Elizabeth Hoyt – A bűn hercege

 Maiden Lane 10

"Mindenkinek, akivel előfordult, hogy reménytelenül beleszeretett... a rosszfiúba."

   Mi hajlamosak vagyunk kicsit beleszeretni a rosszfiúkba, tehát ezzel a szerzői ajánlással indítjuk útjára Elizabeth Hoyt A bűn hercege című könyvének blogturnéját, és ismét elmerülünk a Maiden Lane sorozat és a 18. századi London dekadens világában.

   Tartsatok velünk és ne felejtsetek el játszani nyereményjátékunkon!

   EGY BŰNÖS FÉRFI
   Halálosan jóképű. Hiú. Lelkiismeretlen. Valentine Napier, Montgomery hercege mindent megtesz azért, hogy az irányítása alatt tartsa az embereket, és ennek érdekében még a zsarolástól sem riad vissza. A száműzetésből hazatérve egyetlen cél vezérli: bosszút akar állni azokon, akik ártottak neki. Ám a tervét keresztülhúzhatja az, amit az otthonában talál.

   EGY BECSÜLETES NŐ

   A házasságon kívül született házvezetőnő, Bridget Crumb ravasz, okos és mindenekfelett hűséges. Amikor Montgomery hercege megzsarolja az arisztokrata származású anyját, Bridget a főúr szolgálatába áll, hogy felkutassa a terhelő bizonyítékot – ám valami sokkal veszélyesebbre bukkan.

   EGY TITOK, AMELY MINDKETTEJÜKET TÖNKRETEHETI
   Montgomery hercegét teljesen elvarázsolja a megtévesztően pedáns – és meglepően szellemes – kémnő. Bridget pedig hiába próbálkozik, nem tud ellenállni a herceg sármjának. Az akaratok viadala közben azonban rá kell jönniük, hogy mindketten titkokat őriznek, és egyikük sem olyan becstelen, és nem is olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik…

   General Press, 2020

   Eredeti cím: Duke of Sin, 2016

   Megrendelhető

   Elfogult vagyok ha Elizabeth Hoyt könyveiről van szó. Első sorban azért, mert kedvelem a klasszikus (történelmi) romantikusokat, kedvelem a szerző stílusát és nagy rajongója vagyok a Maiden Lane sorozatnak. A bűn hercege a sorozat tizedik része, s nagy sajnálatomra – gondolom ezzel nem vagyok egyedül – már csak két rész maradt a sorozatból. De a jó hír az, hogy azóta a szerző egy új sorozaton dolgozik, melynek első része már meg is jelent angol nyelven, a második az idénre várható, és remélem valamikor mi is olvasni fogjuk (minél hamarabb, annál jobb).

   Jó ideje kiváncsi vagyok erre a történetre (is), mert mindkét főszereplője meglehetősen érdekes figura. És nem is ismeretlenek, hiszen mindketten legelőször a sorozat ötödik részében jelennek meg először: Bridget Crumb a St. John háztartás talpraesett házvezetőnőjeként, Montgomery hercege pedig az excentrikus arisztokrata, aki Asa Makepiece-nek ajánlja fel anyagi segítségét, amikor a Harte Vigadója porig ég. S valamilyen formában azóta is jelen voltak a népes Maiden Lane szereplők családjában. Aki figyelemmel kíséri a sorozat történéseit, az pontosan tudja, hogyan: Bridget Crumb diszkréten, szinte észrevétlenül, Montgomery hercege viszont annál nagyobb felhajtással, minek következtében joggal mondhatta magának London a legelvetemültebb gazembere címet. Bár már az előző részben egy háztartásban tartózkodnak, hiszen Bridget már a herceg házvezetőnője, nyilvánvaló volt, hogy kettejük nagy összecsapása erre a tizedik részre maradt. És nem kellett csalódnom, mert amit ezek ketten letekertek, az nem szikrázott, hanem egy egész tüzijátékkal felért.

   Montgomery hercege elméletileg száműzetésben van. Gyakorlatilag saját tervezésű házának – a Hermész-ház – titkos szobájában bújkál, mert:

"... csak azért egyezett bele, hogy száműzzék Angliából, mert az a nyomorult Wakefield – egy nagyképű államférfi, aki túlságosan is fontosnak képzeli magát –, azzal fenyegetőzött, hogy különben vádat emeltet Val ellen emberrablásért. Csak mert egyetlenegyszer elrabolta a húgát. Vagy kétszer. Talán háromszor. Hát számít ez? Végül is nem esett bántódása..."

   Most pedig elő kell bújnia rejtekhelyéről, hiszen hírt kap arról, hogy féltestvére Asa Makepiece-szel készül házasságot kötni, neki pedig azt meg kell akadályoznia. Ahhoz, hogy szabadon járhasson-kelhessen rehabilitálnia kell nevét, amit csakis a tőle megszokott módon tesz meg: zsarolással. S ez esetben nagyon magas helyre céloz, ami lehetővé teszi egy új szereplő megjelenését is, természetesen egy újabb herceg kerül képbe mellékszereplőként, annyira jól, hogy a sorozat zárókötete majd az ő története lesz. Azt hiszem az egész Egyesült Királyságban nincs annyi herceg, mint amennyi ebben a sorozatban volt.

   Hoyt főhőseiről nagy általánosságban elmondható, hogy nem szép emberek. Sem a férfiak, sem a nők nem a fizikai szépségükkel tűnnek ki, hanem a személyiségükkel. Ritka az, amikor valamelyik szereplője kimondottan szépség. Most szakít ezzel a szokással, és Montgomery hercege a legdögösebb fickó, akit valaha is hátán hordott a föld, mintha a velejéig romlott természetét az angyalian szép külsővel akarná kompenzálni a szerző. És Valentine Napier, Montgomery hercege szeret meztelenkedni, amivel meglehetősen irritálja komoly és kötelességtudó házvezetőnőjét. 
   S nemcsak ezzel bosszantja a szerinte prűd házvezetőnőt, hanem azzal is, ami neki a lételeme, azaz mások zsarolásával. Ami még bosszantóbb az, hogy ennek ellenére Bridget Crumb fizikailag vonzódik a romlott fickóhoz, ami kellemetlenül érinti és némileg akadályozza is küldetésében. Mert Bridget Crumb nem véletlenül van a hercegi rezidencián, neki kell titokban visszalopnia azokat a tárgyakat, leveleket, melyekkel Montgomery az arisztokrácia egyes tagjait zsarolja. Ez pedig veszélyes vállalkozás, különösen, hogy neki magának is titkolnivalója van, mégpedig a származása. Bridget Crumb számazása egy újabb ékes példája volt annak, hogy abban a korban mennyire nem érdekelte az arisztokrata szülőket törvénytelen gyermekeik sorsa.

   Azt hiszem már többször is jeleztem, hogy nekem mennyire hiányzik a St. Giles-i kísértet, amely a sorozat első részeiben olyan volt mint hab a tortán. Jó volt mindegyik történet, de a kísértet személye plusz izgalmat hozott, ami hiányzott, mióta az utolsó kísértet, Wakefield hercege szögre akasztotta a harlequin jelmezt. Ezt pótolja most a szerző a Káosz Urai nevű titkos társasággal, mely a kísértet tökéletes ellentéte. Míg a kísértet az igazságért, a szegények jólétéért harcolt, a Káosz Urai egy arisztokratákból verbúválódott csapat, mely összejövetelein a szexuális perverzióknak hódol, és sokszor még a gyilkosságtól sem riadnak vissza torz rituáléik során. Ez a titkos társaság már az előző könyvben is feltűnt Eve Dimwoody, a herceg féltestvérének elbeszéléseiben, most viszont jobban megismerhettem azt, hogy kik ők és milyen szórakozásoknak hódolnak. Tagjaik valamennyien a delfin jelét tetováltatták magukra, s természetesen Montgomery hercegének is van egy ilyen jele a becses hátsófelén, bár a beavatási szertartáson soha nem esett túl. Most viszont a társaság még több hatalommal kecsegteti, őt pedig a hatalom élteti. S bármilyen szemét alak, lehetetlen nem szeretni.

   Természetesen mindkét főhős múltjával megismerkedhettem. Bridget Crumb származását elég könnyen kitalálja mindenki, aki a sorozat valamennyi részét figyelmesen elolvasta. Elég csak levennie azt az átkozott főkötőt. Valentine Napier múltja viszont bonyolultabb, s egy nagyon boldogtalan gyermekkorral kezdődik, bár ez csupán magyarázat és nem mentség a későbbi minősíthetetlen viselkedésére. S aki azt hiszi, hogy Valentine Napier egyetlen titka az, hogy első osztályú zsaroló, az nagy tévedésben van.

   Eszméletlenül pörgős történet volt millió titokkal, sok-sok történéssel és izgalommal. S szeretném azt mondani, hogy a végére és a Bridget iránt érzett szerelem hatására a herceg megjavult. De nem mondhatom. Montgomery hercege azzal vonul be a sorozat történelmébe, hogy legkedvesebb szórakozása az, hogy kinek hogyan tud jobban betartani. Lehetőleg kedvesnek tűnő mosollyal az arcán.
   Mint mindig, a cselekménnyel párhúzamosan most is kaptam egy mesét, melyet akárcsak eddig, részletenként a fejezetek előtt olvashattam el. Gondolom nem véletlenül esett a választás A szívtelen király című mesére, mert a hercegből mintha hiányozna minden pozitív tulajdonság.
   Minden sorát imádtam. S mikor azt hittem, hogy ezt már semmivel nem lehet fokozni, a szerző meglepett egy olyan epilógussal, ami hatalmas mosolyt csal az arcomra valahányszor eszembe jut. A zsáner rajongóinak kötelező olvasmány... de ízlések és pofonok.

   "Rengeteg gyerek tartózkodik a kertjében, gondolta Val rosszalóan. Csak azért jött ki, mert a házában rengeteg felnőtt tartózkodott, akiknek a jó része valamikor aktívan megpróbálta megölni. Eve lakodalmának reggelét ülték a Hermész-házban, és Bridget megtiltotta, hogy bárkit megmérgezzen. Még Wakefieldet sem volt szabad.
   Pedig Val úgy gondolta, Wakefieldre igazán kaphatna felmentést."

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

6. A sötétség hercege

7. Egy ágyban a szörnyeteggel

8. Szívembe zárva

9. Édes csábító

   Játékunk természetesen a Maiden Lane sorozathoz kapcsolódik, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire ismeritek a sorozatot és szereplőit.

   A turné minden állomásán egy-egy szereplő nevét rejtettük el. A ti feladatotok az, hogy megtaláljátok ezt a nevet, a Rafflecopter megfelelő dobozába pedig annak a könyvnek a címét írjátok be, melynek a főszereplője volt.

   Figyelem! A beírt válaszokon már nem tudunk módosítani. A kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

05.15 - Betonka szerint a világ…

05.17 - Könyvvilág

05.19 - Angelika blogja

05.21 - Olvasónapló

05.23 - Dreamworld

Vi Keeland – Fiatal szerető

   Amikor először találkoztam Ford Donovannal, fogalmam sem volt, hogy ki ő…, néhány szembeötlő dolgot leszámítva.

   Tudtam róla, hogy túl fiatal hozzám, isteni a teste, sikeres és okos. De menjünk vissza a történet legelejére.
   A legjobb barátnőm kijelentette, hogy újra randiznom kellene, és a tudtom nélkül létrehozta a profilomat az egyik népszerű társkereső oldalon.
   Huszonegy és huszonhét éves kor között jelölte be a potenciális partnerek életkorát. Továbbá megjegyzésként odaírta, hogy az Orál Király és hasonló becenévvel rendelkezők azonnal a lista tetejére kerülnek.

   Nem lett volna szabad aktiválnia a profilomat…

   A lényeg, hogy így találkoztam Forddal. Elkezdtünk üzeneteket írogatni egymásnak. Megnevettetett, de ennek ellenére is zavart a kora, úgyhogy részemről csak barátságról lehetett szó.

   Miután hetekig győzködött, végül ráálltam, hogy egyetlenegyszer találkozzunk. Húsz évvel ezelőtt randiztam utoljára a középiskolai szerelmemmel. Tudtam, hogy nem lehet ebből semmi tartós, de kíváncsi voltam rá.

   Remegő lábbal léptem be az étterembe. Ford a bárpultnál ült. Amikor megfordult, elállt a lélegzetem. A szexi mosolyától majdnem lecsúszott a bugyim.

   De annyira ismerősnek tűnt…

   Ahogy közelebb értem, rájöttem, miért. A szomszéd nyaraló tulajdonosának a fia volt.

   A szomszéd fiú.

   Évek óta nem láttam, és ő időközben felnőtt férfi lett.

   Kimentem az étteremből és hagytam a fenébe ezt az őrültséget.

   Majd beköszöntött a nyár, és ki kezdett el ismét lejárni a családi nyaralóba?
   Vi Keeland #1 New York Times és USA Today bestsellerszerző legújabb regénye újszerű élményt ad ugyan, de most sem kell nélkülöznünk a szenvedélyt, a humoros, vérforraló csipkelődést és a romantikus érzelmeket sem.

   Álomgyár, 2020

   Eredeti cím: All Grown Up, 2019

   Vi Keeland már nem számít újoncnak a magyar olvasók körében, hiszen számos könyve jelent már meg. Írásai magyar nyelvű megjelenését két kiadó is gondozza, a Könyvmolyképző és az Álomgyár, s a kettő közötti különbség meglehetősen nagy. Ezen nem csak a csomagolás értendő, hanem a fordítás minősége is, de ezen most nem fogok elidőzni, mert semmi értelme.
   Nem mondanám, hogy nagy rajongója lennék a szerzőnek, de többnyire szívesen olvasom írásait, mert a mostanság elvárt romantika-erotika kombó mellett történet is van, méghozzá egészen hihető, ellentétben azokkal a szerzőkkel, ahol a hangsúly a csatakos erotikán van, olyan minél több, annál jobb alapon.
   Nem nagy filozófia kitalálni miről szól ez a történet, hiszen már a kreatív cím is sokat elmond: a fiatal szeretőről. Van ilyen témájú történet, nem is egy, tehát nem lenne nagy durranás, csakhogy az inkább megszokott idősebb férfi-fiatal nő kombináció helyett most egy fordított helyzettel találtam magam szemben, azaz a páros hölgytagja volt az idősebb, egészen pontosan tizenkét évvel.
   A való életben sem ritka az ilyen nagy korkülönbség a partnerek között, bár az esetek túlnyomó többségében tehetős idős urak cserélik le feleségeiket egy fiatalabb évjáratra, lehetőleg a saját lányuknál is fiatalabbra, mert azt hiszik, hogy ez jár nekik és ettől ők maguk is fiatalabbak lesznek egy dekoratív fiatal nő mellett. A fordított eset ritkább és hajlamosak vagyunk ítélkezni, hogy miért is lehetséges ez, mert ilyenek vagyunk mi, tele előítéletekkel.

   S pontosan ezek az előítéletek köszönnek vissza a könyv lapjain is, amikor Valentina a nála tizenkét évvel fiatalabb Forddal kezd randizni. Fordnak nincs gondja azzal, hogy egy idősebb nő társaságában lássák, Valentina viszont nem tudja magát túltenni a "mit fognak szólni az emberek" klisén.
   De mielőtt Ford és Valentina összejön, és megkezdődne az, ami tulajdonképpen egy egynyári kalandnak indul, a szerző bemutatja mindkét szereplőt. Kicsodák, honnan indultak és hovátartanak, milyen az életük.
   Valentina elvált asszony. Korán terhes maradt iskolai szerelmétől, s gyermekét tizenéves fejjel szülte. Bár egy ideje már vége a házasságának, még mindig nem tért vissza a randizáshoz, bármennyire is sürgeti barátnője. Még csak ott tart, hogy újra akarja kezdeni az életét, nyelvtanári képzést szeretne szerezni, s majd meglátja mi lesz
   Nos, igen, a barátnő, akinek minden történetben kötelező módon jelen kell lennie, és aki rendszerint ki is veri nálam a biztosítékot azzal, hogy kéretlenül beleavatkozik mások életébe, csupán azért, mert ő úgy gondolja, hogy ezt kell tennie. S a barátnő most sem tért el a megszokott sablontól, hiszen magánszorgalomból regisztrálja Valentinát egy társkereső oldalra. Nálam ez lett volna a barátság vége, de Valentina természetesen megbocsát barátnőjének. Erről a barátnőről még azt is tudni kell, hogy ő viszont egy nála sokkal idősebb férfi partnere.

   Ez a társkereső oldal hozza össze a nőt a huszonöt éves Forddal. S mit tesz a fikció ördöge? Valentina és Ford már időtlen idők óta ismerik egymást, hiszen mindkét családnak Hamptonsban van nyaralója, s egymás tőszömszédai. Ford pedig annak a Donovan házaspárnak a fia, akiknek házasságát, kapcsolatát Valentina mindig is csodálta, s legyünk őszinték: irigyelte is, hiszen az ő hazassága soha nem volt ahhoz hasonlítható. 
   S hogy mit keresett a társkereső oldalon Ford? Nem társat, hiszen nőkben sosem volt hiánya. A kiváncsiság vitte oddal, mivel ingatlanfejlesztő cége, mit korán elhunyt szüleitől örökölt, pont azon az oldalon hírdetett. Vicces, ugye? Nekem eszembe nem jutna társkereső oldalon ingatlant hírdetni, bár kaptam már ajánlatot, hogy a blogon például pólókat reklámozzak.

   Tehát Ford és Valentina összejön a neten, majd a hosszas üzenetváltások után sor kerülne a személyes találkozásra is, amikor is Valentina rájön, hogy Ford a szomszéd fiú és bár szimpatikus neki, jól meg is értették egymást, míg csupán a neten üzengettek, a nő számára nem opció egy kapcsolat egy nála ennyivel fiatalabb férfivel. Őt magát is egy fiatalabb nőre cserélték le, benne van a félsz, hogy a tehetős és mutatós Ford nagyon gyorsan valamilyen fiatal csinibaba után fog nézni, hiszen jelentkezőkből nincs hiány.
   Hogy ebből mégis hogyan lesz happy end, abban a hamptonsi nyaralásnak nagy szerepe lesz, bár nem mondanám, hogy egyértelmű hogyan is fog alakulni a kapcsolat. Zárójelként megjegyzem, hogy mindig volt bennem egy jó adag irigység az olyan könyves hősök iránt, akik megengedhették maguknak, hogy nyaranta 2-3 hónapot vakációzzanak.

   A történethez még hozzátartozik egy idős nő, akivel Ford egy alkoholizálás miatti félretárcsázás alkalmával ismerkedik meg. A nő egy idősotthon lakója és jövőbelátó álmai vannak Forddal kapcsolatban. No, lehet, hogy ez másoknak cuki és vicces lesz, akár megható is, nekem ez olyan felesleges volt, mint döglött lovon a patkó.
   Összességében egy kellemes, olvasható történet volt, némi giccsel és erotikával. Nem jelenteném ki határozottan, hogy újraolvasós, de egyszer mindenképpen el lehet olvasni, mert az idősebb nő-fiatalabb férfi kapcsolat azért még mindig kényes téma, és azért, hogy Ford és Valentina kapcsolata működhessen, szembe kell menniük a társadalmi előítéletekkel. Azt is nagyon szépen szemlélteti, hogy egy házasságban nem minden úgy van, ahogyan azt a felek a külvilágnak mutatják. 
   Ez egy újabb E/1-ben és váltott szemszögből megírt történet, és továbbra sem rajongok ezért a megoldásért. De nem vagyunk egyformák, meg ízlések és pofonok...

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

A beosztott

Nagyképű öltönyös (Penelope Warddal közösen)

Egomániás

A vetélytárs

A. L. Jackson – Csókolj meg

   Szívdöglesztők 1 - Rex

   Rex Gunner.
   A megkeseredett, jóképű férfi Gingham Lakes legnagyobb tervezővállalatának a tulajdonosa. Számtalanszor megégette már magát, de a végső csapást a felesége mérte rá, amikor elhagyta őt és közös gyermeküket. Azóta a kislánya az egyetlen, aki beférkőzhet a szívébe.

   Rynna Dayne.
   A gyönyörű, de sebezhető lány tizenhét éves korában elmenekült Gingham Lakesből. Akkor megesküdött, hogy sohasem fog visszatérni. A nagymamája azonban meghalt, és ráhagyta a kis kifőzdét, amelyet egykor annyira szeretett, így mégis hazaköltözött.

   Amikor Rex először találkozik újdonsült szomszédjával, azonnal tudja, hogy bajban van.
A lány káprázatos, édes és minden, amiben képtelen megbízni. Egyetlen csók mégis eksztázisba sodorja őket, múltjuk azonban közéjük áll. Csapdába esve a hazugságok, az árulás és a hűtlenség hálójában, Rexnek döntenie kell. Elbújik a gondosan felépített falai mögé, vagy tesz egy próbát?

   A. L. Jackson New York Times és USA Today bestsellerszerző legújabb sorozatának, a Szívdöglesztőknek első kötete egy szexi és magával ragadó történet a fájdalomról, a bizalomról és a mindent elsöprő szerelemről.

   Álomgyár, 2020

   Eredeti cím: Show Me the Way – Fight for Me 1, 2017

   Első könyvem a szerzőtől, mármint olyan első, amit végig is olvastam, mert volt egy gyenge próbálkozás a korábban megjelent sorozata egyik részével, mely iránt nagyon gyorsan el is vesztettem az érdeklődésem.
   Többször is elmondtam/leírtam már, hogy nem rajongok a kiadó termékei iránt, mivel előszeretettel azt az erotikus-romantikus zsánert promoválja, mellyel amúgy is tele a könyvpiac, és amibe én személy szerint már nagyon beleuntam. De úgy néz ki, hogy erre még mindig nagyon nagy az olvasói ígény, a könyvkiadás pedig pénzről szól, az kerül boltokba amire kereslet van. S ugye mostanság kevés könyv jelenik meg – legyen már vége ennek a tetves járványnak! – az ember lánya azt olvas, ami a kezébe kerül, nem nagyon van miből válogatni.
   A könyv csomagolása továbbra is a kiadótól megszokott sablonos ölelkező pár, ha valaki mégsem tudná, milyen zsánerű könyveket adnak ki előszeretettel, a borítóról rögtön kattanjon be, hogy ez bizony romantikus-erotikus lesz. Még nem unják ezeket a párocskákat? Bár a címet egy piros hatszögbe nyomták oda, de ettől függetlenül az alap csak egy ölelkező párocska marad, aminél még az eredeti kiadás félmeztelen pasija is jobb.

   Azt sem igazán értem, ha egy könyvnek, sorozatnak van egy símán fordítható és értelmes eredeti neve-címe, akkor miért kell azt a fordításnál megváltoztatni. A sorozat eredeti címe Harcolj értem lenne magyar fordításban és nem Szívdöglesztők, bármennyire is dögösek a férfi főszereplői, mint ahogy jelen kötet címe is Mutasd az utat és nem Csókolj meg.
   Maga az alaptörténet, a magja az egésznek meglepően jó lett volna. És azért csak lett volna, mert sajnálatos módon, a feszültség fokozása érdekében a szerző túlzásba vitte a lelki nyomort, a frusztrációkat. Ezek nélkül is volt elég izgalom a történetben, tehát ez nem vált a javára, hanem az én olvasatomban éppenséggel az ellentkező hatást érte el: szabályosan rühelltem azt a tömény lelki mizériát melybe a szerző mindkét főszereplőjét belekényszerítette. S mivel a történet E/1-ben és váltott szemszögben íródott, ez alkalmat adott arra, hogy úgy a női, mint a férfi főhős részletesen kifejthesse sérült lelkének minden apró, vagy nagyobb bánatát.

   Történet egyszerű. Rynna (Corinne Dayne) tizenkét távoltöltött év után tér vissza szülővároskájába, ahonnan tizenhét évesen a bulying miatt menekült. Akkoriban ő egy túlsúlyos, frusztrált lány volt, aki mindent megtett és eltűrt azért, hogy a többiek befogadják. Mostanra a rút kiskacsából természetesen egy hattyú lett, aki eltávozott nagyanyja pitézőjét készül újraindítani. S mindjárt beköltözése napján meg is ismerkedik a meglehetősen mogorva és barátságtalan szomszéddal, Rex Gunnerrel, a helyi vállalkozóval, aki egyedül neveli tűzről pattant kislányát. A minidíva különös ismertetőjele az, hogy a feje egy szénaboglyához hasonlít és állandó jelleggel egy rózsaszín tütü van rajta, mint elmaradhatatlan kiegészítője bárminek, amit aznap viselne. Stílusérzéke egészen egyedi és mókás.
  Gondolom nem kell elmondanom, hogy a friss szomszédok között azonnal sisteregni kezd a levegő, aminek Rex egy ideig sikeresen ellen is áll, hiszen van neki baja elég. Különben sem tenne semmi olyant, ami lányával való kapcsolatát veszélyeztetné. De Rynna rendesen nyomul, mert vannak olyan nők, akik a visszautasítást kihívásnak veszik... vagy személyes sértésnek. Rynna kihívásra szavazott és – bár lényegében nem tette túl magát kamaszkora frusztrációin –, keresi a találkozást a férfivel.

   A történet természetesen jól végződik, mert erre van igény, de amíg eljut oda az olvasó, addig a szerző elpufogtat néhány közhelyet. A cuki kislány – mellesleg ő a kedvencem az egész történetben – mellé jön egy kiskutya is, Rexnek két barátja van, mindkettő olyan zűrös, amilyen ő maga. S mit ad a fikció ördöge, Rynna is pontosan két barátnőt szerez be úgy frissiben. S ez a két barátnő verte ki nálam a biztosítékot, mikor a bemutatkozásuk után öt perccel kitárgyalták egymás szexuális életét, vagy annak hiányát, egy olyan nővel, akivel akkor ismerkedtek meg. Azért sem igazán rajongok, amikor boldog és boldogtalan rágja egy szereplő fülét, hogy igazán ideje lenne már randizni valakivel. Mert Rexszel pontosan ezt teszik. S akkor, habnak a tortán, ismét bekopogtat a múlt összes szereplőjével.

