ez teljesen mellékes, bármilyen más profilú cég is lehetett volna. A könyvkiadó csupán az a helyszín, ahol a két főhős a gazdasági válságnak és a könyvkiadás krízisének köszönhetően találkozik, ugyanis két kiadó egyesül, hogy a piacon maradhasson, két főhősünk pedig a két társigazgató jobbkeze. S hogy hol történik mindez? Angol nyelvterületen a világ bármely pontján megtörténhet, hiszen a szerző nem nevezi meg a helyet.
Tehát Lucy Hutton és Joshua Templeman osztozik az irodán és két különbözőbb embert nehezen lehet elképzelni. Lucy (Lucinda) aprócska, kedves, empatikus. Igyekszik jó kapcsolatot kialakítani munkatársaival és szereti azt hinni magától, hogy ő egy igenis kedvelhető személy. Vidékről származik, ahol szülei epertermesztéssel foglalkoznak, és elég gyakran honvágya van. Kicsit bohém, kicsit infantilis, mindig ugyanazt a Lángszóró nevű rúzst használja és huszonnyolc éves lététre figyelemre méltó és állandóan bővülő Hupikék Törpikék gyűjteménye van.
Ezzel szemben Joshua Templeman rideg, távolságtartó, egy fajta titkozatosság lengi körül és természetesen sok centivel magasodik Lucy fölé. Mindig tökéletes a megjelenése és már-már kényszeres pontossággal szervezi az életét. A legjobb példa erre az ingei váltakozása, hiszen pontosan lehet tudni melyik nap milyen színű inget fog viselni drága öltönyéhez. Családi háttere is más, mint a Lucyé, hiszen egy orvosdinasztiából származik s ő maga is kacérkodott az orvosi pálya gondolatával, hiszen az egyetemet kényes gyomra miatt hagyta ott az első év után.
Lucy Hutton és Joshua Templeman gyűlöli egymást és mindent megtesznek azért, hogy a másikat kellemetlen helyzetbe hozzák, sértegessék, fenyegessék, keresztbe tegyenek neki vagy akár gúnynevekkel illessék. Joshua, például, folyamatosan Minimuffinnak nevezi Lucyt, ami egyrészt célzás aprócska termetére, másrészt az eperfarmra, ahol felnőtt, csupán egy idő után elhagyta az “epres” előtagot a gúnynév elől. Kettejük ellenséges viszonya nem titok a cégben, hiszen mindketten többször kaptak figyelmeztetést a személyzeti osztálytól, és igazándiból mindenki azt lesi mikor és miért esnek megint egymás torkának. Ez pedig napi rendszerességgel előfordul.
Mindketten nagyon pontosak és hatékonyak a munkájukban, annak ellenére, hogy munkaidejük egy részét egymás bosszantása és az általuk kitalált gyerekes játékok töltik ki. A cégvezetés pedig meghírdeti az operatív igazgatói poziciót, melyre főnökeik támogatásával mindketten pályáznak, az indulatok pedig elszabadulnak… és irodán kívül is bonyolódni látszanak a dolgok.
A történetet Lucy meséli el egyes szám első személyben, tehát teljesen szubjektíven, az ő szemszögéből ismerjük meg úgy Joshua Templemant, mint a történéseket is. Senki világát nem fogja megrengetni ez az olvasmány, de érdemes belevágni, mert szórakoztatató, vicces jelenetekkel van tele és remek kikapcsolódást nyújt egészen a valószínűsíthető boldog végkifejletig. Olyan igazi chick-lit történet, melyet a szerző stílusa nagyon olvasmányossá tesz, és amelyből valamikor film is készül, bár azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor fog ez bekövetkezni.
Kedveltem, sőt, nagyon is, mert semmihez nem hasonlított az eddig olvasott könyvek közül, nem halmozódtak benne a klisék és a közhelyes megoldások, bár, ami azt illeti, a vége kicsit habos-babosra sikeredett. A szereplők pedig minden cívódásuk ellenére, vagy éppen ezért, nagyon szerethetőek voltak. Tehát kiváncsan várom a szerző következő könyvét, mely angol nyelvű megjelenése 2019-ben várható
Mindenkinek ajánlom, akinek épp egy könnyű, szórakoztató történetre van szüksége, mert az a fajta könyv, amit a vége után szívesen továbbolvasnál... de természetesen ízlések és pofonok…






A könyv főszereplői egy könyvkiadóban dolgoznak, így a játék során is hasonló vizekre evezünk. Minden állomáson egy olyan könyv fülszövegrészletét találjátok, amelynek valamelyik szereplője szintén kiadóban dolgozik. A dolgotok mindössze annyi, hogy beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő sorába a könyv szerzőjét és címét.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


Szerelem Balin, romantika Rióban, szex egy kolostorban, randik, szakítások-békülések, egy válás, a barátság ereje, kis és nagy szerelmek, és az örök kérdés: hol az igazi boldogság?









