Bella Andre – Csak rád gondolok

A Sullivan család 8

Grayson Tylert három évvel ezelőtt egy személyes tragédia arra sarkallta, hogy maga mögött hagyja New Yorkot, és a kaliforniai partvidék vadregényes hegyei közt kezdjen új életet. Már majdnem sikerül elhitetnie magával, hogy többé semmi másra nem lesz szüksége az életben, csak a kék égre, a végtelen legelőkre és az óceán tajtékzó hullámaira, amikor egy szép napon betoppan az életébe Lori Sullivan. A családja körében csak Huncutként emlegetett lány szélviharként forgatja fel Grayson érzelemmentes, magányos világát, és a férfi menthetetlenül beleszeret. De Lorinak vajon sikerül-e meggyőznie a bizalmatlan Graysont, hogy neki adja a szívét, és elhiggye, az örökké tartó boldogság nem pusztán hiú ábránd?

Kossuth, 2019

Eredeti cím: Always On My Mind, 2013

Véget ért a San Franciscó-i Sullivanek története. Tulajdonképpen nem is ezzel a nyolcadik résszel, hanem a tavaly már magyar nyelven is megjelent kilencedikkel (Csók a fagyöngy alatt). Fura, hogy hamarabb egy későbbi kötetet jelentetett meg a kiadó, de fogjuk a karácsonyi történetre, s arra, hogy mennyire menő lett az év második felében az ünnephez kapcsolódó történetekkel bombázni a nagyérdeműt.

Bevallom, nem olvastam el a kilences számú Sullivan történetet, mely visszatérés az időben és Mary-ről, a nyolc Sullivan-gyerek anyjáról szól, nem is áll szándékomban. Azt hiszem egy korábbi résznél már írtam, hogy a sorozat felépítése engem kísértetiesen emlékeztet Julia Quinn Bridgerton sorozatára, azzal a különbséggel, hogy az egy klasszikus romantikus, ez pedig napjainkba játszódó, modern történet. Nem elhanyagolandó az sem, hogy ez lényegesen több részből áll, hiszen nem gond ha kiveséztük a San Franciscó-i Sullivaneket, van belőlük Seattle-ben is éppen elég. A sorozat éppen a tizenkilencedik résznél tart, s akkor még nem említettem a kiegészítő novellákat. Hogy meg fogunk-e ismerkedni a család másik ágával is? Fogalmam sincs, nem ismerem a kiadó további terveit, de néhány seattle-i Sullivan már feltűnedezett ilyen-olyan nagy, össznépi rendezvényen, és ennek a történetnek a végén is finoman a szánkba rágódik, hogy kiről lesz szó a következőben.

Azt is el kell mondanom, hogy az első két-három résznél még kedveltem a sorozatot, aztán ahogy haladtunk előre, egyre kevésbé rajongtam érte. Egyre több volt a klisé, egyre kiszámíthatóbbá vált és lassan olyan lett, mint egy erotikával jól felturbózott regény, melyből egy másik kiadó havi rendszerességgel többet is megjelentet. S igazándiból mindazt ami ebben a könyvben történik egy füzetes regény terjedelmében is el lehetett volna mesélni, kevesebb klisével, visszaemlékezéssel és fölösleges lelkizéssel, nem kellett volna hozzá 376 oldal.

Ezek után felmerül a kérdés, hogy miért olvastam el mégis? Mert kiváncsi voltam az utolsó Sullivan-gyerek történetére, és mert a hősnő az egyik legellentmondásosabb, legérdekesebb karakter a testvérek között. Igazándiból vártam a nagy durranásra, ami sajnálatos módon nem jött.

Akik képben vannak a sorozattal és szereplőivel, azoknak nem ismeretlen Lori Sullivan. Időnként fel-feltűnt az előző részekben is, akárcsak testvérei, attól függetlenül, hogy épp kinek a története volt soron. Sullivanéknál amúgy is kőbe vésett szabály a havonként egyszeri családi ebéd és ezen könyvenként legalább egyszer végig kell menni.

Loriról azt kell tudni, hogy élete és hivatása a tánc, s ikertestvérével, Sophie-val, ők a Sullivan-klán lányai, ami nem könnyíti meg az udvarlóik dolgát, hiszen a hat idősebb testvér sportot űz abból, hogy húgaik potenciális udvarlóit megfutamítsák. S az ikerpárnak beceneve is van: Lori a Pajkos, Sophie pedig a Barátságos. Bármennyire idegesített a becenevek használata – lényegében felnőtt nőkről beszélünk a történet idején –, a szerző kitartott mellette hét könyvön keresztül, aztán a nyolcadikban a fordító gondolt egyet és a Pajkosból és Barátságosból Huncut és Cuki lett. (Van valakinél kölcsönben egy repülős zacskó?)

Nos, Lori sokadszorra is szakít táncos barátjával, aki többszörösen átverte, megcsalta, megfúrta és meg sem áll Grayson Tyler farmjáig, ahol mindenesnek áll be. Eddig semmi gond nem volt a történettel, a nyáltenger és a giccs ezután jött, kezdve a klisével, hogy Grayson az üzleti életet és a sok pénzt hagyta ott három évvel korábban, hogy friss özvegyként a biogazdálkodásnak szentelhesse magát és nyalogassa lelki sebeit.