   S ha már szexuális életről esik szó, hát erotika is van bőven a történetben, tehát akik kedvelik ennek írott formáját, azok nem fognak csalódni, mint ahogy azok sem, akik szeretik, ha a történet szereplői dagonyáznak a lelki fájdalomban, ami természetesen zűrös, hányatott múltjukból fakad. Viszont pontoztam azt, hogy csak fokozatosan, kis mértékben adagolva derült ki, hogy a két főhős miért olyan, amilyen. Rövid múltbeli utazások adnak választ ezekre a kérdésekre. Viszont azt hiányoltam, hogy szinte semmit nem tudni arról, hogy mivel töltötte Rynna azt a tizenkét évet, amíg távol volt otthonától.
   Kedveltem az alaptörténetet, a kivitelezését ki nem állhatom, sajnálom, hogy hatásvadász megoldásokkal közhelyessé tette azt, ami akár jó is lehetett volna. De nem vagyunk egyformák... Még meggondolom a folytatásokat.

A magyar költészet napja 2020

   E neves alkalomból szeretnék figyelmetekbe ajánlani egy kevésbé ismert gyöngyszemet:

Romhányi József

MARHALEVÉL

Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,

Minden vad bikának legvadabbikába.

Vonzalmát megírta egy marhalevélben,

Nagyjából eképpen:

- Hatalmas Barom!

Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.

Tudom, mily elfoglalt, milyen nagyrabecsült ön,

Mégis tollat ragadott csülköm,

Hogy amit a marhanyelv elbõgni restell,

Így adjam tudtára, Mester!

Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,

Tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.

Amíg szorgalmasan duzzasztom tõgyemet,

Gondolatom egyre ön körül õgyeleg.

Múúú! Minden bikák közt legelõkelõbb!

Midõn megláttam a legelõ elõtt,

Elpirultam, elsápadtam, vágy reszketett felsálamban,

S úgy éreztem, kéj oson

Keresztül a rostélyoson.

Múú, hogy forrt a vér szívembe',

Hogy tódult a bélszínembe!

Az a perc, mit ön velem tölthet maholnap,

Megrázza egész pörköltnekvalómat!

Ám míg önrõl ábrándozom kérõdzve,

Vad féltés ül a szívemig férkõzve,

és átjárja ó, mind a kín

Velõscsontom, mócsingjaim.

Már bánom e merész vágyat,

Hisz ön büszke tenyészállat

Csupa gõg, mely után egész tehéncsorda bõg.

De ne féljen Bikaságod!

Ha nem szeret, félreállok.

Nem fog látni levert búsnak,

Mert beállok leveshúsnak.

Ám, ha mégis kegyes szívvel veszi e levelet

és megszánja az önért égõ tehenet,

Válaszoljon hamar rája,

üdvözli önt a marhája.

Ím a levél. Ráírva a kelte.

Az úton a posta elõtt le is pecsételte.

De a postáskisasszony nem vette fel...

Kathryn Taylor – Fény a sötétségben

   A Dunmore-kastély tikai

   Egy elvarázsolt vár, sötét titkok és heves vágyak

   Mintha ismerné ezt a helyet… Lexie Cavendish, a fiatal lakberendezőnő a főnöke megbízásából Írország viharos északi vidékére utazik, hogy előkészítse a Dunmore-kastély felújítási munkálatait. Az egykor bizonyára méltóságteljes épületet és a környékét furcsán ismerősnek érzi. Lehet, hogy kisgyerekként már járt itt? Mivel szülők nélkül kellett felnőnie, régóta szeretne többet megtudni a múltjáról. Miközben lassanként visszatérnek az emlékei, gyötrelmes rémálmokkal próbál megküzdeni. Vigaszt és segítséget pedig éppen Grayson Fitzgeraldnál talál, aki a várkastély urának a fia, és Lexie főnökének a legnagyobb vetélytársa is egyben. De vajon tényleg megbízhat a férfiban? 

Kossuth, 2020

Eredeti cím: Das Licht im Dunkeln, 2019

   Mindent elolvastam, ami Kathryn Taylor tollából magyar nyelven megjelent, valószínüleg többet is olvastam volna, ha a szerző nem német nyelven publikál, hanem angolul, ugyanis a német nyelv nekem annyira merőleges, mint tehénnek a balett.
   Úgy általánosságban véve kedvelem az írásait, kivéve a Szerelem színei sorozatát – legalábbis, ami megjelent belőle magyar nyelven –, mert annak nagyon "szürke" szaga volt. Ha jól számolom, akkor ez éppenséggel a kilencedik könyv lenne a szerzőtől – nem mindegyikről született blogbejegyzés, és az nem is baj.
   Namármost, ez nyilvánvalóan egy sorozat kezdő része. Hogy egészen pontosan hány része is lesz, meg nem tudnám mondani. A pillanatnyi állás még egy kötetet jelez, ami semmit sem jelent, mivel símán megjelenhet még egy-két folytatás. S mivel a német nyelvvel semmi közös nincs bennünk, még a második rész fülszövege alapján sem tudnám megsaccolni, hogy akkor most az a vég, vagy folyt.köv., mivel nem értem az oda leírtakat. S azt sem tudnám meegmondani, hogy az eredeti boritóhoz képest, a sorozat nevéhez a magyar variánsban hogyan került a végére az e betű, mert németul csak a Dunmor kastélyról esik szó és nem Dunmore-ról. No, de ezek olyan apróságok, amik miatt nem érdemes kekeckedni, lássuk miről is szól maga a történet.

