2023. április 2., vasárnap

Monika Peetz – Nyári nővérek



   A ​Keddi nők szerzőjének új regénye. Szerelem és rivalizálás, bűntudat és vezeklés – nyers közvetlenséggel, lakonikus humorral és megkapó könnyedséggel. A sikeres jelmeztervező, Doro; az érzékeny családanya, Yella; a légiesen modern, de gyökértelen Amelie; a racionális kémikus, Helen – négy testvér, akik cseppet sem hasonlítanak egymásra. És akik az anyjuk hívására, minden ellenérzésük dacára egyként útra kelnek a holland faluba, Bergenbe. A csodás partra, ahol gyermekkoruk nyarait töltötték – és ahova sohasem akartak visszatérni. Itt veszítették el az apjukat. Mi viszi rá mégis az anyjukat, hogy ide szervezzen családi találkozót? Mi az a hír, amit képtelen máshol megosztani? És miért a nagy titkolózás? De nem csak az anyának van titkolnivalója – ahogy sorban bomlanak ki az újabb és újabb rejtélyek, már az is megkérdőjeleződik, kik voltak ők, és most kicsodák.
   Monika Peetz a Keddi nők után új sorozatba kezd: a Nyári nővérek első regényében együttérzőn mutatja be Yella zűrzavaros világát. A sorozat későbbi kötetei tovább mesélik a nővérek történetét. „Mit kell tenned, ha eltévedsz? Ezer különböző válasz is adódik. Az egyik, hogy menj vissza az utolsó ismert helyre.”
   Monika Peetz író, dramaturg, forgatókönyvíró. Keddi nők című regénye 2010-ben jelent meg Németországban, és még abban az évben több mint egymillió példány kelt el belőle. Azóta 26 nyelvre lefordították és meg is filmesítették. Magyarul a Keddi nők, a Léböjt Hotel és A keddi nők és a sok zöldség című kötetei jelentek meg.



Park, 2023
Eredeti cím: Sommerschwestern, 2022




   Olvastad a Keddi nők című könyvet? Ha nem, akkor ideje megtenned, hiszen az Monika Peetz első magyar nyelven megjelent könyve, s mivel német szerzőről beszélünk, a szereplők megformálása, a cselekmény, a problémák, a helyszínek sokkal közelebb állnak hozzánk, mint egy divatos tengerentúli szerző esetében. És ez ugyanígy érvényes a Park Kiadó gondozásában megjelent új könyvére is.
   Több okból is örülök annak, hogy a Keddi nők sorozat 2017-ben megjelent utolsó része után most végre újabb Monika Peetz könyv került a boltokba magyar nyelven. Először is azért, mert kedvelem a szerző könnyed stílusát. És még azért is, mert a Nyári nővérek cselekménye – ami mellesleg egy sorozat indítókötete – Hollandiába viszi el az olvasóját, én pedig szeretem Hollandiát, és évente legalább egy hosszú hétvégére leugrunk meglátogatni ott élő barátainkat. Persze nem pont Bergenbe, ahol a cselekmény nagy része játszódik, de épp eléggé ismerem az országot ahhoz, hogy tudjam, a szerző nagyszerűen ragadta meg azt az életérzést, ami a hollandokat jellemzi (ha lenne nekik is egy Meik Wikingjük, ennek az életformának saját neve lenne, könyvet írnának róla és néhányan ebből gazdagodnának meg – lásd a hygge nevű maszlagot). S kimondottan boldoggá tesz, hogy a könyv nem TikTok szenzáció – újabban ezzel reklámoznak mindent, mintha az a közösségi patform valamilyen minőségi és/vagy ízlés barométer lenne.

  De térjünk vissza az aktuális Peetz könyvhöz, a Nyári nővérekhez, melytől – bevallom – kicsit többet vártam. Ó, kéretik nem félreérteni, terjedelmileg vártam tőle többet, mert nekem roppant rövidnek tűnt, bár lehet azért is, mert én szívesen tovább olvastam volna hogyan alakul a nővérek élete, egymáshoz és anyjukhoz való viszonya.
   Ez a történet egy család fél életének besűrítése néhány napba. Ez így nagyon zavarosan hangozhat, de attól még igaz, hiszen a négy nővér anyjuk hívására (inkább utasítására) utazik Bergenbe a megadott időpontba. Oda, ahol gyermekkoruk minden nyarát tötötték, ahol apjukat balesetben elvesztették és ahol húsz éve nem járt egyikük sem. Ez pedig kitűnő alkalom a visszaemlékezésre is. 
   Senki nem tudja miért kell pont oda és pont akkor utazniuk, de anyjuk meglehetősen erős egyénisége nem hagy választást egyikük számára sem. S bár valamennyien felnőttek, saját életük van, azért a régi szokásokat nehéz levetkőzni, s vannak dolgok, amik nem változtak. Most is ugyanúgy jelen van a versengés, a ködösítés, a vezéregyéniség.

   Négy nagyon különböző nőt ismerhettem meg, és mindegyik kiveszi részét a történésekből, bár ez a könyv egy picikét inkább a második lányról, Yelláról szól. Őt viselte meg legjobban apjuk halála, hiszen ugyanaz az érzékeny művészlélek, mint apja volt. Az egész család rajta köszörüli a nyelvét, mert annak ellenére, hogy évek óta együtt élnek és két nem is kicsi gyermekük van, partnere soha meg nem kérte a kezét. A másik örök téma, az Yella partnerének könyve, ugyanis a férfi évekkel korábban írt egy zseniális bestsellert, és azóta is mindenkit azzal etet, hogy a folytatásokon dolgozik, csakhogy ezt már senki nem hiszi el. Sem neki, sem Yellának, aki mindig kiáll mellette, bár Yella maga sem hisz már a folytatás létezésében.

  Yella mellett ott van Doro, a legidősebb, a domináns egyéniség, aki sikeres jelmeztervező, de a világnak mutatott magabiztosság mögött Doro a legbizonytalanabb ember, aki állandóan megfelelési kényszerrel viaskodik. S ott vannak még Yella húgai, az ikrek: Amelie és Helen, akik különbözőbbek már nem is lehetnének. Az egyik racionális, tudományos karriere van, a másik a pillanatnak él és nem tudja mit akar az élettől.
   Ez egy családregény, illetve annak indítókötete és én nagyon kíváncsi vagyok hová fog ez fejlődni, hiszen tele van titkokkal, elhallgatott igazságokkal, ferdítésekkel, hazugságokkal. Igen, pontosan olyan, mint egy család a való életben, s ez a jó. Peetz úgy ír a család és az egyén drámájáról, hogy egyszer sem éreztem azt, hogy eltúlozza, vagy sajátos humorával paródiává degradálja azt.
   Még egy dolgot mondanék csak: aki a lepedőszaggató erotikáért olvasná, az csalódni fog, mert ebben az nincs. És nem is hiányzik belőle, de attól még egy jó könyv, amit érdemes elolvasni. Viszont amit hiányolok – s gondolom nem leszek vele egyedül – az néhány lábjegyzet, ami elmagyarázná azokat a holland szavakat-kifejezéseket, melyek hemzsegnek a szövegben. Nagy részüket ismerem, de nem mindenki jár olyan gyakran Hollandiába, hogy ismerje a jelentésüket.
   Kedveltem, ajánlom




A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések






2023. március 19., vasárnap

Sarah Maclean – A Pimasz és a Fenevad



   A Keményöklű Gazfickók 2


   Újabb csodálatos Sarah MacLean történetnek örülhetnek a szerző rajongói a Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően. Ha kíváncsiak vagytok, hogy bloggereink mit gondolnak A Pimasz és a Fenevad című könyvről, akkor kövessétek blogturnénkat, s talán tiétek lehet a Kiadó által felajánlott nyereménykönyv.



   Három ​fivér, akiket összeköt egy titkos eskü… És a nők… akik térdre kényszerítik őket.
   A Lady terve
   Lady Henrietta Sedley azt tervezi, hogy miután betölti huszonkilencedik életévét, átveszi apja üzleti vállalkozását, saját vagyont szerez, és a saját életét fogja élni. Mivel esze ágában sincs férjhez menni, első lépésként az érzéki örömökbe akar belekóstolni, gondolván, úgyis kénytelen lesz róluk lemondani a jövőben. Minden Hattie terve szerint alakul… amíg rá nem talál a hintójában egy összekötözött férfira, akinél jóképűbbet még életében nem látott, és aki keresztülhúzhatja a számításait.
   A Gazfickó ajánlata
   Amikor Whit – Covent Garden királya, akit mindenki csak Fenevad néven ismer – magához tér egy hintóban Hattie lába előtt, csak ámul különös szabadítója láttán, főleg miután rájön, miféle örömökre vadászik az éjszaka leple alatt… éppen az ő felségterületén. Örömmel ajánlja fel a Ladynek, hogy minden vágyát teljesíti… Ám ennek ára van.
   A váratlan szenvedély
   Hattie és Whit hamarosan riválisokká válnak – az üzletben éppúgy, mint a magánéletben. A nő nem adja fel a terveit, a férfi nem adja fel a hatalmát. És egyikük sem látja be, hogy ha nem vigyáznak, végül kénytelenek lesznek mindenről lemondani… Arról is, amit a szívük diktál.
   Sarah MacLean a Keményöklű Gazfickók-sorozat újabb kötetével jelentkezik.
Dobd fel vele a napod!


   Könyvmolyképző, 2023
   Eredeti cím: Brazen and the Beast, 2019





   Mindig lelkesen és izgatottan várom egy-egy új Sarah MacLean könyv magyar nyelvű megjelenését, mert engem már az évekkel ezelőtt megjelent első könyvével kilóra megvett. A Pimasz és a Fenevad nyilvánvalóan egy sorozat második része, de kis jóindulattal az első könyv ismerete nélkül is olvasható, érthető, élvezhető. Ezt szükségesnek érzem indulásból leszögezni, azok számára, akik még nem csábultak el, és most kacérkodnak először MacLean írásaival.
   Azt is elmondanám mindjárt az elején, hogy nem igazán értem a címét sem. Rendben van, a Fenevadot már megismertem a sorozat első könyvében, de ki a Pimasz? És ez nem egy kreatív magyar fordítás, hanem az angol cím is viszonylag így hangzik, attól függetlenül, hogy ki milyen szinonímát használt volna a „pimasz” helyett. Ha a Fenevad a férfi főszereplő – és ezt minden kétséget kizáróan tudom állítani, hiszen ezen a néven fut a londoni alvilágban –, akkor, kizárásos alapon, a Pimasz csakis a női főhős lehet, s máris belép a képbe a fogalomzavar, mert a könyv olvasása után sem tudom mi volt a pimaszság, arcátlanság, impertinencia, ami miatt a szerző ezzel a jelzővel illette a hősnőt.

   Beszéljünk egy kicsit erről a hősnőről, hiszen amellett, hogy folytatódik az első könyvben megismert hatalmi harc a féltestvérek között, ez a történet a női sorsot mutatja be 19. század első felében, azt néhány variánst, ami között egy nő válogathat: férhez megy, ha szegény halálra dolgozza magát, vagy ha egyik sem, akkor vénlányként tengeti az életét. Henrietta Sedleynek pedig egyik variáns sem tetszik. Kezdjük azzal, hogy ő nem született Lady. Apja a koronának tett szolgálataiért kapott nemesi rangott, mely nem öröklődik, amúgy hajózással-kereskedelemmel kereste meg vagyonát, s ezt a vállalatot szeretné Hattie irányítani. Bármennyire is talpraesett és ismeri a biznisz minden csínját-bínját, ennek két akadálya van: egy öccs, akit minden haszontalansága ellenére az családfő az utódjának szeretne, és mert Hattie nő, akit az apja férjhez akar adni és pont. S míg apja fényes-előnyös házasságról álmodik, addig Hattie az úri társaság szélén lézeng, hiszen ő csak egy jövevény. Egyetlen barátja van, egy herceg lánya, akit szintén épp csak tolerál az úri társaság, mert az anyja nem nemesi származású.

   Tény, hogy Hattie okos, és alkalmas lenne átvenni az üzletet, viszont ahhoz nem elég okos, hogy belássa ez soha nem fog bekövetkezni, hiába találja ki, hogy 29 évesen feláldozza a szüzességét azért, hogy apja felhagyjon kiházasítási terveivel.
   A két főhős találkozása több mint vicces, ugyanis Hattie testvére – akinek amúgy annyi esze van, mint egy marék lepkének –, keresztbe tesz a Fenevadnak (becsületes nevén Saviour Whittington, és többnyire Whit-ként vagy Beast-ként emlegetik), és Hattie abban a hintóban találja megkötözve, amivel egy nők számára fenntartott intézménybe igyekezett volna, hogy elveszítse a szüzességét.

   Whit és Hattie kapcsolata döcögős és még a kettejük csatározása sem az igazi. Valahogy hiányzik belőle az erő, a sziporkázás. Mondjuk ezen az sem segít, hogy a történet jelentős részében újra megismerkedhettem azokkal a dolgokkal, melyeket az első könyvből már tudtam, csak ebben az esetben a múlt történéseit Whit személyes élményein keresztül ismerhettem meg, ami lényegében alig különbözik a Deviléitől az előző könyvből. Igen, néha megcsillan MacLean humora is, de ez többnyire két makacs ember unalomig vitt csatározása, melybe itt-ott beleavatkozik valaki a tesvérek közül. Éééés sajnos egy lépéssel sem jutottam közelebb ahhoz, hogy megértsem a harmadik testvér, a jelenlegi Marwick herceg viselkedését és obszesszív ragaszkodását egy bizonyos hölgyhöz. Ezzel meg kell várnom a következő részt.

   Személyes ízlés kérdése, hogy ki mennyire fogja (vagy sem) kedvelni ezt a történetet, számomra Whit érdekesebb, összetettebb karakter volt Hattie-nél (ez szubjektív), de a boldog végkifejlet nem hiányzik, legalább is, ami Hattie és Beast/Whit párosát illeti. Kimondottan idegesített, hogy a polkorrektség jegyében bevitt a történetbe két leszbikus szereplőt a „futottak még” kategóriába, s az egész annyira felületesen volt kezelve, mintha egy kötelező elemet pipált volna ki a listán. Ezzel a gőzzel akár ki is hagyhatta volna a szexuális preferenciát. A szerplők közötti kémiát sem mondanám perzselőnek és az erotika is langyos, bár van néhány lepedőszaggató jelenet is a történet második felében.
   Összeségében könnyen olvasható és szórakoztató történet, de egy fokkal mintha a MacLeantól megszokott pörgősség alatt lenne. Nem egy csilivili, romantikától csöpögő történet, inkább a kevésbé szerencsések életmódjára fókuszál, s jól van ez így.





A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések



A Lepke és a Láng (A Keményöklű Gazfickók 1)

A megérdemelt szerető (A szerencsejáték szabályai 2)

Hozományvadászok kíméljenek (A szerencsejáték szabályai 1) 







   A Pimasz és a Fenevad a Kiadó Arany pöttyös könyvek kategóriájában jelent meg, ezért játékunk is ehhez kapcsolódik. A blogturné minden állomásán egy-egy Arany pöttyös könyv fülszövegéből találtok részletet, a ti feladatotok pedig az, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a könyv címét és a szerző nevét.
   Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


   “1911: ​A yorkshire-i lápvidék határán álló elmegyógyintézetben, ahol a férfiakat és nőket magas falakkal és rácsos ablakokkal elválasztva kezelik, van egy bálterem, tágas és gyönyörű. A bentlakók minden héten egyszer, egy örömteli este erejéig összegyűlnek, és táncolnak.”




a Rafflecopter giveaway




03.19 Betonka szerint a világ…


2023. február 14., kedd

Beth O'Leary – Bepalizva



   A General Press Kiadónak köszönhetően Beth O’Leary negyedik könyvét is olvashatjuk magyar nyelven. Ha követtek minket blogturnénkon, akkor nem csak azt tudhatjátok meg, hogy mit gondolunk erről a szokatlan szerelmi történetről, hanem tiétek lehet a Kiadó által felajánlott nyereménykönyv is.




   8 óra 52 perc. Siobhan alig várja a randiját Josephfel. Egy Valentin-napi reggeli azért már jelent valamit… De hol van ő?
   14 óra 43 perc. Miranda őszintén reméli, hogy a Josephfel megbeszélt, Valentin-napi ebédrandi méltó alkalom lesz megünnepelni, hogy új munkája van. De hol késlekedik már a férfi?
   18 óra 30 perc. Joseph megígérte, hogy eljátssza Jane partnerét a Valentin-napi eljegyzési bulin. Csakhogy nem jelenik meg a helyszínen…
   Három faképnél hagyott nő, és mindhármukat ugyanaz a férfi ültette fel. Mi ez, ha nem botrány?
   Beth O'Leary legújabb regénye egy igazán különleges, elképesztően bájos, szívszorító, mégis örömteli történet randizásról és várakozásról, illetve arról, hogy a szerelem milyen sokféle úton-módon találhat ránk.


General Press, 2023
Eredeti cím: The No-Show, 2022





   Újabb Beth O’Leary könyvnek örülhetünk a General Press Kiadó jóvoltából, s mondanám, hogy lehetne gyakrabban is, de semmi értelme, hiszen a szerző minden eddigi írását elhozta nekünk a Kiadó.
    Amikor felröppent a hír, hogy O’Leary újabb könyve jelenik meg magyar nyelven, több helyn is rákerestem, s fura módon az angol nyelvű fülszövegekben eltérések voltak, mégpedig abban, hogy kivel is randiznak a hölgyek. A kedvencem az volt melyben Siobhan Josephfel, Miranda Carterrel, Jane pedig Joseph Carterrel randizik. De ezek az apró eltérések semmiben nem befolyásolják a cselekményt, csupán különböző módon próbálják az olvasó érdeklődését felcsigázni.

   Vitathatatlan tény, hogy ennek a történetnek a főhőse Joseph Carter. Igen, Joseph. Nem Joe, és semmilyen más becenévvel nem fordul elő a történetben. Ő az az elvetemült gazfickó, aki Valentin nap alkalmából három nőt is felültet, hiszen nem jelenik meg a megbeszélt randin. Mekkora gyökér ez a Joseph Carter, ugye? Mentségére legyen mondva, másnap kissé gyűrötten megjelenik a hölgyeknél egy-egy virágcsokor kíséretében és bocsánatot kér, ami működik is, hiszen ilyenek vagyunk mi nők: a legkeményebb fogadkozás ellenére is visszafogadjuk a tévelygőt, ha az őszinte megbánást mutat és virágot hoz. Márpedig ez Joseph Carternek nagyszerűen megy. És még valami nagyon megy Joseph Carternek: az, hogy soha ne ígérjen semmi olyant, amit nem tud betartani – kivéve persze ezt a Valentin-napi fiaskót –, s ha jobban átgondolom, akkor a férfi nem is igazán tett ígéreteket.
   Kicsoda Joseph Carter? Egy gyökér, aki több nőt is szédít? Egy szociopata? S ezzel elérkeztünk a történet tulajdonképpeni mondanivalójához: az ítélkezéshez, a feltételezésekhez, az előítéletekhez. Mert a történet jó háromnegyed részében nem ismerem Joseph Cartert, csak azt tudom mit tesz. Nem tudom mi motiválja, kicsoda ő azon túl, hogy nőkkel randizik, és mi a mentsége, magyarázata arra, ami történik. De rányomom a gyökér címkét anélkül, hogy tudnám mi történik a színfalak mögött, csak azt tudom, hogy három sebezhető nő érzéseivel játszik. De tényleg megteszi? 

   Lássuk milyenek a hölgyek, akivel Joseph Carter randizik.
   Siobhan életvezetési tanácsadó, tulajdonképpen Írországban él és havonta néhányszor találkoznak, mikor a nőnek épp Londonban van dolga. Siobhant élete szerelme hagyta faképnél terhesen és ez a tüske még mindig benne van, retteg az elköteleződéstől.
   Miranda fákat nyír. Gyermekkori álma, hogy ezt csinálja és neki az a buli, ha nap mint nap hatalmas fákról lóghat le köteleken és láncfűrésszel ad új formát a fáknak. Őt engedi a legközelebb magához Joseph Carter, és ő az aki érzi, hogy a dolgok nem igazán stimmelnek.
  És persze Jane. A félénk, önbizalomhiányos Jane, akit csúnyán kihasználtak és átvertek. A lány, akinek alapjaiban rendült meg az emberekben vetett bizalma, s pont Joseph Carter az, akivel szót tud érteni, akivel közös hobbijuk van, akivel kétszemélyes olvasóklubot alapítanak.
   Nem igazán tudom mit mondhatnék még erről a történetről úgy, hogy ne lőjem le a poént. Talán annyit, hogy O’Leary ismét nagyot alkotott, s ha eddig azt mondtam, hogy könyvei közül az első, Az ágybérlő volt a csúcs, most el kell ismernem, hogy ez legalább annyira jó, ha nem jobb – de ez természetesen személyes ízlés kérdése. Ez három fiatal nő története, amiben egyetlen közös pont van: Joseph Carter. Meghökkentő, elgondolkodtató és nagyon szerethető. Még Joseph Carter is, pedig komoly baja van a Valentin nappal.





A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések












   Nyereményjátékunkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire ismeritek Beth O’Leary könyveit. A turné minden állomásán a szerző műveire vonatkozó kérdést találtok, nektek pedig az a dolgotok, hogy a választ beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába.

   Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.