Kettes számú klisé: a két főhős azonnal őrült és ellenállatatlan vágyat érez egymás iránt, aminek egy ideig ellenáll, aztán jöhet a lepedőszaggatás, majd Lorinak sikerül a visszavonultan élő farmer kirángatni önként vállalt magányából és hatással lesz szocializációs képességeire is. S persze ott a mély dilemma: tánc vagy szerelem? Térjen vissza a színpadra, vagy maradjon a farmon, merüljön el az önsajnálatban és a lepedőszaggatásban? Mert lepedőszaggatás van benne bőven, még több is mint kellene.

Persze vicces volt olvasni Lori farmerlány kalandjait, mi több, az öreg macskusz halálán még szipogtam is egy keveset, de hát azt is el kellett baltázni a későbbiekben egy közhelyes megoldással. De ez a történet akkor sem volt nyerő.

Bár egy sorozat nyolcadik része, önálló kötetként is olvasható, s amennyi visszaemlékezés, utalás van az előző részekre (hadd teljen a papír!) elég ezt az  egyet elolvasni és mindenki képben lehet mindazzal, ami az előző hét részből említésre méltó a Sullivanok életéből.

Nekem ez egyszerolvasós, közhelyes, kiszámítható és unalmas volt, de természetesen ízlések és pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Örökké a tiéd (A Sullivan család 4)

Csak téged látlak (A Sullivan család 5)

Hadd legyek az Igazi (A Sullivan család 6)

Te vagy az egyetlen (A Sullivan család 7)

Bryn Greenwood – Minden csúf és csodálatos dolog

Új szerző mutatkozik be a Könyvmolyképző Kiadónál, s nem is akárhogyan. Bryn Greenwood Minden csúf és csodálatos dolog című könyve az emberi lét legsötétebb bugyraiba viszi el olvasóját.

Kövesd a Blogturné Klub öt bloggerét turnéjukon, ismerd meg a könyvhöz kapcsolódó gondolataikat, játsz velük, és amennyiben a szerencse is melléd áll, tiéd lehet a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyike.

Wavy ötéves korára már nagyon sok traumát szenvedett el. Nem hajlandó sem beszélni, sem mások előtt enni, mert kábítószerfüggő anyja mocskosnak tartja, ami a szájába kerül. Apja, a drogdíler Liam nem sokat törődik a családjával. Wavy egymaga küszködik, hogy iskolába tudjon járni és ellássa a kisöccsét, Donalt. Csak Kellen, Liam egyik embere mutat együttérzést és törődést Wavy irányában. A szeretetre éhes kislány és a sérült férfi egymásba szeretnek, és Wavy mindössze tizenhárom éves, amikor szexuális kapcsolatot kezdenek. Nagynénje  pedofilnak bélyegzi Kellent, és kitartóan küzd, hogy elválassza őket egymástól. Wavy időközben felnő, és hihetetlen szívóssággal, minden akadályt legyőzve dolgozik azon, hogy ismét összekerülhessen a férfival.

Kiadó: Könyvmolyképző, 2019

Eredeti cím: All the Ugly and Wonderful Things, 2016

Megrendelhető                Beleolvasó 

   Amennyiben már a címkék és a fülszöveg alapján előítéleteid vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban, akkor most hagyd abba a bejegyzés olvasását és viszlát egy másik alkalommal!

   Bryn Greenwood könyve már jóval a magyar nyelvű megjelenés előtt kiverte nálam a biztosítékot. Rosszul mondom: nem a könyv verte ki a biztosítékot, hanem az a néhány hisztériázó, aki egyetlen címke alapján ítélkezett, és hidegrázást kapott a pedofília szótól, mert csak ennyi maradt meg benne az egész könyvismertetőből. Rohadjon meg az összes gyermekbántalmazó, legyen az szexuális, fizikai vagy érzelmi bántalmazás, de ez fikció, és senki ne ítélkezzen mielőtt a cselekmény egészét megismerné.

Tisztázzuk: ez a történet nem pedofíliáról szól, nem népszerűsíti azt, és amiért valaki értékel egy jól megírt történetet, amiben esetleg – ismétlem ESETLEG! – olyasmi történik, ami eltér a megszokottól, attól még senki nem lesz sem szörnyeteg, sem lelkes rajongója a szexuális devianciáknak. Egyébként az is erősen vitatható, hogy egyáltalán alkalmazni lehet-e a pedofília címkét a történettel kapcsolatban. Túl könnyen dobálózunk olyan fogalmakkal, melyek értelmével és meghatározásával a többség nincs tisztában, csak túlmisztifikált és torzított értelmezésekből ismer, és amelyeknek csak nyomokban van köze a valós, pszichiátriai meghatározáshoz.

Minden csúf és csodálatos dolog valójában egy rázós könyv, nem csak úgy kategorizálták, mert valahová tartoznia kell, és pontosan arról szól, amit a címe is jelez: az élet csúf és csodálatos dolgairól. Időben hozzávetőlegesen tizenöt évet ölel át és E/1-ben íródott. Erről az E/1-ről azonban tudni kell, hogy nem egy-két ember szemszögéből ismerhető meg a történetet, mint ahogy az általában lenni szokott a hasonló stílusban írt könyveknél, hanem sokkal több. Itt nem csupán a főhősök mesélik a maga történetüket, hanem a mellékszereplők: családtagok, barátok, tanárok, a hivatalos közegek is szólnak arról, ahogyan ők a történéseket látták, megélték. Ilyen szempontból a történet egyedülálló.