10.20. Deszy könyvajánlója
10.24. Betonka szerint a világ…
10.28. Kristina blogja
10.30. Könyvvilág


2018. október 22., hétfő

Sylvia Day – Büszkeség és gyönyör

A nagy vagyon veszélyeket is rejt… 
Ahogy Eliza Martin is tudja, az örökösnők élete nem egyszerű. Szerencselovagok kerülgetik, ismerősök hazudnak és hízelegnek neki, valaki pedig egyenesen „furcsa véletleneket” rendez meg, hogy az oltárhoz hajszolja. De Eliza nem hagyja magát, és elhatározza, hogy a végére jár a különös eseményeknek. Már csak egy férfira van szüksége, aki elvegyül a kérők között, és megtalálja a bűnöst. Valakire, akit nem könnyű észrevenni; aki csodás táncpartner, emellett pedig csendes és nyugodt természetű.
…ahogy bizonyos férfiak sem veszélytelenek 
Jasper Bond nyomozó hatalmas termetű, lenyűgözően jóképű és igen veszélyes férfi. Ki hinné, hogy Eliza, a széplélek, vonzónak talál egy ilyen akcióhőst? De Jasper nem tud ellenállni a lány makacsságának és a rejtélyeknek. Ügyfelei elégedettsége mindennél fontosabb a számára, és örömmel bizonyítja, hogy ő az, akire Elizának szüksége van…
Sylvia Day a New York Times és az USA Today bestseller írója, könyvei nemzetközi bestseller listákat is vezettek. Több mint 20 díjnyertes könyve jelent meg, több mint 40 országban. 28 országban vált bestseller íróvá, könyveit több tízmillió példányban adták ki.


Álomgyár, 2018
Eredeti cím: Pride and Pleasure, 2011


Az Álomgyár sorban a negyedik klasszikus romantikus könyvet adja ki Sylvia Day tollából. Őszintén megvallom, amíg az első meg nem jelent, azt sem tudtam, hogy ilyesmit is írt, valahogy leragadtam a Crossfire sorozatnál és hasonszőrű társainál.
Különösebben nem rajongok a szerzőért, de a már említett Crossfire soroza első három könyvét kedveltem, az Átverve/Átölelve duót is, bár abban már volt egy kis átverés is a fülszöveggel. S akkor jöttek a klasszikus romantikusok, amik nem igazán különböznek a szerző kortárs történeteitől, csupán más korban játszódnak, történet kevés, fülledt erotika annál több.
Valamiért az az érzésem, hogy nem véletlen a címválasztás sem, engem legalábbis erősen emékeztet egy sokkal híresebb és toronymagasan jobb “büszkeség”-gel kezdődő könyvcímre. Mint ahogy a férfi főhős neve sem lehet véletlen. Miért éppen Bond? Okés, nem James, hanem Jasper, de mit tesz a véletlen s a fikció ördöge: Mr. Bond a piacon fellelhető legjobb nyomozó.
A történetet olvasva többször is volt egy olyan érzésem, hogy kapcsolódik valamihez, valahol van egy előzménye – és ez alatt nem az előzőleg megjelent Sylvia Day klasszikus romantikusokat értem, mert azokhoz nyilvánvalóan közvetetten köze van és epizódikusan meg is jelennek az előző részekben szereplő urak.
Történet egyszerű: Eliza Martin vagyonos hölgyemény, már a hatodik báli szezonját teperi és esze ágában sincs férjhez menni, mert akkor elveszíti a vagyona feletti ellenőrzést, sőt az egész vagyonát, mert a kor törvényei szerint egy nő vagyona házasságkötéskor automatikusan a férjé lesz. Nem különösen szép, legalábbis ezt gondolja magáról, mert nem felel meg a kor szépségideáljának, de ez nem jelenti azt, hogy a vele járó rengeteg pénz ne szépítené meg a hozományvadászok szemében. S mivel az utóbbi időben egy csomó “véletlen” balesetet szenvedett, Eliza kiasszony úgy gondolja, hogy vakmerő kérői közül valaki rendezi meg ezeket a baleseteket, hogy bebizonyítsa, a lánynak egy férj védelmére van szüksége.
Itt lép be a képbe Jasper Bond hiper-szuper nyomozó, aki kötelességének érzi megoldani a rejtélyt, s miközben nyomoz és Eliza kiasszony udvarlóját játsza, extra szolgáltatásként az érzékek világába is bevezeti megbízóját. És természetesen neki is vannak titkai, meg nehéz gyermekkora, zűrös származása, mert miért is ne lenne.
Lesz boldog végkifejlet, megoldódik a rejtélyes balesetek ügye is – mellesleg ez volt az egyetlen meglepetés a történetben, és boldogan élnek, amíg meg nem haltak.
Az előző Sylvia Day klasszikus romantikusokhoz képest egy fokkal jobb volt, szórakoztatóbb, eredetibb, de ez az én szubjektív véleményem, hiszen mindig mondogatom, hogy ízlések és pofonok. Nem tudom, hogy a szerzőnek van-e még hasonló klasszikus romantikus/erotikus története, nem néztem utána, de ha már úgyis belejött a kiadó a zsánerbe, akkor szívesen elolvasnám Maya Banks skótos történetetit is magyar nyelven. Van belőlük két sorozatra való is, és nem hinném, hogy hiányozna belőlük az érzékiség és a tömény szex.
Nekem ez egyszerolvasós, klasszikus romantikusok és az erotikus írások rajongóinak ajánlom..



 Kapcsolódó bejegyzések: