2016. március 8., kedd
2016. március 7., hétfő
Cynthia Ellingsen - Hab a tortán
Három nő,
három generáció, három döntéshelyzet. A problémák közös forrása pedig –
természetesen a férfiak. JUNE, a cserfes nagyi a helyi madzsongklubban
köszörüli nyelvét a barátnői kör tagjain, és néhai férje halála óta hallani sem
akar férfiemberről. A rendezett életet élő KRISTINE sóvárogva gondol a férjével
eltöltött fiatal évekre, akivel éppen egy életközepi válság kellős közepén
vannak.
A tornacipős
CHLOE nagy tudatossággal tervezi jövendő pszichológus karrierjét, amiben nincs
helye esküvőnek – még csak az kéne…! A három grácia együtt botladozik egy
rokonuk szabadtéri esküvőjére a Michigan-tó homokdűnéi között, és a véletlen
úgy hozza, hogy az elhajított menyasszonyi csokor egyszerre landol mindhármuk
kezében. Azonban a férfiakkal baj van… June szomszédjának szép lugasa
beárnyékolja a nő életét, Kristine férjének lelkét komoly titok nyomja, Chloe
jóképű pszichológiatanára pedig csődöt mond saját gyereke nevelését illetően.
Hogy mi sülhet
ki mindebből? Ezt meséli el Cynthia Ellingsen humoros bestsellere, amelyben
nincs hiány szakításból, esküvőből, szerelemből és váratlan fordulatokból.
Erawan, 2014
Eredeti mű:
Cynthia Ellingsen – Marriage Matters
Karácsony környékén olvastam, de most ismét a szemem elé került a könyv. Keser-édes
regény egy család három nőtagjáról – akik ráadásul három kölönböző generációhoz
tartoznak –, szerelmeikről, életfelfogásukról és sok-sok esküvő körüli
hisztériáról.
June, a
nagymama, aki bizarr viselkedésében néha a huszonéves unokáján is túltesz, önző, rég
megözvegyült nő. Mindent és mindenkit az ellenőrzése alatt akar tartani, egy
kicsit sznob is, minden jópofasága ellenére igazi sárkány, akinek nem szabad
kereszetezni az útját és érdekeit.
Kristine, a
lánya, válságban levő házasságát próbálja megmenteni a maga módján. Nem
különösebben színes egyéniség, egyetlen határozott fellépése anyjával szemben
az volt amikor a maga választotta férfivel házasosott össze.
Chloe, az
unoka, örökké rohan, a nap 24 óráját 25-re nyújtaná, de ha lehetne akkor inkább
26-ra és még az sem lenne elég. Élete fontos pillanatait éli: záróvizsga az
egyetemen, karrierindítás és örlődik gyermekkori legjobb barátja, Ben és a friss szerelem, Geoff iránti érzelmei
között.
Tradicionális
amerikai családról szól (a cselekmény Chicagóban játszódik), arról, hogy bármi
áron meg kell tartani ezt a modellt, valamint, hogy szép és jó, ha egy nőnek
van karriere, de a helye akkoris egy férfi oldalán van, lehetőleg gyerekkel
kapaszkodva a szoknyájában.
Szó se róla,
szórakoztatott, néha a hangos vihorászásig is, de nem mondanám, hogy kedvenc
lett, azt sem, hogy újra fogom olvasni. Nem voltak benne nagy durranások, a cselekmény kiszámítható volt, bár a papírforma néha váratott magára. Határozottan idegesített a nagymama,
aki mellett lánya és unokája mamlasz bábnak tűnt. Túlzottnak tartom a
menyasszonyi csokorból származó rázsák szimbolisztikáját és ahogy minden
lehetséges alkalommal emlékeztet arra, hogy honnan származnak azok a virágok és
mit jelképeznek. – ha elolvasod, tudni fogod milyen rózsákról beszélek.
Egynek elment…
de hát ízések és pofonok! Ha könnyű szórakozásra vágysz, ez a te könyved.
Erről a dalról többször is szó esik a könyvben... Louis Armstrong - I Ain't Got Nobody, érdemes meghallgatni.
Erről a dalról többször is szó esik a könyvben... Louis Armstrong - I Ain't Got Nobody, érdemes meghallgatni.
Labels:
chick lit,
család,
Egyesült Államok,
Erawan,
humor,
kortárs,
romantikus,
szerelem
2016. március 6., vasárnap
Liz Tuccillo - Hogyan legyünk szinglik
Julie egy New
York-i könyvkiadóban végzi unalmas munkáját, a hétvégéi sem túl szórakoztatóak,
és egy rémesen sikerült pasizós buli után úgy határoz, itt az idő tisztába
tenni a magánéletét. Mivel kap egy szuper lehetőséget, végigutazza a világot,
és megnézi, hogyan élnek máshol a párkereső nők, hogy élményeiből könyvet
írjon. Négy szingli barátnője otthon asszisztál a projekthez, és istápolják
egymást a világutazó Julie helyett is.
A barátnők
hétköznapi, negyven év körüli nők – a lombikbébiprogrammal kacérkodó Ruby, az
éppen önmegtartóztató életre esküdő Serena, a tökéletes pasit kereső Alice és a
kétgyerekes Georgia, akit otthagyott a férje – viccesen-komolyan próbálják
visszaterelni életüket a „rendes" kerékvágásba.
Szerelem
Balin, romantika Rióban, szex egy kolostorban, randik, szakítások-békülések,
egy válás, a barátság ereje, kis és nagy szerelmek, és az örök kérdés: hol az
igazi boldogság?
Erawan, 2016
Eredeti mű:
Liz Tuccillo – How to Be Single, 2008
Ez nekem
nagyon nem jött be, de hát ízlések és pofonok...
Első sorban
azért nem, mert nagyon a Szex és New York-ra hajazott, de még egy napon sem
szabad említeni azzal, nemhogy egy mondatban. Ezt nem azért mondom, mert a
cselekmény fele New Yorkban játszódik – az a fele ami nem épp Julie utazásáról
szól.
A Hogyan
legyünk szinglik nem arról szól, hogy hogyan tegyük lapátra az idegesítő
aktuális pasinkat és arról sem, hogy mit kezdhetünk magunkkal és a
szingliségünkkel, hanem öt kétségbeesett nő rohanása egy-egy farok után,
teljesen mindegy milyen pasi van a folytatásában, csak legyen. Cím és fülszöveg alapján teljesen másra vártam, jobbra.
Öt barátnő, öt állandó alakulásban levő történet. A középpontban Julie áll, akit a kiadója finanszíroz, hogy könyvet írjon arról, hogy a különböző országokban élő emberek – többnyire nők – hogyan élik meg az egyedülálló státuszt. Ezért körbeutazza a Földet, s ha épp nem valamelyik barátnője csatlakozik hozzá, akkor a Párizsban felszedett nős szeretője. S ha épp nincs vele a pasija akkor miért ne próbálna ki másokat is. Például Rióban: ha Georgia barátnője 500 dolláros órabérért kibérelt egy férfiprostituáltat magának, akkor ő sem maradhat le, lehúz egy menetet az egyik klub biztonsági őrével, tiszta ingyér. Kicsit sem lelkesített az, ahogyan minden egyes helyszínen, mindekitől aki hajlandó volt szóba állni vele ugyanazokat a dolgokat kérdezte – az egésznek antropológiai kutatás-szaga volt és kicsit sem szórakoztatott.
Öt barátnő, öt állandó alakulásban levő történet. A középpontban Julie áll, akit a kiadója finanszíroz, hogy könyvet írjon arról, hogy a különböző országokban élő emberek – többnyire nők – hogyan élik meg az egyedülálló státuszt. Ezért körbeutazza a Földet, s ha épp nem valamelyik barátnője csatlakozik hozzá, akkor a Párizsban felszedett nős szeretője. S ha épp nincs vele a pasija akkor miért ne próbálna ki másokat is. Például Rióban: ha Georgia barátnője 500 dolláros órabérért kibérelt egy férfiprostituáltat magának, akkor ő sem maradhat le, lehúz egy menetet az egyik klub biztonsági őrével, tiszta ingyér. Kicsit sem lelkesített az, ahogyan minden egyes helyszínen, mindekitől aki hajlandó volt szóba állni vele ugyanazokat a dolgokat kérdezte – az egésznek antropológiai kutatás-szaga volt és kicsit sem szórakoztatott.