Beth O’Leary első, magyar nyelven megjelent könyvének címe?


a Rafflecopter giveaway






02.14 Betonka szerint a világ…

02.17 Olvasónapló

02.20 Csak olvass!





2023. január 23., hétfő

Gayle Callen – Hamis házasság



   Merész úriemberek 3



   Matthew Leland kapitányról azt hitték, hogy egy csatában életét vesztette, ezért amikor váratlanul felbukkan a Madingley-birtokon, mindenki megdöbben. Mégis ő lepődik meg a legjobban, mert egy elbűvölő, kék szemű szépség várja, aki azt állítja, hogy a felesége!
   Miss Emily Grey kétségbeejtő helyzetbe került, ezért kitalált egy ártalmatlannak tűnő hazugságot, de most szembe kell néznie a következményekkel. A férje, aki korábban csak távoli ábránd volt számára, most hirtelen hús-vér férfi lett, aki ragaszkodik ahhoz, hogy megossza vele az ágyát.
   Matthew tudja, hogy nem vette feleségül ezt a kis szélhámost, ezért elhatározza, hogy leleplezi. Ám hamarosan rá kell döbbennie, hogy szívesen megosztaná az életét ezzel az ellenállhatatlan nővel, így a hamis házasságból talán még boldog frigy is lehet…


   Vinton, 2023
   Eredeti cím: Never Marry a Stranger, 2009



   Fura dolog a könyvkiadás, és néha teljesen érthetetlen a számomra. Elmondom, hogy mi váltotta ki belőlem ezt a meglepően nagyképű bölcsességet, és mi köze van Gayle Callen január elején megjelent könyvéhez.
   Nos, mint nyilvánvaló, miután lezárult a Vinton Kiadó által megjelentetett Gátlástalan hölgyek trilógia (tavaly jelent meg mindhárom rész), a kiadó egy újabba fogott bele, melynek a neve Merész úriemberek, és máris a harmadik – tudomásom szerint utolsó – résszel indítottak. Probléma szál sem, gondoltam, miután belefogtam a történet olvasásába, hiszen a történet férfi főhőse (Matthew Leland) azoknak a Leland kisasszonyoknak a testvére, akik a Gátlástalan hölgyek sorozat két részének főszereplői. Tehát a két sorozat kapcsolódik egymáshoz, láttunk már ilyent, nem is egyszer. Csakhogy a Hamis házasság cselekménye jóval a Gátlástalan hölgyek cselekménye előtt történik, mert a Leland lányok köszönik szépen jól megvannak odahaza, és eszük ágában sincs abba a kalandba bonyolódni, amiről a Gátlástalan hölgyek trilógia szól. Nem az lett volna a logikus, hogy a korábban játszódó sorozatot jelentetik meg előbb, ha már összefüggnek valamilyen módon?

   Fogalmam sincs, hogy a Kiadó megjelenteti majd a sorozat többi részét is, bár őszintén bevallom, hogy nem fogom vizesre sírni a párnámat ha nem, mert bármilyen ígéretes is volt a fülszöveg, ez a történet nekem lapos volt. Dugig volt azokkal a klisékkel, amiket egy történelmi romantikusban el lehet pufogtani. Nem tudom mi volt vele a baj. Talán a túl sok klisé, a kiszámíthatóság, de semi újat nem hozott, és nem is szórakoztatott.
   Bajban levő úrihölgy azt hazudja, hogy férjhezment a fess úriemberhez, akiről azt beszélik, hogy otthagyta a fogát (és halvány testét) a harctéren. A bajban levő úrihölgy és a fess úriember futólag ismerik is egymást, mivel Matthew Leland mentette ki Emily Greyt a tengerből, mikor a családi hajókázás rosszul végződött. Emily kisasszony beköltözik a Leland családhoz, és minden rendben is van, amíg haza nem tér állítólagos férje. S hogy a dolgok bonyolultabbak legyenek, Matthew Leland tényleg megházasodott, csakhogy teljesen biztosan nem Emily Greyt vette feleségül. S akkor megkezdődött az unalmas húzavona, amikor is a főhős megjátsza, hogy amnéziás balesetéből kifolyólag – őt állítólag szórakoztatja, hogy ezt a játékot űzi a magát a feleségének kiadó csalóval, aki a lelepleződéstől fél, engem határozottan untatott. És hol van az igazi feleség?

   Természetesen a két főhős a történet során egymásba szeret, a hamis házasság valóságossá válik minden szempontból, és mielőtt boldogan élnének, míg meg nem halnak, Emilyt ismét meg kell menteni, mert miért ne tennénk rá még egy lapáttal a bonyodalomra? És miért ne lenne egy barát is, aki mindent félreértelmez? S miért ne futkosna az összes facér szomszéd a fiatal özvegy után, mielőtt állítólagos férje haza nem tért? Nem tudom ki hogy van vele, de engem határozottan taszítanak az ilyen tökéletes hősnők, akikért mindenki odavan. A Leland lányok sokkal érdekesebb, valóságosabb karakterek voltak.
   Összességében könnyen olvasható, de semmi különös nincs benne. Nekem egyszer olvasós marad, és nem hinném, hogy a sorozat többi része érdekelne, bár Callen mentségére legyen mondva, elég régen írta ezt a történetet.