Mondanék néhány szót a szereplőkről is, első sorban Wavy-ról, hiszen minden körülütte forog. Anyu drogfüggő, minek következtében kényszerképzetei vannak, minden mocskos, de első sorban az élelem az, gyermekeit éhezteti, a csak lopva étkező Wavy-nél ebből kifolyólag súlyos étkezési rendellenesség alakul ki. Apu nemcsak drogdíler, hanem egy egész droglaborja van, terjesztői, csicskásai, szóval minden, amivel egy kisstílű bűnözőnek rendelkeznie illik. Mivel a szerző bevallottan maga is egy némileg megjavult drogdíler lánya, meglehetősen hiteles lehet az a kép, amit erről a világról fest.

A szülők kizárólag saját élvezeteikkel foglalkoznak, a két gyermek teljesen magára marad, és Wavy szinte egyedül visel gondot magára és öccsére. Annyira hozzászokott a nélkülözéshez és nyomorhoz, hogy akkor sem tud változtatni szokásain, mikor a  körülmények következtében nagynénje házába kerülnek. Az állandó szülők-nevelőszülő-nagynéni családja közötti sokszoros dobigálás sem segít Wavynak egy egészséges családkép kialakításában.

Az egyetlen aki valójában törődik Wavyval és némiképp Donallal is, az Kellen, a drogdíler apa egyik embere. Tíz+ évvel idősebb Wavy-nál, indián származású, túlsúlyos és nagyon magányos. Említettem, hogy nem pengeagyú, hanem kissé lassabb a gondolkodása? Talán azért támogtja Wavy-t, mert annyi hasonlóság van közöttük: társadalmi kirekesztettség, a formális család hiánya, magány. Támogatja, segíti, gondoskodik róla és szó sincs szexről kettejük között, míg 13 évesen Wavy ki nem provokálja. És elszabadul a pokol, Wavy pedig elveszti az egyetlen biztos pontot életéből. 
   A történet itt nem ér véget, hiszen hiányzik happy end, ameddig hosszú időnek kell eltelnie és hosszú útat kell bejárniuk a főhősöknek, de akiknek nem teljes egy történet a boldog végkifejlet nélkül, megnyugodhatnak, a dolgok szinte mindenki számára jól alakulnak.

Ezt a történetet lehet szeretni, vagy gyűlölni, vagy mindkettőt egyszerre, de semmiképpen nem lehet úgy elmenni mellette, hogy semmilyen érzelmet nem váltott ki olvasójából. Nincsenek benne tökéletes szereplők – bár az én ízlésemnek Wavy karaktere túlidealizált volt –, és nem egy újabb "Lolita" sztori. Távolról sem az. Nagyon jól megírt, figyelemre méltó alkotás, és senki ne ítélkezzen, míg el nem olvasta elejétől végig.

Bryn Greenwood könyve nem egy könnyed lányregény, hanem erős idegzetű olvasóknak szóló olvasmány. Blogturnénk minden állomásán egy-egy hasonlóan rázós történet fülszövegéből találtok részletet. A ti feladatotok az, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a keresett mű címét és szerzőjének nevét.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

“Így kezdődik az érzelmi megszállottságról és a manipulációról szóló történet, amiben egy környezetéből kiszakított lány kénytelen az egyetlen emberre támaszkodni, akitől figyelmet, szeretetet és gondoskodást kaphat. A fogvatartójára.”

a Rafflecopter giveaway

04.04. - Betonka szerint a világ…

04.06. - Angelika blogja

04.08. - Sorok között (1)

04.10. - Never Let Me Go

04.12. - Sorok között (2)

04.14. - CBooks

Meghan March – Rád vágyom

Mr. Mount bűnös élete 2

  

Szórakozik velem. A játékszere vagyok. Legalább nem lesz több adósság. 

Gyűlölni akarom, de a testem nem hagyja. Hogy lehetséges, hogy vágyom rá és egyszerre félek is tőle? 

Figyelmeztettek, hogy össze fog zavarni. Szálljak szembe a testi vágyaimmal? 

Nem sejtettem, hogy totális zűrzavar lesz. 

De tudhattam volna. Ha valamiben Mount benne van, akkor ott nincsenek szabályok.
Nem fogok behódolni. Nem lehetek gyenge. Követem az elveimet és kihozom a legtöbbet az együttműködésből, anélkül, hogy a szívem és a lelkem sérülne. 

Csakhogy neki más tervei vannak…

A Rád vágyom a Mr Mount bűnös élete 2. része. Mount és Keira története a Tiéd vagyok című kötetben folytatódik.

Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfa-hímekről, akiket térdre kényszerítenek. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és már a hazai olvasók szívét és a sikerlistákat is meghódította.

Álomgyár, 2019

Eredeti cím: Defiant Queen, 2017

Ez nem a népszerű bejegyzés lesz, ugyanis, amennyire kedveltem a sorozat kezdő részét (Téged akarlak), annyira csalódtam a folytatásban. Bejött az, amitől az első rész olvasása után féltem: a szerző nem tartotta a színvonalat, hanem visszatért a rá jellemző, romantikára-erotikára hangsúlyt tevő stílushoz, ami a cselekmény kárára ment. S ezt még meg is fejelte a már közhelyesnek ható nehéz, hányatott gyermekkor klisével.

Az első részben egy erős férfi főszereplőt ismertem meg: kegyetlen, pontosan tudja kit hogyan lehet sarokba szorítani, büntet és megfélemlít, érzéketlen. Ez így mind rendben van, hiszen ő a helyi gengszter, az alvilág királya és New Orleansban még a fű sem nő, ha ő azt úgy akarja. Ebben a második részben Mr. Lachlan Mount puhul szerelemből kifolyólag. Bár ez így sehol nem hangzik el/íródik le, nyílvánvaló, hogy a keményfiúnál közbeszólnak az érzelmek, minek következtében bejön az, amit a fülszöveg ígér: a mocskos szájú alfahímet kvázi térdre kényszerítik. Ami vitatható, hiszen az, hogy Őgengsztersége figyelme kissé lanyhult, az még nem nevezhető térdre kényszerítésnek. S nem kellene elfelejteni, hogy azért Mr. Mount felnőtt férfi – a matematika mai állasa szerint 40+ –, és nem egy könnyen lángra kapó ifjonc. Keira, a hősnő pedig olyan távol áll attól, hogy erős nő legyen, mint Makó Jeruzsálemtől.