A könyv
szerkezete sem igazán jött be. Nem fejezetekre, hanem számozott szabályokra van
osztva (11 van belőlük), minden szabály felér egy-egy közhelyes életvezetési
jótanáccsal. Még mindig rendben lenne, ha egy szabályon belül nem lenne az
állandó ugrálás a helyszínek és történetek között: hol Amerikában vagyunk
valamelyik barátnő történetében, hol Julie épp aktuális helyszínén (Párizs,
Róma, Rió, Sydney, Bali, Kína, és így tovább) és ez többször ismétlődik egy
részen belül is. Ha nem figyelsz fogalmad nincs épp hol vagy, kinek a történetében és miért.
Azért néhány
dologgal maradtam belőle, igazolandó amit már amúgy is mindenki tud:
– soha semmit
nem szabad biztosra és örökérvényűnek venni
– az amerikai
nők megsértődnek, ha a szemükbe mondják, hogy nincs büszkeségük
– a cölibátust fogadó ilyen-olyan spirituális szekta-vézér tulajdonképpen egy szex-guru
– a cölibátust fogadó ilyen-olyan spirituális szekta-vézér tulajdonképpen egy szex-guru
– a swinger-klub
a sátán munkája, de nős férfi szeretőjének lenni rendben van.
– idős nő-fiatal
pasi kombináció ugyanannyira rendben van mint az öreg pasi-fiatal nő kombó, ha
a kapcsolat koros tagja megleletősen vagyonos.
– keleti kultúrákban a házasság még mindig biznisz és a házasulóknak kevés beleszólásuk van.
– keleti kultúrákban a házasság még mindig biznisz és a házasulóknak kevés beleszólásuk van.
Film is
készült belőle – már vetítik a mozikban, meg lehet nézni –, főszerepben a friss Aranymálna díjas Dakota Johnsonnal. Nem
ment neki egy korához közel álló nő megformálása, hogy lesz a 40 körülivel? Bár
lehet a filmben fiatalt csinálnak belőle, ahogy az öt barátnőből is csak négy
maradt a filmvászonra.
2016. március 5., szombat
Susan Mallery - Született játékos
A csodálatos Titan lányok 1
Jed Titan
három lányának nem sok szeretetben volt része gyerekkorában. Most, felnőtt
nőként is harcba kell szállniuk a családi vagyonért – no meg az apjuk
elismeréséért. Mindent vagy semmit! – ez Jed jelszava, amelynek értelmében a
legrátermettebb testvér kapja meg a teljes örökséget. Lexi jó eséllyel indul a
versenyben, de ha három héten belül nem tudja visszafizetni a kétmillió
dolláros kölcsönt, amelyet egy titokzatos befektetőtől kapott, hogy a szépségszalonját
kibővíthesse, akkor búcsút mondhat mindennek, ami eddig fontos volt számára.
Már épp elsiratná az álmait, amikor Cruz Rodriguez – aki az első férfi volt az
életében, és aki az elmúlt tíz évben gazdag üzletemberré küzdötte fel magát –
váratlanul mentőövet dob neki. De vajon ki az a névtelenségbe burkolózó férfi,
aki el akarja venni Lexi üzletét, és aki borsot tör minden családtag orra alá?
És ki lehet az a különös nő a közeli állatkereskedésben, aki rejtélyes
képességei révén pontosan tudja, mi fog történni Lexivel?
Harlequin,
2016
Eredeti mű:
Susan Mallery – Under Her Skin, 2009
Ó jajj!
Indulhat a drukk, hogy megjelennek-e a sorozat további részei vagy sem? Mert
természetesen ez is egy sorozat első része: magyar neve A csodálatos Titan lányok,
az angol eredeti: The Lone Star Sisters.
A Texas
államban játszódó történet szép, nyugis olvasmány, nem szükségeltetik nagy intellektuális
erőfeszítés hozzá – Texas, de nincsenek benne cowboyok, nem terelnek marhát és még olajról sincs szó
benne. Túl sokat nem szeretnék a fülszöveg mellé mondani, mert akkor már nem is
kellene elolvasnod a könyvet. Annyit azért megsúgok, hogy a névtelenségbe burkolózó férfinek
neve lesz és nem csupán Lexi-t pecézte ki magának, hanem az egész családot, de
azt nem fogjuk megtudni mi motiválja a bosszúhadjáratot – elvégre van még három
rész, hogy erre fény derüljön. Lexi különben nem Alexandra, hanem Lexington, de nem szereti, ha teljes nevén szólítják.
És van benne egy roppant jópofa vörös macskakölyök. Újabban szinte minden könyvben van valamilyen házikedvenc, vettétek észre?
Lexi története
mellett megismerjük a Titan család többi tagját is, és ha egy picit is
odafigyelsz, akkor kitalálhatod kiről és miről fognak szólni a további részek.
Igazi "nőcis" Susan
Mallery könyv egy csipetnyi erotikával és rengeteg érzelemmel. Ha kezedbe kerül ki ne hagyd mert szórakoztatni fog.
A sorozat
további részei (egyelőre angolul):
2. Lip Service
3. Straight
From The Hip
4. Hot On Her
Heels
Kis kedvcsináló, mosolyfakasztó:
" Dana ekkor Lexi és Skye bokszzsákjára bökött.
Kis kedvcsináló, mosolyfakasztó:
" Dana ekkor Lexi és Skye bokszzsákjára bökött.
–
Hát jó. Akkor képzeljétek azt, hogy a rohadék ráhajtott a kocsijával a
vadonatúj Manolótokra! Most jobb?
Lexi
tényleg elképzelte, ahogy a védtelen, összetört cipő a garázs előtt hever,
miközben a tettes, egy nagyképű, elviselhetetlenül arrogáns, Cruzhoz csöppet
sem hasonlító fickó hahotázva elporzik a kocsijával. Olyan szép ívű rúgást vitt
be a bokszzsáknak, mint még soha, és aztán még egy jobbos-balos kombinációval
is megtoldotta a támadást.
Dana
csípőre tette a kezét.
–
Oké, nyertél. Mostantól fogva cipőkkel foglak motiválni titeket."
(Susan Mallery: Született játékos, Harlequin Magyarország, 2016)
Labels:
chick lit,
család,
Egyesült Államok,
humor,
kortárs,
romantikus,
szerelem
2016. március 3., csütörtök
Ezt sem fogjuk olvasni...
Több, kisebb-nagyobb kiadó adta be a kulcsot, vagy
olvadt bele nagyobb csoportokba – például az Ulpius és újabban a Victoria –,
minek következtében sok többrészes könyv folytatása lett elérhetetlen a magyar
olvasótábor számára. Pontosan nem tudnám megmondani hány százaléka a buzgó
olvasóknak tudná ezt angol nyelven pótolni, de nem hinném, hogy a szám nagy
lenne. S nem csak a kiadók szüntek meg, hanem egyszerűen nem jelentetik meg
könyvek további részeit, ha az előző rész nem volt nyereséges. Meg ráfogják a
kalózpéldányokra... Zárójelben megjegyzem, egy magyar író ismerősöm könyveinek ára olyan 2500-3200 Btl (Bár több lenne) körül mozog, amiből az ő írói zsebébe
300-600 közötti Btl kerül (mondja ő) minden eladott példány után, akkor is, ha
van könyve, ami csak elektronikus formában jelent meg, tehát nincs papír,
nyomdaköltség, ilyen-olyan extra adó és finomság ami jogosan vagy jogtalanul
felverné az árat és a kiadó költségét.
A teljesség ígénye nélkül, néhány könyv és sorozat,
amit emberi számítás szerint NEM fogunk magyarul elolvasni a közeljövőben,
lehet sosem.
Kezdjük mindjárt egy hideg zuhannyal: Tiffany
Reisz – Eredendő bűnösök sorozat. Tavaly nagy örömünkre két rész is megjelent
belőle, idén nincs tervben, legalábbis egyelőre. Ismerősöm megkereste ez ügyben
a kiadót és a válasz az volt, hogy nem nyereséges a sorozat, az első félévben
ne is számítsunk rá, később... talán... Szerintem erre ráhúzhatjuk a vizet,
elúszott.