2023. január 6., péntek

Hetedik



   Néhány nap múlva hét éves lesz a blog, s ilyenkor az ember lánya visszatekint az elmúlt évre. S mivel az év végi blogbejegyzést is elblicceltem egy szép hosszú nyaralással (igen, ott nyár volt, és megérdemeltem, mert a belemet is kidolgoztam az utóbbi három évben), elmondanám azt is, hogy milyennek láttam én a tavalyi évet. Röviden: lehangolónak, s azt is elmondom miért.
   Bekövetkezett az, amiről azt gondoltam, hogy ilyen nem lehet a civilizált 21. században: Európában háború dúl és ez sajnos valamennyiünkre kihatással van, akkor is ha távol élünk a harcok súlytotta övezetektől – gondolj csak a számlákra meg az árak rohamos emelkedésére, az inflációra és hasonló finomságokra. Nincs kifejezés arra, hogy mennyire elegem van a ... nos ide most egy politikailag korrekt kifejezést kell találnom, mondjuk úgy, hogy elegem van a függőlegesen hátrányos helyzetű diktátorok személyes ambícióiból, melyeknek mindenki a következményeit viseli, kivéve ők maguk.

   A tavalyi év rossz volt olyan szempontból is, hogy ismét elvesztettünk egy halom ismert embert, Például A Királynőt, aki egy intézmény volt, Pelét, aki maga volt a foci és egy pápát is, igaz, hogy ő már évekkel korábban visszavonult a nyilvánosságtól, de akkor is. S mellettük írókat, színészeket, olyan embereket, akik adtak is valamit a világnak.
   Milyen volt az elmúlt évem? Rohadt. Két és fél év bújkálás után megtalált a covid. Augusztusban, mikor úgy harmincöt fok meleg van, és én nem az a szerencsés voltam, aki kettőt köhintett és kicsit fájt a feje. Igaz, azért mégis szerencsés voltam, mert nem kerültem lélegeztetőgépre, de ez volt az egyetlen jó benne, mert megszenvedtem, mint a kutya. Az egyik haverinám pont akkor akarta megosztani aktuális gondjait velem, s mikor mondtam miért nem tudok rá figyelni, zsigerből rávágta: milyen jó neked! Most már egész nap igazoltan olvashatsz! Nem mondod? Még a szemem sem bírtam kinyitni öt napig.


   De beszéljünk könyvekről, bár az elmúlt évben lényegesen kevesebbet bloggoltam, egyrészt időhiányból, másrészt nem sok könyv talált be ebben az évben. Igen, sokat olvastam (a Moly statisztikája szerint 142 új könyvet), de az elolvasott könyvek egy része újraolvasás volt. Néha jó előszedni a régi kedvenceket, mikor már a harmadik friss megjelenésnek sincs mondanivalója a pornográfia határait feszegető erotikus jeleneteken kívül. Újraolvastam (többek között) a Fekete Tőr Testvériséget, a Maiden Lane sorozatot, Marian Keyes, Veronica Henry, Tasmina Perry könyveit, és Jodi Ellen Malpas Ez a férfi sorozatát – mert, ugye, felröppent a hír, hogy film lesz belőle. Nem lett, s újraolvasva nem is értettem, hogy annak idején mit szerettem benne. Talán azt, hogy egy fokkal jobb alternatíva volt az ötven módon elcseszett szürkének. Igen, Jesse Ward egy érdekes karakter, de kábépersacc ennyivel zárul is az érdekességek listája.

   S ha már filmadaptációkról esik szó bevallom egy ideje már nem nézek ilyesmit. Több olyannal is találkoztam, aminek nyomokban sem volt köze az eredeti műhöz (utóbb a Napsütötte Toszkána okozott tömény csalódást). A filmes borítókat sem szeretem.
   Szívesen írtam volna egy szép, hosszú bejegyzést arról, hogy mik jelennek meg a General Press Kiadó Romantikus Regények sorozatában, de ez nem fog bekövetkezni, hiszen egész évben összesen 4, azaz négy cím jelenik meg, és kettőről már lehet is tudni. Az egyik egy Julie Klassen könyv, amit nem fogok elolvasni, mert nem szeretem a szerző Jane Austent majmoló stílusát (ami jól áll Austennek, nem biztos, hogy működik másoknál is), viszont öröm az ürömben, hogy a másik egy Elizabeth Hoyt könyv lesz.
   Köszönöm, hogy velem voltatok az elmúlt évben is, és következzen a „legek” listája, ahogy én láttam a tavalyi évet könyves szempontból




Brutális

   Az emberkereskedelem és szexrabszolgák világába tettem kirándulást, és kicsit sem volt felemelő. Ha szeretsz mások nyomorában dagonyázni, akkor ez a te könyved.