Akárcsak az első rész, ez is E/1-ben íródott, váltott szemszögben és mások bármennyire is rajonganak érte, engem továbbra is idegesít, amikor egy nő azt hiszi magáról, hogy ő tudja mit tenne, mondana az illető férfi hős az adott helyzetben. Rendben van, hogy a történet úgy fikció, ahogy van, de akkor is csak azt tudja a szereplő szájába adni, amit ő, a nő hallani szeretne tőle az adott helyzetben, vagy reakcióként elvárna tőle.

Jelen történet onnan folytatja, ahol az első rész abbahagyta: Keira lakásába becsenget a férj. Az a férj, akit ő hónapokkal korábban eltemetett, és akiről kiderült, hogy nemcsak életben van, hanem monumentális csaló, kisstílű bűnöző is, aki úgy gondolja, hogy játszadozhat azzal, ami Lachlan Mounté. Ez egy ígéretes epizód volt, illetve lett volna, ha Mount rövid úton ki nem iktatja hatalmát fitogtató módon.

De még mielőtt a történet jelenével foglalkozhatnánk a szerző egy harminc évvel korábbi epizóddal indít, ami betekintést ad a rettegett Mount kamaszkorába és származásába. Rosszul mondom, nem a származásába, hanem abba, amit erről ő maga is tud: csecsemőként egy templom lépcsőjén találták és következett a nevelőszülők hosszú sora. Pillanatnyilag nem értem, hogy miért kellett ezt elpufogtatni és ebben a formában.

Miért nem kedveltem ezt a történetet? A nyálas romantikáért. A gengszter, akinek csak úgy véletlenül odapottyantottak egy nőt, és aki az ő új játékszere, puhulni kezd, figyelme lankad és mindent kockáztat, amit addig elért, mert hirtelen érzelmei lesznek. Mi több, még egy whiskey-fesztiválra is elviszi Keirát Dublinba, mert ugyebár ez a hölgyemény szíve vágya. Ez a rész kimondottan untatott, bármennyire is magyarázható szükségessége azzal, hogy Keira lényegében egy kis szeszlepárlót vezet odahaza.

Keirát továbbra sem kedveltem. Lehet, hogy szexi, de távolról sem erős nő, inkább olyan sablonos szereplő, amilyennel mostanság minden második könyvben találkozni lehet, aki az erőnek, talpraesettségnek a látszatát nyegleséggel próbálja fenntartani

Ez a rész sajnálatos módon engem nagyon a híres-hírhedt “szürkére” emlékeztetett, ami olyan amilyen, lehet szeretni, vagy sem, de pontosan híréből fakadóan egy fajta etalon lett, amihez a hasonló témájú, felépítésű történeteket hajlamosak vagyuk hasonlítani. S itt van egy újabb három részben húzott-nyúzott történet, melynek főhőse egy zavaros gyermekkort maga mögött hagyó vagyonos és hatalombeteg férfi, némi szexuális devianciával, s mellé partnernek a szexi, de enyhén bugyuta nő, akit viktimizálni kell: ő aztán ezt az egészet nem akarta, ő rendes és becsületes, ő csak a körülmények áldozata. S majd a szerelem mindent megváltoztat, mindent felülír, a rettegett gengszterből példás állampolgárlesz – remélem nem!

Hogy ennek ellenére miért fogom majd a sorozat utolsó könyvét is elolvasni? Azért, mert mindaz, ami ebben a részben a romantikus-erotikus szálon kívül történt, felülírja mindazt, amit az első rész olvasása után feltételeztem a cselekmény további alakulásáról. Most abszolút nyilvánvaló, hogy mindaz. ami történt nem véletlen volt, nem Mount irányít, hanem teljesen biztosan valaki más húzza a szálakat a háttérből. Csupán az a kérdés, hogy kicsoda, és van-e valamilyen köze a harminc évvel korábban történtekhez? Mert ha van, akkor az sok mindent megmagyaráz. Viszont ha nincs, akkor az egész kezdő epizód harminc évvel korábbanról teljesen felesleges volt.

Továbbra is ígéretes történet, sőt kedveltem is azokat a részeket, melyek nem hősök között szövődő romantikus-erotikus kapcsolatról szóltak. De hát ízlések és pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Vágy és hatalom (Vágy 1)

Vigyél magaddal

Téged akarlak (Mr. Mount bűnös élete 1)

Ella Maise – Akarlak Adam Connor

Kérdezheted persze, hogy ki a fene az az Adam Connor. Ez a nemrégiben elvált Oscar-díjas filmszínész mostanában költözött be a szomszédunkba a kisfiával. Ő a legdögösebb lélegzetelállító szuperhím és egyben a legmegáltalkodottabb agyafúrt gazember, akivel valaha is találkoztam.

Teljesen őszintén kérdezem, te talán nem kukucskáltál volna át a kerítés fölött, hogy egy gyors pillantást vethess rá, remélhetőleg, amikor meztelen? Nem olvadtál volna el a boldogságtól, ahogy edzés közben bámulod, miközben az ötéves kisfia beszél hozzá? Említsem talán meg ezeken felül a hasizmát, a nadrágjában azt a hatalmas duzzanatot vagy a lenyűgöző izmos karját? Szóval azt mondod, hogy te nem leskelődnél utána? Hát persze… 

Nekem természetesen eszembe se jutott, hogy betörjek hozzá, vagy magánlaksértést kövessek el, igazából az járt az eszemben, hogy felajánlom neki, hogy a fejét a vállamra – vagy talán a cicimre – hajtva sírhassa ki magát (a válása miatt), ám ehelyett az a gazember egy apró kis félreértés után elintézte, hogy rács mögé kerüljek. Bizony, börtönbe! Arra számítottam, hogy a köszönetét az orgazmusok végtelen áradatával fejezi ki, nem pedig, hogy börtönbe kerülök miatta!

Ezt követően már nem azt terveztem, hogy meglovagoljam és boldoggá tegyem, hanem azt, hogyan fojtsam meg. Na, de mi van akkor, ha a testem nem csupán megremegett, amikor Adam olyan édes kis aljasságokat suttogott a fülembe? Ezért senki nem tehet szemrehányást nekem. Egyébként is, mikor csókolózott utoljára ez a pasi? Ki ne élvezne egy olyan csókot, ami miatt esetleg megáll a szíve?
Csakhogy én akkor sem szerethettem volna bele, ha ő meg a fia volna a világ legcsodálatosabb ajándéka, amiben egy nő részesülhet. Persze egy szóval sem állítom, hogy ennyire szuper. Nem számít, hogy milyen ígéreteket suttog a fülembe, egy átok nem engedi, hogy boldogok legyünk. Bár én nem vagyok egy vártoronyba zárt királykisasszony, akit meg kell menteni – nagyon is képes vagyok arra, hogy egyedül is megmeneküljek –, de valahol a lelkem legmélyén továbbra is azt reméltem, hogy Adam Connor lesz a történetem hőse.

Álomgyár, 2019

Eredeti cím: To Hate Adam Connor, 2016

Ritkán teszek süllyesztőbe első könyv után egy szerzőt, tehát Ella Maisie is megkapta a maga második esélyét. Első magyar nyelvű könyve (Imádlak Jason Thorn) sem lett a szívem csücske, mert nem volt a történet sem eredeti, annyira jól megírva sem, hogy akkor kifeküdjön tőle az olvasó. De egyszer el lehetett olvasni, és mindenki megérdemel egy második esélyt – ami arra is jó volt, hogy megtudjam, Olive, az Imádlak Jason Thorn hősnője, ténylegesen hat évesen illegette-billegette magát a főhősnek, és folyatott ki száján olyan szöveget, amit még egy tizenéves is kétszer meggondolna. Elképzelhető, hogy a szerző még soha nem volt hatévesek társaságában.

Aki olvasta Ella Maisie már emlegetett első könyvét, annak e történet hősnője is ismerős. Ő az a Lucy, aki érthetetlen okokból állandóan Olive melléhez akar bújni, aki állandóan szerencsétlen gyermekkora miatt siránkozik, és aki nem akar szerelmes lenni, viszont az elköteleződés nélküli szexet imádja, és a nagy farkakat még ennél is jobban. Olyan minél nagyobb, annál jobb módon.

Nem tudom ki mennyire ismeri az Asterix és Obelix (rajz)filmeket, de Lucyról én Obelixre asszociáltam. Ugye, ő az a nagy dagadt fazon, akinek nem szabat egy cseppet sem adni a gallok csodaszeréből, mert gyermekként beesett a kondérba, amiben azt főzték. Nos, Lucy egy ajzószerekkel teli kondérba eshetett bele, mert egyébre nem tud gondolni csak a dugásra és a nagy farkakra, teljesen mindegy, hogy kihez tartozik. Most épp szingli, mert Jameson, a dugópajtása máshol kapott magának munkát. Neki viszont se munkája, se lakása, hát akkor miért is ne csövezne az előző részből ismert Jason Thorn és felesége, Olive házában, a város jobb részén, ahol tehetős emberek és filmcsillagok laknak.

Thornék szomszédja a címbeli Adam Connor, szintén filmsztár, szintén félisten, és akit Lucy rendesen kukkol a kerítésen keresztül, míg a fickó sitre nem vágja magánlaksértésért. Szívem szerint ott is hagytam volna, történet vége.

Okés, lehet vitatkozni azon, hogy mennyire volt ez szép dolog, vagy sem. Ha Lucy nem kukkol, akkor Adam Connor fia lehet belefullad a medencébe, viszont érdemes azon is elgondolkodni, hogy ki hogyan érezné magát annak tudatában, hogy egy flepnis szomszéd állandóan rajta tartja a szemét. Mert legyünk őszinték: Lucy nem igazán normális.

Túl sokat nem szeretném csűrni-csavarni ezt a bejegyzést, mert nem ér annyit az egész történet, különösen, hogy ennyire antipatikus női főhőssel ritkán találkoztam. Lucy az a típus, akinek a mellbősége nagyobb az intelligencia koeficiensénél, símán dekkol mások házában, és még annyi tapintat sincs benne, hogy leszokjon a “cicibújás”-ról, hiszen barátnője férjével osztja meg az ágyát. Lucy nagyképű, pofátlan, trágár beszédű és közönséges. Az a fajta aki előbb telekürtöli a világot terhessége hírével, azután megy orvoshoz, és nagyon kiverte nálam a biztosítékot a “terhes vagyok egy másik pasitól, te most dugj meg” attitűdjével. Az egy dolog, hogy valakinek a szülei fantáziátlanok (hogy ne mondjam kretének) és Olive-nak nevezik gyermeküket, ami testvérek között is olajbogyót jelent, de miért kell az állítólagos legjobb barátnőnek ezt fokoznia a rengeteg Bogyesszel, meg kis zöld bogyómmal?

Ez egy erotikus történet, a rosszul megírt fajtából, alpári és közönséges jelenetekkel és szöveggel. Akár jó is lehetett volna, hiszen a potenciál megvolt benne, történet is lett volna, hiszen Adam Connor a gyermeke felügyeleti jogáért küzd, fokozva a konfliktust kavar a volt felesége és rászállnak a paparazzik. Sajnos ezeket a lehetőségeket nem használta ki a szerző – legalábbis nem úgy, ahogy lehetett volna –, hanem Lucy szexhiányára helyezte a hangsúlyt.
   Bár nem láttam az eredeti angol szöveget, úgy gondolom a fordítás sem volt a topon, mert szerencsétlen Lucy annyiszor akart “jönni”, és ezen nem feltétlenül a helyváltoztatást kell érteni. Ez egy epizód egy érzelmileg sivár és szexuálisan frusztrált nő életéből és annyi.

Annak ellenére, hogy egy másik történet szereplői is megjelennek a cselekmény során, s nem is kevésszer, önállóan is olvasható. Nem kell ismerni az Imádlak Jason Thorn cselekményét, mert lesz rá utalás épp elég, hogy az olvasónak ne legyen hiányérzete.

Lehetett Adam Connor olyan dögös, mint egy félisten, rendes, hogy vényre írja fel a doki, és kész lepedőművész az ágyban – hogy a felszerelésről már ne is beszéljünk –, nekem ez akkor is felejtős történet volt, sőt, a szerző is az, akár lesznek további magyar nyelvű megjelenései, akár nem. Lehet nem csak a szerzőt, de a kiadót is el kellene engednem, mert nem igazán vagyunk egy hullámhosszon, ami a könyveket illeti. De hát ízlések és pofonok…

Samantha Vérant – Hét levél Párizsból, Az én francia családom

Hét levél Párizsból

Ha a történet nem lenne igaz, akár mese is lehetne. Mese a negyvenéves Samantháról, aki élete romjain ülve felidézi fiatalkora nagy találkozását Párizsban. 

Mivel nincs vesztenivalója, de van internetje, felkutatja azt a francia férfit, aki húsz évvel ezelőtt hét szenvedélyes szerelmes levelet írt neki, és amelyekre Samantha sohasem válaszolt.

És a románc újra indul.

Samanthának számtalan akadályt kell legyőznie, számtalan anyagi és érzelmi problémával kell megbirkóznia, mire elkövetkezik élete nagy napja: a francia-amerikai esküvő.

Húsz év, hét levél és egy életre szóló szerelem

Tericum, 2015

Eredeti cím: Seven Letters from Paris, 2014

Az én francia családom

Vegyünk egy francia férfit két kamaszkorú gyerekkel, adjunk hozzá egy amerikai lányt, rázzuk jól össze, és voila! Az eredmény egy francia-amerikai család, amelyet a szeretet, a kommunikáció és a jó étel tart össze. 

Samantha alig várja, hogy Franciaországban új életet kezdjen újdonsült francia férjével és annak két gyerekével. Ám alighogy landol francia földön, szembesül azzal, hogy az élet az új hazában messze nem olyan rózsás, mint ahogy azt korábban elképzelte. Meg kell küzdenie a francia bürokráciával, a kamaszodó gyerekekkel, a magánnyal, a honvággyal, a nyelvi és kulturális botlásokkal. 

Samantha nem adja fel, hisz a francia álomban, amely egy szép napon valóra is válik, és hősnőnk megtanulja, hogyan lehet boldog választott hazájában. 

A számos ínycsiklandó francia receptet is felsorakoztató, szívet melengető történet ott kezdődik, ahol a Hét levél Párizsból véget ért.

Tericum, 2017

Eredeti cím: How to Make a French Family: A Memoir of Love, Food and Faux Pas, 2017

Nem kedvelem az életrajzi írásokat és ez volt az oka, hogy a megjelenés után ennyi ideig mellőztem ezt a történetet. S az is hozzájárult, hogy Samantha Vérant neve teljesen ismeretlen volt a számomra, tehát miért is érdekelne engem egy idegen élettörténete? Mert ez a szerző élettörténete, bár saját bevallása szerint itt-ott változtatot a szereplők nevén – minek, ha úgyis a saját nevén ír és ismerősei egyből kiszúrják kiről-miről van szó. Samantha Vérantnak összesen három könyve jelent meg, a harmadik nem jelent meg magyar nyelven, angolul sem volt nagy siker a Goodreads szerint.

Nyilvánvaló, hogy ez a két könyv összetartozik, ezért is írok róla egyetlen bejegyzést. Meg azért is, mert külön-külön nem sok mondanivaló lenne. Ez egy könnyű, chick lit kategóriába tartozó történet – igen, a kettő egy egész történet –, mely szórakoztatni hivatott, miközben elmeséli, a negyvenes, válófélben levő amerikai Samantha hogyan fedezi fel húsz évvel korábbi európai utazásai során megismert férfi akkoriban írt leveleit – szám szerint hetet –, és veszi fel vele a kapcsolatot két évtized után. Erről szól az első könyv, a Hét levél Párizsból, és a szerző az olvasók rendelkezésére is bocsájtja őket.

Samantha reklámmenedzserként dolgozott, éppen elvesztette állását és újra semmilyen kilátás nincs, gyermektelen házassága romokban hever, adósságokban úszik. Gondol egy merészet, véget vet házasságának és hazaköltözik szüleihez, ahol kutyasétáltatásból próbál megélni miközben az internet segítségével újítja fel ismeretségét Jean-Luc-kel, akivel húsz évvel ezelőtt mindössze egyetlen napot töltött Párizsban. Az ő hibája, hogy kapcsolatuk megszakadt, hiszen a férfi hét levetet írt neki, ő viszont egyre sem válaszolt.

S akkor elérkeztünk magához Jean-Luc-höz, a sármos francia férfihez, aki a NASA francia megfelelőjénél dolgozik, abszolút pragmatikus, két lábbal a földön járó tökéletesség, két kamasz gyermek apja, maga is épp válófélben van és nyitott arra, hogy annyi év után ismét adjon egy esélyt a párizsi kalandjuk folytatásának, melyet Samantha visszaemlékezéseiből minden részletében megismerhet az olvasó. Samantha természetesen ismét Franciaországba repül, és újratalálkozásuk alkalmával vidéki utazáson vesznek részt. Kettesben. S döntenek kapcsolatuk új alapokra helyezéséről: összeházasodnak.

A második könyv, Az én francia családom már az új francia családról szól, hiszen Samantha az aki áttelepül az óceánon és új életet kezd a Vérant család tagjaként Jean Luc-kel és két kamasz gyermekével – a gyermekek a férfi egy előző kapcsolatából származnak, anyjuk a történet ideje alatt már nem él, tehát a férfi neveli őket. Őszintén leírja az új élet bürokratikus buktatóit, kezdve azzal, hogy mennyi és milyen dokumentumot kellett beszereznie csupán a házassági engedély megszerzéséért, egészen a tartózkodási engedélyig, hiszen – nagy meglepetésére –, ő Franciaországban bevándorlónak minősül.

Ez a rész elárasztott Jean-Luc népes rokonságával, sok-sok vidéki utazással, kamaszok problémáival és néhány elvesztett terhességgel. És receptekkel, tehát a gasztronómiai élvezetek kedvelői próbálkozhatnak a francia konyha remekeivel.

Őszintén szólva nem volt nagy szám ez a történet. Nem kedveltem a szerző stílusát, azt sem, ahogy eltúlozta azt a húsz évvel korábbi francia kalandot, melyből aztán újjáépítette az életét. Míg az első részben a saját kilátástalan helyzetét hangsúlyozza és szinte állandóan ezt a témát járja körül, a másodikban már a saját fényezése áll a történet középpontjában, azaz milyen remekül megoldja az összes felmerülő problémát. És Jean-Luc már hányingerkeltően tökéletes. Tehát összességében nem kedveltem ezt a történetet.

Viszont el kell ismernem, hogy nagyszerűen leírja hogyan érez egy olyan ember, aki a megszokott környezetétől és családjától távol kezdi újra az életét – és itt most nem a bevándorlók hadára kell gondolni, hanem azokra, akik külföldre mennek dolgozni, vagy netán házasság útján kerülnek a szerzőéhez hasonló helyzetbe. Ír a honvágyról, a más szokásokról, a magányról.

A másik dolog amit többször is kihangsúlyoz: A szeretet nem DNS kérdése. És ez így igaz, annak ellenére, hogy sokan bizony DNS kérdést csinálnak belőle. Samanthát zsenge korban elhagyta biológiai apja, és utána csupán néhányszor tűnt fel az életében, ezek a találkozások mindig csalódást okoztak. Számára az apafigura anyja második férje. Ezért is tudja fenntartások nélkül elfogadni férje gyermekeit.

Túl sok jelentéktelen részlettel teletömött történet az újrakezdésről. Akár jó is lehetett volna, ha valaki más, tapasztaltabb írja meg. Túl sok mindent akart közölni az olvasóval és ennek egy nagy katyvasz lett az eredménye. Úgy gondolom, hogy ezt az egészet egyetlen könyvben is meg lehetett volna írni. Én az biztos, hogy soha többé újraolvasni nem fogom… de hát ízlések és pofonok.

Karina Halle – Nem lennék nélküled

McGregor testvérek történetei 1

Egy fogadalommal kezdődött minden… 

Linden McGregor magas, életerős és veszedelmesen jóképű helikopterpilóta, skót akcentussal. Mellesleg évtizedek óta Stephanie Robson legjobb barátja.
Azonban néhány kapcsolatot nem lehet beskatulyázni, kategorizálni, címkét adni neki.
A húszas éveikben mindketten sokat randiztak San Franciscóban, és amikor már kezdtek besokallni, kitaláltak egy egyezséget: ha harmincéves korukra nem élnek komoly kapcsolatban, összeházasodnak. 

Eleinte jó mókának tűnt az egyezség, de ahogy teltek az évek, és a szeretők száma csak növekedett, úgy az alku kezdett egyre inkább valósnak tűnni.
Szex kell. A barátságukra komoly megpróbáltatás vár. Érzelmi hullámvasút elindítva. 

Az egyezség mindent megváltoztat. 

Karina Halle újabb romantikus könyve bebizonyítja, hogy a férfi-női barátságot csupán egy vékony hajszál választja el a szerelemtől.

Álomgyár, 2018

Eredeti cím: The Pact, 2014

Karina Halle ötödik magyar nyelven megjelent könyve, tehát nem ismeretlen szerzőről van szó. Elsőnek a Túl közel hozzád című romantikus-erotikus története jelent meg 2017-ben, majd 2018-ban ezt követte az Átkozottak trilógia (Bűnbe született, Bármi áron, Veszélyes trükkök), valamennyi az Álomgyár Kiadó gondozásában.

Miután próbát tettem a Túl közel hozzáddal és nem kedveltem – nálam még a középszerű szintet sem ütötte meg –, az Átkozottakkal már meg sem próbálkoztam, mert annak tematikája (bűnözés, bűnüldözés a Moly címkéi szerint) nem tartozik a kedvenceim közé. Szoktam hasonló témájú könyveket is olvasni, de ritkábban, és az első benyomás után nem volt kedvem a szerző más zsánerű írásaival próbálkozni.

Nagyon rossznak kell lennie egy könyvnek ahhoz, hogy a szerzőt rögtön leírjam, a Túl közel hozzád pedig nem volt az, tehát érdeklődéssel vártam az új sorozat első kötetét.

McGregor testvérek történetei – kicsit megtévesztett a sorozatcím (az eredeti angol is így hangzik), hiszen a McGregor testvérek csupán ketten vannak: az idősebb Bram, akiről majd a következő rész szólni fog, és Linden, jelen történet hőse. A sorozat pedig öt részből áll, de sebaj, vannak még McGregor rokonok!

Ismét nem értem miért kellett a címet megváltoztatni egy ilyen semmitmondó, nyálas valamire. Az eredeti cím The Pact – Az egyezség, és erről szól ez a történet: Linden és Stephanie közötti egyezségről és gőzöm sincs ki nem lenne ki nélkül, hiszen a hősök nagyon jól megvoltak egymással és egymás nélkül is.

Az alapötlet nem különösebben eredeti: ha a két főhős harmincadik születésnapjukon még mindig szingli, akkor összeházasodnak, hiszen évek óta bizalmas barátok. Ekkor a hőseink csupán huszonöt évesek, néhány hónap különbséggel van a születésnapjuk és mindenki viccnek veszi a fogadalmukat, Linden kivételével. Ezzel a motívummal már több történetben is találkoztam, most hirtelen Sophie Kinsella Mézeshetek (2013) című könyve jut eszembe, de van még több is.

Itt a cselekmény egy  hangyányit bonyolultabb, hiszen a bizalmas baráti kör három emberből áll: James, a Burgundy Lion bár/kocsma/akármi tulajdonosa, Stephanie és Linden. És a dolog azért bonyolult, mert Stephanie és Linden első perctől vonzódik egymáshoz – bár sosem vallják be –, viszont a lány Jamesszel járt több mint egy évig, Linden pedig James legjobb barátja. Azért is cikis ez a felállás, mert a skót származású Linden nagyon tehetős diplomatacsaládból származik, bár rendesen lázad is ellene, James viszont szegény sorsból küzdötte fel magát odáig, hogy a Burgundy Lion tulajdonosa legyen és ezt az “én hátrányos helyzetű szegény gyerek vagyok, akinek mindenért keményen meg kellett küzdenie, nem kaptam mindent tálcán, mint te” kártyát kijátsza, ahányszor csak alkalma van rá és érdekei megkívánják.

A történet nagy részében azt követhettem, hogyan sodródik egyik kapcsolatból a másikba a két főhős, míg harmincadik születésnapjukon mindketten látszólag stabil kapcsolatban élnek. A nőcsábásznak számító Linden a nagyonis nyomulós Nadine-nal, munkatársnőjével jár, aki meglehetősen érdekes személyiség, pontosan tudja, hogy mit akar és azt is hogyan érje el. Természetesen szálka a szemében Linden és Stephanie barátsága, nem is kedveli a lányt és igazándiból azt vártam, hogy mikor rukkol ki az ősi trükkel, a terhességgel, hogy visszavonhatatlanul Linden nyakába varrhassa magát.

Nyilvánvaló, hogy a történet végére a két hős egymásratálál, de amíg ez megtörténik szembe kell nézniük saját zűrös családjaik gondjaival, barátaik szószátyásságával és kavarásaival. Egyébként ezek a barátok, illetve Stephanie barátnői (mert több is van belőlük) sorra megjelennek, mint a következő részek hősnői, tehát nem kell senkinek búcsút mondani.

S közben folyik az alkohol, meg a szex, mert azért az erotika terén is történik egy s más a cselekmény során, hiszen Linden alapból nőcsábászként van bemutatva, de azért Stephanie sem egy templomajtó. Többször is úgy érzi, hogy ő akkor most nagyon szerelmes, de ezek a kapcsolatok sem vezetnek sehová, két kapcsolat között egyéjszakás kalandokkal vígasztalódik, nem is kevéssel. Úgy néz ki, hogy Stephanie társfüggő: mindegy kivel, csak kapcsolata legyen, s ezen a saját válalkozás, és az ezzel járó rengeteg munka sem segít.

Tipikus new adult történet volt, eltúlzott lelki konfliktusokkal, felesleges kavarásokkal és feszültségkeltéssel, és erotikával bőven fűszerezve. S akkor még nem említettem az ideális boldog végkifejletet, amikoris nem csak hőseink találnak ismét egymásra, hanem zűrös családjuk problámái is rendeződni látszanak valamilyen szinten. A túl sok mellékszereplő, túl sok apró, jelentéktelen történés sem segített, mellyel a szerző jól körberakta a cselekmény fő szálát.

Nem lettem a szerző rajongója, de azért megpróbálkozom majd a sorozat folytatásával is. S természetesen ízlések és pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzés:

Túl közel hozzád