Victoria Kiadó jelentette meg Nicole Jordan Édenkert
sorozatát. Két rész megjelent (Örzőangyal és A csábítás művésze), a többi három
nem. Celeste Bradley Álruhások klubja soroztából szintén két rész jelent meg
(Az álruhás, A szélhámos), a következő három rész nem. Fokozzuk: nagyon sokan
szeretik Susan Elizabeth Phillips könyveit, no azoknak is annyi, mert a kiadó
ellen csődeljárás folyik.
Eloisa James Tündérmesék sorozata: évi egy kötet a
General Presstől a Romantikus Regények sorozatban. A harmadik után nem úgy néz
ki, hogy az idén lesz negyedik és ötödik is. Mondjuk ezt nem bánom, szeretem én
a történelmi romantikát, de ez azért túl infantilis volt – annyiszor
megfogadtam, hogy nem fogom elolvasni és mégis megtettem.
Felsorolás következik, mert ha így folytatom nyolc
kötetes mű lesz arról, hogy mit nem fogunk olvasni magyarul.
M. C. Beaton Hat nővér sorozat. Vége lett az
Ulpiusnak, vele halt a sorozat is mindjárt az első rész után (A szende
Minerva), további nővéreket nem hiszem, hogy megismerünk.
K. Bromberg – Szükség – trilógia, aminek másik két
része nem jelent meg, pedig ezt határozottan szerettem és elolvastam volna.
K. A. Linde – Nincs kötelezettség – trilógia,
ezért nem dobtam magam, de mások lehet, hogy szeretnék a folytatását is.
Lora Leigh – Buja fiúk sorozatának további részei
– négy jelent meg eddig
Alice Clayton – Faldöngető, ennek is több része
van, magyarul csak egy jelent meg.
Christina Lauren – Gyönyörű sorozat, kettő jelent
meg (Gyönyörű rohadék, Gyönyörű idegen), a harmadik talán idén, de ez nem
leellenörzött infó és már nem emlékszem kitől hallottam.
Katie Ashley – Runway Train sorozat – sok része
van, egy jelent meg – A szív zenéje
Olivia Cunning – Pengető ujjak – ennek is több
része van, magyarul csak egy jelent meg.
Georgia Cates – A fájdalom szépsége, A megadás
szépsége és jött volna A szerelem szépsége... csak sosem ért el hozzánk - ha valakihez mégis, akkor adja kölcsön a könyvet nekem is. Bár én
ezt a sorozatot az első kötet után abbahagytam volna, mert úgy lett volna
gyönyörű.
Raine Miller – Blackstone affér – Meztelenül és All
in, a további részek nem jelentek meg, nem hallottam, hogy tervben lennének
valamelyik kiadónál.
Lisa Kleypas könyvei. Abbamaradt a Hathaway
sorozat három kötet után. A Gabo jelezte már tavaly, hogy lesz az írónőtől
könyv... csak azt nem hogy mikor és mi.
Julie Kenner – Vágy trilógia duett maradt (Kínzó
vágy és Őrült vágy), talán az idén meglesz a harmadik, de ez is kósza, le nem
ellenőrzött infó.
R. K. Lilley – Felpörgetve ebből is csak egy rész
jelent meg, tavalyi év végén hallotam, hogy terveznék a folytatást is kiadni,
de azóta sem többet.
Carly Phillips – Forró zóna sorozat – két rész
jelent meg (Forró szerelem, Forró szívek), másik kettő nem.
Susan Andersen
trilógia a Harlequinnél. Az első után (Jane és a nagyestélyi)
abbamaradt.
Beth Ciotta Cupcake sorozat – négy rész jelent meg
belőle és ki tudja még hány lenne azóta.
S még rengeteg van... csak az elmúlt napokban
írtam 3-4 olyan könyvről is amik sorozatokhoz tartoznak és nem jelentek meg további részek magyarul.
Mikor belefogtam ezt a bejegyzést írni nem is gondoltam, hogy milyen
sok lesz, s hol vannak még a fantasyk, disztópiák, thrillerek és krimik... Ugye,
hogy sok könyvre-sorozatra már nem is emlékeztél?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)