Pepper Winters – Pennyk – Dollár 1 (Könyvmolyképző)


Figyelemre méltó

   Nem ismertem a szerző nevét, megcsillant, hogy aranypöttyös kategória, megtetszett a fülszöveg és reménykedem, hogy nem utoljára találkoztam Mary Ellen Taylor nevével.

Mary Ellen Taylor: Kikelet ház (Könyvmolyképző)

Mary Ellen Taylor: Téli lak (Könyvmolyképző)



Koppintás szaga van

   Ha olvastad Sally Thorne Gyűlölök és szeretek című könyvét, akkor ezt is olvastad, mert gyakorlatilag ugyanaz, csak egy icipicit másképp

Elena Armas: Spanyol szerelmi átverés (21. Század)


Legjobban várt folytatás

   Sajnos az idén már hiába is várnék egy újabb Maiden Lane történetre, mert ez volt az utolsó. De lesz majd más Hoyt tollából.

Elizabeth Hoyt: A vágy hercege – Maiden Lane 12 (General Press)


Meglepetés

   A kellemes fajtából méghozzá, mert a felesleges erotikát leszámítva, nem is volt ez olyan rossz.

Emma Chase: Lakeside trilógia (Taníts meg szeretni!, Játssz a szívemen!, Gyógyítsd meg a lelkem! – Álomgyár)



Kedveltem

Rita Falk: Császármorzsa-dráma – Franz Eberhofer 9 (Magistra)

M. C. Beaton: Egy kis lopás nem akadály? – Deklassz’ Szálloda 2 (Lettero)

Tasmina Perry: A yachtparti (21. Század)

Karen Swan: Éjfélkor a hóban (21. Század)

Heidi Swain: A téli kert (21. Század)

Marian Keyes: Fenőttek (Művelt Nép)





Cuki

   Egyike a legszórakoztatóbb könyveknek, melyeket valaha olvastam. Imádtam a tacskót, kész minidíva volt, szerettem a szereplőket, a cselekményt. 

Stefanie London: A tacskó prádát visel (Central Könyvek)


Bugyuta

   Első könyvem a szerzőktől, minden bizonnyal az utolsó is.

Sophie Irwin: Hozományvadász hölgyek kézikonyve (Central Könyvek)

Georgette Heyer: A híres Sophie (Gabo)



Elvesztegetett idő

   Nem titok, hogy nagyon kedvelem a történelmi romantikusokat, s bármikor szívesen olvasom őket, csak nem mindenkinek megy ezek megírása. Egyrészt hiányosak a megjelenített korhoz fűződő ismereteik, másrészt lealacsonyítják arra, ami általában jellemző a munkásságukra: a minél több erotika, annál jobb szintre.

Borsa Brown: Álszemérem (Álomgyár)

Jodi Ellen Malpas: Egy éjszaka a herceggel – Belmore Square 1 (Művelt Nép)


Legrosszabb könyv

   Vitatható, hogy melyik volt a legrosszabb, amit olvastam, mert bőven van miből válogatni. Azért esett a választásom erre, mert felületes, és írója nem végezte el a házi feladatát megírása előtt/közben.

Jodi Ellen Malpas: A brit (Művelt Nép)



Legjobb könyv

   Nos, igazándiból nem volt szerelem első olvasásra találkozásom Karen Swannal néhány évvel ezelőtt. S nem azért, mert nem volt jó a könyv, hanem mert én nem kedvelem azokat a történeteket, ahol hangsúlyos a zsidóüldözés és dúl a háború. Azóta minden magyar nyelven megjelent könyvét elolvastam (néhányat angolul is). Hogy miért pont ez lett az én olvasatomban az elmúlt év legjobb könyve? Azért, ahogy az egész történetet felépítette, amiért nem lehetett megjósolni a végét, ahogy az információkat csepegtette és ezzel elérte, hogy százszor megváltoztassam a véleményemet a dolgok menetéről. És mert megalkotta a világ legellenszenvesebb karakterét.

Karen Swan: A titkos part (21. Század)


   Hogy mit olvasok most? Ali Hazelwood A szerelem képlete (Maxim), és naaaaaaagyon cuki!