   Ahogy azt már megszoktuk a szerzőtől, most is angolszász területre viszi olvasóit. Amit eddig olvastam tőle, a történetek cselekménye vagy az Egyesült Királyságban, vagy Írországban játszódik. Most ismét Írországban időzhetünk, a festői és kissé lepukkant Dunmore kastély környékén, meg a hozzá tartozó faluban, ami olyan mint minden kis település szerte a világon: mindenki ismer mindenkit, mindenki tud mindent mindenkiről, és folyik a pletyka orrba-szájba. Ebbe a faluba érkezik meg Lexie (Alexandra) Cavendish, hogy a kastélyt szemrevételezze. A fiatal hölgy ugyanis belső építész és egy ingatlanfejlesztőnek dolgozik, aki a kérdéses kastélyt akarja megvásárolni és hotelé alakítani.

   Lexie-ről tudni kell, hogy nevelőotthonban élt, miután az a nő, akit az anyjának hitt drog túladagolásban meghalt. S történt ez valahol az Egyesült Államokban. A fiatal nő a munkája miatt jön Írországba, barátnője közbenjárására. S most főnöke a kastély átalakításával bízza meg még a tényleges vásárlás előtt.
   A fiatal nőről még azt is tudni kell, hogy néha rémálmai vannak, ami alvajárással is párosul, mert álmában mindig menekül egy ismeretlen fenyegetés elől. S most, hogy a faluba érkezett, állandóan déjá vu érzése van, mintha ismerné a helyet. Ez pedig annyira feelkavarja, hogy rémálmai és alvajárása gyakoribb lesz. Az első ilyen alkalommal pedig szó szerint belefut Grayson Fitzgeraldba, akiről tudja, hogy főnöke vetélytársa, s hogy a dolog bonyolódjon, ráadásul a kastély urának törvénytelen fia is.

   Ez a történet két sokat próbált, sokat megélt ember találkozása egy olyan helyen, amely tele van titkokkal, olyan titkokkal, amiket Lexie nem ismer, és minél többet nyomoz, annál nagyobb veszélyek leselkednek rá. S hogy a dolgok még jobban bonyolódjanak, nyilvánvaló, hogy ezek a titkok valamilyen formában hozzá kötődnek, a múltjához, édesanyja hirtelen és nyomtalan eltűnéséhez. Az sem segít, hogy a falu lakosai pontosan tudják kicsoda ő, s úgy viszonyulnak hozzá, ahogy annak idején anyjához: vannak barátságosak, segítőkészek, viszont olyanok is, akik nyíltan ellenségesek. Lexie pedig nem igazán tudja kiben bízhat meg, sőt főnöke tisztességében is meginog a bizalma. Tehát van itt kavarás bőven. És akkor miért van éjszakánként fény a kastély elhagyatott tornyában, ahová neki nem szabad felmenni? Grayson Fitzgerald érdeklődése Lexie iránt őszinte és érzelmektől vezérelt, vagy csupán a saját érdekeit szolgálja?

   Azt még el kell mondanom, hogy aki nem szereti a függővéges sztorikat, az kerülje messze ezt a könyvet, mert nagyon izgalmas, tele van titkokkal, meglepetésekkel, fordulatokkal, elcsepegtetett információkkal, tehát a szerző mindent megtesz, hogy ébren tartsa az érdeklődést, viszont egy lépéssel sem hoz közelebb a megoldáshoz, hanem egyre jobban összezavar, s akkor hagyja abba, amikor a legizgamasabb, és egy ember élete épp a levegőben lóg. Szó szerint.
   Kedveltem a történetet és idegesít, hogy a folytatásra ki tudja mennyit kell várni. Meg ízlések és pofonok...

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Lecsupaszítva (A szerelem színei 2)

Az örökös (Daringham Hall 1)

A döntés (Daringham Hall 2)

A visszatérés (Daringham Hall 3)

Karácsonyi küldetés

Vadvirágos nyarak

Ahol a szívem rád talál